Címke: Mercedes

  • Hamilton: Nincs olyan dolog, amivel ne tudnék megbirkózni

    Hamilton: Nincs olyan dolog, amivel ne tudnék megbirkózni

    Lewis Hamilton úgy érzi mentálisan fejlődött a legjobban, mióta megnyerte első világbajnoki címét 10 évvel ezelőtt.

    A Mercedes pilótája, aki azóta 5-ször lett első az egyéni pontversenyben, úgy véli, hogy most már bármilyen helyzettel meg tud birkózni, akármi elé állítja a sport.

    ,,2008-ban még egy kölyök voltam, aki még nem érett meg. Meg volt a tehetségem, ami kellett, ám fizikálisan és mentálisan nem igazán voltam kiegyensúlyozott, ezért a különböző csapásokat, amik értek, nem tudtam kezelni és nem tudtam stabil maradni.”

    ,,Most már idősebb és tapasztaltabb vagyok, nincs igazán olyan, amivel ne tudnék meg birkózni. Még mindig megvannak azok a képességeim, mint amik gyerekként megvoltak, ám azóta a középpontba a folytonosság került. Ez segít a vezetésben, és abban, hogy kezelni és irányítani tudja magam úgy, ahogy egész évben tettem.”

    ,,Úgy gondolom, hogy életem jelenlegi szakaszában ez a csúcsa a karrieremnek, ami a saját és a csapattal való teljesítményemet illeti. Azonban úgy vélem, mindig vannak olyan területek, ahol fejlődni lehet, ezért mindenképpen meg fogom vizsgálni a szezont az év végén, ugyanis mindig lesznek olyan szakaszok, amiket át kell elemezni. Nem nyertünk meg minden versenyt, volt pár balszerencsés futamunk, főleg az év elején. Mindig van hova fejlődni, ezért ezt várom el másoktól és magamtól is.”

    Hamilton úgy érzi, ereje teljében van, ám óvatos a lehetséges fenyegetés miatt, ami az új generációval érkezik.

    ,,Dolgoznom kell ezen a télen, egy kicsit máshogy fogom megközelíteni a dolgokat. Természetesen mélyre fogok ásni magamban, aztán meg itt vannak ezek a fiatal kölykök, akik egyre csak jönnek. Leclerc a Ferrarihoz fog menni és bizonyítani akar majd, ott van Max aki, éhes a sikerre, ezért világossá kell tennem, hogy még mindig itt vagyok.”

  • Lewis Hamilton rajtszámot váltott!

    Lewis Hamilton rajtszámot váltott!

    Az immáron ötszörös világbajnok Lewis Hamilton ezúttal élt az 1-es rajtszám lehetőségével, és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén már ezzel a számmal gurult pályára.

    A regnáló bajnoknak mindig lehetősége van rá, hogy saját, választott rajtszáma helyett az 1-est használja, eddig azonban erre nem volt példa. 2014 óta vannak állandó rajtszámok az F1-ben, ennek 1-esre való cserélésére eddig csak Hamiltonnak lett volna lehetősége (illetve Rosbergnek, ha nem vonult volna rögtön vissza, vagy rögtön 2014-ben Vettelnek).

    Most, az ötödik címe után azonban Hamilton úgy döntött, 1-esre vált. Feltehetően ennek az az oka, úgy érzi, most érdemelte azt ki, tekintve, hogy ezidáig volt egy – a bajnoki címek számát tekintve – vele azonos értékű versenyző, Sebastian Vettel személyében, öt bajnoki címmel azonban már abszolút a mezőny legjobbjának mondhatja magát.

    Vajon jövőre 1-essel indul majd?

    A rajtszám csere mellett Hamilton sisakját arany színűre cserélte.

    https://www.instagram.com/p/BqfVFExlgXw/

  • Lauda nem tér vissza Abu Dhabiban

    Lauda nem tér vissza Abu Dhabiban

    Niki Lauda nem lesz ott a szezonzáró hétvégén Abu Dhabiban. A Forma-1-es legenda legközelebbi barátai és kollégái, tehát Toto Wolff, Helmut Marko és Bernie Ecclestone is elárulták, hogy a 69 éves Laudának az a „titkos terve”, hogy ott legyen 2018-ban a szezonzárón.

    A háromszoros világbajnok és Mercedes tanácsadó azonban továbbra is rehabilitációját tölti, miután sokáig volt a Bécsi Általános Kórház betege, ahol elvégeztek rajta egy tüdőtranszplantációt. Ahelyett, hogy ő utazna Abu Dhabiba, a Mercedes csapatfőnök Toto Wolff látogatta meg Bécsben Laudát, és az Österreich napilapnak ennyit mondott:

    „Niki jól van. Minden a terv szerint alakult. A fizioterápia azonban most fontosabb.”

    A lap szerint sokkal reálisabb az, hogy Lauda majd Melbourneben térhet vissza a pályák mellé, ami az első F1-es verseny lesz majd 2019 márciusában. Wolff erről ennyit mondott:

    „Ez egyedül Niki döntése hogy mikor tér vissza, illetve az orvosaié, ha újra velünk lesz majd, akkor azonban az egy újabb győzelem nekünk.”

    Lauda a tervek szerint a karácsonyt már otthon tölti majd feleségével Birgittel és a 9 éves ikreivel.

  • Eddig sosem publikált Schumacher videó, két hónappal a balesete előttről!

    Eddig sosem publikált Schumacher videó, két hónappal a balesete előttről!

    Michael Schumacher családja kiadott egy videót, amelyen a legenda alig két hónappal a balesete előtt a karrierjéről beszél. Gyakorlatilag most ez az első olyan videó, amit közreadtak róla, mióta fejsérülése miatt hosszan ápolják. Ebben Schumacher beszél a Forma-1-es életéről, miután másodszor már végleg visszavonult a királykategóriától a Mercedeses visszatérése után.

    Elárulja azt is, hogy leginkább a 2000-es bajnoki címének örül a Ferrarival, mert az volt velük az első. Schumacher korábban ritkán beszélt a pályafutásáról, de ezt így írta le: „21 évig nyeretlen volt a Ferrari, négy évig ez nekem sem sikerült, majd hirtelen egy remek versenyt követően elértem ezt, és világbajnok lettem.”

    Kiderül az is, hogy a riválisai közül leginkább a McLarenes Mika Häkkinent tisztelte, és az is kiderül, hogy az ő egykori gyermekkori példaképe egyáltalán nem a királykategóriában keresendő. Így fogalmazott:

    „A srác, akit leginkább tiszteltem az évek alatt, az egyértelműen Mika Häkkinen. Remek harcaink voltak, de privát stabil volt a kapcsolatunk. Amikor fiatalon gokartoztam, akkor körbenéztem, és persze, hogy láttam mit csinál Ayrton Senna, vagy Vincenzo Sospiri. Az igazi kedvencem azonban Toni Schumacher volt, mert egy remek kapus és labdarúgó volt.”

    Ross Brawnról is beszél, aki a Benettonnál és a Ferrarinál is technikai igazgató volt, valamint csapatvezető a Mercedesnél, és elismeri, hogy sokat köszönhet az angolnak:

    ” Amikor visszanézel a különböző csapataimra ahol vezettem, akkor látható, hogy mi volt a küldetés: a Benettonnál négy vagy öt év alatt felépítettük azt, hogy bajnokok legyünk, ugyanez ment a Ferrarinál, és ezt próbáltuk meg a Mercedesszel is kevesebb idő alatt. Mindegyik esetben egy dolog a közös: igen, Ross Brawn. Ezen gondolkozzatok el!”

    A híresen koncentrált Schumacher elárulta azon hitvallását is, hogy a Forma-1-es sikereiben inkább szerepe volt a csapatmunkának, mint az ő egyéni képességeinek:

    „A siker mint minden területén az életnek, leginkább a csapatmunkában keresendő. Valamint magadban, hogy tudod, hogy mit csinálsz. Csapatként azonban sokkal erősebb vagy. A Forma-1 egy csapatmunka, és nem egy egyszemélyes show.”

    Amikor megkérdezték tőle, hogy kételkedett-e valaha is a képességeiben, akkor kiderül, hogy Schumacher nagyon is szkeptikus és önkritikus, még akkor is, amikor elemzi a két bajnoki címét a Benettonnal, és az öt egymás utánit a Ferrarival:

    „A rekordok, az egy dolog, de kétséges. Nagyon fontos az, hogy ne legyünk túl magabiztosak, legyünk szkeptikusak, és keressük a fejlesztési lehetőségeket. Igen, mindig is úgy éreztem, hogy nem vagyok elég jó, dolgoznom kell, és ez az egyik része annak a receptnek, amitől ilyen lettem.”

    Arról is beszélt, hogy a Forma-1 ugyan kemény, de sokkal könnyebb volt már a két részre osztható 17 évnyi pályafutása végén, mert annyit fejlődött az autók technológiája:

    „A Forma-1- nagyon nehéz, de sokkal keményebbnek kellene lennie. Régebben nem volt szervokormány, de a fékezés is keményebb volt a maiakhoz viszonyítva. Ettől függetlenül egyike a legkeményebb sportágaknak, és nagyon sok előkészítést igényel, amíg erre a szintre eljut valaki.”

    A videó 2013. október 30-án készült, december 29-én ezen évben következett be a fejsérüléssel járó balesete, közvetlenül a fia közelében, a téli szünetben.

  • Wolff Bottas-győzelmet szeretne látni Abu Dhabiban

    Wolff Bottas-győzelmet szeretne látni Abu Dhabiban

    Toto Wolff bizonyára jobban aludna vasárnap este, ha az Abu Dhabi Nagydíjon az idén még nyeretlen Valtteri Bottas diadalmaskodna.

    Bottas utoljára a Yas Marinán tudott győzni tavaly ilyenkor, és habár idén is kivette a részét a Mercedes konstruktőri sikeréből, a csapat tíz futamgyőzelmét mind Lewis Hamilton szerezte.

    “Nincs már rajtunk a bajnokság nyomása, így mindent beleadunk majd ebbe az egy versenybe” – magyarázta Wolff. “Az Ezüst Nyíl tíz futamot nyert eddig idén, de mindannyian örülnénk még egynek, különösen Valtteri, aki balszerencse és csapatutasítás miatt lecsúszott a győzelmekről.”

    A “balszerencse” alatt Bakut, míg a “csapatutasítás” alatt Szocsit kell érteni, ám arra ne számítsunk, hogy Hamilton esetleg odaajándékozza az első helyet Bottasnak az orosz csere viszonzásaként. Ha a finn pilóta győzelem nélkül marad 2018-ban, ez lesz a Mercedes első olyan szezonja 2012 óta, amikor a csapat egyik versenyzője nyeretlen maradt (ebből következik, hogy a hibridérában mindig mindkét Mercedes futamot tudott nyerni). Az elmúlt évek statisztikáit figyelembe véve Bottasnak minden esélye megvan egy jó eredményre, a Mercedes ugyanis 2014 óta nem talált legyőzőre Abu Dhabiban.

    “Nehéz csatára számítunk, mert a Red Bull és a Ferrari egyaránt pozitívan akarja zárni az évet” – folytatta Wolff. “Zsinórban négyszer nyertünk a Yas Marinán annak ellenére, hogy a pályán sok lassú és közepesen lassú kanyar található. Idén már jobban szerepeltünk a hasonló karakterisztikájú pályákon, így Abu Dhabiban is erősek leszünk és bízunk benne, hogy a csúcson tudjuk abbahagyni ezt a hihetetlen 2018-as szezont.”

  • Wolff: Bottasnak lett volna esélye a VB címre, ha Bakuban nyert volna

    Wolff: Bottasnak lett volna esélye a VB címre, ha Bakuban nyert volna

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint Valtteri Bottas szezonja teljesen másként alakulhatott volna, ha a finn pilóta nem esett volna ki Bakuban a vezető helyről egy defekt miatt.

    Bottas eddig nem volt képes futamot nyerni a 2018-as szezonban. Az Azerbajdzsáni és az Orosz Nagydíjon is nagyon közel járt ahhoz, hogy megnyerje a futamot, azonban végül nem a finn pilóta látta meg elsőként a kockás zászlót.

    Oroszországban el kellett engednie Hamilton az egyéni bajnokság érdekében, amíg Azerbajdzsánban egy törmelék miatt kapott defektet, ami miatt kiállni kényszerült az első helyről.

    „Valtteri 25 ponttal távozott volna Bakuból, hogyha nem kapott volna defektet,” – véli Wolff. „Ha ez nem történt volna meg, akkor a konstruktőri bajnokságot is hamarabb nyertük volna meg.”

    Wolff elmondása szerint egy „pszichológusnak” kellett lennie ebben a szezonban, hogy biztosítsa a pilóták és a csapat helyzetét. Szerinte Hamilton sokkal jobb viszonyban van Bottasszal, mint anno Nico Rosberggel.

    „Az előző években szinte már hozzászoktam ahhoz, hogy én vagyok a csapat pszichológusa, ugyanis szeretném mindkét pilótánkból a legjobbat kihozni.

    „Ahhoz képest, ami korábban volt (Rosberggel), ez Alíz Csodaországban. Ők (Hamilton és Bottas) a jin és a jang.” – mondta Wolff.

    „Minden versenyzőnek megvan a saját módszere, hogy kihozza magából a legjobbat. Azonban Bottas egy igazi finn, amivel semmi baj nincsen, ugyanis remek a kapcsolata Hamiltonnal.”

  • Wolff: Hamilton nem volt teljesen boldog Mexikóban

    Wolff: Hamilton nem volt teljesen boldog Mexikóban

    Toto Wolff elárulta, Lewis Hamilton nem volt boldog Mexikóban miután megnyerte ötödik világbajnoki címét, mert a Mercedes akkor még nem biztosította be az elsőséget a konstruktőri bajnokságban. A brit versenyző nagyon érzelmes volt Brazíliában, mikor már biztossá vált, hogy ismét az Ezüst Nyilak szerzik meg a trófeát, ugyanis nagyon sokat jelent számára a gyártók versenye, árulta el az osztrák csapatfőnök.

    ,,Mikor Mexikóban, vasárnap este beszéltem vele, egyikünk sem volt boldog teljesen. Itt van ez a pilóta, aki most nyerte meg az ötödik bajnoki címét, de nem elégedett, mert a célunkat még nem teljesen értük el, a csapat számára még nem volt meg az elsőség.”

    ,,Ezért volt érzelmes Brazíliában, és ezért próbálta annyira megérteni a stratégiánkat a futamon. A legfelső fokon akart végezni, és így ünnepelni.”

    Hamilton elismerte, nem volt teljesen megelégedve Mexikóban, ugyanis az egyik bajnoki cím még nem volt bebiztosítva számukra.

    ,,Nem igazán ünnepeltem, mert tudtam, hogy még egy címet meg kell nyerjünk, ezért koncentráltnak kellet maradnom a csapat miatt. Tényleg összeszedetten érkeztem ide, hogy megszerezzem nekik ezt.”

    A Mercedes ebben az évben félhetett legjobban a riválisától, amióta elkezdődött a turbó-éra, ám Hamilton állítja, az ötödik cím megszerzése csapatként megmutatta, erősebbek, mint valaha.

    ,,Természetesen a nyerni akarás mindenkiben erős, ahogy a tét is nagy. Követhetünk el hibákat, de nem tehetjük vagy tehetem ezt a pályán. Látni a srácokat, akikkel együtt tettem meg ezt a nagyszerű utat, és nagy sikereket értünk el, ám versenyképesnek kell maradnunk. Úgy gondolom a kapcsolatunk jobb, mint valaha, nagyszerű pillanatot éltünk át, ugyanakkor kemény versenyünk volt.”

  • Hamilton komoly riválist lát jövőre Verstappenben és Leclercben

    Hamilton komoly riválist lát jövőre Verstappenben és Leclercben

    Hiába van élete egyik legjobb formájában Lewis Hamilton, még is úgy érzi, hogy jövőre sokkal keményebben kell majd dolgoznia, hogy maga mögött tartsa a feltörekvő fiatalokat.

    Lewis Hamilton legnagyobb idei riválisa Sebastian Vettel volt, ám a brit szerint rajta kívül még a két fiatal, Max Verstappen és Charles Leclerc is komoly kihívója lesz 2019-ben.

    A Mercedes pilótája hamarosan átvizsgálja majd az idei szezonját olyan területeket keresve, ahol még tudhat javulni a következő szezonra.

    „Újra átfogjuk nézni az idei szezonunkat az év végén, mert mindig vannak olyan területek, ahol fejlődhetünk. Nem nyertünk meg minden versenyt idén, voltak rosszabb pillanataink, főleg a szezon elején.” – kezdte a brit.

    „Télen sokkal keményebben kell majd dolgoznom, mert ezek a fiatal srácok nagyon jönnek. Leclerc a Ferrarinál éhes lesz a bizonyításra, akárcsak Verstappen. Ezért fontos, hogy a következő idényt is a lehető legjobb formában kezdjem.” – folytatta.

    A Scuderia újonca nagyon hízelgőnek találja a regnáló világbajnok szavait.

    „Nagy megtiszteltetés nekem ezt hallani Lewistól. Ő egy lenyűgöző, tapasztalt és remek pilóta, sok éve figyelem őt.  Igyekszem majd a legjobbamat nyújtani jövőre, de ez egyértelmű, hogy nem lesz könnyű.” – reagált rá Leclerc.

  • Prost: A gazdag gyerekek mindig előnyben vannak az F1-ben

    Prost: A gazdag gyerekek mindig előnyben vannak az F1-ben

    Alain Prost nagy támogatója a fiatal Esteban Oconnak, aki jelen állás szerint valószínűleg nem lesz tagja a 2019-es Forma-1-es mezőnynek. Köszönhetően annak, hogy Lawrence Stroll vásárolta meg a Force Indiat, így pedig minden bizonnyal a fia, Lance Stroll öltözhet rózsaszínbe jövőre, és ez a tény nagyon elszomorítja a Renault tanácsadóját.

    Nyáron nagyon közel állta francia csapat, hogy leigazolják 2019-re a Mercedes protezsáltját Esteban Ocont, de az utolsó pillanatokban végül a hétszeres nagydíj győztesre, Daniel Ricciardora esett a választásuk.

    A döntést később erősen kritizálta Toto Wollf, aki hazugsággal és komoly politikai ügyködéssel vádolta őket.

    „Manapság az F1-be kerülés pénz nélkül igencsak nehézkes. A versenyzők karrierjei egyre korábban kezdődnek, egy négy éves gyereket már gokartba ültetnek, ami magával hozza azt, hogy komoly pénzügyi támogatás kell nekik.” – kezdte Prost.

    „Az olyan pilóta programok, mint amilyen az Elf-nek volt már nem léteznek többé. Azon pilóták, akik gazdag családból származnak előnyt élveznek a többiekkel szemben. Ezen fiataloknak tudnak biztosítani egy komplett tesztet régi specifikációs autókkal.”  – folytatta.

    „Amikor csapat tulajdonos voltam én is szembe néztem azzal a nehézséggel, hogy választanom kell egy tehetséges és egy gazdag pilóta között. Ha az előbbit választod, akkor gazdasági rizikót vállalsz.” – tette hozzá.

    A jelenlegi junior programokat illetően – amikkel a gyári és nagy csapatok rendelkeznek – Prost az időzítés fontosságát emelte ki.

    „Egy junior program célja, hogy eljuttassa a pilótákat a legmagasabb szintre. Ha viszont nem tudod beültetni őket a jó időben a jó helyre, akkor a rendszer saját magának generálja a hibát. Így miért tartsanak meg egy pilótát? Toto Wolff kritizálta a Renaultot, de akkor ők miért nem cserélik le Bottast Oconra?” – zárta a francia.

  • Magyarázkodni kényszerült Hamilton

    Magyarázkodni kényszerült Hamilton

    Lewis Hamilton egy BBC-nek adott interjújában mondta azt, hogy zavarodottan érezte magát a 2011 és 2013 között megrendezett Indiai Nagydíj hétvégéin.

    „Már az F1-es futam előtt voltam egy versenyen Indiában, ami nagyon furcsa volt, hiszen India szegény ország, mi pedig felépítettünk egy csillogó eseményt a semmi közepén. Nagyon zavarodottan éreztem magam, amikor kimentünk a nagydíjhétvégére” – mondta az ötszörös világbajnok versenyző.

    Hamiltont a közösségi médiában találták meg nyilatkozata miatt, elsősorban a szegény szó miatt kellett magyarázatot adnia.

    „Észrevettem, hogy néhányaknak rosszul esett az Indiáról alkotott véleményem” – írta Hamilton.

    „Először is, India a világ egyik legcsodálatosabb helye, hihetetlen kultúrával rendelkezik. Minden alkalommal nagyszerűen éreztem magam Indiában, amely a leggyorsabban fejlődő gazdasággal rendelkezik és folyamatosan csökken a szegénység.”

    „Korábban arra utaltam, hogy furcsa érzés volt hajléktalan emberek mellett elmenni, majd megérkezni egy környékre, ahol a pénz nem jelent problémát.”

    „Több száz milliót költöttek a pályára, amelyet jelenleg nem is használnak. Ezt a pénzt iskolák vagy rászorulók ellátását célzó intézmény felépítésére is fel lehetett volna használni. Amikor ott versenyeztünk, senki nem jött ki a pályára, mert túl drága volt nekik vagy nem érdeklődtek a sport iránt. Mindezek ellenére találkoztam néhány csodálatos indiai szurkolóval” – tette hozzá.