Címke: Mercedes

  • Teljesen új motort épít 2019-re a Mercedes

    Teljesen új motort épít 2019-re a Mercedes

    A Mercedes idén mindent megtesz majd azért, hogy motorerőben ismételten ellépjenek a mezőnytől.

    Ráfér a vérfrissítés a németek erőforrására, ugyanis tavaly a Ferrari már gyakorlatilag beérte őket és a Renault valamint a Honda is fejlődött.

    Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a Mercedes vezetése úgy döntött, hogy idén elég mélyrehatóan újratervezik az erőforrás egységüket. Olyannyira, hogy a Brixworth-ben csupán apróságokat fognak megtartani a tavalyi motorjukból.

    A lap számításai szerint az energia visszanyerés lesz hatékonyabb a csapatnál, amivel 12 plusz lóerőt fognak tudni nyerni, anélkül, hogy az üzemanyag felhasználás nőne. Pedig a szabályok lehetővé tennék a több fogyasztást, ugyanis idén 5 kg-mal többet engednek fogyasztani a szabályok.

    Nemrégiben Tot Wolff ismerte el, hogy elkövettek egy kis hibát az idei motorjuk tervezésekor.

    „Sajnos belefutottunk egy apróbb kellemetlenségbe a motornál. Másra számítottunk az új koncepciótól, de a srácok a gyárban rendkívül ambíciózusak, szóval én optimista vagyok. Többet fogunk már tudni, mikor Melbourne-ben elkezdődik majd a szezon.” – nyilatkozta Wolff.

  • Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    Minden akadály elhárult Vettel elől a Ferrarinál!

    A rulettasztalnál és a Ferrarinál is sokszor a vörösre tesznek, de a vörösök idén mindent egy lapra tesznek fel, aki nem más, mint Sebastian Vettel. A Scuderia újra lázas csapatátszervezésbe kezdett, és egészen magasról indítanak: Maurizio Arrivabenének is mennie kellett, helyére Mattia Binotto érkezik.

    Ezen változtatásoknak azonban egy végcélja van: hogy segítsék vele Sebastian Vettelt. A sztárpilótának egyedül nem is sikerült elhódítania a világbajnoki címet, hiszen mindig is arról beszél, hogy mennyire fontos a csapategység. Ott azonban komoly baj volt a Ferrarinál.

    A hatalmi vetélkedés vége felé két malomban őröltek: egyik helyeb Binotto mérnökei dolgoztak, a másik helyen Arrivabene emberei. Binotto technikai főnökként 2016 óta újra versenyképessé tette a vörös járgányt, de végül mégis kilépéssel kellett már fenyegetőznie. Kérői bőven lettek volna a Forma-1-ből is, állítólag a Renault, de a Mercedes is szemet vetett rá. Ezt az állapotot egyáltalán nem akarta Vettel, és ennek némileg hangot is adott még Abu Dhabiban az utolsó versenyen, amikor rákérdeztek nála, hogy miképp is járhatna túl a Mercedes és Lewis Hamilton eszén. Így válaszolt:

    „Csapatmunkával, minden erről szól. Azt hiszem, hogy megvannak a megfelelő embereink, az erőforrásaink, tehát valójában azon kell dolgozzunk, hogy a csomagunkból a legtöbbet kihozzuk. Javítani kell a munkánkon a csapaton belül, és biztosnak kell lennünk abban, hogy egy erős csomaggal, és csapattal indulhatunk neki a jövőnek.”

    Ennek a kulcsfigurája lesz most Binotto: egy svájci ember olasz útlevéllel, egy igazi Forma-1-es arc, aki 1997 óta több poszton is volt már a Scuderiánál. Arrivabene mielőtt a Ferrarinál komolyabb szerepet vállalt volna, a Philip Morris marketing igazgatója volt. Hiányzott belőle a verseny háttér, és stratégiai dolgokban hibázott: nem tette meg Vettelt egyértelműen tavaly az első számú pilótájuknak.

    Most a Ferrari hozott új csapattársat is mellé, Charles Leclerc személyében, aki gyakorlatilag már a közösségi oldalán megerősítette az alárendelt szerepet, hiszen ezt írta:

    „Sokat kell majd tanulnom. Nagy megtiszteltetés az, hogy mindezt egy bajnok oldalán tehetem meg.”

    A szimulátoros pilótájuk a vörösöknek pedig nem más lesz, mint Pascal Wehrlein. A sváb pilóta pedig az egyik legjobb barátja Vettelnek a Forma-1-ből.

  • Wolff: Russell személyében egy újabb kincs van a kezünkben

    Wolff: Russell személyében egy újabb kincs van a kezünkben

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff szerint az újonc, George Russell rendelkezik minden olyan képességgel, hogy az autóversenyzés nagy sztárjává váljon a jövőben.

    A brit pilóta sikeres évek után lett a Forma-1-es Williams versenyzője. 2017-ben a GP3, 2018-ban pedig a Formula 2 bajnoka lett. Toto Wolff is nagy jövőt jósol a 20 éves Russell számára, aki már az első találkozásukkor lenyűgözte őt.

    „15-16 éves volt George, mikor először találkoztam vele, amit ő kért tőlem. Igazán élvezem az álmokkal teli gyerekekkel való találkozást. Öltönyben és nyakkendőben érkezett és egy notesszal a kezében. Majd ezt mondta: ’Éppen most nyertem, és már gondolkozok az F3-on.’ Azt hiszem a brit F4-es bajnoki címe után volt ez.” – mesélte az osztrák.

    „Majd folytatta: ’Az az érzésem, hogy egy brit csapatnál kellene maradnom, mert nagyon fiatal vagyok és megértem a Carlint is, de bezárulhatnak előttem a Mercedes ajtajai, ha nem Mercedes motoros autóval teljesítem első F3-as szezonomat?’ Ez egy rendkívül körültekintő kérdés volt egy 15-16 éves versenyzőtől, ami lenyűgöző.” – folytatta.

    „Megvan az esze, az empátiája, a szociális képessége és természetesen a vezetői képessége is. Én csak Sebastien Phillippe [Russell F2-es csapatfőnöke volt – a szerk.] szavait tudom idézni: Ő az egyik legjobb pilóta, akit valaha is a csapatában tudhatott. Szerintem van egy újabb brit fiúnk, aki a jövő nagy sztárja is lehet.” – zárta Wolff.

  • Ocon eltökélt a 2020-as visszatérést illetően

    Ocon eltökélt a 2020-as visszatérést illetően

    Esteban Ocon magabiztosan tekint a jövőbe, a Force India ex-versenyzője 2020-ra tervezi az F1-es visszatérését. A francia versenyző Lawrence Stroll érkezése miatt távozni kényszerült a silverstone-i központú istállótól, így idén a Mercedes tartalékversenyzői szerepkörét látja el.

    „Minden versenyhétvégén ott leszek és mindenről informálni fognak. Amennyiben úgy adódik, készen fogok állni a versenyzésre” – mondta a francia Auto Hebdo-nak.

    „A Forma-1-ben soha nem tudhatod, mi történik. A második szabadedzések után szimulátoros munkát végzek, hogy finomhangoljuk a beállításokat Lewis és Valtteri számára.”

    „Mindezek után szombat reggel repülőre ülök és ott leszek az adott versenyhelyszínen.”

    „Egy napon világbajnok akarok lenni. Ez a célom és az álmom.”

    „Természetesen nem ideális, hogy nincs versenyzőülésem az idei szezonban, de továbbra is a Forma-1-re koncentrálok. Úgy gondolom, ez a helyes döntés. Ha 2020-ra nem találok ülést, akkor viszont valami mást kell keresnem, mert továbbra is versenyezni akarok” – tette hozzá.

  • Vandoorne hosszú távra tervez a Formula E-ben

    Vandoorne hosszú távra tervez a Formula E-ben

    Stoffel Vandoorne elmondta, hogy még sokáig szeretne a Formula E-ben versenyezni a HWA, illetve a Mercedes színeiben.

    A korábban McLarennél versenyző F1-es pilótát tavaly nyáron kérte fel Toto Wolff, hogy legyen a Mercedes Formula E projektjének egyik vezéralakja.

    Vandoorne el is fogadta az ajánlatot, így most a HWA-nál versenyez. Ám nem csak a belga, a csapata is első szezonját futja, a Venturi hajtásláncot használó HWA tulajdonképpen a Mercedesnek készíti elő a terepet, ez csak egy tesztszezon technikai szempontból. Viszont a 2019-2020-as szezontól a csapat már teljes gyári istállóként, Mercedes EQ Formula E Team néven fut majd.

    Vandoornet várhatóan a következő hónapokban bejelentik, mint a Mercedes EQ első hivatalos pilótaigazolása. A belga abban bízik, hogy a hosszú távú elköteleződése a Formula E iránt gyümölcsöző lesz.

    „Egyértelműen hosszú távú projektként tekintek erre, és örülök, hogy itt lehetek a HWA-nál” – mondta Vandoorne az e-racing365-nek. „Biztosan részese akarok lenni ennek a projektnek. Ez viszont még a jövő. Tudom az irányt, a csapat céljai is egyértelműek.”

    Vandoorne elmondta, 2019 fontos év a HWA-nak, illetve abban bízik, hogy a tapasztalt korábbi F1-es mérnökkel, Tony Ross-szal együtt dolgozni hasznos lesz neki a jövőben.

    „Mindig szerettem az autó technikai hátterét és szerettem részt venni a kocsi fejlesztésében. Fontos év ez számunkra tehát, a lehető legtöbb információt kell összegyűjtenünk, hogy legyen miből építkeznie a Mercedesnek a következő szezonban. Tudjuk, milyen profi a Mercedes, és bárhova mennek, a legjobbak lesznek, és nyernek. Az egyértelmű cél, hogy megadjuk számukra az irányt. A közös munka Tonyval eddig nagyon pozitív. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a Formula E neki is új, mégis rengeteg előnye van, hogy vele dolgozhatok.”

  • Lauda nem tüdőgyulladás miatt került kórházba

    Lauda nem tüdőgyulladás miatt került kórházba

    Múlt héten arról számoltak be a hírek, hogy Niki Lauda ismét kórházba kellett szállítani, miután influenzás lett, ám az osztrák kezelőorvosa elárulta, nem tüdőgyulladásban szenved a világbajnok.

    A Mercedes tanácsadója az ünnepeket a családjával töltötte Ibizán, ahol még mindig felépülési stádiumát töltötte, miután tavaly nyáron tüdőtranszplantációt kellett végre hajtani rajta. Azonban a 69 éves világbajnok szervezetét megtámadta az influenza, minek hatására visszakerült az intenzív osztályra, a bécsi AKH kórházba, mivel túlságosan legyengült az immunrendszere.

    ,,A transzplantáció miatt sokkal összetettebb volt a helyzet, mint egy egészséges személy esetében.” – magyarázta Walter Klepetko Lauda kezelőorvosa, aki még hozzátette, betege nagyon fáradt volt és a megfázásnál egy kicsivel súlyosabb betegséget kapott el.

    Klepetko még hozzátette, a háromszoros világbajnokot nem kezelhették a „normál osztályon”, a tüdőátültetése miatt, ám az osztrák nem szenved tüdőgyulladásban, és nem volt szüksége lélegeztetőgépre sem.

    ,,Niki vigyázott az egészségére és mindent jól csinált. Az ő állapotában bizonyos kockázatok elkerülhetetlenek.”

    Az Österreich úgy tudja, a napokban tervezik hazaengedni az ex-versenyzőt.

  • Bottas elveszítette az egyik legjelentősebb szponzorát

    Bottas elveszítette az egyik legjelentősebb szponzorát

    A Mercedes finn pilótája, Valtteri Bottas már nem számíthat a legjelentősebb szponzorára, a Wihurira. A finn cég a Forma-1 költségei miatt döntött úgy, hogy kiszáll a sorozatból.

    A finn pilóta már a gokartos éveiben számíthatott a finn cég anyagi támogatására. A Wihuri még akkor is Bottasszal tartott, amikor a finn pilóta a Williamstől a Mercedeshez szerződött 2017-ben. A finn annak a Nico Rosberg helyére érkezett, aki a 2016-os szezon megnyerése után rögtön visszavonult.

    Azt nem lehet tudni, hogy a Wihuri pontosan mekkora összeggel járult hozzá Bottas Mercedeses üléséhez. Egyes források szerint akár milliókat fizethetett ki a finn cég.

    A céget jelenleg egy finn milliárdos, bizonyos Antti Ilmari Aarnio-Wihuri vezeti. „Eldöntöttük, hogy kiszállunk a sorozatból,” – nyilatkozta Wihuri. „Túl költséges számunkra a sport, ezért szállunk ki.

    „Csalódást keltő volt Bottas teljesítménye a szezon második felében. Nyilvánvalóan nagyon nehéz dolog Lewis Hamilton csapattársaként versenyezni. Azonban Lewis bajnok lett idén, amíg Valtterit Lewison kívül még három pilóta is megelőzte az összetett pontversenyben. Valtteri nagyon gyengén teljesített idén.”

    A Wihuri csoport sok mindennel foglalkozik. Ilyen például a csomagolás, a szállítás és az élelmiszer forgalmazás.

    A Wihuri távozása a Forma-1-ből egy újabb csapás Valtteri Bottas számára. A finn pilóta ennek köszönhetően még nagyobb nyomás alatt fog majd versenyezni 2019-ben. A 29 éves finnek ki kell érdemelnie azt, hogy 2020-ban is a német gyártó autóját vezethesse. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy Bottas jobb eredményeket érjen el 2019-ben, mint a tavalyi szezonban.

  • Lauda a jövő héten újra távozhat a kórházból

    Lauda a jövő héten újra távozhat a kórházból

    Úgy tűnik, hogy Niki Lauda legelőbb a jövő héten távozhat a bécsi kórházból, ahová nem sokkal az évkezdet után került vissza. A Mercedes tanácsadója újra megfertőződött az influenza A vírusával. A 69 éves legenda már Ibizán nyaralt a tüdőtranszplantációja utáni rehabilitáció részeként. Az AKH kórház szóvivője ennyit közölt az állapotáról:

    „A családján végig söpört az influenza vírus, és most az intenzív osztályunkon kezeljük. A terceink szerint jövő héten kiengedjük.”

    Az Österreich napilap úgy tudja, hogy Lauda 3-4 napon belül elhagyhatja a kórházat.

  • Wolff kissé tart a Mercedes-rajongók elpártolásától

    Wolff kissé tart a Mercedes-rajongók elpártolásától

    Habár Toto Wolff nem mondana le a bajnoki címek sorozatos elhódítása felett érzett örömről, kissé fél attól, hogy a Mercedes rajongói ráunnak a dominanciára.

    Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a sportrajongók nem szeretik a kiszámítható eseményeket, az F1 turbóhibridkorszakában azonban eddig vajmi kevés esély akadt az igazán meglepetésszerű eredményekre. A győzelmekért legalább három csapat is (a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull) küzd, a bajnoki címek terén még ez sem mondható el, miután a Mercedes 2018-ban zsinórban ötödszörre is duplázott, vészesen megközelítve a Ferrari hatszezonos konstruktőri bajnoki szériáját. Az ilyenfokú egyeduralom egy idő múlva érezteti magát a rajongók érdeklődési szintjén, és még ha az F1-től nem is pártolnak el, előfordulhat, hogy más csapat mellé szegődnek.

    „A rajongói alaptermészethez tartozik, hogy a kevésbé esélyes félnek drukkolsz, a sorozatos nyertes elveszti a varázsát” – magyarázta Wolff. „Ezt úgy próbáljuk elkerülni, hogy szerénységgel és alázatossággal közelítünk a sporthoz és a részvételünkhöz, semmit nem veszünk készpénznek; sosem szabad úgy éreznünk, hogy jogunk van a győzelemre. Amennyiben sikerül kitartanod ezen értékek mellett, bizonyos mértékig növelheted a rajongói táborod és megtarthatod a jelenlegi szurkolóid még akkor is, ha egy ideje nyerő szériában vagy.”

    A győzelmi sorozat természetesen magával vonzza a rekorddöntés eshetőségét is, a Mercedesnek pedig reális esélye lehet a Ferrari fentebb említett rekordjának felülmúlására, míg Lewis Hamilton megcélozhatja Michael Schumacher hét bajnoki címét.

    „Két csoport létezik: az egyikük reméli, hogy a Mercedes nem éri el a kitűzött célokat, a másik azonban érdeklődve figyeli, hogy ‘na a Mercedesnek és Lewis Hamiltonnak vajon sikerül utolérnie a Ferrarit és Michael Schumachert?’” – folytatta Wolff. „Ez további érdekes cselekményt biztosít az F1 történetében. Nagy motivációt merítünk abból, hogy sikerült beállítanunk a Ferrari zsinórban ötször megszerzett dupla bajnokságát, a hatodik pedig még vár ránk.”

  • Újra az intenzívre került Niki Lauda!

    Újra az intenzívre került Niki Lauda!

    Niki Lauda tüdőtranszplantáció utáni rehabilitációja most megtorpant, miután visszakerült az intenzív osztályra. A legendát tavaly nyáron műtötték meg, ás azóta a Mercedes tanácsadója lassan de biztosan épült fel a kritikus állapotából, amit júliusban diagnosztizáltak nála. A műtét sikerült, a hosszas lábadozása már az ausztriai otthonában folytatódott.

    Állapota lehetővé tette azt, hogy a háromszoros világbajnok decemberben már Ibizára utazhasson, ahol a családi körben tartott karácsonyi ünnepek alatt influenzás lett, ami kifejezetten rossz hír most Lauda sebezhetőbb immunrendszere miatt. A Krone újság beszámolója szerint a korábbi versenyzőt a héten vissza is szállították a bécsi Általános Kórház intenzív osztályára.

    Az osztrák bajnok 70 éves lesz február 22-én, és Melbourneben már vissza akart térni, de ezen tervét visszavetheti ez a legújabb fejlemény.