Címke: Mercedes

  • Hamilton dörzsölheti a tenyerét – jó hírek érkeztek a Mercedes háza tájáról

    Hamilton dörzsölheti a tenyerét – jó hírek érkeztek a Mercedes háza tájáról

    A Mercedes technikai guruja, James Allison nemrégiben elárult pár fontosabb információt a W15 kapcsán. A változások legnagyobb győztese Lewis Hamilton lehet, aki valósággal szenvedett a brackley-i istálló tavalyi konstrukciójával.

    A stuttgarti márka nagy meglepetésre azzal a koncepcióval indította a szezont, amivel már kudarcot vallott 2022-ben. Toto Wolfféknak hamar rá kellett jönniük, hogy ha jót akarnak a csapatuknak, akkor nem ezt az utat kell járniuk. ebből kifolyólag a Mercedes a Monacói Nagydíjat már egy szinte teljes mértékben átalakított autóval teljesítette, de ez sem hozta meg a várt áttörést.

    Hamilton: Idén megtanultam, hogy ne csak másokra figyeljek

    A hétszeres világbajnoknak több komoly problémája is volt a W14-gyel. A legnagyobb kényelmetlenséget a pilótafülke elhelyezkedése okozta a számára, mivel a rivális csapatokhoz képest a Mercedes szokatlanul előre helyezte el azt.

    A Motorsport.com olasz kiadása úgy értesült, hogy Hamilton kívánsága teljesülni fog, és a pilótafülke már hátrébb fog elhelyezkedni a W15-ben. A szóban forgó forrás szerint a brackley-i istálló idei autója aerodinamikailag is hatékonyabb lehet, illetve a sebességváltója is könnyebb és kisebb lesz.

    A Mercedes idei célja egyértelmű: szeretnének futamot nyerni, miután 2022-ben csak Interlagosban tudott győzelmet aratni, amíg a tavalyi szezont első hely nélkül zárta. A pilótapároson ezúttal sem fog múlni semmi, miután Hamiltonnak és a csapattársának, George Russellnek is 2025-ig érvényes a jelenlegi szerződése, és mindketten azon lesznek, hogy visszarepítsék a stuttgarti márkát a turbóhibrid éra első hét évében átélt sikerekhez.

    A változásokra már csak amiatt is nagy szüksége lesz a Mercedesnek, mert Hamiltonnak az utolsó versenyekre annyira elege lett a W14-ből, hogy a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíjon már alig várta a pillanatot, hogy megszabaduljon tőle, és ne kelljen többet vezetnie azt.

  • Felbőszítette szomszédait a Mercedes nagy terve

    Felbőszítette szomszédait a Mercedes nagy terve

    Bővíti Brackley-ben lévő gyárát a Mercedes, amelynek tervei komoly ellenállással szembesültek az óriásvállalattal szomszédos kisebb cégek vezetői részéről.

    A BBC értesülései szerint az építkezés, amely révén a Mercedes bővítené tevékenységi körét, öt éven át tarthat, költsége pedig 70 millió font körül mozog majd. A brackley-i főhadiszállásra új épületek mellett egy nagyobb parkoló is kerülne, az ott dolgozók létszáma pedig 1400-ról 1900-ra nőhet.

    Az átalakítások részeként a Mercedes a bázisának főbejáratát is áthelyezné, ami a Lauda Drive-ról a St. James Streetre kerülne át – és ez az a része a fejlesztéseknek, amivel a szomszédok egyelőre nem tudnak megbékélni.

    Azon a bizonyos utcán ugyanis több, a Mercedesnél jóval kisebb telephellyel rendelkező cég is működik, amelyek vezetői most attól tartanak, hogy a Mercedes-dolgozók által megnövelt forgalom az ő üzleti tevékenységeiket fogja hátráltatni, dolgozóik életét pedig megnehezíti majd a reggeli csúcsforgalom.

    „Mindannyian ellenezzük ezt az elképzelést, mert jelenleg akadálytalanul elérhető a területünk, így gond nélkül tudnak ki-bejárni az alkalmazottaink és a partnereink” – idézi a BBC az egyik érintett cégvezetőt.

    A northamptonshire-i önkormányzat már számításokat is végzett a várható forgalomnövekedésre, eszerint amennyiben a Mercedes dolgozói is a St. James Roadon közelítenék meg a munkahelyüket, akkor reggelenként 57 helyett 528 autó fordulna meg azon az útszakaszon.

    A panaszokra a Mercedes is reagált, a csapat szóvivője szerint minden szükséges hatósággal egyeztettek a terveikről, a fejlesztések részeként pedig arra is ügyelni fognak, hogy a lehető legkisebb fennakadást okozzák a szomszédaik számára, és az érintett közúti szakaszt is bővíteni fogják járdákkal, kerékpárutakkal, valamint vészsávval, amelyet sürgős esetben használhatnak az autósok, kikerülve a forgalmat.

  • Hamilton: Ha fiatalabb lennék, talán már elhagytam volna a csapatot

    Hamilton: Ha fiatalabb lennék, talán már elhagytam volna a csapatot

    Lewis Hamilton azon elmélkedik, hogyan alakulhatott volna sorsa az F1-ben, ha nem szakad meg 2021-ben a Mercedes sikersorozata, illetve hogy fiatalabban hogyan viselte volna a jelenlegi nyeretlenséget.

    A brit bár holnap már 39. életévét tölti be, még egy kétéves együttműködés előtt áll a Mercedesszel. A szerződést tavaly írta alá, mert bár 2021 óta nem tudott nyerni az F1-ben, mégis elkötelezett az iránt, hogy közösen visszajussanak a csapattal a csúcsra. Így a GPRacing azon kérdésére, hogy a nyolcadik bajnoki cím érdekében elgondolkodott-e a csapatváltáson, határozott nemmel felelt.

    „Remélhetőleg az új szerződés megmutatta a csapat iránti elkötelezettségem. Persze minden egyes F1-es versenyző arra vágyik, hogy győztes autóba ülhessen. A korai éveimben, amikor a McLarennel még nem voltam annyira sikeres, talán számomra is vonzóbb lett volna a váltás” – ismerte el Hamilton a brit magazinnak.

    „De amikor átszerződtem ide, élveztem annak a kihívását, hogy egy sikeresebb csapattól érkeztem egy sikertelenebbhez, és közösen kezdhettünk építkezni. Emiatt sokkal jobb volt az érzés, amikor aztán végül elkezdtünk nyerni. Ugyanez a helyzet most: két nagyon nehéz éven vagyunk túl, de ha sok munka árán sikerül legyőznünk a Red Bullt, az sokkal jobb érzés lesz, mintha csak beleülhettem volna a leggyorsabb autóba. Azáltal, hogy együtt építkezek egy csapattal, a hagyatékom is nagyobb lesz.”

    Hamiltont az élteti, ha könnyeket láthat a dobogó tetejéről

    Más nagy bajnokok, amikor letaszítják őket a trónról, a visszavonuláson kezdenek gondolkodni, Hamilton azonban látszólag nem akar beletörődni a helyzetbe, és továbbra is hisz abban, hogy vissza tud térni a csúcsra. A lap felvetése, miszerint a Mercedes gyengélkedése nem lerövidítette, hanem inkább meghosszabbította a karrierjét, megalapozottnak tűnik.

    „Inkább csak lerövidítette az életem! A stressz ugyanis csökkenti a várható élettartamot. Nem tudom, hol lennék most, ha 2020 után is folytatódott volna a sorozatunk” – felelte Hamilton, miután alighanem neki is végigfutott az agyán, hogy az ideális esetben mostanáig elért tíz világbajnoki címmel kevésbé találhatott volna motivációt a legutóbbi szerződéshosszabbításra.

  • Russell őszintén beszélt a Hamiltonnal való kapcsolatáról

    Russell őszintén beszélt a Hamiltonnal való kapcsolatáról

    Voltak olyan pillanatok a 2023-as Forma-1-es szezonban, amelyek során feszültség bontakozott ki a Mercedes pilótái között. George Russell szerint a kemény csatáik ellenére maximálisan tisztelik egymást Lewis Hamiltonnal.

    A Mercedes duója között számos alkalommal volt nézeteltérés a versenypályán 2023-ban. A Spanyol Nagydíj időmérő edzésén összeértek egymással, Katarban a rajtnál ütköztek össze, aminek következtében a hétszeres világbajnok azonnal ki is esett a versenyből, de később a 103-szoros futamgyőztes magára vállalta a felelősséget. Hamilton néhány futammal később Japánban nem volt hajlandó követni a csapat utasítását, ami szerint DRS-sel kellett volna segítenie Russellt az őt támadó Carlos Sainzcal szemben.

    Míg Russellnek a technikával akadtak gondjai, addig barátnője brillírozott (videó)

    A 2022-es Sao Pauló-i Nagydíj győztese szerint ezek a feszült pillanatok teljesen normálisak, mivel nagyon kiélezett a csata a kettőjük között. Elég csak abba belegondolni, hogy a házon belüli időmérős csata döntetlennel ért véget a Mercedes pilótái között, miután 11:11-re végeztek az évad végén.

    „Szerintem ezzel semmi baj nincsen, mindig nagyon közel vagyunk egymáshoz a pályán, mert hasonló köridőket érünk el – nyilatkozta Russell. – Ez szinte mindig így van, és az eligazításokon mindig megbeszéljük az erre vonatkozó stratégiákat. Erre azért van szükség, mert semmi különbség nincsen közöttünk, ami a tempót illeti.”

    „Elkerülhetetlen, hogy a 24 futam során ne kerüljünk egymás útjába a pályán. Minden verseny átlagosan 60 körből áll, és mivel Lewisszal nagyon hasonló a teljesítményünk, ezért vele találkoztam a pályán az egyik legtöbb alkalommal.”

    Russell kiemelte, hogy Hamiltonnal kölcsönösen tisztelik egymást még annak ellenére is, hogy Katarban összeütköztek egymással a rajt után. A brit fiatal állítása szerint egy rossz helyzetfelismerés miatt történhetett a szóban forgó eset.

    „Szerintem megbízunk egymásban – folytatta az egyszeres futamgyőztes brit pilóta. – Ugyan vannak feszült és kemény pillanataink, de ennek ellenére megvan a bizalom kettőnk között. Mindig hagyunk elég helyet a másiknak a pályán, és nem lépjük túl soha a határt.”

    „Katarban rosszul mértük fel a helyzetet. Ott a hibánk miatt egy biztosnak tűnő dobogót, de még akár a győzelem esélyét is elvettük saját magunktól.”

    Russell – aki a nyolcadik helyen fejezte be az egyéni bajnokságot – végül azt is elárulta, hogy szerinte eddig „a 2023-as évad volt a legnehezebb idénye, amiben valaha is része volt”.

    A Red Bullt meglepte, hogy a Mercedes ragaszkodott a „bukott” koncepciójához

  • Hamiltont az élteti, ha könnyeket láthat a dobogó tetejéről

    Hamiltont az élteti, ha könnyeket láthat a dobogó tetejéről

    Lewis Hamilton egy kicsit a 2013-as érkezésekor tapasztaltakhoz hasonlítja a Mercedes jelenlegi helyzetét, és most is hisz abban, hogy a csapat le tudja küzdeni a nehézségeket, ő pedig visszavezetheti az autót a győztesek közé.

    Hamilton jelenleg már több mint két szezon, egész pontosan 45 verseny óta nyeretlen a Forma-1-ben, ami bőven negatív rekord számára, hiszen a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíjat megelőzően tíz futamnál hosszabb ideig sohasem hiányzott a dobogó tetejéről az F1-es karrierje során.

    A brit azonban, dacára annak, hogy január 7-én már 39 éves lesz, még most kezdi meg egy újabb kétéves szerződés kitöltését a Mercedesnél, s továbbra is eltökélt abban, hogy egy nyocadik világbajnoki címet is megszerezzen. Az Autosport azon kérdésére, hogy mi hajtja még ennyi sikert követően is, elsősorban a dobogón átélt érzéseket emelte ki.

    „Annak a vágya, hogy a dobogó legfelső fokán álljak és onnan lássam a csapatomat. Az egyik legnagyszerűbb az egészben, amikor a hátam mögé nézek és látom az országom zászlaját – mondta. – Még mindig élénken emlékszem az első győzelmemre, amit ezzel a csapattal szereztem. De van bennem egy kép arról is, amikor 2015-ben Ausztráliában nyertem, és amint lenéztem a csapattagokra, könnyeket láttam. Elképesztő érzés volt, hogy részese lehettem ennek. Nagyrészt az ebben rejlő erő az, ami még mindig hajt. És az a vágy, hogy megnyerjem a világbajnokságot.”

    Hamilton: Idén megtanultam, hogy ne csak másokra figyeljek

    A brit már 12. szezonját kezdi meg a Mercedesszel, és már két éve övé a rekord az egy csapat színeiben eltöltött legtöbb verseny tekintetében is. Elmondása szerint azonban vannak érzések, amelyek nem sokat változtak, hiszen a csapat most is ugyanolyan lelkesen hajt azért, hogy újra a mezőny élére kerüljön, mint tették azt 2013-ban.

    „Amikor megérkeztem, izgatottság volt a csapatban. Számítottunk arra, hogy a kezdéskor rosszak leszünk, mivel korábban nem élvezett túl nagy sikereket a csapat. Én voltam az új jövevény, és el kellett kezdenem kapcsolatokat kiépíteni, szóval az egy kicsit másfajta izgatottság volt” – magyarázta.

    „Immár évek óta ismerjük egymást, és végig jó viszonyban maradtunk. Érdekes megfigyelni, hogyan fejlődtünk az idők során. Szerintem a nézők nem értékelik igazán, hogy a csapattagok milyen hosszú időn át távol vannak az otthonuktól, a családjuktól, és hogy lemaradnak a fontos évfordulókról. Mindannyiunk energiaszintje fel-le ingadozik, és ha valahol hiányosságot látunk, megpróbáljuk azt kitölteni. Így működik egy igazi csapat.”

  • Hamilton: Idén megtanultam, hogy ne csak másokra figyeljek

    Hamilton: Idén megtanultam, hogy ne csak másokra figyeljek

    A 2023-as év végével Lewis Hamilton összegezte, miben sikerült fejlődnie a szezon során.

    A Mercedes brit pilótája zsinórban a második évben maradt nyeretlen, a csapat ugyanis nem tudott érdemben javítani 2022-es formáján, ráadásul az olyan pályákon is, amelyeken kifejezetten jól működtek az Ezüst Nyilak, a szezont domináló Max Verstappen mindig ott volt, hogy elorozza előlük a győzelmet. Hamiltonnak azért összejött egy rajtelsőség a Hungaroringen, hat alkalommal állt dobogón, és karrierje során először zárt a harmadik helyen egy F1-es világbajnoki szezon végén.

    Miután a csapatnál az év során belátták, hogy a tavalyról átmentett autókoncepció tévútnak bizonyult, 2024-re új alapokra építkeznek, s ezúttal a jövő évi visszavágással kapcsolatos nyilatkozataik is magabiztosabbnak tűnnek.

    A 2023-ban folytatódó nehézségek nemcsak a Mercedes hozzállását, de Hamilton személyiségét is fejlesztették – ezt fejtegette maga a brit, amikor arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy mi a legfontosabb lecke, amit megtanult a szezon során.

    Hamilton megint a fellegekben járt (videó)

    „Azt hiszem, ez az év erősítette az alkalmazkodóképességemet. Lenyűgöző volt látni, hogy az egész csapat is hogyan vált egyre rugalmasabbá e tekintetben, ahogy továbbra is küzdöttek, és sohasem adták fel. Megtanultunk távlatokban gondolkodni, mert maga a szezon inkább a küszködésről szólt, amely során többször is ki kellett másznunk a sötétségből és a mélypontokról. De többször is vissza tudtunk ülni a nyeregbe” – magyarázta Hamilton a Mercedes videójában.

    „Én magam idén a leginkább abban fejlődtem, hogy megtanultam együttérző lenni önmagammal szemben is. Mindig is megvolt bennem az együttérzés mások iránt és a világ iránt, de magammal nem foglalkoztam.”

    A hétszeres világbajnok Hamilton 2024-ben már 12. szezonját kezdi meg a Mercedes pilótájaként, pontosan egy hét múlva pedig betölti 39. életévét.

  • Sajtó: Autóhangokkal stimulálják Schumacher agyát

    Sajtó: Autóhangokkal stimulálják Schumacher agyát

    Michael Schumacher tragikus síbalesetének tizedik évfordulójához közeledve a német Bild új információkat közölt arról, milyen módszerekkel próbálja a családja és orvosi stábja továbbra is segíteni a hétszeres világbajnok felépülését.

    Schumacher 2013. december 29-én, franciaországi síelése közben szerzett olyan súlyos fejsérüléseket, amelyek teljesen megváltoztatták az ő és családja életét. A Benetton és a Ferrari korábbi világbajnokáról azóta nem kerültek fotók a nyilvánosság elé, és csak egy nagyon szűk baráti kör látogathatja, akik legfeljebb apró információmorzsákat, sejtetéseket ejtettek el az elmúlt tíz év során. Az viszont kétségtelen, hogy a hamarosan 55 éves német kommunikációs képessége és mozgása erősen korlátozott a baleset óta.

    Most a német Bild állítja, hogy új információk birtokába jutott Schumacher rehabilitációjával kapcsolatban. Elmondásuk szerint az egykori pilótát továbbra is 24 órás felügyelet alatt tartja egy 15 fős személyzet, köztük orvosokkal és masszőrökkel.

    A legújabb ismeretek szerint kifejezetten annak reményében, hogy ismerős hangokkal stimulálják agyműködését, a németet egy utcai Mercedes-AMG sportautóval utaztatták, valamint Forma-1-es motorhangokat és bokszutcai rádióüzeneteket is lejátszottak neki.

    Abba a szűk körbe, akik máig látogathatják Michael Schumachert, a 2000-es évek Ferrarijának néhány prominens tagja is beletartozik, mint Jean Todt, Ross Brawn, valamint a csapat akkori tesztpilótája, Luca Badoer.

    A baleset évfordulójának alkalmából a német ARD egy ötrészes dokumentumfilmet készített Michael Schumacher életéről, amit az elkövetkező napokban tesznek elérhetővé. Két évvel ezelőtt a Netflixen is megjelent már egy dokumentumfilm a németről, amelyben felesége és gyerekei is a kamerák elé álltak és elmondták érzéseiket a kialakult helyzet kapcsán.

  • A Red Bullt meglepte, hogy a Mercedes ragaszkodott a „bukott” koncepciójához

    A Red Bullt meglepte, hogy a Mercedes ragaszkodott a „bukott” koncepciójához

    A Red Bull mindenfajta megerőltetés nélkül nyerte meg mindkét bajnoki címet 2023-ban. Christian Hornert meglepte, hogy az egyik nagy riválisuk, a Mercedes azzal a koncepcióval kezdte az évet, ami már kudarcot vallott 2022-ben.

    A brackley-i istálló mindösszesen egyetlen futamot tudott nyerni tavaly a W13-mal, aminek az oldaldobozai szinte a nullára voltak redukálva. Nagy meglepetésre azonban a stuttgarti márka átmentette a szóban forgó megoldást 2023-ra is. Azonban az eredmények nem javultak és a kudarcra ítélt szezonkezdet után Monacóban már valós oldalszekrényekkel, és egy jelentősen átalakított W14-et vezethetett Lewis Hamilton és George Russell.

    Verstappen olyat tett a barátnőjével, ami miatt a kanapén fog aludni (videó)

    A Mercedesnek ez a fajta ragaszkodása pedig még a Red Bullt is meglepte, Horner nem is tudta hova tenni Toto Wolffék szezon elején folytatott kommunikációját ezzel kapcsolatban.

    „A Ferrarinak egy jó autója volt a tavaly, és arra számítottunk, hogy izgalmas csatákat vívhatunk majd a továbbfejlesztett változatával – árulta el a brit szakvezető. – Ami azonban mindannyiunkat meglepett, hogy a Mercedes maradt annál a megoldásnál, ami tavaly már elbukott.”

    „Már az évad előtti teszten is látszódott, hogy azok voltak a legközelebb hozzánk, akik az általunk használt megoldásokat alkalmazták. Ez a két csapat az Aston Martin és a McLaren volt.”

    Horner azt is hozzátette, hogy a Bahreinben elért jó eredményük ellenére nem dőltek hátra, mert akkor még nem tudhatták, hogy vajon csak egyszeri alkalom volt-e az ott mutatott domináns formájuk. Azonban a jó koncepció és már a szezon kezdet előtt eszközölt 20 kilós súlycsökkentés egy olyan autót eredményezett, amivel a 22 futamból mindössze Szingapúrban nem Max Verstappen vagy Sergio Pérez állhatott a dobogó legtetején.

  • Wolff elmondta, Verstappen sikerszériája elűzi-e a csapatfőnöki posztról

    Wolff elmondta, Verstappen sikerszériája elűzi-e a csapatfőnöki posztról

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egyelőre nem lát olyan személyt, akinek szívesen átadná a karmesteri pálcát.

    Wolff 2014-től 2020-ig mindent megnyert csapatával, 2021-ben azonban jött Max Verstappen és a Red Bull trónfosztása, és azóta is a bikások uralják a Forma-1-et. Néhányakban felmerült, hogy az elhúzódó krízis hatására a csapatfőnök a távozást fontolgatná, szerinte viszont szó sincs erről.

    „Nem, mert változatlanul úgy vélem, hogy a szakterületemen hozzá tudok járulni a csapat eredményességéhez. Ez pedig szerintem az, hogy egyben tartom az istállót, bár néha nagyon érzelmes vagyok” – idézte a RacingNews365.

    „Azonban ismernek annyira, hogy vasárnap esténként vannak nehéz pillanataim. Hozzá tudok járulni az eredményekhez. Sajnos nem találtam még olyat, akire azt mondanám, hogy nálam több energiával és lendülettel, jobb képességekkel rendelkezik, illetve azokkal a készségekkel, amelyek szerintem fontosak a csapatfőnöki tisztséghez.”

    Wolff elismerte, lesokkolta az FIA: Vastag bőrt növesztettem, én elviselem

    Ugyanakkor hozzátette: Ron Dennis vagy Frank Williams példáján látta, milyen, amikor valaki már nem csúcsformában irányítja a csapatát, és szerinte „az ember nem akar idáig kitartani.”

    Megemlítette azt is, hogy az egymást hibáztató kultúrának változatlanul nincs nyoma a Mercedesnél. „A problémát hibáztatjuk, nem egyes embereket. Biztonságos környezetet alkotunk, senkit sem rúgtunk ki az alulteljesítés miatt. Mindig találunk megoldást. Amikor valamelyik részleg nem teljesít megfelelően, az az én hibám, mert ez esetben nem biztosítottam megfelelő kereteket, vagy nem a megfelelő embereket vettük fel. Nincs értelme hibáztatni valakit, aki nem teljesít elég jól, mert mindenki a legjobbat próbálja kihozni magából. Ez a gondolkodásmód uralkodik a szervezetben” – közölte Wolff.

    Amióta a Mercedesnek nem megy jól az F1-ben, Wolff fizetése is csökkent, körülbelül a korábbi érték felére.

  • Míg Russellnek a technikával akadtak gondjai, addig barátnője brillírozott (videó)

    Míg Russellnek a technikával akadtak gondjai, addig barátnője brillírozott (videó)

    George Russell és a barátnője megmutatta, melyikük tud szebben és gyorsabban ajándékot csomagolni.

    Az ünnepi időszak előtt a Tommy Hilfiger megkérte a 24 éves versenyzőt és barátnőjét, Carmen Montero Mundtot, hogy vegyenek részt egy játékban. A TikTokon a páros azt mutatta be, melyikük tud gyorsan és hatékonyan ajándékokat csomagolni.

    Ugyan a brit versenyző az első próbálkozásnál gyorsan le tudta a dolgot, ám barátnője tájékoztatta, hogy amit csinált nem minősül csomagolásnak. Míg Carmen hatékonyan és szépen tekerte be a kiválasztott darabot a piros papírba, addig Russell a végén már kapkodott és érdekes technikát választott az ajándék becsomagolására és a papír rögzítésére. A játék során természetesen Carmen nyert, míg a végén szemügyre vették a 24 éves pilóta próbálkozását is.

    @tommyhilfiger

    Our gift to you: Carmen and George 🎁✨ Can we wrap them for the holidays? #GeorgeRussell #CarmenMonteroMundt #f1 #wrappinggifts #behindthescenes #holidayseason

    ♬ -Christmas- Stylish! ! happy western music(1375722) – SAKURA BEATZ.JP

    A páros két éve van együtt. Carmen egy befektetési cégnél dolgozik és pénzügyi diplomával rendelkezik.