Címke: Mercedes

  • Hamiltont motorra, Rossit F1-es autóba ültetné a Monster

    Hamiltont motorra, Rossit F1-es autóba ültetné a Monster

    Lewis Hamilton és Valentino Rossi támogatója, a Monster szeretné, ha a két bajnok egy teszt keretein belül „munkaeszközt” cserélne.

    Az energiaitalgyártó cég, mindkét versenyző éltében személyes szponzorként van jelen, és az elmúlt három évben már próbálkoztak egy hasonló esemény megszervezésével, ám eddig nem jártak sikerrel. Ettől az évtől viszont a Yamaha már új névadó szponzorral az oldalán fog versenyezni, ami nem más, mint a Monster Energy ezért megnövekedik majd annak az esélye, hogy létrejön a hőn áhított együttműködés, tehát elképzelhető, hogy a közel jövőben Hamilton egy M1 motoron lesz látható, míg Rossi a Mercedes volánja mögött találhatja magát.

    ,,Ez a lehetőség már régóta felmerült bennünk, de eddig nem tudtuk kivitelezni. Meglátjuk, ezúttal meddig jutunk, egyelőre semmi konkrétummal nem szolgálhatunk.” – nyilatkozta a Yamaha szóvivője.

    Jorge Lorenzo már kipróbálhatta Mercedest a Monster közreműködésével még 2016-ban. Az spanyol versenyző azóta már szakított a fent említett céggel és Red Bullra váltott, miután csatlakozott a Hondához. Az osztrák cégtől sem áll távol az effajta kollaboráció, ugyanis tavaly a Toro Rosso volánja mögé pattanhatott be Marc Marquez és csapattársa Dani Pedrosa.

    Az ötszörös Formula 1-es világbajnok 2018 végén már részt vett egy teszten Jerezben, melynek keretein belül kipróbálhatta a Yamaha, World Superbike specifikációjú motorját, a Yamaha R1-et, Sam Lowes és Michael van der Mark segítségével.

    Tegnap tovább folytatódtak a motoros kalandok, ugyanis Hamilton a Petronas vendégeként a Katari Nagydíjon (Moto GP) jelent meg, köszönhetően a főszponzornak, ami nem csak a Mercedest, hanem a Yamaha fiókcsapatát is támogatja, ezért a maláj cégnél szintén reménykednek abban, hogy a brit versenyzőt motorra ültethetik egy hasonló eseményen, mint amilyenen Jerezben is részt vett.

    Lewis Hamilton is benne lenne a buliban, Barcelonában említette is, hogy szeretne több motoros eseményen részt venni a közeljövőben.

  • Vandoorne: Nagyon eltérő a Mercedes és a McLaren gondolkodásmódja

    Vandoorne: Nagyon eltérő a Mercedes és a McLaren gondolkodásmódja

    Stoffel Vandoorne, a jelenleg már Formula E-ben vitézkedő 26 éves belga a Mercedes tartalékversenyzőjeként is tevékenykedik 2019-ben, és jelentős különbséget figyelt meg jelenlegi és korábbi Forma-1-es csapata között.

    Vandoorne tehetségét kár lenne vitatni, 2015-ben rekordokat felállítva nyerte meg a GP2-es sorozatot, a Forma-1-es szereplés azonban nem a tervek szerint alakult számára.

    „Érzékelhető a különbség, különösen a gondolkodásmód teljesen eltérő. Gondolok itt arra, hogy miként készülünk a szimulátoros munkára és milyen teszteket végzünk” – mondta Vandoorne a Motorsport.com-nak.

    „Jó látni egy másik csapat működését, ráadásul egy olyanét, amely az utóbbi években megnyerte a bajnoki címet. Teljesen eltérő módon dolgoznak egy más felfogással. Pozitív az első benyomásom” – tette hozzá.

  • Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart

    Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart

    Mark Webber megnevezte azt a két versenyzőt, akiket a rajtrács legjobbjának tart, valamint állást foglalt a téli tesztek egyik legnagyobb kérdésével kapcsolatban is.

    A korábbi Formula 1-es pilóta figyelemmel kísérte a barcelonai tesztnapok alakulását és ő maga is esélylatolgatásokba kezdett. Az ausztrál is egyetért azzal a véleménnyel, miszerint a Ferrarié lett a legerősebb konstrukció, amivel már megelőzhették a nagy rivális Mercedest.

    ,,Rengeteg dologról még nem hullt le a lepel. A Mercedes lehet, hogy háttérbe szorult egy kicsit, még úgy is, hogy hihetetlenül magasra tették a lécet a teszten.” –nyilatkozta Webber az Australian Financial Reviewnak.

    Az ex-Red Bullos versenyző egykori csapatáról is nyilatkozott, szerinte az osztrák alakulat versenyképes lehet, főleg ha leesik az eső az Albert Parkban.

    ,,Ezek között a körülmények között Max Verstappen és Lewis Hamilton a legjobb a világon. Max rengeteg kockázatot fog vállalni és mindenhova be fogja tenni az autója orrát, ez a Max Verstappen faktor egyik sajátossága.”

    Daniel Ricciardoról sem feledkezett meg Webber, szerinte honfitársának kevés esélye hazai versenyén, hiszen jelenlegi csapata a Renault nem tartozik a legversenyképesebb istállók közé.

    ,,Hosszú csata áll előtte, sok időbe fog telni, míg versenyképessé vállnak, ám ha valaki, akkor ő fel tudja emelni a csapatot, ehhez kétség sem férhet.”

  • Wolff: A Ferrari legtöbbször már tavaly is gyorsabb volt nálunk

    Wolff: A Ferrari legtöbbször már tavaly is gyorsabb volt nálunk

    Toto Wolff elmondta, hogy a Mercedes képes lesz visszavágni a Ferrarinak 2019-ben.

    A téli tesztekből az látszott, hogy a Ferrari és a Red Bull is a regnáló világbajnok Mercedes előtt jár, ezt Helmut Marko, a bikások tanácsadója is megerősítette: „Számításaink szerint 2-3 tizeddel vagyunk a Ferrari mögött, és két tizeddel a Mercedes előtt.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff viszont nem aggódik.

    „Már tavaly is számos esetben a Ferrari volt az az autó, mely jobb teljesítményre volt képes, nekünk pedig extrát kellett nyújtani. Most mélyre kell ásnunk, illetve mindent optimalizálnunk kell, mert ez a legnagyobb kihívás számunkra.”

    Szerinte nem kell pánikolniuk: „Óvatosnak kell lennünk, nem szabad sok mindenen változtatni, mert túl kockázatos. A legjobb csapat van körülöttem. Csak úgy kell folytatnunk, ahogy eddig csináltuk. Van egy hegy, amit meg kéne másznunk, de tudjuk, hogy hogyan kell. Nem véletlen lettünk ötszörös világbajnokok.”

  • „Hamilton csatlakozhat a Ferrarihoz, ha kap egy győzelemre esélyes autót”

    „Hamilton csatlakozhat a Ferrarihoz, ha kap egy győzelemre esélyes autót”

    A Sky Sports F1 szakértője, David Croft szerint Lewis Hamilton kiköthet a Ferrarinál, ha az olaszok képesek biztosítani neki egy bajnoki címre esélyes autót.

    Az ötszörös világbajnokot többször boronálták már össze a Ferrarival, főleg tavaly, amikor majd egy év kellett, hogy sikerüljön megegyeznie a Mercedesszel a szerződéshosszabításáról. Az ügy végére végül júliusban tettek pontot, így Hamilton 2020 végéig biztosan a Mercedes pilótája lesz.

    Viszont, hogy aztán mi lesz, az nagy kérdés. Azt tudjuk, hogy a Liberty Media változások tömkelegével készül 2021-re. David Croft most azt taglalta, hogy Hamilton akár le is zárhatná karrierjét a Ferrarinál azzal, hogy 2021-ben odaigazol.

    „Nem lenne szép Hamiltont a Ferrari pilótájaként látni? Megtörténhet, nem szabad kizárni. Biztos vagyok benne, hogy egyszer-kétszer az ő fejében is megfordult ez. Ha a Ferrarinak van egy bajnoki győzelemre képes autója, szerintem megtörténhet.”

    Croft arról is beszélt az Express Sport hasábjain, hogy idén 3 csapat is esélyes lehet a végső győzelemre. A Mercedes és a Ferrari továbbra is ott van, a Red Bull pedig jelentős fejlődést mutatott, ezzel az elmúlt évek egyik legérdekesebb szezonja rajtol majd el a jövő héten.

    „A Red Bull és Verstappen is egyre jobb lesz az évek múltán. Pierre Gasly a csapattársa, és fontos, hogy a Honda motort először használják, tehát egy motorpartnerváltás után vannak. Ők is harcban vannak a címért. Van 3 csapat tehát, 6 pilótával, és mindegyikük esélyes a győzelemre, minden egyes nagydíjon. Ez az, amit a rajongók látni akarnak, változatosságot és versengést.”

  • A Mercedes nőnapi filmje: Bertha Benz útja, ami megváltoztatott mindent!

    A Mercedes nőnapi filmje: Bertha Benz útja, ami megváltoztatott mindent!

    Idén a Mercedes nőnap alkalmából egy olyan nőre emlékezik, aki nélkül a cég feltehetően a jelenlegi formájában nem is létezne, ő pedig nem más, mint Bertha Benz. Május 3-án lesz 170 éve annak, hogy Bertha megszületett, és most a csillagos márka feldolgozta pár percben az egyik fontos útját, amely az akkori világot mutatja be, férfiak és nők viselkedését, mindezt filmvászonra álmodva. A női kurázsi és önbizalom ezen kedves megjelenítését a Mercedes pedig az idei nemzetközi nőnapra időztette.

    A márka marketing helyettese, Bettina Fetzer kiemelte a kisfilm lényegi mondanivalóját:

    „Fontos volt a csapatomnak, hogy Bertha Benzet egy erős nőnek mutassuk, aki kortalan ezen szerepében. Ráadásul úttörő szerepe volt, és ő volt az első tesztpilótánk is. Elszántsága és az, hogy soha nem adta fel könnyedén, engem is inspirált. A filmünkkel mi is motiválni akarjuk az embereket, hogy hasonlóan pozitív legyen az életszemléletük, tettre készek legyenek, és fogadják el az élet adta kihívásokat.”

    bertha benz, mercedes, racingline.hu
    Bertha Benz, 1870

    Az, hogy Bertha Benz nyilvánosan is használta a férje Carl találmányát, eleve merész volt 130 éve, pláne, hogy egy 100 kilométernyi utat tett meg vele Pforzheimbe. Nem is beszélve arról, hogy a fellépése, az önbizalma a mai mobil világban is megállná a helyét. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy Bertha Benz az élet minden területén úttörő szerepre született.

    Carl Benz így beszélt egyszer a feleségéről:

    „Sokkal merészebb volt mint én.”

    Mindezt az automobil feltalálója mondja, aki megreformálta az XIX. század közlekedését. Akkor, amikor a publikum még szkeptikusan fogadta a lómentes kocsikat, amiket „rejtélyes erők” mozgattak, a hölgy fogta magát, és két fiával Eugennel és Richarddal nekieredt Pforzheimnek, egy kalandos úton. Hitt a férje találmányában, és önmagában. A Mercedes filmjének köszönhetően megismerhetjük a helyszínt is, ahol később a világ első benzinkútja kezdett el üzemelni.

  • Marko szerint hárman harcolnak majd a bajnoki címért!

    Marko szerint hárman harcolnak majd a bajnoki címért!

    Dr. Helmut Marko azt jósolja, hogy a 2019-es bajnoki címért hárman lesznek majd harcban. Ebben hisz a szakember a téli teszteket követően, és szerinte az Ausztrál Nagydíj előtt a Ferrari van némi előnyben a Red Bull-Hondához és a Mercedeshez képest. Mindezt tartja még úgy is, hogy sokan azért kételkednek egyelőre a friss Red Bull-Honda házasság erejében. Marko azonban a Red Bull főtanácsadójaként elmondta a Krone Zeitungnak, hogy miképp is látja a 2019-es bajnoki harcot:

    „Feltehetően hárman küzdenek majd, Vettel, Hamilton és Verstappen.”

    A holland egyetért:

    „Az autóban jól érzem magam, mindenki nagyon elégedett és koncentrált.”

  • De la Rosa: Csak a Williams van lemaradva!

    De la Rosa: Csak a Williams van lemaradva!

    A Williams az egyetlen olyan csapat amely felkészületlenül megy Ausztráliába, a szezonnyitóra. Ez Pedro de la Rosa véleménye, aki egy napot a pálya mellett töltött, és végigelemezte a 2019-es autókat Barcelonában:

    „Soha nem láttam még ennyire szoros szezon előtti tesztet. Igazán látványos volt. Az egyetlen csapat, amelynek volt némi lemaradása, az a Williams volt. A többiek óramű pontossággal haladtak.”

    A spanyol El Confidencialnak még azt is elárulta, hogy egyetért azon véleményekkel, mely szerint a maranellói csapat áll az élen, és hogy a 2019-es Ferrari igazán lenyűgöző:

    „A leginkább hihetetlen az, hogy mit hoznak ki egy ennyire kicsi első szárnyból. Ugyanez igaz az Alfára is. Egyedül a Ferrari matt színe nem tetszik. Ugyanakkor az is a félelmem, hogy dominálni fognak. Nagyon jól veszi a kanyarokat. Körülbelül olyan helyzetben vannak mint az elmúlt években a Mercedes, csak más a színük. Az utolsó napon Lewis Hamilton eredménye legalább reményt keltő némileg.”

    Elismerte, hogy nem hatódott meg a Red Bulltól, még ha úgy is tűnik, hogy a Honda motor egy már egy nagyon jó szintet ér el:

    „Meglepett a Red Bull, akik egy olyan autóval álltak elő, ami nagyon hasonló a tavalyijukhoz. Mit is mondhatnék? Az autó jól viselkedik normális kanyarokban, ami annyira nem is érdekes. Tavaly Verstappen csodálatosan ment az ötös kanyarban, de őszintén szólva, most semmi különlegeset nem láttam.”

  • Ocon: Minden nagydíjhétvégén ott leszek

    Ocon: Minden nagydíjhétvégén ott leszek

    Esteban Ocon a 2019-es felkészülési szezont csak a pálya mellől, valamint a Mercedes garázsából követhette végig.

    Ocon két szezont töltött a Force India (már Racing Point) csapatánál, és bebizonyította, helye van a száguldó cirkuszban. A dolgok azonban nem alakultak jól számára, idén pedig ülés nélkül maradt.

    A francia versenyző nem szeretett volna más kategóriában indulni, hiszen végső célja a Forma-1-es sikerek elérése, így nevelőcsapata, a Mercedes tartalékversenyzőjeként tevékenykedik az idei évben.

    „Jól érzem magam. Új pozícióm van a Mercedesnél, egy olyan csapatnál, amely sok címet nyert az elmúlt néhány évben. Nem mellesleg ez az a csapat, amely hosszú ideje támogat engem és továbbra is tagja vagyok a Mercedes junior programjának” – mondta Ocon.

    „A karrierem kritikus pillanatban karoltak fel, és még ma is a csapat tagja vagyok. Természetesen ez egy tartalékszerep, de számítanak rám. Sok napot fogok a szimulátorban tölteni és az autó fejlesztéséből is a lehető legnagyobb mértékben kiveszem a részem. Minden nagydíjon ott leszek és készen állok a versenyzésre, ha lehetőség adódik rá” – tette hozzá.

  • Bemutatkozott a Mercedes Formula E autója

    Bemutatkozott a Mercedes Formula E autója

    A Mercedes a Genfi Autószalonon leleplezte koncepcióautóját, mellyel a Formula E-ben áll majd rajthoz, mint új nevező, a 2019/20-as szezonban.

    Úgy tudni, a Mercedes már megkapta a tesztautót az FE beszállítójától, a Sparktól, mellyel most, a 2018/19-es szezon sorén 15 napot tesztelhetnek.

    A márka első FE autója a „Mercedes-Benz EQ Silver Arrow 01” nevet viseli majd.

    „30 év a DTM-ben. Micsoda út és megannyi hihetetlen emlék, büszkék vagyunk arra, hogy a sorozat legsikeresebb gyártója vagyunk.” – mondta Toto Wolff. „Utolsó szezonunkat mind a három bajnoki címmel koronáztuk meg.”

    „A döntés, hogy elbúcsúzunk a DTM-től, nem volt könnyű, de előretekintő és alapvetően helyes döntésnek tartom.”

    „A mobilitásunk villamosítása alapvető eleme a Mercedes-Benz jövőjének.”

    „A Formula E egy új versenysorozat, amiben szeretnénk összemérni magunkat a pályán a jelenlegi és a jövőbeli technológiákkal.”

    „A versenyek a világ városaiban látványosak, kihívást jelentenek a versenyzőknek és a rajongók szuper közel vannak az eseményekhez.”

    „A Formula E-ben óriási potenciál rejlik.”

    Mercedes-Benz EQ Silver Arrow 01, racingline, racinglinehu, racingline,hu
    Fotó: Daimler AG

    „Versenyezni a Porschéval, Audival, BMW-vel és a többi nagyszerű gyártóval, igazén különleges lesz, nagyon várom már.”

    „Izgalommal nézünk elébe ennek az új fejezetnek és örülnénk, ha mindannyian támogatnátok minket ezen izgalmas utazás során.”

    A Mercedes leányvállalata, a HWA jelenleg is részt vesz az elektromos bajnokságban.

    https://www.youtube.com/watch?v=g7E5Nlfb9TI