Címke: Mercedes

  • Ecclestone tiszta vizet öntött a pohárba esetleges visszatérése kapcsán

    Ecclestone tiszta vizet öntött a pohárba esetleges visszatérése kapcsán

    A Forma-1 egykori tulaja, Bernie Ecclestonet a legutóbb arról faggatták, hogy vissza fog-e még térni a száguldó cirkusz élére. A 88 éves üzletember pedig őszintén válaszolt az újságíróknak.

    Ecclestone szavait a Corrilella della Sera idézi: „Nagy hibát követnék el, ha visszatérnék. Még akkor is, hogyha lenne rá esélyem. Miért próbálnám meg leváltani a Libertyt,” – vonta kérdőre az újságírókat Ecclestone.

    Azonban a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint a brit üzletember jobb vezetője lenne a száguldó cirkusznak, mint a jelenlegi nagyfőnök, Chase Carey és a Liberty Media.

    Ecclestone azt is kiemelte, hogy csökkent az F1-et néző emberek száma. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ez megváltozhat 2019-ben. „Ha izgalmasabbak lesznek a versenyek, akkor igen. Az előző pár évben már a szezon előtt tudni lehetett, hogy Hamilton lesz a bajnok. „

    Az F1 egykori tulaja azt reméli, hogy idén a Ferrari megtöri a Mercedes sikersorozatát. „A tavalyi bajnokságot meg kellett volna nyerniük, ugyanis az autójuk megvolt hozzá. Azonban Mr. Marchionne halála a lehető legrosszabbkor jött a számukra.

    „Még Sebastian (Vettel) is legyőzöttnek érezte magát. Nem volt boldog amiatt, hogy a csapat is és ő is hibát hibára halmoztak a tavalyi szezon során. Olyan hibákat vétett, amit soha semmilyen körülmények között nem csinált volna meg.”

    Azonban azt is elmondta, hogy idén Lewis Hamilton a legnagyobb favorit a világbajnoki címre. A 88 éves brit szerint a Mercedes profilja a lehető legjobb és legrosszabb egyben a Forma-1-ben.

    „A Mercedesnél nagyon jól tudják, hogy mit csinálnak. Ezzel viszont az a baj, hogy elterelik a figyelmet a többi csapatról. Ők semmit nem csinálnak rosszul, a többieknek kellene felébredni és megcsillogtatni a tehetségüket.”

    Ecclestonet még arról is megkérdezték, hogy mit gondol Fernando Alonso távozása kapcsán. „Nagy veszteség az F1 számára. Talán majd 2020-ban a Ferrari színeiben tér majd vissza,” – kacérkodott a Forma-1 egykori tulajdonosa.

  • Lauda nélkül gyengébb a Mercedes a pályán

    Lauda nélkül gyengébb a Mercedes a pályán

    Legalábbis így gondolja a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

    A most 70 éves, már nagyon sok mindent túlélt Niki Lauda még lábadozik tavalyi tüdőtranszplantációja után, így a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon sem lesz jelen.

    „Kívülről szemlélve érezhető Niki hiánya.” – mondta Horner a Daily Mailnek. „Még jobban fogják hiányolni Nikit, ha szoros lesz a csata a bajnoki címért. Ő részben egy mankó volt Toto (Wolff) számára, akire támaszkodhatott. Szóval gyengébb lesz a csapat, hogy Niki nem lesz közvetlenül jelen.

  • Ecclestone: A McLarennek új csapatfőnök kell

    Ecclestone: A McLarennek új csapatfőnök kell

    Bernie Ecclestone úgy látja, hogy a McLarennek és a Williamsnek új vezetőségre lenne szüksége.

    Az régi nagyok szerinte azért szenvedtek manapság, mert nem megfelelő emberek irányítják őket.

    „Már nem olyan vezetők kezei alatt működnek, mint Ron Dennis, vagy Frank Williams. Ha vissza akarnak térni, találniuk kell egy másik Frank-et és Ron-t.”

    A McLaren mostani első embere egyébként Zak Brown, míg a Williamsnél Frank Williams lánya, Claire irányít.

    Más csapatokról is kérdezték a korábbi F1-vezért, ekkor mondta el, hogy mennyire várja, mi sül ki a Red Bull Honda együttműködésből.

    „Ezt a partnerséget már 3 éve felvetettem a Red Bullnak. A Honda természeténél fogva versenyképes, csak nézzük meg a motorversenyzést.”

    Ecclestone szerint az F1 meglenne az FIA és elnöke, Jean Todt nélkül is.

    „Jean remek munkát végzett, hogy rávette a Liberty-t egy-két változtatásra. De az F1 el lenne nélkülük is. A csapatok és promóterek maguk írhatnák a szabályokat, és valami más név alatt is versenyezhetnének. Én személy szerint nem erőltetném a demokráciát, csak kell egy ember, aki lefekteti a szabályokat.”

    A brit úgy gondolja, a Mercedes nem fog megegyezni a Liberty-vel a 2021-es Concorde Egyezményről: „Nem lennék meglepve, ha már nem lenne gyári csapatuk.”

  • Wolff és a Mercedes célkeresztjében volt Ricciardo

    Wolff és a Mercedes célkeresztjében volt Ricciardo

    Toto Wolff elismerte, hogy tavaly tárgyaltak Daniel Ricciardoval, aminek Bottas feljavuló formája vetett véget.

    Daniel Ricciardo a hétvégén bemutatkozhat a Renault színeiben, de Toto Wolff most elmesélte, hogy próbaképpen tárgyaltak az ausztrállal a tavalyi szezon során.

    „Mindig is szemeztünk Daniellel. De ha boldog vagy egy párkapcsolatban akkor nincs szükséged arra, hogy flörtölj egy másik nővel. Ha májusban vagy júniusban elégedetlenek lettünk volna Valtterivel, akkor folytattuk volna Daniellel a tárgyalásokat. Mivel viszont Valtteri remek munkát végzett a szezon azon részében, így nem akartuk rabolni Daniel idejét. Valtteri idén teljes biztonságban van, de tudja, hogy mit kell tennie.” – nyilatkozta Wolff a brazil Globo-nak.

  • Binotto elismerte, majdnem elhagyta a Ferrarit

    Binotto elismerte, majdnem elhagyta a Ferrarit

    Mattia Binotto már korábban is hangoztatta, hogy még mindig a Mercedest kell első számú erőnek tekinteni, nem pedig a Ferrarit.

    A barcelonai tesztsorozat után többen is a vörös alakulatot kiáltották ki a legesélyesebbnek a bajnoki cím elhódítására, ám a svájci-olasz csapatfőnök szerint ez az állítás nem állja meg a helyét.

    ,,Úgy gondolom, még mindig a Mercedest kell legyőzni. Egy nagyon megfontolt csapatról beszélünk, akik tudják, hogyan kell gyors autót építeni, és akik rendelkeznek az ehhez szükséges pénzügyi háttérrel és tehetséggel. Ha kezdeti nehézségekkel is küzdenek, biztos vagyok abban, hogy sikerül megoldást találniuk a problémáikra.”

    Binotto habár az Ezüst Nyilakat nevezte meg a fő erőnek, azonban azt egyszer se tagadta, hogy az SF90 jól sikerült. Stabil, kiszámítható és következetes konstrukcióként jellemezte a Scuderia idei autóját.

    ,,Ezek azok a tulajdonságok, amiket látni akartunk az autóban, tavaly ugyanis pont ezek hiányoztak.”

    Ugyanakkor elmondta, a csapat a jelenlegi felállásában még fiatalnak számít. A csapatfőnök majdnem otthagyta az olaszokat 2018-ban, mert nem tudtak dűlőre jutni Maurizio Arrivabenével, akivel szemben nincsenek rossz érzései a viták után.

    ,,Úgy éreztem már nem vagyok abban a pozícióban, amiben jól tudnám végezni a munkát és ennek hangot is adtam. Igen, a hír igaz volt, több csapat is felkeresett, ugyanis a tapasztalatom értékkel bír ebben a sportban. Mindig mindenkitől tanultam az életem során, még Mauriziotól is, és ezért köszönetet kell mondanom neki. A magánéletben mindig is jól kijöttünk egymással, sosem vitáztunk. A nehézségek abból adódtak, hogy különböző elképzelésekkel rendelkeztünk a csapat irányítás és a versenyhétvégék menedzselése terén.” –nyilatkozta a svájci-olasz szakember a Corriere della Seranak.

  • Bottas: Idén mindenkit le fogok győzni!

    Bottas: Idén mindenkit le fogok győzni!

    Valtteri Bottas bekeményített és egy ambiciózus célt tűzött ki maga elé: idén mindenkit le akar győzni! A szezon ezen szakaszán nehéz megmondani, hogy a finn megveri-e az egész mezőnyt, vagy csak egy álmot kerget, annyi azonban bizonyos, jobban kell csinálnia idén a dolgokat, ha megakarja tartani az ülését.

    2017-ben jól ment Bottas, három győzelmet is bezsebelhetett és a harmadik pozícióban zárta az évet az egyéni tabellán. A tavalyi év viszont nagyon nem úgy alakult, ahogy azt eltervezte, hiába vezetett Bakuban, egy defekt miatt az utolsó körökben kellett feladnia a versenyt, Szocsiban ismét jó formában volt, ám akkor a csapatutasítás fosztotta meg a győzelemtől. Futam győzelmet így tehát nem aratott, és az év végét csak az 5. helyen zárta. Ezután a finn azt érezte, változtatnia kell, különben a háttérben várakozó Esteban Ocon elhappolja előle az állását.

    Nem rég azonban, új fejezet indult Bottas életében, a barcelonai tesztnapokon is már sokkal magabiztosabban nyilatkozott. Elmesélte, hol járt, mit csinált a téli szünetben, majd kijelentette, idén meg fogja mutatni mit tud valójában, nem lesz már kedves srác és ha kell akkor a maga útját fogja járni. A múlt héten az AP-nek nyilatkozott, melyben további részleteket árult el, honnan varázsolta elő ezt a magabiztosságot.

    ,,Finnországba utaztam a szezon végén, néhány alkalommal felöntöttem a garatra, gyakorlatilag azt csináltam, amit akartam. Azután vettem egy fényképezőgépet és fotózni kezdtem, és ezáltal szert tettem egy új hobbira. Néha elmegyek sétálni és közben képeket készítek. Ugyanakkor el is utaztunk a feleségemmel és a barátainkkal Dél-Amerikába, ezalatt a kirándulás alatt, nem is gondoltam a Formula 1-re. Mikor visszatértünk, akkor döntöttem el, hogy idén mindenkit le fogok győzni.” – mesélte el kalandjait a Mercedes pilótája.

    Bottas szerint nem csak a jobb szereplés, hanem a világbajnoki cím is elérhető idén a számára.

    ,,Igen, ez a célom, azt érzem, meg tudom csinálni. Ez most terv, azonban ahhoz, hogy odáig elérjek, keményen kell dolgoznom. Úgy érzem egy új kezdet vár rám. Megtanultam, hogy a szezon első fele nagyon fontos.  Tavaly is jól indult az idény eleje, ám különböző okok miatt sok pontot buktam, azonban most készen állok arra, hogy sokkal jobb formában legyek, mint valaha.”

  • Hamilton továbbra is kacérkodik a MotoGP-vel

    Hamilton továbbra is kacérkodik a MotoGP-vel

    Lewis Hamilton mielőtt Ausztráliába utazott volna, kilátogatott a MotoGP szezonnyitó versenyére, a Katari Nagydíjra.

    A regnáló Forma-1-es világbajnok testközelből követte a történéseket, nemrég pedig egy nagy teljesítményű motorkerékpárt tesztelhetett, és a MotoGP-ben való tesztelés gondolatával is kacérkodik.

    „Két kerékre váltás? Gondolkodom rajta, de elég nehéznek tűnik” – mondta Hamilton a Sky Italianak.

    „Nagy megtiszteltetés volna, őrült dolog lenne Valentino Rossi ellen versenyezni” – tette hozzá az ötszörös világbajnok.

    Hamiltont a Mercedes helyzetéről is megkérdezték, az ötszörös világbajnok brit annak ellenére is motiváltan vág neki a szezonnak, hogy jelenleg a Ferrari tűnik erősebbnek.

    „Ezek a kihívások tartanak életben. Közösen dolgozom a csapattal, hogy megértsem miért vagyunk hátrányban. Mindent ki fogunk hozni az autóból. Ahogy mondtam, imádom ezeket a kihívásokat” – mondta.

  • Kiss és Bakó is tudja, hogy a Mercedes motoron kell javítani

    Kiss és Bakó is tudja, hogy a Mercedes motoron kell javítani

    Kiss Norbi már nagyon várja, hogy újra felvehesse a kesztyűt a többiek ellen a kamion Europa-bajnokságban, és a Tankpool24 csapata is számos ponton változtatott azért, hogy a kétszeres bajnokuk eredményesebb lehessen. Korábbi sikerkovácsai közül újra vele van már Bakó Csaba főmérnök, és Imi, a főszerelő. A 2014 és 2015-ben elért közös siker után újra együtt vannak a srácok, de már Mercedeseket kell összeraknia a magyar kolóniának. Kiss így nyilatkozott a visszatért kollégákról:

    „Nagyon boldog vagyok, hogy újra Csabával dolgozhatok! Együtt történelmet írtunk, és rekordokat döntöttünk 2015-ben, de nem csak Csabi, hanem Imi is, aki a főszerelőm volt a bajnoki éveimben, és együtt dolgoztunk. Azt hiszem, hogy ők remekül kiegészítik majd a Tankpool24 állományát, és ha bárkik is képesek eredményekre, akkor ők azok. Innentől fogva már csak idő és pénz kérdése az egész.”

    Bakó Csaba adatmérnökként kezdett még 2009-ben, a kamionos szériában, majd már főmérnökként asszisztált Norbin kívül Ryan Smithnek, Ray Colemannek és legutóbb Sascha Lenznek. Most már ő irányítja a Tankpool24 szerelői csapatát, de továbbra is az adatelemzés is az asztala. Csaba ennyit mondott az új szerepéről:

    „Nagyon örülök, hogy újra együtt dolgozhatunk. Ez számomra is egy nagy kihívás, hiszen az első alkalom, hogy Mercedes versenykamionokkal dolgozhatok. Megpróbáljuk a lehető legjobban fejleszteni a kamionokat, de leginkább a motoron kellene javítani. Ettől függetlenül javítunk a többi részen, és próbálunk nagyobb teljesítményt kipréselni a csomagból, megbízható üzem mellett.”

    Kiss is egyetért, hogy a Tankpool24 Racing gyengéje jelenleg a motor:

    „Nehezebb a feladatunk, mint a többi csapatnak, mert nekünk magunknak kell a motorral is törődnünk. Ez sokkal komolyabb kihívásnak bizonyult mint azt gondoltuk, de dolgozunk rajta. 2018 nem volt a legjobb évünk. Nem indult rosszul, mert megbízhatóak voltunk, de nem tudtunk versenyeket nyerni, mint a korábbi szezonban. Kemény időszakot éltünk meg az év vége felé, amikor minden rosszra fordult. 2019-ben azonban emelni akarjuk a tétet. Vannak új ötleteink és terveink, és a célunk az, hogy visszakerüljünk a top háromba. Nem lesz egyszerű, és nyilvánvalóan több idő kell hozzá, mint azt terveztem, de magam részéről én bele fogom tenni a munkámat és az időmet.”

  • Marko: A Red Bull idén legalább öt versenyt fog nyerni

    Marko: A Red Bull idén legalább öt versenyt fog nyerni

    A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko szerint csapata több versenyt fog nyerni a Hondával, mint tette azt tavaly a Renault-val.

    Az osztrák odáig elment, hogy azt mondta, gyorsabbak, mint az elmúlt öt év bajnoka, a Mercedes.

    „Az idén legalább öt versenyt nyerünk” – mondta Marko, akinek a csapata tavaly egyébként 4 versenyen diadalmaskodott (Kína, Monaco, Ausztria, Mexikó).

    Arra számítanak, hogy a Red Bull idén több helyszínen is versenyképes lesz az elmúlt évekkel szemben, amikor ugye csak a nagy leszorítóerőt igénylő pályákon voltak esélyesek.

    Ha a barcelonai tesztek legjobb időeredményeit nézzük, arra a következtetésre juthatunk, hogy szinte nincs különbség a Mercedes és a Ferrari közt, ugyanis az olaszok legjobb ideje 3 ezredmásodperccel volt jobb a németekénél. Marko viszont nem így gondolja, szerinte a különbség ennél sokkal nagyobb, és a két csapat közé még a Red Bull is beférhet.

    „A Ferrari a favorit. Olyan gyorsak voltak, mintha ők mindenkinél egy héttel többet tesztelhettek volna.”

    Marko elhintette, hogy azért Gasly többször is megnehezítette a dolgukat, ugyanis a francia kétszer is összetörte az autót. Az egyik balesete az utolsó előtti napon történt, melynek eredményeképpen csapattársa, Max Verstappen csak 29 kört tudott megtenni az utolsó napon. Vélhetően ennek volt köszönhető az is, hogy a Red Bull nem futott igazán gyors kört a teszteken, hiszen ezeket a szimulációkat a Mercedes is az utolsó napra hagyta, és lehet, hogy így járt volna el az osztrák csapat is.

  • A bukmékerek szerint Sebastian Vettel fog nyerni Ausztráliában

    A bukmékerek szerint Sebastian Vettel fog nyerni Ausztráliában

    A bukmékerek szerint Sebastian Vettelnek van a legtöbb esélye arra, hogy megnyerje a a vasárnapi futamot.

    Hosszú várakozás után a héten már ki fognak aludni a piros lámpák az Albert Parkban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy hivatalosan is elfog kezdődni a 2019-es idény. A jelenlegi esélyeket a fogadóirodákban a téli tesztekre alapozták, ezért is fordulhatott elő, hogy a Mercedest nem rakták előkelőbb helyre, hiszen a német alakulat nem igazán produkált kiemelkedő köröket a szezon előtti gyakorláson. Ezekből az eredményekből viszont nem lehet megállapítani az erősorrendet, hiszen pont az Ezüst Nyilak szokták eljátszani azt a játékot, miszerint csak a Q3-ban fedik fel igazán azt, hogy mire is képesek.

    A William-Hill brit fogadóiroda oddsai alapján például Max Verstappen megelőzi Valtteri Bottast, míg Pierre Gaslyt a hatodik helyre sorolják. A Ferrariban debütáló Charles Leclerc a harmadik pozíciót foglalta el. A középmezőnyt Nico Hülkenberg vezeti, csapattársának, Daniel Ricciardónak, viszont kevesebb esélyt jósolnak a jó szereplésre, hiszen a listán csak a 10. helyre tették az ausztrál versenyzőt.

    Természetesen a Williamses pilótákkal lehet a legtöbbet keresni, mivel kevés esélyük van arra, hogy elsőként intsék le őket a futamon.

    A William-Hill fogadóiroda listája:

    Sebastian Vettel – 7/4 (2.75)

    Lewis Hamilton – 9/4 (3.25)

    Charles Leclerc – 5/2 (9.00)

    Max Verstappen – 8/1 (11.00)

    Valtteri Bottas – 10/1 (41.00)

    Gasly Pierre – 40/1 (201.00)

    Nico Hülkenberg – 200/1 (251.00)

    Romain Grosjean – 250/1 (251.00)

    Kevin Magnussen – 250/1 (251.00)

    Daniel Ricciardo – 250/1 (251.00)

    Carlos Sainz – 400/1 (401.00)

    Kimi Raikkonen – 400/1 (401.00)

    Alexander Albon – 500/1 (501.00)

    Daniil Kyvat – 500/1 (501.00)

    Lance Stroll – 500/1 (501.00)

    Lando Norris – 500/1 (501.00)

    Sergio Perez – 500/1 (501.00)

    Antonio Giovinazzi – 750/1 (751.00)

    Robert Kubica – 1000/1 (1001.00)

    George Russell – 1000/1 (1001.00)