Címke: Mercedes

  • Bottas: „Idén semmi nyomást nem érzek”

    Bottas: „Idén semmi nyomást nem érzek”

    Valtteri Bottas azt állítja, idén semmilyen nyomást nem érez magán.

    Szükséges is lehet ez a hozzáállás, hiszen a tavalyi szezonja után az idei éve amolyan „most, vagy soha” év számára, hiszen helyéért sorban áll Esteban Ocon és George Russell is.

    Az pedig, hogy lesöpri a nyomást a válláról, hasznos lehet számára, és talán ennek is az eredménye, hogy mindjárt a szezon első versenyét megnyerte és még a második után is vezeti a bajnokságot.

    Melbourne-i győzelme után üzent mindazoknak, akik kritizálták őt korábban.

    „Garantálhatom, hogy idén semmilyen nyomást nem érzek, egyáltalán” – mondta Bottas. „Igazán, zéró nyomás. Az ülésem kapcsán, úgy gondolom, normális, hogy mindenki arra pályázik, én is így tettem. Ez általános az F1-ben, és mindenki a lehető legjobb helyet akarja.”

    Egyelőre jól áll a finn, azonban még nagyon korai hosszútávú következtetéseket levonni a szezon hátralévő részére vonatkozóan.

    „Ez egy hosszú világbajnoki szezon és még csak a második versenyen vagyunk túl.”

  • Russell biztos benne, hogy nem marad észrevétlenül a teljesítménye

    Russell biztos benne, hogy nem marad észrevétlenül a teljesítménye

    George Russell, a Formula-2-es bajnokság 2018-as bajnoka biztos abban, hogy a karrierjét befolyásoló emberek a Forma-1-es mezőny végén is felfigyelnek arra, ha kiemelkedő teljesítményt nyújt.

    A Mercedes utánpótlásprogramjában pallérozódó fiatal brit versenyzőnek egyáltalán nincs könnyű dolga első F1-es szezonjában, hiszen a 2019-es Williams közel sem mondható versenyképes konstrukciónak.

    „A külvilágból senki nem veszi észre a teljesítményem, kivéve az embereket a Williamsnél és a Mercedesnél. Toto Wolff, a menedzsereim és azok az emberek, akik befolyással lesznek a jövőmre, pontosan tudják, hogy milyen teljesítményt nyújtok” – mondta Russell.

    „Ők mindannyian szemmel tartanak és elégedettek a látottakkal” – tette hozzá.

    Alsóbb kategóriákban nyújtott teljesítménye alapján Russell egyértelműen meghatározó alakja lehet a következő generációnak, kérdés, hogy mikor lesz alatta olyan autó a Forma-1-ben, ahol ezt bizonyítani tudja.

  • Jamaikai gokartost szerződtetett a Mercedes

    Jamaikai gokartost szerződtetett a Mercedes

    A 11 éves Alex Powell történelmet írt, ugyanis ő lett az első jamaikai, illetve a Karib-térségből származó autóversenyző, akit szerződtetett egy Forma-1-es istálló, jelen esetben ez a Mercedes.

    A Mercedes a tegnapi nap folyamán hivatalosan bejelentette, hogy két fővel bővül a junior programjuk, a 11 éves Alex Powell (akit jamaikai szenzációként is emlegetnek) és a csapattársa az olasz Kimi Antonelli személyében.

    Powell elég híres családból származik, édesapja egykori jamaikai raliversenyző John Powell és unokatestvére a korábbi világcsúcs tartó sprinter, Asafa Powell.

    „Ez egy büszke nap Jamaika és az egész Karib-térség számára. Amikor megkaptuk az ajánlatot hihetetlenül boldogok és izgatottak voltunk Alex miatt, és büszkék vagyunk az eredményeire.” – kezdte a büszke apuka John Powell. „Nagyon boldog vagyok, hogy ezzel történelmet írtunk, ő az első pilóta ebből a térségből, akit leigazolt egy Forma-1-es csapat.”

    Ugyan Lewis Hamiltonnak is vannak karibi gyökerei, de ő már Nagy-Britanniában nőtt fel és kezdett el versenyezni, ám Powell eddig csak a Karib-térségben mérettette meg magát.

    „Igen, Lewisnak valóban vannak karibi felmenői, a nagyszülei grenadaiak. Alex viszont valóban itt kezdett el versenyezni, Jamaikában, Trinidadon és Barbadoson. Képes volt felvenni a versenyt a világ legjobb gyerekeivel, és az egyik, ha nem a legjobbá vált a 10-12-éves korosztályban, pedig ő még csak 11. Ez fenomenális érzés nekünk és a jamaikai emberek számára is.” – tette hozzá az idősebb Powell.

    Powell továbbra is marad Energy Corse gokart csapatban és tovább lépdel felfelé a gokartos ranglistán, hogy egyszer majd kipróbálhasson egy formula autót is.

  • Silverstone májusban szerződést hosszabbíthat!

    Silverstone májusban szerződést hosszabbíthat!

    Úgy néz ki, hogy Silverstone maradhat továbbra is a Forma-1-es versenynaptár része. Jelenleg kétséges a Brit Nagydíj jövője, miután a szervezők a jelenleg érvényes szerződést felbontották, mivel az pénzügyileg vállalhatatlan volt. Az Auto Motor und Sport ugyanakkor azt állítja, hogy a promóter májusban új szerződést írhat alá a Liberty Mediával.

    Az ügylet része lesz az is, hogy komoly ünnepre készülnek a 70. évforduló alkalmából, ami sokkal nagyobb volumenű lehet majd, mint amit jövő héten terveznek a Kínai Nagydíjra. Már a Liberty égisze alatt tartják a Forma-1 1000. futamát, és az AMuS úgy tudja, hogy a vámszabályok miatt Sanghajban csak egy történelmi F1-es autó lesz csak jelen, egy Lotus 49-es, amelyet Damon Hill vezethet majd. Michael Schmidt, ennyit árult el még erről a cikkében:

    „Az, hogy legyen a pályán még régi Mercedes, Ferrari, McLaren, Williams és Tyrrell, elbukott.”

  • Wolff szerint Leclerc személyében a jövő egyik bajnokát láthatjuk

    Wolff szerint Leclerc személyében a jövő egyik bajnokát láthatjuk

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke is méltatta a múlt heti Bahreini Nagydíjon brillírozó Charles Leclercet. Az osztrák szakember szerint a monacói személyében a jövő egyik bajnokát láthatjuk.

    A Ferrari ifjú pilótája megszerezte első pole pozícióját az éjszakába nyúló időmérőedzésen. A futamon igaz, rosszabbul kapta el a rajtot, mint csapattársa Sebastian Vettel, és visszacsúszott a harmadik helyre, mert még Valtteri Bottas is megelőzte. Azonban a monacói lelkesedése nem csökkent, feljebb kapcsolt és egészen az első helyig visszalopta magát. Ám a diadal a végén elmaradt, ugyanis motorjának egyik hengere felmondta a szolgálatot és végül csak a dobogó legalsó foka jutott neki, a legfelső helyett.

    ,,Leclerc-ben a jövő egyik bajnokát láthatjuk, aki az emocionális és morális nyertese a Bahreini Nagydíjnak, ő volt a leggyorsabb férfi a legjobb autóban, azonban korán meg kellett ismernie a sport kegyetlen oldalát, amiből végül mi profitáltunk. Nagyon-nagyon lenyűgözött a teljesítménye. Nagyon jó személyiségi jegyekkel rendelkezik, egy igazi alázatos ifjú és nagyon gyors is.” –méltatta ellenfelüket Wolff.

  • Russell zárt az élen a bahreini teszt szerdai napján

    Russell zárt az élen a bahreini teszt szerdai napján

    George Russell volt a leggyorsabb a bahreini teszt második napján, szerdán. Noha nem Williamsszel, hanem Mercedesszel.

    A második helyet Sergio Perez és a Racing Point kaparintotta meg, míg a harmadik Sebastian Vettel lett a Ferrarival.

    Mick Schumacher a Ferraris napja után átült az Alfa Romeóba, és a hatodik helyen zárt.

    A Red Bull üdvöskéje, Dan Ticktum a kilencedik, a Haas támogatottja, Pietro Fittipaldi pedig a tizenkettedik lett.

    A tabella alján a Renault és a Williams juniorjai, Jack Aitken és Nicholas Latifi végeztek.

    Danyiil Kvjat és Fernando Alonso a Pirelli számára teszteltek.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Diff. Körök száma
    1 George Russell Mercedes 1:29.029 101
    2 Sergio Perez Racing Point 1:29.095 0.066 61
    3 Sebastian Vettel Ferrari 1:29.319 0.29 103
    4 Carlos Sainz jr McLaren 1:29.765 0.736 81
    5 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:29.911 0.882 111
    6 Mick Schumacher Alfa Romeo Racing 1:29.998 0.969 70
    7 Alexander Albon Toro Rosso 1:30.037 1.008 143
    8 Lance Stroll Racing Point 1:30.049 1.02 35
    9 Dan Ticktum Red Bull Racing 1:30.856 1.827 135
    10 Romain Grosjean Haas F1 1:30.903 1.874 87
    11 Fernando Alonso McLaren 1:31.006 1.977 69
    12 Pietro Fittipaldi Haas F1 1:31.209 2.18 48
    13 Lando Norris McLaren 1:31.303 2.274 72
    14 Jack Aitken Renault 1:31.500 2.471 103
    15 Nicholas Latifi Williams 1:32.198 3.169 100
  • Pályára vitte a Mercedes a Formula E autóját!

    Pályára vitte a Mercedes a Formula E autóját!

    A Mercedes pályára küldte az EQ Silver Arrow 01-est, amely a német gyártó autója lesz majd a ABB FIA Formula E bajnokságában, a következő szezontól kezdve. Stoffel Vandoorne és Edoardo Mortara járatták be a versenyautót Olaszországban, Varanoban. A páros összesen 527 kilométernyi adattal gazdagította a Mercedest, így már nem csak az autóról, hanem annak az elektromos meghajtásáról is lesznek adataik.

    Toto Wolff a Mercedes-Benz motorsport főnökeként nyilatkozott:

    „Amikor egy új versenyautó először kel életre és a pályára hajtanak vele, az mindig egy különleges pillanat. Nem csak azért, mert egy fontos mérföldkövet értünk el ekkor, hanem mert a fiatal csapatunknak értékelhető adatokra is szükségük van a további fejlesztésekhez. Sok munka lesz még mielőtt versenykörülmények között is bemutatkozhatunk már a következő szezonban, de még az idei év végén.”

  • A McLaren betárazott lágy gumikból, itt van a csapatok gumiválasztása a Kínai Nagydíjra

    A McLaren betárazott lágy gumikból, itt van a csapatok gumiválasztása a Kínai Nagydíjra

    A Pirelli nyilvánosságra hozta a csapatok gumiválasztását a soron következő Kínai Nagydíjra.

    A McLaren volt a legbevállalósabb, ugyanis Lando Norrisnak és Carlos Sainznak is kilenc szett áll majd rendelkezésükre a leglágyabb keverékű gumiból. Az összes többi csapat hét vagy nyolc szettet választott a C4-es keverékből.

    A Mercedes versenyzőinek, Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak is egyaránt nyolc-nyolc szettet használhatnak majd el a piros oldalfalú Pirellikből. A regnáló bajnoknak azonban eggyel több közepes gumija lesz finn csapattársánál. Bottasnak pedig a kemény keverékű gumiból lesz eggyel több szettje ötszörös világbajnok csapattársánál.

    A Ferrari gumiválasztása egy kis mértékben, de eltér az Ezüst Nyilakétól. Sebastian Vettelnek és Charles Leclercnek is hét-hét szettet használhatnak majd el Sanghajban. A németek négyszeres világbajnokának két C2-es és négy C3-as szett áll majd rendelkezésére, amíg monacói csapattársának egy szett C2-es és öt C3-as szettel vághat majd neki a kínai versenyhétvégének.

    A Bahreini Nagydíjhoz képest a Pirelli egy lágyabb gumiválasztékkal áltt elő a Kínai Nagydíjra. A Pirelli F1-es igazgatója, Mario Isola elmondta, hogy az időjárás miatt döntöttek a lágyabb keverékek mellett.

    „Nehéz megjósolni, hogy milyen lesz majd az időjárás Sanghajban,” – mondta Isola. „Valamikor jó idő van, de arra is volt már példa, hogy rendkívül alacsony volt a hőmérséklet. Ha hideg lesz, akkor a bal első gumik szemcsésedni fognak, ugyanis a kínai pályán sok hosszú jobbkanyar található.

    „Jobb időjárási körülmények esetén a szemcsésedés mértéke csökkenni fog, szóval a gumik élettartama a hőmérséklettől függ. Ezért választottuk a C2-es, a C3-as és C4-es keverékeket erre a hétvégére, hogy felkészüljünk a hideg és a meleg időre egyaránt. Tudom, fura egy választás, de úgy gondolom, hogy ezek a gumik lesznek a legmegfelelőbbek,” – véli a Pirelli F1-es főnöke.

    Végezetül pedig itt tekinthetitek meg a csapatok gumiválasztását!

  • Villeneuve szerint Hamilton csak azért volt kedves Leclerc-hez mert vette a kamera

    Villeneuve szerint Hamilton csak azért volt kedves Leclerc-hez mert vette a kamera

    Jacques Villeneuve szerint Lewis Hamilton motivációs beszéde, amit Charles Leclerc-nek szánt a futam után nem volt valódi, ugyanis a kanadai világbajnok szerint a Mercedes pilótája csak azért méltatta ellenfelét, mert tisztában volt azzal, hogy veszi a kamera minden cselekedetét.

    1997 világbajnoka jelenleg a Sky Sports Italia munkatársa, helyszíni beszámolókkal és elemzésekkel tarkítja a műsort az olasz közönség számára. Mikor az említett tévé társaságnál Hamilton beszéde került előtérbe, Villeneuve nem hazudtolta meg magát, éles kritikát fogalmazott meg a brit irányába, aki szerinte direkt volt kedves a monacói versenyzővel.

    ,,Nagyon szép dolog az, hogy az emberek ennyire pozitívan fogadták Hamilton lelkesítő szavait, amit Leclerc-hez intézett, azonban egyvalamit mindenki elfelejt, a pilóták nagyon is tisztában vannak azzal, hogy veszi őket a kamera, illetve azt is tudják, hogy amit mondanak, világszerte rengeteg emberhez eljuthat. Nem hiszem azt, hogy Hamilton kedves szavai igazak lettek volna.”

    Villeneuve később a műsor során visszatért a témához és még egy elméletét osztotta meg a nagyérdeművel, miszerint a brit világbajnok direkt pátyolgatta a monacói versenyzőt, ugyanis ezzel a gesztussal azt szerette volna érzékeltetni, hogy ő (Hamilton) a fiatal felett áll.

    ,,Ha figyelmesen meghallgatjuk újra Hamilton szavait, akkor felfigyelhetünk arra, hogy igazából azt firtatja, mennyire jobb versenyző Leclerc-nél és a mezőny többi tagjánál. A szavak, amiket használt lekicsinylőek voltak, és ezzel azt akarta érzékeltetni Leclerc-rel, hogy felette áll és különb nála.”

  • A Mercedes szerint Kínában még erősebb lesz a Ferrari

    A Mercedes szerint Kínában még erősebb lesz a Ferrari

    Ugyan végül „csak” harmadik lett Charles Leclerc a Ferrarival Bahreinben, Sebastian Vettel pedig ötödik lett, a német hibájáig és Leclerc autójának motorproblémájáig határozottan jól teljesített a Ferrari.

    A Mercedes versenyzői bár megnyerték az első két futamot, véleményük szerint Kínában még erősebb lesz az olasz csapat. Ráadásul az sem kizárt, hogy nem Vettel, hanem Leclerc lesz a húzóember a csapatnál. Lewis Hamilton maga is méltatta a fiatal monacóit.

    „Leclerc nagyon, nagyon meggyőző.” – ért egyet Toto Wolff.

    „Nagyon jó karaktere van és nagyon alázatos. És nagyon gyors is.”

    Ugyan akadt gond a hétvégén a Ferrarival, a tempójuk némileg aggasztja a Mercedeseseket.

    „Ha ilyen a tempójuk az egyenesekben, akkor a következő versenyen csak nézetjük majd, ahogy eltűnnek előlünk.” – vélekedik Hamilton.

    „Kínábban még hosszabbak az egyenesek. Szóval a Ferrari előnye még nagyobb lehet.” – ért egyet Bottas.