Címke: Mercedes

  • Briatore: Nem újdonság az, hogy a Mercedes elveri a Ferrarit

    Briatore: Nem újdonság az, hogy a Mercedes elveri a Ferrarit

    Flavio Briatore egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy 2019-ben is szenved a Ferrari azzal, hogy legyőzze a Mercedest. A maranellóiak úgy kezdték az évet, hogy sokan azt hitték, hogy az övék a leggyorsabb autó, de a Mercedes eddig háromszor is behúzta az első két helyezést. A korábban a Renault csapatfőnökeként tevékenykedő Briatore a La 7 csatornán nyilatkozott:

    „Hogy mi a baj a Ferrarival? Nincs ebben semmi újdonság: nyolc éve lassú az autó.”

    Szerinte a Ferrari komoly kockázatot vállalt azzal, hogy kinevezte Binotto-t, aki maradt a technikai részleg vezetője is, illetve 2019-ben ő egyben az új csapatfőnök is:

    „Binottoval azt érik el, hogy lett egy főnökük, aki nem tudja teljesen odatenni magát ezen szerepében, és veszteség érte őket technikai téren is. Semmi sem változott tavalyhoz képest. Egyáltalán nem csökkentették a távolságukat a Mercedeshez képest. A szokásos kötelező kifogások gyártását meg már meg is kezdték az első versenyen. A Mercedes uralkodhat tovább.”

  • Zetsche: A Formula E ugyanolyan fontos, mint a Forma-1

    Zetsche: A Formula E ugyanolyan fontos, mint a Forma-1

    A Mercedes igazgatója, Dieter Zetsche szerint a Mercedes új elköteleződése a Formula E felé ugyanolyan fontos, mint a Forma-1-es csapatuk. Kínában ott volt a számukra nagyon eredményes hétvégén, amikor újra az első két helyet szerezték meg zsinórban harmadszor, majd így nyilatkozott:

    „Beszéltem Toto Wolffal arról, hogy még öt egymás után szerzett bajnoki cím után is mennyire motiváltak. Általában az emberek sokkal kényelmesebbé válnak ilyenkor és nem figyelnek eléggé ilyen helyzetben, de a csapatunknál egyetlen olyan embert sem találni, akiről ezt elmondhatnánk.”

    Következő évben a Mercedes ugyanakkor már teljes gyári programként beszáll a Formula E-be is, erről Zetschének ennyi a véleménye:

    „A Mercedes hosszútávú stratégiájának a részeként a Forma-1 és a Formula E egyaránt fontos lesz. Nincsenek garanciák arra, hogy a külső körülmények mindig kedvezőek lesznek a vállalatunknak, így ha vannak olyan területek, ahol megmutathatjuk a technológiai fölényünket, akkor ezekben sikereseknek kell lennünk.”

  • #5-ös rajtszámmal indul idén Kiss Norbert a kamion Eb-n!

    #5-ös rajtszámmal indul idén Kiss Norbert a kamion Eb-n!

    Kiss Norbert háza tájáról is lassan szivárognak a hírek az idei évével kapcsolatban. Az már kiderült, hogy nincsenek ott a közös teszten Autodrom Mostban, de ez nem jelenti azt, hogy ne dolgoznának gőzerővel azon, hogy a május végén kezdődő szezont minél jobban kezdhesse meg a Tankpool24 legénysége. Most már az is hivatalossá vált, hogy idén az #5-ös rajtszámú fekete Mercedest kell keresni majd a versenykamionok között.

    Az autó kinézete még nem végleges, Bakó Csabiék még az utolsó pillanatig próbálnak fejleszteni majd a járművön. és még adós a csapat Norbi versenyzőtársának a megnevezésével is, akinek a kilétére hamarosan fény derül.

  • Horner szerint közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez

    Horner szerint közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner úgy érzi, hogy sikerült fejlődést elérnünk és ezáltal közelebb kerültek a Ferrarihoz és a Mercedeshez.

    Horner szerint a kasztnijuk már versenyképes, ám a végsebesség tekintetében van még hova fejlődniük, viszont az sokat jelent, hogy Verstappen harmadik helyen áll a pontversenyben a két Ferrari előtt.

    „Sikerült egy lépést előre lépnünk Bahrein óta, és határozottan sokkal versenyképesebb voltunk ezen a versenyhétvégén.” – fogalmazott Horner a kínai futam után.

    „Ha megnézzük az első és második szektort akkor látjuk, hogy jó tempót mutattunk ott. A harmadik szektoron van mit dolgoznunk még, de vannak fejlesztéseink, amik hamarosan megérkeznek és segíteni fognak. Alapvetően ez egy pozitív hétvége volt.” – folytatta.

    A csapatfőnök hozzátette, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyenek az kell, hogy a Honda nagyobb végsebességre legyen képes.

    „Szerintem ők fejlődnek e téren. A célunk az, hogy idén csökkentsük a lemaradásunkat a Ferrarihoz és a Mercedeshez képest, és egyelőre így alakulnak a dolgok. Elválasztottuk egymástól a két Ferrarit és tempóban is közelebb léptünk a Mercedesekhez. Harmonika szerű hatást fogunk elérni a szezon feléig.” – zárta a brit.

  • Wolff: A Ferrari a csapatutasítással kinyitotta a „férges konzervet”

    Wolff: A Ferrari a csapatutasítással kinyitotta a „férges konzervet”

    Toto Wolff úgy véli a túl korán meghozott csapautasítás akár precedenst is teremthet a Ferrarinál.

    Hiába indult előkelőbb helyről és volt jobb a rajtja Sebastian Vettelnek, már az első pillanatokban csapattársa mögé került, miután beszorult a pole pozícióból induló Valtteri Bottas mögé. A két ferraris versenyző körökön keresztül egymás mögött halat DRS távolságon belül, miközben a Mercedes pilótái fokozatosan léptek el tőlük. A pit wall-on döntés kellett hozni, Mattia Binotto tehát megcseréltette versenyzőit annak fényében, hogy a német majd közelebb tud kerülni a riválisokhoz. Azonban Charles Leclerc mögött elkoptak a négyszeres világbajnok abroncsai, így csak minimálisan tudott gyorsabban menni, mint a monacói. Végül még Max Verstappen is bejött az ifjú versenyző elé, egy sikeres elévágásnak köszönhetően, így Leclerc az ötödik helyen láthatta meg kockás zászlót.

    A Mercedes csapatfőnöke megérti a Ferrari döntését, ugyanakkor felhívta a figyelmet annak hátulütőire is. Szerinte ezzel a cserével az olasz csapat kinyitotta Pandóra szelencéjét.

    ,,Ez egy nagyon trükkös szituáció, ugyanis szeretnéd, ha a gyorsabb versenyzőt levadászná a riválisaidat. Sebastian úgy érezte, ő gyorsabban tud menni, ezért megcserélték a két pilótát. Meg tudom érteni, miért döntöttek így. Mindazonáltal, ha egyszer megcsinálod ezt, akkor a későbbiekben komplikálta válhat a helyzet, ugyanis ezzel a döntéssel precedenst teremthetsz és kinyitod a férgekkel teli konzervet. Előfordulhat innentől, hogy minden versenyen megkapod azt a hátul lévő pilótádtól, hogy ő tudna gyorsabban is menni.”

    Az osztrák csapatfőnök még hozzátette, ezzel a döntéssel nem csak a Scuderiának kell szembenéznie, már az Ezüst Nyilaknál is előfordult nem egyszer ilyen kényszerhelyzet. Wolff szerint ez annak az ára, ha két versenyképes pilótát szerződtetnek a csapatok.

    ,,Nem könnyű ez a helyzet. Már mi is tartottunk itt Nicoval, Lewisszal és Valtterivel. Egy olyan szituációval kellett szembe néznünk, mikor is a két pilóta annyira hajtotta egymást, hogy attól féltünk túl nagy kockázatot vállalnak, és nem fejezik be a versenyt. Tehát ez nem csak a Ferrarinál probléma, minden csapatnál előfordul, ahol két erős karakter versenyez.”

  • Wolff: Szükség van egy másik Kínai Nagydíjra is

    Wolff: Szükség van egy másik Kínai Nagydíjra is

    Toto Wolff szerint az F1-nek meg kellene fontolnia, hogy Kína egy másik versenyt is rendezzen.

    Wolff a Forma-1 modernkori történetének milleniumi versenyét rendező országot jó helyszínnek tartja.

    „A Formula E-nek két versenye is van Kínában, szóval miért nem megyünk Hong Kongba, vagy Pekingbe?” – tette fel a kérdést a német Sport1 hasábjain. „Ez az egyik legfontosabb piac a Forma-1-nek és a Mercedesnek egyaránt.”

  • Hamilton: A Ferrari nem hozza ki magából a maximumot

    Hamilton: A Ferrari nem hozza ki magából a maximumot

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes eddig azét söpört be háromból három futamot kettős győzelemmel, mert a Ferrari képtelen kiaknázni az autójában lévő potenciált.

    A téli tesztek még Ferrari fölényt vetítettek előre, ám ehhez képest a Mercedes 57 ponttal vezet előttük a konstruktőri pontversenyben három verseny után. Lewis Hamilton ennek lehetséges okairól beszélt legutóbbi futamgyőzelme után.

    „Szerintem a Ferrarinak remek autója van. Nem néztem meg részleteiben, hogy miért nem voltak gyorsak Kínában. Úgy tűnik, nem hozzák ki az autójukból az abban rejlő potenciált. A teljesítményük nem tűnik olyan zökkenőmentesnek, mint a múltban, de mindenkinek vannak hullámvölgyei.”

    „Nekünk lesznek fejlesztéseink, és szerintem mi a potenciálunk maximumán működünk. Abban a pozícióban kell lennünk, ahonnan képesek vagyunk nyerni, és ez eddig sikerült. Azon vagyunk, hogy minél pontosabbak legyünk.”

  • Stewart: Hamilton jó, ugyanakkor mindig jókor van jó helyen

    Stewart: Hamilton jó, ugyanakkor mindig jókor van jó helyen

    A háromszoros F1-es világbajnok Sir Jackie Stewart nem biztos abban, hogy Lewis Hamilton jobb, mint a mezőny többi toppilótája.

    Stewart úgy gondolja, hogy Hamilton nagyon szerencsés, hogy pont akkor igazolt át a Mercedeshez, amikor a német óriás dominálni kezdett.

    „Lewis nagyon szerencsés, hogy olyan helyzetben lehet, amelyben rengeteg támogatást kap” – mondta a sportág 79 éves legendája. „Lewisnak sikerült jó időben átigazolnia a Mercedeshez. Természetesen nagyon jó pilóta, ugyanakkor jobb, mint Sebastian Vettel? Jobb, mint Fernando Alonso, Alain Prost, Jim Clark, Ayrton Senna, Schumacher, vagy Jackie Stewart?”

    Mindazonáltal Stewart úgy érzi, hogy Hamilton év végén hatszoros világbajnok lehet.

    „Szerintem megint jó esélye van nyerni, mert a többi csapat nem olyan erős és megbízható, mint a Mercedes. Az autó gyors kell legyen, ugyanakkor megbízható is, ezért van ennyi futamgyőztes és világbajnok.”

  • Toto Wolff a pénteki nap eredményei után nem számított ekkora sebességbeli különbségekre

    Toto Wolff a pénteki nap eredményei után nem számított ekkora sebességbeli különbségekre

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke nagyon boldog, amiért kettős győzelmet arattak a Kínai Nagydíjon. Lewis Hamiltonnak sikerült diadalmaskodnia az 1000. futamon, azonban az osztrák csapatfőnöke elmondta, pénteken álmodni se mert arról, hogy ekkora sebességbeli különbség lesz a Mercedes és a Ferrari között.

    ,,Nagyszerű, hogy az első rajtkockából vághattunk neki az 1000. futamnak és az még jobb, hogy így kontrolláltuk az egész versenyt. A dupla kerékcsere sikeressége igazán büszkévé tesz, ha az nem jön össze, mindent elveszíthettünk volna, de boldog vagyok, hogy ez nem így alakult.” – nyilatkozta Wolff a Sky Sports F1-nak.

    ,,Meglepődtem, ugyanis a pénteki nap után nem számítottunk arra, hogy ennyire kontrollálni tudjuk a versenyt. Nagyon büszke és boldog vagyok, a közeljövőben még több jó dolog vár ránk.”

    ,,Valtteri nem fog örülni a futamot követően, de a rajt meghatározó pillanata volt a versenynek. Baku azonban egy másik karakterisztikájú pálya lesz, egy utca helyszín ahol van egy nagyon hosszú egyenes, amivel fel tudjuk venni a harcot, már nagyon várom, hogy ismét versenyezhessünk.”

  • Binotto: A csapatutasítást nem Vettel kedvéért alkalmaztuk

    Binotto: A csapatutasítást nem Vettel kedvéért alkalmaztuk

    A Ferrari F1-es csapatfőnök, Mattia Binotto elárulta, hogy a versenyzőiket nem Sebastian Vettel előnyben részesítéséért cserélték meg a Kínai Nagydíjon. A rajtot követően Vettelt megelőzte a csapattársa Charles Leclerc a harmadik helyért, de nem tudta tartani a vezető Mercedes páros tempóját.

    A Ferrari hamar meghozta a döntést, és Vettelt Leclerc elé hozták, aki szóvá is tette mindezt láthatóan a 11. körben a csapatrádión. A német versenyző sem tudott azonban közelebb kerülni a Mercedesesekhez, sőt Leclerc be is szólt a rádión, hogy csapattársa mögött csak időt veszít. Annak ellenére, hogy Bahreinben Leclerc volt a sztár, Binotto megerősítette, hogy Kínában továbbra is a négyszeres világbajnokuk marad az, akivel harcba szállnának a 2019-es világbajnoki címért.

    A versenyt követően Binotto azonban a Sky Sportson hangsúlyozta, hogy a csere nem Vettel kedvéért történt:

    „Tudom mit érez Charles, ez szégyenletes. A verseny azon fázisában a Mercedes azonban némileg gyorsabb volt, és megpróbálkoztunk azzal, hogy Sebastian mehessen rájuk. Ez lett volna a kulcs, hogy tudja tartani a tempójukat. Nem akartuk előnybe hozni az egyik versenyzőnket a másikkal szemben, de csapatként mindent meg kell próbálnunk. A verseny alakulásában ez a korai fázis döntő jelentőségű.”

    A cserének köszönhetően végül a Ferrari még a Red Bullos Verstappen is közel került, a holland alájuk vágott, Leclerc elé került, és majdnem sikerült Vettelt is leszednie, amikor a német teljesítette a bokszkiállását. Binotto szerint persze nem a csapatutasításuk tehet arról, hogy Verstappennek sikerült belekerülnie a Ferrarisok szendvicsébe:

    „Azt hiszem, hogy ezzel az alávágással az egyik versenyzőnk mindenképp elesett volna, teljesen mindegy, hogy melyikük. Csapatként gondolkodva nem sokon változtatott volna ez, ezért gondolom azt, hogy ez a próbálkozás belefért, hiszen mindent megpróbáltunk a verseny ezen korai fázisában.”

    Binotto szerint az ötödik helyen végzett Leclercnek megvan a joga ahhoz, hogy keményen ítélje meg a helyzetet a verseny alakulását követően, hiszen Vettel harmadik lett:

    „Azt hiszem, hogyha Charles mérges, akkor azt el kell fogadjuk, hiszen joga van rá. Ez rá nézve egy kicsit szégyenletes, pedig lehet, hogy legközelebb ő kerülhet előnyösebb helyzetbe.”