Címke: Mercedes

  • Bottas az autóbeállítások terén is agresszívabb és határozottabb lett

    Bottas az autóbeállítások terén is agresszívabb és határozottabb lett

    Valtteri Bottas elmondta, hogy sokkal agresszívabb lett, ha az autóbeállításokról van szó.

    A finn versenyző tavalyi éve katasztrofálisra sikeredett. A konstruktőri világbajnoki autóban ült, és így sem tudott egyetlen versenyen sem győzni. Sokan már oda is adták volna az ülését 2020-tól Esteban Oconnak, aki a Mercedes tesztpilótája lett, miután nem kapott ülést idénre.

    Azonban 4 verseny elteltével az új, szakállas külsőt villantó Bottas már kétszer is nyert és vezeti a világbajnokságot.

    „Szerintem az idei év más, mint a tavalyi” – állapította meg a finn brazil Globo újság hasábjain. „Határozottabb és talán még agresszívabb lettem a beállítások szabadedzésen való megváltoztatása terén, és annak kapcsán, hogy milyen irányba induljunk el. Egyértelműen fejlődtem ebben.”

    Bottas idén új mérnököket kapott maga mellé, ugyanis a Tony Ross Formula E-be távozásával keletkezett űrt be kellett tölteni.

    „Egy csapatnyi új mérnököm van. Egy új teljesítmény- és versenymérnök több eltérő gondolkodásmódot hoz magával. Pont emiatt gondolom át máshogy a beállításokat, hogy mi lesz a megfelelő a versenyen és az időmérőn.”

  • Vettel: Az autónk olyan, mint egy Rubik-kocka

    Vettel: Az autónk olyan, mint egy Rubik-kocka

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari idei autója olyan, mint a Rubik-kocka, amit meg kell oldani.

    A Scuderia a téli tesztek sikeressége után csak szenved az autójával, amiben állításuk szerint ott van a potenciál, ám azt kiaknázni nagyon nehéz. A reményt azonban nem adják fel, szeretnék, ha az elkövetkezendő fejlesztések segítségével már igazán felvehetnék a versenyt a Mercedesszel.

    ,,Úgy vélem jó autónk van, csak nem mindig sikerül oda juttattunk ahova tartozik, ezért nehéz bízni benne és nehéz érezni a konstrukciót, azonban biztos vagyok abban, hogy ez hamarosan változni fog. Az autónk olyan, mint egy Rubik-kocka, csak meg kell oldanunk. Rengeteg olyan emberünk van, akik percek alatt ki tudja rakni a Rubik-kockát, tehát sok okos szakemberrel rendelkezünk, viszont amivel szembe kell nézünk az egy igazán nagyméretű kocka. Keményebben kell dolgoznunk, annyira nyomnunk kell, amennyire csak tudjuk, azonban azt tisztelnünk kell bennünk (Mercedes), hogy nagyon jól csinálják a munkájukat, és szinte mindig a megfelelő beállításokat találják meg. Mindenesetre én magabiztos vagyok, és hiszek a csapatomban és tudom, hogy még fejlődni fogunk.” –nyilatkozta Vettel.

  • Majdnem füstbe ment a köztévé adása Kiss Norbert bemutatója miatt!

    Majdnem füstbe ment a köztévé adása Kiss Norbert bemutatója miatt!

    Néhány pillanat alatt köddé változtatta a Nagy Futamot Kiss Norbert. A kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző idén is megmutatta a közönségnek, mire képes a Mercedes kamionja. A bemutató olyan jól sikerült, hogy kis híján az élő tévéközvetítés is ráment.

    “A show része volt a fánkozás, azért megyünk ki minden év május elsején, hogy szórakoztassuk az embereket, meg persze kicsit magunkat is. Ritkán van rá lehetőség, hogy az ember a Bajcsy-Zsilinszky út közepén gumit égessen, úgyhogy, ha már ott voltam, rendesen megpörgettem a kamionomat, hadd tudják meg az emberek, hogy milyen a versenyzés illata” – mondta Kiss Norbert a bemutató után.

    A Tankpool24 csapat versenyzője azt is elárulta, volt idő, amikor még hitt benne, hogy az így elégetett abroncsok használhatók valamire.

    “Volt már ilyen, hogy a Hungaroringen, a futam végén ugyanezt csináltam a bukótérben. Maradt ugyan a gumin futófelület, nagy bátran azt mondtam akkor, jó lesz az még szabadedzésre, de egy kör után kiderült, hogy nincs igazam, teljesen használhatatlanok lettek. Játszós guminak még jók, amíg nem mennek szöveten” – árulta el a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző.

    A hétvége talán legemlékezetesebb megmozdulását az élő tévéközvetítés résztvevői is sokáig emlegetni fogják: Szujó Zoltán és Wéber Gábor éppen a ralikrossz-vb magyar résztvevőjével, Szabó Krisztiánnal próbált interjút készíteni, de a hatalmas füsttől néhány percre megborult a menetrend.

    Kiss Norbert versenykamionja hamarosan újra látható lesz élőben: június 22-23-án érkezik a Hungaroringre a kamion-Eb mezőnye. A bajnokság pedig május 25-26-án az olaszországi Misanóban rajtol.

    https://www.facebook.com/kissnorbidriver/videos/1190619907766609/

  • Hamilton: Nem szabad elbíznunk magunkat

    Hamilton: Nem szabad elbíznunk magunkat

    Lewis Hamilton szerint túl korai még kijelenteni, hogy a csapattársa az egyetlen riválisa a 2019-es bajnoki címért. A Mercedes eddig mind a négy idei versenyen kettős győzelmet aratott, ezzel új rekordot állítottak fel. Hamilton azonban igyekszik két lábbal a földön maradni.

    „Még túl korai azt mondani, hogy csak egy riválisom lesz a címért folytatott harcban” – mondta a brit a Crash.net hasábjain. A Ferrari a [bakui] hétvégén jól ment a szabadedzéseken és az időmérőn is. Ha mindkét autójuk hozza azt, mint a mieink, illetve mindkét versenyzőjük hozza, amit mi, akkor sokkal szorosabb lehetett volna. Mindazonáltal nem bízhatjuk el magunkat. Semmilyen újítást nem hoztunk az előző hétvégére, míg a Ferrari igen. Ennek fényében kicsit meglepő ez a teljesítmény, mert egy bizonyos ponton mi is hozunk majd fejlesztéseket.”

    Olybá tűnik, Valtteri Bottas idén formába lendült, és kihívója lehet Hamiltonnak, ezt például Ross Brawn is bizonygatta. Benne van a pakliban, hogy ez az év kettejükről fog szólni, így nem meglepő, hogy Hamiltont Bottasszal való kapcsolatáról is kérdezték. A brit reméli, hogy finn csapattársa végig tiszteletteljesen fog versenyezni.

    „Nem tudom megmondani, mi fog történni az év hátralévő részében. Nem lehet tudni, hogy valakinek változni fog-e a jelleme, vagy nem. Nem minden pilóta tartotta magát a megbeszéltekhez a csapatban, de Valtteri így tesz.”

  • Vettel szerint idén többet küszködnek az abroncsokkal, mint tavaly

    Vettel szerint idén többet küszködnek az abroncsokkal, mint tavaly

    Sebastian Vettel elismerte, a Ferrari nem olyan versenyképes, mint ahogy azt remélték a téli tesztek alatt. A Scuderiának is az abroncsokkal akadnak problémái.

    Nemrég a Haas istálló panaszkodott a gumikra, most a német világbajnok ismerte el, hogy nem tudják kihozni a kérdéses komponensből a maximumot.

    ,,Megvannak az eszközeink, csak nem tudjuk megfelelően összerakni a csomagot, ezzel szenvedünk jelenleg. Ugyanakkor a gumikkal is küszködünk egy kicsit, sokkal nehezebb idén a gumit kezelni, mint tavaly.”

    A Pirelli az idei évben is módosított az abroncsokon, és Vettel szerint a Mercedes sokkal jobban tudott alkalmazkodni ezekhez a változásokhoz, mint az olasz istálló.

    ,,Úgy tűnik nekik könnyebb, egy csettintés és már is működnek az abroncsok, míg nekünk ez a folyamat egy kicsit több időt vesz igénybe. Úgy vélem ennek az évnek ez lesz a kulcsa, hogy ki mennyire bánik jól az abroncsokkal. Náluk ez meg van, ugyanakkor hozzájuk képest nekünk talán még hiányzik valami.”

  • Hamilton így emlékezik Sennára

    Hamilton így emlékezik Sennára

    Tegnap volt 25 éve, hogy elhunyt Ayrton Senna, a Forma-1 néhai háromszoros világbajnok legendája.

    Sennára nagyon sokan példaképként tekintenek, nem kivétel ezalól az ötszörös világbajnok, Lewis Hamilton sem.

    A világbajnoki pontverseny jelenlegi második helyezettje instagram oldalán emlékezett Sennára.

    „Emlékszem, ahogy édaspám mellett ültem és négy vagy öt éves koromtól kezdve téged néztelek a TV-ben. Ayrton, már a legelső pillanatoktól lebilincselt, ahogy versenyzel és közelebb hoztál ehhez a hihetetlen sporthoz. Egy igazi, kitűnő versenyző vagy, egy igazi mester, egy hős. Már 25 éve nem vagy itt, de számunra örökké élni fogsz” – írta Hamilton.

    https://www.instagram.com/p/Bw67cvtFsch/?fbclid=IwAR3fDbdxwRk5hciFOYdS9Z7LJnJ39SaxQlshWZ8ndNVl9WHlU_5QX8V6sCQ

  • Brawn: Bottas felvette a kesztyűt Hamiltonnal

    Brawn: Bottas felvette a kesztyűt Hamiltonnal

    Ross Brawn Valtteri Bottast dicséri, mivel a jelek szerint kihívója lehet az elmúlt két év világbajnokának, Lewis Hamiltonnak. A finn az első négy versenyből kettőt is meg tudott nyerni, ez a tavalyi éve fényében máris hatalmas fejlődés, hiszen 2018-ban ő volt az egyetlen a három topcsapat pilótái közül, aki nem nyert versenyt.

    „Ilyen még sosem történt” – írta Brawn az Azerbajdzsáni Nagydíj utáni elemzésében. „4 kettős győzelem az év első 4 futamán elképesztő eredmény, nagyon magasra tette ezzel a lécet a Mercedes, ezért gratulálok is nekik, hiszen idén sem ülnek a babérjaikon. Valtteri Bottas is remek munkát végez, pazarul kezdte a szezont, két győzelemmel és rajtelsőséggel, szóval egyértelműen megérdemli, hogy vezesse a bajnokságot.”

    „Sikerült emelnie a téten, és felvette a kesztyűt egy kivételes bajnokkal, Lewis Hamiltonnal. Magam is láttam, hogy egy pilóta mennyire tud szenvedni attól, hogy egy hatalmas bajnokkal van egy csapatban, és Lewis tényleg az egyik legnagyobb. Ez eléggé meg tudja félemlíteni az embert, és akár a tudása alatt is teljesíthet. Ebből kikerülni elég nehéz, és nagy erőfeszítéseket igényel, főleg mentálisan. Valtterinek ez sikerült, emellett határozottságot és elkötelezettséget mutatott az első négy versenyen. Az igazán lenyűgöző az az, ahogy Lewisszal felvette a harcot az időmérőn.”

  • Hamilton: A Ferrarinak javulnia kell, ha versenyezni akar velünk

    Hamilton: A Ferrarinak javulnia kell, ha versenyezni akar velünk

    Lewis Hamilton, a világbajnoki címvédő versenyző szerint javulnia kell a Ferrarinak, amennyiben fel akarják venni a versenyt velük 2019-ben.

    A Mercedes sorozatban négy kettősgyőzelemmel nyitotta az idei szezont, amely talán még a stuttgarti márka legnagyobb rajongóinak is elképzelhetetlen lett volna a téli tesztek eredményeit követően.

    „Remélhetőleg a bajnokság egy szakaszában a Ferrari is versenyben lesz velünk” – mondta Hamilton az Autosportnak.

    „Úgy gondolom, Azerbajdzsánban megvolt a sebességük ahhoz, hogy mindkét autójukkal ott legyenek az első rajtsorban.”

    „Az adataink alapján Vettelnek nem volt szélárnyéka a Q3-as gyorskörén, ami négy-öt tizedet ér. Valószínűleg pole pozícióban lett volna, ha kap szélárnyékot és talán izgalmasabb lett volna a verseny.”

    „100%-ot kell nyújtanunk, amihez nagyon közel voltunk – legalábbis szerintem javulniuk kell, ha fel akarják venni a versenyt velünk” – tette hozzá a világbajnoki címvédő.

  • A Mercedes nem akar egy újabb Hamilton-Rosberg-féle rivalizálást

    A Mercedes nem akar egy újabb Hamilton-Rosberg-féle rivalizálást

    A Mercedesnél remélik, hogy elkerülik majd azt, hogy Hamilton és Bottas viszonya annyira megromoljon, mint a Hamilton-Rosberg-féle időkben.

    Az ezüst nyilak eddig idén minden futamon kettős győzelmet arattak, és Bottas jelenleg egy ponttal előzi meg Hamiltont az összetettben. Hozzájuk legközelebb Sebastian Vettel áll a pontversenyben, de az ő hátránya már 35 egység.

    A regnáló világbajnok még korainak tartja, hogy csak két főt lehessen vb esélyesnek tekinteni, míg Toto Wolff reméli, hogy a Hamilton-Bottas viszony nem fordul olyanná, mint amilyen a Hamilton-Rosberg viszony volt, és tagadta azt is, hogy a futam végén rászóltak volna a pilótákra, hogy tartsák a pozíciójukat.

    „Nem, nem volt csapat utasítás. Ha a pilótákhoz beszéltem, akkor az mindenki számára hallható volt. Ritkán beszélek közvetlenül a pilótákkal, mert tudom, hogy néha túl érzelmes tudok lenni.” – kezdte Wolff.

    „Nem szabad elfelejtenünk, hogy Vettel és Leclerc is gyorsan vissza tud jönni a harcba, így el kell kerülnünk azt a heves kapcsolatot, mint ami Hamilton és Rosberg között volt. Szerencsénkre kettejük között most jó a kapcsolat, de óvatosnak kell lennünk. Láttuk a múltban, hogy tud megromlani egy kapcsolat.” – tette hozzá.

     

  • Vettel unalmasnak titulálta a Mercedes dominanciáját, Wolff ezzel nem ért egyet

    Vettel unalmasnak titulálta a Mercedes dominanciáját, Wolff ezzel nem ért egyet

    Sebastian Vettel nem biztos abban, hogy a következő versenyen, amit két múlva Barcelonában rendeznek, a Ferrari vissza tud majd vágni riválisuknak, a Mercedesnek.

    A Scuderia végig jobbnak bizonyult a téli teszten a Circuit de Catalunya-n, mint a német alakulat, ám az Ezüst Nyilak eddig minden versenyen diadalmaskodtak, ami nem sok okot ad az olaszoknak a reménykedésre.

    ,,Unalmas, ugye? Nem csak az elmúlt négy futamra gondolok, több mint négy-öt éve ez megy.” – nyilatkozta Vettel Bakuban.

    A Ferrari előtt több megoldatlan probléma is áll, ha leszámítjuk a csapattársak közötti versengést. Először is a Mercedes konstrukciója sokkal konzisztensebb, jobban kezeli az abroncsokat, mint a riválisok. Második probléma, Vettel sem érzi az autót, elmondása szerint nehéz a megfelelő tartományban tartani az abroncsokat kőrről-körre.

    ,,Rengeteg munka vár még ránk. Remélem ennél azért erősebbek leszünk Barcelonában, ahol rengeteg fejlesztés fog felkerülni az autóra. Azonban az első négy futam után kijelenthetjük, már nem mi vagyunk a favoritok. Az autónk nem lassú, csak sajnos a Mercedes nagyon-nagyon gyors. Úgy tűnik, nekik sokkal könnyebb mindent kihozni az autóból valamint jobban bánnak a gumikkal is.”

    Mattia Binotto szerint a Ferrari nincs annyira lemaradva, ahogy azt a két táblázat jelenleg ábrázolja, ezzel riválisa, Toto Wolff is egyet ért.

    ,,Még mindig úgy vélem, Charles Leclerc volt a leggyorsabb Bakuban, ám csak úgy, mint Bahreinben nem állt nekik minden össze.”

    Az osztrák csapatfőnök reagált Vettel azon kijelentésére is reagált, miszerint unalmas már a Mercedes dominanciája.

    ,,Nem hinném, hogy unalmas lenne. Ha megnézzük az F2-es futamokat, akkor ott sokkal több az incidens, sokkal többször lép a pályára a Safety Car, azonban az F1-es versenyzők sokkal tisztábban oldják meg az ilyen szituációkat, végül is ők a világ legjobb versenyzői. Ha szurkoló lennék, én is különböző versenyzőt szeretnék látni a minden héten a dobogó tetején, de én a Mercedes csapatfőnöke vagyok.”