Címke: Mercedes

  • Helmut Marko nagyon kiakadt a Pirellire

    Helmut Marko nagyon kiakadt a Pirellire

    Dr. Helmut Marko elvesztette türelmét és kemény kritikát fogalmazott meg a Formula 1 hivatalos gumiszállítójával kapcsolatban.

    2019-ben használatos vékonyabb futófelületű abroncsok a legtöbb csapatnak problémákat okoznak, hol megértik viselkedésüket, hol pedig értetlenül állnak az abroncsok okozta problémák előtt. Egy csapat képes csak konstansan jó teljesítményre bírni őket, az pedig nem más, mint a regnáló bajnok Mercedes.

    ,,Sajnálatos módon a mi energiaitalos dobozunk nem hozható összefüggésbe a gumiabroncsokkal. Most komolyan, csak egy csapat profitál ezekből a gumikból, és az a Mercedes. Kilenc csapat problémákkal küszködik, csak egy nem! Kinek az ötlete is volt a változás? Hát a Mercedesé! Azért történt ez mert az abroncsaik az autóikon állandóan szemcsésedtek.”

    Mattia Binotto a Ferrari csapatfőnöke is osztja Marko véleményt. A svájci-olasz csapatfőnök elmondta, ez a változás és a többi csapat szenvedése egyszerűen nem tesz jót a shownak és a sportnak sem.

    Mario Isola ugyanakkor nem foglalkozik a panaszáradat miatt rájuk nehezedő nyomással, pontos magyarázatuk van arra, miért kellett változtatniuk.

    ,,Biztonsági okokból csökkentettük az abroncsok vastagságát, és idén ezen a koncepción már nem fogunk változtatni. 2020-ra ebben az évben megszerezett tapasztalatok alapján fogunk módosításokat elvégezni.”

  • Wolff: Vitatható büntetés született a futamon

    Wolff: Vitatható büntetés született a futamon

    Toto Wolff úgy jellemezte Sebastian Vettel öt másodperces büntetését, mint egy „60/40 százalékos döntést”.

    A négyszeres világbajnokot azért büntették meg, mert megcsúszott a 3-as kanyarnál, fűre hajtott, minek következtében autója megbicsaklott, majd Lewis Hamilton elé sikerült visszatérni, miközben épp hogy elkerülte a falat. Ezt az esetet veszélyes manővernek titulálta az FIA ezért a német büntetést kapott és csak másodikként rangsorolták, hiába ő látta meg először a kockás zászlót.

    A kérdéses esetről Martin Brundle a Mercedes csapatfőnökét is megkérdezte. Wolff a következőket mondta:

    ,,Nézd Martin, nem fogok vitában szállni veled ezzel az üggyel kapcsolatban. Semmi sem 100%-ig fekete vagy fehér. Akármelyik oldalon is állsz a 60/40 százalékos arány az 60/40 százalékos arány, ezért az a legtisztább, ha a másik oldalt is megvizsgálod és én tisztelem a véleményed. Egy vitatható büntetést szabtak ki, ám ők ezt fekete-fehérben szituációnak kezelték. Bíznunk kell a szabályokban, ezért is versenyzünk. Ha arról lesz szó majd, hogy változtassunk ezeken a szabályokon, akkor én benne leszek.”

  • Wolffnak kétségei vannak az új Mercedes motor kapcsán

    Wolffnak kétségei vannak az új Mercedes motor kapcsán

    Toto Wollf bevallotta, hogy aggódik a továbbfejlesztett Mercedes motor megbízhatósága miatt.

    Az Ezüst Nyilakat az idei szezonban eddig senki sem volt képes megállítani, ugyanis az eddig megrendezett versenyek mindegyikét be tudták húzni. A brackleyi istálló pedig egészen a mostani Kanadai Nagydíjig várt az új motor bevetésével. Immáron a Mercedes, a Racing Point és a Williams is a továbbfejlesztett hajtásláncot használja.

    Azonban a harmadik szabadedzésen, a hazai pályán versenyző, Lance Stroll vadonatúj motorja elég látványos módon adta meg magát. A kanadai pilóta éppen érkezett volna vissza a boxba, amikor az autója lángra kapott és füstölt.

    „A Racing Pointnál hatalmas gondok adódtak az erőforrásunkkal,” – ismerte el a Mercedes csapatfőnöke. „Még nem tudjuk, hogy mi történhetett, azonban az biztos, hogy az új motorral adódtak gondok. Ki kell vizsgálnunk az esetet és imádkoznunk kell, hogy a mi motorjaink hiba nélkül bírják ki a versenyt.”

    A tegnapi nap folyamán Sebastian Vettel megnyerte idei első időmérő edzését a Circuit de Gilles Villeneuve-ön. Belsős információk szerint a pálya végén található hosszú egyenesben verte meg a Lewis Hamiltont a négyszeres világbajnok Ferrari pilóta. „Egyszerűen gyorsabbak voltak ma nálunk, különösen az utolsó szektorban,” – nyilatkozta az ötszörös világbajnok brit pilóta az időmérőt követően. „Gyakorlatilag kinyírtak minket.”

    Azonban a regnáló bajnok örömmel vette tudomásul a Ferrarik jó formáját. „Ez a fajta küzdelem jót tesz a sportágnak,” – véli Hamilton. „Imádok más csapatokkal versenyezni és remélem, hogy ezentúl hasonló csatákat fogunk majd vívni egymással.”

    Vettel azonban nem biztos abban, hogy volt a fordulópont a maranellóiak számára. „Nekünk volt a legnagyobb a végsebességünk az időmérőn s ez egy olyan pálya, ahol a kevés kanyar mellett jelentős szerepe van a végsebességnek,” – mondta a német pilóta.

     

  • Még Lewis Hamilton is örült Sebastian Vettel sikerének

    Még Lewis Hamilton is örült Sebastian Vettel sikerének

    Lewis Hamilton elmondás szerint nagyon-nagyon örül Sebastian Vettel sikerének. A brit úgy fogalmazott, hogy a német versenyző időmérős helyezése nagyon jót tett a Formula 1-nek.

    A 2019-es év többnyire arról szól, hogy két Mercedeses versenyző felváltva uralja mind az időmérőket, mind a futamokat. Bahreinben volt eddig a Ferrarinak esélye az Ezüst Nyilakkal szemben, ám a technika közbeszólt Charles Leclerc alatt és egyenesen a fő riválisuk kezébe dobta az elsőséget. Azóta a Mercedes kettős győzelmétől volt hangos a sajtó, ám úgy látszik, lassan-lassan találnak fogást a német alakulaton. Monacóban Vettel be tudott férkőzni a két ezüst színű autó közé és második lett, míg Kanadában már a rajtelsőséget is elorozta előlük.

    A Q3 utolsó pár percében még a brit világbajnok örülhetett, ám Vettel utolsóként olyan kört produkált, mely során kiszorította Hamilton az első helyről. Az ötszörös világbajnok viszont nem bánta ezt, úgy nyilatkozott, nagyon is örül ellenfele sikerének.

    ,,Igazából nagyon-nagyon boldog vagyok Seb teljesítménye miatt, nagyszerű kőrt autózott a végén. Az első köröm nagyon jó volt, egy másodpercig azt hittem, hogy elég lesz az első helyre, de végső soron boldog vagyok, hogy második lettem, ugyanis tegnap i szabadedzés nagyját kihagytam, és ennek ellenére ma jó napot produkáltunk. Szeretem, ha más csapatokkal is harcolhatok, és ma nagyon szoros volt, nem tudhattuk, mi lesz a végén. Egyes szakaszokban előttünk jártak, szinte lesöpörtek minket a pályáról, ezért remélem, hogy ez a versenyhétvége egy fordulópont a számukra és innentől szorosabb lesz a küzdelem, ugyanis ha lenne egy komoly harc a bajnoki címért a szezon során, az nagyszerű lenne.”

    A Ferrari az egyenesekben szinte verhetetlen volt, Hamilton szerint ezért is sikerült Vettelnek megszereznie az első rajtkockát. A brit bajnok szerint a Scuderia talán már megtalálta a „partimódját”.

    ,,Úgy vélem elkezdhetik megírni azt, hogy van partimódjuk. Nem tudom Sebnek ki mondta, hogy mi rendelkezzünk partimóddal, ám az ő végsebességük annyival jobb volt az utolsó szektorban, hogy amiatt veszítettük el a pole-t.”

  • Szenzáció: Valentino Rossi indul majd egy DTM futamon!

    Szenzáció: Valentino Rossi indul majd egy DTM futamon!

    A MotoGP sztárja Valentino Rossi bejelentette, hogy szabadkártyás lesz egy DTM futamon, és ezzel beteljesíti Gerhard Berger álmát, aki már Misanoban is indítani akarta. A remek hírt maga az érintett erősítette meg, aki hamarosan vendégszereplő lehet a német túraautós szériában. A SAT.1 műsorában mindezt Andrea Kaisernek mondta el Tavulliában, a farmján:

    „Gerhard Berger meghívott Misanoba, de sajnos ezúttal nem tudtam menni. Megígértem azonban, hogy egyszer a közeljövőben már jönni fogok.”

    Biztos ami biztos alapon rákérdeztek nála, hogy mint versenyző jönne-e, amire a Doktor röviden annyit válaszolt, hogy, „igen, versenyzőként”. Úgy néz ki, hogy a DTM vezérének sikerült a motoros ikont meggyőznie egy indulásról a DTM-ben, amikor meglátogatta. Az osztrák Berger nem is titkolta azt, az volt az álma, hogy Rossit és Andrea Doviziosot egymásnak eressze ezen a hétvégén, de csak az utóbbi tudott indulni vendégként a WRT Audijával. Rossinak igazán tetszett a kollégája kirándulása az Audi RS 5-tel, mert nagy lelkesedéssel nézte a tegnapi versenyét is:

    „Láttam a versenyt, tudom mi lett az eredmény, és néztem, hogy Dovi mi mindent csinál.”

    Rossi egyébként már 2006-ban tesztelhetett egy DTM-es Mercedest, de még nem tudni azt, hogy mikor indulhat el versenyen is. Az Audi 2019-ben meg már egyszer indult Doviziosoval szabadkártyásként, de a BMW és az Aston Martin még nem nevezett meg ilyen célból versenyzőt. Annyi változás is történt idén 2018-hoz képest, hogy a gyártók akár több vendégversenyzőt is indíthatnak, ha akarnak.

  • Wolff ellenzi a parc fermé szabályok kiterjesztését

    Wolff ellenzi a parc fermé szabályok kiterjesztését

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff egyáltalán nem támogatja az új parc fermé szabályokat.

    Nemrég beszámoltunk róla, hogy a Forma-1 2021-es szabályváltozásai alkalmával a versenyhétvégék menetrendjét is átszabnák valamelyest. A szabadedzések ugyanúgy pénteken lennének, csakhogy azok kezdetével már nem lehetne hozzányúlni az autókhoz, csak minimális változásokat lehetne eszközölni – ilyen például az első szárny dőlésszögének állítása.

    Ezzel az lehet a szabályalkotók célja, hogy csökkentsék a helyszínen dolgozók számát, ezzel párhuzamosan pedig már tudnák bővíteni a versenynaptárat. A változás ezenkívül azt is eredményezné, hogy már pénteken, a pályára gurulás előtt be kellene állítani az autókat a kvalifikációra és a futamra.

    Wolff viszont ezt nagyon nem szeretné, úgy véli, ez csak növelné a költségeket, hiszen ezáltal több pénzt kellene fektetni a szimulátorokba.

    „Nem támogatjuk a parc fermé szabályok péntektől való életbe léptetését” – mondta Wolff a Motorsport.comnak. „Nincs olyan versenysorozat, ahol a futamhétvége során ne lehetne hozzáérni az autókhoz, és nem gondolom, hogy ezt pont az F1-be kéne behozni, az autóversenyzés csúcskategóriájába.”

    „Ezzel rengeteg büntetést szülnénk, mert lesznek összetört autók, melyeket újjá kell építeni. A sokszínűségre és kiszámíthatatlanságra való törekvéssel pont az ellenkezőjét fogjuk elérni. Így több mérést fogunk végezni a virtuális világban, hogy minél strapabíróbbá fejlesszük az autókat, mert tudjuk, hogy nem szerelhetnénk szét őket három napig. Szerintem tehát nem ehhez kellene hozzányúlni. Számos más terület van, ahol lehetne változtatni, de ez nem az.”

  • Bottas nem tárgyalhat még a 2020-as szerződéséről

    Bottas nem tárgyalhat még a 2020-as szerződéséről

    Valtteri Bottas jövője továbbra is bizonytalan. A finn igazán jól kezdte az évet,és jelenleg úgy tűnik, hogy ő az egyetlen, aki valóban veszélyes lehet Lewis Hamilton bajnoki címére. Mióta 2017-ben Nico Rosberg helyére került, azóta csak évről-évre kötnek vele szerződést. Kanadában a C More finn csatornának Bottas így nyilatkozott:

    „Egy szóval sem beszéltünk a jövőről.”

    És ezt megerősítette Toto Wolff is, a Mercedes vezetőjeként:

    „Nincs erről újabb hír. Valtteri nagyon jól vezet, és egészen hihetetlen az, hogy mennyit fejlődött teljesítmény terén tavaly óta. Nagyon fontos az, hogy megtartsa a jelenlegi szintjét, hogy tudjunk beszélni a jövőjéről.”

  • Vettel és Leclerc szerint az időmérőn Mercedes siker fog születni

    Vettel és Leclerc szerint az időmérőn Mercedes siker fog születni

    Hiába végzett a Ferrari két versenyzője az első két helyen a második és harmadik szabadedzésen, Sebastian Vettel és Charles Leclerc szerint továbbra is a Mercedeses autók a legesélyesebbek az időmérő megnyerésére.

    Az első szabadedzésen majdnem egy másodperccel jobb időt autózott Lewis Hamilton, mint a Scuderia versenyzői, ám a második gyakorláson már fordult a kocka, a vörösök foglalták el az első két helyet Valtteri Bottas előtt.

    Vettel a két edzést összefoglalva értékelte az eddigi teljesítményüket. A német hozzátette, a táblázat csalóka, ugyanis a Mercedesnek nagyobb az előnye.

    ,,Nem mi vagyunk a leggyorsabbak, az egykörös tempó tekintetében, ha a táblázatra nézünk, akkor hihetnénk azt, hogy jobbak voltunk délután, viszont én úgy vélem még mindig jókora előnnyel bír a Mercedes.”

    A Ferrari lehet, hogy jól ment a gyakorlások során, ám a gumimelegítési problémákat nem sikerült orvosolniuk. Ezt bizonyítja Vettel rádióbeszélgetése is. A második edzés alatt ugyanis úgy fogalmazott, hogy az abroncsai szinte „elolvadnak” az aszfalton.

    ,,Meglátjuk hol végzünk majd holnap. A mai napot nyilván nem lehet mérvadónak tekinteni, ugyanis a többiek problémákkal küszködtek. Ugyanakkor az autó nem úgy viselkedett, ahogy azt én szerettem volna. Összességében nem zártunk rossz napot, azonban tovább kell fejlődnünk, ha jó pozícióban szeretnék meglátni vasárnap a kockás zászlót.”

    Leclerc is hasonló gondolatokat fogalmazott meg, mint csapattársa. A monacói versenyző szerint is ennél több van a Mercedesben.

    ,,Az első szabadedzés nehéz volt, a második már jobban sikerült, de még mindig úgy érzem, hogy a Mercedesek a legerősebbek. Ez az 1-2 nem olyan, mintha az időmérőn végeztünk volna ezekben a pozíciókban. A Mercedesek nagyon-nagyon erősek és úgy vélem nagyon nehéz lesz őket legyőzni. Keményen kell dolgoznunk, a sebesség tekintetében előre léptünk az első gyakorláshoz képest, az autó délután már jobban viselkedett, de még mindig szükségünk lenne egy nagy ugrásra ahhoz, hogy felvegyük a Mercedesszel a versenyt.”

  • Hamilton úgy érezte, mintha az igazgatói irodában ült volna a második edzés alatt

    Hamilton úgy érezte, mintha az igazgatói irodában ült volna a második edzés alatt

    Lewis Hamilton csak 8 kört tudott megtenni a második szabadedzésen, ugyanis falnak csapta autóját Kanadában. Az ötszörös világbajnok „ártatlan kis balesetnek” titulálta a hibáját, valamint hozzátette csapattársa, Valtteri Bottas adataira fog támaszkodni a hétvége során.

    A finn leggyorsabb ideje most nem volt elég arra, hogy legyőzze a Ferrarit, így a nastolai versenyző csak a harmadik pozícióban fejezete be a gyakorlást. Hamilton a korábbi jó tempója miatt még így is a hatodik helyen végzett. Mikor visszatolták a 44-es rajtszámú autót a garázsba, akkor a Mercedes szerelői már látták, hogy többről van szó, mint egy defektes abroncs, ezért azonnal neki is fogtak a konstrukció javításának, ám szabadedzés végig nem sikerült végezniük, így a brit versenyzőnek már nem volt alkalma kimenni a pályára.

    ,,Hibáztam a második szabadedzésen, ezért megsérült az autóm. A srácok próbálták rendbe hozni, de sajnos kifutottunk az időből. Nem is emlékszem arra, hogy mikor fordult elő olyan eset, hogy az egész edzést ki kellett hagynom. Biztosan állíthatom, hogy nem jó érzés az egészet a garázsból végig követni, ahhoz tudnám hasonlítani a helyzetet, mikor az igazgatói iroda előtt ülsz, és alig várod már, hogy visszamehess az osztályba. Egy ártatlan kis baleset volt, több kört is megtettem már azokon a közepes keveréken, és a határokat próbáltam kitapasztalni, nyilvánvalóan túlmentem rajtuk. Volt egy nagy megcsúszásom a 9-es kanyarnál majd hosszan drifteltem tovább és reméltem, hogy nem találom el a falat.”

    Bottas, 46 kört tett meg a második gyakorlás alatt, ennek köszönhetően Hamilton abban reménykedik, hogy csapattársa által gyűjtött adatok, mindkettőjük hasznára válhat majd, ha már így alakult a szabadedzése.

    ,,Szerencsére Valtteri jó edzést produkált, ezért lesz mit kielemeznünk. A srácok nagyszerűen össze fogják rakni az autót és holnap már készen állunk majd arra, hogy egy jobb napot teljesítsünk.”

  • A Mercedesnek egy újabb neves szponzorra sikerült szert tennie

    A Mercedesnek egy újabb neves szponzorra sikerült szert tennie

    A Police nemrégiben jelentette be, hogy támogatni fogják azt a Mercedes AMG Petronas Motorsportot, ahol az ötszörös világbajnok Forma-1-es pilóta, Lewis Hamilton versenyez. Az olasz márka a brit pilótával közösen készítette el legújabb napszemüveg kollekcióját.

    Az egyezmény következtében a Police szponzorálni fogja a brackleyi istállót. Az együttműködés velejárója, hogy a csapattagok az olasz márka által forgalmazott napszemüvegeket fognak majd viselni. Ezen kívül még Valtteri Bottas és Lewis Hamilton bukósisakján is felfedezhetjük majd a Police logót.

    A kezdeményezés egy külön kollekciót is tartalmaz, amit a Police munkatársai közösen készítettek el azzal ötszörös világbajnok brit pilótával, aki előszeretettel szokta viselni ezeket a szemüvegeket.

    Az olasz márka vezető elnöke, Massimo De Rigo nagyon örül annak, hogy sikerült megegyezniük a Mercedesnek. „Örömmel jelenthetem be, hogy a cégünk immáron a Mercedes AMG Petronas Motorsport egyik főtámogatója. Örömmel dolgozunk majd együtt Lewisszal, aki most már a márkánk nagykövete. Büszkék vagyunk, hogy az egyik Forma-1 egyik legsikeresebb csapatát támogathatjuk. A sorozat pedig az egyik legtökéletesebb hirdetési felület a számunkra.”

    „Örömmel üdvözöljük a Policet a Mercedes AMG Motorsport családjában,” – nyilatkozta a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff. „Egy olyan céggel fogunk együttműködni, akik figyelnek a részletekre és kizárólag minőségi terméket árulnak. Ez pedig két olyan tulajdonság, ami a mi sportágunkban elengedhetetlen.”