Címke: Mercedes

  • Russell szerint vicces, hogy kik jelentkeznek Hamilton ülésére

    Russell szerint vicces, hogy kik jelentkeznek Hamilton ülésére

    George Russell azt állítja, ő maga is kapott megkereséseket a mellette 2025-re felszabaduló Mercedes-ülés kapcsán.

    A brit idén harmadik szezonját kezdi meg a Mercedes pilótájaként a csapattal már 12. éve együtt dolgozó Lewis Hamilton mellett, jövőre azonban már Russell lesz a járatosabb pilóta Brackley-ben, hiszen Hamilton a Ferrarihoz igazol, a Mercedesnek pedig új versenyző után kell néznie.

    Egyelőre nem tudni, hogy milyen dimenziókban gondolkodik a csapat, mindenesetre elég bő a rendelkezésre álló pilóták kerete – és még az is lehet, hogy egy merész húzással a saját akadémiájukon nevelkedő, most még csak 17 éves Andrea Kimi Antonellinek adják meg a nagy lehetőséget, amennyiben az olasz idén jól helytáll a Forma-2-ben.

    Kit ültethet Hamilton helyére a Mercedes?

    Russell a bahreini teszt sajtótájékoztatóján elárulta, máris nagy érdeklődés mutatkozik a másik Mercedes-ülés iránt, és akadnak, akik elsőként nála puhatolóznak a lehetőségek felől.

    „Egyáltalán nem aggódok amiatt, hogy ki lesz a csapattársam. A legjobbakkal akarom összemérni magam, és úgy érzem, az elmúlt két évben is ezt tettem” – idézi Russellt a racingnews365.

    „Végül ez Toto és a vezetőség döntése lesz. De már beszéltünk róla, és sok időt is töltöttem Totóval a tél folyamán, szóval elég vicces látni, hogy mely versenyzők neve ugrik fel a telefonomon. Kaptam már néhány hívást és üzenetet, szóval elég érdekes a helyzet. A csapat számára ez egy jó lehetőség, és remek helyzetben ugorhatunk neki a Lewis sikerkorszakát követő új korszaknak.”

    Ritkán jelent valaki be ennyire korán egy csapatváltást, mint most azt Hamilton tette, így a Mercedes szokatlan helyzetben van, hiszen úgy kell eltöltenie még egy teljes szezont a hétszeres világbajnokkal, hogy már tudható, ez lesz az utolsó közös évük.

    „A csapat dinamikája semmit nem változott, mindenki profin végzi a dolgát – mondta Russell arról, hogy gyakorolt-e valamilyen hatást a hangulatra a bejelentés. – A mérnökök motiváltak, hogy a lehető leggyorsabb autóval álljanak elő, és Lewis is motivált, hogy a lehető legjobb munkát végezze. Belülről nézve olyan, mintha semmi nem történt volna.”

  • Nocsak, fejlődött a Mercedes? A pilótája kényelmesebbnek érzi az új autót

    Nocsak, fejlődött a Mercedes? A pilótája kényelmesebbnek érzi az új autót

    A Forma-1 szezonja előtti három tesztnapból az elsőn nem villantott különösebbet a Mercedes, de George Russell szerint az a fontos, hogy a W15-öt kellemesen vezethetőnek érezte.

    A brit ugyan csak a 12. helyen végzett a táblázaton, de ez természetesen alig számít ilyenkor, és fontosabb, hogy az első benyomásai jók az új autóról. Ahogy a mezőny nagy része, úgy a Mercedes sem szembesült komoly műszaki problémával.

    „Nagyszerű volt először rendesen vezetni a W15-öt. Az első pillanattól az volt az érzésünk, hogy jó az alap. Sok kört megtettünk, sok adatot értékelhettünk ki. Jó pozícióban fejeztük be a napot, erre építhetünk a következő két napban” – fogalmazott Russell.

    „A W15-öt kellemesebb autónak érzem, mint a tavalyit. Tudjuk viszont, hogy nem az érzet, hanem a tempó számít. A tegnapi napot mindenesetre tanulással töltöttük, hogy minél jobb teljesítményt csiholjunk ki a kocsiból.”

    Csütörtökön Lewis Hamilton is kipróbálhatja az új autót, akit különösen zavart tavaly, hogy az akkori modellben túlságosan előre helyezték a pilótafülkét, és ezen mindenképp változtatni akart.

    Verstappen véleménye ijesztő lehet a riválisoknak: jól szórakozott

  • Minden, amit a szezon előtti tesztről tudni érdemes

    Minden, amit a szezon előtti tesztről tudni érdemes

    A hosszú téli szünet véget ért, és a bemutatók után végre a pályán is láthatunk majd versenyautókat éles körülmények között. A Forma-1 idei szezon előtti tesztje három napból fog állni, és a szezonnyitó helyszínén, Bahreinben kerül majd megrendezésre.

    A csapatok a mostani héten szerdától péntekig ismerkedhetnek majd meg az újdonsült konstrukciójukkal a Bahrain International Circuit-en. Mindhárom tesztnap magyar idő szerint 8:00-tól egészen 17:00-ig fog tartani, a délelőtti és a délutáni szakaszok között egy szabad órája lesz mindenkinek 12 és 13 óra között. Az eseményeket az F1TV-n lehet majd figyelemmel követni.

    A pilóták az istállók által megadott időszakokban ülhetnek majd autóba. Miután a versenyzők ugyanannyi időt szoktak kapni a csapataiktól, ezért a 3 napot 1,5-1,5-re szokás felosztani. Ennek felosztása csak és kizárólag a csapatokon és a pilóták fizikai állapotán múlik.

    Mikre lesz érdemes figyelni?

    A szezon előtti tesztnek az egyik legizgalmasabb eleme az, hogy össze lehet hasonlítani egymással a bemutatókon látott autókat a tényleges változatokkal. Az ezzel kapcsolatos kérdésekre biztosan meg fogjuk kapni a válaszokat, mivel a csapatok a három napot a szezonnyitóra való felkészülésre és az autóikkal való ismerkedésre fogják felhasználni.

    Leginkább versenyszimulációkat teljesíthetnek a versenyzők, mert az legfontosabb feladat a versenyautó jó beállításának és egyensúlyának megtalálása lesz. A szóban forgó két tényező nélkül senki nem lenne képes jó eredményeket elérni a szezon során.

    Ugyan az utolsó napon vélhetően időmérős etapokat is szemügyre vehetünk, de a köridők nem lesznek reprezentatívak, mert a teszten akár lágyabb keverékeket is lehet használni, mint ami majd a versenyhétvégén jelen lesz a Pirelli palettájában.

    A Red Bull és a McLaren titkolózott a leginkább mindenki közül. A bikások autójának – ami szinte teljes mértékben eltér a tavalyi szezonban egyeduralkodó RB19-hez képest – bemutatóján egy „kopasz” padlólemezt lehetett látni, a diffúzort pedig egyáltalán nem lehetett szemügyre venni, miután a csapattagok egy falat alkotva takarták el azt a kamerák elől.

    Red Bull RB20
    Vajon folytatódik a Red Bull sikersorozata 2024-ben is? Fotó: Red Bull

    Ezzel szemben az wokingi istálló csak az előbbi területet próbálták meg elrejteni a nyilvánosság elől. Az MCL38 eddig csak képeken volt látható, mert először majd csak Bahreinben láthatjuk a pályán. A fotókon pedig ki lett takarva az a rész, ahol a padlólemez és annak részletei láthatók. Azonban ez nem számít újdonságnak a McLarentől, miután 2022-ben és 2023-ban is alkalmazták ezt a megoldást.

    A két legérdekesebb csapat az Aston Martin és az RB lehet a teszten. A silverstone-i istálló nagy reményeket fűz az AMR24-hez, de először a pályán kell bizonyítania, és csak utána reménykedhet abban, hogy visszatérhet a tavalyi év elején mutatott nagyszerű forma.

    A Lawrence Stroll által vezetett csapat technikai igazgatója, Dan Fallows szerint a Red Bull nem legyőzhetetlen, és a 2023-ban elkövetett hibáikból tanulva idén már felvenné a harcot a bajnoki címvédővel szemben. Ugyan az Aston Martin remekül indította az előző évet, és Fernando Alonso révén 6 dobogós helyezést is elért az első 8 versenyen, a fejlesztési versenyben nem tudott közelebb kerülni a Red Bullhoz, és idővel a versenytársaival szemben is alulmaradt. Nagy kérdés, hogy az idei évadra összeáll-e a gépezet, és képes lesz-e felnőni az Aston Martin Fallows ambícióihoz.

    Aston Martin
    Alonso ezzel az autóval szerezheti meg a 33. futamgyőzelmét a Forma-1-ben. Fotó: Aston Martin

    Az RB-t biztosan mindenki szorosan követi majd, miután ő kapta a legtöbb kritikát az autója miatt, ami kísértetiesen hasonlít a tavaly bajnokságot nyerő RB19-hez. A faenzai kiscsapat szorosan együttműködik a bikásokkal, és ennek keretein belül a két csapat sebességváltója, valamint az első és a hátsó felfüggesztése is megegyezik.

    Daniel Ricciardóék fejlődése már a tavalyi év végén jól látszódott, és ha képes lesz élni a Red Bull alkatrészek által biztosított aerodinamikai stabilitással, akkor még előrébb kerülhet az erősorrendben. Ha az RB formája már a tesztek során jó lesz, a riválisaik mindenféleképpen keserű szájízzel fogják fogadni azt, és mindent megpróbálnak majd megtenni annak érdekében, hogy szabályváltozásokkal lazítsák meg a két fél együttműködését.

    Zárásként a Ferrari és a Mercedes helyzetét vizsgáljuk meg. Mindkét csapat első számú célja, hogy idén felnőjön a Red Bullhoz, és képes legyen harcolni a világbajnoki címért, de az egyikük sorsa már most megpecsételődhet, miután kihagytak egy fontos aerodinamikai megoldást.

    A Ferrari SF24-eséről egyelőre nem lehet vakon megbízni. A teszten fog elválni, hogy sikerült-e orvosolni a tavalyi problémákat vagy sem. Az olasz istálló elismerte, hogy idén sokkal inkább a versenyzői visszajelzések alapján igyekezett úgy alakítani az autót, hogy azt könnyebben lehessen vezetni.

    Ugyan a Scuderia aerodinamikai megoldásai megváltoztak 2023-hoz képest, egy területen megmaradt a tavalyi koncepciónál, ami sokba fájhat majd neki. A hátsó felfüggesztésről van szó, ahol a vörösök a vonórudas megoldást alkalmazzák a többi csapattal szemben, akik az aerodinamikai előnyök miatt a tolórudas kialakítás mellett tették le a voksukat.

    Ugyan Charles Leclerc szerint az SF24 egyértelmű előrelépést jelent a tavalyi autóhot képest, a hátsó felfüggesztés okozhat még fejfájást az olaszoknak.  Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Az olaszok első számú célja a jobb versenytempó lesz, mivel az időmérős sebességükkel már tavaly is kimagaslónak számított. Érdekes lesz megnézni, hogy a főtervező Enrico Cardile és csapata jól döntött-e a hátsó felfüggesztéssel kapcsolatban vagy a Ferrari ismét hibázott egy igen fontosnak nevezhető területen.

    A Mercedes koncepciója is jelentősen megváltozott 2023-hoz képest. A W15-ön számos innovatív megoldást találhatunk, de az összes közül az első szárny kialakítása számít a legegyedibbnek. A brackley-i istálló egy kiskapunak köszönhetően megszabadulhatott az utolsó szárnyelemtől, ami jobb minőségű áramlást biztosíthat az autó alján.

    Az is benne van a pakliban, hogy a Mercedes autójának idén is nagyobb lesz a füstje, mint a lángja, és ez az idei év végén távozó Lewis Hamilton motivációjára is óriási hatással lehet. Ugyan a Ferrarihoz szerződő brit klasszis a stuttgarti márka bemutatóján elárulta, hogy szeretne szépen búcsúzni jelenlegi munkaadójától, de ezt egy, a tavalyihoz hasonló konstrukcióval nagyon nehéz lesz kiviteleznie.

  • Tiltakozni fognak a Mercedes újítása ellen a riválisok?

    Tiltakozni fognak a Mercedes újítása ellen a riválisok?

    A Mercedes olyan egyedi megoldást alkalmazott az új autójának első szárnyán, ami potenciálisan ellenkezhet a szabályokkal.

    Az Autosport elemzője vizsgálta meg részletesebben az első szárnyat, amelynek a legfelső eleme, azon belül az orrkúphoz közel eső része okozhatja azt, hogy a többi F1-es vetélytárs az FIA-nál esetleg megkérdőjelezi a megoldás szabályosságát. Szerinte a terelőlap kicsúcsosítása a korábbi szabályrendszer idején alkalmazott konstrukciót idézi, ami fokozta az autó követését akadályozó örvények erejét.

    Matt Somerfield ugyanakkor azt sem zárja ki, hogy a kialakítással a Mercedes csak el akarja terelni a figyelmet valami másról.

    A korábban az F1-ben dolgozó technikai igazgató, Gary Anderson azonban a The Race-n megjelent cikkében úgy vélte, a Mercedes teljesíti az előírásokban foglalt követelményt, miszerint a legfelső, leghátrébb elhelyezett terelőlap felülről nézve kitakarja az alatta lévő idomokat – ezt a pontot azért fogalmazták bele a szabálykönyvbe, hogy mérsékeljék az autó körüli turbulenciát, és az orrkúp ezen részén ne keletkezzen annyi zavaró örvény a szárnyelemek kialakítása során.

    Hamilton utolsó Mercedese is félig fekete lett

    James Allison, a Mercedes technikai igazgatója elárulta, hogy tavaly a nyári szünet előtt határozták meg néhány kulcsfontosságú paramétert a fejlesztésben. „A kialakítás változtatásánál olyasmikről beszélünk, mint a motor elhelyezése a kasztniban, a hátsó felfüggesztés geometriája a váltóval összeköttetésben, a pilótafülke pozíciója” – mondta.

    Azt mondta, sok újítást terveznek készíteni a kocsihoz, amik a tavasz közepén, az F1 menetrendjének európai szakaszának kezdetén érkezhetnek meg.

    Hamilton után egy másik kulcsemberét is elveszítheti a Mercedes

  • Így osztozott a pályán a McLaren és a Mercedes, Hamiltonék a főnökükkel is versenyeztek

    Így osztozott a pályán a McLaren és a Mercedes, Hamiltonék a főnökükkel is versenyeztek

    Két csapat is szerdán tartotta meg autójának bejáratását Silverstone-ban, de úgy, hogy egy helyen is voltak, meg nem is. Videókon a McLaren és a Mercedes első körei.

    Mindkét brit központú csapat kibérelte magának a silverstone-i pályát február 14-ére, hogy teljesítsék a filmforgatással egybekötött bejáratást, amelyen a megtehető táv 100 km-ről idénre 200 km-re emelkedett. Ám hogy ne legyenek egymás útjában, és titkolózni is jobban tudjanak, a pálya két különböző szegletébe költöztek be, s két egymástól elkülönülő vonalvezetést használtak.

    A felvételek alapján a Mercedes dolgozott az F1 által ma is használt bokszutcai komplexumból, s az International Circuit nevű pályaszakaszt használta, míg a McLaren a régi bokszutcában rendezkedett be a Copse kanyar előtt, s az ő felségterületük a National Circuit lett. Az időjárás borongós, a pálya vizes volt.

    A helyszínen készült közeli felvételek arról árulkodnak, hogy a Mercedes autójára máris felkerültek olyan elemek, amelyek a bemutatókor közzétett közeli képeken még nem voltak jelen – az első szárny legbelső lapjának formája máris felkeltette a közeli szemlélődők figyelmét. A McLaren tesztjéről kevesebb anyag szivárgott ki, viszont esetükben szembetűnő volt, hogy már a bemutatókor is igen kevés szögből tettek közzé fotókat.

    https://twitter.com/F1OnTheDaily/status/1757786836846485535

    Lewis Hamilton, George Russell, Lando Norris és Oscar Piastri is pályán voltak, a Mercedes pedig adott egy ráadást is, hiszen a csapatvezető, Toto Wolff is volán mögé ült, amikor egy forgatás keretében a két pilótával együtt elrajtolva vezettek körbe egy-egy Mercedes-AMG sportautót.

  • A Mercedes javított több nagy gyengeségén és egy új színt is feltalált

    A Mercedes javított több nagy gyengeségén és egy új színt is feltalált

    Két évnyi útkeresés után a Mercedes vezetősége és Lewis Hamilton is biztosak benne, hogy a 2024-es autóval a csapat végre rátalált arra az irányra, amelyen már 2022-ben is el kellett volna indulniuk. De mi az a Toto Rosso?

    Azzal, hogy a 2021-ben még konstruktőri bajnok csapat 2022-ben egy, tavaly pedig nulla futamgyőzelmet szerzett, a Mercedes teljesítménye jelentősen visszaesett az előző évtized sikersorozatához képest, noha így is egy harmadik és egy második helyet hozott össze a tabellán.

    A csapat szállította a rendszeres dobogókat annak ellenére is, hogy a szívóhatást előtérbe helyező új szabályrendszerre épített autójuk koncepciója kapcsán végig bizonytalanok voltak. A 2022-es szezon végének felívelése nyomán 2023-ra sem változtattak az irányon, ám a tavalyi szezon első harmadában végül belátták, hogy új alapokra kell helyezniük az autót, ha vissza szeretnék nyerni régi fényüket. Ez idénre megtörtént a W15-ös modellel.

    „Szinte minden alkatrészt kicseréltünk, mert úgy gondolom, hogy csak ezáltal lehet esélyünk – nyilatkozta a csapat vezetője, Toto Wolff. – Tudjuk, mekkora hegyet kell megmásznunk ahhoz, hogy a mezőny legelején harcolhassunk. De amióta lefektettük magunknak ezt az új fejlesztési irányt, jól haladunk a munkával.”

    Az istálló az ezüst és a fekete szín kombinációja mellett döntött az új autó külseje kapcsán – a fekete valójában a festetlen, szénszálas anyagot takarja, folytatva azt a mezőnyben egyre népszerűbb trendet, hogy a súlycsökkentés jegyében a csapatok igyekeznek minél kisebb felületet festékkel ellátni az autóikon.

    Miért fekete minden F1-es autó és mit lehetne tenni ez ellen?

    „Tavaly a fekete külsővel a jobb teljesítmény elérése lebegett a szemünk előtt, ugyanis az autók jelenlegi generációjánál a tömeg kulcsfontosságú tényező. De tudtuk, hogy amint megtehetjük, vissza fogjuk hozni a Mercedes ezüstszínét, hogy a csapatunk identitásává vált feketéhez társuljon” – mutatott rá Wolff.

    Egy másik szín, a piros szintén jelentős felületet kapott az autón, lényegesen többet, mint a tavalyi modellen, hiszen a felső légbeömlő egészén, az első vezetőszárny véglapjainak belső oldalán, a hátsó vezetőszárny hátulján, valamint egy csíkban az orrkúp oldalán is látható a csapat egyik legfontosabb partnerének, az Ineosnak a piros színe. A Mercedes idén némi nyelvújításra is vállalkozott, hiszen a közleményben ezt a színt „Toto Rosso” fantázianévvel illetik, amely szójáték egyrészt a csapatvezetőre, másrészt a Red Bull kiscsapatának korábbi nevére is utal, amivel néhány éve egy gépelési hiba révén már viccelődtek is.

    Hamilton utolsó Mercedese is félig fekete lett

    A technikai igazgató, James Allison hangsúlyozta, a Mercedest tavaly még hátráltató több hiányosságon is igyekeztek javítani idénre.

    „Nagy hangsúlyt helyeztünk arra, hogy javítsunk az előző autón kiszámíthatatlanul viselkedő hátsó tengelyen. Keményen dolgoztunk azon, hogy mindkét tengely, de különösen a hátsó, jobban bánjon a gumikkal. Emellett rendet kellett tennünk több olyan területen is, ahol bőven volt tér a javulásra, mint amilyen a DRS hatásfoka és a bokszkiállásaink gyorsasága.” Utóbbi területen a Mercedesnél a sikerkoszak alatt azt érezték, nem szükséges erőforrást fektetni abba a néhány tizedmásodperces gyorsulásba, ám eközben a brackley-i istálló bokszcsapata a mezőny egyik leglassabbjává vált, aminek az elmúlt évek szorosabb csatái során már érezhető volt a hatása a pályán.

    A Mercedes nem törődött a kerékcserékkel, mostanra elhúzott mellette a mezőny

    Lewis Hamilton utolsó évét kezdi meg a Mercedesnél, mielőtt 2025-re a Ferrarihoz igazol. A csapattal hat bajnokságot nyerő, de a dobogó tetején legutóbb 2021-ben álló brit bizakodó ugyan az új autó kapcsán, az újabb vb-cím lehetőségéről azonban nem beszél.

    „Az elmúlt két év tapasztalatai segítettek minket abban, hogy megtaláljuk a helyes irányt. A munka még mindig folyamatban van, de emelt fővel, nyitott felfogással és alázatos munkával állunk szembe a kihívásokkal. Ha nem érezzük magunkat kényelmesen az autóban, akkor nem tudjuk kiaknázni a maximális teljesítményét. Ez a stabilabb, kiszámíthatóbb autó lehetővé teszi, hogy ne is csak az autóból, hanem mi versenyzők magunkból is többet kihozzunk” – fogalmazott a 39 éves pilóta.

  • Hamilton utolsó Mercedese is félig fekete lett

    Hamilton utolsó Mercedese is félig fekete lett

    Megérkezett a Mercedes 2024-es Forma-1-es versenyautója, a W15-ös modell.

    Sorozatban nyolc konstruktőri bajnoki cím után az elmúlt két évben összesen egy futamgyőzelmet szerzett a Mercedes, amely a idén azzal a tudattal szeretné jobban megszorongatni a Red Bullt, hogy a szezon végén elveszíti a sikeréveinek kulcsemberét, Lewis Hamiltont.

    A Mercedes hagyományosan ezüstszínű autója 2020-ban, 2021-ben és 2023-ban is fekete színű lett, részben súlycsökkentési céllal, részben pedig Hamilton diverzitást hangsúlyozó projektjének támogatására. 2024-re a csapat köztes megoldást választott: az orr és a pilótafülke környéke szürke, a motorborítás viszont fekete lett, így egészen más képet mutat az autó attól függően, hogy szemből vagy oldalról tekintünk rá. Elmondásuk szerint az ezüstszín visszatérése annak is emléket állít, hogy 90 éve, 1934-ben kezdték el az autóversenyzés világában Ezüstnyilaknak nevezni a domináns Mercedeseket.

    A csapat a silverstone-i pálya egyik garázsában tartotta meg az eseményt, amelyen Hamilton, George Russell és a csapatfőnök Toto Wolff prezentálta a W15-öt. A szintén szerdán bemutatkozó McLaren mellett a Mercedes is megtartja az autó bejáratását a pályán, ám a két csapat gondoskodott arról, hogy elkerüljék egymást: egyikük a pálya új, másikuk a régi bokszutcájában rendezkedett be, és két, egymástól elkülönített vonalvezetést használnak.

  • Az F1-et is elérték a fake-ek: Hamilton Ferrari-overallban mozog és beszél

    Az F1-et is elérték a fake-ek: Hamilton Ferrari-overallban mozog és beszél

    „Hello, én Lewis Hamilton vagyok, a csapatom pedig a Formula… mi is volt? Hogy történhet ez meg még tíz év után is?” – nevet saját magát a brit pilóta, miután nem tudja elismételni csapatának nevét.

    A felvétel 2023 elejéről származik, az F1-es versenyzők játéksorozata, a Grill the Grid tavalyi forgatásáról, Hamiltonnak pedig a Mercedes AMG Petronas F1 Team nem jutott eszébe.

    Ám az alapján, amit az alábbi videóban látunk, ez akár egy 2035-ös videó is lehetne a Scuderia Ferrari színeiben, hiszen Hamilton a Ferrari overallját viseli, azét a csapatét, amelyhez 2025-től csatlakozik majd.

    @bradrossmedia Lewis Hamilton at F1 Media Day…in 2035 😂 #lewishamilton #ferrari #mercedes #f1 #vfx ♬ original sound – Brad Ross

    Az ma már szinte a média természetes működésének a része, hogy miután február 2-án bejelentették Hamilton és a Ferrari bombasztikus megállapodását, sokan előálltak olyan manipulált fotókkal, amelyek a brit pilótát máris vörös szerelésben ábrázolják, noha 2025. január 1-je előtt valószínűleg nem öltheti azt még magára. Ez a videó azonban már egy újabb lépés a valótlanság ábrázolásában, és bizonyítéka a digitális technológia fejlődésének, hiszen mozgóképen is szerepeltethető már Ferrari-pilótaként Hamilton azáltal, hogy élethűen rádolgozták a testére egy másik csapat szerelését.

    Jegyezzük meg, ebben az esetben nem a napjainkban egyre többet emlegetett deepfake-ről van szó, azt a kifejezést ugyanis az olyan hamis videókra használják, amikor számítógépes digitalizációval egy embert olyan élethelyzetben ábrázolnak, s olyan szöveget adnak a szájába a saját hangjával, ami egyáltalán nem történt meg vele. Itt viszont egy valóban elhangzott videóban Hamilton csupán új külsőt kapott.

    Más kérdés, hogy csekély az esélye annak, hogy Hamiltont még 2035-ben, 50 éves korában is az F1-ben lássuk, bár éppen Fernando Alonso nyilatkozott frissen arról, hogy erőnlétileg önmagától ezt már megvalósíthatónak tartja.

  • Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

    Az időzítés a kulcs – így taktikázta ki a Ferrari a Mercedest Hamilton leigazolásakor

    Hiába volt a Mercedes felkészülve arra, hogy Lewis Hamilton akár új szerződésének első évét követően távozhat, mégis lecsúszott a legjobb versenyzőkről 2025-re, miközben a Ferrari még a Red Bull technikai igazgatóját is megszerezheti épülő szupercsapatához.

    Hamilton sokak számára meglepetést okozott azzal, hogy mindössze néhány hónappal új szerződésének augusztusi aláírása után bejelentette, 2025-től átigazol a Ferrarihoz. Bár Toto Wolff elmondása szerint az egyéves kilépési záradékot mindkét fél érdekében fogalmazták bele a szerződésbe, a Mercedes mégis lemaradt a legjobb opciókról, hiába történt meg a bejelentés egy évvel a felek különválása előtt.

    „Jól tudtuk, hogy miért így csináltuk – idézi Wolffot a szerződés kapcsán a Motorsport-Total. – Ő is nyitva akarta hagyni a lehetőségeit, és mi is. Több versenyző is elérhetővé válik 2024 végén, néhányan közülük csak nemrégiben hosszabbítottak. Ők lehetőségek lettek volna számunkra. Ha mindez hat héttel korábban történik, sokkal több kapu nyitott lenne számunkra. De ez van, érdekesen alakul a versenyzői körforgás. Gondolkodnunk kell azon, ki illik a legjobban George mellé, mi lenne számunka a legjobb kombináció. Van még jó néhány lehetőségünk.”

    Wolff itt arra utalt, hogy még január elején is úgy festett a helyzet, Charles Leclerc a Ferraritól, Lando Norris pedig a McLarentől egyaránt elorozható lehetne 2024 végén, ám a két nagy becsben tartott fiatal versenyző a hónap közepén egyaránt hosszú távra elkötelezte magát aktuális csapatával. Ezt követte csak Hamilton szerződésének bejelentése, s a német lap szerint a Ferrari szándékosan kalkulálta úgy az időzítést, hogy Hamilton megszerzését csak azt követően tárja nyilvánosság elé, miután Leclerc-t már magához láncolta, így lehetőséget sem adva a Mercedesnek arra, hogy a brit pilótáért „cserébe” megpróbálja elcsábítani a monacóit.

    A Ferrari elnöke addig nem szállt le Hamiltonról, amíg az igent nem mondott

    Egy másik sejtés szerint Hamilton éveken át tartó puhatolózás után azért is mondott most télen viszonylag könnyen igent a Ferrari ajánlatára, mert már beavatták abba, hogy milyen erősítés érkezik a csapat technikai részlegére: egy ideje tartja magát a híresztelés, hogy a Red Bull egyik vezető műszaki szakembere közel van a megállapodáshoz. Valószínűleg nem Adrian Newey-ról van szó, hanem a technikai igazgatói feladatokat napi szinten ellátó Pierre Wache-ról, aki az elmúlt években sikereket halmozó modellek elsőszámú felelőse.A Red Bull belső válsága, Christian Horner lehetsége távozása pedig ideális táptalaj a riválisok számára ahhoz, hogy megkörnyékezzék a csapat kulcsembereit.

  • A Mercedes elintézhette, hogy Hamiltonnak ne legyen könnyű az élete a Ferrarinál

    A Mercedes elintézhette, hogy Hamiltonnak ne legyen könnyű az élete a Ferrarinál

    Amint bejelentették, hogy Lewis Hamilton 2025-re a Ferrarihoz szerződik, azonnal beindultak a találgatások azzal kapcsolatban is, hogy vajon a britet hány közeli mercedeses kollegája követi majd az új csapathoz. Ha a legfrissebb értesülés igaz, akkor egy sem.

    Hamilton okosabb lesz annál, mint amilyen Sebastian Vettel volt, aki 2015-ben egyedül ugrott fejest a Ferrari ismeretlenjébe, azaz sem versenymérnökét, se más közeli munkatársát nem vitte magával a Red Bulltól – hangzottak február első napjaiban a nemzetközi értesülések, amelyek máris azt sejttették, hogy Hamilton bizalmas mérnökcsapatával együtt szeretne istállót váltani, így könnyebbé téve önmaga számára a beilleszkedést az új, olasz közegben. Toto Wolff azonban gyorsan leszögezte, hogy semmi efféle egyeztetés nem kezdődött még el más mercedeses dolgozókkal, például Hamilton versenymérnökével, Peter Bonningtonnal.

    Az olasz Motorsport viszont most azt állítja, tudomására jutott egy információ, miszerint a Mercedes már előre készült erre az eshetőségre, és bebiztosította magát, hogy Hamilton ne csábíthassa el a személyzet más tagjait, ha csapatot váltana. A felek nem is olyan régen, 2023 augusztusában kötötték meg legutóbbi, 1+1 éves szerződéshosszabbításukat, a brit pedig most csupán pár hónap elteltével máris úgy döntött, hogy a kilépési záradék adta lehetőséggel élve az első év után távozik.

    Hamilton megköszönte a felé áradó szeretetet

    A lap szerint a Mercedes előrelátóan belefoglalta az augusztusi szerződésbe, hogy a pilóta távozása esetén a csapat kulcsemberei ne tarthassanak vele, s Hamilton ne is tehessen ilyen ajánlatot feléjük (angolul ennek neve „non-poaching agreement”, magyarra fordítva talán „le nem nyúlási szerződés”). Ennek talán nincs mindent felülíró érvénye, kényszerrel aligha érdemes bárkit a csapatnál tartani, és nyilvánvalóan lehetnek még tárgyalások arról, hogy egyesek mégis elhagyják a Mercedest Hamiltonnal, mindenesetre a helyzet koránt sem tűnik olyan egyszerűnek, mint azt előzetesen gondolni lehetett.

    Egyelőre csak az biztos, hogy a Mercedes teljesítményigazgatója, Loïc Serra is csatlakozik 2025-től a Ferrarihoz, ő azonban még Hamilton előtt, tőle függetlenül döntött a váltás mellett.

    A Motorsport hozzáteszi, Vettel esetében is hasonló megállapodás volt érvényben, amikor 2014 végén (egy évvel szerződésének ismert lejárta előtt) elhagyta a Red Bullt, emiatt nem vihetett magával senkit a Ferrarihoz.