Címke: Mercedes

  • Visszatérhetnek a tavalyi gumik?

    Visszatérhetnek a tavalyi gumik?

    A Forma-1-es csapatok az FIA-val és a Pirellivel szerveztek meetinget, hogy megvitassák a 2018-as verziójú gumikra való visszatérés lehetőségét. Úgy tűnik, a legtöbb alakulat támogatná ezt a javaslatot, hiszen lényegében csak a Mercedes tudja igazán munkára bírni az idei abroncsokat.

    Idénre a Pirelli vékonyabb futófelületű abroncsokat hozott a tavalyi túlmelegedési és hólyagosodási problémák elkerülése érdekében. Ezzel viszont vélhetően átestek a ló túloldalára, hiszen nem egy csapat szenved azzal, hogy munkára fogják és felmelegítsék a gumikat. A Mercedes dolgát tavaly megnehezítette a gumitúlmelegedés, az idei konstrukció viszont tökéletesen működik az autóikon.

    A szabályok azt diktálják, hogy a tízből hét csapatnak kellene egyetérteni, hogy visszahozzák a 2018-as gumikat. Ha sikerül, a változás a Belga Nagydíjtól lépne életbe.

    Az egyik csapat biztosan ellenkezni fog, név szerint a Mercedes.

    „Logikus, hogy akik nem értették meg az idei gumikat, a változtatást erőltetik” – mondta a németek csapatfőnöke, Toto Wolff. „Ha sportemberként közelítem meg a dolgot, nem hiszem, hogy változtatni kellene szezon közben, csak azért, mert vannak, akik jobban teljesítenek a többieknél.”

  • Ecclestone a tankolást is visszahozná a Forma-1-be

    Ecclestone a tankolást is visszahozná a Forma-1-be

    A Forma-1 korábbi ura, Bernie Ecclestone elárulta, ha rajta múlna újra lenne tankolás a Forma-1-ben. A brit üzletember szerint a tankolásnak és a kerékcseréknek köszönhetően úra a stratégia kerülne előtérbe a királykategóriában. Az ESPN kérdezte meg Mr. E-t, hogy mit tenne azért, hogy újra érdekesebbé váljon a királykategória. Ecclestone rögtön azzal kezdett, hogy kiírná a „Csapatok Bajnokságát is”, ami az újonnan csatlakozóknak is érdekes lehetne.

    Amikor arra terelődött a szó, hogy mit tenne azért, hogy a kisebb csapatok is kihívói lehessenek a Mercedesnek vagy a Ferrarinak, arra pedig bedobta a klasszikust, visszahozná a tankolást:

    „Először is, ha akarsz, miért is ne tankolhatnál újra. Van egy szett gumid, de ha akarsz állhass meg üzemanyagot is vételezni, meg lecserélni a gumikat. Aztán lehet, hogy az autók súlyán is változtatni kellene. Ha úgy gondoljuk, hogy az autók nem elég gyorsak, biztosak lehetünk benne, hogy az elkészített autók túl nehezek. Súlycsökkentéssel pedig akár 2 másodperccel is gyorsabbak lehetnek. A tankolással és a kerékcserékké más lehetőségeid is lesznek. Persze csak akkor, ha te is akarod. Amint te dönthess el. És még egy ötlet: a csapatok indíthassanak csak egy autót is, ha az nekik jobb.”

    Rengeteg ötlettel előállt hirtelen Ecclestone, és szerinte egy harmadik bajnokság megnyitása a csapatoknak is csak fokozná az élményt, és új csapatoknak is vonzóvá tehetné a forma-1-et

    „Tudom, hogy a Volkswagen az Audin keresztül négy éve közel állt már ahhoz, hogy csatlakozzon, mivel majdnem szerződtem velük. Ekkor azonban beütött a dízelbotrány Amerikában. Biztosak benne, hogy a mérnökeik kellően tehetségesek ahhoz, hogy megtervezzenek egy autót és egy motort, amivel két év alatt versenyképessé válhatnának. A konstruktőrök világbajnokságában ha nyersz akkor kiállhatsz, és mondhatod, hogy te vag a világbajnok. A csapat emberei meg mondhatnák azt, hogy miénk a csapatok világbajnoksága. Akár külön támogatója is lehetne a bajnokságoknak. Ugyanakkor bárki mondhatná a nézőtérről, hogy ez nem igazságos, mert ez a csapat 350 millió dollárból gazdálkodott egy évben, egy másik pedig csak 70 millió dollárból. Mindeközben amit látni akar, az a jó verseny. És ez a lényeg. Az az ötletem, hogy valahogy balanszot kell képezni a két különböző autóval, és az a csapat, amelyik csak 70 milliónyit költ, annak is legyen esélye dobogós helyezésre.

  • Vettel: Lewis játszadozik velünk

    Vettel: Lewis játszadozik velünk

    Sebastian Vettel elismerte, hogy Lewis Hamilton jelenleg az egész mezőnynél magasabb szintet képvisel a tempó tekintetében, miután a brit a negyedik versenyét nyerte zsinórban a Francia Nagydíjon, amit végig dominált.

    A brit simán vezet összetettben, már a 2. Bottas előtt is 36 pont az előnye, de a 3. Vettel előtt 76.

    Vettel Ausztriában a GrandPrix247-nek nyilatkozott riválisa meggyőző tempóelőnyéről: „Ne vicceljünk, Lewis szórakozik velünk. Mindent kockára tettem a leggyorsabb körért [a Francia Nagydíj utolsó körében, teljesen új gumikon], de Lewis megcsinálta ugyanazt a kört kopott és hólyagosodott abroncsokon.”

    Vettelnek végül pár századdal ugyan, de sikerült gyorsabb köridőt futnia, így övé lett a bónuszpont, de a különbség tényleg tükrözi Hamilton sebességét.

    Vettel várja már a hétvégi Osztrák Nagydíjat, ahol nyerni szeretne.

    „Több leszorítóerőt kell találnunk, hogy jobban tudjuk használni a gumikat. Talán a régi Österreichringen kellene mennünk, ahol nincs annyi kanyar. Nehéz hibátlan kört menni itt, még ha rövid is a pálya. Kulcsfontosságú a jó rajthely egy eredményes versenyhez. Nyilván nyerni akarok. Voltunk már itt dobogón, most a győzelmet próbáljuk meg.”

  • Alonso a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz igazolhat 2020-ban

    Alonso a Mercedeshez vagy a Ferrarihoz igazolhat 2020-ban

    Újra felerősödtek azok a híresztelések, melyek szerint Fernando Alonso 2020-ban visszatér a Forma-1-be. Az olasz sajtó arról tudósított, hogy a Mercedes lesz az új csapata, a spanyol média pedig már a Ferrarinál látja.

    Alonso már vezetett korábban a Ferrarinál, ahol kétszer is nagyon közel került a bajnoki címhez, ám mindkét alkalommal (2010-ben és 2012-ben is) az utolsó futamon bukta el azt. A második helyeket megelégelve Alonso 2015-ben új kihívásra adta a fejét: átment az újraegyesülő McLaren Hondához. Most már tudjuk, hogy egy hatalmas kudarc lett a projektből, a spanyol legjobb eredménye néhány 5. hely volt. Ebben az időszakban, egész pontosan 2016 végén (Rosberg visszavonulásakor) Alonso tárgyalt a Mercedesszel is, ám aztán nem lett belőle csapatváltás. Végül 2018 végén a kétszeres bajnok úgy döntött, elhagyja a száguldó cirkuszt, de még egy év sem telt el, és máris rengeteg olyan hír jelenik meg, hogy visszajöhet.

    Egy olasz lap, név szerint a Corriere Dello Sport arról tudósított, hogy Alonso a Mercedeshez akar menni. Ezzel több, mint 10 év után újraegyesülne a Lewis Hamilton-Fernando Alonso páros, ami igazi ínyencség lehetne a Mercedesnek, de a Liberty Mediának is.

    A spanyol média ezzel szemben a Ferrarival boronálta össze Alonsót. Vettel jövőjéről folyamatos találgatások születnek, és az AS szerint a Scuderia korábbi pilótájával helyettesítené a németet. Egy spanyol tévéműsor, az EL Chiringuito is lehozta, hogy Alonso „minden eddiginél közelebb van az egyességhez a Ferrarival”.

  • Wolff: Hamilton a valaha élt legjobb versenyző

    Wolff: Hamilton a valaha élt legjobb versenyző

    Toto Wolff komolyan kiosztotta Lewis Hamilton kritizálóit, szerinte ugyanis nem ismerik el azt, hogy minden idők egyik legjobbját láthatják versenyezni.

    Az ötszörös brit világbajnok elképesztően sikeres periódusban van, amelyben már számtalan rekordot megdöntött és beírta magát a legnagyobbak közé. Ugyanakkor viszont komoly kritikákat kap egyes megnyilvánulása vagy a pályán kívül mutatott magatartása miatt.

    Legutóbb pont a Francia Nagydíjat megelőző kötelező sajtótájékoztatót mondta le, hogy részt vegyen a párizsi Fashion Week-en, ami szintén nem nyerte el sokak tetszését.

    Ennek apropóján a motorsport.com felhozta ezt a témát a csapatfőnökének, Toto Wolfnak, aki így reagált:

    „Egy nap majd abbahagyja a pályafutását, számtalan rekorddal a neve mellett és az emberek azt fogják majd mondani, hogy ő volt a legnagyszerűbb versenyző a Földön, és mi végig követhettük őt ezen az úton, és minden tettével együtt egy érdekes személyiség volt, nem? Ő vele jobb szalagcímeket lehet generálni, amivel több újság eladást vagy kattintást lehet elérni. Ők azok, akik nem ismerik fel azt a lehetőséget, hogy minden idők legjobbját végig követhetik ezen a csodálatos úton.” – jelentette ki határozottan Wolff.

  • Prost: A Renault rendelkezik az egyik legjobb motorral

    Prost: A Renault rendelkezik az egyik legjobb motorral

    A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost elmondása szerint a négy gyártó közül a Renault rendelkezik az egyik legjobb motorral.

    Annak ellenére mondja ezt a francia, hogy a szezon nem kezdődött túl jól számukra. Elég csak Carlos Sainz ausztráliai kiesésére gondolni, amikor alig 10 kör után kigyulladt a Renault erőforrással felszerelt McLarenje. De felhozhatnánk példának a gyári Renault kettős kiesését is Bahreinben, amikor Ricciardo és Hülkenberg is a verseny utolsó szakaszában esett ki pontszerző helyről, lényegében ugyanabban a körben.

    „A szezon eleje nehéz volt” – ezt Prost is elismerte, aki tanácsadóként dolgozik a Renault-nál. „Viszont mindig felfedeztük, hogy vannak problémák. Nem értettük a gumik működését, és a motor megbízhatóságával is gondok voltak. Kellemetlen meglepetés volt, mélypont, de a pozitívum az, hogy hamar felálltunk.”

    És valóban beválni látszik a legújabb autó- és motorfejlesztés is. Az utóbbi versenyeken konkrétan a Renault, és a másik ugyanilyen motort használó csapat, a McLaren harcol a „best of the rest” címért. Ezt a konstruktőri bajnokság is tükrözi, a wokingiak negyedikek, a franciák ötödikek.

    „Most már biztonsággal mondhatjuk, hogy miénk az egyik legjobb motor a Forma-1-ben. Mindazonáltal még további fejlődésre lesz szükség, ha a Ferrarival is fel akarjuk venni a versenyt.”

    A hajtásláncot tehát már jónak érzik, viszont azzal tisztában vannak, hogy felzárkózni a Mercedes-Ferrari-Red Bull trióra a kasztni terén nem lesz egyszerű.

    „Talán néha elkaphatjuk a Red Bullt itt-ott, de idén egyszerűen lehetetlen lesz a Mercedesszel vagy a Ferrarival harcolni. Ha most egy másodperc a hátrányunk, azt az idény végére jó lenne lefelezni.”

  • Hamilton: Katasztrófa volt vezetni az autót a téli teszteken

    Hamilton: Katasztrófa volt vezetni az autót a téli teszteken

    Lewis Hamilton továbbra is meglepődve tapasztalja, hogy ilyen jók. A Mercedes eddig idén csak nyert, ráadásul Monaco és Kanada kivételével mindig kettős győzelmet ünnepelhetett a Hamilton-Bottas duó.

    A téli tesztek alapján egyáltalán nem erre lehetett számítani. A Ferrari remekelt, ők meg csak keresték a sebességet. Ehhez képest most ott tartunk, hogy az olaszok folyamatosan új fejlesztésekkel próbálkoznak, de egyelőre ez sem elég. Hamilton és a Mercedes pedig megállíthatatlannak tűnik, a Francia Nagydíjon is dominált a brit, aki a Paul Ricard-i verseny után visszaemlékezett arra, hogy indult a szezon.

    „Az adatok rendben voltak, viszont az autót vezetni katasztrófa volt. Ilyenkor pedig nagyon nehéz rájönni, min kell változtatni” – ismerte be Hamilton. „A tesztek első napjai egy folyamatról szólnak, és ilyenkor még nem az egyensúlyon, és az autó megfelelő működési tartományba hozásán dolgozol. Akkor azt mondtam, hogy meg kell találnunk a kocsi ideális működési tartományát. Visszatekintve egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ezen a pontján a szezonnak már hat győzelem fog állni a nevem mellett. Ez az egész nem tűnik valóságosnak.”

  • Ricciardo egyenlő autókat akar, hogy kiderüljön, ki a legjobb

    Ricciardo egyenlő autókat akar, hogy kiderüljön, ki a legjobb

    Daniel Ricciardo azt szeretné, ha a 2021-es szabályváltozások egyenlőbb technikai feltételeket teremtenének a versenyzők számára.

    Kétségtelen tény, hogy az ausztrál a legjobbak között van a mezőnyben, de ezt nem tudja megmutatni, hiszen nincs megfelelő autója. Korábban hosszú évekig a Red Bullal, most pedig a Renault-val sem harcolhat a bajnoki címért.

    A múlt hétvégi Francia Nagydíj finoman szólva sem bővelkedett az izgalmakban, Ricciardo pedig arról beszélt, hogy ilyen futamokon eszébe jutnak a nézők.

    „Őszintén szólva, ha egyedül vagyok, és se előttem, se mögöttem nincs senki látható közelségben, elgondolkozom, hogy ez a nézők számára nem lehet túl izgalmas” – mondta az ausztrál. „Versenyzőként imádnám, ha minden egyenlő lenne, és mind a 20-an harcolhatnánk, és így kiderülne, ki a legjobb. Más pályákon mások lennének jók, változatos lenne, és az élmenők sem nyernének mindig. Tudom, hogy volt egy találkozó, amelyen a 2021-es szabályokról egyeztettek, szóval remélem, ezzel tényleg javulni fognak a dolgok.”

    Ricciardo kiemelte, hogy nem a Mercedesnek kell izgalmassá tennie a sportot, hanem a többieknek.

    „Most egy kicsit könnyű a Mercedesnek, de nem akarom kritizálni őket. Csak a munkájukat végzik, inkább a többieknek kellene felzárkózniuk. Viszont hamar frusztrálttá válhatsz egy jó autó nélkül.”

  • Lehet fogadni arra, hogy a Mercedes az összes versenyt megnyeri idén

    Lehet fogadni arra, hogy a Mercedes az összes versenyt megnyeri idén

    Lewis Hamilton a hétvégi Francia Nagydíjon újabb domináns győzelmet aratott. Ezzel csapata, a Mercedes továbbra is 100%-os, 8 versenyen 8 győzelem a mérlegük. Az előnyük mind a konstruktőri, mind az egyéni pontversenyben hatalmas a Ferrari és a Red Bull előtt. A kérdés már csak az, hogy az ezüstnyilak megnyerhetik-e az összes versenyt 2019-ben?

    A német márka győzelmeit Hamilton és Bottas 6-2-es leosztásban jegyzik. Elsőségüket igazából két futamon fenyegette bárki is, Bahreinben Leclerc, Kanadában Vettel. A monacóinak az autója romlott el, Vettel pedig egy azóta is vitatott büntetés miatt kapott ki.

    Kis túlzással tehát a Mercedes verhetetlennek tűnik. Ha valaki erre pénzt is tenne, megteheti. Az egyik fogadóiroda tízszeres pénzt fizet, ha Hamiltonék 21-ből 21-et behúznak. Arra pedig, hogy valaki más is nyer idén, 1.03-as a szorzó.

  • Hamilton: Nem a versenyzők tehetnek az unalmas versenyekről

    Hamilton: Nem a versenyzők tehetnek az unalmas versenyekről

    Megannyi kritikát kap mostanság a Forma-1 az unalmas, kiszámítható versenyek miatt, és ez a Francia Nagydíj alkalmával sem volt másként.

    Miközben mindenki arra számított, hogy a riválisok idén kicsit jobban a Mercedes nyakára nőnek majd, lassan minden eddiginél nagyobbra nő a csillagos márka és Lewis Hamilton előnye. 2019-ben eddig nyolc versenyből nyolcat a Mercedes nyert, ebből hatot Hamiltonnal. Így aztán a közönség leginkább őket okolja az egysíkúság miatt. Hamilton azonban úgy véli, erről sokkal inkább a sport irányítói, illetve a korábbi vezető, Bernie Ecclestone tehetnek.

    „Ne a versenyzőkre mutogassanak, nem mi írjuk a szabályokat.” – mondta az ötszörös világbajnok.

    „Azokra az emberekre tegyék ezt a nyomást, akik vezetők, akiknek ezt meg kellene oldaniuk.”

    „Nagyon fontos, hogy az emberek megértsék, hogy ez nem a versenyzők hibája. Ez egy állandó körforgás a Forma-1-ben, éveken és éveken át, és már az előtt is így volt, hogy én az F1-be kerültem, és ez amiatt is van, ahogy Bernie irányított és amiatt, amilyen döntéseket hoztak akkoriban.”

    „Amíg a menedzsment struktúra meg nem változik, ez így fog maradni, véleményem szerint. De nem az én dolgom ezt megoldani. Az én dolgom az, hogy itt legyek és a tőlem telhető legjobbat hozzam, mint versenyző.”

    Hozzátette azonban, hogy a legutóbb vázolt, 2021-es szabálytervek szerinte javítanak majd a versenyeken.

    „Próbálkoznak most, de sok-sok éven át rossz döntések születtek.” – vélekedik Hamilton. „Hogy hiszem-e, hogy ez jelentősen meg fog változni? Hiszem, hogy jobb lesz. Igazán remélem.”

    „Elmentem Párizsba múlt héten, hogy részese legyek. Ott voltam a megbeszélésen, láttam az F1 minden vezetőjét.”

    „Nem hiszem, hogy bármivel is előrébb jutok, ha ott vagyok, de ha bármiben segíthetek… De ők hozzák meg ezeket a döntéseket, és sosem volt még versenyző ott, szóval ha döntő dolog lehet ez, és segít a változásban, és abban, hogy a rajongók jobb versenyeket lássanak, akkor büszkén leszek a részese.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is úgy véli, hogy nem őket kellene hibáztatni a kialakult helyzetért.

    „Hallom én is ezt, és a rajongók szempontjából meg is értem, de szerintem ez egy nem korrekt kérdés, mivel mit tenne más a mi helyünkben? Folytatná a jó teljesítményt, ahogy mi is tesszük.”