Címke: Mercedes

  • Vettel szerint nem elégedhetnek meg a 4. és 5. hellyel

    Vettel szerint nem elégedhetnek meg a 4. és 5. hellyel

    Sebastian Vettel csalódottan vette tudomásul azt, hogy legjobb ideje csak az ötödik helyre volt elég, és azzal sem volt elégedett, hogy csapattársának sem sikerült jól az időmérő, ugyanis Charles Leclerc a negyedik lett.

    A Hungaroring első szektora egyértelműen a vörösöké, ám a másik kettőben nagyok sok időt veszítenek, így a teljes kör idejük jócskán elmaradt az ellenfeleik legjobbjától. A Red Bull feljavulásának köszönhetően, már a dobogós helyekben sem nagyon reménykedhetnek, mivel a két Mercedeses versenyzővel karöltve Max Verstappen csatározik a kupákért. A Sky Sport megkérdezte a négyszeres világbajnokot, szerinte minek köszönhető az, hogy egykori csapata szinte repül a magyar aszfaltcsíkon, mire a német a következő választ adta:

    ,,A leszorítóerőnek! Nem hinném, hogy találtak valami újat itt, már hetek óta gyorsak.”

    Természetesen az osztrák csapatnak is vannak gyenge pontja, ám az itteni a pályán azok nem jönnek ki, ennek ellenére Vettel reménykedik abban, hogy nincs még minden veszve és a végén sikerül majd odaérniük a dobogós helyek egyikére.

    ,,Nyilvánvalóan a motor teljesítmény terén hátrányban vannak hozzánk képest, ám a hajtáslánc erősségének fontosság ezen a pályán eltörpül, ezért is lehettek ilyen jók tegnap. Az nem meglepetés, hogy a Mercedes ott van, számítottunk arra, hogy ők ott lesznek, viszont mi meg nem ülhetünk hátra és nem nézhetjük a csatájukat, muszáj valahogy beleavatkoznunk és részt vennünk a harcban. Remélem, az abroncsok szinte elolvadnak majd, és a futamon többször kell majd kereket cserélni, ha nem így lesz, akkor nagyon nehéz feladat áll előttünk.”

  • Verstappen szerezte meg a pole-t a Hungaroringen

    Verstappen szerezte meg a pole-t a Hungaroringen

    Az eső nem érkezett meg az időmérő elején, ám a felhő és a szél nem ment tovább a pálya környékéről.

    Az első mért köröket a Williams és Lance Stroll szolgáltatta, majd később a két Toro Rossos versenyző és Saniz és Magnussen is megmutatta magát. A Ferrarik nyitották a nagyok táncát, Vettel egy ideig az élre ugrott, ám belehibázott körébe, utána jött csapattárs Leclerc, de nem sokáig vezethetett a monacói ugyanis a Mercedes két pilótája azonnal átvette a vezetést, ám ők sem örülhettek sokáig, mert jött Verstappen, aki egy lila utolsó szektort produkálva megelőzött mindenkit.

    Leclerc nem akart lemaradni és nagy sietségében az utolsó kanyarban odacsapta autóját a gumifalnak, ám szerencséjére vissza tudott menni a bokszba. A meglepetést azonban George Russell szolgáltatta, 9. helyet szerezte meg hirtelen, ám a többiek javulása megakadályozta a britet a tovább jutásban, ám csüggedni nem kell, 16. helye pályafutása legjobbjának számít, főleg annak tükrében, hogy a Williams végre kimozdult az utolsó sorból. Kiesett még mellette, Perez, Daniel Ricciardo, aki forgalomba került, és  ezért nem sikerült javítani, tovább Stroll és Kubica is búcsúzott.

    A Q2-ben a két Mercedes nyitotta a táncot, mindkét autó a közepes keverékkel vágott neki a mért körnek. Ezt a taktika húzást rajtuk kívül a Ferrari követte a Red Bullal karöltve. Hamilton és Bottas 1.15-ös kört futott, amivel a brit, mivel neki sikerült jobban az ideje pályacsúcsot döntött. Verstappan eközben beékelődött a két Ezüst Nyíl közé, őket a Ferrari követte Leclerc-Vettel sorrendben. Gasly első próbálkozása a hatodik helyre volt elég, mögötte Hülkenberg, Sainz és Albon következett. Norris azonban megbontotta a nagy csapatok sorrendjét és elvette a Red Bull francia pilótájától a hatodik pozíciót.

    Giovinazzi még a Q1-ben feltartotta Strollt, az FIA vizsgálatot indított az olasz ellen, aki akár rajtbüntetést is kaphat hibája miatt.

    A második szakaszt végül Hamilton nyerte Verstappen és Bottas előtt. Leclerc, Vettel, Norris, Sainz, Grosjean, Gasly és Raikkönen jutott még tovább rajtuk kívül. Búcsúzni kényszerült Hülkenberg, Albon, Kvyat, Magnussen és Giovinazzi.

    A Q3-ban ismét a Mercedes gurult ki elsőnek, Hamilton-Bottas sorrendben, őket a két McLaren, Gasly és Kimi Raikkönen követte. Pár perces késéssel, Verstappen és a Ferrari is a pályára lépett, így az első felvonás kezdetét vette. A holland ugrott az élre 1.14-es idővel, egyelőre mögött Bottas és Hamilton vert tábort, a negyedik helyen Vettel míg az ötödiken Leclerc vert tanyát. Gasly, Norris, Sainz, Raikkönen és Grosjean következett utánuk.

    A második körös próbálkozások etapját a Mclarenek, az Alfa Romeo finnje és a Haas franciája nyitotta. Természetesen pár másodperc múlva már mindenki neve mellett az out lap felirat szerepelt, így megkezdődött az utolsó tánc ezen a napon.

    Verstappen megszerezte tehát élete első pole pozícióját természetesen körrekordot futva, mellőle Bottas rajtolhat. A második sor Hamiltoné és Leclerc-é, míg mögöttük Vettel és Gasly tartózkodik. Őket, Norris, Sainz Raikkönen és Grosjean követte.

    1 Max Verstappen Red Bull 1:15.817s 1:15.573s 1:14.572s
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.078s 1:15.669s 1:14.590s
    3 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.068s 1:15.548s 1:14.769s
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:16.337s 1:15.792s 1:15.043s
    5 Sebastian Vettel Ferrari 1:16.452s 1:15.885s 1:15.071s
    6 Pierre Gasly Red Bull 1:16.716s 1:16.393s 1:15.450s
    7 Lando Norris McLaren 1:16.697s 1:16.060s 1:15.800s
    8 Carlos Sainz McLaren 1:16.493s 1:16.308s 1:15.852s
    9 Romain Grosjean Haas 1:16.978s 1:16.319s 1:16.013s
    10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:16.506s 1:16.518s 1:16.041s
    11 Nico Hülkenberg Renault 1:16.790s 1:16.565s
    12 Alexander Albon Toro Rosso 1:16.912s 1:16.687s
    13 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:16.750s 1:16.692s
    14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:16.894s 1:16.804s
    15 Kevin Magnussen Haas 1:16.122s 1:17.081s
    16 George Russell Williams 1:17.031s
    17 Sergio Pérez Racing Point 1:17.109s
    18 Daniel Ricciardo Renault 1:17.257s
    19 Lance Stroll Racing Point 1:17.542s
    20 Robert Kubica Williams 1:18.324s
  • Hamilton nyerte a harmadik edzést

    Hamilton nyerte a harmadik edzést

    Nem indult zökkenőmentesen a harmadik szabadedzés, ugyanis az F2-es futamon egy baleset következtében olaj került a pályára, amit le kell szórni, így hiába indult el az óra a versenyzők még nem hajthattak ki a pályára.

    Az első fecskék kirepülését követően még mindig problémát okozott a leszórt rész és a por, ám ahogy egyre többen mentek ki, tisztult az aszfalt.

    Az első komolyabb időt Sebastian Vettel szolgáltatta 1.17:4-es idővel, mögötte csapattársa érkezett, ám neki már csak 1.18-as kör jutott. Mindkét Ferrari a lágy keveréken futotta legjobb körét, addig Pierre Gasly a kemény keveréken ért oda mögéjük és egy legjobb harmadik szektort produkált a nehezebben melegedő abroncson. A Mercedes utána Lewis Hamiltonnal átvette a vezetést, mögé rögtön felzárkózott csapattársa Valtteri Bottas.

    Lando Norris megvillogtatta a McLaren és saját képességeit, ugyanis felugrott a harmadik helyre, Verstappen és Hamilton mögé. Királysága csak pünkösdi volt, ugyanis a három nagy csapat pilótái egymás után záporoztatták a jobbnál-jobb időket.

    Nagy volt a tülekedés az elején, hol Verstappen, hol Hamilton vezette az edzést, ám a Ferrari sem volt lemaradva és Norris is ott egerészett közöttük.

    Végül Hamilton ugrott az élre, őt Verstappen és Vettel követte. Bottas és Leclerc és Gasly követte őket. Mögöttük Norris, Raikkönen és Sainz érkezett, a 10. legjobb időt Kevin Magnussen autózta.

    1    Lewis Hamilton Mercedes 1:16.084 21
    2    Max Verstappen Red Bull 1:16.097 0.013 16
    3    Sebastian Vettel Ferrari 1:16.166 0.082 18
    4    Valtteri Bottas Mercedes 1:16.355 0.271 19
    5    Charles Leclerc Ferrari 1:16.392 0.308 18
    6    Pierre Gasly Red Bull 1:16.684 0.600 19
    7    Lando Norris McLaren 1:16.774 0.690 20
    8    Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:17.216 1.132 22
    9    Carlos Sainz McLaren 1:17.217 1.133 23
    10    Kevin Magnussen Haas 1:17.230 1.146 17
    11    Romain Grosjean Haas 1:17.293 1.209 21
    12    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:17.432 1.348 21
    13    Nico Hulkenberg Renault 1:17.667 1.583 19
    14    Sergio Perez Racing Point 1:17.670 1.586 17
    15    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.929 1.845 22
    16    Daniel Ricciardo Renault 1:18.962 2.878 19
    17    Alexander Albon Toro Rosso 1:18.024 1.940 19
    18    George Russell Williams 1:18.072 1.988 23
    19    Lance Stroll Racing Point 1:18.534 2.450 20
    20    Robert Kubica Williams 1:18.709 2.625 26
  • Bottas: Egyetlen hiba nem befolyásolhatja a jövőmet a Mercedesnél

    Bottas: Egyetlen hiba nem befolyásolhatja a jövőmet a Mercedesnél

    Valtteri Bottas szerint a Német Nagydíjon elkövetett hibája nem lesz hatással a mercedeses jövőjére.

    A finn pilóta egy biztos dobogót dobott el magától Hockenheimben, miután önhibájából törte össze a Mercedesét, miközben Lance Strollt üldözte a harmadik helyért.

    Bottas szerint ez a hiba pont a legrosszabbkor következett be, ugyanis a brackleyi istálló csapatfőnöke, Toto Wolff a nyári szünetben fogja majd eldönteni, hogy ki legyen Lewis Hamilton csapattársa a 2020-as szezonban. A legnagyobb esélye neki, illetve a csapat tesztpilótájának, Esteban Oconnak van.

    „Nyilvánvalóan nem volt ideális a hibám, azonban ez néha megtörténik,” – véli Bottas. „Sajnálatos módon ez a hiba nagyon rosszkor következett be, azonban a csapat érdekeit próbáltam követni, ugyanis nyomtam keményen. Nem gondolom, hogy egyetlen hiba bármin is változtatna.

    „Nem erre kell gondolnom, a lehető legjobbamat kell nyújtanom a pályán. A kérdéseket ugyanis én a pályán nyújtott teljesítményemmel szeretném megválaszolni. Tudom, hogy képes vagyok nyerni, szóval mindent bele fogok adni a Magyar Nagydíjon.”

    Bottas azt is elmondta, hogyha jól tudna szerepelni a Hungaroringen, akkor akár be is biztosíthatná a jövőjét a Mercedesnél. „Minden verseny fontos, azonban ha tudod, hogy még nem biztos a jövőd a csapatnál, szóval most minden verseny fontosabb valamivel. Már nem először vagyok ebben a szituációban, szóval tudom, hogy mit kell tennem.

    „Megérdemlem az ülésemet a csapatnál és nagyon is élvezem az itt töltött időt. Vannak céljaim, amit még el szeretnék érni, szóval ezeket mindenféleképpen szeretném teljesíteni. Őszintén, még nem is gondoltam arra, hogy nem fogják meghosszabbítani a szerződésem. Minden egyes futamnak komoly jelentősége van.”

    A finn hozzátette, hogy nem tudott arról, hogy a csapattárs Lewis Hamilton a egészen a mezőny végére esett vissza a Német Nagydíjon. „Nem tájékoztattak erről,” – mesélte Bottas. „Rengeteg minden történt a versenyen, szóval a csapatnak mérlegelnie kellett azt, hogy mik a lényeges információk, amiket el kell mondani nekem, amikkel jó, ha tisztában vagyok. Igazából csak kivetítőn láttam az esetet, amikor az egyik biztonsági autós fázis közben visszajátszották Lewis kicsúszását. A baleset előtt pedig csak a száraz ívet láttam, a vizes ívet nem lehetett szabad szemmel kiszúrni az autóból.

    „Ez nem az első csalódásom és valószínűleg nem is az utolsó. Mindig fájdalommal tölt el, amikor a saját hibád miatt dobsz el egy lehetőséget magadtól. Nem volt nagy hiba, azonban sajnos komoly következményekkel járt. Minél hamarabb túl kell lépnem rajta.”

    A Mercedes finnje egyetlen egy kört sem tudott megtenni az első szabadedzésen, mert az autójával számos probléma adódótt, amiért a Mercedes szerelői a váltót és a motort is kellett cserélniük.

  • Hamilton szívesen megmérkőzne Verstappennel

    Hamilton szívesen megmérkőzne Verstappennel

    Lewis Hamilton elárulta szívesen mérkőzne meg Max Verstappennel a bajnoki címért folytatott küzdelem során. A páros már egyszer-kétszer összetalálkozott a versenypályán és csatába is bonyolódtak egymással, ám mindketten úgy gondolják, jó lenne, ha többször is össze tudnák mérni erejüket a futamok alatt. A Red Bull felzárkózásával akár ez még meg is történhet, ugyanis a Ferrari helyett az osztrák csapat vált a Mercedes első számú kihívójává, így a szezon második felében az üldöző szerepét a Bikák vehetik át.

    ,,Az idő majd eldönti harcolhatunk-e egymással a bajnoki címért. Úgy vélem remek munkát végez ő is és a Red Bull is, az utóbbi néhány futamon nagyon feljöttek. Véleményem szerint ezen a pályán is gyorsak lesznek, lassan utol is fognak minket érni, ám ez még a könnyebbik része a feladatnak, átugrani az ellenfelet és megtartani a vezetést, sokkal nehezebb. Mindenesetre jó azt látni, ahogy fejlődnek. Mi készen állunk arra, hogy megmérkőzzünk velük.” –nyilatkozta az ötszörös világbajnok a Sky Sportsnak.

    Természetesen felreppent az a kérdés is, hogy Hamilton, hogy viselné ha Verstappen lenne a csapattársa, a brit a feltevésre a következő választ adta:

    ,,Őszintén, nekem semmi problémám sem lenne, ha ez így alakulna, de ahogy már korábban is mondtam, én szeretek Valtterivel együtt dolgozni. Nem tudom, hogyan működne a közös munka (Verstappennel) nem akarok se prót se kontrát mondani. Látom a helyzet pozitívumait és negatívumait is, nyilván minden esetben meg van ez a két faktor, akárkivel is dolgozz együtt a munkád során.”

  • Gasly nyerte az unalomba fulladt második szabadedzést

    Gasly nyerte az unalomba fulladt második szabadedzést

    Szemerkélő esőben kezdődött a második szabadedzés, ám elég hamar előkerült a piros zászló, miután Alex Albon az utolsó kanyarban fűre hajtott, ami miatt autója megcsúszott és a brit-thai végül a falba találta magát.

    Az újra indítást követően az eső intenzitás hol megnövekedett hol csökkent egy kicsit, ám mivel  a pálya vezethetősége nem romlott, a pilóták folytatták a körözést. Az első percekben Lewis Hamilton állt az élre őt Max Verstappen és Valtteri Bottas követte, majd fél óra elteltével Pierre Gasly vette át a vezetést a brit világbajnoktól, majd a második helyet holland csapattársa hódította el.

    A kedélyek a változó körülmények miatt lecsillapodtak, néha-néha egy-két versenyző unta meg a várakozást és köztes eső gumikkal megnézték a pályát, majd visszahajtottak a bokszba. A McLaren mindkét pilótájával eljátszotta ezt a játékot, az ő példájukat csak az Alfa Romeo és Daniil Kvyat követte.

    A nagy várakozás közepette Lando Norris autójában a hidraulika meghibásodott, és mivel már csak 30 perc volt vissza, a brit átöltözött, mert konstrukciójának javítása nem lesz kész az edzés végéig.

    Az eső intenzitásának megnövekedésekor azonban előbújtak a pilóták, és szinte mindenki kihajtott a pályára intermediate abroncsokkal. A korábban megfutott időkön nem tudtak javítani, ezért az edzés eleji sorrend maradt meg.

    A szabadedzést tehát Pierre Gasly nyerte, második legjobb időt Max Verstappen autózta. A két Red Bullt a két Mercedes követte Lewis Hamilton-Valtteri Bottas sorrendben. Ötödik helyen Daniel Ricciardo, míg a hatodikon Kimi Räikkönen végzett. Őket, Charles Leclerc, Nico Hülkenberg, Antonio Giovinazzi és Daniil Kvyatt követte. Sebastian Vettel nem jutott be az első 10-be, ideje csak a 13. helyre volt elegendő az edzés elején.

     

     

  • Hamilton nyerte az első szabadedzést a Hungaroringen

    Hamilton nyerte az első szabadedzést a Hungaroringen

    Lewis Hamilton végzett az élen a péntek délelőtti edzésen, Max Verstappen autózta a második legjobb időt egy ezreddel megelőzve a harmadik helyen álló Sebastian Vettelt.

    Az eső riogatta már az első percektől fogva a mezőnyt, ám komolyabb csapadék nem zúdult a részvevők nyakába. Valtteri Bottas már az első percekben jelezte csapatának, hogy valami nincs rendben autójával, így a Mercedes vissza is hívta finn pilótáját. A konstrukciót azonnal szerelni kezdték, és az edzés végéig nem sikerült megoldniuk a problémát így a nastolai pilóta idő nélkül az utolsó helyen végzett az első edzésen.

    Pierre Gasly megszerezte a negyedik helyett, mögötte meglepetésre Kevin Magnussen érkezett, majd őket Charles Leclerc követte. A monacói hátránya Hamiltonhoz képes azonban már majdnem egy másodperc körül tendált.

    Hülkenberg és a két McLaren Norris és Sainz sorrendben végzett a 7., 8., és 9. helyen, míg a 10 pozíciót Kimi Räikkönen csípte meg.

    A két Racing Pointos versenyző, Lance Stroll és Sergio Perez forgásokkal tarkította az edzést, az utóbbi versenyző autója meg is sérült egy kicsit a piruett közben, mellettük Verstappen forgott még meg többször is, értetlenkedve nézve azt mennyire nem találja a ritmust a pénteki délelőtti időszakban.

    1    Lewis Hamilton Mercedes 1:17.233
    2    Max Verstappen Red Bull 1:17.398 0.165
    3    Sebastian Vettel Ferrari 1:17.399 0.166
    4    Pierre Gasly Red Bull 1:17.682 0.449
    5    Kevin Magnussen Haas 1:17.942 0.709
    6    Charles Leclerc Ferrari 1:18.188 0.955
    7    Nico Hülkenberg Renault 1:18.417 1.184
    8    Lando Norris McLaren 1:18.531 1.298
    9    Carlos Sainz McLaren 1:18.702 1.469
    10    Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:18.787 1.554
    11    Daniel Ricciardo Renault 1:18.894 1.661
    12    Romain Grosjean Haas 1:18.973 1.740
    13    Daniil Kvyat Toro Rosso 1:18.982 1.749
    14    Alexander Albon Toro Rosso 1:19.223 1.990
    15    Sergio Perez Racing Point 1:19.325 2.092
    16    Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:19.488 2.255
    17    George Russell Williams 1:19.649 2.416
    18    Lance Stroll Racing Point 1:19.722 2.489
    19    Robert Kubica Williams 1:20.322 3.089
    20    Valtteri Bottas Mercedes
  • Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Verstappen: Nem gondolok idén a bajnoki címre

    Jó formája ellenére sem gondolja azt Max Verstappen, hogy utolérheti Lewis Hamiltont és a Mercedes a bajnoki tabellán.

    Az utóbbi három versenyből kettőt megnyerő holland egyre közelebb kerül az egyéni pontversenyt vezető ötszörös világbajnokhoz. Jelenleg 63 pontra tendál a különbség kettőjük között, ám a 21 éves versenyző nem hiszi azt, hogy esélye lenne idén arra, hogy megelőzze a brit pilótát, ám a pályán, nyílt sisakos csatákba szívesen bonyolódna ellenfelével.

    Csütörtökön a Hungaroringen kérdezték Verstappen Helmut Marko bajnoki címről szőtt álmaira. A holland leszögezte, ilyen messzemenő gondolatok nem foglalkoztatják jelenleg, mindig csak a követ versenyhétvégére akar koncentrálni és nem akar feleslegesen álmodozni.

    ,,Nem gondolok a bajnoki címre, az a célom, hogy minden versenyhétvégén a legtöbbet hozzam ki magamból. A Mercedes nagyon erősen kezdte ezt az évet, úgy vélem nagyon nehéz lenne elkapni őket. Természetesen meg fogjuk próbálni, de jelenleg nem akarok a bajnokságra gondolni.”

    A Red Bull pilótája nem csak Hamiltonon hozott pontokat a Német Nagydíjon, hanem Valtteri Bottason is. A finn versenyző a hockenheimi fiaskó után már csak 22 egységnyi előnyt jegyez a hollanddal szemben, így őt könnyebb lesz utolérni és megelőznie az ifjú tehetségnek, mint az ötszörös világbajnokot. A Mercedes csapatként nagyon sokat szenvedett a kaotikus német versenyen, de nem csak a regnáló bajnokcsapatnak volt nehéz dolga azon a futamon.

    ,,Azok között a körülmények között csapatként jól kezeltük a nyomást, különösen a bokszkiállásoknál klappolt minden, ami úgy néz ki idén a legerősebb attribútumunk. Ha a nyomás növekedik, akkor könnyebb hibázni is, aztán te elsőként végzel, ők másodikként, így nem igazán nyersz annyi pontot. Több, mint 60 ponttal vezetnek, ami nem fog csak úgy eltűnni. Igen, a múlt heti verseny nem alakult számukra túl fényesen, ám a hátrányunk még mindig nagy. Megpróbálom üldözni őket, de nem a bajnoki címre fókuszálok. Minden hétvégén csak jól szeretnék teljesíteni.”

    A nyári szünet előtti utolsó versenyen nem a Red Bull a legesélyesebb, de Verstappen elmondta, mindent megfognak tenni annak érdekében, hogy jó eredménnyel távozzanak a Hungaroringről.

    ,,Nem mi vagyunk itt a favoritok, de megpróbálunk majd mindent beleadni és jó munkát végezni. A Mercedes dominálja ezt a szezont, és biztos vagyok benne, hogy a hibájuk után még erősebben fognak visszatérni. Tudjuk, hogy nagyon jó autóval rendelkeznek, nekünk azonban az a feladatunk, hogy megtaláljuk a megfelelő beállításokat, és borsot törjünk az orruk alá.”

  • Hamilton már jobban van, és reméli, hétvégére teljesen meggyógyul

    Hamilton már jobban van, és reméli, hétvégére teljesen meggyógyul

    Lewis Hamilton közösségi oldalán adott helyzetjelentést állapotáról, ugyanis múlt hétvégén betegséggel küzdött.

    A helyzet olyan komoly volt, hogy Oconnak majdnem be kellett ugrania helyette az időmérőre Hockenheimben. Arra az időmérőre, amelyen aztán pole pozíciót szerzett. A futama viszont már nem alakult ilyen fényesen, 9. lett csak a két Alfa Romeo büntetése után.

    „Jó reggelt! Sajnálom, hogy el voltam tűnve” – kezdte a britek ötszörös bajnoka. „Sokkal jobban vagyok, és remélem, hogy a hétvégére már 100%-os állapotban leszek. Remélem, jól telik számotokra a hét, Budapest gyönyörű, az időjárás pedig remek. Fontos időszak ez, gyerünk!”

  • Wolff: Foggal-körömmel fogunk harcolni a jó eredményért a Hungaroringen

    Wolff: Foggal-körömmel fogunk harcolni a jó eredményért a Hungaroringen

    Toto Wolff és csapata hibát-hibára halmozott a Német Nagydíjon, ezért fejükbe vették elfelejtetik azt a kínos versenyt és Magyar Nagydíjon azon lesznek, hogy ismét a sikereikről beszéljenek. Az osztrák csapatfőnök szerint erre minden esélyük meglesz, ugyanis sikerült kiküszöbölni az eddig hiányosságukat, ami megakadályozta őket abban, hogy a Hungaroring típusú pályákon jól szerepeljenek.

    A regnáló bajnok istálló hazai futamán csak 2 pontot szerzett, ám azok az egységek is csak azért vándorolhattak az Ezüst Nyilak zsebébe, mert az Alfa Romeot megbüntették a verseny után. A pompával és ünnepléssel teli előző hét nem úgy végződött, ahogy azt a Mercedes szerette volna, így mindennél fontosabbnak érzik azt, hogy ezen a versenyen visszatérjenek a győztesek utcájába és feledésbe taszítsák a Hockenheimringen elkövetett bakijukat.

    Hiába nyert már hatszor Mogyoródon Hamilton, a német alakulat konstrukcióinak nem nagyon szokott feküdni a pálya, ám az új tervezési filozófiának köszönhetően, amit ettől az évtől vezettek be a csillagosoknál, már más lehet a helyzet, ugyanis a W10 sokkal gyorsabb, a kanyarokban, mint eddig bármikor, ennél fogva pedig Wolff szerint nem ütközhetnek olyan nagy gondba a magyar pályán.

    ,,Nagyon fájdalmas vasárnapon vagyunk túl, Hockhenheimben hibákat követtünk el, rossz döntéseket hoztunk és csak két ponttal sikerült elhagynunk az országot. Ám szeretjük azokat a kihívásokat, amik elé a Formula 1 állít minket, főleg annak tükrében, hogy mindig ott a lehetőség arra, hogy ezeken javítsunk. Vasárnap tehát a fájdalom kötött össze minket, míg hétfőn az az elhivatottság kovácsolt egybe minket. Rengeteget beszélgettünk arról, mit rontottunk el, és arról is diskuráltunk, mit kellene tennünk ahhoz, hogy ezeket a hibákat kijavítsuk.  Úgy vélem, csapatként az erősségünk abban rejlik, hogy a vereséget megfelelően tudjuk kezelni. Felelősségteljesen beismertük a hibáinkat, innentől fogva pedig tanulni fogunk belőlük, és sokkal erősebben térünk vissza. A következő verseny pár nap múlva lesz, ami most pozitívum a mi helyzetünkben, ugyanis azt reméljük, ezen a héten, Budapesten meglesz az esélyünk arra, hogy jóvá tegyünk mindent. Az elmúlt években a Hungaroring trükkös volt a számunkra, ám tavaly sikerült nyernünk itt és idén rengeteg oka van annak, hogy bizakodóak legyünk ugyanis az autónk sokkal versenyképesebb lesz ezen a helyszínen idén, mint az elmúlt időszakban. Az ellenfeleinket számba véve, a Ferrari igazán jól muzsikál a rövid pályákon ebben az évben, és azt várjuk tőlük, hogy Budapesten is ott lesznek az elejében, ugyanakkor ott van a Red Bull is, akik az elmúlt három versenyből kettők megnyertek Max Verstappennel. Azonban azt nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy 11 versenyből 9-et megnyertünk idén. Elhivatottan fogunk foggal-körömmel harcolni tehát ezen a versenyen, és reméljük egy erős eredmény birtokában mehetünk majd el a nyári szünetre.” –nyilatkozta Toto Wolff.