Címke: Mercedes

  • Ocon azért van mindig ott a paddockban, hogy nehogy feledésbe merüljön

    Ocon azért van mindig ott a paddockban, hogy nehogy feledésbe merüljön

    Esteban Ocon, a Mercedes tartalékpilótája nem véletlenül van ott minden versenyhelyszínen: ő akar ott lenni, hogy látható maradjon, és ne felejtsék el.

    Ocon ugye tavaly év végén nehéz helyzetbe került, távozni kényszerült a Racing Pointtól, és miután nem talált ülést, a Mercedes tartalékosa lett. Fő feladata a szimulátorban tesztelni Brackley-ben, mégis minden versenyhétvégére ellátogat a csapattal. Ez az ő döntése volt, hiába a szoros menetrend és kevés alvás. Azt akarta, lássák ugyanúgy, és úgy gondolja, ezzel növeli esélyét egy 2020-as visszatérésre.

    „Ragaszkodtam ahhoz, hogy [minden hétvégén] ott legyek a pályán” – mondta Ocon a Forma-1 hivatalos oldalának. „Nem akarok a szimulátorban dolgozni, és nem eljönni. A srácok erre azt mondták rendben van, de így kemény lesz. Ezzel egyet is értettem, de elmondtam, hogy így akarom csinálni. Még ha nem is alszok, ott akarok lenni a pályán. Nehéz, egyértelműen nehéz. De rendben van, lehetne ennél sokkal rosszabb is. Szombat este hamar elalhatok, és akkor kipihent leszek vasárnapra.”

    „Ha nem vagy ott a pályán, az emberek el fognak feledni. A célunk, az egyetlen célom, hogy újra az F1-ben legyek. Nyilván, ha ez jövőre nem jönne össze, szemügyre kell vennem más lehetőségeket, de ezt nem akarom.”

    A Mercedesnél térhet vissza a francia, ha őt választják, ha nem, ott a Renault, ami egyre valószínűbbnek tűnik. Ha ez beteljesül, Ocon ígéri, hamar visszarázódik, de két év kihagyást már soknak ítél: „A téli tesztnek elégnek kell lennie. Egy év alatt a változások nem akkorák. Ha viszont két évet ülsz ki, az már nagyobb léptékű.”

  • Lauda családja nem tartja meg a Mercedes-tulajdonrészt

    Lauda családja nem tartja meg a Mercedes-tulajdonrészt

    Niki Lauda családja el fogja adni a néhai Forma-1-es legenda részesedését a Mercedes csapatából.

    Lauda és Toto Wolff 2013-ban vásárolták be magukat a csapatba, majd együtt vitték azt sikerre. Az idén májusban elhunyt Laudának 10%-os részesedése volt/van.

    „Nem.” – felelte Wolff a La Gazzetta dello Sportnak arra a kérdésre, hogy Lauda családja megtartja-e a tulajdonrészt. „A nyári szünet után lesz erről döntés.”

    Arról is kérdezték, hogy miként alakul a döntéshozó(k) kiléte a csapatnál a versenyzőik kapcsán, mivel eddig ebben Laudának is szerepe volt.

    „Niki hozta Lewist 2013-ban, ami mesteri munka volt, de ezekben a kérdésekben sok más ember is érintett az irányítótestületből.”

  • Rosberg: Verstappen nárcisztikus, mint Hamilton, Senna vagy Schumacher

    Rosberg: Verstappen nárcisztikus, mint Hamilton, Senna vagy Schumacher

    Nico Rosberg összehasonlította Max Verstappen, Lewis Hamilton, Michael Schumacher és Ayrton Senna tehetségét, majd arra jutott, hogy a holland személyisége ugyanolyan nárcisztikus, mint a többi felsorolt pilótáé. 2019 elmúlt versenyein a nyári szünet előtt Verstappen Ausztriában és Németországban aratott győzelmeivel hívta fel magára a figyelmet. Mindeközben remek párharcai voltak Lewis Hamiltonnal, ami már mutatja, hogy ez a páros lehet a következő két neves rivalizáló pilóta. Mivel neki nincsen csodaautója, egyes rajongók, kommentátorok, és Rosberg is úgy gondolja, hogy jobb teljesítményt nyújt mint Hamilton, hiába van a britnek hat győzelme.

    Nico most az eltökéltségük alapján Verstappent látja a legjobbnak, és olyan tehetségek mellé helyezi ezzel, mint Schumacher, vagy Senna. A korábbi világbajnok erről a YouTube csatornáján beszélt:

    „Kicsit talán még jobb is, mint Lewis Hamilton, hiszen megelőznie is sikerült már újabban. Elképesztő munkát végez. Először is: egy született tehetség. Hihetetlenül az. Egy szinten van Sennával, Hamiltonnal, egyike azon született tehetségeknek, akik tízévente bukkannak fel.”

    Rosberg megjegyezte ugyanakkor, hogy Verstappen is nárcisztikus hajlamú, de a bajnokok személyiségében rejlik ilyen, kell a sikerhez:

    „A nagy versenyzők mind ilyenek. Schumacher is ilyen volt, Senna is. Mindannyian önbizalomban gazdagok, ami nekem nem volt meg ilyen mértékben. Neki viszont vödörszámra van.”

    A Red Bull versenyzője jelenleg harmadik a versenyzők bajnokságában, előtte csak a Mercedes két versenyzője leledzik.

  • Bottas vezethette az 1937-es évjáratú Mercedes W125-öt!

    Bottas vezethette az 1937-es évjáratú Mercedes W125-öt!

    Miközben Valtteri Bottas is még izgulhat, hogy vezetheti-e 2020-ban a Mercedest, addig is egy klasszikus Ezüstnyilat megkapott pár körre. A garázsból ezúttal az 1937-es W125-öt gurították ki, a finn meg nem volt rest, megküldte neki Silverstoneban. Akkori versenyzőjük Rudolf Caracciola meg is nyerte az Európai-bajnokságot, de a negyedik helyig bezárólag csak a németek pilótái végeztek a bajnokságban.

    Íme, a video az esetről:

  • Ocon elárulta magát, és tényleg visszatér jövőre?

    Ocon elárulta magát, és tényleg visszatér jövőre?

    A Mercedes tartalékpilótája, Esteban Ocon már nagyon visszatérne jövőre teljes szezonos versenyzőként, és most erre minden eddiginél nagyobb az esély a jelek szerint.

    A francia ugye az idei évet ki kell, hogy ülje, miután eddigi csapata, a Racing Point lecserélte Lance Strollra, ami mondjuk érthető, hiszen a tulajdonos fiáról beszélünk.

    Ocon Mercedes junior, és a németek második pilótájának, Valtteri Bottasnak még nincs szerződése a jövő évre, így ennek az ülésnek Ocon az egyik nagy esélyese, természetesen Bottas mellett. Ezenkívül a legújabb pletyka az, hogy a francia a Renault-nál folytatja, annál a csapatnál, amellyel már tavaly is szóba hozták. Ott van még egyébként a Haas is, mint lehetséges opció.

    Vannak tehát lehetőségek, de hogy melyik forgatókönyv válik valóra, azt nem tudjuk, de az egyre valószínűbb, hogy valamelyik biztosan. Azért állíthatjuk ezt, mert Ocon az Instagram oldalának leírását oly módon frissítette, hogy átírta a Forma-1-es tesztpilóta szerepkört Forma-1-es pilótára. Vajon ez tényleg jelentheti, hogy megegyezett valakivel, vagy többet látunk bele ebbe az amúgy apróságba?

    Esteban Ocon Bio changes to “Formula 1 Driver”, it used to be Test Driver! from r/formula1

  • Sainz szerint Verstappen soha nem lesz világbajnok, vagy többször is

    Sainz szerint Verstappen soha nem lesz világbajnok, vagy többször is

    A McLaren pilótája, Carlos Sainz úgy véli, hogy Max Verstappen soha nem lesz F1-es világbajnok, hacsak a megfelelő időben rá nem talál a megfelelő autóra. Verstappen szezonja eddig csodálatosan alakul, és jelenleg harmadik a pilóták világbajnokságában a Mercedes versenyzői, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas mögött.

    A 21 éves versenyző komoly harcba is bonyolódott több alkalommal is a Ferraris Charles Leclerc-cel, ami már ízelítőt adhat abból, hogy milyen lesz a sport jövője.

    Sainz mindeközben azt gondolja, hogy ha az autója is felfejlődik az ő szintjükre, akkor akár ő is kihívhatja őket, és ezt el is mondta a motorsport.com-nak:

    „Remélem, hogy a McLaren tud építeni olyan autót, amivel Lando és én harcolhatunk egy nap majd ezekkel a srácokkal. Korai még kijelenteni azt, hogy a harc Verstappen és Leclerc között dől majd el. Azt hiszem, hogy 2021-ben a helyzet a Forma-1-ben jelentősen megváltozhat. Nagyon jó lenne, ha másokat is láthatnánk az élen küzdeni. Ez attól függ, hogy ki ül akkor majd a megfelelő autóban. Amennyiben Verstappen megfelelő időpontban a megfelelő csapathoz igazol, több világbajnoki címet is nyerhet. Ha nem, akkor egyszer sem lesz bajnok. Sajnos, így működik ez a Forma-1-ben.”

  • Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

    Russell Hamiltontól tanulta, hogy viselkedjen a csapatával

    George Russell úgy érzi, nagyon sokat segített neki az, hogy F1-es debütálása előtt, a Mercedes felfedezettjeként közelről figyelhette, miként készül fel egy-egy versenyre Lewis Hamilton

    Russell egyelőre az egyetlen versenyző a mezőnyben, akinek nincs még pontja 2019-ben, ebben azonban nagyban közrejátszik a Williams gyengesége is. A brit versenyző azonban még lelkes.

    „Élvezem a kihívást.” – mondta. „Nem csak a pályán való kihívást, hanem a pályán kívülit is, hogy a megfelelő irányba segítsem a csapatot, és ilyen módon vezető legyek.”

    „Mikor 700 ember van a gyárban és figyelik az ember minden egyes szavát, az nyomást helyez a versenyző vállára, biztosnak kell lennie abban, hogy a helyes információt adja át.”

    „Élvezem, hogy én lehetek ez a vezető ember, Roberttel (Kubica), és segíthetek a srácoknak fordítani a csapat helyzetén.”

    Ehhez Lewis Hamiltontól nézett el ezt-azt korábban.

    „Tudtam, hogy mire számíthatok, mikor a Forma-1-be jöttem.” – mondta. „Megtanultam az elmúlt két évben a Mercedesnél és figyeltem, hogy Lewis hogyan kezeli a csapatot és most magam kapcsán is ezt látom.”

    „Azt nem lehet, hogy az ember csak megjelenik pénteken és semmi erőfeszítést nem tesz a csapattal a pályán kívül. Ez az egész az átlátható kapcsolatról szól és arról, hogy biztosan mindenki szóról szóra értse azt, amit mondasz.”

  • Ocon hamarosan fixen a Renaultnál?!

    Ocon hamarosan fixen a Renaultnál?!

    Az Auto Bild úgy értesült, hogy Esteban Ocon a Renaultnál köthet ki. A francia ráadásul egy két éves szerződést írhat alá a hazájából származó gyártóval, így Daniel Ricciardo csapattársa lenne.

    Ez egyúttal azt is jelentené, hogy a Mercedes elengedi a fiatal neveltje kezét. Toto Wolff csapatfőnök ezt meg nyilvánvalóan csak akkor lépi meg, ha eldöntötte, hogy hosszabbít Valtteri Bottasszal. Már a Magyar Nagydíj alatt utalt rá Wolff, hogy Ocon-t akár „leadnák” a Renaultnak:

    „Esteban ad témát, hiszen egy ígéretes tehetség. Megérdemli, hogy a Forma-1-ben versenyezzen. Látjuk az érdeklődést is vele kapcsolatban, ami már a jövő évét is érintheti.”

    Ugyanakkor az osztrák szakember nem győzi hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a Mercedesnek Valtteri Bottas:

    „Mindketten megérdemelnek egy versenyülést. Esteban azért, mert kemény szituációkba került, de megvan a motivációja, energiája és tehetsége, hogy akár egy Mercedesben is ülhessen. Másik oldalon viszont ott van Vallteri tapasztalata. Már megmutatta, hogy milyen gyors. Hihetetlen segítség ahogy Lewisszal viszik előre a csapatot együtt.”

    Még egy szerepe van azonban Lewis Hamiltonnak, árulta el Wolff:

    „Őt is megkérdezzük, hiszen az a célunk, hogy örömmel maradjon nálunk.”

    A brit világbajnok pedig egy sajtótájékoztatón el is mondta, hogy nagyon is boldog Bottas mellett…

    Jacques Villeneuve, 1997 F1 világbajnoka is megosztotta az Auto Bilddel, a gondolatait:

    „Ocon az eddigi karrierje folyamán újra és újra megmutatta, hogy nagyon egoistán vezet. Nem hinném, hogy Toto a Mercedesnél összeeresztene két ilyen pilótát.”

    Az ügyletnek kihatása lenne Nico Hülkenberg sorsára is. A németnek mennie kell abban az esetben, ha megerősítést nyer az Ocon üzlet, hiszen a három éves szerződése is idén lejár. Nico célja a Haas-Ferrari lehet. Ott a csapatfőnök Günther Steiner már nyíltan keresi Romain Grosjean utódját.

  • A Mercedesnek keményebben kell dolgoznia, ha az élen akarnak maradni

    A Mercedesnek keményebben kell dolgoznia, ha az élen akarnak maradni

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmondta, hogy a riválisok fejlődése az erőforrás terén arra sarkallja a Mercedest, „újra feltalálja” magát, annak érdekében, hogy visszaszerezzék fölényüket.

    Pedig nem igazán van oka panaszra a német csapatnak, hiszen a V6-os hibrid érát kétségkívül uralják, gyakorlatilag azóta csak ők nyertek bajnoki címeket. Bár az évek során fejlődtek riválisaik is, jelenleg is hatalmas előnnyel áll a Mercedes a ponttáblázat élén.

    A Ferrari erőforrása jónak látszik idén, az olasz alakulat igen gyors az egyenesekben, azonban gondjuk van a leszorítóerővel. Eközben a másik nagy rivális, a Red Bull Renault-ról Honda erőforrásra váltott, mely váltás sikeresnek is tekinthető, hiszen a Red Bull és Max Verstappen az egyetlen, aki idén eddig győzelmet tudott „lopni” a Mercedestől.

    „A Red Bull kasznija mindig is a legjobbak között volt és ott van most is.” – véli Wolff. „A Hondával pedig nagy lépést tette előre tavalyhoz képest, minden érdem az övék.”

    „Örömmel látom ezt a Forma-1 szempontjából, mivel egy erős Honda jót tesz a Forma-1-nek és jó a versenyhelyzetnek, és ha van egy negyedik motorszállító, mely versenyképes, akkor az alapvetően mindenki számára jó.”

    „Azt is megmutatja nekünk, hogy bizonyos szempontból újra fel kell találnunk magunkat és ezt én igazán pozitív kihívásnak tartom.”

    Miután a Hungaroringen Verstappen megszerezte a pole pozíciót, a mercedeses Valtteri Bottas meg is jegyezte, hogy a Honda fejlődése arra készteti a Mercedest, hogy még keményebben dolgozzanak. Ezzel pedig Wolff is egyet ért.

    „Rohadtul igaza van.” – reagált a finn szavaira a csapatfőnök. „Jó sikersorozatunk volt és most úgy érződik, hogy jobban kell nyomnunk, ha még többet akarunk.”

    „Jönnek föl a többiek és ha valaki stagnáló szinten van, akkor könnyebb utolérni és hozni ugyanazt a szintet. És van egy oka annak, hogy még senki nem nyert hat bajnoki címet egymás után zsinórban, sem az egyéni, sem a konstruktőri bajnokságban, az ok pedig az, hogy ez nem könnyű.”

    „Úgy hiszem, ezt mind tudjuk, és keményebben és okosabban kell nyomnunk ahhoz, hogy elöl maradjunk.”

  • A Pirelli cáfolja, hogy a Mercedesnek kedveznének idén

    A Pirelli cáfolja, hogy a Mercedesnek kedveznének idén

    A Pirelli motorsport főnöke, Mario Isola cáfolta azt a feltételezést, mi szerint az idei gumik jobban a Mercedes igényeire lettek szabva.

    Miután az elmúlt években a Mercedes gyenge pontja a gumikezelés, a gumik túlmelegedése volt, egyes elméletek szerint a 2019-es gumikat a német márkának kedvezően alkotta meg a Pirelli.

    Isola azonban ezt cáfolja.

    „Nyilvánvalóan tisztában vagyunk vele, hogy a Mercedes nagyon gyors.” – mondta Isola a RaceFansnek. „De felejtsük el a Mercedest egy pillanatra: Mit mondhatunk a McLarenről? A Toro Rosso és a Renault is gyors olykor. Szóval más csapatok is vannak, akik tudják jól kezelni a gumikat.”