Címke: Mercedes

  • Ezért nem szerződtette Wolff Verstappent amikor lett volna rá lehetősége

    Ezért nem szerződtette Wolff Verstappent amikor lett volna rá lehetősége

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nagyra tartja Max Verstappent, ugyanakkor elárulta azt is, hogy miért nem sikerült leigazolniuk 2014-ben.

    Alig nőtte még ki a gokartokat, és már az European Formula 3-ban versenyzett, amikor augusztusban érkezett a nagy hír, mely szerint a Red Bullnak sikerült leigazolnia a felkapott fiatalt. Két hónappal később pedig már tesztelhette és a Toro Rosso Forma-1-es autóját a 17. születésnapján Suzukában a pénteki szabadedzésen. 2015-re a junior csapat le is igazolta. Ezt követően került 2016-ra az anyacsapathoz, ahol rögtön az első futamát megnyerte. Hét győzelmet szerzett eddig, és egyike a következő generáció legnagyobb sztárjainak.

    Wolff így beszélt róla a RacingNews365-nek:

    „Először is el kell mondanom, hogy hogy a srác egy kiemelkedő fiatalember. A Red Bullnál megadták a lehetőséget Maxnak arra, hogy fejlődjön. Megengedtek neki hibákat a Toro Rossonál de a Red Bullnál is, olyanokat, mint például amikor tavaly Azerbajdzsánban ütköztek Daniel Ricciardoval. A legtöbb top pilótánál megvan ez a tanulási fázis. Azt gondolom, hogy tavalyhoz képest amit idén nyújt, az lenyűgöző.”

    Továbbra is sokan várják azt, hogy Verstappen akár a Mercedeshez is igazolhat, legelőbb akár már 2021-ben. Wolff azonban elárulta, hogy öt éve a csapata még nem állt készen arra, hogy fogadja őt:

    „Minden okkal történik. A Red Bull megadta a lehetőséget a srácnak, hogy fejlődjön. Akkoriban nem voltak létesítményeink és kialakult struktúránk a juniorjainknak. Arra koncentráltunk, hogy Mercedes csapatként versenyeket és bajnokságokat nyerjünk. Akkoriban ez még nagyon új dolog volt nekünk. Persze akarjuk, hogy miénk legyen az „új Max”. Páran már érkeztek is a mi programunkból, ezt elárulhatom. De az igazi Max Verstappen szerződtetése akkor még túl korai lett volna nekünk.”

  • Hamilton: Most már inkább csapatjátékosként versenyzem

    Hamilton: Most már inkább csapatjátékosként versenyzem

    A Forma-1 bajnoki éllovasa Lewis Hamilton elárulta, hogy most már „inkább csapatjátékosként” versenyez a fiatalkori énjéhez képest.

    A britek ötszörös világbajnoka a Motorsport.com-nak adott nyilatkozatában árulta el, hogy az évek alatt megváltozott és most már kevesebb kockázatot vállal, valamint a versenyhétvégékre is másképp készül fel. „Az az elsődleges célom, hogy segítsem a csapatot és a lehető legtöbb pontot szerezzem meg az adott versenyen,” – válaszolta a Mercedes britje arra a kérdésre, miszerint miben különbözik a mentalitása Max Verstappenétől, akinek nincs semmi veszítenivalója a bajnoki küzdelemben.

    „Ha hátrébb vagy, akkor nyilvánvaló, hogy több kockázatot vállalsz, azonban ha az élen haladsz, akkor inkább hosszú távra kell gondolnod. Ez egy jelentős különbség, azonban amikor fiatalabb az ember, akkor közel sem ügyelsz annyira a dolgokra, értitek? Egy fiatal teljesen másként versenyez, mint egy tapasztaltabb pilóta.

    „A legtöbb 21 éves pilóta így gondolkodik: oké, itt ülök az autóban, és tudom azt, hogy mennyi helyet kell hagynom a másik versenyzőnek versenyhelyzetben. Több, mint 2000 ember dolgozik azzal az autóval, amiben ülök, szóval mindenféleképpen bízniuk kell bennem. Nem szabad önzőnek lennem csak azért, hogy megszerezzem azt a bizonyos pozíciót, ami nagyon jó lenne, azonban ha az előzési kísérlet balul sül el, akkor a csapat akár emiatt a hiba miatt is elbukhatja majd a konstruktőri bajnokságot.

    „Véleményem szerint az idő múltával váltam csapatjátékossá és már nem szeretnék mindenáron nyerni. Gyerekként mindig is az volt a célom, hogy minden egyes versenyen én állhassak a dobogó legtetején. Idővel azonban rá kellett jönnöm arra, hogy ez egy maraton, nem pedig egy sprintverseny. Ezzel a filozófiával pedig még nem voltam tisztában 21,22 éves koromban.”

    Hamilton zsinórban harmadik egyéni és hatodik konstruktőri címe felé halad. Jelen pillanatban mindkét bajnoki cím kinéz a számára, ugyanis az egyéni bajnokságot 63 ponttal vezeti, a konstruktőri bajnokságot pedig toronymagasan vezetik az Ezüst Nyilak.

    A 34 éves brit azt is elmondta, hogy a folyamatos sikerek ellenére mindig keresi azt a területet, amiben jobb lehetne, ugyanis szerinte senki nem lehet tökéletes. „Ha úgy érzed, hogy minden hétvégén tökéletesen teljesítettél, akkor nagyot tévedsz. Mindig csak hajszolod a tökéletességet. Még az edzésben is, ugyanis az évben vannak olyan periódusok, amikor többet és vannak olyanok is, amikor kevesebbet edz az ember.

    „Nézzük meg például a rajtokat: a Hungaroringen az én rajtom volt a legjobb, Spaban enyém volt a második legjobb start. Azonban olyan versenyek is vannak, amikor te rugaszkodsz el legrosszabbul a rajtkockádból a 20 versenyző közül. Mindig van miben fejlődni. Ez a legjobb dolog a Forma-1-ben, ezért is imádom ezt a sportágat.”

    Hamilton szerint a motiváció – hogy fejlődjön és egy még jobb versenyzővé váljon – az, ami miatt még hosszú évekig szeretne versenyezni a száguldó cirkuszban. „Imádom, amit csinálok. Egy vagy két évvel ezelőtt még nehezebben tudtam volna megválaszolni ezt a kérdést, azonban most már biztos, hogy maradni szeretnék, ugyanis egyre jobban élvezem az egészet.

    „Kíváncsian várom, hogy mi lesz majd 2021-ben. Motivált és bölcs leszek, ez könnyű, azonban soha nem is volt kérdés. Kíváncsian várom, hogy miként fog majd megváltozni a sportág. Érdekes lesz, hogy vajon a Mercedes továbbra is képes lesz a csúcson maradni vagy lesz egy olyan csapat, aki képes lesz rajtunk felülkerekedni.

  • Az Audi DTM-es főnöke helyretette a Kubica sztorit

    Az Audi DTM-es főnöke helyretette a Kubica sztorit

    Dieter Gass lehűtötte a kedélyeket azzal kapcsolatosan, hogy Robert Kubica kiköthetne a németeknél. Egy szakpublikáció szerint az Audi egyeztet a Williamsnél szenvedő pilóta menedzsmentjével, egy esetleges váltás miatt a német túraautós szériába. A Motorsport-Magazin.com-nak azonban az Audi DTM főnöke tisztázta a helyzetet:

    „Robert Kubica nem egyeztet velünk egy esetleges gyári versenyüléssel kapcsolatosan.”

    A cikk kitér persze arra is, hogy amennyiben lenne is hely az Audinál, akkor feltehetően Jonathan Aberdein vagy Pietro Fittipaldi versenyülése lehet esélyes, akik jelenleg a privát WRT csapat pilótái. Így maximum az ügyfélcsapatuknál jöhet szóra Robert 2020-ban. Vincent Vosse, a csapat főnöke erről így nyilatkozott:

    „Mindig is egyeztetünk versenyzőkkel, de jelenleg a 2019-es szezonzáróra fókuszálunk. Robert Kubica természetesen egy izgalmas név lenne, de korai lenne még beszélni a versenyzőinkről.”

    2013-ban a lengyel már tesztelt az akkori DTM-es Mercedes autóval.

    https://www.youtube.com/watch?v=ttt9GWaC2OU

  • A Red Bull kérdésekkel bombázza az FIA-t a Ferrari motorja miatt

    A Red Bull kérdésekkel bombázza az FIA-t a Ferrari motorja miatt

    A riválisok amellett, hogy elismerik a Ferrari motorjának kiemelkedését, nagyon kíváncsiak arra, hogyan is sikerült ennyivel jobb erőforrást megálmodnia a Scuderiának.

    Spa-ban és Monzában, ahol a motorerő szinte aranyat ér az egyenesekben, a vörösök verhetetlenek voltak. Mindkét futamot Charles Leclerc nyerte a Mercedes versenyzői előtt, ezzel is alátámasztva a feltételezést, miszerint a Ferrarié a legjobb hajtáslánc.

    ,,Jelenleg a Renault és a Honda erőforrása is egy szinten van a saját motorunkkal, csak a Ferrari emelkedik ki, és az előnyük ráadásul tetemes is.” – árulta el Toto Wolff az Auto Motor und Sportnak.

    Természetesen a paddockban már gyártják az elméleteket a Ferrari erőforrásáról, az utóbbi idők legkedveltebb teóriáit pedig alább ismertetjük:

    Az első feltételezés szerint a Scuderia a megengedettnél több kilowattot generál az akkumulátorával. Egy másik népszerű elgondolás szerint az erőforrás bizonyos mennyiségű üzemanyagot el tud tárolni, amit előhívhatnak azokban az időszakokban, mikor a szenzorok éppen nem mérnek, míg a harmadik teória szerint a vörösök több olajat használnak fel és égetnek el a megengedettnél a motorjaikban.

    Az egyik rivális csapata munkatársa, a következőket mondta: ,,Biztos, hogy valamivel előálltak, és ezt nagyon okos módon tették. Ha a megoldásuk legális, akkor meg kell emelnünk a kalapunkat előttük.”

    A Red Bull csapatfőnöke Christian Horner elmondta, őket is érdekelte a Ferrari motorerő fölénye, ezért megkeresték az FIA-t és bizonyos dolgokra rá is kérdeztek:

    ,,Számos kérdést tettünk fel az FIA-nak, ám eddig egyikre se kaptunk választ.” árulta el a brit szakember.

  • Bottas jobban vezet, ha biztos a jövője

    Bottas jobban vezet, ha biztos a jövője

    Valtteri Bottas érzése szerint jobb teljesítményre képes most már, hogy biztosítva van a Forma-1-es jövője.

    Ugye nemrég jelentették be, hogy a finn szerződést hosszabbított a Mercedesszel. Ez sokáig egyáltalán nem volt biztos, hiszen csapaton belül volt egy várományosa a Hamilton melletti ülésnek Esteban Ocon személyében.

    A hosszabbítást valószínűleg szezon eleji remeklése alapozta meg, hiszen 4-ből 2 futamot behúzott, azóta viszont nem nyert. Az akkorihoz képest úgy érzi, nem változott semmi.

    „Mindig ugyanaz” – mondta a GPToday-nek. „Őszintén nem lehet megmondani, hogy más lett-e. Csak annyit mondhatok, hogy már nem befolyásolja a jövőmet az, amit csinálok, miután minden le lett fixálva. Hogy nem kell tárgyalnom már, az befolyásolhatja a gondolkodásom, azt, ahogy a versenyekre gondolok, és ahogy felkészülök azokra. Magamat ismerve jobban teljesítek, ha tudom, hogy minden elkészült, és nincs, ami zavarjon ebben a tekintetben. Egyértelműen jobban érzem magam, mint a nyári szünetben.”

  • Ecclestone nem tudná megmondani, hogy Hamilton és Verstappen közül ki a jobb

    Ecclestone nem tudná megmondani, hogy Hamilton és Verstappen közül ki a jobb

    Lényegében az egész Magyar Nagydíj Max Verstappen és Lewis Hamilton csatájáról szólt, akkor a brit kerekedett felül. Azonban hogy ki a jobb pilóta, azt még Bernie Ecclestone sem tudná megmondani.

    Lewis Hamilton elképesztő formában van továbbra is, idén már nyolcszor győzött, és jó úton halad hatodik világbajnoki címe felé. Max Verstappen eközben vitathatatlanul a mezőny egyik legjobbjává érett, sőt néhányak azt mondják, egyenesen a legjobbá.

    Most Bernie Ecclestone is mondott róluk néhány szót, elárulta, nem tudna dönteni kettejük közül.

    „Két különböző pilótáról beszélünk, teljesen más a stílusuk. Még a versenyeiket is máshogy nyerik meg” – mondta az Auto Motor und Sportnak. „Ezért olyan nehéz ez a döntés számomra. Össze kellene hasonlítanunk őket egy ugyanolyan autóban. Remélem, hogy erre lesz egyszer lehetőség.”

  • Újabb harmadik helyet szerzett Zolderben Kiss Norbert

    Újabb harmadik helyet szerzett Zolderben Kiss Norbert

    Ahogyan szombaton, úgy vasárnap is dobogóra állhatott a kamion-Eb belgiumi fordulóján Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok versenyzője újabb harmadik helye mellé ráadásul egy negyedik helyezést is begyűjtött a második napon Zolderben.
    Már az időmérőn sejteni lehetett, hogy ismét van esély jó teljesítményre: a szombathelyi versenyző ugyanis a harmadik rajtkockát szerezte meg a super pole-ban a Mercedes kamionnal, a versenyen aztán sikerült is dobogós helyezésre váltania az eredményt.

    “Jól elkaptam a rajtot, meg tudtam tartani a helyemet, sőt a másodikért is harcoltam. Sajnos azonban Adam Lacko külső oldalán voltam, nem hagyott sok helyet, nem volt esélyem megelőzni, maradtam harmadik, nagyon örülök a dobogónak” – összegezte a harmadik versenyen történteket Kiss Norbert.

    A hétvége utolsó futama is tartogatott egy jó helyezést és fontos pontokat a magyar pilótának, aki a fordított rajtrácsos negyedik versenyt a hatodik helyről kezdhette meg.

    “Sikerült egyet előzni a rajtnál, majd az első körben kétszer is keményen nekem jöttek hátulról, kicsit még mindig érzem magamon is az ütések erejét, de nem esett komoly bajom. A negyedik helyet aztán végig tartottam, szerencsére sem defekt, sem semmilyen műszaki probléma nem jött közbe, nem is löktek ki, a tempó is megvolt, úgyhogy jó sok pontot gyűjtöttünk. Közel kerültünk a bajnokságban a harmadik helyhez, két hét múlva Le Mans-ban folytatjuk. Köszönöm a szurkolóimnak a biztatást, a partnereimnek pedig a támogatást!”

    Kiss Norbert a FIA ETRC pontversenyében 156 ponttal az ötödik helyen áll, a harmadik helyezett Adam Lackónak 178 pontja van.

  • A Renault már Ricciardo 2020 utáni pótlására készül?

    A Renault már Ricciardo 2020 utáni pótlására készül?

    A Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul elhintette, hogy 2021-ben újra megváltozhat a pilótafelállásuk.

    A nyári szünet után vált hivatalossá, hogy Esteban Ocon elszakad a Mercedestől, és jövőre a Renault pilótája lesz. Monzában ennek megfelelően egy sajtótájékoztatót is elrendeltek a érintettek. Cyril Abiteboul pedig ezen az eseményen jelentette ki, hogy a következő új pilótájuk házon belülről érkezik, ráadásul hamarabb, mint sokan gondolnák.

    „Fiatal pilótákba fektetünk bele, és arra számítunk, hogy 2021-re felhozhatunk egy versenyzőt az akadémiánkról” – mondta. „Ez változás a csapatdinamikában, hogy képesek vagyunk fiatal pilótákat üdvözölni és a csapatunkban tudni. Erre még két évvel ezelőtt nem lettem volna képes, de egy érettebb csapattal ez most már kivitelezhető. [Ocon érkezése] jó teszt lesz, kiderül majd, sikerül-e egy olyan versenyzőt is menedzselni, aki a 20-as évei elején van.”

    Ricciardo szerződése egyébként 2020 végén jár le, vagyis akár szabadon is távozhat.

    Mindazonáltal Abiteboul sikert vár új párosuktól.

    „Döntéshozáskor is ez volt a terv, de tudjuk, hogy sok mindennek kell még ahhoz történnie, hogy olyan topcsapatokkal harcoljunk, mint a Mercedes. Őszintén szólva időbe fog telni. Többe, mint amennyit sokan akarnak, mint amennyit mi akarunk. Olyan világban élünk, ahol elvárás az eredmények rövidtávon belüli elérése. Ezek a csapatok azonban elképesztően jól megalapozottak, pénzügyileg is rendben vannak, és jól szervezettek. Ezért nagyon nehéz bejutni a legjobb háromba. Hiszem, hogy Esteban tud ebben segíteni. Komoly változások lesznek 2021-ben, és át kell gondolnunk, hogyan osztjuk be erőforrásainkat. Esteban tisztában van ezzel, és sok más csapatnál is hasonló a helyzet. Meglesz a lehetőségünk tanulni, és hatékonyan együtt dolgozni 2020-ban, majd 2021-ben támadunk.”

  • Piros zászlókkal teli futamon Kiss Norbert harmadik lett Zolderben

    Piros zászlókkal teli futamon Kiss Norbert harmadik lett Zolderben

    Fontos helyezéssel fontos pontokat szerzett Kiss Norbert a kamion-Eb zolderi második futamán. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője harmadik helyezett lett a legendás belgiumi pályán a Mercedes kamionnal, ezzel megerősítette helyét a bajnokság éllovasai között.

    A FIA ETRC mezőnyének gyorsulását és erősödését mutatja, hogy a szombathelyi versenyző az időmérőn most hatodik lett századra ugyanazzal a köridővel, amivel tavaly az élmezőnyben végzett.

    Az első zolderi futamon rajtpozíciójához képest egy helyet tudott javítani Kiss, így az eseménytelen versenyen ötödik lett. Helyezése negyedik rajtkockát jelentett a második futamra, ami már sokkal kalandosabban telt, mint az első.

    “Kétszer is volt piros zászló, kétszer is újraindították a versenyt, mert mögöttünk, a mezőny végén balesetek voltak. Az első indításkor feljöttem a második helyre, tudtam is volna tartani, de jött az újabb piros. A második újrarajtnál így a második helyről indulhattam, de az ellenfeleim a rajtnál jobbak, úgyhogy visszacsúsztam a harmadikra. Antonio Albacete végig támadott, de sikerült kivédekezni, vagyis meglett a dobogó, aminek nagyon örülök” – foglalta össze a második verseny eseményeit Kiss.

    Kiss Norbert összetettben 137 ponttal az ötödik helyen áll.

    A zolderi hétvége vasárnap a kamion-Eb újabb két versenyével folytatódik 13.50-kor, majd 16.05 perctől.

    A futamok élőben nézhetők az alábbi linkeken:

    Időmérő 11:30:

    Vasárnapi első futam, 13:50

    Vasárnapi második futam, 16:50

  • Kiss Norbert továbbra is harcban a bajnoki harmadik helyért

    Kiss Norbert továbbra is harcban a bajnoki harmadik helyért

    Az összetett ötödik helyéről várja a kamion-Eb folytatását Kiss Norbert. A Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok magyar versenyzője most hétvégén Zolderben áll rajthoz Mercedes kamionjával, és reméli, hogy idén nem az igazságtalan büntetésekről szól majd a belgiumi hétvége, ahogyan tavaly.

    Továbbra is elérhető távolságra van a bajnokság harmadik helye a szombathelyi versenyző számára: 24 pont a lemaradása a jelenlegi bronzérmes Adam Lacko mögött. Ahhoz azonban, hogy közelebb kerüljön ellenfeléhez, fontos lenne a jó eredmény Zolderben.

    “Szeretem Zoldert, különleges helyszín, habár a tavalyi hétvégére nem szívesen gondolok vissza. Igazságtalan és aránytalan büntetéseket kaptam, őszintén remélem, hogy ez a hétvége most a versenyzésről fog szólni. Igazi régi stílusú pálya, kicsi bukóterekkel, betonfalakkal, veszélyes is kicsit, de pont ezért szeretem. Tele van nehéz, lassú sikánokkal, de az első szektorban vannak gyors kanyarok is komoly féktávokkal, szóval tényleg összetett feladat jó időt menni itt” – ismertette röviden a pályát Kiss Norbert.

    A magyar versenyzőnek szárazon és esőben is voltak sikerei Zolderben, a Mercedes-szel is tudott már győzni Belgiumban. Idén azonban a továbbra is fennálló motorerő-lemaradás miatt visszafogottak a várakozásai.

    “Szárazon már az is nagy eredmény lenne, ha dobogóra állhatnék. Ha viszont csak egy picit esne, akkor bármi megtörténhet, akár nyerhetünk is” – foglalta össze az esélyeket a pilóta.

    Zolderben a FIA ETRC-től megszokott menetrendben szombaton és vasárnap is időmérő + két verseny vár a mezőnyre.

    A kamion-Eb hétvégi, zolderi programja:

    Szeptember 14., szombat:
    10.45 – első időmérő + super pole
    14.00 – első futam
    16.15 – második futam

    Szeptember 15., vasárnap:
    11.30 – második időmérő + super pole
    13.50 – harmadik futam
    16.05 – negyedik futam