Címke: Mercedes

  • Häkkinen szerint már a Ferrarié a legjobb autó: Domináltak Szingapúrban

    Häkkinen szerint már a Ferrarié a legjobb autó: Domináltak Szingapúrban

    A Ferrari a hétvégi Szingapúri Nagydíjon zsinórban harmadjára győzött, ám két erőpálya (Spa és Monza) után most egy teljesen más karakterisztikájú aszfaltcsíkon.

    Ez a győzelem ékes bizonyítéka annak, hogy most már nem csak olyan pályákon kell velük számolni, melyeken a motorerő a döntő tényező. Emlékezzünk vissza a Magyar Nagydíjra, ahol nagyságrendileg egy perc hátrányban követték az első két helyen egymást üldöző Hamiltont és Verstappent. Ehhez képest most Szingapúrban – ami a hungaroringi aszfaltcsíkhoz nagyon hasonló karakterisztikáját tekintve – ők győztek, ráadásul kettős sikert aratva.

    A korábbi kétszeres világbajnok, Mika Häkkinen pedig azt is ki merte jelenteni, hogy jelenleg az olaszoké a legjobb autó a mezőnyben.

    „Szingapúr a bizonyíték arra, hogy tényleg a Ferrarié a legjobb autó most. Spában és Monzában minden a nyers tempóról szólt, Szingapúrban viszont minden teljesen más. Ez egy huplis pálya, teletűzdelve rengeteg kanyarral, melyek közül pár igencsak lassú. Sokan arra számítottak, hogy ez a hétvége a Red Bull és a Mercedes csatájáról fog szólni, de a Ferrari mindenkit meglepett” – értékelt Häkkinen.

    „Domináltak Szingapúrban. Afelől eddig sem volt kétség, hogy nekik van a legerősebb motorjuk, de a mostani eredmény arra is rámutat, hogy az autójuk egésze is jól működik. Az újítások úgy tűnik, beváltak, és hirtelen Lewis Hamilton abban a helyzetben találta magát, hogy azt kell kimondania, hogy a Ferrarit nehéz lesz megverni a hátralévő versenyhétvégéken. Az, hogy a Mercedes nem is állt dobogón vasárnap, sokkoló. De nem csak a Ferrari remekelt, hanem Max Verstappen és a Red Bull Honda is nagyszerűen teljesített a 3. hellyel.”

  • Perez szerint stabil szabályzással csökkenthető a lemaradásuk

    Perez szerint stabil szabályzással csökkenthető a lemaradásuk

    Sergio Perez szerint a Forma-1-ben úgy lehet leginkább csökkenteni az élmenőkhöz képest a távolságot, ha nem változtatnak a szabályokon. A csapatok és a Liberty Media jelenleg is vitatkoznak a 2021-es forradalminak szánt szabályváltoztatásokon. A tervek szerint az autók ugyan lassabbak és nehezebbek lennének, de könnyebb lenne velük előzni. 18 inches kerekek, több közös alkatrész illetve egy költségvetési korlát bevezetése is a program része.

    Ugyan Perez aláírt 2022-ig a Racing Pointtal, de figyelmeztetett, hogy le fog lépni abban az esetben, ha 2021-ben a középmezőny nem lesz közelebb az élmenőkhöz. A Marca idézte fel a szavait, mely szerint ezen nagy forradalmi tervek 2021-re alapvetően nem segítenének a sportágon:

    „2014-ben a motorformátumon változtattunk, és a valaha volt legnagyobb távolság jött létre a történelemben a Mercedes javára. Két éve szélesebbek lettek a gumik és az autók, ami miatt újra nőtt a távolság hozzájuk képest. Minden alkalommal amikor változik a szabályzás nő a lemaradásunk, mert a gazdagabb csapatok több pénzt tudnak elkölteni az új autóikra. A kisebb csapatoknak évek kellenek ahhoz, hogy kicsit közelebb kerüljenek, mert addigra a nagyobb csapatok már nem tudnak hova fejlődni.”

  • A Mercedes nem sokat változtatna 2021-re a szabályokon

    A Mercedes nem sokat változtatna 2021-re a szabályokon

    Toto Wolff elmondta, hogy ő inkább a stabilitásra törekedne a 2021-es szabályok megalkotásában, mint sem a drasztikus változtatásokra.

    Továbbra is sok a kérdőjel a 2021-es szabályok kapcsán. A tárgyalások folyamatosan zajlanak a háttérben, időközben pedig sok érintett is megszólalt a téma kapcsán.

    Toto Wolff szerint a szabályokon nem igazán kellene változtatni.

    „Szingapúrban volt egy remek megbeszélésünk az összes csapat képviselőivel, illetve Jean Todttal és Chase Carey-vel. Az tiszta sor, hogy senki se akar egy Formula GP1-et. Az aerodinamikának kellene lennie mindig a kulcs elemnek, ennek kellene a különbséget jelentenie az autók között.” – kezdte az osztrák csapatfőnök.

    „Továbbra is fel kell mérnünk a lehetőségeket, illetve megvizsgálni azt, hogy találhatunk-e kompromisszumot az általunk bevezetni kívánt szabályok és a jelenlegi regulák között. A mi véleményünk az, hogy a mostani szabályokat meg kellene hagyni úgy ahogy vannak, mert a szabályok stabilizálásával sosem lehet rossz útra lépni. De sajnos én túlságosan egyedül vagyok ezzel, aki így látja.” – folytatta.

    „Vannak olyanok, akik inkább sok mindenben változtatnának, reménykedve abban, hogy minden be fog válni. Egy kocka dobás és a kínálkozó lehetőségek megragadása kevesebb erőfeszítést igényel, mint leszegni a fejet és megpróbálni javítani a jelenlegi dolgokon.” – zárta.

    Már 2020-ban is lehetnek némi változások, például az időmérő edzésekben. Wolff szerint viszont a jelenlegi formátum teljesen rendben van így ezt is hagyni kéne.

    „Az jó dolog, hogy a versenyzőknek van egy egyértelmű álláspontja. Nem akarunk nem együttműködőnek tűnni, amikor új változásokat vázolnak fel, nyitott szemléletűnek kell lennünk. A személyes véleményem az, hogy a hétvégék jelenlegi lebonyolítása nagyon jól működik, a jelenlegi időmérő edzéssel szombaton és vasárnap a futammal, mint főattrakcióval. Nagyon óvatosan kell kísérleteznünk a szezon során, mivel milliók követnek minket árgus szemekkel.” – jegyezte meg.

  • Hamilton: A Ferrari éhesebb a győzelemre, mint mi

    Hamilton: A Ferrari éhesebb a győzelemre, mint mi

    Lewis Hamilton némi kritikával illette a csapatát a Szingapúri Nagydíjat követően.

    Az ötszörös világbajnok még a dobogóra sem tudott felállni, miután a csapata rossz stratégiát választott és kint tartották őt a pályán, ami miatt Sebastian Vettel és Max Verstappen is át tudta ugrani őt. A Ferrari német versenyzője pedig végül megnyerte a versenyt, amivel véget vetett a 392 napig tartó nyeretlenségi szériájának. 2008 óta pedig ez az első alkalom, hogy az olasz istálló versenyzői zsinórban három versenyt tudtak megnyerni.

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wollf egyenesen „szörnyetegnek” nevezte a Ferrari autóját, azonban Hamilton szerint sok hibát vétettek a szingapúri éjszakában. „Az, hogy másodikként rajtolva csak a negyedik helyen érsz célba, nem a Mercedesre vall,” – nyilatkozta a bajnoki címvédő az RTL-nek.

    Hamilton nyíltan kritizálta a Mercedes stratégiáját, ugyanis ő azt javasolta, hogy vágjanak alá az élen autózó Charles Leclercnek, azonban a végén nem a brit elképzelése valósult meg. Az pedig már más kérdés, hogy Vettel az alávágás segítségével nyerte meg a versenyt.

    „Már aznap reggel elmondtam a csapatnak, hogy mindenféleképpen alá kell majd vágnunk a versenye, azonban ez mégsem történt meg. Úgy tűnik, hogy a Ferrari éhesebb a győzelemre, mint mi. Egyszerűen elkényelmesedtünk egy kicsit, ami egyáltalán nem jó.”

    Toto Wolff elárulta, hogy a brackleyi istálló főstratégája, James Wowles volt a felelős a rossz stratégiáért.

    Azonban még a Ferrari is elismerte, hogy az alávágás – amit megléptek Vettellel a verseny 20. körében – váratlan eredményt szült, ugyanis még ők sem számítottak arra, hogy a német ennek segítségével megelőzi a monacói csapattársát a pályán. A Spaban és Monzában diadalmaskodó Leclerc hangot is adott dühének, a csapatfőnök Mattia Binotto pedig elmondta, hogy már azon is elgondolkodtak a pitwallon, hogy visszacserélik a versenyzőik sorrendjét.

    „Egy csapatutasítással kizárólag Sebastiant büntettük volna azért, amiért nem is ő volt a felelős. Most az ő oldalán állt a szerencse és ezt ki is tudta használni,” – véli Binottot.

    Binottora még Leclerc menedzsere, Nicolas Todt is pipa volt a versenyt követően. „Szerintem ez jó dolog, hogy mérges volt, ugyanis ez azt jelzi, hogy nagyon elkötelezett a csapaton belüli harcban.”

    Vettel győzelme egyfajta mentális löket lehet a száméra és könnyen lehet, hogy a németnek sikerült túllendülnie a hibákkal teli negatív periódusán. Sokak szerint az új fejlesztésekkel felszerelt Ferrari miatt javult fel a négyszeres világbajnok német formája. „Ezt még nagyon korai lenne kijelenteni,” – mondta Binotto. „Amivel viszont nagyon elégedett vagyok, az a csapat harmadik győzelme, ugyanis más-más karakterisztikájú pályákon sikerült győzelmeket aratnunk.”

  • Hahn hatszoros kamion Európa-bajnok lehet Le Mansban!

    Hahn hatszoros kamion Európa-bajnok lehet Le Mansban!

    A 2019-es FIA kamion Európa-bajnokság utolsó előtti versenyhétvégéjét Franciaországban rendezik a hétvégén Le Mansban, Jochen Hahn pedig akár bajnok lehet. 85 pont az előnye, 8 verseny van már csak hátra, és a németnek egyértelműen az lehet a célja, hogy a hatodik elsőségét már itt bebiztosítsa. Pontosan egy éve ugyanígy érkezett Hahn Franciaországba, és sikerült is a vasárnapi győzelmével megszereznie a címet.

    2019-ben Jochen az IVECO-jával mindenütt nyert már az eddigi versenypályákon, és megállíthatatlannak tűnik. Átlagban 45 pontot gyűjtött versenyhétvégénként, és két győzelmet biztosan bezsebelt ilyenkor, kivéve az eső áztatta vasárnapon a Cseh Köztársaságban. 11 pole pozíciót szerzett 12 alkalomból, egyedül csak Kiss Norbi tudta legyőzni egyszer még Misanoban, a vasárnapi napon. Zolderban is természetesen behúzta a szombati és a vasárnapi első futamot, de kivételesen nem lehetett elégedett egy defekt miatt. Le Mansban is sikeres, 2016-ban is duplázott itt.

    A német legfőbb üldözője Antonio Albacete, aki két hete Zolderban nyerni tudott. A Truck Sport Lutz Bernau pilótája tavaly nyerni tudott Franciaországban, és gyakorlatilag az egyetlen versenyző a mezőnyben, aki miatt idén fájhat kicsit a feje Hahnnak.

    Adam Lacko is győzni menne ide a Buggyrájával. Egyetlen idei sikere még a Nürburgringen volt, júliusban. A hátralévő versenyeken gyarapítani szeretné a győzelmei számát, utoljára ilyen a bemutatkozó évében fordult elő, hogy csak egy győzelme volt a szezonban, annak meg már 9 éve.

    Steffi Halmnak végre kijött a lépés, és Zolderban egy második és egy negyedik helyet szerzett a korábbi kiábrándító helyezései után. Kiss Norbert is elégedett lehet, mert Belgiumból 35 ponttal távozott, nem úgy, mint a hónap elején Autodrom Mostból, ahol nem szerzett pontokat. A kétszeres kamion Európa-bajnok 2017-ben nyert utoljára Le Mansban, és mindig képes meglepetést okozni a Tankpool24 által felkészített Mercedes-Benzzel. És csak egy ponttal van lemaradva Halm mögött az összetettben.

    René Reinert idei harmadik győzelmét szerezte meg 2019-ben Belgiumban, és ezzel Sascha Lenz elé ugrott a bajnokságban. Utóbbinak katasztrofális hétvégéje volt ott: pont Reinerttel ütköztek, így a következő versenyen a rajtrács végéről kellett felküzdenie magát a pontokba.

    André Kursim sem elégedetlenkedhet, jó sebessége volt, 31 pontot szerzett Zolderben. Reinert mögött az utolsó futamon a második helyen ért a célba. José Rodriguez is újra odateszi majd magát, a portugál is dobogóra állna.

    Az újra visszatérő versenyző ezúttal pedig Shane Bereton lesz, a feltűnő lila festésű MAN-jével.

  • Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Hamilton, Vettel és Verstappen ‘baromságnak’ tartja a fordított rajtrács ötletét

    Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint a fordított rajtrács ötlete totális ‘baromság’.

    A Formula 1 irányítói folyamatosan keresik a megoldásokat a sportág izgalmassá tétele érdekében, emiatt napról-napra újabb és újabb ötletek röppenek fel. Az időmérő átszabása jelenleg nagyon foglalkoztatja a Száguldó Cirkuszt. Ennek kapcsán került elő a fordított rajtrács ötlete is, ami állítólag a csapatok tetszését többnyire elnyerte, míg a pilóták többsége hallani sem akar erről a lehetőségről.

    A mezőny többszörös világbajnokait a témáról az időmérő utáni sajtótájékoztatón kérdezték meg. A brit és a német egyáltalán nem volt elragadtatva az ötlettől:

    ,,Nem igazán tudom, mit is mondjak. Úgy vélem, akik ezt kitalálták, nem tudják miről beszélnek.” -reagált szűkszavúan az ötszörös világbajnok.

    A Ferrari rangidős pilótája először nem értette mit mondott riválisa, ezért visszakérdezett, de mivel nem kapott egyértelmű választ, előadta a saját gondolatait a témával kapcsolatban:

    ,,Őszintén szólva ez az egész egy baromság! Úgy vélem, tisztában vagyunk azzal, hogy ha javítani akarunk a dolgokon, akkor a mezőnyt kell összébb hoznunk, ugyanis így fognak kialakulni jó versenyek. Ez csak egy szépségtapasz lenne, nem megoldás. Nem tudom melyik géniusz állt elő ezzel az ötlettel, de nem fog ez segíteni semmin,  nem helyes ez az irány.” – Hamilton felnevetve reagált a kritikára és elárulta, ő is hasonlókat mondott, csak a német bővebben fejezte ki magát.

    Pierre Gasly  szerinte az időmérő felépítését  sem kellene megbolygatni, ugyanis a francia úgy véli ez a rendszer már 2006 óta jól működik:

    ,,Szeretem, hogy így mennek a dolgok, a Q1-es,Q2-es,Q3-as formátum nagyszerű kihívás elé állít minket versenyzőket, ugyanis nagyon koncentrálunk kell, ha jó kört akarunk összerakni és tovább akarunk jutni. Ez egy csata, ami arról szól, ki lesz a leggyorsabb egy körön. Sajnálatos lenne elveszíteni ezt a formátumot, szerintem a hétvége egyik legizgalmasabb része az időmérő. Ám ha a show élvezetesebb lesz, akkor miért ne próbálnánk meg? Meglátjuk mi sül ki ebből. Úgy vélem részünkről a leghangsúlyosabb az lenne, ha az autókat még versenyképesebbekké tennék. Ebbe a kategóriába tartozik az, hogy tegyék könnyebbé a másik autó követését és a konstrukciókat is, továbbá az sem ártana, ha az abroncsok több kört bírnának ki. Inkább ezekre kellene fókuszálni, és nem azt megváltoztatni, ami alapjáraton jól működik.” -nyilatkozta a Toro Rosso pilótája.

    Max Verstappen egykori csapattársával ért egyet, és hallani sem akar a sprint versenyekről vagy az időmérő megváltoztatásáról, sőt egyenesen nonszensznek titulálta a fordított rajtrács ötletét:

    ,,Úgy vélem mindenki megérdemli az esélyt arra, hogy a lehető legjobbját nyújtva végezzen jó helyeken az időmérőn. Ez alapján kell, eldönteni ki, melyik helyet érdemli meg. A fordított rajtrács ötlete sem a kedvencem, baromság az egész, úgy ahogy van!” -nyilatkozta a holland a Motorsport.com-nak.

  • Bottas elfogadta a Szingapúrban alkalmazott csapatsorrendet

    Bottas elfogadta a Szingapúrban alkalmazott csapatsorrendet

    Valtteri Bottas megérti, hogy a Mercedes a Szingapúri Nagydíjon visszafogta amiatt, hogy Lewis Hamilton visszajöhessen elé.

    A Mercedesnek nem volt jó versenye a szingapúri, egyik autójuk sem ért fel a dobogóra, mindössze 4-5-ek lettek Hamilton-Bottas sorrendben.

    Az ezüstnyilak másképpen taktikáztak, mint a dobogón végző két Ferrari és Max Verstappen. A németek elhúzták az első etapjukat, hogy majd a végén hátulról gumielőnyből támadhassanak. Ez végül elmaradt, főleg a safety-car fázisoknak köszönhetően.

    Ezalatt történt meg az az eset, hogy a két Mercedes közül hamarabb kiálló Bottasra rászóltak, vegyen vissza, hogy Hamilton ne veszítsen még egy pozíciót azáltal, hogy a finn csapattársa is megelőzi, hiszen végig ő volt előrébb.

    Bottas a verseny után így reagált az esetre: „Az elől haladó autó mindig előnyt élvez a stratégia szempontjából. Aztán ha a hátul jövő miatt akarsz kompenzálni, az előnyt szerez ebből, mint ahogy tettem azt én is. Ha elé akartam volna kerülni, könnyen megtehettem volna, de le vannak fektetve bizonyos szabályok. Ha legközelebb fordítva lesz, akkor ugyanígy fogunk eljárni, nincs ezzel probléma. Nyilván több potenciál volt ebben a mai futamban, de ezek a szabályok. Úgy éreztem jó tempóm van, de ha előzni akarsz, nagy tempókülönbségre van szükséged. Biztosan kielemezzük a ma történteket, csapatként teljesíthettünk volna jobban is.”

  • Hamilton: Fejlesztenünk kell, hogy utolérjük a Ferrarit

    Hamilton: Fejlesztenünk kell, hogy utolérjük a Ferrarit

    Charles Leclerc és a Ferrari váratlan és meglepő pole-pozíciója után csak kapkodták a fejüket a riválisok. Lewis Hamilton szerint pedig most már ilyen pályákon is számolni kell az olaszokkal.

    A Ferrari monacói pilótája idei ötödik, zsinórban pedig a harmadik első rajtkockáját szerezte meg Szingapúrban, ám az előzőekkel ellentétben itt korántsem ők számítottak a favoritnak. Lewis Hamilton sem rejtette véka alá a megdöbbenését.

    „Ennek nem az ő pályájuknak kellene lennie. A nagy leszorítóerőt igénylő pályákon, mint Monaco vagy Budapest nem igazán voltak gyorsak. Hoztak ide fejlesztéseket, ami nagyon úgy tűnik, hogy működik. Mi viszont nem igazán fejlesztettünk már egy ideje, de talán ha újra elkezdenénk, akkor az egy kicsit segítene nekünk.” – fogalmazott a címvédő.

  • A Ferrari versenyzői szerint a Mercedes dominál Szingapúrban

    A Ferrari versenyzői szerint a Mercedes dominál Szingapúrban

    Sebastian Vettel szerint a Ferrari még fejlődhet az időmérő előtt, ám a látottak alapján úgy véli, a Mercedes lesz a leggyorsabb és a legerősebb a hétvégén.

    A német versenyző a második szabadedzésen a harmadik legjobb időt autózta, ám hátránya már több, mint 8 tizedre tetőzött a listát vezető Lewis Hamilton mögött. A magas leszorítóerőt követelő aszfaltcsík egyértelműen az Ezüst Nyilaknak kedvez, míg a Scuderia a szingapúri pályához hasonló helyszíneken szenved az idei autó hiányosságai miatt.

    ,,Magyarországhoz viszonyítunk ezen a helyszínen, bár talán nem a mai nap a legmegfelelőbb az ilyen összehasonlításokra. Holnap már tisztábban fogunk látni, a mi oldalunkon egy nehéz pénteki napot éltük át. Meg látjuk mi lesz, a Mercedes ugyanis nagyon gyors, sőt sokkal gyorsabb nálunk. Talán ennél többre is képesek leszünk, de azt kell mondanom, a Mercedes nagyon erősen kezdte meg a hétvégét. Van hova fejlődnünk, az autó még mindig nem azt csinálja amit szeretnék. Az egyensúly tekintetében is javulhatunk még. Az összes újdonság amit ide hoztunk, úgy néz ki működik, ami nagyon jó hír a számunkra.”

    Az abroncsokra áttérve Vettel úgy véli, egy kiállással teljesíthető lesz a verseny, ám megjegyzésül hozzátette, a közepesek szerinte nem működnek olyan jól és nem is bírnak ki annyi kört, amennyit kellene.

    ,,Nem sokat használtuk a lágyakat. Nyilvánvalóan azok a komponensek tapadnak a legjobban, de az élettartamuk nagyon véges, majd meglátjuk mire megyünk velük. Nem volt ma annyira rossz napunk, de a közepesek sem nyűgöztek le, nem voltak jobbak, mint a lágyak. Minden a lágy abroncsok körül fog forogni szombaton, aztán majd a versenyen megpróbálunk túlélésre játszani és teljesíteni a futamot egy kiállással.” -nyilatkozta Vettel pénteken.

    Charle Leclerc sem zárt sima pénteki edzésnapot, ugyanis rögtön az első gyakorláson egy technikai hibával találta szembe magát (meghibásodott a váltója), míg a másodikon próbálta bepótolni az elvesztegetett időt.

    ,,Az első edzés során egy hiba felütötte a fejét az autóban, így ki kellett hagynom pár kört, ami egy érvágásnak számít az ilyen utcai pályákon. A második gyakorlás során nem éreztem magam magabiztosnak az autóban, ahogy a pályán sem, ezért ezen holnap dolgoznom kell. Nem egy nagy kaland, egy párszor már előfordult hasonló a pénteki napok során. Nem ott végeztem ahol szerettem volna, ezért dolgoznom kell ezen is és remélem holnap már egy jobb nap vár ránk.”

    Arra a kérdésre, hogy az első edzésen történt meghibásodás miatt nem érezte jól magát az autóban Leclerc így felelt:

    ,,Nyilván nem segít az, hogy kevesebb kört tudtam menni azon az edzésen, de nem, az nem volt ilyen hatással rám. Úgy vélem inkább ez az érzés tőlem ered. Dolgoznom kell tehát ezen és a holnapi nap már sokkal jobb lesz, ennyi az egész.”-zárta le a témát a 21 éves fiatal.

    Csapattársához hasonlóan a monacói is a csillagosokat és a Red Bullt prognosztizálja az élre:

    ,,Nagyon erősek lesznek, és nagyon nehéz dolgunk lesz, de számítottunk erre. Megpróbáljuk a legjobb formánkat nyújtani, és majd meglátjuk mire lesz ez elég.”

  • A Forma-1 Hollywoodba megy bemutatózni!

    A Forma-1 Hollywoodba megy bemutatózni!

    Los Angelesbe, illetve a Hollywood Boulevardra tart a Forma-1, amely már a harmadik királykategóriás fesztivál lesz Amerikában. Ma hivatalosan is megerősítették, hogy Valtteri Bottas, Max Verstappen és Daniel Ricciardo vesznek ezen részt, október 30-án.

    A fesztivál célja az, hogy megismertesse a nagydíjhétvégék hangulatát a közönséggel, és a Forma-1-et ismertebbé tegyék az Egyesült Államokban. A korábbi két rendezvény sikeres volt Chicagoban és Miamiban, az F1 Hollywood Festival-t ugyanakkor először rendezik meg Los Angelesben.

    A fesztivál október 29-én kezdődik a „Hollywood Ride of Fame”-mel, ami egy autókiállítás lesz a Boulevardon. A rajongók megismerkedhetnek a motorsport világával oly módon, hogy számos Forma-1-es és ikonikus autót láthatnak a múltból. Másnap a kilátogatók adrenalinfröccséről autóbemutatók gondoskodnak, természetesen központban a Forma-1-gyel.

    Három nagydíjgyőztes: Valtteri Bottas, Max Verstappen és Daniel Ricciardo képviseli majd a csapataikat, tehát a Mercedest, a Red Bullt és a Renault F1 csapatát, és mindannyian gumit égetnek majd a Hollywood Boulevardon. Sean Bratches, a Forma-1 kereskedelmi igazgatója így nyilatkozott:

    „Izgulunk, mert már harmadszor térünk vissza az F1 fesztiválunkkal Amerikába. LA egy ikonikus város, ismert a showbizniszről, és nagyon várjuk már azt, hogy a Forma-1-et láthassuk Hollywood Walk of Fame sétányán, és először vegyük át a hatalmat a Boulevard felett. Fontos, hogy a rajongók megismerjék a Forma-1-et a városközpontokban, és megmutathassuk, hogy a királykategória mit nyújthat az amerikai piacnak.”