Címke: Mercedes

  • Le Mans-ban elúsztak Kiss Norbert bajnoki dobogós esélyei

    Le Mans-ban elúsztak Kiss Norbert bajnoki dobogós esélyei

    Rosszul kezdődött a kamion Európa-bajnokság utolsó előtti hétvégéje Kiss Norbert számára. A német Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok versenyzője nem tudott pontokat szerezni Le Mans-ban, így kevés esélye maradt az összetett dobogó elérése. A szombathelyi versenyző Mercedes kamionjával egész nap gondok voltak, és még egy szerencsétlen ütközés is tetézte a bajt.

    Tökéletes hétvégére készült, ehelyett drámák sorozatával kellett megküzdenie Kiss Norbertnek Franciaországban. A FIA ETRC utolsó előtti versenyhétvégéjének szombati napján a műszaki problémák ellenére jó időt futott ugyan a magyar pilóta az időmérőn, az első és második futamon azonban nem állt mellé a szerencse.

    “Reggel óta nagyon füstölt a kamion, aminek az okát nem találtuk, ezért úgy döntöttünk, hogy este motort cserélünk. A probléma ellenére a szabadedzés és az időmérő is jól ment, de a füst miatt törölték az eredményemet, így csak a 10. helyről indulhattam. A futamon a hatodik helyig feljöttem, majd két körrel a vége előtt felmutatták a fekete alapon narancssárga körös zászlót, vagyis ki kellett volna jönnöm a boxba, de végigcsináltam a futamot. Próbáltuk megmagyarázni a történteket, de nem fogadták el, utólag kizártak a versenyből.”

    Sajnos a folytatás sem lett biztatóbb, Kiss Norbert a fordított rajtrácsos futamon sem tudott javítani.

    “A kizárás miatt az utolsó helyről indultam, Rene Reinert mellől, aki egy érthetetlen manőverrel már az első körben a fűbe lökött, hiába fékeztem, belecsúsztam az autójába. A kamionom kicsit összetört, a kuplungpedál tönkrement, úgyhogy nem tudtam folytatni a versenyt” – foglalta össze csalódottan a történteket Kiss Norbert.

    A kétszeres Európa-bajnok szerint a bajnokság harmadik-negyedik helyét innen már nem lehet elérni.

    “Az ötödik helyre van még esélyünk, vasárnap próbálunk is annyi pontot szerezni, amennyit csak tudunk. Nagyon köszönöm a szurkolást, partnereimnek pedig a támogatást!”

    A kamion-Eb La Mans-i hétvégéjének versenyei vasárnap 14 órakor és 16.30-kor kezdődnek.

    Élő közvetítés:
    http://www.fiaetrc.com/live

  • Négy főt rúgott ki a Mercedes rasszizmus miatt

    Négy főt rúgott ki a Mercedes rasszizmus miatt

    A Mercedes négy alkalmazottat bocsátott el, rasszista, zaklató viselkedésük miatt, további három pedig fegyelmi büntetést kapott.

    A csapat még júliusban indított belső vizsgálatot rasszizmus ügyében, brackley-i központjukban, és arra a következtetésre jutottak, hogy négy férfi megsértette mások az egyenlő elbánáshoz való jogát.

    A The Sun című lap szerint a csapat egyik munkatársát „muszlim terrorista f**znak” nevezték. Ezen kívül a kirúgott alkalmazottak azzal is szórakoztak, hogy ramadán idején fogadásokat kötöttek, hogy a célkeresztbe vett kollégájuk mikor fog felhagyni a böjtöléssel.

    „Borzalmas esete volt ez a rasszista zaklatásnak.” – mondta egy meg nem nevezett forrás a lapnak. „Évekkel ezelőtt kipécézték maguknak ezt a muszlim srácot. Akkor derült rá fény, mikor nyilvános szavazást indítottak. A két fickó, aláírta és dátumozta azt. Ez felháborító, különösen azért, mert Lewis épp a rasszizmus ellen szokott szót emelni.”

    A csapat közleményben megerősítette, hogy a szóban forgó munkatársakat augusztus 2-án elbocsátották.

  • Hamilton: 8 tizedes hátrányunk van a Ferrarihoz képest az egyenesekben

    Hamilton: 8 tizedes hátrányunk van a Ferrarihoz képest az egyenesekben

    Lewis Hamilton szerint majdnem egy másodpercet kapnak a Ferraritól az egyenesekben.

    A tabellát vezető brit versenyző, csak a negyedik legjobb időt autózta a pénteki második szabadedzésen, hátránya az edzést megnyerő Max Verstappenhez és a Scuderiához képest több, mint hét tized lett.

    Az ötszörös világbajnok szerint a ez a sebesség különbség azt jelképezi, hogy megfordultak az erőviszonyok, és a vörösök a fejlesztéseikkel igazán nagyot léptek előre.

    ,,Ez a nap a felfedezésekről szólt, nem kezdődött olyan rosszul, de nem is javultak a dolgok, nagy mértékben. Tettünk előrelépéseket, ám így is a Ferraritól az egyeneseben nyolc tizedet kapunk. Végtére is fejlődtünk, de ők a fejlesztéseikkel egy óriásit ugrottak előre. Szóval, most próbáljuk kitalálni hogyan tudnánk javítani az autón, ám ez nem egy egyszerű folyamat. Az autó egyensúlya a kezdeteknél még jó volt, aztán történt egy kis változás, majd a második edzés végére ismét javult egy kicsit a dolog. Ez őrület, minél többet mész a pályán, annál jobbá válik az állapota, de ilyenkor az egyensúly is változik, ezért újra és újra állítani kell rajta. Hol az autó eleje lesz jobb, hol a hátulja. Az egész erről a játékról szól, és csak néhány lehetőség áll a rendelkezésedre, mikor változtatsz a beállításokon. Nehéz napunk lesz szombaton, de remélem esni fog, úgy hallottam várható majd eső!” -osztotta meg észrevételeit Hamilton.

    Arra a kérdésre, hogy a Mercedes felveheti-e a versenyt a Red Bullal és a Ferrarival, a brit  a következőket válaszolta:

    ,,Ez az egy millió dolláros kérdés, őszintén, nem tudom! Természetesen bízom a srácokban. Szerintem nem hoztuk ki még a maximumot az autóból, és ez volt a problémánk az elmúlt három versenyen is. Próbáljuk kitalálni a mi történik, ám ez nem egy könnyű folyamat. Jó azt látni, hogy verseny van, ám mi is részt akarunk venni a harcban.”

    Valtteri Bottas csapattársához hasonlóan az esőt várja a továbbiakban:

    ,,A Red Bull és a Ferrari egy kicsit gyorsabb volt nálunk. Nem volt különösebb gondunk, az autó egyensúlya viszonylag rendben volt, talán egy kicsit szenvedtünk a tapadás hiány miatt. Ám ezen kívül jó érzés volt a pályán autózni, jól szórakoztam, de nyilvánvalóan találnunk kell még valamit, ha harcolni akarunk az első rajtkockáért. Bízom abban, hogy vasárnap jó esélyekkel vágunk neki a futamnak, remélem szombaton esni fog, ugyanis akkor több esélyünk lenne az időmérőn.”

  • Hivatalos: A McLaren 2020 végén szakít Renault-val, jön a Mercedes!

    Hivatalos: A McLaren 2020 végén szakít Renault-val, jön a Mercedes!

    A McLaren szerződése a Renault Sport Racinggel 2020 végén lejár. A felek a mai nap folyamán megerősítették, hogy a jelenleg érvényben lévő három éves szerződésüket az erőforrásokra pedig nem hosszabbítják majd meg. Zak Brown, a McLaren Racing vezérigazgatójaként így nyilatkozott:

    „A Renault-nak kulcsszerepe volt abban, hogy újra versenyképesebbek lettünk a Forma-1-ben, és egy fantasztikus partnerei így a McLaren Racingnek. Érthető módon alapvetően a gyári csapatukra koncentrálnak, ugyanakkor a Renault mindig is fair volt, a kapcsolatunk folyamatos és átlátható. Köszönjük a teljes motorfejlesztő csapatnak Viryben a kiváló kiszolgálást amit a McLarennek nyújtottak a Forma-1-ben az elmúlt két évben. 2020-ban az utolsó évét kezdi meg a kapcsolatunk, és arra koncentrálunk, hogy együtt induljunk neki annak a kihívásnak, hogy csökkentsük az élmezőnyhöz képest a lemaradásunkat.”

    A mai napon a McLaren és a Mercedes-Benz ugyanakkor azt is bejelentették, hogy 2021-től kezdve a Mercedes motorjait használja majd a wokingi istálló, 2024-ig biztosan. A hosszútávú szerződés így újra a Mercedes ügyfelévé teszi a csapatot, 2014 óta először. Zak Brown erről így vélekedik:

    „Ez a szerződés egy fontos lépés a hosszútávú célunk elérésében, hogy újra sikeresek lehessünk a Forma-1-ben. A Mercedes a mérce csapatként és erőforrás gyártóként is, így természetes, hogy szerettünk volna kapcsolatba kerülni a gyártóval, az utunk következő fázisában. Ez a bejelentés a részvényeseink egyetértésével történt, és a befektetőink felé egy fontos üzenet, a csapatunknak, partnereinknek. A rajongóinknak is, hiszen láthatják, hogy elhivatottan dolgozunk azért, hogy visszakerüljön a McLaren az élre.”

    Andreas Seidl, McLaren Racing csapatfőnök:

    „2021 egy fontos mérföldkő lesz nekünk, hiszen küzdünk tovább, hogy visszatérjünk az élre, így kulcsfontosságú dolog az, hogy minden elemünk adott legyen, amikor a sportág egy új korszakába lép. Várjuk már, hogy újra együttműködjünk a Mercedesszel 2021-től kezdődően. Ugyanakkor a Renault-ra továbbra is mint egy értékes partnerünk tekintünk, és egy fejlődő versenytárs. Arra koncentrálunk, hogy együtt küzdjünk a szezon hátralévő részében, és jövőre.”

    Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport főnökeként még hozzátette:

    „Örömmel üdvözöljük, újra a McLarent a Mercedes-Benz versenycsaládjában, az új motorbeszállítói szerződésüknek köszönhetően. A két márkának kiemelkedő történelme van, ez az új kontraktus pedig a kezdete egy évekre terjedő erőforrásbeli együttműködésnek. A McLaren helyére rakta az építőkockáit az elmúlt szezonokban, és idén lenyűgözően teljesít a Renault motorjaival. Reméljük, hogy a hosszútávú kapcsolatunk egy újabb mérföldkő lesz a McLaren életében, hiszen céljuk a sportág top csapataival megmérkőzni, köztük a gyári Mercedes alakulatával is.”

  • A Forma-1 után a Formula E-ben folytathatja majd Hamilton

    A Forma-1 után a Formula E-ben folytathatja majd Hamilton

    Sajtóhírek szerint az ötszörös világbajnok Lewis Hamilton a Forma-1-es visszavonulása után a Formula E-be teheti át a székhelyét, ahol szintén a Mercedes versenyzője lehet.

    A Mercedes a következő idénytől lesz komoly gyári szereplőre az elektromos sorozatnak, ahol Stoffel Vandoorne és Nyck De Vries lesznek a pilóták. Miután a német óriás belépett az elektromos sorozatba, egyből felmerültek azon találgatások, hogy vajon idővel Lewis Hamiltont is áthozhatják-e majd a sorozatba.

    Mindezekre Toto Wolff szavai adtak alapot, aki az SNTV-nek nyilatkozva elmondta, hogy erről már beszéltek házon belül.

    „Lewis rengeteg motorsport sorozatot követ, és mi már beszéltünk vele a Formula E-ről. Amikor Shanghaiban egyikünk sem tudott aludni éjjel akkor leültünk a TV elé és együtt megnéztük a futamot. Rengeteget ötlet felvázoltunk akkor ennek kapcsán. Lewis egy sokoldalú versenyző, aki folyamatosan szemmel tartja ezt a sorozatot is. Ha a Formula E népszerűsége ilyen ütemben nő továbbra is, akkor nyitott lehet erre a váltásra. De most a Forma-1-re összpontosít.” – mondta Wolff.

    Hamilton szerződése 2020 végén jár le, és a brit nem titkolt célja, hogy megdöntse Michael Schumacher rekordjait, amire jó esélye is van, hiszen az idei meg a következő szezont is behúzza, akkor utolérte a német legendát a bajnoki címek számában is.

  • A McLaren visszaváltana Mercedes motorokra: már közel az egyezség?

    A McLaren visszaváltana Mercedes motorokra: már közel az egyezség?

    A Motorsport.com úgy értesült, hogy a McLaren azon munkálkodik, hogy leváltsa jelenlegi motorpartnerét, a Renault-t, és a franciák helyett a Mercedesszel szerződjön le.

    Annak ellenére tennék mindezt, hogy a csapat a tavalyi Hondáról Renault-ra váltás után idénre egész szépen felfejlődött, gyakorlatilag negyedik erőnek. A 2020-ban lejáró szerződést azonban mégsem hosszabbítanák meg állítólag.

    A McLarennél tehát a nemrég kinevezett csapatfőnök, Andreas Seidl irányításával a Wokingban épülő szélcsatorna mellett újabb dologgal – egy, azért a jelenleginél még mindig jobbnak tartott motor használatával – igyekeznek biztosítani azt, hogy a 2021-es szabályváltoztatások adta lehetőségeket kihasználják, vagyis hogy újra az élmezőny tagjaiként lehessen őket számon tartani.

    Az értesülések szerint a felek már előrehaladott megbeszéléseket folytatnak, és nemsokára meg is állapodhatnak. Kommentálni viszont egyikőjük sem kívánta a pletykákat.

    A teljesítmény lehet, hogy sokat javult, de a megbízhatóságon lenne még mit faragni a Renault háza táján, rengeteg pontot vesztett ugyanis motor-meghibásodások miatt a McLaren. Seidl beszélt is erről.

    „A Renault nagy erőkkel dolgozik azon, hogy növelje a motorerőt, ezt jó látni. De természetesen csalódáskeltő, hogy ennyi büntetésünk és kiesésünk van. Fontos, hogy nyílt kapcsolatunk legyen, és együtt elemezzük ki, illetve oldjuk meg a hibákat.”

    A Mercedes ugye korábban már szállított motort a McLarennek, 1995 és 2014 között. Hosszú ideig a wokingi gárda még a németek gyári csapata is volt. Számos sikert hozott ez a házasság, többször is felértek a csúcsra közösen.

    A McLaren most viszont a Mercedes harmadik ügyfélcsapata lenne, hiszen a Williams 2025-ig már biztosan a németektől kap motort, és ezt véletően a Racing Pointról is ugyanúgy el lehet mondani.

    Az F1 sportszabályzatának 8.3-as pontja azonban kimondja, hogy egy csapat egyszerre maximum három alakulatnak szállíthat motort, ha ennél többnek kívánnak erőforrást adni, azt kérvényezniük kell az FIA-nál. Viszont ez nem minden, hiszen a sportszabályzat 9-es számú mellékletét meg lehet úgy értelmezni, hogy nincs szükség ilyen engedélykérésre.

  • Kiss Norbert hibátlan teljesítményre készül Le Mans-ban

    Kiss Norbert hibátlan teljesítményre készül Le Mans-ban

    Célegyenesbe érkezik a kamion-Eb; utolsó előtti állomásához érkezik a sorozat. A Tankpool24 csapat versenyzője, Kiss Norbert Le Mans-ban közelebb kerülhet az összetett harmadik helyhez, és a kétszeres Európa-bajnok szombathelyi versenyző mindent meg is tesz azért, hogy odaérjen a bajnoki dobogóra a Mercedes kamionnal.

    156 ponttal jelenleg ötödik helyen áll Kiss Norbert a FIA ETRC pontversenyében, mindössze 22 pontnyira a harmadik Adam Lackótól. A dobogó tehát meglehet, ehhez viszont Kiss szerint tökéletes munkára van szükség.

    “Egyetlen elvárásom van magammal szemben, hogy ne hibázzak, hogy kihozzuk a maximumot a rendelkezésre álló eszközökből, a technikából. Meg persze az, hogy ne kerüljek bajba. Ha ezt megtesszük, akkor nyugodtan mehetünk majd aludni, legyen bármi is az eredmény.”

    A Le Mans-i pálya fekszik a Tankpool24 csapat magyar versenyzőjének, az ellenfelekre azonban a szokásosnál is jobban kell figyelnie.

    “Egyik kedvencem a Hungaroring után, sok minden miatt, egyrészt azért, mert legendás helyszín, másrészt a közönség, a hangulat és a pálya minősége miatt is. Ez az egyik legminőségibb pálya az egész szezonban. Hosszú kanyarok, alacsony kerékvetők jellemzik. Amire, vagyis akire figyelnem kell majd különösen, az Adam Lacko és Steffi Halm, ők mindketten előttem vannak pillanatnyilag a pontversenyben, de a rajtnál és a verseny alatt is jobb lesz őket elkerülni, az a legbiztonságosabb.”

    A FIA ETRC Le Mans-i hétvégéjének programja:

    Szeptember 28-a, szombat:
    12.20 – első időmérő + Super pole
    14.35 – első verseny
    17.10 – második verseny

    Szeptember 29-e, vasárnap:
    9.50 – második időmérő + Super pole
    14.00 – harmadik verseny
    16.35 – negyedik verseny

  • Hamilton: Már nem tekinthető favoritnak a Mercedes idén

    Hamilton: Már nem tekinthető favoritnak a Mercedes idén

    A világbajnoki éllovas Lewis Hamilton szerint az idei szezon hátralévő versenyein már nem lehet esélyesnek tekinteni a Mercedest.

    Ugyan majdnem 100 ponttal vezet a brit a Ferrarik előtt a pontversenyben, a nyári szünet óta csak az olaszok tudtak sikernek örülni. Emiatt is gondolja úgy Hamilton, hogy megváltoztak az erőviszonyok.

    „Nincs már olyan pálya hátra idén, ahol mi lennénk az esélyesek. Ha le akarjuk győzni a Ferrarit, akkor tökéletes hétvégét kell teljesítenünk.” – jelentette ki.

    Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke viszont pont az ellenkezőjét gondolja.

    „A futamokon a Mercedes mindig gyorsabb nálunk. Nem minden problémánkat tudtuk eddig megoldani, még ha Szingapúrban nyertünk is, ami adott egy kis magabiztosságot az egész csapatnak.” – reagált Hamilton szavaira.

  • Wolff: A Ferrari belháborúja jól jöhet a Mercedesnek

    Wolff: A Ferrari belháborúja jól jöhet a Mercedesnek

    Toto Wolff rámutatott arra, hogy Sebastian Vettel és Charles Leclerc esetleges csapaton belüli kakaskodása a Mercedes malmára hajthatja a vizet.

    Az elmúlt három versenyen a Scuderia tudott diadalmaskodni, Spa-ban és Monzában a monacói versenyző kaparintotta meg a legnagyobb trófeát, míg Szingapúrban a német a jó stratégiának és a hideg gumikon való tempójának köszönhetően „kiénekelte a sajtot csapattársa szájából” és behúzta az éjszakai futamot.

    A tabellát azonban továbbra is toronymagasan Lewis Hamilton vezeti az év első felében nyújtott teljesítménye miatt, és vajmi kevés esély van arra, hogy elvegyék tőle az első helyet, ám Wolff ennek ellenére tart a Scuderiától és az újonnan talált tempójuktól, viszont a belső kakaskodás miatt a veszély ereje elhalványulhat. Az osztrák csapatfőnök szerint a Ferrari pilótái egymástól veszik el a pontokat, ami egy segítség a Mercedesnek, ugyanakkor hozzátette, ők is voltak már hasonló szituációban, ezért meg tudja érteni milyen fejfájással jár ez most Mattia Binottonak.

    ,,Úgy vélem, ha két vezető egyéniség harcol egymás mellett, akkor meg van az esély arra, hogy ez a kapcsolat rivalizálásba fordul át, ez pedig belháborúhoz, eszkalációhoz vezethet a csapaton belül. Már mi is tartottunk itt, ám úgy gondolom csapatként egy nagyon egyértelmű filozófiát követve már erősebbek vagyunk. Pozitív számunkra az, hogy egymástól vesznek el pontokat, ez egy előny, ám még nem akarok az egységek számolásával foglalkozni. A mi dolgunk az, hogy versenyeket nyerjünk és a legjobb formánkat hozzuk, ám legutóbb Szingapúrban, ezt nem sikerült teljesítenünk.”

    Az éjszakai futamon a csillagosok csak a 4. és 5. pozíciót tudták megszerezni, holott Hamilton sokáig a második helyen haladt,  ám egy félre sikerült stratégiai döntés megpecsételte az egész csapat sorsát.

    ,,Rögtön a verseny után elkezdtük kielemezni a történteket ugyanis meg akartuk érteni mit rontottunk el Szingapúrban, továbbá le akartuk vonni a tanulságot is, hogy fejlődni tudjunk és kerüljük a hasonló helyzeteket. Ezek a nehéz napok kovácsolnak minket még jobban össze, és ez a csapat ismét megmutatta, hogy a gyengeségeket erősségekké tudja átalakítani.”

  • Bottas: Van pár befejezetlen ügyem Szocsiban

    Bottas: Van pár befejezetlen ügyem Szocsiban

    Valtteri Bottas úgy érzi van pár „befejezetlen ügye” Oroszországban, miután tavaly a Mercedes megfosztotta őt a győzelemtől azzal, hogy arra utasították adja át vezető helyét Lewis Hamiltonnak.

    Egy éve a finn versenyző dominált Szocsiban, sokáig vezette is a versenyt, majd az Ezüst Nyilak vezetősége úgy döntött, megcserélik a két pilótájuk pozícióját, hogy ezzel is bebiztosítsák a brit versenyző bajnoki címét.

    Idén azonban a Ferrari nem fenyegeti a Mercedest a végső győzelem elérésében, Hamilton toronymagasan vezeti a tabellát, míg mögötte 65 pontos hátrányt összeszedve Bottas halad. Szingapúrban ennek ellenére a nastolai versenyző ismét meghallotta a rádióban James Vowles hangját, aki arra utasította, menjen három másodperccel lassabb köröket addigi idejénél, hogy vissza tudják adni az ötszörös világbajnoknak a helyet, amit a stratégiai bonyodalom miatt veszített el. Bottas ennek ellenére magabiztos, és várja már, hogy legerősebb pályáján ismét megmutassa, számolni kell még vele.

    ,,Van néhány befejezetlen ügyem itt Szocsiban. Általában fekszik nekem ez a pálya, és remélem ez idén sem lesz másképp. Ugyanakkor a Ferrarinak is kedvezhet ez az aszfaltcsík, mert sok az egyenes szakasz,  ám jó érzésekkel utazom oda, és harcolni fogok azért, hogy a tavalyinál jobb pozíciót érjek el. Szingapúrból jövet nem sok mindenen tudtunk változtatni, ám a beállításokkal és egy-két kisebb dologgal lehet játszani. Le kell vonni a tanulságokat az előző hétvégéből, majd el kell felejteni az ott történteket és tovább kell lépni. Én legalábbis ezt fogom tenni, és a nulláról indulva megyek Oroszországba. Megpróbálok majd a jó érzésekre emlékezni amik még tavalyról megmaradtak és megpróbálom majd felvenni azt a ritmust amit egy évvel ezelőtt elkaptam.” -nyilatkozta Bottas.