Címke: Mercedes

  • Elhunyt Konrad Hahn, a legsikeresebb német kamionos csapat alapítója

    Elhunyt Konrad Hahn, a legsikeresebb német kamionos csapat alapítója

    Az utóbbi évek legsikeresebb kamionos csapata a Hahn Racing, ma azonban súlyos veszteség érte őket: elhunyt az alapító, Konrad Hahn. Jochen Hahn, immáron hatszoros kamion Európa-bajnok édesapja még 1996-ban kezdett bele a versenysportba, amikor az egyik munkájukért cserébe kapott egy versenykamiont az NGC Köngentől. Egy évvel később már testvérével megosztva elindulnak az Európa-bajnokságon, és Konrad bizonyul jobbnak. 19985-ban Jörg kiszáll, így már csak a testvére irányítja a csapatit, és versenyez is az egyetlen kamionjukkal. 1999 végén egy nagy Zolderben történt balesetet követően Konrád már nem versenyez többé, és átadja a volánt fiának, Jochennek.

    Konrad ezt követően a csapatmenedzseri teendőket látta el, és az Altensteigről származó csapat sikeres lett Mercedes, MAN és IVECO konstrukciókkal is.

    Pótolhatatlan veszteség érte a kamionsportot, veletek vagyunk Diana és Jochen ezen nehéz órákban.

    https://www.facebook.com/TeamHahnRacing.de/posts/2620165284711776

  • Ennyibe került a Mercedes tavalyi bajnoki címe

    Ennyibe került a Mercedes tavalyi bajnoki címe

    A Mercedes a nyilvánosságra hozta a tavalyi pénzügyi számait, amely alapján minimális nyereséget könyvelhettek el.

    A csapat teljes 2018-as bevétele – beleértve az F1-es pénzdíjakat, a szponzori pénzeket és anyacég, a Daimler AG támogatását is – meghaladta a 337 millió fontot (kb. 123 milliárd forint). Ez gyakorlatilag megegyezik a 2017-es adatokkal.

    A kiadáson oldalon is minimális növekedés volt megtapasztalható az egy évvel korábbihoz képest. 2018-ban 1,7 millió fonttal költöttek többet, mint előtte, így az éves teljes kiadás 311,4 millió font volt.

    Összességében tehát lényegesen nem változott se a kiadás se pedig a bevétel mértéke.  Ennek oka pedig elsősorban az, hogy a szabályok nem nagyon változtak, így nem volt szükség olyan drasztikus fejlesztési beruházásokra, mint 2016 után.

    A számokból az is kiolvasható, hogy a csapatnál nincs jele annak, hogy készülnének a költségvetési korlát bevezetésére, amely a három élcsapat kiadásait alaposan vissza fogja fogni.

    Ami a személyzeti oldalt illeti, 3 év alatt közel száz fővel bűvölt a háttér személyzet, 2018-ban 968 főt foglalkoztattak. A fizetésük adta a teljes kiadás közel egyharmadát. A Daimler AG marketing bevételeiből származó jövedelem is emelkedett a korábbi adatokhoz képest, amely így már meghaladja 64 millió fontot. Amiből lejön 24 millió, amit a motor részlegnek fizetnek az erőforrásért.

    A bevételi oldalon jelent még meg a tv-s jogdíjak is, amely 2018-ban az összes F1-es televíziós jogdíj 24%-a volt.

    A Forma-1-es csapat remeklése egyébként igen jó hatással van a Mercedens-Benz vállalatra, hiszen az Interbrand tavalyi felmérése alapján a cég összértéke 48,6 milliárd dollár. Ez a szám az F1-es hibrid éra előtt „csupán” 32 milliárd volt. Így jelenleg a Mercedes a világ nyolcadik legértékesebb vállalata.

  • Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris aláírt a Mercedesszel?!

    Lando Norris menedzselését átvette a Mercedes. Az már ismert volt, hogy 2021-től lesz újra McLaren-Mercedes a mezőnyben, hiszen mindkét fél kiadott erről közleményt, de amiről nem beszéltek, hogy a komplex pénzügyi megállapodásban komoly szerepe volt a Horatio Investmentsnek is, amely brókercéget nem más vezet, mint Adam Norris. Lando édesapja tehát komoly szerepet játszott a szerződésnél, fia pedig idén az egyik legjobb újonc a rajtrácson, akire érdemes figyelni.

    A fiatal tehetségek közül pedig Lando Norris most már a Mercedes kötelékébe tartozik majd. Toto Wolff tehát George Russell és Valtteri Bottas mellé megszerezte Landót is. Egyrészt a McLarennek történő motorbeszállítás évekre garantálja az ő versenyképességüket is, a két fél együttműködése pedig Lando miatt még szorosabb lesz. És ez megnyithatja az utat akár több pilótának is, hiszen Bottas szerződése lejár 2020-ban, ahogy Hamiltoné is.

    Nem csoda, hogy a Mercedes hagyta Ocon-t elmenni a Renault-hoz, hiszen ezt általában csak akkor engedik, ha van a tarsolyban valaki, aki hasonló kvalitásokkal bír, sőt még akár fejlődőképesebb is. Érdekes lehet a McLaren helyzete is, akik már gondolkodhatnak azon, hogy miképp blokkolják azt, hogy Lando a Mercedesnél kössön ki, hiszen akár a főszereplője is lehet a wokingiak jövőjének, miközben Sainz szerződése is 2020 végén lejár, ahogy a Renault erőforrások beszállítása is. Ezen motorok pénzügyi finanszírozása pedig egy spanyol biztosítótársaságnak, a Mutua Madrilenanak is köszönhető.

    Mindez pedig magával vonja azt, hogy érdekes felállások lehetnek még a pilótapiacon hamarosan, és csak Charles Leclerc helye a Ferrarinál és Max Verstappené a Red Bullnál tűnik fixnek…

  • Hamilton: Mi tiszteljük egymást Valtterivel

    Hamilton: Mi tiszteljük egymást Valtterivel

    Lewis Hamilton szerint közte és Valtteri Bottas között nem történne meg olyan eset, mint amilyet a Ferrari két versenyzője Charles Leclerc és Sebastian Vettel produkált.

    A Mercedes versenyzője elmondta, ő és csapattársa tisztelik egymást annyira, hogy ilyen történések ne forduljanak elő náluk.

    ,,Együtt dolgozunk, így itt minden a tiszteletről szól. Ezeket a forgatókönyveket mi mindig nyitottan és kertelések nélkül beszéljük át. Valtteri mindig tiszteletben tartotta ezeket, és úgy vélem az a helyes ha mindketten ennek megfelelően cselekszünk, és mi mindig így tettünk.”

    Az oroszországi győzelem miatt Hamilton tovább növelte esélyét a bajnoki cím megszerzésére, sőt nagyon nagy szerencsével akár már Japánban is elhódíthatja azt, de természetesen ez csak akkor következhet be, ha a legfőbb riválisai nulláznak Suzukában.

    ,,Minden szezonban ezt mondom, de tényleg nem akarok még a bajnoki tabellával foglalkozni. Lépésenként kell haladni, egy verseny, egy lépés, nem akarunk baklövéseket elkövetni.”

  • Hamilton lelkes a 2021-es tervek iránt

    Hamilton lelkes a 2021-es tervek iránt

    Az Orosz Nagydíj alatt a Forma-1-es versenyzők betekintést nyerhettek a tervezett 2021-es szabályzásba, és Lewis Hamilton lelkes lett. A pilótáktól most visszajelzéseket várnak az új filozófiáról, a Mercedes versenyzője pedig pozitívan értékelte azt, hogy a FIA kommunikál velük is, ami nagy lépés szerinte a két év múlva életbe lépő szabályzás véglegesítése előtt. Így nyilatkozott:

    „Azt hiszem az nagy lépés, hogy bennünket is bevontak, és nekünk is egy jó lehetőség hogy egységesen álljunk ki. Szerintem egy új és jobb kapcsolatot építünk a FIA-val a GPDA-n keresztül, és talán kellően nyitottak.”

    Hamilton szerint rengeteg tér van még a fejlődésre, ami érintheti például az autó súlyát is, de amit látott az előadáson azzal elégedett volt. Motivált is lett, hogy még mindig versenyezzen majd ezen új szabályrendszer szerint épített autókkal is:

    „Rengeteg olyan dolog van, amit lehetne fejleszteni, és amit megmutattak, hogy ma mennyit veszítesz a leszorítóerőből egy másik autó mögött, és hogy az új autókkal a szimulációik szerint ez mennyivel jobb lesz. Szerintem jó az irány, így örömmel dolgozok ezen olyan keményen, amennyire csak tudok, és ameddig maradhatok, és vezetni akarom ezen új autókat. Persze nem akarjuk azt, hogy lassabbak legyenek az autók, mert ha jól emlékszem, azt mondták, hogy 2-3 másodperccel lassabbak lesznek, de remélem, hogy ez megoldható lesz. A súlyáról pedig annyit, hogy nem akarunk nehezebb autókat. Tudom, hogy ebbe az irányba megy a dolog, de azt is, hogy keményen dolgoznak rajta, hogy ez mégse így legyen.”

  • Bottas: A Safety Car bejövetele egy csodával ért fel

    Bottas: A Safety Car bejövetele egy csodával ért fel

    Valtteri Bottas úgy érezte, a Safety Car bejövetele egy csodával ért fel a Mercedes számára.

    Az Ezüst Nyilak szerencsecsillaga Sebastian Vettel autójának meghibásodásánál ragyogott fel. A német versenyző hiába állt le a megnyitás közelébe, az áramütés veszélye miatt az SF90 kitolását nem tudták azonnal meg kezdeni, így a versenyigazgatóság VSC fázist rendet el. A csillagosok ekkor azonnal kijöttek a kötelező kerékcseréjükre, majd a friss lágy abroncsokon haladva várták az „újraindítást”. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas között ekkor még Charles Leclerc tartózkodott közepes gumikkal, ám George Russell balesete és a Ferrari döntése kivonta az egyenletből a monacóit. A VSC fázis megszűnése után, behajtott a pályára a biztonsági autó, a Scuderia így taktikát válthatott állva maradt versenyzőjüknél, ám végül ezzel a döntéssel ők húzták a rövidebbet.

    A két SC szakasz nélkül a vörösök ifjoncának lett volna nagy esélye megnyerni a futamot, ám körülmények a Mercedes kezére játszották a győzelmet. A csillagosok később elmondták, nem is remélték, hogy ilyen előkelő pozícióba láthatják meg a kockás zászlót, ezért sem meglepő a Bottas azon megfogalmazása, miszerint kész csodával ér fel kettős győzelmük.

    ,,Nagyon erős autójuk van (Ferrari), jó a versenytempójuk és ahogy már a szezon korábbi szakaszaiban is láthattuk az egyenesekben piszok gyorsak. Tudtam, ha elég közel kerülnek, a harmadik szektorban, akkor nagy veszélyt jelenthetnek ránk, legfőképp a második kanyarban. Ezért minimalizáltam a hibákat és összeszedetten versenyeztem. A lágy keverékeken az autót nagyon jó érzés volt vezetni, különösen a kanyarokban, ahol elég jó volt a tapadása. Maximalizáltam mindent, próbáltam  jól bemenni a harmadik szektorba és jól kijönni az utolsó kanyarból. Így próbáltam tehát tartani a pozíciómat, ám ahhoz, hogy ide kerüljek a csapat remek döntéseire is szükség volt. Természetesen a Safety Car bejövetelének időzítése csodaként hatott ránk. Lewisszal ugyanolyan keveréken voltunk,  ugyanolyan autót vezettünk, ezért egyértelmű volt számomra, hogy az én prioritásom az, hogy Leclerc-rel harcoljak első sorban. Az újraindításnál és az első körben még megpróbáltam előrébb kerülni egy pozícióval, de végül az nem jött össze.” -nyilatkozta Bottas.

  • Fejlesztésekkel megy Suzukába a Mercedes

    Fejlesztésekkel megy Suzukába a Mercedes

    Hiába a szinte behozhatatlan előny a Mercedes számára a pontversenyben, a német istálló kisebb fejlesztéseket még bevet az idei szezon során.

    Ugyan a Mercedes kettős győzelmet aratott legutóbb Szocsiban, mégis Szingapúr óta a Ferrari mutatta a legmeggyőzőbb teljesítményt. Ennek kiküszöbölésére pedig módosításokkal megy Japánba a Mercedes.

    „Dolgozunk már néhány apróbb fejlesztésen. Egyrészt igyekszünk még pariban maradni idén a győzelemért, másrészt ezekkel már a következő szezonra is készülünk. Kisebb fejlesztésekről van szó, nem akkora volumenű, mint a Ferrari szingapúri fejlesztése.” – jelentette ki Toto Wolff csapatfőnök.

  • Pont nélkül zárt Le Mans-ban Kiss Norbert

    Pont nélkül zárt Le Mans-ban Kiss Norbert

    Csalódottan búcsúzott Franciaországtól Kiss Norbert. A kamion-Eb-n szereplő magyar versenyzőnek a műszaki hibák miatt katasztrofálisan sikerült a szombati napja Le Mans-ban, de vasárnap sem tudott javítani a Tankpool24 Mercedes kamionjával.

    A csapat egész éjjel motorcserén dolgozott, hogy a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző vasárnap a frissen behelyezett erőforrással javítani tudjon, de a balszerencsés sorozat vasárnap is folytatódott.

    “A füstölés megoldódott, de jött helyette más. Az első versenyen egy ártatlan koccanásban eltört az egyik kormányirányító kar, és hiába indultunk jó helyről, kiestünk az első futamon. A fordított rajtrácsoson az utolsó helyről indultam, amikor meghalt a turbó a kamionban” – idézte fel a történteket a szombathelyi versenyző.

    Kiss Norbert szerint csak a teljesen új fejlesztésű motor oldhatja meg a problémákat hosszútávon, és már csak jövőre.

    “Az idei évnek az eredmények szempontjából itt vége, nincs mit kergetni, az ötödik helyünk is veszélybe került. A helyzet nem rossz, de az év vége nagyon balszerencsés lett. Nem adjuk fel az álmainkat, mindent megteszünk azért, hogy ez a motor kikerüljön az autóból és bekerüljön az új. Mindentől függetlenül a szezonzáró hétvégén Jaramában megpróbáljuk kihozni a maximumot a lehetőségeinkből, és reméljük, hogy télen lesznek pozitív fejlemények” – zárta összefoglalóját Kiss Norbert.

    A FIA ETRC szezonzáró spanyolországi fordulóját október 5-6-án rendezik Jaramában.

  • Norris: Már nagyon várom, hogy egy szép utcai Mercit vezethessek!

    Norris: Már nagyon várom, hogy egy szép utcai Mercit vezethessek!

    A McLaren bejelentette, hogy 2021-től Mercedes motorokat használnak majd, Lando Norris pedig reméli, hogy nekik versenyzőknek ez csak jó lesz. Bízik abban is, hogy kap céges autót a csillagos márkától, de most túlzottan nem izgatja mindez, mert a jelenlegi helyzetükön ez nem javít. A Sky Sportsnak így nyilatkozott:

    „Várom, hogy egy szép utcai Mercedest vezethessek! Ezen kívül ez az üzlet inkább a jövőnkről szól. Örülök neki, de a jelenlegi szituációnkban kér nagyon izgatnom magam rajta.”

    Lando az Orosz Nagydíjat a hetedik helyről kezdi meg, és várja a versenyt:

    „Jó irányba mentünk el egyik napról a másikra, így sokkal pozitívabb hangulatban várhatjuk a versenyt. A leglényegesebb hogy megpróbáljam megelőzni Nico Hülkenberget, és így a maximumot szerezhessük meg a pontok terén. Ezen kívül élvezni akarom a futamot.”

    A McLaren egyike azon csapatoknak, amelyek idén a legnagyobb fejlődést mutatták be, és bíznak abban, hogy 2021-től kezdve a Mercedes motoroknak köszönhetően megtehetik a végső lépést is abba az irányba, hogy újra a csúcson legyenek a királykategóriában.

  • Hamiltonnak hiába volt ‘partimódja’, a Ferrari szerinte már ‘rakétamódba’ kapcsolt

    Hamiltonnak hiába volt ‘partimódja’, a Ferrari szerinte már ‘rakétamódba’ kapcsolt

    Lewis Hamilton úgy érezte, legutolsó köre akár pole pozíciót is érhetett volna, ám a Ferrari ‘rakétamódja’ miatt ideje, csak a második helyre lett elég.

    A brit világbajnok korábban azt nyilatkozta, nyolc tizedes hátrányuk is lehet a Scuderiához képest az egyenesekben, ám mikor a számláló végül négy tizeden állt meg egy kissé megnyugodott amiatt, hogy a lemaradásuk mégsem akkorra, mint amire számított.

    ,,Nehéz időmérőn vagyunk túl, ezeknek a srácoknak őrületes a sebességük az egyenesekben. Ez már a mi partimódunk felett van egy szinttel, nekik valami más van, rakétamód. Még akkor is ha az élen lennénk vagy épp az első rajtkockába, nem tartana az előnyünk sokáig ugyanis az első kanyarig hosszú az egyenes és ők, nagyon gyorsak azokon a szakaszokon, egyszerűen csak átlépnének rajtunk azzal a rakétával, vagy mivel. Úgy éreztem az utolsó próbálkozások pole-t érhettek volna, ám ők gyorsabbak nálunk, Charles nagyon jó munkát végzett, annyira a határon autózott amennyire csak lehet. A szezon második felének kezdete óta már én is kényelmesebben érzem már magam az autóban, ám a teljesítményünk alulmarad az övékhez képest. Úgy érzem az már egy jutalom, ha elválasztom a két Ferrarit egymástól.” -nyilatkozta Hamilton az időmérő után.