Címke: Mercedes

  • Villeneuve szerint mindkét Ferraris pilótát büntetni kellett volna

    Villeneuve szerint mindkét Ferraris pilótát büntetni kellett volna

    Jacques Villeneuve szerint nemcsak Charles Leclerc-t kellett volna megbüntetni Suzukában, hanem Sebastian Vettelt is.

    A német versenyző még azelőtt bemozdult, mielőtt kialudtak volna a piros lámpák, majd gyorsan „megfogta” autóját, és csak akkor indult el újra, mikor már nem világítottak a rajtot jelző eszközök. A négyszeres világbajnok ezzel a mozdulatsorral pozíciót veszített, ugyanis Valtteri Bottas meg tudta előzni és át vette az első helyet.

    Vettelt ugyan vizsgálták a futamon a kiugrás miatt, ám végül nem kapott büntetést, ugyanis még pont hibahatáron belül volt. Oroszországban Kimi Räikkönent pont emiatt büntették, ám az FIA szerint a finn bemozdulása sokkal nagyobb volt, mint a németé. Villeneuve úgy véli, a rajtra vonatkozó szabályokat át kellene nézni és módosítani is kellene rajtuk.

    ,,Vannak ugyan szenzorok az autón és létezi kegy bizonyos toleranciaszint is, de szerintem át kellene ezeket vizsgálniuk. Egyértelmű volt, hogy bemozdult a rajt előtt, meg kellett volna büntetni őt (Vettel), úgy ahogy Räikkönnent. Leclerc is hibát követett el, Verstappen előtte volt már, és ráadásul a külső íven is haladt, ezért semmit sem tehetett. Leclerc-nek el kellett volna kerülnie az ütközést, legalábbis meg kellett volna próbálnia.” -osztotta meg véleményét az egykori versenyző a Sky Italia adásában.

    A kanadai pilóta viszont meglepődött azon, hogy a Ferrari tempója eltűnt a versenyen:

    ,,Vettelnek jó futama volt, bár nem értem hova lett hirtelen a tempója, az időmérőn a Ferrari volt a leggyorsabb, de ahol igazán számítanak a dolgok, a versenyen, már a Mercedes volt az erősebb. Nem tudom mi lett volna akkor, ha Hamilton, Leclerc és Verstappen mögött marad, nem biztos, hogy meg tudta volna őket előzni, ugyanis nagyon gyorsak voltak az egyenesekben. Hamilton azért volt mérges annyira a versenyen, mert ezen pályán a pilóta számít, és itt volt nála sokkal gyorsabb Bottas, mind az időmérőn és mind a versenyen.”

    Villeneuve kritika után egy kis dicséretet is kiosztott, a „szerencsés” ezúttal Max Verstappen lett. 1997 világbajnoka szerint a kiesés után nagyon éretten viselkedett a holland pilóta. Manapság a Red Bull versenyzője elég érdekes kijelentéseket tesz a médiában, ám ez alkalommal visszafogta magát, amit értékelt a kanadai szakértő:

    ,,Véleményem szerint Verstappen nagyon éretten és nyugodtan viselkedett. Ez igazán jó jel, ugyanis épp akkor, önhibáján kívül esett ki. Leclerc előtt volna, nem tudott volna már hova menni. Ha ebben a szituációban ilyen nyugodt tudott maradni, akkor az azt jelenti, hogy az eddigi kisfiúból felnőtt férfi lett.”

  • Hamilton korábbi kasztnijával nyert Bottas Suzukában

    Hamilton korábbi kasztnijával nyert Bottas Suzukában

    Valtteri Bottas maga ismerte el, hogy a csapattársa által már korábban használt kasztnival aratta idei harmadik futamgyőzelmét.

    A finn pilóta sikerével és Hamilton harmadik helyével a Mercedes megszerezte a zsinórban hatodik csapat bajnoki címét, míg egyéniben is már csak a két ezüst nyílnak van matematikai esélye.

    Japánban pedig hosszú idő után újra egész hétvégén, tartósan gyorsabb Valtteri Bottas a címvédő csapattársánál, ami szerinte az új monocoquenak köszönhető.

    „Új kasztnit használtam ezen a hétvégén. Amit valójában Lewis már használt idén korábban. A hétvége elejétől kezdve sokkal jobbnak éreztem az autót, mint ezt megelőzően.” – ismerte el a finn.

    „Lewis egy teljesen újat kapott, így kaphattam meg az övét. A csapat időnként cserélgeti ezt, de legalább most nem éreztem   rosszabbnak.” – tette hozzá.

  • Binotto szerint ha nincs az elrontott rajt, nyerhettek volna

    Binotto szerint ha nincs az elrontott rajt, nyerhettek volna

    A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto érzése szerint ők is megnyerhették volna a Japán Nagydíjat, ha nem rontják el a rajtot.

    A magyar idő szerint vasárnap éjszakai időmérő edzésen – a pénteki nap fényében kisebb meglepetésre – Ferrari első sor született, Sebastian Vettel-Charles Leclerc sorrendben. Az olaszok öröme azonban nem tartott sokáig, hiszen a pár órával később induló futamon már a rajtnál megpecsételődött a sorsuk.

    Sebastian Vettel ugyanis hamarabb bemozdult, mint ahogy kialudtak volna a piros lámpák, és igaz, hogy végül nem büntették, de a zseniálisan eljövő Valtteri Bottas így is rögtön kikerülte. A finnt eztán kis túlzással már látni sem lehetett, simán győzött, idén harmadjára, míg Vettel Hamilton késői támadásait kivédekezve második lett. A másik autóval Leclerc pedig az első kanyarban vetett gyakorlatilag véget a versenyének, hiszen kipörgette Verstappent, aminek következtében megsérült az első szárnya, ráadásul utólag még büntették is. Mindezek után a 7. helyre rangsorolták.

    A Scuderia csapatfőnöke, Mattia Binotto így értékelte a suzukai futamot: „A versenytempónk és a gumihasználatunk nem volt a Mercedes szintjén. Azonban hiszem, hogy ha elöl maradunk, meg tudtuk volna védeni a pozíciónkat. Talán nem nagy a különbség, de ha te rajtolsz elölről, akkor ott kell maradnod. A pozitívumokra kell fektetni a hangsúlyt, tehát az első sorra. A rajt aztán mindent tönkretett. Az első pár kör után rájöttünk, hogy Hamiltonnak két kiállással kell mennie. Számítottunk tehát a kiállására, és tudtuk, hogy mögénk fog visszajönni a lágy gumikkal. Az egyenesekben ki kellett védenünk, és meg is tettük. Seb jó volt, a starton kívül jó versenyt futott.”

  • Wolff Laudának dedikálta a konstruktőri bajnoki címet

    Wolff Laudának dedikálta a konstruktőri bajnoki címet

    Valtteri Bottas győzelmével, illetve Lewis Hamilton harmadik helyével és a leggyorsabb körért járó egy pontjával Japánban a Mercedes bebiztosította bajnoki címét. Zsinórban a hatodikat. Toto Wolff csapatfőnök az idén elhunyt Niki Laudának ajánlotta a sikert.

    „Nikinek szeretnénk dedikálni  ezt, mivel ő a kezdetektől fogva nagyon fontos része volt ennek az utazásnak és mindig nagyon fontos volt a puszta jelenléte is, ahogy a támogatása és nyomása egyvelege is, ő egy nagyon különleges személy volt.” – mondta Wolff a háromszoros világbajnok néhai versenyzőről.

    „Amikor elkezdtük ezt az utazást, hat vagy hét évvel ezelőtt, versenyeket szerettünk volna nyerni, és utána bajnoki címért küzdeni. És hat évvel később ez a hatodik bajnoki címünk zsinórban.”

    „Nagyon elégedett vagyok mindenkivel, aki érintett ebben és nagyon sok kemény munka van emögött, sok fájdalom, fájdalmas pillanatok is, de a csapat mindig képes volt összeszedni  magát.”

    Ezidáig a Ferrari volt az egyetlen csapat, melynek zsinórban hatszor sikerült konstruktőri bajnoki címet nyerni, 1999 és 2004 között.

    „Hatalmas a nyomás, mivel bár mondhatják, hogy ‘oké, az élen harcoltok’, de az igazság az, hogy ezzel a saját mércénket is nagyon magasra tesszük és a saját elvárásainkat, és ha aztán nem jön amit vártunk, az rendkívül fájdalmas.” – mondta Wolff.

    „Végül aztán tanulunk a fájdalmas élményeinkből. A csapat erős lett szerintem, mert tényleg fel tudunk állni, ha nem mennek jól a dolgok, mint ma délelőtt (az időmérő után), és ezen továbbra is dolgoznunk kell.”

  • Bottas üzent a kétkedőknek: még több ilyen siker lesz és b*sszátok meg

    Bottas üzent a kétkedőknek: még több ilyen siker lesz és b*sszátok meg

    Hosszan tartó nyeretlenségi időszakot zárt le a Japán Nagydíjon aratott sikerével a Mercedes finnje Valtteri Bottas. A Mercedes finn pilótája rengeteg kritikát kapott az elmúlt hónapokban és ezzel a sikerrel együtt keményen üzent is a rosszakaróinak.

    A bajnoki címre még matematikailag pályázó Bottas idei harmadik sikerét ünnepelte Suzukában, de legutóbb Azerbajdzsánban pezsgőzhetett a dobogó tetején. Elég jó teljesítményt nyújtott a hétvégén, ami a csúcsformáját idézte és kijelentette, hogy még több ilyen domináns győzelmet vár.

    „Nagyszerű érzés, boldog vagyok. Ez egy tökéletes nap volt, tökéletes rajttal. Tudtuk előzetesen, hogy jó tempónk lehet, mint ahogy ez minden vasárnap így is volt, még ha a Ferrari le is győzött minket az időmérőkön. Örülök, hogy sikerült az elején az élre állnunk, mert teljesen más a futam, ha vezetsz. Én diktálhattam a tempót, figyelhettem a gumikra meg minden. Ez már nagyon hiányzott, még több ilyet akarok.” – nyilatkozta a finn.

    Bottas számára nehéz volt az elmúlt időszak, hiszen a teljesítménye miatt rengeteg negatív kritikát kapott, főleg miután a Mercedes hosszabbított vele. Ezen kritikusnak most egy elég kemény, de egyértelmű üzenetet küldött:

    „Fantasztikus újra nyerni, természetesen sok olyan ember volt, akik azt mondták, hogy alulteljesítettem eddig a szezon második felében, nekik csak azt tudom mondani, hogy b*sszák meg.” – fogalmazott vehemensen.

    A finn ezen kívül még a leintés után James Vowlesnek is címzett egy kisebb kritikus és irónikus üzenetet, miután az általában a „Valtteri, itt James” kezdetű beszélgetések mindig valamilyen, számára kedvezőtlen csapatutasítást tartalmaztak. Bottas most viszont a „James, itt Valtteri…szép munka” üzenettel vágott vissza.

    https://twitter.com/Insidef1/status/1183308731095740416?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1183308731095740416&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.planetf1.com%2Fnews%2Fbottas-wants-more-of-the-same-after-dominant-win%2F

  • Bajnok lehet-e Hamilton már Mexikóban?

    Bajnok lehet-e Hamilton már Mexikóban?

    Lewis Hamilton harmadik helyezésével és Valtteri Bottas győzelmével a Japán Nagydíjon már eldőlt az idei konstruktőr bajnoki cím sorsa. Eldőlhet-e vajon az egyéni világbajnokság a soron következő versenyhétvégén Mexikóban?

    Egyszerű a válasz: igen, és ezzel akkor a Mercedes egymást követő hat évben behúzta akkor a versenyzők és a konstruktőrök bajnoki címeit is. Hamilton vezet a csapattársa Valtteri Bottas előtt, 64 ponttal. Két hét múlva lesz a Mexikói Nagydíj, és utána még három futam, ahol 78 pontot lehet szerezni. Hamiltonnak elég tehát 14 ponttal többet kell szereznie, mint a finn pilótának, hogy bebiztosítsa a hatodik bajnoki címét.

    Amennyiben a brit végez az élen és megszerzi a leggyorsabb körért járó pontot is, akkor Bottasnak legalább negyediknek kell lennie. Ekkor még Hamilton javára a több nyert verseny döntene, és ezzel az egyetlen állva maradt ellenfele sem tud már mit kezdeni. Ha Bottas tizedikként végezne, vagy nem szerezne pontot, a bajnoki címhez Hamiltonnak elég lenne egy harmadik helyezés is Mexikóban.

  • Valtteri Bottas nyerte a Japán Nagydíjat, bajnok a Mercedes

    Valtteri Bottas nyerte a Japán Nagydíjat, bajnok a Mercedes

    Valtteri Bottas jól kapta el a rajtot, ellentétben a két Ferrarival. A finn átvette a vezetést, a két Ferrarira pedig még Max Verstappen veszélyt jelentett, ennek azonban az lett az eredménye, hogy Charles Leclerc összeütközött vele, mire a holland át is szánkázott a füvön. A két versenyző a 16. és 17. helyre esett vissza.

    Albon és Norris is összeütköztek, utóbbi vissza is esett az utolsó előtti helyre.

    Az élen Bottas-Vettel-Hamilton sorrend alakult ki.

    Vettel rajtját vizsgálták a versenybírák, mert úgy tűnt, hogy kiugrott a rajtnál, aztán állt meg és ez okozta a rossz rajtját is. Végül nem kapott érte büntetést, mert bár a felvételekből egyértelműen látszott, hogy bemozdult, még időben megállt és az érzékelési pontot nem érte el. Ráadásul végül pórul is járt, hiszen a rajttal el is bukta első helyét.

    16 kör telt el a versenyből, mikor Max Verstappen végül feladni kényszerült és visszagurult a boxba. Leclerckel való incidensét a futam után vizsgálják ki a versenyfelügyelők.

    Leclerc a verseny végén a hatodik helyen még megejtett egy boxkiállást, hogy plusz egy pontért meg tudja utána futni a verseny leggyorsabb körét. Ez azonban végül nem jött össze neki, Hamiltoné lett a leggyorsabb kör.

    Eközben – három körrel a vége előtt – Hamilton támadni kezdte Vettelt a második helyért. Kis híján sikerült is neki az előzés, mikor mindketten az egyik Toro Rossót körözték le, de végül nem sikerült a pozíciócsere.

    Az utolsó körben Sergio Perez összetörte autóját, miután összeért az autója Pierre Gasly Toro Rossójával. Ennek ellenére a 17. helyen rangsorolták végül a mexikói versenyzőt

    A futamot végül Bottas nyerte, Vettel és Hamilton előtt.

    Ezzel a Mercedes meg is szerezte a 2019-es konstruktőri bajnoki címet.

    Versenyző Csapat Differencia
    1 Valtteri Bottas Mercedes
    2 Sebastian Vettel Ferrari 11.376
    3 Lewis Hamilton Mercedes 11.786
    4 Alexander Albon Red Bull Racing 61.152
    5 Carlos Sainz jr McLaren 69.081
    6 Charles Leclerc Ferrari 1 kör
    7 Daniel Ricciardo Renault 1 kör
    8 Pierre Gasly Toro Rosso 1 kör
    9 Nico Hülkenberg Renault 1 kör
    10 Lance Stroll Racing Point 1 kör
    11 Daniil Kvyat Toro Rosso 1 kör
    12 Lando Norris McLaren 1 kör
    13 Kimi Räikkönen Alfa Romeo Racing 1 kör
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo Racing 1 kör
    15 Romain Grosjean Haas F1 1 kör
    16 Kevin Magnussen Haas F1 1 kör
    17 Sergio Perez Racing Point kiesett
    18 George Russell Williams 2 kör
    19 Robert Kubica Williams 2 kör
    20 Max Verstappen Red Bull Racing kiesett
  • Hamilton szerint Bottas csak a szélárnyék miatt volt gyorsabb nála

    Hamilton szerint Bottas csak a szélárnyék miatt volt gyorsabb nála

    Lewis Hamilton szerint a csapattársa, Valtteri Bottas „a masszív szélárnyéknak” köszönhetően verte meg őt a Japán Nagydíj második szabadedzésén.

    A pénteki második szabadedzésen a két Mercedes pilóta az időmérős szimulációján Bottas három tizeddel volt lassabb brit csapattársánál az első mért pontnál. Azonban a finn a hosszú egyenesben szélárnyékot kapott a második és a harmadik szektorban is, aminek köszönhetően egy 1:27.785-ös idővel, igaz, hogy csak egy tizeddel, de sikerült legyőznie ötszörös világbajnok csapattársát.

    De felvetődik a kérdés, hogy miként sikerült a finn-nek négy tizedet vernie Hamiltonra az utolsó két szektorban. A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: Bottas a hosszú egyenesben kapott szélárnyékot, ami miatt sokkal nagyobb sebességet ért el Hamiltonnál.

    „Ezen a pályán mindig lehet időt találni, ugyanis biztos vannak olyan területek, ahol még veszítesz valamennyi időt,” – véli az ötszörös bajnok brit versenyző. „Őszintén megvallva, a szuzukai pálya nem tartozik a legerősebb helyszíneim közé, van még miben fejlődnöm ezen a pályán.

    „Valtteri a szélárnyéknak köszönhetően körülbelül fél másodpercet hozott rajtam a hátsó egyenesben. Ez eléggé érdekes, ugyanis az első szakaszban nem szeretnéd azt, hogy bárki is előtted legyen az S kanyarokban, mert tiszta levegőre van szükséges. Ha pont úgy jön ki, hogy a pálya végén lesz szélárnyékod, az a legtökéletesebb a számodra.”

    A Japán Nagydíj időmérő edzését holnap, magyar idő szerint reggel 3:00 órakor rendezik majd. Szerintetek ki szerzi majd meg a pole pozíciót a felkelő nap országában?

  • Wolff: a McLaren motorjai nem növelik a befolyásunkat

    Wolff: a McLaren motorjai nem növelik a befolyásunkat

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy véli, a német gyártó nem szól majd bele nagyobb súllyal a sportági ügyekbe azért, mert a McLarennek is motorokat szállít majd.

    2021-ben újra egyesül a párosítás, ami 78 nagydíjgyőzelmet és három egyéni világbajnokságot hozott a wokingiaknak. A Mclaren a Racing Pointhoz és a Williamshez csatlakozik majd, mint Mercedes-vásárlókhoz, de Wolff kétli, hogy emiatt nagyobb lenne a politikai befolyásuk a sportágon belül.

    „Úgy gondolom, az, hogy még egy vásárlónk van, már nem bír nagy jelentőséggel ezekben az időkben” – idézi őt a Crash.net – „Minden csapat a saját érdekeit képviseli, miközben észben kell tartani a nagyobb képet is, hogy a show vonzó legyen a nézők számára.”

    Wolff nem tagadja, vásárlóik figyelembe veszik motorszállítóik véleményét is a sportági döntések során, de a ráhatás általában ennél a határnál meg is áll.

    „Az természetes, hogy amikor a motorokról esik szó, a partnereink meghallgatják a véleményünket. De nem láttam még olyan csapatot, akinek a motorszállítója megkötötte volna a kezét.” – tette hozzá.

    Nem várom el a McLarentől, de a Racing Pointtól vagy a Williamstől sem, hogy saját érdekeik ellen döntsenek.”

    „Az ok, amiért így döntöttünk a McLarennel, nem a befolyás volt, hanem a bevételeink növelése, és az előny, hogy egyszerre négy csapattól gyűjthetünk adatokat, és tanulhatunk belőluk.”

  • Marko: Bottasszal vagyunk egy szinten, Hamilton már túl gyors

    Marko: Bottasszal vagyunk egy szinten, Hamilton már túl gyors

    A Red Bull Racing tanácsadója, Helmut Marko az esélyeikről beszélt a Japán Nagydíjon.

    A csonka suzukai hétvége második, és egyben a tájfun miatt utolsó szabadedzésén látottak alapján az osztrák szakember Verstappent Bottasszal egy szintre saccolja, ám a Hamiltonhoz képesti különbséget nem tartja áthidalhatónak.

    „Most jól kezdtük a hétvégét” – értékelt Marko az Auto Motor und Sport hasábjain. „Azonban túl sok  beállítást próbáltunk ki, inkább adatokat kellett volna gyűjtenünk, hogy a Mercedeshez közeledhessünk. Bottas szintjén vagyunk, de Hamilton már túl gyors nekünk.”