Címke: Mercedes

  • Briatore: Hamiltont egy csapatba Leclerc-rel vagy Verstappennel!

    Briatore: Hamiltont egy csapatba Leclerc-rel vagy Verstappennel!

    Flavio Briatore úgy érzi a Mercedes Charles Leclerckel és Lewis Hamiltonnal vagy épp Max Verstappennel és az ötszörös világbajnokkal még jobb csapat lenne.

    A monacói pilóta népszerűsége és elismertsége egyre csak növekszik, futamgyőzelmei után a dicséretek csak úgy záporoztak az irányába, és még csak a második szezonját teljesíti. Emellett holland riválisáról régóta tudni lehet, hogy nagyon gyors, és csak egy igazán versenyképes autó kellene neki ahhoz, hogy végre elhódítsa a hőn áhított trófeát.

    Az olasz ex-csapatfőnök úgy érzi, a brit versenyzőt, aki hamarosan megszerzi hatodik világbajnoki címét, csak a két 22 éves pilóta tudná igazán nagy kihívások elé állítani.

    „Verstappen és Leclerc, képes még arra hogy világbajnokságot nyerjen Hamilton mellett. Ha Leclerc ülne a Mercedesben Bottas helyett, akkor szerintem ő Hamiltonnal szinte egálban lenne. Számomra tehát a legjobb felállás, egy Verstappen-Hamilton vagy egy Leclerc-Hamilton páros lenne a Mercedesben.” – osztotta meg véleményét Briatore.

  • Hamilton legutóbbi kirohanására még a Mercedesnek is reagálnia kellett

    Hamilton legutóbbi kirohanására még a Mercedesnek is reagálnia kellett

    Lewis Hamilton úgy döntött egy ideig eltűnik, ugyanis úgy érzi, az emberek nem veszik komolyan a Föld megmentését és az állatok védelmét.

    Ahogy korábban már megírtuk az ötszörös világbajon a veganizmusra és bolygónk megóvására hívta fel a figyelmet , hosszan taglalta a problémákat és elmesélte saját fejlődési útját, majd legutolsó „történetének” utolsó képkockájában úgy döntött egy ideig elvonul.

    „Úgy érzem egy ideig feladok mindent, és teljesen kikapcsolok.”

    A rajongókat megijesztette a brit kijelentése, ezért a német SID hírügynökség megkereste a Mercedest és arra kérte a csapat szóvivőjét, kommentálja pilótájuk legutóbbi üzenetét.

    „Úgy vélem ezt a választ a környezetvédelemmel kapcsolatos problémákra adta, semmi köze ennek az üzenetnek a versenyzéshez, bár nem vagyok teljesen biztos ebben.” -válaszolta a szóvivő.

    Hamilton már csak egy karnyújtásnyira van attól, hogy megszerezze hatodik világbajnoki címét, akár már Mexikóban is megnyerheti azt, ha 15 ponttal többet szerez csapattársánál, Valtteri Bottasnál.

     

  • Drift: Brno – harc a végső pontokért

    Drift: Brno – harc a végső pontokért

    Még sohasem volt ilyen szoros állás talán a bajnokságban egy versennyel az idény zárása előtt. A dobogó első helye már elkelt a Magyar Profi Drift Bajnokság PRO kategóriájában, de a második, harmadik, negyedik és ötödik hely sorsa még nagyon kérdéses.

    Roman Kolesar három versenyből eddig kétszer győzött, egyszer pedig a második helyet szerezte meg, így toronymagasan vezeti a bajnokságot. Az első helyet már nem lehet tőle elvenni, de azt még senki sem tudhatja biztosan, hogy ki áll majd mellette az év végi dobogón.

    A Mercedessel rajthoz álló Magyar Tamás és a gyönyörű BMW E92 volánja mögött ülő Piskolty Kevin között mindössze két pont különbség van, így ők még a többieknél is jobban várják az utolsó versenyt, melyet a sokak által imádott Brno-i pályán rendeznek majd meg 2019. október 26-27-én.

    Magyar Tomi rengeteget küzd a technikával, mindig szerelnek, ritka a nyugodt versenyhétvége az életükben. Tomi azonban hihetetlen, ahogyan a Mercivel driftel, precíz, bátor és sohasem törődik azzal, hogy a Mercijénél jóval erősebb autókkal kell megküzdenie. Most is elegánsan csak ennyit üzent Kevinnek, aki két ponttal elmaradva mögötte jelenleg a harmadik helyen áll: „Hajrá, versenyezzünk egy jót, lehetőleg ne a technika döntse el…”

    Piskolty Kevin BMW E92-vel áll rajthoz, sok gond nincs ezzel az űrtechnikával. Kevin fantasztikusan tehetséges pilóta, ifjú kora ellenére sok-sok borsot tört már magyar és külföldi ellenfelei orra alá. Most abban bízik, hogy a második hely még kényelmesen megszerezhető az utolsó, záró futamon Brnoban. Lazán ennyit üzent Tominak: „Nahát Tomi! Elég szoros pontverseny alakult ki köztünk. Brnoban találkozunk!”

    Még szorosabb a verseny a jelenleg negyedik helyen álló Cselőtei Csaba és az ötödik helyen álló Bócsik Oszkár között, hiszen őket mindössze egy pont választja el egymástól.

    Mindketten az utolsó versenyen vesztettek sok pontot és így elmaradtak az „élmezőnytől”, de nem búsulnak, hiszen nincsenek lehetetlenek. Csaba ezt üzente az őt követő Oszinak: „Brnoba egy teljesen új technika fog a motorháztető alatt elhelyezkedni. Sajnos tesztelésre már nincs lehetőségünk, így csak reménykedni tudunk, hogy nem lesz technikai hiba! Nagyon várjuk a versenyt és természetesen szeretnénk megvédeni a negyedik helyet! Bócsik Oszi barátomnak műszaki hiba-mentes, jó versenyzést kívánok!”

    Oszi is korrekt módon egy jó versenyt vár és bízik abban, hogy lefaraghatja minimális hátrányát:
    „Ebben az erős mezőnyben nem adják könnyen a dobogó egyik fokát sem. Brno az egyik kedvenc pályám, nagyon várja az egész csapat, hogy újra ott lehessünk. Remélem Csabival tudunk egy jót csatázni azért az egy pontért (persze ha a hajtáslánc is úgy akarja)!”

  • AUTOMOTIVE HUNGARY 2019, még két napig!

    AUTOMOTIVE HUNGARY 2019, még két napig!

    Hetedik alkalommal rendezik meg az AUTOMOTIVE HUNGARY Nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást 2019. október 16–18. között a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Az esemény, valamint a vele egy időben rendezett Autótechnika-Autodiga szakkiállítás a régió egyetlen olyan fóruma, amelyen az autógyártás teljes spektruma jelen van, a formatervezéstől, a gyártáson át a szervizig.

    Az AUTOMOTIVE HUNGARY ezúttal is bemutatja a járműiparra jellemző úgynevezett ágazati mátrixot, amelyben megtalálhatók az elektronika, számítástechnika, szoftver-, gép-, műanyag-, üveg-, vegyipar, és kompozit ipar elemei. Az autógyárak mellett megjelennek az alkatrészgyártók, a gyártási folyamatok és beszállítói szolgáltatások képviselői, a gépjárműipari egységek és rendszerek-, üzemi gyártó berendezések gyártói, forgalmazói, rendszerintegrátorok, valamint az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók képviselői.

    A napjainkban zajló digitális forradalom olyan szinten alakítja át a vásárlói szokásokat, a gyártást, valamint a gyártók és beszállítók közötti információáramlást, hogy ezek a folyamatok egyedül már nem menedzselhetők.  Ráadásul a nyugat-európai autóiparban tapasztalható negatív tendenciák és ezek magyarországi hatásai miatt is különösen fontos, hogy a szakma szereplői rendszeresen találkozzanak egymással; ezeknek a találkozásoknak immár hét éve a legjelentősebb fóruma az AUTOMOTIVE HUNGARY.

    Idén 15 ország 200 kiállítója mutatja be termékeit, innovációit. A négy magyarországi autógyár – Audi, Mercedes, Opel és Suzuki – mellett számos, a saját területén meghatározó cég; beszállítók, az iparághoz kapcsolódó szolgáltatók, állami szervezetek és a szakmát képviselő szövetségek 2019-ben is jelen lesznek a kiállításon.

    A kiállítók teljes listája a http://automotivexpo.hu/hu/kiallitoi-lista-2019 oldalon olvasható.

    A tervezett programok között szerepelnek mérnöki továbbképzések (több témában), MAGE – HIPA beszállítói fórum és a mérnökhallgatók számára szervezett hagyományos TechTogether verseny.

    Az Innovációs és Technológiai Minisztérium konferenciát szervez „Innovatív utakon az autóipar” címmel, melyen szó fog esni az Ipar 4.0 integrálásáról, szinergiák kihasználásáról, egyetemi – ipari együttműködésekről, tudástranszferről és az ellátási láncban szereplő tudásalapú beszerzési irányokról, piacokról.

    A Portfolio és a MAGE Ipar 4.0 konferenciát rendez a kiállítás ideje alatt többek között a digitalizáció, a fejlesztési projekt tervezése és megvalósítása, a smart factory, a horizontális és vertikális integráció tematikában.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium, Baden-Württemberg Gazdasági Minisztériuma és az am-LAB Digital Innovation Hub közös konferenciáján elsősorban a német autóipar helyzetéről, a Volvoról (mint kiemelkedő globális autógyártóról), valamint a robotokkal történő munkavégzésről lesz szó.

    A szakmai programokról és konferenciákról részletesen itt olvashat: http://automotivexpo.hu/hu/programok-2019

    Az esemény mögött ezúttal is széles körű szakmai és állami támogatás áll, ami magas színvonalú szakmai programok megvalósítását teszi lehetővé. A kiállítás szakmai partnerei a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE), a Magyar Járműalkatrész-gyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA). A kiállítás fővédnöke: Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter.

    Az AUTOMOTIVE HUNGARY társrendezvénye, az Autótechnika-Autodiga Nemzetközi járműfenntartó-ipari szakkiállítás, amelyet 28. alkalommal rendeznek meg. A hazai autójavító és -fenntartó ipar legjelentősebb szakmai fórumán a diagnosztika, a garázsberendezések és a gépjárműalkatrészek, valamint a szolgáltatások kínálatát egy fedél alatt tekinthetik meg a gépjárműjavító szakma szereplői.

    Másodszor hirdette meg a Hungexpo Zrt. az AUTOMOTIVE HUNGARY Innovációs Termékdíj pályázatot. Idén is számos, rendkívül színvonalas pályázati anyag érkezett a szakmai zsűrihez, melynek tagjai: Kilián Csaba, a MAGE főtitkára, Szammer István az autopro.hu ügyvezetője és dr. Takács János, a GTE elnöke három Nagydíjat és két Különdíjat hirdetett.

    Innovációs Nagydíjban részesült

    a TRUMPF Hungary Kft. a TrueLaser Station 5005 TrueDisk Pulse 421 zöld lézeres megmunkáló celláért;

    a Varinex Informatikai Zrt. az AUTODESK Fusion 360 újgenerációs terméktervezői platformért;

    az ABSOLUT CNC Kft. a Hanwha Precision Machinery kollaboratív robotért.

    Különdíjban részesült

    a HIGH QUALITY SUPPORT AND CONSULT KFT. az Company Operations System rendszerért;

    a PROPRERUS Kft. az Oilex olajfelszedő anyagért.

    Általános információk

    Látogatói belépés: III-as kapu, a kiállítás az A pavilonban tekinthető meg

    Nyitva tartás: 2019. október 16-18.  9.00 – 17.00

    Látogatói parkoló: P5 belső parkoló

  • Hamilton szerint a Mercedesnél van a legjobb pilótapáros

    Hamilton szerint a Mercedesnél van a legjobb pilótapáros

    Lewis Hamilton szerint a Mercedes rendelkezik a legjobb pilótapárossal a Forma-1-ben.

    2017-óta Valtteri Bottas és a brit világbajnok a legnagyobb egyetértésben vezetik az Ezüst Nyilak konstrukcióit. Mindkét fél tiszteli egymást, és ha arra kerül a sor akkor engedelmeskednek a csapatutasításnak is. A német Bild am Sonntag megkérdezte Hamiltont arról, jobbnak-tartja-e magukat a Ferrari párosánál, az ötszörös bajnok erre a következőket felelte:

    ,,Természetesen! Miénk a legjobb kombináció, nem látok ennél nagyobb összhangot és egyensúlyt más párosoknál az F1-ben.”

    A 34 éves versenyző szerint a Scuderia versenyzőinél a legfőbb probléma az, hogy mind a ketten a vezér szerepkörért helyért harcolnak, és ez a csata nem tesz jót a Ferrarinak. Hamilton elismerte, náluk is meg van a késztetés arra, hogy felülkerekedjenek egymáson, ám csapattársi kapcsolatát Bottasszal inkább az érett és tisztelettudó viselkedés jellemzi.

    ,,Mindig ugyanaz a forgatókönyv lép életbe, le akarod győzni a csapattársad, és ez nincs másképp most sem. Valtteri le akar győzni engem, én pedig őt. Ám köztünk van egy érett kapcsolat, ami nem volt meg fiatalabb koromban a többi csapattársammal. Köztem és Valtteri között ez működik, mi nagyon tiszteljük egymást. Minden évben egyre gyorsabb lesz, ezért nekem is új trükköket kell előhúzni a kalapból, hogy tudjam tartani vele a lépést.”

  • Vettel és az olasz sajtó dicséri a szinte tökéletes Mercedest

    Vettel és az olasz sajtó dicséri a szinte tökéletes Mercedest

    A Mercedes Suzukában elhódította a konstruktőri bajnoki címet, immár hatodjára, ezért a fő riválist képviselő Sebastian Vettel és az olasz sajtó dicsérettel adózott a német csapat sikerének.

    A hibrid-éra egyértelműen sikertörténetet írt a csillagosoknak, ugyanis 2014 óta nem találtak legyőzőre, habár egy-egy évben (2017-2018) a Ferrari közel volt ahhoz, hogy megdöntse az Ezüst Nyilak egyeduralmát. Egyes vélemények szerint a korszak amit képviselnek, már-már Michael Schumacher ferraris korszakát is túlragyogja.

    Vettel közel tökéletesnek nevezte az istállót Suzukában, ehhez a kijelentéshez csatlakozott az olasz sajtó is, ugyanakkor a média képviselői a Ferrari legújabb fiaskója mellett sem mentek el szó nélkül.

    ,,Meg kell tapsolnunk ezt az igazán különleges csapatot, amit Toto Wolff vezet. Vettel elvesztegette a pole pozícióját, a Mercedes nagyon erős volt, de a Ferrari is „segített” nekik és megkönnyítette az életüket.” -írta a La Gazzetta dello Sport.

    A Scuderia tempója sokat javult az elmúlt időszakban, amit leginkább a szingapúri fejlesztési csomagnak köszönhetnek.

    ,,A Ferrari mérnökei csodát tettek, egy felejthető konstrukcióból veszélyes fegyvert csináltak, egy olyan eszközt, amivel könnyedén meg lehet szerezni a pole pozíciót.” -jelent meg a Corriere dello Sport oldalán.

    A négyszeres világbajnok természetesen megvédte csapatát az olasz sajtótól, akik ismét „krízist” kiáltottak ki, mindemellett nem feledkezett meg riválisuk sikeréről sem, és gratulált a bajnok Mercedesnek.

    ,,Nem hinném, hogy bármiben is hiányt szenvednénk, úgy vélem csak ennél is jobban kell dolgoznunk. A Mercedes megmutatta, hogy lehet ezt igazán jól csinálni és nekik sikerült is megtartani a jó formájukat. Természetesen nem látjuk innen kívülről, mi folyik náluk ott csapaton belül, de azt hiszem, mondhatom azt, hogy közel tökéletes munkát végeznek minden alkalommal, mikor kihajtanak a pályára. Nagyon konzisztensek, és alig hibáznak, gratulálok nekik.”

  • Bottas büszke, hogy része lehet a Mercedes történelmének

    Bottas büszke, hogy része lehet a Mercedes történelmének

    A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas elmondta, hogy büszke arra, hogy a Mercedes család tagja lehet és részese lehet a csapat történelmének. A finn pilóta azt követően mondta ezt, miután a brackleyi istálló a most hétvégi Japán Nagydíjon nyerte meg zsinórban hatodszor a konstruktőri bajnokságot.

    Bottas a hétvégén megszerezte idény béli harmadik győzelmét Szuzukában a Ferraris Sebastian Vettel és csapattársa Lewis Hamilton előtt. A német gyártónak 14 ponttal kellett felülmúlnia a Ferrarit, hogy bebiztosítsák a konstruktőri bajnoki címet. Ez sikerült nekik, ugyanis Vettel csapattársa, Charles Leclerc csak a hetedik helyen lett rangsorolva.

    A korábbiakban még egy csapat sem volt arra képes, hogy zsinórban hatszor megnyerje a konstruktőrök versenyét a száguldó cirkuszban. Bottas azt is elmondta, hogy jelen pillanatban nehéz nagyra értékelni csapata sikerét. „Nyilvánvalóan nagyon boldog vagyok,” – mondta a Bottas. „Történelmet írtunk, azonban néha nehéz felfognunk ennek a sikernek az igazi jelentőségét. Néha lépned kell egyet vagy kettőt, hogy megfogalmazódjon benned ennek a tettnek a jelentősége. Biztos vagyok benn, hogy egyszer úgy fogunk majd visszatekinteni erre, hogy: „Basszus, sikerült hatot megnyernünk és remélhetőleg nem állunk meg.

    „Remélem, hogy ebben a pillanatban sikerül élveznünk és nagyra értékelnünk ezt, annak ellenére, hogy továbbra is nyomnunk kell. Az idő nagyon gyorsan telik és számomra nagyon fontos, hogy kiélvezzük ezeket a pillanatokat. Nagyon-nagyon büszke vagyok és örülök, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek. Tudom, hogy mennyi munkába tellett ez, hogy mindezt elérjük. Nagyon remélem, hogy a csapat minden egyes dolgozója ünnepel, ugyanis megérdemelten nyertünk.”

    Bottas hozzátette, hogy a szuzukai pályán, amit idáig nem igazán kedvelt, aratott győzelme nagyon sokat jelent neki. „Most már a kedvenc pályáim közé tartozik a japán is,”- mondta nevetve a Mercedes finnje. „Eddig nem tartozott az erősebb pályáim közé a szuzukai, azonban minden évben ezt a versenyt vártam a legjobban, legfőképp a vezetés élménye miatt. A győzelmem miatt immáron ez a helyszín is különleges a számomra, és ez a Forma-1-es versenynaptár egyik legrégebbi versenye, szóval nagyon örülök annak, hogy felkerülhettem a Japán Nagydíj győzteseinek listájára.”

  • A McLaren felzárkózna a topcsapatokra 2020-ban

    A McLaren felzárkózna a topcsapatokra 2020-ban

    Andreas Seidl bejelentette, hogy a McLaren közelebb akar kerülni a top három csapathoz 2020-ban. A számukra horrorisztikus Honda kaland után a Renault erőforrásaival ellátott csapat a legjobb 2019-ben a Mercedes, Ferrari és Red Bull után. Suzukát követően Seidl így nyilatkozott:

    „Hiszek azon trendben ami az elmúlt három-négy versenyen látható, mely szerint egyértelműen a negyedik legerősebb autó a miénk. Jó a sebességünk.”

    A csapatfőnök azt is elárulta, hogy a McLaren célja nem csak az, hogy legyőzzék a Renault gyári alakulatát a konstruktőrök bajnokságában, és előttük maradjanak:

    „Világos a célkitűzésünk, és jövőre még egyet előre akarunk lépni. Oda várjuk magunkat, ahol most vagyunk, de közelebb a top három csapathoz. Jövőre ez egy remek eredmény lenne a csapatunknak.”

  • A Honda nem kötelezte el még magát 2021-re!

    A Honda nem kötelezte el még magát 2021-re!

    Dr. Helmut Marko, aki komoly szerepet tölt be a Red Bullnál elhintette, hogy a Honda még nem kötelezte el magát a Forma-1 2020 után. Hozzátette, hogy a márkának még mindig dolgoznia kell, ha utol akarják érni a Ferrarit és a Mercedest, még ha az ExxonMobil bemutatott egy új, innovatív üzemanyagot, illetve a japán gyártó bevetette a „Spec 4”-es motorját Suzukában. Az Auto Motor und Sportnak nyilatkozott:

    „Az időmérőn egyértelmű a hátrányunk, különösen a Ferrarihoz képest. Nyolctizedet vesztettünk hozzájuk képest az egyenesekben. A versenyen azonban már azon a szinten vagyunk, ahol a Mercedes.”

    A Honda kapcsán pedig 2020 után jelenleg Marko borúsnak ítéli meg a helyzetet:

    „Várnak a szabályzás véglegesítésére a zöldasztalnál. Utána mindent kielemeznek, majd döntenek.”

    Marko elismerte, hogy a költségcsökkentés a motorgyártóknak kiemelkedően fontos szempont lesz egy ilyen analízisben, ugyanakkor a motorbefagyasztás se lenne a legjobb ötlet most:

    „Amennyiben nem lesz olcsóbb, akkor alig marad majd valaki. A fagyasztás meg akkor működik jól, ha mindenki ugyanazon szinten van. Jelenleg a Ferrari vezet mindenki előtt az időmérőkön, már a Mercedest is legyőzték ezen a téren.”

  • Briatore: Alonso csak top csapattal hajlandó visszatérni

    Briatore: Alonso csak top csapattal hajlandó visszatérni

    Flavio Briatore elárulta, hogy Fernando Alonso csak akkor tér vissza a Forma-1-be, amennyiben topcsapattól kap ajánlatot. A spanyol pilóta tavaly hagyta el a királykategóriát, mert több kihívást talált magának a sportautózásban, az IndyCarban és az offroad rali világában, mint hogy az F1 középmezőnyében vitézkedjen. Briatore továbbra is közel áll Alonso menedzsmentjéhez, és így nyilatkozott egy olasz rádiónak:

    „Alonso visszatérése? Beszéltem vele erről. Csak akkor tér Fernando vissza, ha a Ferrari, a Mercedes, vagy a Red Bull versenyülése felszabadul, különben nincs értelme.”

    Rákérdeztek arra is, hogy miképp térhetne vissza a Ferrarihoz Fernando, hiszen négy éve ismert, hogy milyen módon váltak el, Briatore csak ennyit mondott:

    „Bármi lehetséges akkor, ha újra nyerni akarnak.”