Címke: Mercedes

  • Wolff azt akarja, hogy Hamilton maradjon náluk 2021-re is

    Wolff azt akarja, hogy Hamilton maradjon náluk 2021-re is

    Toto Wolff, a Mercedes csapat vezetője azt akarja, hogy Lewis Hamilton írjon alá új szerződést velük. A brit pilóta Mexikóban vagy Amerikában akár már hatszoros világbajnok lehet, és a jelenleg futó kontraktusát 2018-ban írta alá, és 2020 végéig tart. A főnök azonban azt szeretné, hogy a 34 éves pilóta maradjon velük tovább:

    „Addig, amíg elő tudjuk állítani a nyertes autót, addig Lewisnak nem érdemes más csapatokban gondolkodnia, és mi sem nézünk más után. Annyit mondtunk eddig neki, ha a szezont újra a csúcson fejezi be, akkor vegyünk egy nagyobb lélegzetet, és beszéljük át, hogy mi legyen 2021-ben.”

    Két év múlva a sportszabályzat alapvetően változik, és Wolff szerint a többi top csapat is azon gondolkodik, hogy milyen pilótákkal induljanak ennek majd neki:

    „Lojalitás és integritás az, ami összeköt minket, és ez lesz az alapja a 2021-es beszélgetéseinknek is Lewisszal és Valtterivel. A Ferrari is vizsgálja már a lehetőségeit. Jó most a felállásuk, még ha olykor meg is botlanak, így biztosan ők is azon gondolkodnak, hogy mit akarnak 2021-ben.”

  • Sainz apja szerint a McLarennél elégedettek a fiával

    Sainz apja szerint a McLarennél elégedettek a fiával

    Carlos Sainz édesapja úgy véli, hogy a McLarennél versenyző fiának megvan az a képessége, hogy világbajnokká váljon. A 25 éves ifjú spanyol még a Red Bull programjával lépett a Forma-1-be, de versenyzett már a Renault gyári csapatával is, idén pedig a McLarenhez szerződött. Most már egyike a top pilótáknak a Mercedes, Ferrari és a Red Bull párosán kívül, a McLaren pedig beárt a nagy hármas mögé, a középmezőny legjobbjaként. A ralilegenda Carlos Sainz az Europa Pressnek nyilatkozott:

    „Carlos még mindig nagyon fiatal versenyző, most lett még csak 25. Mindig is objektíven próbáltam nézni a tevékenységét, de úgy vélem, hogy megvan a képessége ahhoz, hogy világbajnokságot nyerjen. Kívánom, hogy olyan autóba ülhessen, amivel ezt meg is tudja valósítani.”

    Az idősebb Sainz dicséri a McLaren-t is, az egyértelmű 2019-es fejlődésük miatt. Így folytatta mondandóját az 57 éves versenyző:

    „A McLaren jól dolgozik, és bebiztosították maguknak a negyedik helyet. Carlos is a személyes fejlődésében egy fontos ponthoz ért. Érett, boldog, de a legfontosabb az, hogy a McLaren elégedett vele.”

    Szóra került az is, hogy szinte láthatatlan a fia a Forma-1-es közvetítések alatt, amire csak ennyit mondott:

    „Ha majd a McLaren még előrébb lép, akkor Carlos-t majd többet láthatjuk a tévében.”

  • Alonso helyretette Hamiltont a bolygó megmentős posztjai miatt

    Alonso helyretette Hamiltont a bolygó megmentős posztjai miatt

    Fernando Alonso bírálja Lewis Hamiltont a legújabb közösségi médiás posztjaiért. A hatszoros világbajnoki címéhez közeledvén Hamilton gerjesztett némi vitát, melynek eredménye az lett, hogy ő feladná a környezettudatos gondolatainak a világgá kürtölését, mert az emberek amúgy szem törődnek a környezetükkel. A Mercedes versenyzője azt is hozzátette, hogy az egyetlen út amivel megmenthető a Földünk, ha vegánná válunk. A Cadena Cope megkérdezte erről a korábbi Forma-1-es pilóta, Fernando Alonso véleményét:

    „Azt hiszem, hogy én az étkezési szokásaimmal kapcsolatos dolgokat megtartanám magamnak.”

    A spanyol továbbá beszélt még arról is, hogy kijött a KIMOA márkájának az új kollekciója, amelynek a bevételével egy olyan alapítványt támogat, amelyek megtisztítanák az óceánokat:

    „Soha nem tennék közzé olyan üzeneteket, mint Lewis. Nem lehet egyik nap ezt kiírni, a másik nap pedig épp az ellenkezőjét. Mindannyian ismerjük, hogy Lewis milyen életformát él, és azt, hogy a Forma-1 versenyzői évente kétszázszor repülnek. Ezután nem lehet csak annyit mondani, hogy ne egyél húst.”

    A ruhamárkájára visszatérve Alonso elárulta, hogy a pulóverei újrahasznosított műanyag övegekből készülnek:

    „Hiszem, hogy adományozással vagy azon aukciókkal amelyeken részt veszünk, sokkal többet lehet tenni, mint szavakkal.”

  • Rossi és Hamilton hamarosan versenygépet cserélhetnek

    Rossi és Hamilton hamarosan versenygépet cserélhetnek

    Miután nem régiben WSBK motort próbálhatott ki Lewis Hamilton, hamarosan Valentino Rossi Yamaha YZR-M1-esét is meghajthatja, miközben az olasz motoros Hamilton F1-es Mercedesét vezeti majd.

    Rossi és Hamilton egyaránt nagyra értékeli a másikuk sportját, és egy ideje már beszéltek róla, hogy kellene egy „csere”. Erre közös szponzoruk, a Monster egy eseményén kerülhet majd sor.

    „Igen, próbálunk leszervezni egy cserét Hamiltonnal, ez valami fantasztikus lenne.” – mondta Rossi a Crash-netnek.

    „Próbálnak egy olyan napot találni, mikor Lewis kipróbálhatja az én M1-esemet, én pedig az ő Mercedesét.”

    „Reméljük összejön, mert nagyon király lenne.”

    „F1-es autót vezetni mindig nagyszerű.”

    Az olasz vezetett már Forma-1-es autót korábban. 2006-ban a Ferrarival tesztelhetett.

  • Hamilton: Őrület, ahogy a Mercedes álmai valóra váltak

    Hamilton: Őrület, ahogy a Mercedes álmai valóra váltak

    Hamilton elismerte, hogy elképesztő számára az, hogy a Mercedes 2013-ban felvázolt tervei mennyire megvalósultak.

    A brit bajnok 2012 végén döntött úgy, hogy elhagyja a McLaren istállót és a Mercedes gyári csapatához szerződik. Ezzel a döntéssel akkoriban viszont nem sokan értettek egyet, mivel a Brawn GP-ből kivált alakulat a korábbi években nem sok mindent tudott felmutatni.

    A kétkedők viszont hamar elhallgattak, ugyanis a csillagos márka azóta zsinórban a hatodik bajnoki címét is elhódította, és uralja a hibrid érát.

    „Hét éve vagyok a csapat tagja, a Mercedeshez meg 13 éves korom óta kötődök. Büszke vagyok arra, hogy az ezüst nyilaknál versenyezhetek és tagja lehetek ennek az elképesztő utazásnak.” – kezdte a bajnoki címvédő Hamilton.

    „Mikor 2013-ban csatlakoztam a csapathoz akkor még csak reméltem, hogy valami különlegeset fogunk elérni, de most meg már őrület látni, hogy ez mind meg is valósult.” – folytatta.

    Hamilton úgy érzi, hogy a sorozatos sikerei ellenére semmit sem vesztette a csapat a motivációjából.

    „Amikor először találkoztam mindenkivel 2013-ban, már akkor láttam, hogy mennyire elszántak, és ez azóta sem változott. A folyamatos sikerek ellenére még mindig éhesek, és üldözik a győzelmet, rendkívül izgatottak, hogy Valtteri és én ülünk az autókban ezért nekünk meg mindent megadnak. Én pedig ezt imádom, nagyon inspiráló.” – jegyezte meg.

  • Brawn: Hamilton újraírja a történelmet

    Brawn: Hamilton újraírja a történelmet

    A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn szerint Lewis Hamilton volt a kulcselem a Mercedes hatodik éve tartó dominanciájában, melynek eredményeképp már Japánban megszerezték az idei konstruktőr bajnoki címet. Már csak Hamilton vagy Bottas szerezheti meg a versenyzőkét, a Mercedes pedig ugyanolyan domináns lett, mint a 2000-es évek elején volt a Ferrari.

    Hamilton az elmúlt öt évből négyszer diadalmaskodott, és egyértelmű favorit idén is, amellyel már a hatodik címét szerezheti meg. Nico Rosberg volt az, aki 2016-ban legyőzte.

    Brawn komoly részt vállalt a Ferrari majd 20 évvel ezelőtti sikereiből, amikor Michael Schumacher versenyzett ott, de úgy véli, hogy Hamilton örökre átírja a játékszabályokat. A Japán Nagydíj után így írt a rovatában:

    „A sikerek nagy részben köszönhetőek Lewis Hamiltonnak, aki egy elképesztő pilóta, aki újraírja a sport történelmét, a maga akaratából. Mindig nehéz megmondani azt, hogy mennyi múlik az autón és mennyi a versenyzőn, de végeredményben nálam a csapat számít igazán. A Forma-1 egy csapatsport, és még ha a pilóták is a sztárjai, és ők viszik el a show-t, nem tudnák ezt megtenni, ha nem egy csapat állna mögöttük. A Mercedes egy magasabb szintre került mint a riválisai, és mindeddig érinthetetlennek tűnnek. Anélkül, hogy bármi rossz hír hozója lennék, előbb vagy utóbb megváltozik majd a széljárás. Ez elég törvényszerű minden sportágban. Bármi is jöjjön ezután, az az eredmény amit elértek Brackley, Brixworth és Stuttgart férfijai és hölgyei, örökre már beírták magukat a történelemkönyvekbe.”

  • Briatore: Alonso tavaly bajnok lett volna a Ferrarival

    Briatore: Alonso tavaly bajnok lett volna a Ferrarival

    Flavio Briatore szerint Fernando Alonso tavaly világbajnok lett volna, ha ő ül Vettel helyén a Ferrariban.

    A 2018-as év úgy ért véget, hogy Lewis Hamilton könnyedén behúzta élete ötödik bajnoki címét. Ám a szezon közepén még nagyon nem úgy tűnt, hogy ez ilyen sima lesz, mert Sebastian Vettel teljes mértékben pariban volt vele. A nyári szünet után azonban a német csak egyszer tudott nyerni, és teljesen lemaradt, végül 88 pontra. Ebben benne voltak a Ferrari fejlesztési baklövései, de Vettel vezetői hibái is. Briatore úgy gondolja, ezeket a hibákat Alonso nem követte volna el.

    „A versenyző játszhat szerepet a dologban” – mondta az olasz. „Továbbra is meggyőződésem, hogy Fernando Alonso megnyerte volna a 2018-as bajnoki címet a Ferrarival, mert kevesebb hibát követett volna el, mint Vettel.”

    Alonso korábbi csapatfőnöke kitért Lewis Hamiltonra is, úgy érzi, nagyon egyben van a brit, és a csapata, a Mercedes is: „Lewis Hamilton nagyon erős, mert kevés hibát vét, és még a Mercedes is remek.”

  • Hamilton visszatért és üzent követőinek: Nem adtam fel!

    Hamilton visszatért és üzent követőinek: Nem adtam fel!

    Lewis Hamilton ismét visszatér a közösségi média világába, és azt üzente követőinek, nem akarja feladni a küzdelmet.

    Pár napja egy érdekes üzenetet osztott meg a brit világbajnok rajongóival: a veganizmus fontosságára és bolygónk megmentésére hívta fel a figyelmet, majd utolsó történetének képkockájában, csalódottan közölte, egy darabig visszavonul, ugyanis úgy érzi, hiába tesz erőfeszítéseket, szavai nem találnak meghallgatásra.

    Hamilton kijelentése miatt több rajongó is megijedt, így még a Mercedsenek is meg kellett szólalnia az ügyben, de úgy tűnik az ötszörös világbajnok túljutott a „krízisen” és ismét pozitívan látja a világot.

    ,,Jó Reggelt Világ! Csak szerettem volna egy pozitív üzenetet küldeni nektek. Remélem csodálatosan telnek a hétköznapjaitok, továbbá szeretnék nektek nagyszerű hétvégét kívánni. Értékelem azt a sok pozitív energiát, amit felém küldtetek. Nem adtam fel, még mindig itt vagyok és harcolok! #stillirise”

  • Wolff: Hamilton és Bottas egyenlő elbánásban részesülnek

    Wolff: Hamilton és Bottas egyenlő elbánásban részesülnek

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt állítja, hogy nincs favorit a csapaton belül, miután a konstruktőri bajnoki címet már megszerezték.

    Már matematikai esélye is csak a két mercedeses versenyzőnek, Lewis Hamiltonnak és Valtteri Bottasnak van az egyéni bajnoki cím megszerzésére, Wolff pedig azt állítja, hogy a két pilóta szabadon versenyezhet.

    Hamilton előnye 64 pont jelenleg Bottas előtt. Ha a soron következő Mexikói Nagydíjon a brit legalább 14 pontot szerez, azzal már be is biztosítja hatodik világbajnoki címét. Tehát például ha Hamilton nyer, Bottas pedig 5. vagy annál gyengébb eredményt ér el, már Hamilton a bajnok.

    „Hűnek kell maradnunk azokhoz az értékekhez, melyeket a múltban meghatároztunk és mindig a leginkább tisztességes játékot játszottuk.” – mondta Wolff a BBC Sportnak. „Láthatják, milyen nehéz ez olykor manapság.”

    „Mindenképp szívesen látnánk őket, ahogy versenyeznek (egymással).”

    „Valtterinek kevesebb a pontja, négy futam alatt két és fél győzelemre lenne szüksége, szóval egyenlő lehetőségeket biztosítunk nekik és rajtuk áll, hogy versenyeznek a pályán.”

  • Button: Hamiltont nem lehet összehasonlítani a korábbi F1-es legendákkal

    Button: Hamiltont nem lehet összehasonlítani a korábbi F1-es legendákkal

    Az egykori Forma-1-es versenyző, Jenson Button elmondta, hogy Lewis Hamiltont nem lehet a Forma-1 korábbi legendáihoz hasonlítani a Mercedes utóbbi években mutatott dominanciája miatt.

    A Mercedes britje az első világbajnoki címét még a McLarennel szerezte meg 2008-ban. Button pedig az azt következő szezonban ért fel a csúcsra a Brawn GP-vel, mielőtt a Mercedes felvásárolta volna őket. A két brit ezt követően egymás csapattársaként versenyeztek a wokingi istállónál 2010 és 2012 között. Azonban Hamilton 2013-ban átigazolt a Mercedeshez, egy évvel a brackleyi istálló dominanciájának kezdete előtt.

    Azóta a 34 éves brit pilóta számos futamgyőzelmet és négy világbajnoki címet szerzett az Ezüst Nyilak színeiben. A brit pilótának már nem sok kell, hogy beállítsa Michael Schumacher rekordjait, azonban Button úgy érzi, hogy a Mercedes dominanciája egyik korábbi dominanciához sem hasonlítható.

    „Hamilton egy nagyon jó versenyző,” – idézi 2009 világbajnokát a talkSPORT. „Csapattársak voltunk három éven keresztül, szóval az elsők közé tartoztam, akik megtapasztalhatták, hogy mire is képes valójában. A természetes képességei a vezetéshez egyszerűen fantasztikusak.

    „Azonban Lewist nem igazán lehet legendákhoz hasonlítani. Egy olyan csapatnál versenyez, akik már hosszú évek óta uralják a Forma-1-et. Imádom az idei szezont nézni, ugyanis a Ferrari és a Red Bull számos alkalommal bele tudott szólni a győzelemért folyó harcba, azonban a szezon legnagyobb részében a Mercedesé volt legerősebb autó. Versenyzőként Lewis fantasztikus munkát végez, azt teszi, amit kér tőle a csapat, azonban más korszakban versenyző bajnokokkal nem lehet összehasonlítani őt. Régebben teljesen más volt a sportág, mint manapság.”

    Button hozzátette, hogy a Red Bull versenyzőjében, Max Verstappenben megvan a kellő tehetség ahhoz, hogy a sportág valaha volt leggyorsabb versenyzője legyen. „Hihetetlenül gyors – ez a véleményem Maxról,” – véli a brit. „A korábbi években ugyan elkövetett pár hibát, azonban melyik fiatal versenyző nem hibázott karrierje során? Azonban idén kifejezetten jó munkát végez. Tényleg azt gondolom, hogy Max egy különleges karaktere a Forma-1-es mezőnynek.”