Címke: Mercedes

  • Webber: Bottas nem elég éhes a sikerre

    Webber: Bottas nem elég éhes a sikerre

    Valtteri Bottas idén a legjobb szezonját tudhatja maga mögött, négy győzelmet szerzett és további 11 alkalommal állhatott fel a dobogóra, ám lemaradása csapattársához, Lewis Hamiltonhoz képes hatalmas lett, a finn ugyanis 87 egységgel kevesebbet szerzett, mint a brit.

    Mark Webber szerint a nastolai versenyző szekere azért nem megy, mert Bottas nem éhes annyira a sikerre, és nem akarja olyannyira megkaparintani a legfényesebb trófeát, mint ellenfelei.

    A Mercedes versenyzője ugyan remekül kezdte a szezont, ám az év közepén elfáradt, teljesítménye hanyatlásnak indult, és csak az évad végére tudta összekapni magát, ám akkor már késő volt, Hamilton bezsebelt a trófeát.

    ,,Valtterinek nehéz szezonja volt. A téli tesztek kapcsán a Ferrarinak kellett volna a meghatározó erőnek lennie, ám mégis a Mercedes lett a domináns. Mikor a szezon közepén a Ferrari feltámadt, velük a versenyt csak Lewis tudta felvenni. A kerék a kerék elleni csaták tekintetében még hiányzik Valtteriból az éhség és a küzdelem. Lewis mindemellett mindenkit leiskolázott , egyenként vadászta le ellenfeleit, az évad során az állóképessége kivételes volt.” -nyilatkozta Webber a Chanel 4 műsorában.

  • Wolffnak esze ágában sincs távozni a Mercedes éléről

    Wolffnak esze ágában sincs távozni a Mercedes éléről

    Toto Wolff saját maga utalt arra, hogy maradni fog a Mercedes élén, annak ellenére, hogy az ő nevét emlegetik Chase Carey utódjaként.

    A Liberty Media és ezáltal a Forma-1 élén Chase Carey szerződése hamarosan lejár a jelenlegi pozíciójában, és a médiában egyre többen írtak arról, hogy Toto Wolff léphet az örökébe.

    Ám a 47 éves csapatfőnök elmondta, hiába a vonzó lehetőség, nagyon élvezi a munkát a jelenlegi helyén.

    „Nagyon élvezem azt a csapaton belüli és a Daimler döntéshozóival való munkakapcsolatot. Teljes bizalmuk van felénk, és mindent megadnak ahhoz, hogy sikeres csapatot csinálhassunk. Ez egy hosszú folyamat, amihez idő kell. Jelen állapotban viszont nem látok semmiféle meglepő változást.” – jelentette ki.

  • Hamilton: Verstappen a Mercedeshez akar szerződni

    Hamilton: Verstappen a Mercedeshez akar szerződni

    Lewis Hamilton elárulta, többen is elfoglalnák helyét és a Mercedeshez szerződnének 2021-ben. A brit világbajnok lebuktatta egyik ellenfelét, ugyanis a pénteki FIA Gála előtt megrendezett sajtótájékoztatón elárulta, Max Verstappen már fel is kereste az Ezüst Nyilak csapatfőnökét.

    A hatszoros világbajnok jövője többeket érdekel, ugyanis már csak egy évig köti a szerződése őt a csillagosokhoz. Abu Dhabiban felreppentek olyan hírek, miszerint a 34 éves versenyző Maranellóban járt és akár a vörös színt is magára öltheti két év múlva. Ám egyelőre a felek nem mondtak semmi konkrétumot, sőt a Scuderia egykori sajtófőnöke szerint a pletykákat maga Hamilton terjesztette, ugyanis nagyon szeretné magának kiharcolni a szerződéshosszabbítást, továbbá Toto Wolffal a Mercedest is meg akarják győzni arról, hogy ne adják fel a Formula 1-es projektet.

    Ám nemcsak a brit bajnok sorsa érdekli a Száguldó Cirkusz résztvevőit, Hamilton „ülése” is igen kecsegtető, hiszen a Mercedes a hibrid-éra óta nem talált legyőzőre. Nem meglepő tehát az, hogy többen is bejelentkeznének a német istállóhoz, sőt a hatszoros világbajnok szerint már páran fel is hívták Toto Wolffot ez ügyben.

    ,,Ez egy nagyon érdekes időszak, ugyanis a versenyzők már keresik a helyüket. Totot rengetegen hívták már fel, még az a pilóta is, aki nemrég itt ült (utalt a brit Verstappenre, aki pont előtte nyilatkozott a médiának). Szeretnének hozzánk csatlakozni, szinte mindenki képes lenne elhagyni jelenlegi csapatát azért, hogy közénk tartozhasson. Ez érthető, mindenki nyerni szeretne, és mindenki egy olyan csapatnak akar a tagja lenni, amelyik ismeri a nyerő formulát.”

    Azonban Hamilton készen áll a váltására, vagy fontolgatja azt?

    ,, Nem tudom, nem pazarlom erre az energiám. Szeretem ezt a helyet, szeretek ezekkel az emberekkel dolgozni, ezért nagyon nehéz csak úgy felállni és elsétálni. 13 éve vagyok a Mercedes kötelékébe, ezért máshol elképzelni magam, nagyon nehéz lenne. Hét év alatt, együtt egy domináns csapattá váltunk, de természeten a Mercedes régebb óta dolgozott már ezen. Időbe került azt a mélységet, és azt a kiegyensúlyozottságot megteremtetünk, ami jelenleg a csapaton belül uralkodik. Ez nem egy nap alatt jön létre, és jelenleg más alakulatoknál nincs meg ez az összetartás, ami nálunk van. Időbe telik tehát kiépíteni ezeket a dolgokat.”

    Ugyanakkor a brit arra is választ adott, miben befolyásolná döntését az, ha a Mercedes csapatfőnöke otthagyná az alakulatot:

    ,,Toto nélkül ugyanolyanan lenne minden? Nem hinném! Ám olyan döntést fog hozni, ami számára a legmegfelelőbb. Én is tisztában vagyok azzal mi a legjobb a számomra, és neki is tisztában kell lennie ezzel, azt kell néznie mi a legjobb magának és a családjának. A változások néha jól is elsülhetnek. ”

    Toto Wolff is megszólalt az ügy kapcsán, az osztrák csapatfőnöke leszögezte, egyik fél sem akar elsietni semmit, van idejük arra, hogy jól átgondolják a dolgokat és megfelelően döntsenek:

    ,,Ezek a folyamatok egy kicsivel több időbe telnek, ám nem hinném, hogy bármi meglepetés érne. Egy ideje már együtt dolgozunk, bízunk egymásban, volt amikor nehéz időszakokon mentünk keresztül és ez idő alatt erős kötelék alakult ki közöttünk. Ezért nyilvánvaló az, hogy sokat beszélgetünk arról merre tart a csapat, vagy épp mi lesz Lewis karrierjével. A szezon ezen szakaszán ezek normális dolgok. Ti (média) általában bedobjátok a bombát, néha mi ezt felvesszük és a kezünkben robban, de ez is része a játéknak. Jó az, hogy ezek a témák télen kerülnek elő, viszont mi ebben az időszakban is megbeszélünk mindent egymással. Nincsenek általában meglepetések, mikor valamilyen téma megjelenik a sajtóban, mi már hetekkel vagy hónapokkal ezelőtt megbeszéltük ezt és tudjuk azt, hogy a másik pontosan mit gondol a dologról. Úgy vélem ez is a Formula 1 része.”

  • Eltart majd egy ideig, mire a McLaren utoléri a topcsapatokat

    Eltart majd egy ideig, mire a McLaren utoléri a topcsapatokat

    A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown megfogalmazta a McLaren célját a 2020-as évre vonatkozóan.

    És még kicsit elmerengett az idei éven is, és meglepődve tapasztalta, hogy sikerült megverniük a motorszállítójukat, a Renault-t, és a bajnoki tabella 4. helyén végeztek.

    „Reménykedtünk, de nem feltétlen számítottunk rá” – mondta a SpeedWeeknek. „A távolság a topcsapatoktól viszont még mindig nagyon nagy, de célunk, hogy ez csökkenjen.”

    Azonban Brown beismeri, hogy a Mercedes-Ferrari-Red Bull trió utolérése hosszú folyamat eredményeképp válhat valóra.

    „Nem várhatunk csodákat. Ha megnézzük a Mercedest, láthattuk, hogy kellett nekik pár év, de a Red Bullal is ugyanez a helyzet. Ezért gondolom azt, hogy beletelik egy kis időbe, mire egy szinten leszünk velük.”

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff ezt máshogy gondolja, ő már a McLarennel is számol 2020-ban.

    „Azt el lehet mondani, hogy három csapat képes manapság futamokat vagy bajnokságot nyerni” – nyilatkozta a Marca nevű lapnak. „De a McLaren hatalmas lendülettel tört előre, és a legnagyobb teljesítményjavulást produkálták. Véleményem szerint közel lesznek 2020-ban.”

  • Alonso: Hamilton és Schumacher egy szinten vannak

    Alonso: Hamilton és Schumacher egy szinten vannak

    Fernando Alonso szerint, ha Hamilton a Ferrarihoz igazol, akkor az személyes döntés lesz. A friss hatszoros világbajnok a legnagyobb esélyese a következő szezonnak is. És ha a brit jövőre is diadalmaskodik, akkor az nem csak azt jelenti, hogy négy világbajnoki címet nyeri zsinórban, hanem azt is, hogy utolérte Michael Schumachert az örökranglistán. És ha ez sikerül neki, akkor csak egy dolog van, amit Lewis nem ért el. ÉS az az, hogy a Forma-1 legikonikusabb csapatánál, a Ferrarinál versenyezzen.

    A korábbi Ferrari pilótát, Fernando Alonsót kérdezték arról, hogy szerinte Hamilton lehet-e a Ferrari versenyzője.

    „Ez egy nagyon nehéz kérdés és erre csak Lewis tud válaszolni. Végig kell gondolnia ezt a szituációt és személyesen kell döntést hoznia.”

    Arról is kérdezték a spanyolt, hogy mit tenne Hamilton helyében: „Nyilvánvalóan lenne egy kis hűség bennem a Mercedes felé az együtt elért közös sikerek után. Viszont nem tudom, hogy tervez a Mercedessel a közös jövőt illetően 2021-re.”

    Arról is kérdezték Alonsót, hogy szerinte Hamilton egy szinten van-e Schumacherrel.

    „Hihetetlen, amit Lewis csinál a Forma-1-ben. A kapcsolat közte és csapat között rendkívül domináló. Nem volt könnyű évük, a Ferrari nagyon erős volt és a Red Bull is a szezon néhány futamán. Szerintem nehéz megmondani, hogy melyikük a jobb. Szerintem egy szinten vannak” – zárta gondolatát Alonso

  • Minden eddiginél magasabb nevezési díjat fizethet a Mercedes 2020-ra

    Minden eddiginél magasabb nevezési díjat fizethet a Mercedes 2020-ra

    A Mercedes idei sikere egyben azt is jelenti, hogy 2020-ra minden idők legmagasabb összegű FIA nevezés díját kell megfizetniük.

    A Forma-1-es nevezésre az FIA mindenki számára meghatároz egy alap díjat, ezen felül az előző évben megszerzett világbajnoki pontok függvénye az, hogy az alapon felül mennyit kell még az egyes csapatoknak fizetniük.

    A Mercedes az F1 történetének első csapata, melynek zsinórban hatszor sikerült megnyernie a konstruktőri és az egyéni bajnoki címet is.

    Az elmúlt években az elmúlt években egy kicsit növelte is a pontokhoz kapcsolódó összeget, így a Mercedes jövőre extra magas nevezési díjat fizethet, annak ellenére, hogy kevesebb pontot szereztek most, mint 2016-ban.

    Az FIA minden csapat számára 556 509 dollár alapdíjat számol fel, ezen felül pedig minden megszerzett pont után további 5 563 dollárt.

    Így alakulnak a 2020-as nevezési díjak (az összegek dollárban vannak megadva:

    Csapat 2019-ben
    szerzett pontok
    Pont-alapú
    nevezési díj
    Teljes
    nevezési díj
    Mercedes 739 4 934 303 5 490 812
    Ferrari 504 2 803 752 3 360 261
    Red Bull 417 2 319 771 2 876 280
    McLaren 145 806 635 1 363 144
    Renault 91 506 233 1 062 742
    Toro Rosso 85 472 855 1 029 364
    Racing Point 73 406 099 962 608
    Alfa Romeo 57 317 091 873 600
    Haas 28 155 764 712 273
    Williams 1 5 563 562 072

     

     

  • Hamilton indította el a róla szóló pletykákat?

    Hamilton indította el a róla szóló pletykákat?

    Alberto Antonini nem tartja kizártnak azt, hogy Lewis Hamilton szivárogtatta ki maranellói látogatásait, sőt, a Ferrari ex-sajtófőnöke szerint mindehhez Toto Wolff is asszisztált.

    Abu Dhabiban robbant a hír, miszerint a brit világbajnok már kétszer is Maranellóban járt idén és John Elkann-nal beszélgetett. Mattia Binotto mindeközben elmondta, örülnek annak, hogy 2021-től Hamilton elérhető lesz, ami csak olajat öntött a már így is nagy lánggal égő tűzre. A hatszoros világbajnok óvatosan nyilatkozott, mikor kérdezték a találgatásokkal kapcsolatban, míg Sebastian Vettelt és Charles Leclerc-t teljesen váratlanul érték a pletykák. A német próbálta elviccelni a dolgot, míg a monacói kijelentette, ő nem rettenne meg a kihívástól és szívesen látná ellenfelét.

    A korábbi sajtófőnök, aki 2018-ig a Scuderiánál dolgozott (őt idén a McLarentől távozó Silvia Hoffer váltotta) a La Gazetta dello Sporttal beszélt  Hamilton találkozóiról, sőt Antonini emellett elárulta, Nico Rosberg is bekopogtatott a vörösök ajtaján, ám ezek a hírek végül nem kerültek napvilágra, egészen mostanáig.

    ,,Akkoriban arról kezdtünk el beszélgetni, ki léphetne Kimi Räikkönen helyére. Gondoljunk csak bele, mi történt volna akkor, ha ez napvilágot lát, de nem történt semmi, és csak Nico jelentkezett. A múltban még Toto Wolff is Maranellóba látogatott, sőt még vacsorázni is elmentünk vele és nem csak ketten voltunk, ám a következő napokban az újságokban ez sem szerepelt. Ezért tehát, ha bizonyos találkozókat titokban akarsz tartani, akkor azt sikeresen megteheted. A pletykák Hamilton és Elkann találkozójáról azért kerültek nyilvánosságra, mert valakinek érdeke származott abból, hogy erről mindenki tudjon.” -fejtegette a korábbi sajtófőnök.

    Antonini egyet ért azokkal, akik szerint maga Hamilton kezdte az egészet, ugyanakkor az olasz egy másik forgatókönyvet is felvázolt:

    ,,Egyértelműen nem a Ferrari volt, főleg azok után, hogy idén milyen forróvá vált a talaj a lábuk alatt. Le kell húzniuk a következő évet is a jelenlegi párosukkal, és az a pletyka, hogy Hamilton után érdeklődnek csak destabilizálná őket. A hír tehát valaki olyantól érkezhetett, aki részese a történetnek. Egyesek úgy vélik, ez mind Lewistól jön, aki azért harcol, hogy megújítsák a szerződését a Mercedesnél, ám szerintem nemcsak ő van ebben benne, Toto is részt vesz az ügyben, ugyanis együtt akarják meggyőzni a Mercedest arról, hogy ne lépjenek ki a Formula 1-ből.”

  • Abiteboul: A Renault motorja a legerősebb a Forma-1-ben!

    Abiteboul: A Renault motorja a legerősebb a Forma-1-ben!

    Csapatfőnökük, Cyril Abiteboul szerint a Renault erőforrása a legerősebb a száguldó cirkuszban. Ezen állítással szemben sokan úgy vélik a paddockban, hogy a francia gyártó teljesítményben már elmarad a folyamatosan fejlődő Hondától is. Abiteboul azonban elmondta az AMuS-nak, hogy a Renault is nagyot lépett előre:

    „Méréseink alapján miénk és a Ferrari motorja a legerősebb a versenyeken. Aztán jön csak a Honda és a Mercedes.”

    A Mercedesnél természetesen ezt másképp látják, ott egy anonim mérnök nyilatkozott:

    „A Honda, Renault és közöttünk a különbség már elhanyagolható. Csak a Ferrari emelkedik ki.”

    A Mercedes motorfőnöke, Andy Cowell pedig elárulta, hogy a csapatok mérései majd erőforrásaik összehasonlítása javarészt GPS adatok alapján nem igazán pontos:

    „Motorerőt megállapítani, pláne versenykörülmények között, finoman szólva is nehéz.”

  • Ocon szerint 2020-ban a Renault még nem fog nyerni

    Ocon szerint 2020-ban a Renault még nem fog nyerni

    Esteban Ocon Abu Dhabiban elmondta: tudja, hogy nem fog nyerni futamokat 2020-ban a Renault-val, de mindent megtesz ennek érdekében.

    Miután egy évet ült a kispadon a Mercedesnél, a francia az első tesztjeire készül az új csapatával Abu Dhabiban. Cyril Abiteboul, a Renault csapatfőnöke múlt hétvégén elmondta, a 23 éves Oconban látja a tüzet, amely idén hiányzott az idősebb párosból.

    „Olvastam és mindent megteszek ennek érdekében” – mondta a Le Figaronak Ocon. – „Szeretném összemérni magam Daniel Ricciardoval, mert mindig a legjobbal szeretnék harcolni. Az a célom, hogy előtte legyek”.

    Továbbá tisztában van azzal is, hogy a Renault nem készült fel a futamgyőzelemre. Úgy véli, az eddigi években jó irányba haladt a csapat, de még nincs nyerő autójuk és valószínű, jövőre sem lesz.

    „De fontos dolog, hogy a motivációdat fent tartsd, előrefelé tartani és egy nap elérni a célt. Egy nap világbajnok szeretnék lenni, de hetedik vagy nyolcadik.”

  • Ocon túl magas volt ahhoz, hogy helyettesítse Russellt Abu Dhabi-ban

    Ocon túl magas volt ahhoz, hogy helyettesítse Russellt Abu Dhabi-ban

    Esteban Ocon nyilatkozta azt, hogy nem tudott volna versenyezni a Williamsszel Abu Dhabi-ban a magassága miatt. George Russellnek eddig fel nem fedett betegséggel kellet szembenéznie a szezonzáró futam előtt. És úgy nézett ki a helyzet, hogy nem is fog tudni rajthoz állni a futamon. Ezért a Williamsnek riasztania kellett a Mercedes tartalékpilótáját.

    „George nagyon beteg volt, és én voltam ez egyetlen, aki szóba jöhetett. De egyszerűen nem fértem bele a kocsiba. Fizikailag lehetetlen volt” – nyilatkozta a francia.

    Ocon azt is elmondta, hogy a magassága gondot jelent a Forma-1-ben. De ez a helyzet javulni fog 2021-ben.

    „A cockpit szélessége nem fog változni 2021-ben, viszont sokkal több hely lesz a lábaknak, ami jó hír” – zárta gondolatát.