Címke: Mercedes

  • Russell: A Mercedes és a Williams tudja, hogy legyőztem Landót és Albont!

    Russell: A Mercedes és a Williams tudja, hogy legyőztem Landót és Albont!

    George Russell jól mutatkozott be újoncként a Forma-1-ben, de szenvedett az autója sebessége miatt, így a Williams autójával a mezőny végén ragadt. Ennek ellenére a brit nincs maga alatt, hiszen a Formula 2-ben Lando Norrist és Alex Albont is legyőzte, akik viszont sikeres szezont futottak 2019-ben. Russell a MotorsportWeeknek nyilatkozott:

    „Mindenki a Mercedesznél és a Williamsnél tudja, hogy tavaly legyőztem Landót és Alexet. Ugyanezen az úton haladt Charles Leclerc is. Tényszerűen: ő megnyerte a GP3-at, én is megnyertem a GP3-at, megnyerte a Formula 2-t, én is megnyertem az F2-t, mindketten az első szezonunkban. Ma Charlesnak már van egy rakás pole pozíciója, versenyeket nyer. Alex is megmutatta, hogy mire képes, Lando is remek munkát végez, boldog vagyok, hogy nekik sikerült.”

    Russell úgy véli, hogy Norris és Albon sikerei hosszútávon az ő eredményét is jobb színben tüntetik majd fel:

    „Azt akarom, hogy jól teljesítsenek, mert minél jobbak, annál jobb nekem is. Amikor eljön majd az én időm, és egyezkedek, mondhatom, hogy nem tudtam megmutatni teljesen, hogy mire vagyok képes, de megmutattam tavaly, és az előtte lévő években ellenük, ők pedig megmutatták azt, hogy mit tudnak. Ha rosszul végeznék a munkájukat, akkor az nem adna olyan értéket az én F2-es tevékenységemnek sem.”

    Russell abban bízik, hogy egy gyorsabb csapathoz igazolhat mielőtt még nem késő, ahol megmutathatja azt, hogy mennyire is gyors ő valójában.

  • Bottas kész arra, hogy 2021-re csapatot váltson

    Bottas kész arra, hogy 2021-re csapatot váltson

    A Mercedes versenyzője Valtteri Bottas kijelentette, hogy 2021-ben is szeretne maradni a jelenlegi munkaadójánál, ám ha ez nem sikerül, akkor nyitott lenne egy másik csapatra is.

    Jövőre jár le mindkét Mercedes versenyzőjének a szerződése. Hamilton távozásáról már sokat pletykáltak, Bottas esetében pedig a teljesítménye lesz a perdöntő.

    A finn idén pályafutása legjobb idényén van túl, a bajnoki második hellyel, ám még így is jelentősen elmaradt a bajnok csapattársától.

    Az olasz La Gazzetta dello Sport szólalta meg Bottast az esetleges átigazolásáról.

    „Rengeteg mozgás lesz, de ha nekem mást választanom kellene, akkor nyilván azt választanám, hogy maradnék a Mercedesnél. Hiszek a mindennap elvégzett munkában, jobb pilótává váltam az idők alatt. Ugyanakkor viszont nyitott vagyok új lehetőségekre, csapatokra. A szezon előtt viszont még nem akarok konkréten ilyesmiről beszélni, várjuk meg és meglátjuk mi lesz.” – nyilatkozta a 30 éves pilóta.

  • Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Wolff: Lauda nélkül már nem olyan mókás csapatvezetőnek lenni

    Toto Wolff először is sietett leszögezni, hogy semmi alapja annak a rendre előkerülő pletykának, mely szerint ő lenne Chase Carey utódja az F1 élén. Évek óta először hagyott ki egy versenyt, – a Brazil Nagydíjat -, és megint lángra kaptak azon értesülések, mely szerint már a karrierje következő pontján dolgozik. A másik szóbeszéd, amire reagálnia kell, hogy átigazolnának Lewis Hamiltonnal a Ferrarihoz 2021-re. Wolff az osztrák ORF-en válaszolt ezen feltevésekre:

    „Emlékeznetek kell, amikor Niki Laudával ebbe belefogtunk 2013-ban, nem csak alkalmazottak voltunk, hanem részvényesek is. A kérdés tehát nem csak az, hogy elmennék-e máshova dolgozni, hanem egyáltalán folytatnám-e a Forma-1-ben. Jelenleg élvezem, ami egy fontos dolog azt hiszem. Persze kevésbé mókás, mint amikor Niki is velünk volt, de a munkának folytatódnia kell, és ez motivál. Addig, amíg hozzá tudok tenni valamit, azt hiszem, hogy folytatni fogom.”

    A Ferrari vezérigazgatója, Louis Camilleri a múlt héten kijelentette, hogy a maranellói csapat megvétózná azt, ha Wolff lenne Carey utódja a Liberty Media élén, és a Forma-1-ért felelne. Ugyan tartja magát a pletyka, hogy Carey helyére pályázna, Wolff erről így beszélt:

    „Szeretem a stopperórát, és azt a kihívást, hogy a brutális igazságot láthatjuk minden második hétvégén. A Forma-1 egy nagyon összetett üzlet, szponzorációval, pályaszerződésekkel, televízióval. Tehát nem, jelenleg nagyon is elvagyok csapatmenedzsmenttel, és örömömet lelem benne.”

    A Mercedes Forma-1-es elkötelezettségéről is kellett beszélnie, szerinte a németek maradnak, és folytatják:

    „Vállalkozóként hosszútávon kell gondolkodni. Azt kell fontolóra venni, hogy a Forma-1 a jó irányba halad-e? Erre azt válaszolnám, hogy igen. Hogy közös-e a célunk a Daimlerrel? Erre is tisztán kimondhatom, hogy igen. A Daimler és a Mercedes utcai és versenyautókat épít, ez az alaptevékenységünk, és ezért akarjuk folytatni együtt.”

    Végül de nem utolsósorban Wolffnak a Formula E-ről kellett értekeznie, hiszen a felesége Susie egy ilyen csapatot irányít, de szerinte nem lehet pótolni a Forma-1-et a motorsportok csúcsán:

    „A Forma-1-nek komoly történelme van, amely 70 évre nyúlik vissza, és 2 milliárdan nézik. A Formula E ennek a töredékével rendelkezik. A Formula E-t inkább egy érdekes start-up cégként látom, amire érdemes figyelni. A Formula E megteremtette magát, de soha nem lesz akkora, mint a Forma-1. Számomra ők inkább a szórakoztatást nyújtják, mint komoly sportot.”

  • Verstappen nem lenne ilyen agresszív egy Mercedesben

    Verstappen nem lenne ilyen agresszív egy Mercedesben

    Max Verstappen szerint egy Mercedesben ülve kevésbé versenyezne olyan agresszíven.

    A legtöbb szakértő egyet ért azzal az állítással, hogy a holland versenyző idén sokkal érettebben versenyez, mint korábban. Lewis Hamilton azonban nem ezt vallja, szerint a 22 éves pilóta még mindig nagyon agresszív a pályán.

    Természetesen ellenfele kritikáját az érintett sem hagyta szó nélkül, Verstappen ugyan elismeri riválisa képességeit, ám hozzátette, ha ő is a csillagosok egyik autóját vezetné, nem kellene annyira agresszívnek lennie.

    ,,Talán a generációs különbség az oka, bár nem hinném, hogy mi annyira másképp vezetnénk, mint ő az első öt évében. Minél több tapasztalatot szerzel az F1-ben annál könnyeben tudod megítélni mit tehetsz meg és mit nem. Bármi is az oka ennek, egy biztos, ő egy olyan autóban ül, ami világbajnokságot tud nyerni. Néha úgy adódik, hogy harcolni tudunk vele, ám nekünk ilyenkor egy kicsit keményebbnek kell lennünk, máskülönben nem lenne esélyünk ellene. Ha mi ülhetnénk egy olyan autóban, akkor nem lennénk annyira agresszívek. Abban a pozícióban, csak a pontokat kell gyűjtögetned, néha az is belefér, hogy a másik srác győz, ugyanis neked elég a második hely is.”

     

  • Valtteri Bottas szerint a 2018-as hibái tették jobb pilótává

    Valtteri Bottas szerint a 2018-as hibái tették jobb pilótává

    Valtteri Bottas úgy véli, hogy a 2018-as hibái által vált jobb pilótává, hiszen eddigi karrierje során az idei évben teljesített a legjobban: a második helyet szerezte meg a Mercedes-szel.

    Valtteri Bottas győzelemmel kezdte a 2019-es szezont, ugyanis Melbourne-ben nyert, majd ezt követően további három első helyet könyvelhetett el magának: Azerbajdzsánban, Japánban és az USA-ban is diadalmaskodott.

    A finnt azután tartotta meg a Mercedes, miután Ocon a Renault-hoz igazolt, így Bottas célja az, hogy jövőre eggyel jobb helyet szerezzen meg a bajnoki tabellán.

    – Nagyon jó évet zárhatunk minden fejlesztési területen – mondta az Autosportnak. A pilóta úgy véli, hogy minden adott ahhoz, hogy jobbá váljon, de ehhez szükséges a csapattal folytatnia a megkezdett munkát.

    – Sokat tanultam magamról az elmúlt évtől egészen mostanáig, illetve a tavalyi hibáimból is. Ez segített, hogy jobb pilóta legyek.

    A finn hozzátette, hogyha jövőre világbajnok szeretne lenni, nem elég a „Bottas 2.0”-ás verzió, hanem egy erősebb, „2.77”-es verzót kell felmutatatni.

    – Muszáj finomhangolni magamon – mondta. A 77-es szám pedig nem másból, mint a rajtszámából ered.

  • Todt: Ez a Mercedes éra a Ferrarién is túltesz

    Todt: Ez a Mercedes éra a Ferrarién is túltesz

    A Ferrari sikerkorszakának csapatvezetője Jean Todt szerint a Mercedes bőven túlszárnyalják az ő csapata által uralt korszakét is.

    A Mercedes az idei sikerével beállította a Ferrari hat bajnoki címes sorozatát, amit még az évezred elején értek el. A Ferrari akkori csapatfőnöke Jean Todt, aki most az FIA elnöke a díjátadó gálán beszélt a Mercedes uralmáról.

    „Figyelemre méltóak az eredményeik. Ez olyan, mint amikor egy súlyemelőnek fel kell emelnie 200 kilót és tartania kell azt. Remek versenyzőre, autóra és csapatra van szükséged, ha nincs meg ez a három, akkor ez nem jöhet létre. El kell ismernem, hogy ők jobban, sokkal jobban teljesítettek, mint a Ferrari az én időmben.” – ismerte el a francai sportvezető.

    Todt szavait pedig a számok is alá támasztják ugyanis, a Mercedes az elmúlt hat évben 89 futamot nyert meg és 179 alkalommal állt dobogón, míg a Ferrarinál ez a szám 2000 és 2005 között 58 és 126. Illetve a futamok számára vetített arány is jóval magasabb a németeknél.

  • Hamilton csak kicsit pördült meg, Rossi viszont háromszor is!

    Hamilton csak kicsit pördült meg, Rossi viszont háromszor is!

    Mint az ismert, Lewis Hamilton hétfőn Valenciában tesztelhette Valentino Rossi Yamaháját, és most végre részletek is napvilágot láttak az eseményről. A pályát hétfő reggel vette birtokba a két legenda, és mindketten a 2019-es Yamaha MotoGP YZR-M1-gyel körözgettek. Olasz lapértesülések szerdán arról cikkeztek, hogy Hamilton az egyik körében hibázott, és most a Forma-1 világbajnoka megerősítette, hogy valóban egyszer megpördült. Végül Hamilton 4 másodpercen belül végzett Rossi legjobb köridejéhez képest. Lewis a Sky Sportsnak nyilatkozott:

    „Nagyon nehéz megülni a motort. Volt egy kisebb megpörgésem, de egyben sikerült visszaérnem vele. Lépésről-lépésre tanultam a vezetését, de ez nagyon meredek dolog. Őszintén szólva ez volt a legjobb évem eddig, ez a csere pedig csak hab a tortán! Nem gondoltam volna, hogy így kezdődik a decemberem, és ennyire remek dolgom lesz. Most már azonban várom azt, hogy találkozzak a családommal, és együtt töltsük a karácsonyt. Mindenkinek boldog karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok!”

    valentino rossi, lewis hamilton, racingline.hu
    Lewis Hamilton és Valentino Rossi. Fotó: Guido De Bortoli/Getty Images/Monster Energy

    Rossi Hamilton 2017-es Mercedes W08-asát kapta meg pár körre, és Hamiltonhoz képest 1.5 másodperccel volt csak lassabb. Az olasz versenyzőt egyébként lenyűgözte az, ahogy Lewis elsajátította az M1-ese kezelését, és erről az Autosportnak nyilatkozott:

    „Mindig is nagy rajongója voltam Lewisnak, de most még inkább. Fantasztikus napunk volt, ahol a motorsport két top kategóriája nem csak találkozott, hanem együtt is dolgozott. Igazi Forma-1-es versenyzőnek éreztem magam egy napra, nem akartam, hogy ez a nap véget érjen. Én is mentem az YZR-M1-gyel együtt Lewissal a pályán. Büszke voltam erre a pillanatra, a csapatainkra, és hogy megoszthattam a szenvedélyem vele. Technikailag nézve Valencia egy nehéz pálya, ráadásul ma elég szeles is volt, így egy ponton azt gondoltam, hogy nehéz lesz Lewisnak folytatnia, de ő remekül helytállt a motoron, és kiválóan teljesített az M1-esen. Azt hiszem, hogy ő is remekül szórakozott, és ez a lényeg.”

    https://www.instagram.com/p/B58MXIgp_Ww/

  • Megtörtént a Hamilton-Rossi csere – VIDEÓVAL

    Megtörtént a Hamilton-Rossi csere – VIDEÓVAL

    Lewis Hamilton és Valentino Rossi az elmúlt napokban a figyelem középpontjába kerültek azzal, hogy gépet fognak cserélni, és ez most meg is történt a Ricardo Tormo versenypályán.

    A MotoGP olasz legendája Hamilton 2017-es, W08 kódjelű Mercedesét vezette, mellyel a brit akkor világbajnok is lett. Rossi idei gépét hozta el, azt a Yamaha YZR-M1-et, amivel pár hete még versenyzett, ráadásul pont ezen a pályán.

    „Egészen elképesztő egy olyan legendát látni az autóban, mint Valentino” – nyilatkozta Hamilton az eseményen. „Izgatottan várom, először beülve hogyan fogja feltérképezni az autót. Az egész arra emlékeztet engem, mint amikor először ülhettem F1-es autóba.”

    Mentek úgy is néhány kört, hogy mindketten egy-egy motort vezettek: „Király volt úgy menni a pályán, hogy Valentino ugyanazzal a motorral megy előttem.”

    Rossi is majd kicsattant az örömtől.

    „Eddig is nagy rajongója voltam Lewisnak, de most már még inkább az vagyok” – mondta. „Fantasztikus napon vagyunk túl, melynek alkalmával nem csak találkozott a motorsport két csúcskategóriája, hanem együtt is dolgozott. Ezen a napon igazi F1-es pilótának éreztem magam. Nem akartam, hogy vége legyen. Volt olyan is, hogy együtt mentünk Lewissal a YZR-M1-el, ez egy büszke pillanat volt, amikor megoszthattuk a szenvedélyünket.”

    „Technikailag a valenciai pálya nehéz, ráadásul ma még nagyon szeles is volt az idő. Egy ponton úgy gondoltam, nehéz lesz a folytatás Lewisnak, de briliáns volt a motoron. Szerintem nagyon jól érezte magát, és ez a lényeg” – zárta gondolatát.

    Az eseményről már egy videó is napvilágot látott:

  • Mindenki arról beszél, hogy a Mercedes a valaha volt legjobb F1-es csapat

    Mindenki arról beszél, hogy a Mercedes a valaha volt legjobb F1-es csapat

    Számos, a királykategória paddockjában jártas ember szerint a Mercedes lehet a valaha volt legjobb csapat a Forma-1-ben. 2020 ugyan már itt van a nyakunkon, és feltehetően egy emlékezetes hármas csatában vehetnek részt a németek a Ferrarival és a Red Bull-Hondával, de idén még ők szerezték meg a versenyzői és konstruktőr világbajnoki kupákat. A Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost erről az Auto Bildnek nyilatkozott:

    „A Mercedes a valaha volt legdominánsabb csapat. Jobbak, mint a McLaren-Honda Ayrton Senna és Alain Prost idejében, vagy a Ferrari Michael Schumacherrel.”

    Még a FIA elnöke, Jean Todt is megemeli a kalapját a teljesítmény előtt, pedig ő csapatfőnökként ötször nyert egymás után Michael Schumacherrel és a Ferrarival:

    „El kell ismernem, jobbak. Olyan nehéz dolog ez, mintha sportolóként 200 kilót kellene a fejed fölé emelned, és tartsd is ott aztán. Kell ehhez egy remek versenyző, egy csodálatos autó, egy nagyszerű csapat, ha ezen három dolog közül bármelyik is hiányzik, akkor a dolog nem fog működni.”

    Sebastian Vettel is arról beszélt, hogy brutális szintű akarat a német Mercedes részéről ahogyan dominánssá váltak úgy, hogy a bázisuk Angliában van Brackleyben és Brixworthban:

    „A Mercedes közel tökéletes. El kell ismerni, hogy az autójuk jobb volt mint a miénk, de nem is ez a lényeg. Ez csapatmunka eredménye.”

  • Lewis Hamilton összetörhette Rossi MotoGP-s motorját!

    Lewis Hamilton összetörhette Rossi MotoGP-s motorját!

    Hamilton feltehetően összetörhette Valentino Rossi MotoGP-s motorját Valenciában, a közös tesztjükön a héten. A páros egy olyan promóciós rendezvényen cserélte fel a Mercedes és a Yamaha által épített versenyjárműveiket, amelyet a Monster rendezett. A médiát azonban kizárták erről, és hivatalosan semmiféle információ nem jött arról, hogy mi történt ott.

    Két olasz újság azonban utánajárt, és nem hivatalos információkat közölt. A La Repubblica szerint nyolc órán át tartott az esemény, és várhatóan hamarosan lesznek képek, rövid videók a dologról. Arra is kitért az írásuk, hogy nagyon jól sikerült a móka, mindkét sportoló annyira örült neki, mint egy kisgyerek.

    A Corriere dello Sport azonban azt állítja, hogy Hamilton összetörte Rossi Yamaháját amikor kipróbálta a MotoGP-s kétkerekűt a pályán, még ha ez további következményekkel nem is járt a hatszoros világbajnoknak.