Címke: Mercedes

  • Toto Wolff Oconról: „Nem lett volna jó, ha betesszük Hamilton mellé

    Toto Wolff Oconról: „Nem lett volna jó, ha betesszük Hamilton mellé

    Esteban Ocon része volt a Mercedes tervének, miszerint a francia pilóta átveszi a gyengélkedő Valtteri Bottas helyét a csapatnál, aki immáron harmadjára volt képtelen felvenni a kesztyűt csapattársa, Lewis Hamiltonnal szemben. Azonban a brackleyi istálló ennek ellenére kitartott a finn mellett, így Oconnak egy másik lehetőség után kellett néznie, amit végül a Renaultnál talált meg.

    A Mercedes csapatfőnöke elárulta, hogy rendkívül nehéz döntés volt elengedi Ocont, azonban nem ültethették volna be Hamilton mellé őt, így pedig nem volt másik opció. „Hagyni Ocont versenyezni Hamilton mellett, aki már hét éve itt van nálunk és jelen pillanatban a karrierje csúcsán van, nem lett volna helyes döntés,” – mondta Wolff. „Különösen úgy, hogy parkolópályára került egy év erejéig.

    „Az izgalmasabb változatot is kipróbálhattuk volna, ugyanis Esteban újoncként jó teljesítményt nyújtott 2018-ban. Azonban csupán egy olyan újonc volt a Forma-1 történetében, aki már az első évében fel tudta venni a versenyt a kétszeres világbajnok csapattársával és ez az újonc nem volt más, mint maga Lewis (A 2007-es szezonban Fernando Alonso ellen a McLarennél). Rajta kívül az összes zöldfülűnek időre volt szüksége. Nem akartuk kockára tenni a jövőjét.”

    Rendkívül érdekes lesz majd a helyzet, amikor Hamilton szögre fogja akasztani a bukósisakját, ugyanis a Mercedesnek több opciója is lesz majd. Az egyik pont Ocon lesz, azonban a másik oldalon George Russell is ott van, aki szintén legalább akkor tehetség, mint a francia fiatal. Máskülönben jó lesz látni újra egy francia tehetséget a Forma-1-ben, érdemes lesz majd figyelni őt a 2020-as szezon során.

  • Kubica: Nem lehet érv Hamilton ellen, hogy övé a legjobb autó

    Kubica: Nem lehet érv Hamilton ellen, hogy övé a legjobb autó

    Robert Kubica dicsérő szavakkal illette az idei év világbajnokát, Lewis Hamiltont.

    A Mercedes britje 2019-ben a hatodik világbajnoki címét szerezte, így az örökranglistán már csak Schumacher előzi még hét elsőséggel, és a rekord beállításának jövőre neki is eredhet. Hamilton hat címéből ötöt szerzett a 2014-ben kezdődő hibrid érában, melynek egészét a Mercedes dominálta. A kritikus hangok pedig folyamatosak, hogy igazából inkább a jó autó miatt tart ott, ahol, és nem vezetői képességei miatt.

    Kubica máshogy gondolja, szerinte ez hibás érv Hamilton ellen.

    „Szerintem a hatos szám mindent elmond. Az idény során sok versenyen megmutatta, hogy hiába nem az övé a leggyorsabb autó, képes nyerni, és jelentheti a különbséget. Úgy gondolom, ez teszi Lewist azzá, akit szinte lehetetlen legyőzni. Nagyon nehéz másoknak, de ez neki csak jó. Örülök neki. Régóta ismerjük egymást, és idén rendkívüli teljesítményt tett le az asztalra. Néhány versenyen pokolian jó munkát végzett.”

  • Hamilton korábbi mérnöke miatt javult fel Bottas?

    Hamilton korábbi mérnöke miatt javult fel Bottas?

    Lewis Hamilton elárulta, hogy korábbi mérnöke a 2019-es szezontól kezdve a csapattársánál kezdett dolgozni, ezáltal sok titkát Bottas tudtára adta.

    Riccardo Musconiról van szó, aki Bottas versenymérnöke lett, és az ő információi biztosan segítették a finnt, aki az idény elején rendesen be is kezdett, négy verseny után ő állt az összetett élén. Azonban a továbbiakban már nem tudta fenntartani ezt a formát, így Lewis Hamilton hatodjára is felért a csúcsra.

    Viszont a brit azért megjegyezte, hogy Musconi tevékenysége egy újabb kihívás volt számára.

    „Ő egy nagyon tehetséges mérnök és természetesen fejlődni szeretne” – mondta róla Hamilton. „Senki nem akar ugyanabban a pozícióban maradni, és a vezető mérnökké válás minden mérnök számára egy nagy cél. De olyan sok mindent tanultunk meg együtt dolgozva, és én talán olyan dolgokat is kihoztam belőle, amit csak sokkal később sikerült volna neki egyedül, és ez fordítva is igaz. Aztán amikor átment a garázs másik felébe, kétség nélkül azt mondta Valtterinek, hogy miért nem csinálja ezeket a dolgokat, Lewis így csinálja, te miért nem. Ez tehát az évemet még nagyobb kihívássá alakította, mert el kellett rajta gondolkoznom, hogy oké, most már azt csinálják, amit én, hogy csavarjak rajta, hogy változtassak teljesítményvesztés nélkül. Finomítanom kell még és eggyel feljebb lépni. Ennyire közel 100%-hoz 1%-kal is sokat lehet hozni. Egy játékba újonnan behozott ász megtalálása nagyon nehéz.”

  • Marko szerint Hamilton nem játszadozik, a Ferrariba akar menni

    Marko szerint Hamilton nem játszadozik, a Ferrariba akar menni

    Helmut Marko szerint nagyon is benne van az a pakliban, hogy Lewis Hamilton 2021-ben a Ferrari pilótája lesz.

    A szezonzáró futam előtt szárnyra kapott a pletyka, miszerint a brit bajnok és a Scuderia elnöke, John Elkann kétszeres is találkozott Maranellóban. Természetesten a találgatások beindultak és rögtön egy esetleges 2021-es csapatváltásról szóltak a hírek, ám a Ferrari cáfolta a pletykákat azzal, hogy a Mercedes versenyzőjének és elnökünknek vannak közös barátaik, így előfordul, hogy egy eseményen tartózkodnak.

    Azonban a Motorsport-Total.com szerint másról van szó, Hamilton csak borsot akart törni a vörösök orra alá, miközben sakkban tartja a Mercedest is.

    ,,Hamilton találkozása Elkannal a játék része volt. Toto Wolffal annyi problémát akarnak okozni a Ferrarinak, amennyit csak tudnak.”

    A Red Bull osztrák tanácsadóját is megkérdezték elméletükről, ám Marko nem értett egyet a német lappal. A 76 éves ex-versenyző szerint komolyak lehetnek a brit szándékai.

    ,,Nem értek egyet. Itt az új szerződéséről lehet szó. Mikor Lewis (Hamilton) a Ferrari nagyfőnökeivel találkozik, akkor az a pénzügyi megállapodások során sokat számít. Ez az F1 politikai játszmájának a része, a legmagasabb szinteken mindent figyelembe vesznek.”

    34 éves versenyző ugyanakkor nemcsak a Ferrarinál kavarta meg az álló vizet, az FIA Gála előtt rendezett sajtótájékoztatón elárulta, sok versenyző hívogatja a csillagosok csapatfőnökét, többek között Max Verstappen is. Az osztrák tanácsadó természetesen erre is kitért:

    ,,Mindig ugyanaz a nóta. Toto Wolff elsősorban Jos Verstappennel szokott telefonon beszélgetni a családból. Ezek a beszélgetések általában a legkisebb gyermekeikről szólnak. Max jól érzi magát a csapatunkban. Tudja, mi van a Red Bullnál, mik az istálló céljai, továbbá azzal is tisztában van, hogy képesek vagyunk győztes autót tervezni. Nem értem miért akarna elmenni.”

    Marko azonban nem hagyhatta, hogy az év vége conteók nélkül teljen. Az osztrák szerint ugyanis 2012-ben Pastor Maldonado nem véletlenül nyerte meg a Spanyol Nagydíjat. A Red Bull tanácsadója úgy véli, azért nyerhetett a venezuelai, mert Sir Frank Williams azon a napon ünnepelte 70. születésnapját.

  • Mercedes: A Honda fejlődőképesebb, mint a Ferrari

    Mercedes: A Honda fejlődőképesebb, mint a Ferrari

    A Mercedes motor részlegének a vezetőjét, Andy Cowellt lenyűgözte a Honda idei fejlődése, és szerinte e tekintetben felülmúlják a Ferrarit is.

    Több évnyi szenvedés után, idén először mutatott komoly fejlődést és erőt a Honda erőforrása. A Red Bullal karöltve három futamgyőzelmet és számtalan dobogós helyet szereztek, és a motor teljesítménye és erőforrása is kiváló volt.

    Cowell úgy látja, hogy a Red Bull aerodinamikája, a japánok motor ereje és Verstappen képességei együtt egy szenzációs kombinációt alkotnak, még akkor is, ha nyers erőben a Ferrari még a riválisok előtt jár.

    „A Honda volt a legfejlődőképesebb idén, még a Ferrarit is felülmúlták e tekintetben. A Red Bull tud bajnok autót csinálni, Max Verstappen pedig zseniális és ott van a Honda, akik rengeteget fektettek bele idén, és az eltökéltségük is hatalmas. Ezt meg is mutatták a pályán és szemmel láthatóak a megalapozott döntésük eredményei is. Izgalmas lesz figyelni őket.” – fogalmazott Cowell.

  • Hamilton rendszeresen visszanézi a Laudával váltott üzeneteit

    Hamilton rendszeresen visszanézi a Laudával váltott üzeneteit

    Lewis Hamilton elmondta, nagyon hiányzik neki Niki Lauda támogatása, ezért mindig visszanézi azokat az üzeneteket amiket egymásnak küldtek.

    A Mercedes ügyvezető elnöke idén májusban hunyt el. Az egy héttel később megrendezte Monacói Nagydíjon a csapat és a mezőny összes tagja megemlékezett a háromszoros világbajnokról, vasárnap mindenki vörös sapkát húzott, az Ezüst Nyilak emellett a halo-t pirosra festették, míg a versenyzők egy része különleges sisakfestéssel adózott a legenda előtt.

    Hamilton korábban már beszélt azokról a ‘démonokról’ amik a lelkét emésztették miután Lauda és Anthoine Hubert az égi versenypályákra távozott. A brit versenyzőnek nagyon hiányzik osztrák kollégája, barátja, ezért ha teheti visszanézi a közös emlékeiket.

    ,,Hiányzik az, hogy üzenetet kapjak tőle, hiányzik az is, hogy videókat küldjünk egymásnak. Megőriztem ezeket a beszélgetéseket amiket gyakran visszanézek. Ahogy már mondtam, az ő segítsége nélkül talán sosem kerültem volna ehhez a csapathoz, továbbá nem hinném, hogy a csapat ilyen sikeres lett volna, ha ő nincs. Felment a vezetőséghez és ha kellett megszorongatta őket, ebben volt a legjobb. Velem ugyanakkor mindig őszinte volt. Ő volt a híd… Toto( Wolff) versenyző volt, ő értette a dolgokat, azonban a vezetőség nem, így kellett egy igazi bajnok aki tudja milyen nehéz jól teljesíteni versenyhétvégéről versenyhétvégére és mikor hibázol, nos… Ezért volt egy igazán fontos pillér ő a számomra. Nagyon hiányzik.”

    Korábban Hamilton csak azt tudta, hogy’ van az a fickó aki bizonyos dolgokat mond a TV-ben, és aki nincs igazán jó véleménnyel róla’, majd végül pont ez a személy játszott nagy szerepet abban, hogy egy csapatba kerüljenek.

    ,,Akkoriban egy nagy döntést kellet meghoznom, mindeközben Nikivel beszéltem telefonon. Azt gondoltam: ‘wow, egy háromszoros világbajnokkal beszélgetek’. Ugyanakkor nem igazán ismertem őt, ezért nem mondhattam azt, hogy megbízok abban a fickóban a vonal másik oldalán. Azután leültem Ross Brawnnal, és Nikivel a hotelszobában, majd kezdetét vette a közös utunk. Szeretném azt hinni, hogy az idő során megtanultunk szeretni egymást.”

    Hatszoros világbajnok elmondta, halála előtt még meglátogatta a háromszoros világbajnokot.

    ,,Nagyon nehéz volt így látni őt. Videókat küldözgettünk egymásnak, láttam őt akkor, mikor igazán lent volt, aztán visszatért, kerekesszékbe került, ezért nagyon reménykedtem. Azután az állapota zuhant és egyre rosszabb lett. Ekkor látogattam meg őt. Sokkolt, hogy a barátomat az ágyban csövekkel látom. Voltam már ilyen szituációban, a nénikém rákos lett és elhunyt, így már átéltem egy ilyen helyzetet. Ám ez mindig lesokkolja az embert.”

     

  • A Mercedes tart Verstappentől: Eléggé tehetséges a srác, nem igaz?

    A Mercedes tart Verstappentől: Eléggé tehetséges a srác, nem igaz?

    A Mercedes az évad elején senkitől sem zavartatva menetelt előre a hatodik világbajnoki címe felé, aztán szépen lassan feltámadtak az ellenfelek is.

    A Ferrari már Bahreinben megvillant Charles Leclerc révén, ám egy motorhiba miatt az ifjú a dobogó első fokáról a harmadikra esett vissza. Kanadában bár Sebastian Vettel lépte át először a cél vonalat, a versenyen elkövetett manővere miatt megbüntették, így a siker Lewis Hamilton ölébe hullott. Az Osztrák Nagydíjtól kezdve egészen az évad első felének végéig a Honda motorral működő Red Bull dominált, majd jött a nyári szünet és a szezon második fele, ahol is a Scuderia táltosodott meg ismét.

    Ám a csillagosok szájából nem lehetett kiénekelni a sajtot, behúzták ezt az évet is. Ugyanakkor a Honda felfejlődése és a Ferrari egyeduralkodása az erőforrások kapcsán lenyűgözte az Ezüst Nyilak motorrészlegének vezetőjét, Andy Cowellt.

    A Motor Sport Magazin legutóbbi podcast adásában a brit elmondta, mint motorfelelős mérnök, roppant csalódott, ugyanis 2021-ben az erőforrásokra vonatkozó szabályok változatlanok maradnak. Cowell elismerte, munkája így kevésbé lesz izgalmas, ám ez a sportra és az azt érintő változásokra nem lesz igaz.

    ,,Jó dolog az, hogy a négy gyártó egy lépéssel közelebb került egymáshoz. A Honda fejlődött az év során a legtöbbet, a fejlesztési sebesség kapcsán jóval felülmúlták a Ferrarit. Harcoljunk még egy jót ezek mellett a szabályok mellett, még mielőtt 2026-ban újakkal rukkolnánk elő.”

    A Japán gyártó a Red Bull Racinggel karöltve felküzdötte magát az élmezőnybe. A leglassabb motorból versenyképes hajtáslánc lett. Idén már győzelmet is szerzetek, míg jövőre akár a bajnoki címért is harcba szállhatnak. Az egyenlethez azonban még egy fontos tényező is társul: Max Verstappen. Együtt, 2020-ban ők jelenthetik a legnagyobb veszélyt a Mercedesre nézve?

    ,,Úgy vélem mind a két gyártó lenyűgöző (Ferrari és Honda). Mindkét fél alig várja, hogy diadalmaskodjon, nemcsak résztvevők akarnak lenni. A Red Bull képes lehet arra, hogy egy nyerő autót építsen, és ott van Max Verstappen is aki, egyszerűen csodálatos. Eléggé tehetséges és képzett a srác, nem igaz?” – nyilatkozta Cowell.

  • Wolff várja 2021-et, de nem lát garanciát arra, hogy dominánsak maradnak

    Wolff várja 2021-et, de nem lát garanciát arra, hogy dominánsak maradnak

    Sokan vannak azon a véleményen, hogy rögtön a 2021-es szabályváltozások nem fognak az eredményekben jelentős változást eredményezni, azokra további 2-3 évet kell várni.

    A top csapatok ugyanis anyagi és erőforrásbeli előnyüknek köszönhetően előbb tudnak elkezdeni készülni 2021-re, így az ő előnyük jó eséllyel megmarad.

    Toto Wolff csapata, a Mercedes a hibrid korszak kezdete óta uralja a sportot, 2014 óta az összes megrendezett futam 73,6%-át a Mercedes nyerte.
    Wolff szerint 2021-től ez nem feltétlenül lesz így, de hozzá kell tenni ehhez azt is, hogy idén számtalanszor nyilatkoztak a mercedesesek úgy, hogy az adott hétvégén biztosan nem ők az esélyesek, aztán kisujjból kirázták a győzelmet…

    „A 2021-es év teljesen új kihívás lesz, mivel a szabályok teljesen a fejük tetejére állnak.” – mondta Wolff. „Amit most adott az aero terén, az 2021-ben már nem fog létezni. Azt gondolom, hogy csapatként ez egy lehetőség, hogy jó munkát végezzünk és bebizonyítsuk, hogy meg tudunk birkózni a szabályváltozásokkal, és olyan top teljesítménnyel tudunk előrukkolni, mint a múltban.”

    „Persze szó sincs előjogokról.” – teszi hozzá. „Az elmúlt év eredményei nem adnak számunkra garanciát az előttünk álló szezonokra vonatkozóan. Ez nagyon izgalmas számunkra és én személy szerint nagyon várom már 2021-et.”

    „2014 óta minden évben megpróbáltunk célokat kitűzni, melyek valóban motiváltak minket. 2019-ben az elsődleges cél az volt, hogy megszerezzük zsinórban a hatodik dupla világbajnoki címet (konstruktőri + egyéni), ami még korábban nem történt meg a Forma-1-ben, és tudomásunk szerint semmilyen más sportban sem volt még ilyen világbajnoki szinten.”

    „Szóval ez volt a cél, ami vitt minket előre. Még a nehéz napokon is segített végigvinni a hétvégét, ami nem úgy alakult, ahogy vártuk. Ez olyasvalami, ami tényleg egész évben erőt adott nekünk.”

    „Nagyon lehet érezni a másmilyen hangulatot a gyárban egy rossz, vagy egy jó hétvége után. De a meglepő tény az, hogy nagyon erős buzgóságot lehet érezni a gyárakban a nehéz hétvégék után.”

    „Az olyan napokon, mikor elbukunk, azt érezzük, hogy még jobban kell nyomnunk és még okosabban és intelligensebben kell dolgoznunk, és én élvezem az ilyesfajta visszatérést hétfőn, és nem hagyunk hátra feltáratlan hiányosságokat, így végül újra felemelkedünk.”

  • Mercedes: Nincs megállás a motorfejlesztés terén

    Mercedes: Nincs megállás a motorfejlesztés terén

    A Mercedes motorfőnöke, Andy Cowell szerint a jelenlegi, V6-os turbómotorok fejlesztésében van potenciál, még ha kevés is.

    „Jelenleg nincs láthatáron a motorfejlesztés befagyasztása” – mondta. „Most lett vége a hatodik bajnokságnak, szóval a 18 hónapos felkészülés és a hat évnyi fejlesztés hosszú idő a mérnököknek. Így tehát a javulások kisebbekké válnak, ugyanakkor több területen kezdesz nézelődni. Olyanokon is, melyekről korábban azt hitted, már nem lehet rajtuk javítani. És épp amiatt, mert nem foglalkoztál vele, találsz még mérhető nyereséget. Mindenesetre minden fejlesztéssel nagyobb teljesítményt és jobb megbízhatóságot érhetünk el.”

  • Mercedes: Páran halláskárosodást szenvedtek a korábbi erőforrások miatt

    Mercedes: Páran halláskárosodást szenvedtek a korábbi erőforrások miatt

    A Mercedes motorrészlegének vezetője, Andy Cowell elmondta, a korábbi erőforrások miatt többen halláskárosodást szenvedtek.

    2014-ben új korszak indult a Forma-1-ben, ugyanis a jól megszokott V8-as erőforrásokat, a V6-os turbó hajtásláncok váltották. A szurkolók elégedetlenkedtek az elején, mert az ‘új motorok’ nem hangosak és nem tudják átadni úgy az élményt, mint elődeik. Ugyanakkor a halkabb erőforrásoknak előnyei is vannak, a mérnökök és a szerelők kevésbé szenvednek halláskárosodást tőlük.

    ,,Úgy vélem 2014-ben egyikünk hajtáslánca sem volt tökéletes, azonban mára-már mindenkinek sikerült jól beállítani őket. Azt hiszem ez tette a hanghatást is kellemesebbé. A motorok hangereje ugyan nem annyira hangos, azonban mégis elengedő zajt csapnak.” -nyilatkozta Cowell a Motor Sport Magazine-nak.

    A különbség a hanghatások között akkor volt igazán érzékelhető, mikor még, az F2-es mezőny a V8-as erőforrásokkal versenyzett. A hangos hajtásláncok miatt az F1-es motorok még halkabbnak tűntek, és a nézők emiatt még jobban elégedetlenkedtek. Mára már az alsó kategóriában is a turbófeltöltős erőforrás muzsikál, így a konstrukciók hangzása közel hasonlóvá vált.

    ,,Most már az alsóbb kategóriában (F2) is a turbó motorokat használják, így a motorok közel ugyanolyan hangosak. Emiatt egyre több család látogathat ki a versenyekre. Azok miatt a hangos V8-as és V10-es motorok miatt a gyerekeket nem szabadott a pálya közelébe vinni. Nem akarhattad ezt tenni a gyerekeddel. Sokan a gyárban halláskárosodást szenvedtek, ezért úgy vélem, hogy a V6-os motorok előre lépést jelentenek.” -árulta el Cowell.