Címke: Mercedes

  • Sainz: A „rózsaszín Mercedes” megnehezítheti az életünket

    Sainz: A „rózsaszín Mercedes” megnehezítheti az életünket

    Az év legelső megosztó Forma-1-es témája a Racing Point és a Mercedes között fellelhető hasonlóság, amit a britek maguk sem tagadnak.

    Rögtön az autóbemutató után számos újságíró és szakértő számos egyezést vélt felfedezni a Racing Point idei és a Mercedes tavalyi autója között. A rózsaszín alakulat ráadásul jó tempóban kezdte a teszteket is. Lawerence Stroll istállójánál egyébként elmondták, hogy valóban szorosabb lett az együttműködés a motorszállítóval, és az autó első és hátsó felfüggesztése és a váltó is egy az egyben a tavalyi bajnok istállóé.

    Azonban számos versenytárs nem igazán örül a „Mercedes klónnak”, amivel komoly esélyük lehet a középmezőny elejére.

    „Megnehezíti az életünket, ha egy kis csapat előnyt szerez egy nagyobbal való együtt működéssel.” – fogalmazott a McLaren versenyzője Sainz.

    Csapatfőnöke, Andreas Seidl azonban nem aggódik a rivális miatt.

    „Nincs ok az aggodalomra. Mindenkinek megvan a joga, hogy másoljon egy másik autót és a szabályok is engedik, hogy egy az egyben átvegyen alkatrészeket.” – véleményezett a német.

    Helmut Marko pedig elmondta, hogy ők nem kívánnak foglalkozni ezzel a dologgal.

    „Biztos vagyok benne, hogy a McLarennek meg a Renaultnak meg lesz a véleménye erről, de mi inkább kimaradunk ebből.” – jelentette ki.

  • A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A pilótáknak tetszik 2020-as formula eddigi tempója

    A régi-új formula sebessége nagy előrelépést mutat a tavalyihoz képest, a pilóták közül többen is megegyezték, hogy sokkal gyorsabbak az idei autók.

    „Lazára vettem, de köridő így is elképesztett” – számol be Carlos Sainz. „Nagyon könnyű volt így menni. Azt hittem, valami különlegeset csináltam. Nem vezettem még ilyen gyorsan autót.”

    Kiemelte azonban, nem csupán saját csapatára jellemző ez a tendencia:

    „Amikor láttam, hogy a többiek is ilyen gyorsak voltak, ez más megvilágításba helyezte a dolgot. Nehéz elmagyarázni, milyen érzés ilyen autókat három hónap kihagyás után vezetni. Döbbenet.”

    „A versenyek nem lesznek annyira izgalmasak, mert nehéz a másikat követni, de 2020 valószínűleg a Forma-1 leggyorsabb éve lesz. Igazi szörnyetegek.”

    Az egy év után visszatérő Ocon szerint is ez lehet a rekordok éve. Amikor arról kérdezték, mi a különbség a Mercedes tavalyi autója és a Renault idei gépe között, ennyit mondott:

    „Mindig vannak különbségek. Az idei tapadás elképesztő, szerintem már túlszárnyaltuk a tavaly ilyenkor futott időket.”

    „Az autók évről évre fejlődnek, így nehéz összehasonlítani. De ilyen gyorsan nem vettem még a kanyarokat, nagyon jó érzés volt. És ez még gyorsulni fog, valószínűleg az összes körrekord megdől majd.”

    Kevin Magnussen megerősítette a kollégái véleményét: „Ezek az autók rendkívül gyorsak. A 9-es kanyart már a második körben padlógázon vettem, ami elég elképzelhetetlennek tűnik.

    Nemcsak ők, hanem a fél napot teljesítő Valtteri Bottas is beszámolt a különbségekről: „Az utolsó órában már éreztem a nyakam. Mindegy, mennyit edzel, érzed. A második hét már egyszerűbb szokott lenni.”

  • Úgy tűnik, megfelel a szabályoknak a Mercedes DAS rendszere

    Úgy tűnik, megfelel a szabályoknak a Mercedes DAS rendszere

    A mai tesztnap központi témája a Mercedes különleges kormány-felfüggesztés megoldása lett, melyről korábban már beszámoltunk.

    A csapat azonban gyakorlatilag biztos benne, hogy ez az ún. DAS (dual axis steering, vagyis dupla tengelyes kormányzás) rendszer megfelel a szabályoknak.

    „Van egy rendszerünk az autóban, ami új ötlet.” – mondta James Allison, a Mercedes technikai vezetője. „Adtunk neki nevet is. DAS-nak hívják, ha érdekli önöket.”

    „Ez egy további dimenziót ad a kormányzáshoz, a versenyző számára, ami reméljük, hogy hasznos lesz az év folyamán.”

    „De hogy pontosan hogy használjuk és miért használjuk, azt megtartjuk magunknak.”

    Ami pedig a megoldás szabályosságát illeti, Allison elmondása szerint az FIA tud ennek használatáról.

    „Az FIA számára ez nem hír, ez olyasmi, amiről már egy ideje beszéltünk velük.” – mondta Allison.

    „A szabályok egyértelműek azzal kapcsolatban, hogy mi tilos a kormányzási rendszerrel, és mi eléggé biztosak vagyunk benne, hogy megfelelünk az előírásoknak.”

    Hamilton is szokja még ezt a megoldást, délelőtt arra törekedett, hogy kiismerje a rendszert, biztonsági aggályai pedig nincsenek.

    „Biztonság tekintetében nem volt ma probléma.” – mondta Hamilton. „Az FIA szerint rendben van a projekt. Számomra igazán ösztönző látni, hogy a csapatom továbbra is innovatív és elöl marad a játékban.”

    „Ez azoknak a remek koponyáknak köszönhető, akik ennél a csapatnál dolgoznak. Remélhetőleg működni is fog.”

    Allison szerint a DAS csak egy, a Mercedes új fejlesztései közül.

  • Hamilton Mercedesében szabálytalan a kormány?

    Hamilton Mercedesében szabálytalan a kormány?

    Tegnap még az volt a fő téma, hogy a Racing Point idei autója megszólalásig hasonlít a Mercedes tavalyi versenygépére, ma már más került a középpontba. Méghozzá Lewis Hamilton kormánya.

    A mai tesztnapon a Mercedesnél Hamilton kezdte a körözést, a belső kamerás felvételeken pedig azt lehet megfigyelni, hogy a W11-esben mozog a kormány.

    Nem meghibásodásról van szó; az látható, hogy a kormányrúd süllyed és kiemelkedik, hasonlóan, mint egy repülőgép magassági kormánya. A felvételekből az is látszik, hogy ezzel az első kerekek összetartást képes szabályozni. Ezáltal egy körön belül az egyes kanyarokhoz, egyenesekhez módosítani tudja ezen beállításokat, a jobb köridő érdekében.

    A technikai szabályzás szerint azonban a felfüggesztést tilos módosítani, miközben az autó mozgásban van.

    Amennyiben a Mercedes szabálytalanságot követ el ezzel, a rivális csapatok minden bizonnyal panasszal fognak élni.

    https://twitter.com/FiftyBucksss/status/1230427116090593280?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1230427940900438016&ref_url=https%3A%2F%2Fwww.planetf1.com%2Fnews%2Flewis-hamilton-steering-wheel%2F%3Ffbclid%3DIwAR2HV9_V_QheYdK0TuRIGz8j9kK0PJTdeiLvnRmFfCYIksZbTYStPrwRScE

  • A riválisok nem örülnek, hogy a Racing Point a tavalyi Mercedes mása

    A riválisok nem örülnek, hogy a Racing Point a tavalyi Mercedes mása

    Az Auto Motor und Sport jelentése szerint máris megvan az a csapat, melyet kipécézett magának a többi. A legtöbbeknek ugyanis nem nagyon tetszik, hogy a Racing Point a Mercedes tavalyi autójának, a W10-nek a „pontos mását” használják idén.

    A Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green azonban kiállt a rózsaszín csapat és a Mercedes kapcsolata mellett.

    „Tavaly május óta a Mercedes szélcsatornájában dolgoztunk.” – mondta Green az Auto Motor und Sportnak. „Az első és hátsó felfüggesztés, valamint a váltó egy az egyben a 2019-es Mercedesről van.”

    „Csak most kezdjük az új autó (tervezését) 2021-re.”

    A riválisok szerint azonban a Green által említetteken túl szembetűnőbb hasonlóságok is vannak a Racing Point 2020-as és a Mercedes 2019-es autója között.

    Green mindenesetre előre lépésre számít idén, amivel kapcsolatban egyelőre jó jel, hogy az első tesztnapon Sergio Perez a harmadik helyen zárt, ráadásul úgy, hogy Green szerint még bőven volt üzemanyag az autójában.

  • Lewis Hamilton zárt az élen 2020 első tesztnapján

    Lewis Hamilton zárt az élen 2020 első tesztnapján

    A 2020-as szezon előtti teszt első napján a Mercedesek vitték a prímet.

    Délelőtt Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, míg délután a finn helyett csapattársa, Lewis Hamilton kezdett körözni, és javított is Bottas idején.

    Hamilton a C2-es, keményebb keverékű Pirellin futotta legjobb idejét.

    Perez délelőtt futott ideje is ütősnek bizonyult, mivel a nap végén a harmadik helyen zárt vele. Ezzel szemben délután, csapattársa, Lance Stroll csupán a 10. időt autózta.

    Délelőtthöz képest javított viszont az Alpha Tauri, illetve az is szokatlan látvány, hogy nem a williamsek szerepelnek az eredménylista legalján.

    A leggyengébb idő Antonio Giovinazzi délelőtt futott köre lett, míg az Alfa Romeo tartalék versenyzője, Robert Kubica a 13. helyet végzett.

    De nem sziporkázott a Ferrari sem, Charles Leclerc ugyanis a 11. helyen zárta a napot.

    Hogy kik ülnek autóba holnap, azt ide kattintva megtekintheted.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma

    1

    Lewis Hamilton Mercedes 1:16.976 72
    2 Valtteri Bottas Mercedes 0,337 79
    3 Sergio Perez Racing Point 0,399 58
    4 Max Verstappen Red Bull 0,54 160
    5 Daniil Kvyat Alpha Tauri 0,722 90
    6 Carlos Sainz McLaren 0,866 142
    7 Daniel Ricciardo Renault 0,897 62
    8 Esteban Ocon Renault 1,028 36
    9 George Russell Williams 1,192 73
    10 Lance Stroll Racing Point 1,306 37
    11 Charles Leclerc Ferrari 1,313 114
    12 Nicholas Latifi Williams 1,406 57
    13 Robert Kubica Alfa Romeo 1,41 59
    14 Kevin Magnussen Haas 1,49 92
    15 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 3,12 59
  • Key szerint is a Renault motorja már közel olyan jó, mint a Mercedesé

    Key szerint is a Renault motorja már közel olyan jó, mint a Mercedesé

    James Key azt állítja, hogy a Renault F1-es erőforrása már majdnem annyira jó, mint a Mercedesé. Ő a McLaren technikai igazgatója, és ők az egyetlen csapat, akik a gyári Renault alakulatán kívül használják a franciák motorjait a Forma-1-ben. A Renault az új hibridkorszakban a vezető motorgyártók mögött kullogott, de Key szerint a helyzet 2019-ben megváltozott. Az El Mundonak nyilatkozott:

    „Láthattuk, hogy a Ferrari kicsit előrébb járt mindenkinél, de a Renault motorok versenyképessége már jó, és megközelíti már a Mercedesét is jelenleg.”

    2020 lesz a harmadik és egyben utolsó év, hogy a Renault szállít a McLarennek, akik 2021-től a Mercedes motorjaira váltanak. Key elárulta, hogy a hondás fiaskó után a McLaren a Renault erőforrásaival elégedett volt:

    „2019 egyik pozitívuma volt, hogy a Renault egyértelműen előrelépett, és nagyobb sebességre volt képes az egyenesekben. A mi eredményünkön is ez világosan látszott.”

    Key arra is utalt, hogy az összes gyártó motorja a Forma-1-ben teljesítményben már nagyon közel áll egymáshoz:

    „Azok az idők szertefoszlottak tavaly, amikor az erőforrások között jelentős különbségek voltak.”

  • Valtteri Bottas az élen az első tesztnap délelőttjén

    Valtteri Bottas az élen az első tesztnap délelőttjén

    Valtteri Bottas kezdte az élen a 2020-as szezon előtti tesztet.

    Ma először gurultak/gurulnak pályára a csapatok autói, Barcelonában.

    Az első tesztnap első felében pedig Valtteri Bottas bizonyult a leggyorsabbnak, bár nem sokkal maradt el tőle Sergio Perez a Racing Pointtal.

    Bottas legjobb idejét a C3-as, közepes keverékű Pirelliken futotta. Délután a finn egyébként átadja majd a helyét csapattársának, Lewis Hamiltonnak.

    Az első aki idén hivatalosan pályára hajtott, George Russell volt a Williamsszel, azonban Bottas nem sokkal később már az eredményjelző élére tette a Mercedest.

    A legszorgalmasabb Max Verstappen volt a Red Bullal, aki 91 kört teljesített délelőtt és a harmadik helyen zárt.

    Az előzetes tervekkel ellentétben a Ferrarival ma Charles Leclerc gyakorolhat, mert Sebastian Vettel gyengélkedik. A monacói a hetedik helyen nyitott.

    Íme a délelőtti eredmény:

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.313 79
    2 Sergio Perez Racing Point +0.062 58
    3 Max Verstappen Red Bull +0.474 91
    4 Carlos Sainz McLaren +0.688 64
    5 Esteban Ocon Renault +0.691 62
    6 George Russell Williams +0.855 73
    7 Charles Leclerc Ferrari +0.976 64
    8 Robert Kubica Alfa Romeo +1.073 59
    9 Kevin Magnussen Haas +1.153 55
    10 Daniil Kvyat AlphaTauri +1.171 54
  • A Mercedes fegyelmezetten kezdi a szezont: „nincs helye a hibáknak!”

    A Mercedes fegyelmezetten kezdi a szezont: „nincs helye a hibáknak!”

    A Mercedes kedvence éve a 2020-as lehet, ugyanis hét egymást követő konstruktőri címet zsebelt már be, azonban Toto Wolff és Jamies Allison óvatosságra int mindenkit.

    Hamarosan kezdetét veszi az új szezon, amelyet a Mercedes óvatosan vár – Toto Wolff csapatfőnök és James Allison műszaki igazgató tisztában van az előttük álló félelmetes kihívással, ezért is próbálnak eltekinteni a történelmi eredménytől.

    „A légkör nagyon nyugodt és összeszedett idén. Mind tudjuk, hogy van egy munkánk, amit meg kell csinálnunk és hozni kell az eredményeket is a saját elvárásunk érdekében. Keményen dolgoztunk és próbáltunk a legjobb tudásunk szerint felkészülni. Nem érezzük, hogy jogosultak vagyunk versenyeket vagy bajnokságot nyerni” – fogalmazott Wolff. Hozzátette, hogy tisztában vannak azzal, hogy idén még jobban kell harcolniuk, mint az elmúlt években.

    „Lesznek csapatok, akik sok figyelmet összpontosítanak 2020-ra és lesznek olyanok is, akik már 2021-re készülnek. Megtalálni a megfelelő kiegyensúlyozottságot nagyon fontos lesz és nem egyszerű feladat” – véli a Mercedes csapatfőnöke. – „Nagyszerű kihívás lesz, és minél nagyobb a kihívás, annál jobban tetszik.”

    James Allison a pénteki autóbemutatón elmondta, hogy nincs helye a hibáknak idén. Kiemelte, hogy a Mercedes arra számít, hogy a bajnokság már az elejétől kezdve háromesélyes lesz.

  • Wolff szerint ha nem jól szerveződnek idén, fél másodpercet bukhatnak

    Wolff szerint ha nem jól szerveződnek idén, fél másodpercet bukhatnak

    Toto Wolff szerint, ha az elkövetkező 12 hónapban nem megfelelően osztják be feladataikat, azt kockáztatják, hogy a köridejük fél másodperccel csökkenni fog.

    A Forma-1 2021-től költségvetési korlátot vezetnek be, valamint változnak a sport- és technikai szabályok is. Így aztán ez az év az utolsó, mikor a sokat költő csapatok annyit költhetnek, amennyit akarnak, így sokan hamar elkezdenek majd a 2021-es autón dolgozni. Mindemellett azonban szem előtt kell tartani az idei szezont is.

    „Az idei bajnokság egy kétéves bajnokság.” – mondta Wolff. „Ez nem csak 2020-ról szól, a jelenlegi szabályzással, hanem a 2021-es komoly szabályváltozásokról is, hogy balanszírozni kell az erőforrásaink elosztásával.”

    „Ki kell értékelni, hogy mennyi erőforrást csoportosítunk át a 2021-es autóra, mivel a tanulási és fejlődési folyamat sokkal meredekebb lesz az elején.”

    „Ha rosszul számolsz és egy hónappal lemaradsz, akkor fél másodperccel lemaradsz. Ez egy kihívás, amivel a múltban már szembe néztünk és ezt szeretjük.”

    A Mercedes az elmúlt időszakban zsinórban hat világbajnoki címet nyert, de Wolff szerint ennek ellenére senki semmit nem vesz náluk magának értetődőnek.

    „Nem látom, hogy hiány lenne motivációból és céltudatosságból a szervezetünknél.” – monda a csapatfőnök. „A vereség fájdalma sokkal intenzívebb és sokkal tovább tud tartani, mint a győzelem élvezete.”

    „Ez bizonyos módon nagyon ösztönöz minket, és a puszta gondolat is, hogy veszíthetünk, elfeledteti a korábbi eredményeket.”

    „A tavalyi eredmények nem garantálnak semmit a 2020-as bajnokságra.”

    „Szóval minden köridő, minden pont a nulláról indul, és újabb kihívás előtt állunk, és végül is megvan az oka a hat címnek, mivel ez elképesztően nehéz.”