Címke: Mercedes

  • Verstappen a Scuderia Ferrariról: Gondjaik akadtak

    Verstappen a Scuderia Ferrariról: Gondjaik akadtak

    A Ferrari az előszezoni teszteken nagyon másképp muzsikál, mint az megszokott volt, és Max Verstappen szerint is nehéz őket megítélni, mivel nem kezdtek bele még a versenyszimulációikba. A Scuderia úgy tűnik, hogy nem találják a sebességet az elmúlt napokban Katalóniában, és igen keveset mutatnak magukból. Volt gondjuk a motorral is, ami miatt vesztegeltek kicsit pénteken, de összességében is kevesebb kört teljesítettek, mint a versenytársaik.

    Verstappen elismerte az AMuS-nak, hogy furcsának találja a riválisaik irányát, és szerinte problémáik adódtak:

    „Gondjaik vannak. A Ferrari még csak el sem kezdte a versenyszimulációját, ezért is nehéz megmondani, hogy valójában hol állnak.”

    A Red Bull fél másodperccel votl lemaradva a Mercedeshez képest ezen a héten, de a holland pilóta nyugodt, szerinte nincsenek tőlük annyira messze, mint az látszik:

    „Nem vagyunk olyan messze tőlük, mint azt gondolnánk. Első helyen nálunk most a megbízhatóság áll. Továbbá egy stabil autóval megalapozod a további fejlesztési lehetőségeket is. Ha megbízható az autód, akkor a szezon során agresszívabban fejleszthetsz.”

  • Binotto: Nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Mercedes és a Red Bull

    Binotto: Nem vagyunk olyan gyorsak, mint a Mercedes és a Red Bull

    Mattia Binotto úgy érzi, jelenleg lassabbak, mint fő riválisaik a Mercedes és a Red Bull.

    Már az első napon sem tudott az élmezőnybe keveredni a Ferrari, ugyanis szerdán csak a 8. legjobb időt autózta Charles Leclerc. Mindeközben a Mercedes elhozta az első napot Lewis Hamiltonnal, és még a Red Bull is ott loholt a nyomukban. Másnap Sebastian Vettel ugyan gyorsabb kört tudott menni, mint brit riválisa, ám Alex Albon mindkét pilóta fölé kerekedett, majd jött a pénteki nap, ahol délelőtt a Scuderiának egy motorproblémával kellett szembenéznie.

    Valtteri Bottas az utolsó napon futott egy nagyon erős időt, majd ezután a vörösök csapatfőnöke kijelentette, idén nem olyan optimisták, mint tavaly, mert a többiek gyorsabbak náluk ebben a pillanatban.

    ,,Nehéz megítélni azt, hogy mennyivel gyorsabbak nálunk. Át fogjuk rágni magunkat az adatokon az elkövetkezendő napok alatt, de nem hinném, hogy vagyunk olyan gyorsak, mint ők. Aggódunk emiatt? Nyilvánvalóan igen, főleg mikor nem vagy annyira gyors amennyire szeretnéd, hogy az legyél. Ám még túl korán van ahhoz, hogy messzemenő következtetéseket vonjuk le. Ez a három nap nagyon fontos volt a számunkra, ugyanis legalább rengeteg adatot gyűjtöttünk, és így most már tisztább képet kaphatunk és jobban megérthetjük a dolgokat. Ami ennél is fontosabb lesz, azaz hogy meggyőződjünk arról, hogy jó irányba fejlesztjük az autót. Már említettem, hogy nagyon hosszú lesz a szezon, 22 verseny is lehet. Úgy vélem, azért van még idő a felzárkózásra. Ugyanakkor várjuk meg a következő hetet és Ausztráliát, ahol már mindenki az igazi teljesítményével rukkol elő.”

    A Ferrari csapatfőnökét arról is megkérdezték, hogy szerinte képes lesz-e legyőzni az SF1000 a Mercedest. Binotto a következőket válaszolta erre:

    ,,Ha teljes szezont nézem, akkor a Ferrari legyőzheti a Mercedes, viszont, hogy ez igaz lesz Ausztráliára is? Talán nem. A Mercedes és a Red Bull már az első napokon gyors volt, de úgy vélem az igazi teljesítményükkel jövő héten vagy Ausztráliában találkozhatunk.”

    Korábban arról szóltak a hírek, hogy az olaszok két autóval készülnek, és az aero csomaggal felszerelt verziót a jövő héten és Melbourne-ben mutatják be. Ám Binotto most azt nyilatkozta, hogy az autó nem fog nagy változásokon át esni és nem kap a konstrukció egy nagy fejlesztési csomagot Ausztráliára.

    ,,Úgy vélem a potenciál itt van, ezért először is arra kell koncentrálnunk, hogy optimalizáljuk a jenlegi csomagot és majd ezt fejlesztjük tovább.”

     

  • Már egy éve kitalálta a DAS-t a Mercedes

    Már egy éve kitalálta a DAS-t a Mercedes

    Nem most télen találta ki a DAS-t a Mercedes, ami az első tesztnapok során megosztotta a Forma-1- világát. Erről maga Valtteri Bottas számolt be.

    Csütörtökön kapta fel a fejét a világ Lewis Hamilton kormányára, ami az egyene szakaszokon előre és hátra mozdítható, ami a tapadásra is hatással van. Számos csapat nehezményezte ezt, az FIA viszont csak 2021-től tiltja majd be az újítást.

    A többi istálló már elmondta, hogy nem fogják lemásolni ezt a megoldást, mert túl sok időbe telne, ezt támasztotta alá Bottas is.

    „Tisztában voltunk azzal, hogy ez hosszú időbe telik, nem egy gyors projekt. Amikor először hallottam erről a csapaton belül az kb. egy éve volt. Remek, hogy mi vagyunk az egyetlen csapat, amelyik ezt a rendszert használja. Ez sok mindent elmond a csapat nagyszerű elméiről.” – kezdte a finn.

    „Nem egy olyan egyszerű dolog, hogy csak elkezdjük megtervezni, majd használjuk. Még most is tanuljuk a rendszert és felfedezzük a benne rejlő potenciált, de szerintem bizonyos körülmények között igazán jó lehet. Ez majd az év későbbi szakaszában mutatkozik meg, más pályákon.” – tette hozzá.

  • Binotto: Legkorábban csak a szezon közepén lehet DAS a Ferrarinál

    Binotto: Legkorábban csak a szezon közepén lehet DAS a Ferrarinál

    Mattia Binotto elmondta, a szezon közepéig várni fognak azzal, hogy kifejlesszék a saját DAS rendszerüket.

    Tegnap a Mercedes szinte mindenkit meglepett a DAS névre keresztelt újítással. Lewis Hamilton fedélzeti kamerája buktatta le a megoldást, ami a versenyzőnek lehetővé teszi, hogy a kormány tologatásával az első kerék összetartásán változtasson.

    Nemcsak az innováció legalitásáról, hanem annak hasznosságáról is megoszlanak a vélemények. Valtteri Bottas állítja, hogy a rendszer mérföldkő lesz az idei szezonban, míg Sebastian Vettel szerint egy trükk még nem életbiztosítás, és nem garantálja a bajnoki cím elhódítását. A német világbajnok ugyanakkor hozzátette, Maranellóban már vizsgálják a DAS-t.

    A média képviselői megkérdezték a vörösök csapatfőnökét arról, hogy Ausztráliára előrukkolhatnak-e a saját rendszerükkel, mire Binotto a következőket felelte:

    ,,Nem, nem tudom mennyire éri meg vagy sem, de úgy vélem ennél azért több idő kell hozzá. Ez egy teljesen új koncepcióra épülő dizájn. Ha még is lesz nálunk, akkor az csak a szezon közepén lehet, előbb nem.”

    Ugyan az FIA szerint a DAS legális, ám ez nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy Melbourne-ben újabb kihívások elé nézzen miatta a csillagos csapat. Binotto elmondta, nem a Ferrari lesz az a istálló, amelyik vizsgálatot kér majd.

    ,,Mi teljes mértékben megbízunk az FIA döntésében. Biztosak vagyunk abban, hogy a legjobb döntést hozták meg. Meg kell értenünk, hogyan működik a rendszer, és milyen teljesítménybeli előny nyerhető általa. Nem hinném, hogy bármilyen ötletünk van most erre, de utána fogunk nézni, ehhez kétség sem férhet. Meg fogjuk vizsgálni milyen előnyökkel jár a rendszer kifejlesztése, és azt, hogy megérné-e nekünk vagy sem. Tárgyaltunk-e már az FIA-val? Még nem, de fogunk annak érdekében, hogy tisztázzuk és megértsük a dolgokat. Nem fogjuk kihívás elé állítani az FIA-t, megbízunk bennünk akármilyen döntést is hozzanak. A Mercedesnek egy nagyszerű autója van. Egyértelműen látszik, hogy gyorsak. Rengeteg innováció van az autókon. Láttam pár olyan megoldást a Mercedesen amit a Ferrariról másoltak le. A DAS egy látványos újítás, ehhez kétség sem fér. Vízválasztó elem lenne? Nem hiszem. Egyszerűen része az egész csomagnak.” -nyilatkozta a Ferrari csapatfőnöke.

  • Bottas zárt az élen pénteken, négyszer került elő a piros zászló

    Bottas zárt az élen pénteken, négyszer került elő a piros zászló

    Valtteri Bottas zárta az élen az első tesztsorozat utolsó napját. 1:15.732-as köre a három nap legjobb köre is volt. Ezt a C5-ös, leglágyabb keverékű Pirelliken futotta. Ugyanezekkel futotta legjobb körét csapattársa, Lewis Hamilton is, aki hét tizeddel maradt el Bottastól és a második helyen zárt.

    A harmadik legjobbnak Esteban Ocon bizonyult a Renault-val.

    Míg az első napon egyszer sem, a második napon pedig csak egyszer került elő a piros zászló, addig a harmadik napon négyszer.

    Először délelőtt, mikor Sebastian Vettel Ferrarijának motorja adta meg magát. Később Nicholas Latifi Williamse adta meg magát.

    Délután Daniel Ricciardonak is motor problémája volt, míg Kevin Magnussen defekt következtében kicsúszott és a falban landolt.

    Jövőhéten újabb három tesztnap vár a mezőnyre.

    Versenyző Csapat Legjobb körodő Diff Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.732 65
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.516 0.784 73
    3 Esteban Ocon Renault 1:17.102 1.370 76
    4 Lance Stroll Racing Point 1:17.338 1.606 116
    5 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:17.427 1.695 62
    6 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:17.469 1.737 152
    7 Daniel Ricciardo Renault 1:17.574 1.842 93
    8 Max Verstappen Red Bull 1:17.636 1.904 86
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.783 2.051 59
    10 Alexander Albon Red Bull 1:18.154 2.422 83
    11 Carlos Sainz McLaren 1:18.274 2.542 76
    12 Romain Grosjean Haas 1:18.380 2.648 48
    13 Sebastian Vettel Ferrari 1:18.384 2.652 100
    14 Lando Norris McLaren 1:18.454 2.722 49
    15 Nicholas Latifi Williams 1:19.004 3.272 72
    16 Kevin Magnussen Haas 1:19.709 3.977 4
  • Horner nem aggódik a „rózsaszín Mercedes” miatt

    Horner nem aggódik a „rózsaszín Mercedes” miatt

    Christian Horner és Franz Tost nem tartozik azok közé, akiket aggaszt a „rózsaszín Mercedes” feltűnése.

    A Racing Point új konstrukciója kívülről nézve kísértetiesen hasonlít az Ezüst Nyilak tavalyi autójához, a W10-hez. A két csapat közötti együttműködés idén szorosabb lett, ugyanis kanadai-brit csapat több alkatrészt a csillagosoktól szerzett be, sőt a német istálló szélcsatornáját is kölcsönvették egy ideig. Andy Green, a Racing Point technikai igazgatója azonban elmondta, adategyeztetés nem történt és a szabályok szerint jártak el.

    Az efféle kollaboráció  nem idegen a sportágban, ugyanis a Red Bull és az AlphaTauri, valamint a Haas és a Ferrari is hasonló kapcsolatot ápol egymással. Nem meglepő tehát, hogy a Bikák csapafőnöke nem talált semmi kivetni valót a „rózsaszín Mercedesben”

    ,,Úgy vélem nagyon is van értelme az efféle együttműködéseknek, máskülönben az olyan csapatoknak, mint az AlphaTauri, a Racing Point, a Haas vagy az Alfa Romeo sokkal több erőforrást kellene találniuk és mozgósítaniuk. Néhányan egy kicsit messzire mentek a másolással, de amíg a szabályok ellen nem vétenek, addig nincs problémám ezzel.”

    Franz Tost egyetért Horner álláspontjával:

    ,,Stabil szabályrendszerünk van, ezért normális az, ha a csapatok egymás megoldásait másolják. Ez nem újdonság a Forma-1-ben.” -jelentette ki az osztrák csapatfőnök.

     

  • Bye-bye: A FIA tiltja 2021-től a DAS-rendszer használatát!

    Bye-bye: A FIA tiltja 2021-től a DAS-rendszer használatát!

    A Dual-Axis Steering, avagy ismertebb nevén a DAS csak 2020 végéig lesz használható, utána a FIA feketelistára rakja. A Mercedes rendszere volt tegnap egész nap a téma, miután Lewis Hamilton kipróbálta az innovatív rendszert, amelynek következtében a kormánya előre-hátra mozgatásával a kerekek dőlésszögén tudott állítani az egyenesekben és a kanyarokban.

    Az ezüstnyilasoknak a pillájuk sem rebbent, amikor a többi csapat az első zúgolódásuk után már vizsgálják, hogy be tudnak-e építeni egy hasonló rendszert a 2020-as autóikba, de talán most kétszer is meggondolják, hiszen a DAS nem lesz hosszú életű. A Mercedes ugyan erre az évre be tudta svindlizni a rendszerét erre a szezonra, de a FIA becsukja ezt a kiskaput, így jövőre nem lehet majd használni. A 2021-es Forma-1-es technikai szabályzat 10.5-ös pontja így szól:

    „A kormányzott kerekeknek a rugózására szolgáló elemek belső oldalán történő rögzítésével fix távolságot kell tartani, amelyet egyedileg kell meghatározni egyetlen kormány forgatási helyzetének a funkciójával”.

    Az Autosportnak meg is erősítették, hogy ez egyet jelent A DAS-rendszer végével. A Forma-1 sportigazgatója, Ross Brawn úgy véli, hogy egyre hatékonyabban lépnek fel az ilyen jellegű kiskapuk ellen:

    „Amennyiben az egyik csapat olyan megoldással áll elő, amelyről még elképzelés sem volt, és annyira kiemelkedik, hogy megsemmisíti a szorosabb mezőnyről alkotott elképzelésünket, akkor ezen vezetés már a csapatok elégséges támogatása mellett megállíthatja azt. Ez egy új filozófia a sportágban. Ezután át kell gondolni azt, ha talál valaki egy kiskaput a szabályzásban, hogy kihasználja azt, vagy megkockáztatja azt, hogy megállítják. Esetleg elmondja a FIA-nak, mert nem készakarva tette?”

  • Marko szerint illegális a Mercedes DAS rendszere

    Marko szerint illegális a Mercedes DAS rendszere

    Helmut Marko szerint nem felel meg a szabályoknak a Mercedes  DAS rendszere.

    Tegnap a csillagosok az egész Forma-1-es társadalmat meglepték, mikor Lewis Hamilton belsőkamerás felvételéből láthatóvá vált, hogy mozog a kezében lévő kormány. Azóta kiderült, hogy az Ezüst Nyilak DAS-nak  (dual axis steering – dupla tengelyes kormányzás) nevezték el az innovációt. Ez a megoldás a versenyzőnek lehetővé teszi, hogy a kormány tologatásával az első kerék összetartásán változtasson.

    James Allison szerint a szabályoknak megfelel a rendszerük, sőt azt is elárulta, hogy már korábban is konzultáltak az FIA-val a DAS kapcsán.

    A Racing Point technikai igazgatóját, Andy Greent is meglepte a DAS, de úgy véli, szabályos a csillagosok fejlesztése.

    ,,A felvételekből az állapítható meg, hogy a rendszer a kormányzáshoz tartozik. A szabályok csak annyit mondanak ki, hogy a pilóták a kormány használatával megváltoztathatják a kerekek állást, ám, hogy miért és hogyan érhetik ezt el, arra nincs szabály.”

    A versenyzők körében a rendszer veszélyessége is felmerült. Sebastian Vettel szerint a DAS irányítása „furcsa” lehet a pilótának, míg Romain Grosjean ugyan dicsérte az innovációt, de ugyanakkor bevallotta, ő megijedne a használatától:

    ,,Valószínűleg megijednék, ha a kezeim között így mozogna a kormány.” -árulta el a francia.

    Leiws Hamilton kollégáira reflektálva kijelentette, hogy egyáltalán nem okozni neki problémát a DAS használata.

    Természetesen a megoldás koppintása is szóba került, Green szerint fél évbe is telhet mire lemásolhatják és kifejleszthetik a saját verziójukat, ám mindez nagyon költséges, így nem minden alakulat engedheti meg majd magának. Vettel elmondta a Ferrari már vizsgálja a rendszert, ám ő nem hinné, hogy bajnokságot lehet nyerni vele.

    ,,Nem hiszem, hogy ez egyenes utat biztosít a bajnokság megnyeréséhez. Egy trükk nem lesz elég.”

    A Red Bullon belül viszont feszültséget eredményezett az innováció. Christian Horner teljesen legálisnak találta a DAS rendszert, ám Helmut Marko szerint egyáltalán nem az.

    ,,Ha aktívan változtatod a kerékösszetartást vezetés közben, akkor az abroncs aszfalttal érintkező része is változik. Ez, ha nagyon kis mértékben is, de megemeli a hasmagasságot. Viszont ez így szabálytalan, mert aktív felfüggesztésnek minősül, amit korábban már betiltottak.” -nyilatkozta az Amus-nak az osztrák tanácsadó.

    Mercedes azonban csak egy évig használhatja a rendszert, ugyanis a Szövetség kijelentette: 2021-ben már nem lesz szabályos a DAS.

  • Hamilton a következő szerződésénél figyelembe veszi majd 10 éves tervét

    Hamilton a következő szerződésénél figyelembe veszi majd 10 éves tervét

    Lewis Hamilton elmondta, hogy a következő F1-es szerződését már befolyásolni fogják az ő 5-10 éves tervei. De elmondása szerint nem sürgeti a tárgyalásokat csapatával.

    Hamilton jelenlegi szerződése ez év végén lejár, és egyelőre még az sem vehető készpénznek, hogy biztosan a Mercedesnél marad majd.

    A brit versenyző a Laureus gálán nem hivatalosan, de beszélgetett erről a Daimler menedzsmentjével, de nem sürgeti a hivatalos megbeszéléseket a szerződésével kapcsolatban.

    „Őszintén szólva nem sokat gondoltam még erre.” – mondta a hatszoros világbajnok. „Nem tudom miről fogok beszélni, mikor majd leülünk. Nem gondolom, hogy kapkodni kellene. Szerintem összhangban vannak a célkitűzéseink és pár hónapon belül biztosan le fogunk ülni.”

    „Tudom, hogy Toto (Wolff) nagyon szeretné, de a fókusz most nyilvánvalóan azon van, hogy meggyőződjünk róla, hogy készen állunk a szezonra.”

    „Szóval ez olyasmi amivel megrekedtem most ebben az időszakban.”

    Hamilton azt is hozzátette, kölcsönös a bizalom közte és a Mercedes között, és mindenről tájékoztatják egymást, és azt is élvezi, hogy megkapja azt a szabadságot, amire vágyik, nem érzi úgy, hogy korlátoznák és nem határozzák meg neki, hogy hogyan kéne beszélnie, vagy öltözködnie.

    „Mindenki látja, milyen eredményeket értem el az elmúlt pár évben.”- mondta. „Szóval továbbra is bizonyítom, hogy ez ösztönző és segít nekem abban, hogy még jobb versenyző legyek, mint milyen jónak gondoltam magam.”

    „Jobban belemegyek majd a részletekbe, próbálom kitalálni, hogy mi lesz a következő öt-tíz éves tervem és hogy a döntésem miként befolyásolja majd a jövőt.”

    „És ez lehetővé teszi számomra, hogy bizonyos dolgokat a helyükre tegyek, hogy ha majd abbahagyom és szögre akasztom a sisakot, akkor tudjak majd más dolgokkal foglalkozni.”

    „Szóval csak az apró betűs részről kell majd beszélnünk.”

    Azt is elmondta, hogy a legutóbbi szerződésről szóló megbeszélése a csapatfőnök Toto Wolffal nyolc vagy tíz órán át tartott.

    „Csak nem akarjuk, hogy bármi probléma legyen.” – mondta Hamilton. „Ugyanazokat az értékeket valljuk, ugyanazok a céljaink, és óriási tisztelettel vagyunk (egymás iránt).”

  • Bottas volt a leggyorsabb péntek délelőtt, Vettel Ferrarija megállt

    Bottas volt a leggyorsabb péntek délelőtt, Vettel Ferrarija megállt

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb az első tesztsorozat harmadik, vagyis utolsó napjának délelőttjén.

    1:15.732-es idejét a C4-es lágy gumikeveréken futotta, és használta a Mercedes új fejlesztését, a DAS rendszert is.

    Nem volt azonban jó délelőttje Sebastian Vettelnek, ugyanis a Ferrari erőforrása 90 perc után megadta magát. A piros zászló is előkerült, míg az autót eltávolították a pálya széléről.

    Versenyző Csapat Legjobb köridő Körök száma
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:15.732 65
    2 Esteban Ocon Renault 1:17.102 76
    3 Lance Stroll Racing Point 1:17.338 52
    4 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:17.427 62
    5 Max Verstappen Red Bull 1:17.636 86
    6 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.035 65
    7 Carlos Sainz McLaren 1:18.274 76
    8 Romain Grosjean Haas 1:18.380 48
    9 Sebastian Vettel Ferrari 1:18.384 40
    10 Nicholas Latifi Williams 1:19.004 44