Címke: Mercedes

  • A Renault és a McLaren óvást nyújthat be a Racing Point ellen

    A Renault és a McLaren óvást nyújthat be a Racing Point ellen

    Sajtóértesülések szerint a Renault és a McLaren azt tervezi, hogy óvást nyújt be a Racing Point autója ellen az Ausztrál Nagydíjon.

    A kanadai-brit istálló konstrukciója és a csillagosok tavalyi autója kísértetiesen hasonlít egymásra. A „rózsaszín Mercedesre” keresztelt jármű hasonló orrkúppal, első szárnnyal légbeömlőkkel és hátszó szárnnyal operál, mint a regnáló bajnok W10-es alkotása.  Továbbá, mint kiderült a Racing Point nemcsak a motort és a váltót kapta az Ezüst Nyilaktól, a csapat a Mercedes szélcsatornáját is kipróbálhatta.

    Az alakulat közvetlen riválisai azonban nem nézik jól szemmel a két istálló szorosabbá vált kapcsolatát.  Az első teszthét alatt már elkezdődött a zúgolódás és a német Auto Bild szerint ez Ausztráliában is folytatódhat.

    Andy Green természetesen felszólalt a kétkedők ellen, és kijelentette, nem kaptak segítséget a Mercedestől az autó tervezésénél, egyszerűen csak fogták és lemásolták a jónak hitt megoldásokat, úgy, mint a többiek:

    ,,Talán a legrosszabb autót kellett volna figyelembe vennünk? Teljesen érthető az, ha a világbajnok istálló megoldásait figyeljük. Mi építettük a saját autónkat, a Mercedes nem segített nekünk ebben.” -nyilatkozta a technikai vezető a német Auto Bildnek.

    Egy másik interjúban Green a következőket mondta:

    ,,Amit mi csináltunk az nem újdonság, lemásoltuk egy csapat megoldását és saját magunknak legyártottuk azt. Ez a jelenség a kezdetektől jelen van a Forma-1-ben. A csapatok ezt csinálták és ezt is fogják csinálni. Átveszik a másik koncepcióját és saját autóikra szabják azokat.”

    A középmezőnybeli riválisok nem hatódtak meg, és már készülnek a visszavágóra. Az Auto Bild úgy tudja, hogy a Renault óvást akar benyújtani a kanadai-brit csapat ellen, ugyanis a szabályok szerint aero elemeket nem lehet átadni egy másik istállónak, és a franciák úgy vélik, a Racing Point és a Mercedes esetében ez megtörtént.

    Helmut Marko szerint még a McLaren is csatlakozhat az óvásnál a Renault-hoz.

    ,,Mi kimaradunk ebből, de a McLaren és a Renault már kinyilatkoztatta szándékait.” -nyilatkozta az Auto Bildnek a Red Bull tanácsadója.

  • Pirelli: A Mercedes DAS-rendszere nem károsítja az abroncsokat

    Pirelli: A Mercedes DAS-rendszere nem károsítja az abroncsokat

    Mario Isola a Pirelli F1 első embere elmondta, a DAS-rendszer nincs káros hatással az abroncsokra.

    A Mercedes szinte mindenkit meglepett múlt héten, mikor Lewis Hamilton toló-vonó mozgást végzett kormányával. Később kiderült, hogy a rendszert DAS-nak hívják, aminek segítségével a versenyző képes állítani a kerekek szögén és így tökéletesebb köröket tud teljesíteni.

    Az innováció legalitása avagy illegalitása azonnal szóba került. Az FIA és a riválisok többsége úgy véli, megfelel a szabályoknak a trükkös rendszer, míg dr. Helmut Marko szerint a működési elve az aktív felfüggesztésre hajaz, így a DAS szabálytalan. Mindenesetre erre az évre a Szövetség zöld utat adott, ám jövőre már tilos lesz használni a csillagosok találmányát.

    Természetesen a DAS legalitása után a rendszer biztonságossága vált az egyik fő témává. Sokakban felmerült a kérdés, vajon mennyire károsítja a gumikat az innováció, ezért a Mario Isolát is bevonták a vizsgálódásba. A Pirellinél a következőket állapították meg:

    ,,Analizáltuk az összes csapat abroncsait a teszt alatt, és nem találtunk semmi furcsaságot azokon a darabokon, amiket a Mercedes használt.” -árulta el a Pirelli F1 vezetője.

  • A Renault a Mercedes oldalán áll: ne öljük meg a sport lényegét!

    A Renault a Mercedes oldalán áll: ne öljük meg a sport lényegét!

    A Renault sportigazgatója, Alan Permane nem támogatja, hogy a Forma-1-ben olyan szabályokat vezessenek be, melyek nem engedik a csapatoknak, hogy innovatívak legyenek.

    Ez viszonylag gyakori téma, azonban most kifejezetten előtérbe került, mivel a szezon előtti teszten a Mercedes előállt a DAS rendszerrel, melyet jelenleg engedélyez az FIA, de már jelezték, hogy 2021-től betiltják a megoldást.

    Permane szerint az ilyen tiltásokkal épp a sport lényegét ölik meg. Állítja ezt annak ellenére, hogy az amúgy is előnyben lévő Mercedes új ötlete nem jó hír a Renault számára, mint rivális csapat számára.

    „Az F1 az innovációról szól, arról, hogy az emberek különböznek, és próbálnak előrébb járni a versenytársaknál.” – mondta Permane. „Szóval miközben mi irigyek vagyunk és frusztráltak, vagy bármi, addig a Mercedes egyértelműen talált valamit amitől előnyt remélnek, és ez az egyik csodálatos dolog az F1-ben.”

    „Nem tudom, hogy vajon 2021-ben minden projekt, mely előrelépést jelenthet az F1-ben, és azt gondolják róla, hogy ‘van egy ilyenem és ez két tizedet hozhat körönként’, azokat (a projekteket, ötleteket) is két futamon belül lelőnék, és nem is fogunk ilyen dolgokat látni.”
    „Szerintem van egy határ és óvatosnak kell lennünk, hogy ne fojtsuk el teljesen az ilyen szabad gondolkodást és ezt a szellemiséget. Ez az F1 lényege.”

    Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi erre úgy reagált, hogy az ilyen technológiai fejlesztéseknek, mint a Mercedes DAS rendszere, egyensúlyban kell lenniük, hogy ne eredményezzenek költségspirált, főleg mivel a költségeknek 2021-től korlátot fognak szabni.

    „Azért beszélünk erről a fejlesztésről, mert hosszú ideje ez az első, ami igazán egyértelműen látható.” – mondta Masi. „Másoknak is vannak újításaik az idei autójukon, melyek szintén túl vannak egy folyamaton, de mivel ezek nem láthatóak, senki nem beszél róluk.”

    „Az innováció tekintetében, láthattuk már az F1-ben az évek során, hogy ez az egyensúlyról szól. Ezeknek a srácoknak van egy pénzügyi szabálykeretük, ami hamarosan érvénybe lép, jövőre.”

    [poll id=”159″]

  • Kezdődik a második teszthét – mutatjuk eddig ki hol tart!

    Kezdődik a második teszthét – mutatjuk eddig ki hol tart!

    Ma kezdődik a második teszthét, így összegeztük, egybegyűjtöttük, ki mennyit ment eddig. Összegzés az első héten megtett távról.

    Ahogy évek óta, idén is Mercedes teljesítette a legtöbb kört, most azonban a leggyorsabb kör birtokosai is ők, ami nem jó jel az ellenfeleknek. De a sebesség mellett a megbízhatóság és az adatok a legfontosabbak a szezon ezek szakaszában.

    A Red Bull tartja velük a lépést, a Ferrari azonban ezen a téren is elmarad. De ez még messze van a valóságtól, az igazi erőviszonyokról csak néhány futam után lehet biztosabbat mondani.

    Szorgosságot tekintve a Haas áll az utolsó helyen, de őket baleset is hátráltatta, így ez nem meglepő. A második héten még javíthatnak.

    Lássuk, eddig ki mennyit ment, ki volt a legmegbízhatóbb ilyen téren:

    Csapat Körök Megtett táv (km) Versenytáv
    Mercedes 494 2300 7,48
    Red Bull 471 2193 7,14
    McLaren 432 2011 6,55
    Alfa Romeo 424 1974 6,42
    AlpaTauri 384 1788 5,82
    Renault 380 1769 5,76
    Racing Point 371 1727 5,62
    Ferrari 354 1648 5,36
    Williams 324 1508 4,91
    Haas 316 1471 4,79
  • Vettel: Önmagában a DAS azért még nem egy nyertes szelvény

    Vettel: Önmagában a DAS azért még nem egy nyertes szelvény

    Sebastian Vettel szerint a Mercedes DAS-rendszere egy remek öltet, de nem egy olyan találmány, amitől az Ezüstnyilak megállíthatatlanok lesznek. A mozgatható kormánnyal lehet az első kerekek dőlésszögén állítani, az első teszthéten mindenki erről beszélt, illetve arról, hogy más csapatok átveszik-e az ötletet. A rendszeren már egy éve dolgozott a Mercedes állítja Valtteri Bottas, de a ferraris Vettel szerint ettől még nem lesznek legyőzhetetlenek. Barcelonában így nyilatkozott:

    „Szerintem sokkal izgalmasabb, hogy mi veszi körbe, tehát maga az autó, mint az autó, amiben benne van a DAS rendszer. Lehet, hogy alábecsülöm, de nem emiatt van náluk a nyertes szelvény. Azt hiszem, hogy sokkal több elem szükséges ahhoz, hogy egy versenyképes autót csináljunk, de tény, hogy ez egy újítás, és meglátjuk, hogy ez egy olyan dolog lesz, amit mindenki használ majd, avagy nem.”

  • A Mercedes is küszködött motorproblémákkal az első teszthéten

    A Mercedes is küszködött motorproblémákkal az első teszthéten

    A pályán ugyan sebezhetetlennek tűnt a Mercedes új konstrukciója, ám kiderült, hogy azért nekik is akadtak problémáik az erőforrással.

    A teszthét második napján Valtteri Bottasnak előbb kellett befejeznie a gyakorlást, ugyanis elektronikus problémák léptek fel a hajtásláncnál. Nemrég kiderült, hogy nagyobb volt a baj, mint ahogy azt az istálló állította, ezért a komplett erőforrást ki kellett cserélni a W11-ben.

    Andy Cowell az Ezüst Nyilak motorfejlesztő részlegének vezetője a következőket mondta az esetről:

    ,,Akadt néhány problémánk az ERS rendszerrel. Sok minden történik most Brixworth-ban, rengeteg a fejlesztés a belsőégésű motor és az ERS kapcsán. Teljesen normális az, ha akadnak problémáink. Nagymértékű energiát és munkát fektetünk bele abba, hogy a megfelelő motort építsük meg. Biztosra kell mennünk, hogy az erőforrás megbízható lesz, tovább azt is garantálnunk kell, hogy időben megérkezzenek a hajtásláncok a csapatokhoz, hogy a pályára gurulhassanak.”

    Az olasz Motorsport mindeközben úgy tudja, hogy egy szenzor túlmelegedési problémákat jelzett a csillagosok hajtásláncában, ezért döntöttek úgy, hogy kicserélik az elemet és visszaküldik Brixworth-ba.

    Természetesen nem csak a Mercedesnek adtak gondjai a teszten az erőforrással, Sebastian Vettel Ferrarija a harmadik nap elején állt meg a pályán, de Alex Albon Red Bullja és Nicholas Latifi Williamse sem volt mentes hasonló problémától.

  • Wolff eleinte nem hitt a DAS működésében

    Wolff eleinte nem hitt a DAS működésében

    A Mercedes csapatfőnöke igencsak kétkedő volt, mikor először hallott a csapat innovatív megoldásáról, a DAS-ról. Azonban a szimulációk megváltoztatták a véleményét.

    A címvédő innovációs megoldására sokan felkapták a fejüket, és mint utólag kiderült már egy éve tervezik ezt a megoldást. A német Auto Motor und Sport számolt be róla, hogy mikor Wolff először hallott erről a rendszerről azt gondolta, hogy sosem fog működni mivel szerinte a pilótáknak sokkal nehezebb dolguk lenne, ha három irányba is tudnák mozgatni a kormányt.

    „Pilótaként nem akarod húzni, tolni és forgatni is egyszerre.” – vélekedett állítólag akkoriban.

    Hiába nem támogatta az ötletet, a mérnökök építettek a számára egy prototípust, hogy próbálja ki. Wolff ekkor jött rá, hogy nem is jelent akkora plusz kihívást.

    „Meglepődtem, hogy mennyire könnyű volt használni. Ez nem természetes mozgás, viszont nagyon rövid és csak az egyenesekben használjuk.” – ismerte el.

    A rendszer komoly támadásokat kapott a szabályossága tekintetében, ám az FIA idénre engedélyezte ennek a használatát, viszont 2021-től betiltják.

  • Az első teszthét leggyorsabb köre: előadja Valtteri Bottas – VIDEÓ

    Az első teszthét leggyorsabb köre: előadja Valtteri Bottas – VIDEÓ

    Túl vagyunk az első teszthéten, és a csapatok már ezalatt az idő alatt is rengeteg kört tettek meg a vadonatúj autóikkal.

    Valakik csak a kilométereket gyűjtögetik szorgosan és ki szeretnék tapasztalni az autójuk viselkedését, azonban akadnak olyan is, akik már az autójuk egy körös teljesítményét is kipróbálták élesben.

    Így tett többek között Valtteri Bottas is, aki a pénteki nap folyamán futotta meg az első teszthét leggyorsabb körét egy 1:15.732-es körrel.

    Érdekesség, hogy a finn pilóta ezzel a körével már a második helyet szerezte volna meg a tavalyi időmérő edzésen és mindössze 0.366 másodperccel volt lassabb a tavalyi pole pozíciót érő körétől, ami szinte egy tökéletes volt a Circuit de Catalunyán.

    Szerintetek láthatunk-e még az alábbi videóban megtekinthető körnél is gyorsabbat a második teszthéten, és ha igen, akkor kitől?

  • A parc fermé kapcsán lehet problémás a Mercedes DAS rendszere

    A parc fermé kapcsán lehet problémás a Mercedes DAS rendszere

    Idén úgy tűnik, zöld utat kapott a Mercedes DAS rendszere, de még kérdéses, hogy miként felelnek majd meg a parc fermé szabályoknak.

    A Mercedes által a heti teszten megmutatott új megoldás segítségével a versenyző a kormány beljebb tolásával, vagy kijjebb húzásával állítani tudják a kerekek szögét. Ezáltal tökéletesebb, gyorsabb köröket tudnak futni a versenyzők.

    A riválisok persze azonnal farkast kiáltottak, de a Mercedes közölte, hogy az FIA tud a DAS-ról, ami megfelel a szabályoknak.

    Dr. Helmut Marko a Red Bull tanácsadója szerint nem szabályos a rendszer, míg a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy legalább fél év lenne, mire ezt a riválisok hatékonyan másolni tudnák.

    Arról már volt hír, hogy 2021-re be is tiltják a DAS használatát az F1-ben, idén azonban maradhat. Azonban a parc fermé kapcsán gondot okozhat, számolt be róla a Motorsport.com brit tudósítója.

    A sportszabályok szerint parc fermé időszak van attól fogva, hogy az adott autó a kvalifikáción kigurul a pályára, addig, míg el nem kezdődik a futam.

    A szabályzat 34.6 cikkelye kimondja, hogy „egy versenyző nem módosíthat az autó semelyik elemén, s nem módosíthat a felfüggesztés beállításain, míg a parc fermé szabályok vannak érvényben.”

    „E cikkely megsértése esetén az érintett versenyzőnek a verseny a boxutcából kell megkezdenie, követvén a 36.2 cikkelyben foglalt procedúrát.”

    „Annak érdekében, hogy az ellenőrök teljesen meggyőződjenek arról, hogy nem történt módosítás az autó felfüggesztésén vagy aerodinamikai beállításain (kivétel ez alól az első szárny) a verseny előtti parc fermé alatt, fizikai vizsgálattal egyértelműen meg kell állapítani, hogy szerszámok nélkül nem lehet azokon módosítani.”

    Hogy ez mennyire lehet problémás a Mercedes DAS rendszere kapcsán, nagyban függ felfüggesztés kidolgozottságától.

    „Nem tárgyalunk az egyes csapatok technikai elemeiről.” – mondta Michael Masi F1-es versenyigazgató. „Ha egy csapat igényli ezt, akkor azt egymás közt megvitatjuk velük. Szóval ez minden, amit mondani fogok.”

    „Tudom, hogy Önök feltűnő címeket keresnek, de ilyet én nem fogok szolgáltatni. Mint minden mással kapcsolatban, mi folytatni fogjuk a munkát a csapattal és minden csapattal, mindennel kapcsolatban, amit a jövőben be akarnak vezetni.”

     

  • A Mercedes óvatosan kezeli a Ferrari kijelentését

    A Mercedes óvatosan kezeli a Ferrari kijelentését

    A legtöbb szakértő úgy véli, hogy a Mercedes lesz a 2020-as bajnokság legnagyobb esélyese, ám a csillagosok szerint a Ferrari is tartogathat meglepetéseket.

    A Scuderia számára nem úgy telt az első teszthét, mint ahogy azt sokan várták. A három napos gyakorlás összesített eredménylistáján csak a 8. pozíciót érték el, míg a csillagosok az első helyet bérelték ki maguknak. A két istálló legjobb körideje között 2.244 másodperc volt a különbség, továbbá az Ezüst Nyilak a megtett kilométerek terén is jobban szerepeltek, ugyanis 494 kört teljesítettek, míg a Ferrari 354-et. Az év ezen szakaszán még messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni, ám a vörösök tegnap elismerték, hogy le vannak maradva fő riválisaiktól.

    A Mercedes ugyanakkor nem veszi készpénznek Mattia Binotto szavait. Hivatalos weboldalukra egy elemző cikk keretein belül elárulták, hogy ők mit szűrtek le a háromnapos tesztből.

    ,,Mit mondhatunk el tehát a tabelláról három nap után? Nos a dolgok itt fordulnak trükkösre, mivel ezek lefele kerekített becslések. Lehet magabiztosan azt közölni, hogy a versenytársaid „legalább olyan gyorsak, mint X”, de azt nem tudhatod biztosan, hogy mennyire mehettek volna gyorsabban. Senki nem akar majd szégyenkezni  amiatt, mert azt állította, gyorsabbak mint a többi csapat, ugyanis biztosan nem tudhatod, hogy a többiek mit rejtegetnek, vagy mivel rukkolnak elő a következő alkalommal.”

    Ha elég figyelmesen elolvassuk a csapat által kiadott irományt, akkor a következő mondatok szemet szúrhatnak:

    ,, A Red Bull vajon a második hétre egy meghatározó fejlesztési csomaggal érkezik meg? Miért használta a partnercsapatai egységeinél is alacsonyabb fordulatszámon az erőforrását a Ferrari?”

    Vagyis jobban mondva, a csillagosok úgy hiszik, hogy az olaszok még nem fedték fel a kártyáikat, továbbá arra számítanak, hogy szoros csata lesz a három csapat között Melbourne-ben az élen. Binotto ugyan elmondta tegnap, hogy nem lehet pontosan tudni, hogy ki milyen beállítással fut és milyen programot teljesít, de attól tart, hogy a Ferrari nem olyan gyors, mint a Mercedes és a Red Bull.

    Ugyanakkor szakértők szerint  a Ferrari, a tavalyi évhez képest idén sokkal jobban koncentrál arra, hogy megértse az új autót, még azelőtt, mielőtt mindent kihozna belőle. A Scuderia csapatfőnöke elismerte, hogy változtattak a hozzáállásukon és, az első héten arra koncentráltak, hogy feltérképezzék az autót, és nem a beállítások finomítása vagy épp a teljesítmény demonstrálás volt a céljuk. Ám Binotto azt is hozzátette, nem hinné, hogy megnyerhetik az Ausztrál Nagydíjat.