Idén George Russellnek ítélték oda a Lorenzo Bandini-díjat, amit hagyományosan azt követően vesznek át az F1-es pilóták, hogy egy versenyautóval végigvonulnak egy közúti szakaszon.
A díjat, amit az 1967-ben a Monacói Nagydíjon halálos balesetet szenvedett Ferrari-pilótáról nevezték el, 1995 óta minden évben kiosztják – többnyire egy F1-es versenyzőnek, de megkapta már a Ferrari, a Mercedes, 2021-ben pedig Stefano Domenicali is. Nem feltétlenül az eredményekkel lehet rá jogosultságot szerezni, a pilóták személyiségét, versenyzéshez való hozzáállását is mérlegelik a díj odaítélésekor, és mivel mindenki csak egyszer kaphatja meg, az élmezőny kitartóbb tagjai rendre mind sorra kerülnek. A jelenlegi mezőnyből Fernando Alonsót, Lewis Hamiltont, Daniel Ricciardót, Charles Leclerc-t, Valtteri Bottast, Max Verstappent, Kevin Magnussent és Lando Norrist is érte már ez a megtiszteltetés.
Az elmúlt pár alkalommal az év végén adták át a Bandini-díjat, de idén visszatértek a tavaszi időponthoz a szervezők. Így állhatott elő az a furcsaság, hogy Lando Norris tavaly decemberi díjazása után öt hónappal máris ismét napirenden van az esemény. Az idei díjazott Russell, aki május 15-én, szerdán veheti át a Bandini Ferrariját formázó trófeát, miután a hagyományhoz illően elvezet Imolából a 30 kilométerre lévő Brisighellába.
Fotó: Mercedes
A Mercedes mélyen belevetette magát a múltidézésbe ennek apropóján, hiszen egy 100 évvel ezelőtti versenyautóját készítette fel Russell számára, hogy megtegye ezt a különleges utazást: egy 1924-es Mercedes Targa Floriót, amely abban az évben megnyerte a legendás közúti autóversenyt, amiről a modell a nevét kapta.
„Amikor felmerült a lehetőség, hogy a cég történetének egyik ikonikus autóját vezethessem, azonnal lecsaptam rá. Már alig várom, hogy a volán mögé üljek, és átérezzem, min mentek keresztül a legjobb versenyzők 100 évvel ezelőtt” – fogalmazott Russell.
Nem megszokott, hogy ennyire régi modellt bányásszanak elő a Bandini-díj alkalmából, persze kevés autómárka is van, amely ilyen hosszú múltra nyúlhat vissza. Előzőleg több díjazott pilóta is jelenkori F1-es autókkal tette meg ezt a közúti diadalmenetet.
Mick Schumacher a múlt héten tesztelt a Mercedes két évvel ezelőtti autójával, de feladata a brackley-iek csodatinijének segítése volt. Ugyanakkor így sem kizárt, hogy másik csapatnál lesz lehetősége visszatérni a Forma–1-be.
Miként az várható volt, Mick Schumacher legutóbbi, silverstone-i Mercedes-tesztje nem a német pilóta esetleges visszatérését készítette elő, hanem csupán segítségül szolgált a brackley-iek 17 esztendős tehetségének, Andrea Kimi Antonellinek. A jelenleg a Forma–2-ben versenyző olasz a 2022-es autóval körözött az angliai pályán, ahol Schumacher is autóba pattant.
A Mercedes tartalékja referenciaként szolgált az új generációs F1-es autót Imolában már vezető, a hírek szerint nagyon meggyőző teljesítményt nyújtó Antonellinek, akit többször szóba hoztak már egy esetleges idei bemutatkozással, míg az szinte biztosra vehető, hogy legkésőbb 2025-ben már ott lesz a rajtrácson. Hogy a Williams vagy a Mercedes színeiben, az sok mindentől függ, de az biztos, hogy utóbbi tudja megadni neki a lehetőséget a tesztelésre, így Antonelli az idén átfogó programot teljesít a 2022-es autóval (minimum két éves technikával lehet csak korlátlanul körözni).
A silverstone-i teszt kapcsán az F1-insider.com számolt be arról, hogy eleve nem Schumacher és Antonelli összemérése volt a célja a Mercedesnek, ehelyett sok üzemanyaggal, különböző beállítás-variácókat próbáltattak ki a csapat tartalékjával, aki kezdeti technikai problémák után végül 10 etap alatt több mint egy versenytávot, 350 km-t teljesített. Miután Schumacher segített megfelelően beállítani az autót, Antonelli már ment kevés üzemanyagos köröket is, az idejeit pedig természetesen nem hozták nyilvánosságra.
A szaklap azt is megírta, hogy Schumacher eleve úgy vett részt a teszten, hogy tudta, annak semmilyen hatása nem lesz a mercedeses jövőjére, Toto Wolff csapatfőnök ugyanis már korábban közölte, hogy nem számolnak vele. A Mercedesnek ugyanis más tervei vannak, és elsősorban Max Verstappent akarják elcsábítani a Red Bulltól, míg hosszú távon Antonellivel képzelik el a jövőt.
Az F1-insider szerint emelett az is hátrány Schumachernek, hogy őt nem az osztrák üzletember menedzseli, míg Antonellit, George Russellt és Esteban Ocont igen. Utóbbi két pilótát ennélfogva szintén szeretné minél jobb helyzetbe hozni Wolff, és Oconnak adott esetben akár a Williamsnél helyet találni (nyilván csak akkor, ha Antonelli végül a Mercedesszel mutatkozik be).
Oconnak és csapattársának, Pierre Gaslynak egyaránt lejár a szerződése az Alpine-nal 2024 végén, és a szaklap szerint egyikük sem szándékozik a francia istállónál maradni. Oconnak így a Williams lehet az egyik esélye, míg Gasly a hírek szerint az Audinál szimatol arra az esetre, ha a németek első számú kiszemeltjének számító Carlos Sainz szerződtetése nem jön össze.
Az Alpine F1-es csapatánál felmerülő üresedés pedig megnyithatja az utat Mick Schumacher előtt az F1-es visszatéréshez. A 2021-ben és 22-ben a Haasnál két idényt lehúzó 25 esztendős pilóta jelenleg az Alpine WEC-csapatában versenyez, és bár az autója nem teszi lehetővé a kiemelkedő eredményeket, a hírek szerint Bruno Famin, az Alpine Motorsport alelnöke, egyben az F1-es istálló csapatfőnöke nagyon elégedett a teljesítményével.
Emellett állítólag Luca de Meo, a Renault Group vezérigazgatója is kedveli Schumachert, és jó marketinglehetőséget lát az F1-es szerepeltetésében. A német piac nagyon fontos a Renault-nak (régen is az volt, ezért jött különösen jól, hogy Michael Schumacher 1995-ben Renault-motorral lett világbajnok), a franciáktól pedig soha nem állt távol, hogy elsősorban marketing platformként tekintsenek a Forma–1-re – emlékezhetünk, a csapnivaló motor miatt fejlesztéseket követelő Christian Hornert és Adrian Newey-t sokkolta, amikor 2014-ben a Renault akkori vezérigazgatója, Carlos Ghosn közölte velük: „Engem nem érdekel a Forma-1, csak azért veszek részt benne, mert a marketingeseim azt mondják, hogy részt kell vennem.”
Fotó: Alpine
Persze nem állítjuk, hogy az Alpine ne akarna sikeres lenni, de ilyen előzmények után nem lenne elképzelhetetlen, ha a marketing most is fontos szempontot játszanak, különösen úgy, hogy az istálló megítélése jelenleg nem túl rózsás. Miután tavaly kirúgták Otmar Szafnauer csapatfőnököt, majd egy sor vezető beosztású szakember távozott, az idei szezont csapnivalóan kezdték, és bár azóta látható a fejlődés, az élmezőnyig vezető út – ha egyáltalán valaha oda érnek – nagyon hosszú lesz.
Egy ilyen időszakban pedig általában nem a pilótakérdés a legfontosabb, mivel egy ennyire gyenge autóval toppilóta sem tudna a győzelmekért vagy dobogós helyezésekért küzdeni. Ellenben egy keményen dolgozó, marketing szempontból előnyös, közkedvelt, a mérnökökkel jó kapcsolatot kialakítani képes versenyző ugyanúgy előrelendítheti az istállót. Persze Mick Schumacher autótörős múltja felvet kérdéseket, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy az Alpine-nak van saját akadémiája, amelynek tagjai közül a jelenlegi tartalék, tavalyig az F2-ben versenyző Jack Doohan, illetve a második F2-es szezonját taposó Victor Martins (ő ráadásul francia) is tűkön ülve várja, hogy megkapja a lehetőséget.
Lewis Hamilton szerint szó sincs arról, hogy boldogtalan lenne a Mercedesnél. A brit klasszis hozzátette, hogy nem emiatt döntött az évad végén esedékes távozása mellett.
A 2021-es szezon óta – ahol a brit Mercedes-pilóta megszerezhette volna a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét – Hamilton autói egyáltalán nem voltak versenyképesek. Ez a tény abban is megmutatkozik, hogy a 103-szoros futamgyőztes az utolsó sikerét a 2021-es Szaúd-Arábiai Nagydíjon aratta.
Hamilton riválisa, Max Verstappen ezzel szemben rég nem látott módon képes dominálni. A holland pilótának minden esélye megvan arra, hogy zsinórban negyedjére is világbajnok legyen a Red Bull pilótájaként. Ezzel képes lenne reprodukálni Sebastian Vettel 2010 és 2013 között megvalósított sorozatát.
Hamilton legutóbb a CBS kamerái előtt nyilatkozott arról, hogy végül miért döntött úgy, hogy az érvényes szerződése ellenére elhagyja a stuttgarti márkát.
„Számomra az egész utazás rendkívül érzelmes volt – árulta el Hamilton a Miami Nagydíjon. – Ez azért van, mert nagyon szeretem ezt a csapatot. Nem azért megyek el, mert boldogtalan vagyok, és nem is azért, mert kapcsolati problémáim vannak.”
„Mindig mellettem álltak, szóval nehéz lesz megélni a változást. A létünk eleme a győzelem. Ha nem nyersz, akkor egy idő után megváltozik a látásmódod. Ezután minden siker hajszolásáról és a fejlődéssel kapcsolatos kérdésekről szól. Próbálok mindenkire hatni, kifejezetten élveztem ezt a szerepet. Három éve ezt csináljuk, elegem volt. Vissza kell kerülnünk oda, ahová tartozunk.”
A 2022 óta tartó szabályrendszer eddig egyáltalán nem a brit csillagról szó, de az idei évadban soha nem látott mélységeket él meg. Ugyan a Miami Nagydíjon már jobb teljesítményt volt képes nyújtani, de eddig az idei Hamilton pályafutásának legrosszabb szezonkezdete.
A brit hétszeres világbajnok hat futam után csak a 9. helyet foglalja el az egyéni bajnokságban az eddig megszerzett 27 pontjával. Ezzel már 109 pont a hátránya az éllovas Max Verstappen szemben.
Sajtóértesülések szerint eldőlt, hogy Carlos Sainz egyik lehetősége már most kútba esett. Ha igazak a pletykák, akkor azok biztosan érzékenyen fogják érinteni a spanyol pilótát, mert a forrásokban a Red Bullról van szó.
Többek között az F1-Insider számolt be arról, hogy a bikások azért nem szeretnék szerződtetni a Ferraritól biztosan távozó háromszoros futamgyőztest, mert inkább megtartanák Sergio Pérezt.
A mexikói pilóta helyzete a tavalyi év végén még nagyon bizonytalannak tűnt, mivel nem voltak jók az eredményei, és a szerződése csupán az idei év végéig érvényes. Pérez azonban összeszedte magát, és az idei évben sokkal jobb teljesítményt produkál. A forrás szerint meg iss térülhetett számára, mert állítólag a Red Bull vezetői szívesen folytatnák vele a 2021-ben megkezdett közös munkát a következő szezonokban.
Ennek következtében Sainznak két lehetősége maradt. Az egyik a 2026-ban Audivá alakuló Sauber, ahol Nico Hülkenberg mellett a csapat vezéregyénisége lehetne. Nemrég a hinwili istálló csapatfőnöke, Alessandro Alunni Bravi is megerősítette, hogy tisztában vannak a spanyol helyzetével, és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megszerezzék az aláírását.
A másik opció a Mercedes lenne, ahol Toto Wolff a Ferrarihoz távozó Lewis Hamilton helyére keresi a megfelelő jelöltet. Állítólag a brackley-i istálló már szerződést is ajánlott a Ferrari kiválóságának, azonban a problémát az jelentheti, hogy a kontraktus mindösszesen egy szezonra szólna.
A Mercedes szeretne rugalmas maradni, és 2026-ra megpróbálná átcsábítani Max Verstappent a Red Bulltól. Mivel a holland pilóta hajthatatlannak tűnik, és a jövőben is az energiaitalosoknál maradna, ezért Andrea Kimi Antonelli esetleges előléptetését sem szabad kizárnia a csillagos márkának.
Nagy kérdés, hogy végül a spanyol Ferrari-pilóta melyik csapatnál köt majd ki. Előbb vagy utóbb döntenie kell, mert ha az Audi nem kap időben választ a részéről, akkor akár az Alpine pilótái felé is elfordulhatnak. Pierre Gasly és Esteban Ocon szerződése is lejár az idei év végén, és a francia istálló rossz helyzetét elnézve egyikük sem kötelezné el magát a soron következő évekre.
Egy Forma-1-es csapat felemelkedéséhez és hanyatlásához ugyanolyan trendek vezetnek, mint a nagy ókori birodalmak esetében, véli a Mercedes első három konstruktőri címében kulcsszerepet játszó Paddy Lowe.
Lowe korábban a Williams és a McLaren bajnoki sikereiben is fontos szerepet vállalt, 2013-tól pedig a Mercedeshez csatlakozott, ahol a következő három évben technikai igazgatóként volt az egyik alappillére a hibridkorszak kezdetén domináló ezüstszínű autók menetelésének. A brit szakember a 2016-os szezon végén távozott a csapattól, és három évre visszatért a Williamshez, amely istállót már nem sikerült ismét felvirágoztatnia, azt ugyanakkor természetes folyamatnak tartja, hogy a Mercedes egyeduralkodó szerepét az elmúlt néhány évben átvette a Red Bull.
„A Mercedes aerodinamikailag néhányszor rossz útra lépett. A berendezéseink, a szélcsatornák és a CFD rendkívül fejlettek, de ugyanakkor magas hibaszázalékkal működnek, és ezt bármely csapat elismeri – mutatott rá egy furcsa jelenségre a Motorsportnak nyilatkozva Lowe, ezzel hitelt adva a Mercedestől érkező panasznak, miszerint a szimulációk által jelzett eredmények nem köszönnek vissza a pályán. – Emiatt mindig a levegőben lóg annak a kockázata, hogy valaki olyan úton indul el, ami a való életben nem működőképes. Innen aztán vissza kell zárkózni, ami nagyon nehéz feladat egyszerűen az időbeli lemaradás miatt, ahogy azt a Mercedes példáján látjuk.”
„A csapat temérdek alkalmazottja és összes gépe az új ötletek kiértékelésén dolgozik, ami napi szinten eredményezi a köridő javulását, de ha valaki ebben a folyamatban elveszített három, négy, hat hónapot bármilyen okból, miközben az ellenfeleinél zavartalanul folyt a munka, akkor még ha idővel rá is talál a helyes útra, nehéz a többieknél gyorsabb ütemben javítani a köridőn, így nagyon hosszú időn át fennáll ez a lemaradás.”
Lowe szerint a Mercedes hanyatlása ugyanúgy előre megjósolható volt, mint az ókorban a Római Birodalomé, amely miután hatalmasra terjeszkedett, nemcsak belekényelmesedett a helyzetébe, de könnyebben támadhatóvá is vált.
„Persze nincs rá garancia, hogy egy ilyen helyzetben lévő csapatnak sikerül felzárkózni. Lehet, hogy csak még rosszabbá válik a helyzete. Ilyen a sport természete, de emiatt is lenyűgöző figyelni, ahogy bajnokok megérkeznek és letűnnek. A birodalmak felemelkedése és bukása a Forma-1-re is érvényes, egy kicsit ez is olyan, mint a rómaiak és a görögök. Sok összetevője lehet egy ilyen folyamatnak, és köztük van az elkényelmesedés is, mint azt láthattuk a Római Birodalom esetében” – fogalmazott a szakember, aki márciusban egy új projekt hírnökeként jelent meg az F1-es paddockban.
„1992-ben, amikor a Williamsszel legyőztük a néhány éve verhetetlen McLarent, mi sem akartuk elhinni, hogy ez megtörténik, de sok tényező hozzájárulhat az átrendeződéshez.”
Egy éve nagyon mélyen volt a McLaren Miamiban, de George Russell szerint a futamgyőzelmük megmutatta, jó munkával bármi lehetséges. A Mercedesre ettől függetlenül „fájdalmas hetek” várnak.
Russell a McLaren feltámadásából merít erőt, de a szavai alapján csak hosszabb távon térhet vissza az F1-es mezőny élére a Mercedes. „A McLaren versenyzői tizenkét hónappal ezelőtt a 17. és a 18. helyre kvalifikálták magukat Miamiban, most pedig nyert az egyikük. Ez mutatja, mi lehetséges, ha mindent jól csinálunk” – mutatott rá.
„Jelenleg azonban nem csináljuk jól a dolgokat, hamar változtatásokra van szükség. Rövid távon érkezik néhány újítás, de semmi olyasmi, ami futamgyőztessé tesz minket. Szóval fájdalmas hetek várnak ránk, szerintem bele kell törődnünk, hogy csak a negyedik leggyorsabb csapat vagyunk. A köridők és a bajnoki tabella nem hazudik, itt tartunk.”
Toto Wolff nem kímélte a csapatát, szerinte a Mercedes olyan rossz, hogy egyedül még Adrian Newey sem tudná megjavítani. A csapatfőnök is beszélt arról, amiről Russell, hogy az autójukra bizony nem kerül fel egyhamar olyan felszerelés, ami egy csapásra az élmezőnybe repíti őket.
„Azt hiszem, egyre jobban értjük, mit kell tennünk az autóval, hogy jobb legyen, és hogy miért és milyen területeken szenvedünk – mondta. – Nem kapkodhatunk az új alkatrészek elkészítésével, mert a kigondolt fejlesztéseket előbb-utóbb gyártásba kell adni, és amikor elkészülnek, megfelelőnek kell lenniük. Ehhez több hét szükséges.”
A McLaren valóban jelentősen felújította az autóját a Miami Nagydíjra, de a fejlesztéseik már közel egy éve nagyon jó hatékonysággal működnek, több lépcsőben zárkóztak fel a Red Bullra, és már 2024 elején is a Mercedes előtt jártak.
Lewis Hamilton az idei legjobb eredményét jegyezte a Miami Nagydíjon, és örül, hogy Sergio Pérezt is támadhatta.
Hamilton ráadásul 5. lett volna, ha két tizedmásodperccel hamarabb ér célba, mivel Carlos Sainzot utólag 5 másodperces büntetéssel sújtották. A jelek szerint azonban a 6. hely miatt sem bánkódik, ami (a sprinteket figyelmen kívül hagyva) a legjobb eredményét jelenti a tavaly őszi Mexikói Nagydíj óta.
„Volt néhány élvezetes csatám a pályán. Mindent beleadtam, mert fentebb kellett kapaszkodnom, végrehajtottam néhány jó előzést – idézte a 8. helyről rajtoló pilótát a RacingNews365. – A táv végén a Red Bullt is támadtam, és ezt nagyszerűnek éreztem. Idén alighanem ez volt a legjobb versenynapunk.”
„Nem volt olyan jó a tempóm, mint az előttem haladóké, de a DRS-sel éppen csak sikerült kapaszkodnom hozzájuk. A DRS hiányában a verseny vége felé elkezdtek távolodni tőlem, ennek ellenére látótávolságon belül maradtak, ami tényleg remek érzés.”
Hamilton nem tagadta: azt is örömmel látta, hogy ezúttal nem Max Verstappen nyert, Lando Norris legyőzte őt. „A McLarennel szereztem az első győzelmem, örülök, hogy visszatértek a csúcsra – mondta. – 13 éves koromtól náluk versenyeztem, boldog vagyok, mert még mindig fontos helyet foglalnak el a szívemben. Boldog vagyok, hogy újra nyertek, és azért is, mert letaszították a trónról a Red Bullt.”
A csapattársa, George Russell a 8. helyen futott be a Miami Nagydíjon a másik Mercedesszel.
A Mercedes eddig nem jelentkezett be nyilvánosan a Red Bulltól jövőre távozó Adrian Newey szolgálataiért, a csapatot vezető Toto Wolff szerint ugyanis nemhogy egy tervezőnek, de még egy varázslónak is nehéz dolga lenne az autó problémáinak felgöngyölítésével.
Hiába építette a 2024-es modelljét, a W15-öst új alapokra a Mercedes, a csapat az elmúlt két évhez képest is gyengén kezdte a szezont, formájuk pedig a Miami Nagydíjra sem javult: a sprintversenyen pont nélkül maradt, majd a vasárnapi futamra is csak a 7. és a 8. helyre kvalifikált George Russell és Lewis Hamilton.
A 2022-es, a szívóhatásra épülő technikai szabályok érkezésével jelentős fordulat állt be az erőviszonyokban, a frontvonalak pedig azóta sem változtak: az azt megelőzően zsinórban nyolc konstruktőri címet szerző Mercedes az elmúlt több mint két évben csak egyetlen futamot tudott megnyerni, miközben az Adrian Newey felügyelete alatt épülő Red Bullok sorra szállítják a bajnoki címeket, teszik ezt ráadásul az F1 történetében mindeddig példátlan dominanciát mutatva.
Newey távozásának hírére több csapatról is kiderült, hogy megkereste a brit szakembert egy ajánlattal, vagy ahogyan Frédéric Vasseur tette, már egy asztalhoz is ültek vele, hogy a lehetséges együttműködésről tárgyaljanak. A Ferrari mellett a Williamst, a McLarent és az Aston Martint is szóba hozták már Newey-val. A Mercedes háza tájáról eddig nem lehetett komoly érdeklődésről hallani a sztármérnök iránt, a Sky ezzel kapcsolatos kérdését pedig Wolff azzal söpörte le, hogy a Mercedest jelenleg még Newey szakértelme sem tudná kihúzni a gödörből.
„Ő egy elképesztő mérnök, de jelenleg még a legnagyobb varázslóknak is nehéz dolguk lenne a problémáink megoldásával” – nyilatkozta az osztrák csapatvezető.
„Átalakítottuk az autót, de a teljesítménye még mindig nem elég jó. A többiek sikeres előrelépéseket tesznek, de nálunk ez a folyamat hihetetlenül lassú és elégtelen. Egészen hajtépő. El kell ismernünk, hogy ez a helyzet, még ha rendkívül bosszantó is, hogy folyamatosan visszajutunk ugyanahhoz a problémához, a hátsó gumik túlmelegedéséhez.”
„Nincs rá magyarázatunk, és nincsenek kifogásaink sem, egyszerűen ez így nem elég jó. Csak folytatnunk kell a fejlesztést, és reménykedni benne, hogy egyszer megtaláljuk a helyes utat, ahogy a McLaren is tette tavaly.”
Wolff itt a wokingi csapat 2023-as rendkívüli feltámadására utalt, aminek nyomán a szezon elején még a pontszerzésre is képtelen istálló a júliusi fejlesztésekkel megfordította a szerencséjét, s rendszeres dobogóssá, valamint több pályán a Red Bull legközelebbi kihívójává vált.
A csapatot vizsgálták egy kihágás miatt, de megúszták a büntetést, mert mások is hasonlót követtek el. A Mercedest amúgy is még az ág is húzta, Lewis Hamilton azt mondta, egyszerűen ennyi volt az autóban.
A Mercedes pilótái Miamiban a sprint időmérőjén fennakadtak a második rostán, csak a 11-12. helyről indulhatnak a mai rövid futamon. Láthatóan csúszkált alattuk az autó, aminek bevallottan nem ízlik a meleg pálya, de Hamilton nem keresett kifogást.
„Nincs több kísérletezés, csak próbáljuk működésre bírni az autót. Úgy gondolom, kihoztunk belőle mindent, egyszerűen ennyi tempó van benne. El kell fogadnunk, hogy ez van, most hét tizedmásodperc a hátrányunk” – mondta a hétszeres világbajnok.
„Az első edzés nagyon jó volt. Az időmérő sem alakult szörnyen, egyszerűen hét tized lett a lemaradásunk. Ilyen az autó tempója.”
Hamilton számára a 12. rajthely is veszélybe került, az egyik garázshoz érkezésénél ugyanis a személyzet nem minden tagja viselte az előírt védőfelszerelést. A felügyelők végül eltekintettek a büntetéstől, mert úgy találták, más csapatoknál is előfordult hasonló vétség (csak azt nem jelentették feléjük), így nem tartották volna igazságosnak csak a Mercedest büntetni.
A felügyelők egyúttal jelezték az FIA-nak az aggodalmukat, miszerint terjed az a rossz gyakorlat, hogy az autót megemelő és a fékhűtőkkel foglalkozó szerelők nem viselnek sisakot és védőszemüveget, ezért lehet, hogy a jövőben szigorúbban veszik majd az ilyen kihágásokat.
Az FIA-nál hivatalos kérvényt nyújtottak be azzal kapcsolatban, hogy a 17 éves Andrea Kimi Antonelli idő előtt bemutatkozhasson a Forma-1-ben. Mivel ez a szabályoknak ellentmondana normális esetben, ezért az F1 irányító szervének feltétlenül meg kell vizsgálnia ezt a lehetőséget.
A Mercedes olasz szupertehetsége jelen pillanatban a Formula 2-ben versenyez, és nemrég teljesítette második Forma-1-es tesztjét, ahol a brackley-i istálló 2022-es autójával róhatta a köröket az Imolában található Autodromo Enzo e Dino Ferrarin.
Antonellit több csapattal is összeboronálták már az utóbbi időben. A vadabb pletykák szerint a Mercedes akár már egyből beültetheti őt Lewis Hamilton helyére 2025-ben, de egy olyan opció is lehetséges, aminek értelmében már idén bemutatkozhatna az autósport királykategóriájában. Ez a csapat a Williams lenne, ahol sajtóértesülések szerint akár már a Miami Nagydíjat követően leválthatja a szenvedő Logan Sargeantet.
Ha bármelyik forgatókönyv megvalósulna, a szuperlicenc megléte elengedhetetlen lesz Antonelli számára. A kérvény pont emiatt lett benyújtva az FIA részére, hogy ez ne gátolhassa meg az olasz fiatalt a potenciális F1-es bemutatkozásában. A követelményeknek tökéletesen megfelel, mivel a szükséges 40 pontja megvan a licencén, így már csak az FIA jóváhagyására lenne szüksége.
Antonelli másik akadályozó tényezője a kor lehet, mivel csak augusztus 25-én tölti majd be a 18. életévét. A szabályok értelmében az ennél fiatalabb pilóták nem kaphatnak licencet. Ha az FIA elfogadja a kérvényt, és nem fogja nézni a korhatárt Antonelli esetében, akkor akár már a két hét múlva megrendezésre kerülő imolai versenyhétvégén debütálhatna az F1-ben. Erre azonban nem sok esély van, mert egyes információk alapján több embernek is áldását kellene adnia, hogy a szóban forgó folyamat megvalósulhasson.