Címke: Mercedes

  • Dráma: Hamilton egyik hobbija majdnem az életébe került

    Dráma: Hamilton egyik hobbija majdnem az életébe került

    Lewis Hamilton nemrég a Hot Ones podcast vendége volt, ahol egy meglepő történetet osztott meg a nagyközönséggel. A brit klasszis elárulta, hogy egy alkalommal majdnem megfulladt, miközben egy profi szörfös, Kelly Slater mellett szelte a hullámokat.

    A Mercedes klasszisa Hawaiion egy 3 méteres magas hullámmal találta megát szemtől szemben, és ez majdnem a vesztét okozta. A brit mindent megtett, hogy elkerülje a baj, de a hullám gyilkos zónája beszippantotta őt, és akkor azt gondolta, hogy akár mindennek vége lehet.

    A 103-szoros futamgyőztes – akinek még a szörfdeszkája is kettétört az erős hullámok következtében – at is felfedte, hogy a víz alatt próbálta meg elkerülni a további négy hullámot, amelyek felé tartottak.

    „Hallottam, ahogyan a hullámok összecsapnak felettem – árulta el a brit hétszeres világbajnok. – Láttam, hogy jön még négy komolyabb hullám, és amint tudtam, mindig feljöttem levegőért. Azonban volt egy olyan pont, amikor azt gondoltam, hogy ez a vég, mert majdnem elfogyott a levegőm. Három alkalommal kellett ezt megcsinálnom, és ezt hittem, hogy nem fog sikerülni. Ekkor gondoltam azt, hogy a szörfösök minden tiszteletet megérdemelnek.”

    Hamilton a podcastben arról is mesélt, hogy mennyire imádja a silverstone-i versenypályát, különöseb a Maggots-Becketts-Chapel kanyarkombinációt. A Ferrarihoz távozó brit kiválóság – akinek a szóban forgó pálya célegyenese a nevét viseli – egyáltalán nem számít csodának, hiszen ez a hazai versenye, amit már nyolc alkalommal volt képes megnyerni eddigi Forma-1-es pályafutása során.

    Hamilton: Képtelen vagyok összevizelni magam – csak egyszer tettem meg

  • Sajtó: Russellnél is gyorsabb volt a Mercedes újonca, eldőlt Hamilton utódjának személye

    Sajtó: Russellnél is gyorsabb volt a Mercedes újonca, eldőlt Hamilton utódjának személye

    Olasz lapértesülések szerint egy májusi silverstone-i teszt, amelyen Andrea Kimi Antonelli Mick Schumacher és George Russell ellen is megmérette magát, meggyőzte a Mercedes vezetőségét arról, hogy az olasz kapja meg a 2025-ös versenyzői ülést.

    Tudvalevő, hogy az idei év során intenzív privát tesztprogramnak veti alá 17 éves olasz neveltjét a Mercedes, akit az autósportban ritkán feltűnő kivételes tehetségek között tart számon a szakma, s aki nehezen kerülheti el, hogy legkésőbb 2025-ben már ott is legyen az F1-es rajtrácson.

    Antonellinek eddig a Red Bull Ring-i és az imolai tesztje kapott némi publicitást, előbbin a 2021-es, utóbbin a 2022-es Mercedest vezette. Volt azonban május elején, a Miami Nagydíj után egy silverstone-i tesztje is, amelyen az olasz már nem egyedül körözött a két évvel ezelőtti modellel. Az olasz Corriere dello Sport értesülései szerint a csapat tartalékpilótája, Mick Schumacher, valamint az egyik állandó versenyzője, George Russell is ott volt a pályán, így a csapat közvetlenül összemérhette újoncának teljesítményét a tapasztaltabb pilótákéval. A lap szerint a három versenyző megegyező programot futott, egymást váltva a volán mögött. Antonelli gyorsabb volt Schumachernél, s a hosszú etapokon még Russellnél is valamivel jobb teljesítményt nyújtott, egykörös tempóban pedig azonos szinten volt vele.

    Hamilton: Legyen Antonelli az utódom!

    A Corriere dello Sport tudomása szerint silverstone-i produkciójával Antonelli meggyőzte a Mercedes vezetőségét – 15 ember volt része a döntéshozásnak –, hogy neki adják a 2025-re Lewis Hamilton által megüresített versenyzői ülést, így ő lehet Russell csapattársa.

    Ha ez beigazolódik, akkor a pletykált, Williamsszel való idei debütálás terve meghiúsulhat, hiszen a grove-i csapat mindenképp hosszabb időre szeretne tervezni a Logan Sargeantot váltó következő pilótájával, ha viszont csak fél évre ugródeszkaként szolgál a Mercedes juniorjának, azzal az istálló nem sokat nyer.

    Ez a hír pedig magyarázatot adhat arra is, miért szakadhattak meg az egyeztetések a Mercedes és Carlos Sainz között is. A spanyol mindenképpen legalább kétéves szerződésre vágyott, az Antonellit elveszíteni semmiképpen sem akaró csapat viszont ezt jelen helyzetben nem tudna megadni neki.

    Verstappen szerint hiba, hogy miatta nem engedik Antonellit az F1-be

  • Hamilton megdöbbentő kijelentése: Idén már nem hinném, hogy legyőzöm George-ot az időmérőn

    Hamilton megdöbbentő kijelentése: Idén már nem hinném, hogy legyőzöm George-ot az időmérőn

    Felettébb szokatlan nyilatkozatot adott Lewis Hamilton a számára 7. hellyel végződő monacói időmérő után. Bár a hétvégére George Russell kapta a Mercedes fejlesztését, de a hétszeres bajnok ettől függetlenül is azt mondja, „valami hiányzik”.

    Az idei nyolc időmérőből már hetedik alkalommal végzett Russell előrébb a két Mercedes-pilóta közül, csak Szuzukában tudott gyorsabb lenni Hamilton az egykörös tempóban.

    A hétszeres bajnok a Monacói Nagydíjon a hetedik helyen zárta a kvalifikációt, nyolc századdal és két pozícióval csapattársa mögött, lemaradását pedig részben annak tudta be, hogy a Mercedes által a hétvégére hozott új első vezetőszárny egyetlen példánya a garázs másik oldalához került.

    „A csapat sokat dolgozott azon, hogy új fejlesztéseket hozzon már az előző két versenyhétvégére is. Ide is érkezett, de csak egy darab van belőle, amit George kapott meg. Számítottam rá, hogy nehéz lesz jobban kvalifikálni George-nál, hiszen ő a fejlesztett elemet használja. De egyszerűen csak jó látni, hogy folyamatosan jönnek az újítások” – ecsetelte Hamilton a Sky Sportsnak, majd arról kezdett beszélni, ettől a hátrányától függetlenül is érezte, hogy valami nem lesz rendben.

    Leclerc harmadszor próbálhatja a pole-ból megnyerni Monacót, Verstappen csak a 6. helyen

    „Az időmérő előtt már automatikusan tudtam, hogy két tizedet veszíteni fogok, ami elég frusztráló, de egyelőre nincs rá válaszom. Nem vezetek másképpen, mint korábban, a köreim jól sikerültek, egyszerűen csak hiányzik valami.”

    „Az autó jónak érződik itt, sokkal jobbnak, mint az előző években. De így is 3,5 tizedet kaptunk, ami bárhol máshol 6 tized lenne, szóval még mindig le vagyunk maradva. Folyamatosan közelebb fogunk kerülni, ahogy egyre több fejlesztés érkezik. Arra nem számítok, hogy idén már legyőzném George-ot az időmérőn, de a versenyeim erősek.”

    Utolsó mondatával Hamilton némi megrökönyödést keltett, hiszen karrierje során rendre egykörös tempóban is csapattársai fölé tudott kerekedni. A Sky azon kérdésére viszont, hogy miért gondolja ezt már előre az egész szezonra vonatkozóan, a brit egy sejtelmes mosollyal válaszolt, s csak annyit tett hozzá: „Meglátjuk.”

    A Russell által elért 5. hely is a Mercedes második legjobb rajthelye a szezonban, de nem sok kellett volna, hogy még valamivel jobb is legyen: Lando Norristól egyetlen ezred, de Carlos Sainztól is csak 25 ezred választotta el.

    „Ez egy igazán erős eredmény, két századra voltam a harmadik helytől. Monaco sohasem volt az erősségünk, de itt is megmutatkozik a fejlesztéseink hatása. Az elmúlt pár évben kaotikus volt itt a verseny, amit most is elfogadnánk” – fogalmazott Russell.

  • Wolff magát nyugtatja: a Ferrari 16 éve nem nyert semmit, mi csak 3

    Wolff magát nyugtatja: a Ferrari 16 éve nem nyert semmit, mi csak 3

    A Mercedes csapatfőnöke biztos benne, hogy az idén egyelőre még dobogóra sem képes brackley-i alakulat nem fog olyan hosszú időn át bajnoki cím nélkül maradni, mint a Ferrari.

    A Mercedes az új technikai szábályokat hozó 2022-es szezontól elveszítette pozícióját a Forma-1-es mezőny élén. A rekordot jelentő, zsinórban nyolc konstruktőri cím óta egyetlen futamgyőzelmet szerzett, s évről évre egyre távolabb kerül a legértékesebb pozícióktól: míg két éve még 17, tavaly már csak 8 dobogót szerzett a csapat, idén pedig az eddigi hét futam alatt ez még egyszer sem jött össze George Russellnek és Lewis Hamiltonnak.

    Bár a Mercedes újbóli felemelkedése egyelőre nincs a láthatáron, s a 2026-os újabb szabályváltozásokig ez talán már nem is történhet meg, Wolff szerint igazságtalan a gyengélkedése miatt ostorozni a Mercedest, miközben riválisaik jóval hosszabb sikertelen időszakot taposnak még jelenleg is.

    „115 alkalommal az első helyen végeztünk, viszont az elmúlt 50 versenyen kiütöttek minket. Nem erre vágyunk, és az adott napon ez mindig szörnyű érzés, de hétfő reggel összeszedjük magunkat és újra nekivágunk” – idézi a PA Wolffot, aki a Mercedes győzelmeit a jelek szerint 2013 óta számolja, amióta ő vezeti a csapatot, így kihagyta a gyártó újkori első sikerét is, amit Nico Rosberggel értek el 2012-ben Sanghajban.

    „A Ferrari 2008 óta nem nyert konstruktőri bajnoki címet. A Red Bull sorozatban nyolc éven át nem nyert, mert mi nyertünk. Szóval meg kell tanulnunk a helyén kezelni a dolgokat. Ez a harmadik év, amikor nem mi győzünk. Nem a nyolcadik, nem a tizenhatodik. És a McLaren mikor volt utoljára konstruktőri bajnok? 1998-ban. De az utolsó egyéni címüket is 2008-ban szerezték Lewisszal.”

    „Mi tavaly másodikként végeztünk. Persze ez nem elég jó, de ha majd 10-20 év múlva valaki visszatekint, azt fogja látni, hogy zsinórban nyolc bajnoki címet szereztünk, utána három évben veszítettünk. Esetleg négyben. De semmiképp nem tizenhatban.”

    Való igaz, hogy az elmúlt 15 évet két csapat, a Mercedes és a Red Bull teljességgel leuralta, hiszen 2009 óta az összes egyéni és konstruktőri cím Brackley-be (ahol az első évben még a Brawn székelt) vagy Milton Keynesbe került. A Ferrarinak pedig ha idén sem sikerül megtörnie rossz sorozatát, akkor mindenkori leghosszabb bármilyen bajnoki cím nélküli időszakába lép: az 1983-as és az 1999-es konstruktőri titulusuk között is ugyanúgy 16 év telt el, mint 2008-tól mostanáig.

    Kompromittáló videót őriz Russell a 14 éves Leclerc-ről

  • Leclerc vette át a vezetést Monacóban, de Hamilton ott van a sarkában

    Leclerc vette át a vezetést Monacóban, de Hamilton ott van a sarkában

    Charles Leclerc nagyon magabiztosan végzett az élen a Monacói Nagydíj második szabadedzésén, de Lewis Hamilton megmutatta, hogy azért a folytatásban sem dőlhet hátra.

    A Monacói Nagydíj második szabadedzését már nem hátráltatta piros zászlós megszakítás, így valamivel pontosabb képet kaphattunk az erőviszonyokról, mint az első tréning után. Az első 20 percben még nem kerültek elő a lágy gumik, a mezőny nagy része a közepes keveréken, Max Verstappen, a két RB és Oscar Piastri pedig a kemény Pirelliken körözött.

    Miként az Monacóban lenni szokott, ahogyan a pilóták egyre inkább felvették a ritmust, úgy javultak a köridők, egy valaki pedig látványosan jól érezte magát az autójában. Ez a valaki Charles Leclerc volt. A Ferrari hazai pályán versenyző pilótája tetemes előnnyel utasított maga mögé mindenkit az első 20 percben, végül pedig 1:11.573-as idővel közel egy teljes másodperccel előzte meg Lewis Hamiltont.

    Verstappen a kemény gumi ellenére az időmérő-szimulációk előtt a 3. helyen állt (1,1 másodpercre Leclerc-től), míg mögötte Sainz, Piastri, Alonso, Norris, Stroll, Russell és Gasly volt az első tíz sorrendje.

    A monacói pálya eközben továbbra is többeket megtréfált: Pérez az első mért körében a Massenet-kanyarban koccolta le a falat, míg Stroll, Norris és Cunoda a 15-ös kanyar korlátját súrolta, Sargeant pedig az utolsó kanyar kigyorsításán koccolt egyet.

    A lágy gumik elsőként Alex Albon autójára kerültek fel, aki 1:12.4-gyel a második helyre ugrott fel, majd jött Pérez, és 1:12.3-mal letaszította őt onnan. Verstappen ezután már 1:11.8-at ment, de Leclerc közepes gumis idejére ő sem volt veszélyes. Nem úgy a monacói, aki három lila szektort repesztve 1:11.278-ra szorította le a lécet.

    Mivel több kör is volt a lágyakban, bőven változott még a sorrend – Albon javított és megelőzte Pérezt, majd Alonso jött fel a 3. helyre, de hátránya közel 9 tizedre rúgott Leclerc-hez képest. Stroll tizeden belül sorolt be Alonso mögé.

    Kaptak a korlátok rendesen:

    Norris 1:11.9-cel a harmadik helyen kezdett, majd Alonso 5 tizeden belülre kerülve előrejött másodiknak. Pérez eközben szenvedett, és 3. mért körében sem tudott 8 tizeden belülre kerülni Leclerc-hez képest. Furcsa módon Sainz sem villogott és elsőre csak 1:12.2-t ért el, azaz éppen, hogy 1 másodpercen belül volt a csapattársához viszonyítva.

    A szintén javítani igyekvő, csapattársához hasonlóan az autó pattogására panaszkodó Verstappen az alagút előtt lekoccolta a falat, majd inkább kiállt a bokszba, míg Leclerc kétszer egymás után is lila első szektort autózott, de mindkétszer belehibázott a második szektorba, így mindkétszer elvette a gázt. Sainz viszont sikeresen javított és 1:11:9-cel az 5. helyre lépett előre.

    Leclerc előnye végül azonban nem lett akkora, mint az kinézett, az első edzésen első helyen végző Lewis Hamilton ugyanis összerakott egy remek kört, és mindössze 0,188 másodperccel lemaradva megkaparintotta a második helyet.

    Az utolsó bő húsz perc szokás szerint versenyszimulációkkal telt, amely során azért láthattunk még rontásokat – Gasly agresszívan odaverte az Alpine-t a 15-ös kanyar kijáratán a korlátnak, Leclerc pedig meglátogatta az egyes kanyar bukóterét.

    Oscar Piastri, az RB és a Sauber versenyzői nem tették fel a lágy gumikat a második edzésre, így az ő eredményeiket ennek tudatában kell kezelni.

    A Monacói Nagydíj második szabadedzésének végeredménye:

  • Wolff beszólt Hornernek, most a számolási képességeit cikizte

    Wolff beszólt Hornernek, most a számolási képességeit cikizte

    Toto Wolff nem hagyta annyiban Christian Horner legutóbbi megjegyzését, miszerint a Red Bull több mint 200 alkalmazottat szerzett meg a Mercedestől.

    Az átigazolás hullám állítólag a Mercedes motorrészlegénél dolgozó szakembereket érintette, de a munkaerőt vesztő csapat vezetője szerint Horner egy nagyságrendet tévedett az állításában, és a teljesítményvesztés miatt sem aggódik.

    „Javítania kell a matektudásán, mert 19 mérnökről van szó. De bármennyiről is beszéljünk, természetes, hogy mozognak a csapatok között, ez teljesen normális” – jelentette ki Wolff a vetélytárs csapatfőnöke megjegyzésére reagálva.

    „A motorrészlegünk a lehető legjobb, élvonalbeli a vezetése. A HPP-nél (a High Performance Powertrains nevű részleg rövidítése – a szerk.) fikarcnyit sem változtatnék a szervezeti felépítésen. Szerencsés vagyok, hogy azokkal dolgozhatok együtt, akikkel. Tökéletes a szervezet.”

    A Római Birodalomhoz hasonlítja a Mercedes bukását a csapat korábbi sikerkovácsa

    „Láthatjuk, hogy megfelelően teljesítenek, régóta. 2014 óta nagyjából végig mi jelentettük az etalont, vagy legalábbis egy másik gyártó motorjával együtt mi jelentettük, és ez nem változott.”

    Mindez vélhetően csak egy újabb epizód volt a két csapatvezető évek óta tartó egymásnak odamondogatásában. A Red Bull a 2026-tól érvényes szabályrendszernek saját fejlesztésű erőforrással vág neki a Ford támogatásával, ami nyilvánvalóan nagy falat az ezen a területen eddig tapasztalat nélküli márkának, úgyhogy biztos jól jön nekik minden segítség.

    Ugyanakkor a Mercedes részéről megerősítették a RacingNews365-nek, hogy elvesztettek egy újabb prominens szakember Gioacchino Vino személyében, aki az aerodinamikai részleget vezette. Ő több mint hat éve dolgozott a csapatnál, eddigi tisztségét 2022 ősze óta töltötte be.

    Hamilton a Mercedes fejlesztéseiről: „Jó úton haladunk, de még mindig hiányzik valami”

  • Hamilton a Mercedes fejlesztéseiről: „Jó úton haladunk, de még mindig hiányzik valami”

    Hamilton a Mercedes fejlesztéseiről: „Jó úton haladunk, de még mindig hiányzik valami”

    Ugyan a Mercedes is készült fejlesztésekkel az Emilia romagnai Nagydíjra, Lewis Hamilton szerint az új elemek nem jelentettek túl sok javulást a W15 számára.

    A brackley-i istálló folytatta az újítások sorát, hogy jobb helyzetbe hozza magát a nehéz szezonkezdetet követően. Az első újabb elemek Miamiban kerültek bevetésre, és az irány egyértelműen jó volt, mert a 103-szoros futamgyőztes teljesítménye a korábbi futamokhoz képes sokkal meggyőzőbb volt.

    Norris a második győzelméért tepert, de Verstappen ellenállt Imolában

    A brit hétszeres világbajnok Miami után  Imolában is a 6. helyen lett rangsorolva, és ezzel egyetlen hellyel előzte meg a csapattársát, George Russellt. A hátránya azonban 35 másodperc volt a futamot megnyerő Max Verstappenhez képest, aki az idei szezonban az eddig megrendezett hét futamból ötödik alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején.

    Ugyan a 103-szoros futamgyőztes az előbb említett eredményének köszönhetően meg tudta előzni Fernando Alonsót az egyéni pontversenyben, szerinte a fejlesztési csomagjuk egyáltalán nem számít jelentős mértékűnek.

    „Kis lépéseknek számítanak ezek az újítások – fogalmazott Hamilton az Emilia romagnai Nagydíj leintését követően. – A második etapban képes voltam tartani a lépést az élen haladó srácokkal, de szerint egy két-három tizedmásodperc még mindig hiányzik.”

    A stuttgarti márka csapatfőnöke, Toto Wolff is nyilatkozott az imolai versenyt követően. Az osztrák szakember magabiztosan állítja, hogy két év szenvedést követően most már a jó úton haladnak.

    „Most az autónk fokozatos javulását látjuk, ahelyett, hogy egy nagyobb csomaggal próbálnánk megoldani az összes problémánkat. Mindezt azért tesszük, hogy jobb egyensúlyi helyzetbe hozzuk az autót, és a teljesítmény értékét is növeljük. Ezekkel egy-másfél tizedmásodperceket nyerhet az ember, de eközben a többiek is fejlesztenek és ők is fejlődnek.”

    „Minden a terv szerint halad, egyszerűen jobbá szeretnénk tenni az autót. Ez pedig nem úgy működik, mint a tőzsde, hogy egy adott részvényárfolyam drasztikus mértékben felemelkedik vagy a mélybe süllyed. Ez így fog történni, és most már sokkal magabiztosabb vagyok.”

    Hamilton azonban nem úszta meg hiba nélkül az imolai futamot, miután az első etapjában szélesre vette az Acque Minerali kanyart, és egy rövid sóderágyas kitérőt követően folytatta a száguldást. A brit klasszis közel öt másodpercet veszített a hibája miatt, de állítása szerint ez a kényelmetlen helyzet semennyire nem befolyásolta a futamon elért eredményét.

    Hamilton költői kifejezésekkel beszélt a bizakodásáról

  • Russell nem akarja fölhúzni magát azon, hogy nem engedték vissza Hamilton elé

    Russell nem akarja fölhúzni magát azon, hogy nem engedték vissza Hamilton elé

    A Mercedes az Emilia-romagnai Nagydíjon sem volt harcban a dobogós helyekért, de egy váratlan bokszkiállással és pilóták közötti helycserével így is magára irányította a figyelmet.

    A rajttól kezdve Russell a 6., Hamilton pedig a 7. helyen haladt az imolai futamon, nem változtatott ezen a hétszeres világbajnok számára öt másodpercbe kerülő pályaelhagyás sem, és a bokszkiállások után is visszarendeződtek ugyanezekbe a pozíciókba. Sergio Pérez, aki a Mercedesek keményeivel ellentétben a közepes keverékű gumikat kapta meg a verseny második felére, szintén nem tudott számottevően faragni 30 másodperces hátrányából, így Russell és Hamilton pozíciója nem forgott veszélyben.

    Az 52. körben aztán a Mercedes kihívta egy újabb bokszkiállásra Russellt, aki még Pérez előtt tért vissza a pályára, friss közepes keverékeivel pedig megfutotta a leggyorsabb kört, ezzel eggyel növelve a csapat hétvégi pontmennyiségét. Ő maga viszont így is eggyel kevesebbet szerzett, mintha Hamilton előtt maradt volna a hatodik helyen: a brit meg is kérdezte mérnökétől, hogy visszacserélik-e a pozícióikat a verseny végén Hamiltonnal – aki viszont több mint tíz másodperccel előtte haladt –, de nemleges választ kapott.

    „Sohasem leszünk elégedettek egy 6. és egy 7. hellyel – felelte Russell a Sky Sports kérdésére. – Végső soron a csapat eggyel több pontot szerzett. Én elveszítettem a pozíciómat Lewisszal szemben, de nem fogok duzzogni egy elvesztett 6. hely miatt. Itt állunk most, egy kicsit a senki földjén, a Ferrari és a McLaren mögött, de a középmezőny előtt.”

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint nem az extra pont járt a csapat fejében Russell kihívásakor, hanem tényleg amiatt aggódtak, hogy a brit autóján nem bírja majd végig a kemény keverék.

    „A köridői folyamatosan romlottak, az előrejelzéseink pedig azt mutatták, hogy 3-4 kör híján nem fogja kihúzni a végéig. Nem akartunk pozíciót veszíteni Pérezzel szemben, szóval ezért hívtuk ki. A 6. és a 7. helyért versenyeztünk, de legalább a Red Bullt magunk mögött akartuk tartani, szóval biztonsági döntés született” – fogalmazott Wolff.

    Hamilton a csapat imolai fejlesztéseinek sikerét emelte ki, még ha az eredményekben az nem is tükröződött vissza. A hétszeres bajnok a 6. hellyel is csak idei legjobb futamvégi pozícióját állította be, a két pilóta 44 és 35 ponttal a 7. és a 8. helyen áll a tabellán, a Mercedes pedig a konstruktőrök között a 4. Az Aston Martint az utóbbi futamokon sikerült leszakítania, a Red Bull, a McLaren és a Ferrari hármasa viszont messze előtte jár.

    „Tettünk egy kis lépést előre, sikerült javulnunk. Sajnos ezt kicsit elfedi a mások, főként a McLaren és a Ferrari által tett előrelépés mértéke. De dolgozunk tovább, hogy még több olyan fejlesztést hozzunk, amelyek javítják a teljesítményünk. Addig pedig igyekszünk annyi pontot szerezni, amennyit csak tudunk” – motiválta csapatát Hamilton, aki jövőre már a Ferrari-szurkolók támogatását élvezve tér majd vissza Imolába.

  • Hamilton költői kifejezésekkel beszélt a bizakodásáról

    Hamilton költői kifejezésekkel beszélt a bizakodásáról

    Lewis Hamilton kijelentette, a Mercedes tudja, min kell változtatnia, a megoldás is készül, csak időigényes minden fejlesztést megvalósítani.

    A Mercedes továbbra is távolról szemléli a mezőny legelejét, jelenleg jó esetben legfeljebb a negyedik helyezettnek tűnik az erősorrendben a Red Bull, a Ferrari és a McLaren nyomában. Van néhány kifejezés, amit előszeretettel használnak, ilyen a makrancos autóra vonatkozó „díva„, vagy az iránykeresés, tájékozódás kapcsán a „Sarkcsillag„. Utóbbi Hamilton legfrissebb nyilatkozatában is előjött, amikor a hétvégi imolai verseny előtt beszélt.

    „Az előző futam pozitív volt, de még hosszú út áll előttünk. Izgatottan várom a fejlesztéseket. Az előző versenyen jó irányba mozdultunk, ezen a versenyen is lesz némi frissítés, és továbbiak is érkeznek majd” – mondta.

    „Úgy érzem, megtaláltuk a Sarkcsillagunkat, tudjuk, min kell változtatni. Csakhogy ez időigényes. A csapatban lévő energia azonban káprázatos, mindenki nagyon szívós. Folytatjuk a kemény munkát, hiába ütöttek ki minket sokszor. Leszegett fejjel megyünk előre és arra koncentrálunk, hogy minden hétvégén a legjobb munkát végezzük.”

    Hamiltont a gumik nagyon szűk működési tartománya is zavarja idén. A Ferrarival és a McLarennel ellentétben a Mercedes még nem vetett be átfogó frissítést az autón, a nagyobb hatású fejlesztéseket a közeljövőre ütemezték.

    Vasseur szerint Hamilton és Leclerc máris megkezdték a mézesheteket

  • Hamilton: Legyen Antonelli az utódom!

    Hamilton: Legyen Antonelli az utódom!

    A Mercedest jövőre Ferrarira cserélő hétszeres világbajnok azt mondta, ha ő dönthetné el, ki legyen az utódja, az olasz Andrea Kimi Antonelli szerződtetése mellett döntene.

    Még mindig sok a kérdőjel a Forma-1 2025-ös mezőnyének összetételéről, noha apránként helyére kerülnek a darabok, a minap például Alexander Albonnal hosszabbított szerződést a Williams. A Mercedesnél február óta levegőben a lóg, hogy ki vezet jövőre George Russell oldalán: felmerült Max Verstappen átcsábítása, Carlos Sainz leigazolása, de sokan feltételezik azt is, hogy a Forma-2-ben idén bemutatkozó Antonelli lesz Hamilton utódja.

    Hogy egy ekkora kihívás mekkora falat lenne az évek óta szupertehetségnek kikiáltott olasznak, nem tudni, de Hamilton az ő pártját fogja. „Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, mit tervez Toto. Én viszont fiatal pilótát választanék, szóval ha én döntenék, Kimit választanám” –monda Imolában.

    Ennek megvalósulása esetén a két versenyzőben, azaz Hamiltonban és Antonelliben közös lenne, hogy mindketten a Forma-1 egyik élcsapatánál mutatkoznak be a világbajnokságban (a brit 2007-ben a McLarennél, és egyből a vb-címért harcolt), ami rajtuk kívül ebben az évezredben senkiről sem mondható el, hiszen még Fernando Alonso, Charles Leclerc, Sebastian Vettel vagy Verstappen is eltöltött egy tanulóévet egy kisebb csapatban.

    Antonelli számára is többen ezt az utat vizionálják, mégpedig úgy, hogy szerintük a Mercedes az egyik motorvásárlójához, a Williamshez ülteti be, ahogy anno Russell-lel is tették. Toto Wolff ugyanakkor bevallottan bánja, hogy a fiatal Verstappen kegyeiért a Red Bull-lal vívott csatában annak idején nem ment el addig, hogy egyből ülést kínáljon a hollandnak, így lehet, hogy Antonelli esetében akár erre is hajlandó lesz.

    Verstappen szerint hiba, hogy miatta nem engedik Antonellit az F1-be