Nevető harmadikként George Russell szerezte meg a győzelmet az Osztrák Nagydíjon, miután az első helyért harcoló Max Verstappen és Lando Norris a 64. körben összeütköztek. A brit szerint azonban egyáltalán nem a puszta véletlen műve, hogy övé lett az első hely, a Mercedes kemény munkája nélkül ugyanis nem ő lett volna a legközelebbi üldöző.
A brit a harmadik helyről rajtolt, és a futam első köreiben csapattársa, Lewis Hamilton ellen bonyolódott csatába, de miután gyorsan visszaelőzte őt, nem volt veszélyben a pozíciója – bár a futam végén, amikor már ő birtokolta a vezetést, kemény gumikon azért némileg aggódhatott a rá közepes keverékeken valamelyest zárkózni kezdő Piastri miatt.
Russell a 2022-es Brazil Nagydíjon szerezte meg F1-es karrierje első futamgyőzelmét, azon a napon valóban a Mercedes volt a mezőny legjobbja. Mostanáig kellett várnia a másodikra, ami egészen eltérő körülmények között született, ugyanakkor a csapat elmúlt hetekben tett előrelépéseinek fényében szerinte már érett.
„Hihetetlen. Kemény csatánk volt a verseny elején a harmadik hely megtartásáért. Láttám a kivetítőn, hogy Max és Lando keményen harcolnak előttem, és nyilvánvaló volt, hogy Lando nagyon akarja azt a győzelmet. A csapatunk remek munkát végzett, mert ahhoz is ott kellett lennünk, hogy felszedjük a lehulló darabokat, és ma pontosan ezt tettük” – fogalmazott Russell.
„Persze mindig ott a lehetőség az ilyesmire, mindig megfordul a fejünkben. De büszke lehetek rá, hogy visszatértem a dobogó tetejére, hiszen a csapat rengeteg erőfeszítést tett ennek érdekében, aminek az elmúlt három versenyen már láthattuk a jelét.”
„Nem titok, hogy a Red Bull Maxszel és a McLaren Landóval még egy kicsivel előttünk járnak, de az elmúlt pár versenyen mindig ott voltunk a harmadik helyen arra az esetre, ha bármi történne.”
„Izgalmas idők ezek most számunkra, meglovagoltunk egy hullámot. Realisztikusan már Kanadában is nyerhettünk volna, így ez most kicsit kárpótol amiatt, hogy ott a kelleténél eggyel több hibát vétettem.”
11 futam alatt Russell az idei szezon ötödik különböző futamgyőztese, a Mercedes pedig negyedikként iratkozott fel erre a listára a Red Bull, a Ferrari és a McLaren után.
A feljavult Mercedes erősebb ütőkártyát adott Toto Wolff kezébe Max Verstappen átcsábítására? Már az autógyár vezérigazgatója is erről beszél, a csapat pedig év végéig is várhat a 2025-ös felállás megnevezésével.
Új lendületet, legalábbis nagyobb hitelességet kapott a Mercedes Verstappen kegyeiért folytatott hadjárata azáltal, hogy a csapat az utóbbi fejlesztéseivel visszatért az élmezőny csatáiba. Wolff a Spanyol Nagydíj után ismét elővette a témát, amit Christian Horner mindezidáig egy laza mozdulattal lesöpört az asztalról, mondván, hogy a Red Bull-lal 2028-ig szerződésben álló hollandnak semmilyen észszerű oka nincs elhagyni a csapatot.
„Horner azt mondja, hogy maradni fog. Majd meglátjuk. Meghagyjuk neki ezt a gondolatot – idézi Wolffot a formu1a.uno. – Mindig is mondtam, hogy a fókuszt önmagunkon, az autó feljavításán tartjuk, hiszen minden versenyző a lehető leggyorsabb autóban akar ülni. A cél, hogy Lewis és George sikeresen zárják a szezont, és meglátjuk, a W15 meg tudja-e győzni Maxet.”
„Én úgy látom, hogy itt Max nyeri a versenyeket, nem a Red Bull. Az RB20 jó autó, de Pérez nem boldogul vele. Csakis Max személye jelenti a különbséget.”
A Mercedes a jelek szerint két opcióban gondolkodik George Russell csapattársának kiválasztására, közöttük azonban meglehetősen nagy a kontraszt: a negyedik vb-címéért hajtó Verstappen alternatívája az újonc Andrea Kimi Antonelli.
„Egy új generáció felé akarunk elindulni. Ez lehet Kimi, de még meglátjuk, Max hogyan dönt. Carlost nem akartam tovább várakoztatni, mert lehet, hogy csak novemberben hozzuk meg a döntést.” Wolff ezzel magyarázatot adott arra, hogy miért kosarazta ki a korábban szintén a Mercedesnél puhatolózó Carlos Sainzt.
Szokatlansága miatt üdítő, hogy egy Forma-1-es csapat ennyire nyílt lapokkal játszik kiszemelt versenyzője kapcsán, ám mindezidáig egyedül Wolff egyszemélyes megnyilatkozásaiból állt ez a Verstappenért folyó hadjárat. Most azonban a legfelsőbb szintekről is támogatást kapott az ügy, hiszen maga a Mercedes Csoport elnök-vezérigazgatója, Ola Källenius is megerősítette, a márka nagyon is komolyan gondolja az F1 jelenlegi legsikeresebb alakjának megszerzését.
„A legjobb versenyző a legjobb autót akarja, a feladatunk pedig az, hogy a legjobb csomagot hozzuk össze. 2026-ra összekeverednek a lapok, új sorrendet hoznak az új szabályok, ami szintén lehetőséget nyithat. De szerintem Max jól is mutatna ezüstszínben, nem igaz?” – vetette fel Källenius a német Sky-nak nyilatkozva.
A felettébb furcsa eset a Spanyol Nagydíj péntekjén került nyilvánosságra, amit követően Toto Wolff csapatvezető feldúltan beszélt arról, hogy muszáj kezdeni valamit a névtelen online zaklatókkal, mert ez az őket érintő álhír szétküldése már túlment minden határon.
„Kutatjuk az IP-címet, kutatjuk a telefont. Utána fogunk menni, függetlenül attól, hogy sikerrel járunk-e” – mondta Wolff a hétvégén, megerősítve, hogy a Mercedes rendőrségi feljelentést is tett az ügyben.
A versenyhétvége utáni kedden aztán Brackley közigazgatási körzetének rendőrsége tájékoztatást adott az ügyben. A szóvivő nyilatkozatából kiderült, hogy az ügy – aminek teljes mibenlétét a nyilvánosság egyelőre nem ismeri – nem Barcelonában robbant ki, hiszen a csapat már két hete szerdán megtette a feljelentést.
„A northamptonshire-i rendőrséghez június 12-én megérkezett egy feljelentés egy a Mercedes AMG F1 Teamen belül keringő e-mail kapcsán. Nem találtunk bűncselekmény elkövetésére utaló jeleket. Ugyanakkor tanácsot adtunk a csapatnak a jövőbeli hasonló e-mailek érkezése esetére” – mondta a rendőrség szóvivője a BBC-nek.
Wolff reményei szerint Hamilton barcelonai dobogója is igazolásul szolgál a kétkedőknek abban, hogy a csapat mindkét versenyzőjét egyenlően kezeli:
Toto Wolff amiatt is megnyugvást talált Lewis Hamilton Spanyol Nagydíjon szerzett dobogójában, mert az éppen azon a hétvégén született, amelyen blőd összeesküvéssel vádolták meg a Mercedest.
A barcelonai hétvége péntekén egy ismeretlen elkövető elég magas szintre vitte a Mercedes besározását, amikor a sport vezető személyeit tartalmazó levéllistára szétküldött egy olyan elméletet, mely szerint a csapat szándékosan szabotálja Hamilton autóját. A brackley-i istálló csapatfőnöke szerint ez már minden határon túllépett, és a rendőrséget is bevonta az illető felkutatásába.
Hamilton önmaga számára rekordhosszú ideig maradt dobogó nélkül a tavalyi Mexikóvárosi Nagydíj óta, idei gyengélkedése viszont elsősorban a Mercedes általános rossz formájának volt köszönhető. A Spanyol Nagydíjon elért harmadik helye viszont Wolff reményei szerint a légből kapott vádakra is válasz.
„Semmiféle tisztelettel nem tudok tekinteni ezekre az agyatlan összeesküvéselmélet-gyártókra. Olyan autót akarunk, amely versenyeket és bajnokságokat nyer, és aki ezt nem képes felfogni, az nézzen másmilyen sportot” – idézi az osztrák csapatvezetőt a racingnews365.
„Jó látni, hogy végre erős hétvégéje volt, mert egy ideje a stratégia mindig ellene dolgozott. De ezúttal minden jól alakult számára, így meglett a régóta várt dobogó.”
Wolff elismeri, ezúttal Russell stratégiáját rontotta el a csapat azzal, hogy az utolsó etapra kemény keverékeket rakott autójára, ráadásul korábban egy lassú bokszkiállással is időt veszített. A fiatalabb britet a gumibeli különbség miatt könnyedén előzte meg Hamilton a dobogóért, a leintéshez közeledve pedig Charles Leclerc a 4. helyére is veszélyt jelentett.
„Lewis 15 másodperccel volt a győztes mögött a célban, de mivel a végére már visszavett, ez inkább csak 10. Max [Verstappen] és [Lando] Norris nem lassítottak, szóval sokkal közelebb kerültünk. Okkal lehetünk óvatosan optimisták, hogy innentől mi is képesek leszünk beszállni a harcba.
A Mercedes pilótája, George Russell a 4. helyről katapultált az élre a Spanyol Nagydíjon, és nem feledkezett meg egy kis múltidézésről. Ő és csapattársa, Lewis Hamilton is örül az autójuk erősödésének.
Fernando Alonso ugyanis 2011-ben ugyanilyen bravúrt hajtott végre, szintén a 4. helyről ugrott az 1.-re az első kanyarban. „Megidéztem a bennem lévő Alonsót, az ikonikus rajtját – idézte az F1 hivatalos honlapja Russellt. – Tudtam, hogy erős szembeszél fogad az első kanyar felé menet, és hogy emiatt nagyon mélyen tudok majd fékezni. Ezzel megleptem a többieket [Max Verstappent és Lando Norrist]. Szinte erről ábrándoztam előző este, de nem gondoltam, hogy valóra válik. Jó móka volt!”
Egy másik interjúban beavatott abba, hogyan készült fel a szép manőverre. „A rajtrácsra menet négy kört tettem meg, és mindegyik alkalommal gyakoroltam a késői fékezést, így tudtam, hol a határ. Tudtam, milyen erős a szél, mit lehet csinálni az autóval, szóval számított kockázatot vállaltam – mondta. – Még gokartos koromban az eszemben tartottam Fernando 2011-es rajtját, ahogy a 4. helyről az élre áll. Tudtam, hogy megoldható.”
Alonso 2011-es akciójához hasonlóan Russell sem sokáig ünnepelhette az 1. helyet, a brit a 4. helyen ért célba. Annak azért örül, hogy a Mercedes fejlődik. „Izgalmas látni a javulásunkat, úgy érzem, erre építhetünk” – tette hozzá.
Hamilton szintén fejlődést tapasztal a Mercedesnél. „Lassacskán közeledünk, bár tavaly is gyorsak voltunk itt, úgyhogy óvatosan kell értékelni az eredményt. Az előző versenyeken mindazonáltal meglehetősen ütőképesek voltunk – állapította meg a hétszeres világbajnok, aki Russell előtt, a 3. helyen futott be Barcelonában. – Csökkentettünk a lemaradásunkon, de jó néhány tizedmásodpercet kell még találnunk.”
„Sokféle beállítással kísérleteztem az előző években, de a kocsi egy kivételével egyiket sem szerette. Lassan egyre kellemesebb lesz vezetni, és a gumikkal is javul a helyzet, amivel hatalmas problémáim voltak.”
A Mercedes az előző két futamon a Ferrarinál is jobbnak bizonyult, a konstruktőri tabellán jelenleg a 4. helyet foglalja el.
Lewis Hamilton megúszta a büntetést a Spanyol Nagydíjon a Carlos Sainz elleni előzés után, de vajon tényleg nem kellett volna szankcionálni a hétszeres világbajnokot?
Noha nem rajtolt jól és a 3. helyről visszaesett a 4.-re, Lewis Hamilton végül dobogón zárta a Spanyol Nagydíjat. Azt a Spanyol Nagydíjat, amelynek 19. körében kis híján minden esélyét elveszítette a pódiumra, hiszen amikor Carlos Sainzot előzte az egyes kanyarban, a két autó enyhén összeért, a felügyelők pedig nem sokkal később vizsgálni kezdték, hogy a hétszeres világbajnok nem követett-e el szabálytalanságot. Végül úgy határoztak, hogy nem büntetik a 39 esztendős versenyzőt.
A büntetés elmaradásával természetesen Sainz nem értett egyet, és már menet közben megjegyezte, hogy minek a szabálykönyv, ha a felügyelők nem követik azt. De nézzük, mit mondanak a szabályok: belső íven történő előzésnél az alábbi esetekben kell helyet hagyni az előzött autónak, ez esetben Sainznak.
ha az előző autó (Hamilton) első tengelye legalább az előzött autó tükre mellé ér legkésőbb a kanyarcsúcspontig
az előző autót biztonságos, kontrollált módon vezetik a teljes manőver során (bejárat, csúcspont, kijárat)
az előző autó nem szorítja le (szándékosan) az előzött autót a kanyarkijáraton, amibe beletartozik, hogy igazságos, elfogadható helyet hagy az előzött autónak a kanyarcsúcsponttól a kijáratig
az előző autó a pálya határain belül képes teljesíteni a kanyart.
Az első feltétel teljesült, Hamilton első tengelye ugyanis már a kanyarkijárat előtt elérte a Ferrari tükreinek tengelyét. A második, azaz az autó kontrollált módon történő vezetése már nehezebb dió, hiszen Sainzot a Miami Nagydíjon megbüntették, amikor megcsúszott, és megrongálta Oscar Piastri első szárnyát. Hamilton ebben az esetben egy pillanatra szintén ellenkormányzásra kényszerült, és a felvételek alapján úgy tűnt, enyhe kontakt is volt a két autó között, ám egyik sem sérült meg. A felügyelők ezért alighanem úgy érezték, hogy ez még pont belefért, és a megcsúszás nem változtatott Sainz helyzetén.
A harmadik pont megint csak megítélés kérdése. Hamilton alighanem nem hagyott Sainznak egy teljes autónyi helyet a külső íven, viszont azt sem lehet mondani, hogy leszorította volna a Ferrarit, miközben a négyes pontnak eleget téve egyértelműen a pálya határain belül maradt. Az pedig, hogy utána a kettes kanyarba befordult, már más megítélés alá esik, és ha az első kanyarban teljesítette a szabályos előzés feltételeit – amit a felügyelők szerint megtett –, akkor Sainz ott már nem várhatta el a helyet, hiszen a belső ívre kerülve az ő első tengelye nem ért legalább a Mercedes tükreinek tengelyébe.
Különös e-mail kezdett keringeni a barcelonai paddockban a Spanyol Nagydíj hétvégéjének kezdetén, amelynek tartalma szerint a Mercedes szabotálja Lewis Hamilton szezonját. Wolffnak nincs kedve tréfálkozni, rendőrséggel keresi az álhír terjesztőit.
Ebben az F1 vezető személyeinek és a média képviselőinek elküldött elektronikus üzenetben egy magát a Mercedes dolgozójának nevező személy csúnya vádakat fogalmazott meg a csapatról: az állítások szerint a Mercedes „szisztematikusan szabotálja” a csapattól év végén távozó Hamilton autóját és stratégiáját, ami kihatással van a mentális egészségére, és végső soron életvesztélyt is hordoz magában.
Wolff a csapatfőnökök sajtótájékoztatóján határolódott el az üzenet küldőjétől, s elárulta, a rendőrséget is ráállította a névtelenségbe burkolózó személy felkutatására.
„Nem a csapat egy tagjától származik – szögezte le azonnal az üzenet eredetével kapcsolatban. – Nagyon felkavaró ilyen e-maileket kapni, amelyek halálról szólnak, és rengeteg ilyet kapunk. Ebben az esetben utasítást adtam a teljes visszatámadásra. A rendőrség már nyomoz. Kutatjuk az IP-címet, kutatjuk a telefont. Mindezt azért, mert az online zaklatásoknak véget kell vetnünk. Az emberek nem tehetik meg, hogy a telefonjuk vagy a számítógépük mögé bújva ilyen módon bántalmazzák a csapatokat vagy a versenyzőket.”
„Mindig lesznek emberek, akik egy laptoppal az ölükben ülnek a hálószobájukban, és összevissza irkálnak. Azoknak, akik Instagram-profilok mögé bújva támadnak, azt javaslom, álljanak elő, fedjék fel magukat. Ebben az esetben elfogadjuk a kritikájukat és beszélhetünk róla. De ne bujkáljanak.”
A közösségi média elterjedése óta minden sport, minden ismert ember védtelen a világon az online támadásokkal, gyakran frusztráció okozta üzenetekkel szemben, ez a mostani eset viszont amiatt súlyosabb egy egyszerű Facebook-kommentnél, mert valaki az F1 vezető személyeinek elérhetőségével is rendelkezett – hasonlóan ahhoz, mint amikor az év elején valaki Christian Horner állítólagos magánbeszélgetéseit küldte szét.
„Amikor ilyen e-mail-címekre vagy telefonszámokra érkeznek ezek az üzenetek, akkor ott számomra a viccelődés véget ért. Utána fogunk menni, függetlenül attól, hogy sikerrel járunk-e. Viszont mindennek megvan a határa” – mondta erélyesen Wolff.
A csapatfőnök fontosnak tartotta megismételni azt az F1-ben már sokszor, sokak által nyomatékosított tényt, hogy egy istállónak semmilyen körülmények között sem éri meg szándékosan visszafogni az egyik autóját, már csak ezért is blődségnek számítanak az üzenet állításai.
„El nem tudom képzelni, mi jár ezeknek az őrülteknek vagy összeesküvés-elméletek gyártóinak a fejében. Lewis 12 éve a csapatunk tagja. Barátok vagyunk, bízunk egymásban, és erősen szeretnénk lezárni ezt az együttműködést. De ha valaki ezt nem hiszi el, azt tényleg elhiheti, hogy a konstruktőri bajnoki címre hajtunk, ehhez pedig két győztes autóra van szükség. Szóval javaslom az összes ilyen őrültnek, hogy keressen fel egy agyturkászt.”
James Allison, a Mercedes technikai igazgatója magabiztosan közli: a Mercedes végre megoldotta az autó legfőbb problémáját, így hamarosan azonos szinten fog teljesíteni az élmezőny többi tagjával.
Bár a Mercedesnél a szezon eleje óta sokkal jobban bíztak az előző két évhez képest koncepcióváltáson átesett W15-ös modelljük teljesítményében, az eredményeik az idény első harmadában még a 2022-esektől és a 2023-asoktól is elmaradtak: pole-pozíció kíséretében az idei első dobogójukat csak legutóbb Montrealban érte el George Russell, a csapat szerint azonban ez már egyértelmű jele annak, hogy végre rátaláltak a helyes irányra.
Mint Allison az F1 podcastjában, a Beyond the Gridben felfedte, valóban körberajzolható a Mercedesnél egy euréka-pillanat, amikor a csapat gyárában rájöttek, mit rontottak el idáig.
„Abban a pillanatban leginkább azt éreztük: istenem, hogy lehettünk ilyen hülyék? Megtaláltuk a helyes irányt, de azonnal tudtuk, hogy erre előbb is rájöhettünk volna” – fogalmazott őszintén a technikai igazgató.
„A szezon kezdete óta kísértett minket, hogy noha tűrhetően be tudtuk állítani az autót a lassú kanyarokba, és elég jó szintre hoztuk a gyors kanyarokban is, de azt nem voltunk képesek elérni, hogy egyszerre mindkét kanyartípusban jól működjön. Az elmúlt két-három versenyhétvégére sikerült úgy módosítanunk az autót, hogy már minden kanyartípusban és minden sebesség mellett elfogadható legyen az egyensúlya. A balansz ismerete a versenyzők számára azért fontos, mert ebből érzik, hogy alul- vagy túlkormányozott lesz-e az autó, és ez alapján fogalmazzák meg a kéréseiket.”
Allison még illusztrálta is a nagy felismerés pillanatát – Fotó: F1
A Mercedes a negyedik helyen áll a konstruktőri tabellán, már a harmadik helyezett McLarentől is közel száz pont választja el, Allison ígérete szerint viszont mostantól, hogy már ki tudják hozni az autóban idáig rejtőzködő tartalékokat, rendszeres ellenfeik lesznek nemcsak a wokingiaknak, de a Ferrarinak és a Red Bullnak is.
„Bizonyosan fel tudjuk hozni az autót még ebben a szezonban egy versenyképes szintre, ahol már semmilyen pályatípustól nem ijedünk meg. A montreali pálya sajátosságai talán elhitették a rajongóinkkal, hogy máris megérkeztünk ehhez, de ezt még korai kijelenteni. Biztos vagyok benne, hogy a közeljövőben lesznek erős eredményeink, de az például meglepne, ha a következő hétvégén is a pole-ban állnánk. Az elkövetkező időszakban viszont mi is ugyanolyan gyorsak leszünk, mint a többiek” – fogadkozott a szakember.
Elégedetlen Mercedes-alkalmazottól kapott levelet a Forma–1, az FIA és a Mercedes-istálló vezetése, valamint számos médium, számolt be róla az Independent. Az e-mailben az áll, hogy jelenlegi csapata szándékosan hátráltatja Lewis Hamiltont. De valóban tennének ilyet?
Állítólagos Mercedes-alkalmazott panaszolta be munkaadóját a Kanadai és Spanyol Nagydíj között, amiért szerinte a jövőre már a Ferrarinál versenyző Lewis Hamiltont nem kezeli megfelelően. Az Independent szerint az e-mail címzettjeinek listája ugyanaz, mint Chrtistian Horner WhatsApp-üzeneteinek szivárogtatásánál (ezek valódiságát azóta sem erősítette meg senki), értesüléseik szerint a Mercedesnél azonban nem hiszik, hogy az ő szervezetükön belülről küldte valaki az emailt, amelyről a Spanyol Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján a hétszeres világbajnokot is megkérdezték. Hamilton állítása szerint nem látta a levelet.
A Mercedes 39 esztendős pilótája elmondta, az elmúlt évekre visszatekintve mindenki láthatja, hogy „erős csapat voltunk és keményen dolgoztunk együtt”, majd azzal folytatta, hogy az embereket könnyen hatalmukba kerítik az érzelmek, de ő a legutóbbi verseny után is csak a saját teljesítményét kritizálta, és „támogatásra van szükség, nem negativitásra.”
A hétszeres világbajnok szerint az őt az idei eddigi 9 időmérőn 8-szor legyőző, a közösségi médiában ocsmány támadásokat elszenvedő George Russellre sem lehet egy rossz szót sem szólni, mert „George nem tett mást, mint minden egyes hétvégén a legjobbját nyújtotta és szállította az eredményeket a csapatnak, amiért egyáltalán nem lehet hibáztatni.”
Kanadában Russell ennyivel győzte le Hamiltont / Fotó: Wolfgang Wilhelm / Mercedes
Russell egyébként erről azt mondta, hogy más kezeli a közösségi oldalait, ő pedig nem nézegeti sem a Twittert (X-et), sem az Instagramot. „Nem láttam ezeket a megjegyzéseket, csak hallottam róluk. Ez soha nem jó érzés, de ilyen világban élünk, és sajnos minden közszereplőnek szembe kell néznie ezzel. A közösségi média kétélű fegyver. Az ember lát vicces dolgokat és képben maradhat általa, másfelől viszont a rivaldafényben levő emberek felé árad a negativitás.”
A közösségi médiát elárasztó vádaskodásoknak persze nemcsak Hamilton csapattársához viszonyított eredményei, hanem a hétszeres világbajnok megjegyzései is táptalajt adtak. Hiszen Hamilton volt az, aki Monacóban sejtelmesen nyilatkozott az új első szárnyról, majd utólag derült ki, hogy ő volt az, aki önként lemondott az elem használatáról. Emellett kijelentette, hogy szerinte nem fogja tudni legyőzni az idén az időmérős összesítésben Russellt, de azt már nem részletezte, hogy miért.
Hamilton többször is említette, hogy az időmérő edzésekre valamiért egyszer csak lassabb lesz, és nem tudja ennek az okát, majd a Kanadai Nagydíj után elárulta, hogy a kvalifikáción nem volt megfelelő a gumijainak a hőmérséklete. „A gumik az egész hétvége során működtek, aztán eljött az időmérő, és minden alkalommal, amikor elhagytam a garázst, a gumik hőmérséklete valamilyen oknál fogva túl alacsony volt. Mindegyik szett két-három fokkal hidegebb volt, mint kellett volna, ezt pedig nem lehet behozni, úgyhogy nem tudtam üzemi hőfokra hozni a gumikat. Ezt igazán meg kell vizsgálnunk, mert szerintem valami volt a gumimelegítő paplanokkal” – mondta, olajat öntve a szabotázsról terjedő szóbeszédek tüzére.
Russell ünnepli a pole-t Kanadában, miközben Hamilton csak hetedik lett / Fotó: LAT Images / Mercedes
Barcelonában Hamilton viszont egyértelműen azon az állásponton volt, hogy bár szoktak hibázni, közösen kell felülkerekedniük ezen, azaz nem okolta a Mercedest. „Természetesen mindig vannak dolgok, amiket jobban lehet csinálni, ezt pedig a párbeszédeken és kommunikáción keresztül érhetjük el, és folyamatosan dolgozunk ezen. Mindannyian egy hajóban evezünk és keményen dolgozunk együtt. Mind a lehető legjobb eredményekkel akarjuk befejezni [a közös munkát], és úgy érzem, tartozunk is ezzel a régóta tartó kapcsolatunknak.”
Emellett az sem segíthetett a Mercedes-drukkerek lelki békéjén, hogy Kanada után a csapat hivatalos X-oldala azt posztolta, hogy az év első trófeáját szerezték, ami persze nem igaz, hiszen Hamilton második lett a kínai sprinten. A hibát később javították és új posztban közölték, hogy természetesen az összes trófea fontos nekik. Nincs is okunk azt feltételezni, hogy ne puszta bakiról lenne szó, ami abból fakadhat, hogy a kissé erőltetett sprinteken elért eredmények a csapatoknak sem jelentenek annyit, mint a rendes versenyen elért siker, ezért a Mercedes közösségi médiáját kezelők is egyszerűen megfeledkeztek Hamilton 2. helyéről.
Nem valószínű, hogy a Mercedes direkt kitolna Hamiltonnal
Noha nem lenne meglepő és példa nélküli sem, ha a Mercedesnél a fókusz szépen lassan áthelyeződne George Russellre, ettől még nagyon valószínűtlen, hogy a Mercedes szándékosan ki akarna tolni Hamiltonnal. Egyrészt a konstruktőri pontversenyben mindkét pilótára szükségük van, másrészt aligha így akarnának búcsúzni attól a pilótától, aki velük közösen vált a sportág történetének legeredményesebb versenyzőjévé, harmadrészt pedig hatalmas arcvesztést kockáztatnának vele.
Toto Wolffnak is az az érdeke, hogy Hamilton is sikeres legyen / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes
A Mercedest szabotázzsal vádoló email így vélhetően csak a csapat lejáratását célozza és annak a spekuláció-hullámnak a terméke, amit Hamilton idei szereplése indított be. Ez kísértetiesen hasonló ahhoz, amikor a 2016-os szezon elején Nico Rosberg zsinórban négyszer győzte le a britet, akinek a szurkolói rögtön szabotázzsal kezdték vádolni a Mercedest. Erre aztán a szezon végén Hamilton is rátett egy lapáttal, amikor malajziai motorhibája után azt pedzegette, hogy érdekes módon csak az ő Mercedes-motorjával történt végzetes hiba verseny közben.
A Mercedes egy innovatív első szárnyat vetett be a Kanadai Nagydíjon, ami végül be is vált a számára. Ugyan a hétvége folyamán felmerültek kételyek az elem szabályosságával kapcsolatban, Helmut Marko elárulta, hogy a Red Bull nem mártotta be a brackley-i istállót az FIA-nál ezzel kapcsolatban.
A Mercedes a szóban forgó elemnek is köszönheti azt, hogy hirtelen erőre kapott, és az idei évad során most volt a legmeggyőzőbb a pályán mutatott formája. George Russell megszerezte a stuttgarti márka idei első pole-ját, valamint dobogós helyezését, de Lewis Hamilton 4. helye is az eddigi legelőkelőbb versenyen elért helyezése 2024-ben.
Az Auto Motor und Sport azonban úgy tudja, hogy a Red Bullnál gyanakvóan tekintenek a rivális csapatok első szárnyaira, mert állítása szerint visszatértek az F1-be a rugalmas szárnyak.
„Nem mondhattok ilyet – válaszolta Marko arra kérdésre, miszerint a Red Bull megvádolta-e a Mercedest a kétes szárnyeleme miatt. – Új első szárnyuk van, én Montrealban a televízió képernyőin jól látható volt, ahogyan meghajlott. Azonban a különböző ellenőrzések során kellően erős volt a szárny ahhoz, hogy jóváhagyják azt. Ez kicsit sem lep meg engem.”
„Nem tudom, hogy milyen gyakran ellenőrizzük a szárnyainkat. Anni biztos, hogy van egy meghatározott procedúra, és hogy mekkora terhelés alatt maximum milyen mértékben nyúlhat meg. Ez a játék annak a része, hogy mindent eltolunk a határokig, és még így is elfogadják azt a technikai vizsgálat során. A verseny során a szárny viszont meghajlik, ami összességében jobb aerodinamikai hatást eredményez.”
Rugalmas szárny ide vagy oda, az osztrák szaktanácsadó azt is felfedte, hogy Barcelonában és Spielbergben minden ezzel kapcsolatos titokra fény fog derülni. Az FIA ugyanis ezen két helyszínen tüzetes átvizsgálást fog tartani mindegyik csapatnál, ahol természetesen az összes alkatrészt végigszemlézi majd az erre kijelölt szakértői csapat.