Címke: Mercedes

  • A Mercedes mérnöke elárulta Hamiltonról azt, ami miatt a Ferrari kezdhet aggódni

    A Mercedes mérnöke elárulta Hamiltonról azt, ami miatt a Ferrari kezdhet aggódni

    Lewis Hamilton időmérős gyengélkedésére a szabotázstól kezdve a rosszul előkésztett gumikon át már sok mindent hallottunk magyarázatként, de a Mercedes egyik rutinos mérnöke most elmondta, valójában mi áll a háttérben.

    Noha két héttel ezelőtt megszerezte első győzelmét a jelenlegi szabályrendszerben – ami a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta az első sikere volt –, Lewis Hamilton az időmérő edzések terén soha azelőtt nem látott verést kap aktuális csapattársától, hiszen 10-2-re áll George Russell ellen ebben az összevetésben. Tavasszal a hétszeres világbajnok igencsak kétértelmű megjegyzéseket tett azzal kapcsolatban, hogy ez minek köszönhető, ami csak rátett egy lapáttal azokra az összeesküvés-elméletekre, melyek szerint a Mercedes hátráltatja őt.

    Mercedes-alkalmazott állítja: csapata szabotálja Hamiltont – de tényleg?

    Az idei szezon végén a csapatot elhagyó és a Ferrarihoz igazoló klasszis ezt saját maga tagadta, azóta pedig nem került előtérbe az időmérős vereségeinek miértje, noha az elmúlt két időmérőn is Russell mögött végzett. Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója viszont most rávilágított, hogy mi lehet a probléma. „George mindig is nagyon magasra helyezte a lécet az időmérőn, már akkor lenyűgöző volt, amikor bekerült az F1-be. Már a Williamsnél is lenyűgöző időmérőket teljesített, úgyhogy tudtuk, hogy nagyon gyors. Lewis pedig nem rejti véka alá a tényt, hogy a szombatok jelentik számára a nagyobb kihívást. Küszködött ezekkel az új generációs autókkal, de tényleg, nem igazán fekszenek a stílusának. Folyamatosan dolgozik azon, hogy miként vezet” – árulta el a szakember.

    Hamilton számára a fő problémát a 2022-ben debütált szívóhatású autók jelentik, a dolgát pedig csak nehezíti, hogy a Mercedes az utóbbi két szezonban nem számított a legjobb autónak. „Rengeteget dolgoztunk azon, hogy próbáljuk gyorsabbá tenni az autót, mert az egyszerűen nem volt elég gyors, illetve azon, hogy olyan egyensúlyt találjunk, amellyel a versenyzők támadhatnak szombaton. Fejlődtünk, és az utóbbi időben George nagyon kis különbséggel győzte le Lewis-t. Nagyszerű a csapatnak, hogy Lewis újra ott van és tovább fog küzdeni, mi pedig tovább dolgozunk ezen, és talán látunk még néhány pole pozíciót Lewistól” – mondta Shovlin, majd rátért arra, hogy Hamilton versenyen továbbra is kiemelkedő, miként azt Silverstone-ban is láttuk.

    George Russell, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Russell egy körön feladta a leckét Hamiltonnak / Fotó: LAT Images / Mercedes

    „Különösen egy körön küszködött, a versenytempója mindig megvolt, ami igazán a hasznunkra vált. Arról van szó, ahogyan támadja a kanyarokat. Amikor az ember így vezet, az autó hirtelen válik túlkormányzottá, a gumik pedig elkezdenek túlhevülni. Főként azon dolgoztunk, hogy próbáljunk neki olyan autót adni, amelyet lehet ezzel a nagyon támadó stílussal vezetni, és jó köridőt elérni vele anélkül, hogy a kanyar közben meglepetések érnék” – ecsetelte a mérnök, hogy mi Hamilton problémája.

    Most már csak az a kérdés, hogy Hamilton képes lesz-e még az idén felülkerekedni az időmérős nehézségein, vagy viszi magával azt a Ferrarihoz, ahol egy egy körön szintén kiemelkedő pilótával, Charles Leclerc-rel kell majd összemérnie magát.

    Russell szerint ha Hamilton tudta volna, hogy ilyen jó lesz a Mercedes, nem megy a Ferrarihoz

  • Russell szerint ha Hamilton tudta volna, hogy ilyen jó lesz a Mercedes, nem megy a Ferrarihoz

    Russell szerint ha Hamilton tudta volna, hogy ilyen jó lesz a Mercedes, nem megy a Ferrarihoz

    Csapattársa úgy sejti, Lewis Hamilton még megbánhatja azon szezon előtt meghozott döntését, miszerint 2025-től a Mercedest elhagyva a Ferrari versenyzője lesz.

    A hétszeres világbajnok saját karrierjében példátlan sikertelenségi sorozatot élt meg azáltal, hogy 2022-ben és 2023-ban egyaránt futamgyőzelem nélkül maradt, a Mercedes visszaesésének fényében pedig indokolhatónak is tűnt a döntése, miszerint utolsó F1-es éveiben szerencsét próbál egy másik csapattal, amely történetesen a legnagyobb vonzerővel rendelkező Ferrari.

    Ezt a döntést még a 2024-es szezon első harmada is igazolni látszott, hiszen a Ferrari képes volt futamgyőzelmeket elvenni a Red Bulltól, miközben a Mercedes még hátrébb került az erősorrendben, egészen a konstruktőri negyedik helyig. Ám az utolsó néhány hétben történt átrendeződés megfordította a látképet: a Ferrari rossz irányba indult a fejlesztésekkel, a Mercedes pedig rájött, hogyan hozza ki az autóban rejlő potenciált, s két hete Silverstone-ban Hamilton meg is szakította nyeretlenségi sorozatát.

    A Mercedes is bajba került a világot megbénító informatikai hiba miatt

    George Russell egyelőre nem tudja, ki lesz a csapattársa jövőre a Mercedesnél, ugyanakkor úgy sejti, Hamilton könnyen ráfázhat a csapatváltásra, hiszen akár 2025-re is a Mercedesnél maradhat a lendület, ráadásul a 2026-ra érkező új szabályrendszerre való felkészülésben is ők állnak a legjobban a paddockbeli sejtések szerint – és Russell saját vélekedése szerint is.

    „Nem hiszem, hogy elszerződik, ha a csapatunk úgy teljesített volna, ahogy most. Egész biztos, hogy nem ment volna el – mondta Hamiltonról Russell a Reutersnek. – A 2026-os hajtásláncunk nagyon erősnek tűnik, ahogy az üzemanyag fejlesztésével is jól állunk, így komoly optimizmus övezi az előttünk álló éveket. Noha az elmúlt pár év kemény volt, most mégis azt érezzük, hogy a lendület a mi oldalunkon áll.”

    Hamilton távozásával az F1 történetének leghosszabb csapat és versenyző közötti együttműködése fog véget érni közel 250 futam után, bár Russell azt gyanítja, nem annyira a Ferrari vonzereje csábította, inkább a Mercedes eddigi sikertelensége hajtotta el a hétszeres világbajnokot.

    „Azt hiszem, egy ponton mindenki igényli a változást. 12 éve itt van, és rengeteg mindent elért a csapattal. Megértem, hogy izgalmas lesz számára belekezdeni valami újba. Ugyanakkor ha egy versenyző aktuális csapata futamokat nyer, és minden remekül fest a jövőre nézve is, akkor már senki nem az autó színe alapján dönt, hanem egyszerűen a lehető leggyorsabba akar beleülni” – mondta Russell, aki szerint könnyen lehet, hogy a jelenlegi erőviszonyok ismeretében Hamilton már másmilyen döntést hozna a jövőjéről.

    Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

  • A Mercedes is bajba került a világot megbénító informatikai hiba miatt

    A Mercedes is bajba került a világot megbénító informatikai hiba miatt

    A Forma–1-es Magyar Nagydíjra készülő csapatokat, közülük a legjobban a Mercedest is érinti a világot megbénító informatikai hiba.

    Mint azt mostanra már bizonyára sokan olvasták és/vagy tapasztalták, tömeges leállásokat okozott világszerte egy informatikai hiba. A problémákat reptereken – sok járat nem közlekedik, a világ vezető légitársaságai közül a Delta, a United és az American Airlines is leállt – bankokban, a médiában – a Sky News péntek reggel nem tudott sugározni – és egyéb helyeken is tapasztalják, írta meg a BBC. Eleinte az a hír járta, hogy a hiba a Microsoftnál lépett fel, mert a cégnél csütörtök éjjel leállás történt, de ezt már orvosolták, majd a péntek reggeli leállások után is vizsgálódni kezdtek, de most a CrowdStrike nevű kiberbiztonsági cégnél van a gond. Pontosabban az általa kiadott egyik frissítéssel, amely több ezer Windowst futtató számítógépet és szervert bénított meg.

    Mivel 2019 óta a Forma–1-es Mercedes-istálló is ennek a cégnek a szoftvereit használja a Windows-alapú rendszereinek védelmére – akárcsak az American Airlines –, ők is gondba kerültek, és jelenleg (az első szabadedzés előtt szűk egy órával) is a probléma megoldásán dolgoznak – írja a Racefans, amelynek a csapat egyik szóvivője megerősítette, hogy az istálló manuálisan orvosolja a hibát minden egyes számítógépén, és úgy készült, hogy a 13:30-kor kezdődő edzésre minden a normális menet szerint fog tudni zajlani.

    George Russell, Mercedes, Crowdstrike
    A Crowdstrike évek óta a Mercedes partnere / Fotó: LAT Images / Mercedes

    A hiba ugyanakkor nemcsak a Mercedest, hanem állítólag az ő motorjaikat használó McLarent, Aston Martint és Williamst is érintette. „Szorosan együtt dolgozunk a partnereinkkel a CrowdStrike-nál, hogy csökkentsük a hatásokat” – mondta a szóvivő.

    Hogy milyen nagy gondot okozhat egy ilyen hiba, annak érzékeltetéséhez elég annyi, hogy nemcsak az autók futtatásához, hanem az autó és a boxutca, valamint a gyár közötti információ-áramláshoz is elengedhetetlenek a különböző szoftverek. A Racefans információi szerint többek között a Red Bullt és a Saubert sem érinti a probléma.

    George Kurtz, a CrowdStrike vezérigazgatója időközben azt mondta, azonosították és izolálták a problémát, és már megoldással is előálltak, az ügyfeleiket pedig a legújabb frissítések letöltésére kérik. A Mac és Linux-felhasználókat a hiba nem érintette.

    Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

  • Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

    Sajtó: Hamilton után Russell is távozhat a Mercedestől, ha Sainz nem áll kötélnek

    Német sajtóértesülések szerint van egy forgatókönyv, amelynek megvalósulása esetén egy évvel Lewis Hamilton Ferrarihoz szerződése után George Russell is távozhat a Mercedestől.

    Mivel Lewis Hamilton jövőre már a Ferrari versenyzője lesz, 2025-ben új pilótája lesz a Mercedesnek, de még mindig nem tudni, hogy kicsoda, hiszen Toto Wolff továbbra sem döntötte el, hogy előlépteti-e a gyártó 17 éves juniorját, Andrea Kimi Antonellit, vagy mást hoz a hétszeres világbajnok helyére. Viszonylag friss hír, hogy a több pilótatársát is frusztráló Carlos Sainz ismét képbe kerülhetett a brackley-ieknél, de rögtön ezután Antonelli megszerezte az első győzelmét a Forma–2-ben, így továbbra is képlékeny, hogy ki lesz Hamilton utódja.

    Eközben a Mercedes csapatfőnöke továbbra sem tett le arról, hogy 2025-től vagy 2026-tól átcsábítsa a Red Bulltól Max Verstappent. Jelen állás szerint inkább utóbbi valósulhat meg, és amennyiben a holland átigazol, és összeáll az Antonelli–Verstappen páros, a 2025 végéig szerződéssel rendelkező Russellnek nem marad helye. Christian Menath a Motorsport-Magazin YouTube-csatornáján pedig arról beszélt, hogy ebben az esetben a Nico Hülkenberg szerződtetését már áprilisban bejelentő Audi kivetheti a hálóját a kétszeres futamgyőztesre. Persze mindezt csak abban az esetben, ha nem sikerül megszerezniük Carlos Sainzot.

    George Russell, Mercedes, Magyar Nagydíj
    Russell érkezik a Hungaroringre / Fotó: Sebastian Kawka / Mercedes

    A Ferraritól Hamilton miatt távozni kényszerülő spanyol továbbra is kivár, miközben kezdetben az Audival, azóta pedig a Williamsszel és az Alpine-nal is szóba hozták (minden bizonnyal mindegyikükkel tárgyalt). Menath szerint amennyiben az Audi nem tudja őt megszerezni, 2025-re átmeneti megoldást választhatnak, és inkább megnézik, hogy miként alakul a 2026-os pilótapia. „George Russell és mások is szabaddá válhatnak, erről pedig nem akarsz lemaradni egy Bottas vagy bárki más miatt. Valószínűleg [abban az esetben, ha Sainz nem megy] rövid távú, átmeneti megoldás mellett döntenek” – mondta Menath.

    A múlt hónapban pedig Ralf Schumacher is beszélt már arról, hogy Verstappen Mercedeshez igazolásának Russell lehet a nagy vesztese. „Toto szemszögéből nézve Kimi Antonelli megérdemel egy esélyt, és a szerződésében is benne van ez. Azt nem mondja ki, hogy melyik csapattal kell bemutatkoznia, de gyanítom, hogy a Mercedes lesz az. Wolff maga mondta, hogy a jövőre akar koncentrálni, aminek most van itt a tökéletes ideje. A Mercedes ismét felszálló ágba került, ami ideális időszak Antonellinek a belerázódásra. Ha pedig Max Verstappen tényleg úgy dönt, hogy elhagyja a Red Bullt, úgy vélem, lesz helye a Mercedesnél, ami igencsak rossz hír lesz George Russellnek. Ő egy szupertehetség, vagy az volt, de sokat hibázik. Ha egy világbajnok a pilótapiacon lesz, el tudom képzelni, hogy George Russell munkája veszélybe kerül” – ecsetelte Ralf Schumacher a német Sky-on.

    Hamilton szerint az ő magyarországi kiállásának is köszönhető Ralf Schumacher coming outja

  • Hamilton rekordot állíthat be a Magyar Nagydíjon, ha bejön az előrejelzése

    Hamilton rekordot állíthat be a Magyar Nagydíjon, ha bejön az előrejelzése

    Lewis Hamilton a 2021-es Szaúd-arábiai Nagydíj óta első győzelmét szerezte a múlt hétvégén Silverstone-ban, de nemcsak emiatt várhatja bizakodva a napra pontosan egy hét múlva következő 39. Magyar Nagydíjat.

    A McLaren tavalyi szezon közbeni megerősödése után az idén a Mercedes mutatta meg, hogy év közben is lehet komoly előrelépést elérni a fejlesztésekkel. A brackley-i istálló az ausztriai szerencsés győzelme után Silverstone-ban már erőből csatázott az első helyért, hiszen az időmérő edzésen kibérelte az első sort, majd másnap jó úton járt afelé, hogy a versenyen kettős győzelmet arasson. Az időjárás és George Russell műszaki hibája ettől végül megfosztotta őket, de Hamilton így is nyert.

    Természetesen a Mercedes erősödését és a Ferrari vesszőfutását látva rögtön felvetődött, hogy Hamilton nem bánta-e meg, hogy az idei év elején aláírt a maranellóiakhoz. „Olykor szükség van egy váltásra, kell valami változás, hogy ismét éhes legyél a sikerre. Számos pilóta esetében láttuk már ezt, akik aztán jobban teljesítettek. Például ott volt Sebastian Vettel. Miután [Hamilton] remélhetőleg néhány sör után lefekszik, el fog gondolkodni egy kicsit a jövőjén. »Ez volt a jó döntés?« Megeshet, hogy Lewis odamegy, a Ferrari pedig hirtelen felfelé ívelő pályára áll” – morfondírozott Jenson Button a Sky Sports adásában, mielőtt a futam után sajtótájékoztatón Hamiltonnak is feltették a kérdést, hogy keserédes-e elhagynia úgy a Mercedest, hogy az a jelek szerint ismét felfelé ívelő pályára állt.

    Fotó: Mercedes

    „Nem – jelentette ki határozottan a hétszeres világbajnok. – A szezon elején olyan autónk volt, amely a közelébe sem ért a Red Bullnak és annak, hogy a szezon során bármikor nyerhetünk vele. Akkor éreztem azt, hogy keserédes lenne úgy befejezni a szezont, hogy nem volt olyan napunk, mint a mai. Hogy ennyire összetartottunk, mindenki remek munkát végzett, hogy olyanná tette az autót, hogy sokkal kényelmesebben érezzük magunkat benne, és megváltoztatta az alapokat tavalyról. A célunk az volt, hogy minél jobb helyzetben fejezzük be a közös munkát. Még mindig nagyon-nagyon hosszú az út, az autó pedig korántsem a leggyorsabb autó a mezőnyben jelenleg. Szerintem nagyon közel vagyunk, és remélhetőleg a következő fejlesztéssel még jobb helyzetben leszünk, hogy következetesebben harcolhassunk az első sorért.”

    Hamilton utolsó mondata az, ami kecsegtető lehet a Hungaroringen már 8 alkalommal nyerő, a mogyoródi pályát nagyon kedvelő és azon mindig remekül teljesítő hétszeres világbajnoknak, aki tavaly pole pozíciót ünnepelhetett nálunk, amennyiben pedig az idén nyerni tud, beállítja saját, éppen a Brit Nagydíjon felállított rekordját az ugyanazon pályán szerzett győzelmek terén. Ugyanis a Mercedes következő fejlesztései Toto Wolff elmondása szerint a Magyar Nagydíjon debütálnak, majd az egy héttel azután következő Belga Nagydíjra is visz újításokat a csapat. És mivel már Silverstone-ban is harcban voltak a győzelemért, semmi nem indokolja, hogy a jövő héten ne ismételhetnék meg ugyanezt.

    „George ausztriai győzelme csodálatos volt, de nem nyers tempóból született. Először ezen a hétvégén nyertünk nyers tempóból, az első sorba kvalifikálva, majd az első etapban mindketten elhúztunk a többiektől. A körülményeknek köszönhetően pedig a pilóta is képes volt megteremteni a különbséget – mondta Hamilton, akivel csapattársa is egyetértett. – Lewis nyert, de megvolt az autónk ahhoz, hogy száraz körülmények között kettős győzelmet szerezzünk. Egyértelműen visszatértünk, és mostantól gyakrabban fogunk a győzelmekért harcolni.”

    Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt

  • Wolff a lelke mélyén reméli, hogy Verstappen bejelentkezik a Mercedeshez?

    Wolff a lelke mélyén reméli, hogy Verstappen bejelentkezik a Mercedeshez?

    A Mercedes csapatfőnöke azt mondta, a kiadó 2025-ös helyről a döntést az ő részükről nem befolyásolja a legutóbbi győzelem, de bizonyára elsősorban Max Verstappenre utalva arra célzott, hogy az eddigieken kívül más pilóták érdeklődését is felkeltheti a lehetőség.

    A Mercedes két egymást követő futamot is megnyert, amiből az elsőhöz Ausztriában nagyobb adag szerencse kellett Max Verstappen és Lando Norris ütközése miatt, a silverstone-i sikerhez viszont már nagyobb mértékben hozzájárult a frissített autó, és George Russell önerőből megszerezte a pole-t, Lewis Hamilton pedig némi szerencsével (a McLaren és Norris botladozásának köszönhetően) a győzelmet.

    A Mercedes még mindig tanakodik, ki legyen Russell csapattársa 2025-ben, a castingban több név kering. Toto Wolff magasztalta az első F2-es győzelme után Andrea Kimi Antonellit, de nem biztos, hogy az olasz tehetség már jövőre az F1-be lép, illetve ha igen, akkor sem feltétlenül egy élcsapatnál fogja tenni ezt, hanem a mezőny hátsóbb részében tölt tanulóév(ek)et. Felmerült Carlos Sainz és Valtteri Bottas érkezése is, de a csapatfőnök azt állítja, hogy a csapat jó lendülete nem hat ki erre a döntésre az ő oldalukon.

    „Nem befolyásolja a gondolkodásunkat. Mindig mondtam, hogy gyors autóra van szükségünk, és ha ez megvan, az nekünk is érdekes, meg felkelti sok versenyző érdeklődését” – mondta Wolff. 

    „Ugyanakkor nyugodtnak kell maradnunk és továbbra is az autóra kell összpontosítanunk a szezonban, aztán meglátjuk, ugyanazokból a versenyzőkből válogathatunk-e, vagy…de egyetlen futam megnyerése nem forgat fel mindent.” 

    A merítési kör bővülésénél nyilván nem Logan Sargeant hívását várja, hanem Max Verstappenét. Wolff szövetségesként bizonyára számíthat a háromszoros bajnok apjára, Josra, aki a hírek szerint megint egyre aktívabban sugdossa fia fülébe, hogy igazoljon át a Mercedeshez, mert velük hosszabb távon jobb esélyei kínálkozhatnak a csúcson maradásra.

    Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt

  • F1-en kívüli pályán csapott össze az Aston Martin és a Mercedes

    F1-en kívüli pályán csapott össze az Aston Martin és a Mercedes

    Az Aston Martin Mercedes és a Mercedes F1-es csapatának tagjai jótékonysági focimeccset játszottak csütörtökön.

    A Brackley Town Football Club pályáján megrendezett találkozón az Aston Martin és a Mercedes férfi, illetve női alkalmazottaiból felállított válogatottak azért léptek pályára, hogy a Brighter Future nevű szervezetet támogassák, amely rákbetegek gyógyulását próbálja segíteni egészségügyi ellátással és kezelésekkel.

    Ez a szervezet segített tavaly az Aston egyik tagjának, Ashley-nek is, akinek a feleségénél béldaganatot diagnosztizáltak. A jótékonysági esemény azonban nem idei újítás, már tavaly is összecsaptak a zöld gyepen a két istálló tagjai hasonló ügyért, akkor az Aston csapata 5:4-re nyert.

    Idén az Aston egyik Twitter/X bejegyzése alapján a Mercedes győzött 3:0-ra, bár az eredmény természetesen csak másodlagos volt. Azt nem tudni, hogy ez csak az egyik mérkőzés eredménye-e, vagy például az egyik félidőben csak a nők, a másikban pedig csak a férfiak léptek pályára, és a kettő összesítése adta a végeredményt.

    Mégis szövetkezne egymással a Red Bull és a McLaren?

  • Bottas nem akar a korábbi feltételekkel visszamenni a Mercedeshez

    Bottas nem akar a korábbi feltételekkel visszamenni a Mercedeshez

    Valtteri Bottas szekerének rúdja kifelé áll az F1-ből, és a Mercedest kizárta a lehetőségei közül, amennyiben csak egyéves szerződést kínálnának neki.

    Bottas 2017-től 2021-ig volt a Mercedes pilótája, ahol viszont mindig csak egy évvel hosszabbították meg a szerződését Lewis Hamilton csapattársaként. A finn teljesítményére ez bevallottan negatív hatást gyakorolt, mert valamennyire folyamatosan ott motoszkált a fejében az ülésének bizonytalansága miatti kérdőjel.

    A Saubernél végre hároméves szerződést kapott 2022-től, ám ez most lejár, és erősen inog a helye nem csupán a csapatnál, hanem a Forma-1-ben is – az már biztos, hogy Nico Hülkenberg érkezik az istállóhoz, de a hezitáló Carlos Sainz érkezése sem lenne meglepetés. Bottas számára elvileg a George Russell mellé csapattársat kereső Mercedeshez visszatérés is opció lenne, hiszen Andrea Kimi Antonellinek kellhet még egy tanulóév az F2-ben vagy egy alacsonyabb szintű F1-es csapatnál, mielőtt a Mercedes mély vízbe dobja.

    Bottas viszont kategorikusan elzárkózik a visszatéréstől, ha csak egy évre számítanak rá. „Nem hiszem, hogy azt akarnám vagy arra lenne szükségem, hogy egy évig versenyezzek valahol. Többéves megállapodást akarok kötni, világos tervet a következő esztendőkre” – mondta a Mirror Sportnak.

    „Jó kihívásra és világos tervre van szükségem. Egyéves szerződés esetén egy év múlva ugyanebbe a helyzetbe csöppennék, hogy a folytatáson tanakodom. Jó barátok vagyunk Totóval, sokmindenről beszéltünk.”

    A finn számára még a Haasnál vagy a Williamsnél nyílhat meg az ajtó (utóbbinál szintén versenyzett már), de könnyen lehet, hogy ez az utolsó éve az F1-ben. „Izgalmas, ha változás jön. Elfogadom a helyzetet. Érdekes a helyzet, hamarosan rendezni akarom, és akkor még boldogabb leszek” – tette hozzá.

    Vigasztalják a McLarent: a Red Bull is sok hibával kezdte

  • Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt

    Verstappen nem látott rendesen, miután Hamilton kilökte, és majdnem feladott egy versenyt

    Meglepő vallomást tett Max Verstappen a 2021-es Brit Nagydíjjal kapcsolatban, és elmondta, milyen egészségügyi következményekkel járt a Lewis Hamiltonnal történt balesete.

    Max Verstappen és Lewis Hamilton 2021-es silverstone-i ütközésének komoly következményei voltak a Red Bullra nézve, hiszen a költségplafon első évében a bikás csapatot nagyon rosszul érintette az 51G-s becsapódással járó anyagi kár. Emellett nem sokon múlt, hogy ne kerüljebek a holland pilóta világbajnoki címébe a Brit Nagydíjon elbukott pontok, hiszen az őt az első körben a Copse-kanyarban kipöckölő Lewis Hamilton a 10 másodperces büntetése ellenére megnyerte a versenyt.

    Az emlékezetes baleset:

    A háromszoros világbajnok pedig most, 3 évvel később elárulta, hogy nemcsak anyagi következményekkel járt a baleset, hanem rá nézve egészségügyivel is, a látása ugyanis bizonyos helyzetekben nem volt a régi. „Nagyon sokan nem tudják ezt, de akkoriban látási gondokkal küzdöttem a silverstone-i baleset miatt, különösen a huplis pályákon, valamint azokon, amelyeken sok a reklámtábla a pálya mellett” – vallotta be a Red Bull honlapjának.

    Ráadásul Verstappen elmondása szerint nem sokon múlt, hogy tényleg a világbajnoki címébe kerüljön a baleset, a 2021-es USA Nagydíjon – amelyet nagy csatában nyert meg Hamilton előtt – ugyanis közel állt hozzá, hogy az austini pálya huplis aszfaltján feladja a versenyt.

    „Azon a futanon nemcsak Lewisszal küzdöttem, hanem az elmosódó képekkel is. Olyan volt, mintha egy versenycsónakot vezettem volna 300 km/órával. Senkinek nem említettem ezt akkoriban, mert a bajnoki címért harcoltam, de néhány körön át annyira rossz volt a helyzet, hogy komolyan elgondolkoztam azon, hogy leparkolom az autót, mert nem láttam rendesen. Az egyetlen dolog, ami segített, hogy a légzésemre koncentráltam, semmi más nem működött, miközben Lewis közvetlenül ott volt mögöttem. Ezért volt számomra ez egy igazán különleges győzelem, amire nagy szükségem volt a bajnoki küzdelemben” – mutatott rá a 61-szeres futamgyőztes.

    Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe

  • Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe

    Verstappen apja vérszemet kapott, hogy fiát átültesse a Mercedesbe

    Jos Verstappen sajtóértesülések szerint tovább győzködi a fiát, hogy már jövőre inkább a Mercedes versenyzője legyen, mert velük jobb esélye kínálkozik a csúcson maradni.

    Max Verstappen szerződése 2028 végéig érvényes a Red Bull-lal, ennek ellenére idén többször szárnyra kapott és nem csillapodik a pletyka, hogy a holland hamarosan átigazol a Mercedeshez.

    Az egész Christian Horner ügyével kezdődött, amiben a Red Bull csapatfőnöke és Jos Verstappen ellentétes oldalakra kerültek, és utóbbi azóta ritkán jelent meg a nagydíjakon. Amikor ez megtörtént, abban sem volt sok köszönet, a konfliktus miatt ugyanis Horner például megakadályozta, hogy a korábbi F1-es pilóta bemutatóköröket tegyen meg Ausztriában.

    Az F1-Insider úgy tudja, Jos tovább üti a vasat, és megpróbálja rábeszélni Maxot, hogy a Red Bullt elhagyva mégis a Mercedeshez szerződjön már 2025-re – amelynél Lewis Hamilton Ferrarihoz távozása miatt még mindig kiadó egy hely, és nem biztos, hogy már jövőre helyet biztosítanak a szupersztárként aposztrofált Andrea Kimi Antonellinek.

    Wolff szerint „szánalmas”, amit a Red Bull Jos Verstappennel csinált

    Az érvei közé elvileg az tartozik, hogy a Mercedes a jelek szerint végre áttörést ért el az autó fejlesztésével és megközelítette a Red Bull szintjét, miközben utóbbi hetek óta zsákutcában toporogni látszik, mert a legutóbbi nagyobb frissítése nem vált be.

    Emellett a 2026-ban érkező új motorszabályokra való felkészülés terén sokan biztosan inkább a Mercedesre tennék a voksukat, mint a saját erőforrás megépítésével (a Ford támogatásával) először próbálkozó Red Bullra, Jos állítólag erre is gyakran emlékezteti a fiát.

    Max Verstappen nemrég nehezen mondta ki határozottan, hogy a Red Bull versenyzője lesz jövőre, amibe egyesek azt magyarázták bele, hogy nem akar állást foglalni az apja és a Horner közötti viszályban. Az mindenesetre valóban nehezen elképzelhető, hogy hirtelen átigazolna olyankor, amikor a csapatok már erőteljesen foglalkoznak a 2025-ös autóval.

    Minden benne volt Hamilton mozdulatában, ahogy győzelme után faképnél hagyta az FIA elnökét