Címke: Mercedes

  • Bemutatkozott a Mercedes új pilótája, és rögtön lefektetett egy fontos szabályt

    Bemutatkozott a Mercedes új pilótája, és rögtön lefektetett egy fontos szabályt

    Bár jövő évi versenyzői szerződését már egy hónappal ezelőtt bejelentette a Mercedes, Andrea Kimi Antonelli most tartotta meg hivatalos belépőjét, ismerkedését az F1-es csapat személyzete előtt.

    A nyári szünettel azonos hosszúságú időt, négy hetet kell várni a Szingapúri és az USA Nagydíj között, fontos különbség azonban, hogy most nincs kötelező szünet és gyárbezárás, mint augusztusban. A szezon végjátékára készülve minden csapat gyárában gőzerővel zajlik a munka, legfeljebb a versenyzők azok, akik beiktathatnak némi szabadságot.

    Így nem is véletlen talán, hogy nem Lewis Hamilton vagy George Russell kezdte a hetet a Mercedes gyárában, ellenben az utazásmentes időszak jó alkalmat adott arra, hogy Antonelli mintegy közönségtalálkozót tartva bemutatkozzon a csapat brackley-i és brixworthi gyárában, ahol dolgozók százai előtt mondott beszédet.

    Tényleg kicsit a szurkolókkal való találkozáshoz hasonlít egy ilyen esemény: ne feledjük, egy F1-es csapat munkatársai nem sportolók, hanem mérnöki, vagy akár ennél jóval általánosabb munkakört betöltő hétköznapi emberek, akik többsége csak nagyon ritkán találkozhat vagy beszélhet közvetlenül a versenyzőkkel, s maguk is csak a képernyőn követhetik, ahogyan egy távoli helyszínen learatják a gyárban elvégzett munka gyümölcseit. Így pedig nem meglepő, hogy a kézfogáshoz és a közös fotóhoz is sorban álltak Antonelli előtt mindazok, akikkel tulajdonképpen ugyanannál a cégnél dolgozik. Az esemény motivációs szerepe szintén nem elhanyagolható.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

    A Mercedes beszámolója szerint a csapattagoknak lehetőségük volt kérdéseket is feltenni a 18 éves új pilóta számára, akinek érkezése a gyárban is új légkört teremthet azok után, hogy az istálló 2010-es beszállása óta minden évben a sport egy legendájának építettek versenyautót, eleinte Michael Schumachernek, majd Hamiltonnak. Ami azt illeti, a brackley-i csapat múltjában is nagyon sokáig, egészen 1999-ig kell visszamennünk, hogy megtaláljuk a legutóbbi alkalmat, amikor valaki náluk debütált: a BAR megalakulásának évében Ricardo Zonta.

    Szintén ritkaság mostanában, hogy olasz pilóta érkezzen az F1-es mezőnybe: az Alfa Romeónál három éven át versenyző és nem túl mély nyomot hagyó Antonio Giovinazzi előtt a 2011-ben visszavonult Jarno Trulli volt az ország utolsó képviselője.

    „Van néhány dolog, ami Olaszországban bűncselekménynek számít. Az ananász a pizzán például egy szörnyű tett” – húzta meg a határvonalat kollégái számára Antonelli.

    Az olasz pilóta noha csak 2025-ben debütál Russell csapattársaként, de addig sem tétlenkedik, hiszen elmondása szerint tovább folytatja a csapat két évvel ezelőtti autójával való privát tesztelést, ami a leghatékonyabb felkészülési mód a jelenlegi szabályok mellett az újoncok számára. Az idei autót is kipróbálhatta már az Olasz Nagydíj első szabadedzésén, annak viszont gyors baleset lett a vége, de a szezon végeztével bizonyosan kap rá újabb lehetőséget – akár az újoncok számára tervezett sprintverseny keretében Abu-Dzabiban, amennyiben a csapatoknak sikerül már idén tető alá hozniuk ezt az új tervet.

    Részletek derültek ki a szezon utáni, extra F1-es versenyről

  • Hamilton ma már máshogy emlékszik – elkezdte oltani a tüzet, amit ő maga lobbantott fel

    Hamilton ma már máshogy emlékszik – elkezdte oltani a tüzet, amit ő maga lobbantott fel

    Nem lanyhul a Mercedesre zúduló népharag Lewis Hamilton autójának szingapúri gumiválasztás miatt, így már maga a brit is billenty érintőképernyőt ragadott, hogy korábbi nyilatkozatát kissé puhítva próbálja helyreállítani a békét a nyilvánosságban.

    Hamilton a harmadik helyről, lágy gumikon rajtolt el a Szingapúri Nagydíjon, miközben körülötte – sőt, egészen a 13. helyig – mindenki más a közepes keverékeket választotta. A futam aztán bizonyította, a piros oldalfalú abroncs nem is bizonyult jó húzásnak, a brit ugyanis nem fogott pozíciót a rajtnál, korai kerékcserére kényszerült, később pedig könnyű célpontja lett az üldözőknek, végül hatodikként végzett.

    A hétszeres világbajnok a futam után csalódottan nyilatkozva azt mondta, ő maga végig harcolt a csapat azon javaslata ellen, hogy lágy gumikkal rajtoljon, de nem vették figyelembe a véleményét. A héten aztán a Mercedes szokásos futam utáni stratégiaelemző videójában James Allison technikai igazgató hosszasan kifejtette, a rajtnál való előrelépés reményében adtak lágy gumikat Hamiltonnak, és hogy ennek elmaradása hogyan mért végzetes csapást erre a taktikai húzásra, ám a csapat közösségi oldalaira érkezett hozzászólásokból ítélve továbbra is tartja magát az a teória, hogy a szezon végén a Ferrarihoz távozó britet már beáldozható entitásként kezeli a Mercedes, a kedvezőbb döntéseket emiatt George Russell kapja.

    Hogy a csapat kérésére vagy sem, az nem derült ki, ám egy héttel a szingapúri történések után Hamilton is beszállt a tűzoltásba egy Instagram Storyval, amiben a harc helyett már azt írja, ő is beleegyezett a végül balul elsült lágy gumis döntésbe. Meg is védte csapatát: szerinte éppen ez a kockázatvállalási hajlandóság termett nekik zsinórban nyolc konstruktőri és hét egyéni címet 2014 óta.

    „Tudom, hogy sok szó esik a szingapúri versenyről és az ottani stratégiánkról, ami nem vált be. Amikor ilyesmi történik, természetes, hogy frusztrálttá válunk, és belőlem is könnyen ez a frusztráció beszél.

    Tudtuk, hogy merész és kockázatos döntés a lágy gumikon rajtolni, ugyanakkor előnyt adhat számunkra a rajtnál, így végül én is elfogadtam ezt a javaslatot. Egyúttal pedig rosszul mértük fel, hogy mások mivel próbálkozhatnak.

    Tévedés ne essék, minden rendben van köztem és a csapat között. Minden sikeres partnerségben szükség van a mélypontok megélésére is ahhoz, hogy csúcspontokra is eljuthassunk. Mi pedig nem riadunk vissza attól, hogy ilyen merész húzásokról egyeztessünk és bevállaljunk nagy kihívásokat tartogató helyzeteket – éppen ez az oka annak, hogy ilyen sok mindent elértünk közösen. A végsőkig támogatni fogjuk egymást.

    Szeretés van. Viszlát Austinban!”

    A Mercedes önként mondott le arról az emberről, aki visszavihette volna őket a csúcsra

  • A Mercedes önként mondott le arról az emberről, aki visszavihette volna őket a csúcsra

    A Mercedes önként mondott le arról az emberről, aki visszavihette volna őket a csúcsra

    Az idő majd eldönti, hogy nélküle is menni fog-e, mindenesetre meglepő lehet, hogy a Mercedesnél nem is akarták megszerezni a Red Bulltól távozó, végül az Aston Martint választó Adrian Newey-t.

    Adrian Newey és az Aston Martin nemrég jelentették be, hogy a Red Bullt jövő márciusban elhagyó, a bikások F1-es projektjén már az idei Japán Nagydíj óta nem dolgozó sztártervező 2025-ben csatlakozik a silverstone-i istállóhoz. Miközben a 65 esztendős szakember érkezése önmagában természetesen nem hozza meg automatikusan a sikert – vannak, akik szerint igen –, és szükség van egy kompetens technikai gárdára, Newey pályafutása a bizonyíték rá, hogy amennyiben ez rendelkezésre áll, jó eséllyel jönnek majd a világbajnoki győzelmek.

    Ezért kritizálta finoman a Newey megszerzéséről lemondó Ferrarit annak korábbi pilótája, az 1992-es világbajnok Nigel Mansell, mondván a maranellóiaknak mindent meg kellett volna tenni Newey megszerzéséért, és nem azt mondani, amit Frédéric Vasseur csapatfőnök nyilatkozott, aki szűkszavúan közölte, hogy más elképzeléseik voltak a tervezőzseni szerepköréről. Lawrence Stroll, az Aston Martint tulajdonló konzorcium vezetője eközben részesedést adott Newey-nak, és lehetővé tette, hogy az utóbbi években a Red Bullnál látott szerepéhez hasonlóan a sztártervező szabad kezet kapva ott és ahhoz tegye hozzá a magáét, amihez és amikor jónak látja, miközben a kezdeti időszakban saját elmondása szerint napi szinten jelen lesz a gyárban, hogy felvegye a fonalat.

    A Red Bullt felbőszítette az Aston korai gálázása, szankciót vetett ki Newey-ra

    Hogy a Ferrari megadta-e volna ezt neki, arra valószínűleg nem a válasz, hiszen erre utalhatott Vasseur (ami persze még nem jelenti azt, hogy ha igen, Newey őket választja), és most Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke is elmondta, nem akartak változtatni a csapat felépítésén Newey miatt.

    „Elgondolkoztam rajta, James [Allison technikai igazgató] és én pedig megvitattuk ennek a lehetőségét – idézi az osztrák üzletember válaszát a RacingNews365 a kérdésre, hogy megpróbálták-e elcsábítani Newey-t. – Alaposan átbeszéltük, majd arra a következtetésre jutottunk, hogy a jelenlegi struktúránkban hiszünk, és ezzel akarjuk folytatni. Mindeközben mindketten nagyon tiszteljük Newey-t, de passzoltuk ezt a lehetőséget, mert mindketten hiszünk a csapatunkban.”

    Nem véletlen tehát, hogy Newey Mercedeshez szerződése soha nem merült fel a sajtóban igazán reális opcióként, hiszen ezek szerint nem is jutottak el a felek az egyeztetésekig, mivel Wolff és Allison úgy döntött, hogy nem környékezik meg a szakembert. Persze akárcsak a Ferrari esetében, itt sem jelentett volna a megkeresés garanciát a sikerre, ugyanakkor érdekes látni, hogy a jelenlegi topcsapatok közül kettő egyáltalán nem volt kész mindent bevetni azért, hogy a Forma–1 történetének legsikeresebb tervezője hozzájuk menjen. Sőt!

    A Red Bull már Newey alatt rossz irányba indult el, és hallgatnia kellett volna Pérezre

  • A Mercedes technikai igazgatója magyarázatot adott a Hamiltont feldühítő döntésre

    A Mercedes technikai igazgatója magyarázatot adott a Hamiltont feldühítő döntésre

    Lewis Hamilton utólag elmondta, dühítette őt a Mercedes Szingapúri Nagydíj előtti döntése, miközben ő amellett kardoskodott, hogy mást csináljanak. James Allison technikai igazgató most részletes magyarázatot adott.

    A Szingapúri Nagydíjat a 3. rajtkockából kezdő, de csak a 6. helyen befejező Lewis Hamilton a verseny után, Kuala Lumpurban tartott szponzoreseményen elárulta, hogy „annyira mérges” lett a Mercedesre, amikor a futam elején meglátta, hogy körülötte mindenki a közepes gumikon rajtol, miközben neki a lágyakat tette fel a csapat, hiába próbálta elérni, hogy ő is a sárga oldalfalú Pirelliket kapja.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke már a leintés után elismerte, hogy hibáztak, James Allison, az istálló technikai igazgatója pedig most, a csapat által közzétett videóban részletesebben is belement abba, hogy mi volt a terv. „Nem szabadott volna a lágy gumin rajtolnunk, ez hiba volt. Ha visszafordíthatnánk az idő kerekét, ugyanazt csinálnánk, amit a körülöttünk levők, és a közepeseket választanánk” – ismerte be a szakember.

    Hamilton bemártotta a Mercedest – hiába ellenkezett, a rosszabb taktikát kapta

    „Az volt az elgondolás, hogy a lágy gumi gyakran segít a rajtnál, és jó esélyt kínál arra, hogy az ember nyerjen egy-két pozíciót a nyitókörökben. Nem igazán számítottunk rá a futam előtt, hogy olyan nehézségekkel szembesülünk majd, amilyenekkel szembesültünk a lágy gumin. Azt gondoltuk, hogy kihasználjuk a lágy gumi előnyeit és nyerünk egy-két helyet, de nem így történt, mert a rajt egyszerűen máshogy alakult” – utalt arra, hogy Hamilton maradt a 3. pozícióban.

    A Mercedes ráadásul úgy vélte, ebben az esetben sem történik tragédia, hiszen az élen álló annyira vissza fogja fogni a tempót, hogy simán tartják majd vele a lépést a lágyakon is. A vezető Lando Norris azonban hamarosan begyújtotta a rakétákat, miközben a második helyezett Max Verstappen is gyorsabban kezdett el körözni, mint amire Hamilton képes volt. „Ezután abban reménykedtünk, hogy a lágy gumi hátránya, azaz, hogy törékenyebb, nem fog különösebben megmutatkozni, mert ha az elmúlt évek szingapúri futamaira tekintünk vissza, a futam eleji tempó általában nagyon-nagyon visszafogott itt, a versenyzők pedig sok-sok körön át építik fel a futamukat. Ez lehetővé tette volna, hogy a lágy gumival viszonylag sokáig elmenjünk” – mondta Allison.

    „Szóval nem nyertünk pozíciót a rajtnál, a tempó azonban az ötödik körtől kezdve begyorsult. Ez pedig olyan helyzetbe hozta Lewis-t, hogy egy olyan autóval, amivel egyébként sem volt különösebben elégedett, elkezdett a gumikopás miatt szenvedni, aminek következményeként korán ki kellett állnia. Ez pedig romba döntötte a futamát. Ez egyértelműen hiba volt.”

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Már a rajt előtt megpecsételte a Mercedes Hamilton versenyének sorsát / Fotó: Stephen Reuss/Mercedes

    A biztonsági autó megmenthette volna?

    Mivel a lágyakon rajtolt, Hamiltonnak meglett volna a lehetősége, hogy később feltegye a közepes keveréket, míg az azon indulóknak mindenképpen keményre kellett váltani, hiszen kötelező legalább kétféle keverék használata. Ám mivel annyira korán állt ki, neki is a kemény gumikat kellett feltenni, azaz legfeljebb egy megfelelő időpontban érkező biztonsági autónál profitálhatott volna abból, hogy van még friss közepes szettje.

    „Ez ott lehetett volna mint nagy fegyver, például, ha beküldik a biztonsági autót a verseny megfelelő szakaszában, akkor ez lett volna ennek a stratégiának az egyik előnye – ecsetelte Allison, majd rátért arra, hogy a két kiálláson is elgondolkoztak. – Aztán miután megkapta a kemény gumikat, a futam különböző szakaszaiban megfontoltuk, hogy két kiállásra váltunk. Noha ezzel frissebb gumikat kapott volna, minden kalkulációnk azt sugallta, hogy nem nyerte volna vissza a bokszkiállással elveszített időt. Úgyhogy ez az opció is ott volt a tarsolyunkban, használhattuk volna, jól jött volna egy biztonsági autónál, de egy normál, zavartalan versenyen, ami Szingapúrban a futam története során először esett meg, a közepes gumi felrakásával nem segítettünk volna Lewison.”

    Ha kirúgják, Ricciardo Webber és Clark mellé kerülhet a polcon a vitatott eredményével

  • Hamilton bemártotta a Mercedest – hiába ellenkezett, a rosszabb taktikát kapta

    Hamilton bemártotta a Mercedest – hiába ellenkezett, a rosszabb taktikát kapta

    Lewis Hamilton már a rajt előtt frusztrálttá vált Szingapúrban, miután a Mercedes felülbírálta őt, és az utólag rossz döntésnek bizonyuló gumikeveréken kellett rajtolnia.

    Utólag a Mercedes is belátta, hogy hiba volt a 3. rajtkockát megszerző Lewis Hamiltonnak lágy gumikat adni a Szingapúri Nagydíj első etapjára, és Toto Wolff elismerte, hogy a múltbeli tapasztalataikra alapozva túl nagy jelentőséget tulajdonítottak a pályán elfoglalt pozíciónak. A hétszeres világbajnok ezután hátrafelé lépdelt, és végül csak a 6. helyen ért célba, azaz Oscar Piastrin és a saját csapattársán kívül még a 9. helyről induló Charles Leclerc is megelőzte.

    A Mercedes sajtóközleményében a 39 esztendős pilótától azt idézték, hogy „a versenyhétvégéken minden döntést a legjobb szándékkal hozunk meg, de olykor nem válnak be”, illetve, hogy „ez frusztráló, de együtt vagyunk benne”. Hamilton azonban a Mercedes főszponzorának, a Petronasnak a Szingapúri Nagydíj után, Kuala Lumpurban tartott szponzoreseményén mondott mást is, és tulajdonképpen bemártotta a csapatot, mivel ő egyáltalán nem akarta ezt a stratégiát követni.

    Hamilton és Russell felmentést kaptak, de a taktikai hibára nincs mentség a Mercedesnél

    „Ültünk a megbeszélésen a futam reggelén – és valójában már előző este említették, hogy ketté akarják választani a stratégiákat – én pedig kissé meghökkentem. Amikor a múltbeli versenyeken ilyen helyzetben voltunk, normál esetben akkor alkalmaztunk eltérő stratégiát, amikor George [Russell] jó helyre kvalifikált, ahogyan azt általában teszi, én pedig nem jutottam be a legjobb 10-be, vagy valami hasonló. De mivel most ennyire közel voltunk, [az eltérő stratégiának] nem volt értelme a számomra.”

    Amikor pedig a rajt előtt levették az autókról a gumimelegítő paplanokat, kiderült, hogy az első 13 helyezett közül csak Hamilton autóján nem a közepes keverék van fent. „Olyan keményen küzdöttem azért, hogy én is a közepes gumival rajtoljak, amennyire csak tudtam, de a csapat továbbra is azt javasolta, hogy a lágyakat kell feltenni. Aztán amikor a felvezető kör előtt levették a gumimelegítő paplanokat, mindenki közepes gumin volt” – idézte fel Hamilton, hozzátéve, hogy ekkor „annyira mérges voltam”.

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: LAT Images / Mercedes

    „Attól a pillanattól kezdve [hogy lekerültek a gumimelegítők] frusztrált voltam. Aztán mindent megpróbáltam, hogy tartsam a lépést az előttem levő srácokkal, de túl gyorsak voltak. Aztán pedig már csak próbáltam addig húzni azokon a gumikon, amíg csak tudtam. A 17. körben kellett kiállnom, és már akkor tudtam, hogy annyi a futamomnak, mert a kemény gumikon küszködni fogok abban a hónapban. Egész hétvégén küszködtünk az autó egyensúlyával, ezért annyi mindenen változtattunk. Jó időmérőnk volt, de sajnos a futam kissé szenvedősre sikerült.”

    Egyébként Russell is tisztában volt vele, hogy Hamiltonnak nehéz versenye lehet, mert amikor megtudta, hogy őt is beleértve a teljes élmezőny közepes keveréken kezd, elmondásra szerint arra gondolt, hogy »Lewis nem lesz boldog«.”

    A szingapúri volt egyébként az idei hatodik futam, amelyen a két Mercedes eltérő keveréken rajtolt, de ezt megelőzően csak Miamiban indultak közvetlenül egymás mögül. Akkor Russell kapta a lágyabb gumikat, ami ott a közepes volt, viszont ott is Hamilton lógott ki a sorból, mivel ő keményeken kezdett, miközben az első 14 pilóta közül mindenki más a közepes gumit tette fel. Más kérdés, hogy ott ebből a hétszeres világbajnok profitált, és végül két hellyel a csapattársa előtt ért célba.

    Lehetett volna szebben is – Ricciardo nem ezt érdemelte a Red Bulltól

  • Hamilton és Russell felmentést kaptak, de a taktikai hibára nincs mentség a Mercedesnél

    Hamilton és Russell felmentést kaptak, de a taktikai hibára nincs mentség a Mercedesnél

    George Russell a 4., Lewis Hamilton a 6. helyen ért célba a Szingapúri Nagydíjon, amit követően a csapatnál csalódottan értékelték az eredményt – ami részben egy hibás stratégiai döntés miatt nem lehetett jobb.

    A két pilóta a második sorból rajtolva nem tudott előrébb jutni, a mindkettőjük számára elsősorban a védekezésről szóló futam végén pedig egyaránt rosszullétre panaszkodtak. A szingapúri pálya köztudottan a legnagyobb fizikai kihívást támasztja a mezőny elé a szezonban, aminek legkésőbb a leintés után leparkolva mindenki megérezte a hatását, Hamilton és Russell azonban annyira kimerültek, hogy a Mercedesnek kérelmeznie kellett az FIA-t, hogy kihagyhassák a futam utáni médiakötelezettségeiket. A jóváhagyást meg is kapták, Toto Wolff elmondása szerint pedig a jégfürdőt követően a két pilóta közérzete visszaállt a megszokott kerékvágásba, Hamilton és Russell esetében sem várhatók további szövődmények.

    A versenyt illetően a Mercedes Hamilton gumiválasztását nevezte meg a legnagyobb hibának – a brit a rajtrács első 13 helyezettje közül egyedül kapott közepes helyett lágy keveréket a startra, ám azokkal sem tudta elkapni Max Verstappent vagy Lando Norrist, ráadásul a korai első kerékcseréje miatt a futam végére védtelenné vált Leclerc-rel szemben.

    „A versenyen hozott stratégiai döntéseinket a múltbeli tapasztalatainkra alapoztuk, amikor a mezőnyben elfoglalt pozíció kulcsfontosságúnak bizonyult – próbált magyarázattal szolgálni a hibára Wolff. – Azt gondoltuk, hogy a lágy gumi előnybe hozza majd Lewist a rajtnál, de ez rosszul sült el. Nehéznek bizonyult számára a hátsó gumik kezelése, így hátrafelé haladtunk. Az előzés is lehetséges volt, szemben az előző versenyekkel, tehát utólagosan már látjuk, hogy a közepeseken kellett volna rajtoltatnunk.”

    Verstappen belebegtette: ha ez így folytatódik, visszavonul

    Hamilton szingapúri eredményessége különösen a szombatokat illetően kiemelkedő, hiszen a 15 itteni időmérőjének mindegyikén az első öt közé kvalifikált. Most azonban rajthelyéhez képest három pozíciót veszített, ráadásul a spái győzelme óta eltelt négy futamról egy ötödik hely a legjobbja.

    „Nehéz összefoglalni, mennyiféle érzelem kavargott bennem egy ilyen nehéz verseny során. Nem mindig hozunk helyes döntést, és ez a mai napon is így volt a stratégiával. A versenyhétvégéken minden döntést a legjobb szándékkal hozunk meg, de olykor nem válnak be. Frusztráló, de együtt vagyunk benne” – emelte ki a csapategység fontosságát Hamilton a Mercedes közleményében.

    A brackley-i csapatnak ugyan nyáron volt egy remek sorozata, amikor Spielberg és Spa között négyből három futamot megnyertek pilótái, az az időszak viszont most visszatekintve már csak rövid fellángolásnak tűnik.

    „A nagyon nehéz péntek után valószínűleg elfogadtuk volna a negyedik helyet, de az időmérős tempónk aztán elhitette velünk, hogy többet is elérhetünk – ismerte el Russell. – Sok munka vár még ránk a következő hetekben, hogy megértsük, miért nem tudtunk az élmezőnnyel tartani az elmúlt néhány versenyen. Frusztráló, hogy a nyári szünet óta már nem vagyunk ugyanolyan versenyképesek, mint előtte. Remélhetőleg az austini fejlesztéseink közelebb visznek majd minket az első helyhez.”

    A Red Bull négy autóval harcol Norris ellen? A McLaren furcsállja Ricciardo húzását

  • A Mercedes összezavarja a nézőket, és a McLaren is meg meri tenni, amit a Red Bull nem

    A Mercedes összezavarja a nézőket, és a McLaren is meg meri tenni, amit a Red Bull nem

    A McLaren, a Mercedes és a Red Bull kisebbik csapata is egyedi autófestéssel vesz részt a Szingapúri Nagydíj hétvégéjén.

    A szezon első két állomása után ismét villanyfényes versenyt rendeznek, és több csapat úgy döntött, ehhez méltó autófestés dukál. A Red Bull nem tartozik ezek közé, mert az eredeti tervüket felülírva úgy döntöttek, nem használják a szurkolók körében meghirdetett verseny egyik győztes alkotását, mert a „festék előre nem látott és nemkívánatos súlyt ad az RB20-ashoz”, márpedig a Red Bullnál perpillanat minden gramm és ezredmásodperc számít.

    A McLaren, a Mercedes és az RB viszont kiöltözteti az autót, méghozzá különböző apropókból: utóbbi kettő egy-egy szponzor kapcsán, míg a wokingiak a múlt előtt tisztelegnek. A McLaren „Legend Reborn” (Legenda Újjászületve) néven visszacsempészte az 1980-as évek második és az 1990-es első felét a festésbe azzal, hogy az akkor időszak piros-fehér Marlboro-dizájnjából átemelték a fehér csíkot a kocsi hátuljára.

    A Mercedes régi partnere, a Szingapúr államával szomszédos Malajziához kötődő Petronas 50. születésnapja előtt tiszteleg a különleges zöldes színárnyalattal, amivel viszont bizonyára könnyen összetéveszthetők lesznek az autói az Aston Martinokkal, pláne a villanyfényben. Az RB pedig a ruházati szponzora, a HUGO miatt választott olyan színösszeállítást, ami a kocsi kinézetét egy farmernadrághoz teszi hasonlóvá, az oldaldobozokon például ötletes megoldás a cipzár.

    A Szingapúri Nagydíj idején használt festésekről alább láthattok képeket, valamint a McLaren esetében egy videót.

    A McLaren autója így fog kinézni:

    A Mercedes autója így fog kinézni:

    Fotó: Mercedes-AMG F1

    Az RB autója így fog kinézni:

    Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool
  • A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

    A Mercedes rosszul rakta össze Hamilton autóját, akinek még soha nem kellett így vezetnie

    Lewis Hamilton elárulta, mi vezetett a motorcseréjéhez az Azeri Nagydíjon, majd közölte, soha nem volt még ilyen rossz az autójának az egyensúlya.

    Az erőforráselemek cseréje miatt a bokszutcából rajtoló Lewis Hamilton a 9. helyen fejezte be az Azeri Nagydíjat – amihez persze kellett Sergio Pérez és Carlos Sainz ütközése a hajrában –, ami pontosan az a teljesítmény, amire ő és a Mercedes előzetesen számított. „Amint szombat este meghoztuk a döntést [az erőforráselemek cseréjéről], egyből tudtam, hogy katasztrofális verseny lesz” – nyilatkozta a főnöke, Toto Wolff véleményével egyetértő hétszeres világbajnok a futam után a Sky Sportsnak.

    A 39 esztendős veterán az írott sajtó képviselőinek azt is elárulta, hogy miután az időmérőn 4 tizedet kapott George Russelltől, amivel az idén már 13-adszor maradt alul a csapattársával szemben, az autójában felfedeztek valamit, amit a csapat rosszul rakott össze. „Pénteken nagyszerű volt az autónk, majd szombatra a legapróbb változtatásokat hajtottuk végre. Az egyik komponens nem lett helyesen összerakva, ami aztán szombaton rossz irányba vitt minket. Erre a nap végéig nem jöttünk rá, majd azt mondták, hogy így ez lesz a legjobb alkalom arra, hogy kicseréljük a motort. Mindenképp kellett volna egy extra motor, mivel egyet elvesztettem a szezon elején. Ezután tudtuk, hogy nehéz napunk lesz.”

    Lewis Hamilton, Mercedes
    Fotó: LAT Images

    Amikor rákérdeztek, hogy pontosan mi lett rosszul összerakva, Hamilton nem akart részletekbe bocsátkozni, de azt elmondta, hogy a versenyen ezzel együtt borzasztóan nehezen vezethető volt a Mercedese. „Alighanem még soha nem volt ilyen rossz az egyensúly, vagy legalább az egyik legrosszabb volt. Annyira tapadt az autó eleje, a hátulja pedig nem, így pedig úgy kellett fordulnom, hogy… nem így akarsz vezetni. Be kellett rántanom az autót a kanyarokba, hogy megtörjem az első tapadást, és csúsztassam az első kerekeket minden kanyarban. Ez a legfurcsább mód, ahogyan valaha vezetnem kellett. Tudtam, hogy nem leszek képes előzni. A pálya közepén nehéz közel maradni legalább annyira, hogy a végén közel legyél. Nem tudom, miért volt ennyire rossz a tempónk, de megesik az ilyen.”

    A Mercedest a rossz egyenesbeli tempója hátráltatta, miközben túlmelegítették a gumikat az elöl haladó autó mögött, ami miatt vissza kellett vegyenek a tempóból. Ráadásul a régi padlólemezt használták Bakuban, miként a héten Szingapúrban is azt fogják, és majd csak Austinra lesz kész egy új specifikáció.

    Nem értik a gumikat

    A Sainz és Pérez balesete miatt dobogós helyet bemákoló George Russell az 5. helyről rajtolva ugyanebben a pozícióban ért volna célba, amit összességében jó eredménynek tartott. Azzal azonban nem volt kibékülve, hogy mennyire máshogy viselkedtek a gumijai a futam elején és végén. „Nagyon furcsa verseny volt. Az első 20 körben [a közepes keveréken] 1,5 másodperccel voltam elmaradva a leggyorsabbak tempójától, az utolsó 20 körben [a kemény keveréken] viszont 1 másodperccel gyorsabbak voltunk, mint Piastri és Charles [Leclerc], és 3-4 tizeddel gyorsabbak, mint Carlos [Sainz] és Checo [Pérez]. Ezek a gumik… ugyanaz az autó, a pilóta és a pálya. Hogy miként lehet két ennyire eltérő véglet, azt nem tudom.”

    George Russell, Mercedes
    Russellnek legalább a dobogó összejött, noha nem saját erőből / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

    „Az ötödik hely jó eredmény volt, noha valószínűleg hatodik lett volna, ha Lando [Norris] nem hátulról rajtol. Nem a türelemnek volt ebben szerepe. Charles 17 másodpercet adott nekem 15 kör alatt, miközben mindent megtettem, hogy menedzseljem a gumikat és ellenőrzés alatt tartsam őket, de egyszerűen túl lassú voltam, majd a kemény gumikon úgy éreztem, győztes autóm van. A verseny elején úgy éreztem, az én autóm a leglassabb. Kicsit dühítő minden pilóta számára, hogy hétről hétre ezzel kell megbirkóznunk, miközben mindannyiunk ugyanazt mondja a gumikról. 14 éve versenyzünk ezekkel az abroncsokkal, és senki sem érti őket” – szúrt oda az F1-ben a kizárólagos gumiszállító szerepét 2011 óta betöltő Pirellinek.

    A drukkerek kiakadtak – a McLaren trükkös hátsó szárnya miatt nyert Bakuban? (videó)

  • Breaking: Hamiltont megbüntették az Azeri Nagydíj előtt

    Breaking: Hamiltont megbüntették az Azeri Nagydíj előtt

    Noha az időmérő edzésen a 7. helyet érte el, Lewis Hamilton csak a bokszutcából fog rajtolni a mai Azeri Nagydíjon – erősítette meg a Sky Sports, mivel a Mercedes több erőforráselemet is kicserélt az autójában. 

    Lewis Hamilton az Ausztrál Nagydíjon fellépett probléma miatt már régóta készülhetett rá, hogy nem fogja tudni végigcsinálni az idei szezont a maximálisan engedélyezett négy belső égésű motorral, az 5. V6-os bevetését pedig most, az Azeri Nagydíj időmérője után húzta meg a Mercedes. A hétszeres világbajnok emellett új turbót, új MGU-H-t és új MGU-K-t is kapott, így csak a bokszutcából rajtol majd. A csapat ezt egyelőre nem erősítette meg, de az, hogy feláldozták Hamilton 7. rajthelyét, arra utal, hogy valamilyen problémára bukkantak az időmérő után, és emiatt döntöttek a csere mellett.

    Hamiltonra nehéz verseny vár / Fotó: Sulay Kelly/Mercedes-AMG F1

    Hamilton egyébként az idén 13-adszor kapott ki időmérőn George Russelltől, amivel 13-4-re módosult az állás ebben az összevetésben. A Mercedest a szezon végén elhagyó veterán pilóta a Sky Sports-nak elmondta, egyszerűen nem tudta kellően felmelegíteni a gumikat. „Pénteken az autó csodálatos volt, és őszintén úgy éreztem, hogy legalább a második sorba odaérhetek az időmérőn. De ma hirtelen a gumik egyáltalán nem működtek. Csak a gumik miatt van ez. Ha megnézzük a Williams-t, akik hirtelen ott vannak az elejében, amikor működésre bírják a gumikat.”

    „De mindent megteszek, amit normál esetben szoktam, és még többet is, próbálok mindent megtenni a gumikkal. Amikor kihajtunk a pályára, a gumik többnyire kívül vannak hőmérsékleti tartományon, és nem lehet felmelegíteni azokat. Nézzék meg az utolsó szektoromat, ami abszolút leggyorsabb volt, de ez már a kör vége. Minden egyes szombaton legalább fél és egy másodperc között veszítek, ma pedig egy másodpercet buktam az előző naphoz képest. Minden hétvégén ez történik, de csak annyit tehetek, hogy olyan keményen dolgozom, ahogy csak tudok. Pozitívnak kell maradnom, hogy ez ne férkőzzön be a fejembe.”

    Hamilton mellett Esteban Ocon is a bokszutcából fog indulni, az ő autójában V6-ost, turbót, MGU-H-t és kipufogót cseréltek.

    Óriási balesettel indult az F2-es főfutam Bakuban

  • Leclerc balesetével indult az Azeri Nagydíj

    Leclerc balesetével indult az Azeri Nagydíj

    Két hétvége alatt két utcai pályával folytatódik az F1 bajnoksága, először Baku van terítéken. Az első edzésen szoros végeredmény alakult ki, a Red Bull is jobban kezdett, mint amit az előző hónapokban láttunk tőlük.

    A Haasnál az eltiltott Kevin Magnussen helyett Oliver Bearman vezet az Azeri Nagydíj idején. A Red Bull frissített padlólemezzel próbál úrrá lenni a problémáin, és az első benyomások alapján – bár természetesen még a versenyhétvége nagyon korai szakaszánál járunk – bizakodhatnak, mert Max Verstappen a legjobb, Sergio Pérez a harmadik legjobb időt futotta, vagyis a csapat a monzai hanyatlás után visszatért a McLaren, a Mercedes, a Ferrari szintjére.

    Az élmezőnyben sokáig szoros volt a tabella, de az utolsó pillanatban Verstappen jobban meglógott a többiektől. A 2. helyen Lewis Hamilton végzett, Lando Norris 4. lett. A Mercedes dobta a nem jól működő padlólemezét erre a hétvégére, egy korábbi változatot használ az autókon, egyelőre ez sem tűnik rossz döntésnek.

    Az edzés első felében kétszer is szükség volt piros zászlós megszakításra. Először csak aszfaltra kerülő törmelék miatt állították meg pár percre az edzést, majd Charles Leclerc a gyors 15-ös számú balosnál a korlátnak ütközött és összetörte a Ferrari jobb oldalának első részét.

    Itt egyáltalán nincs bukótér; a kanyar első áldozata tehát megvolt a hétvégén, de a hagyományok alapján nem biztos, hogy nem lesznek továbbiak.

    A tréning második fele sem telt el kényszerszünet nélkül, a Williamsnél az előző versenyen debütáló Franco Colapinto egy másik kanyar kijáratánál karambolozott, miután megcsúszott a kanyar közepén.

    Az autója ugyan egyben maradt, de rosszul alakult Esteban Ocon edzése is, mert az erőforrás meghibásodása miatt nem tudott mért kört futni, neki is sokat kell pótolnia a magyar idő szerint 15 órakor kezdődő második gyakorláson.