Címke: Mercedes

  • Russell dühös a csapatra, nem akart ugyanúgy ráfázni, mint Norris

    Russell dühös a csapatra, nem akart ugyanúgy ráfázni, mint Norris

    George Russell ugyanúgy sokat veszített a bokszkiállásán az interlagosi futamon, mint Lando Norris, ám mint rámutatott, a Mercedesnél fordítva működött a döntési folyamat, mint a McLarennél.

    A brit a második helyről rajtolva átvette a vezetést Norristól az 1-es kanyarban, s a Mercedes hétvégi gyengélkedése után némi meglepetésként a 28. körig vezette is a futamot – úton afelé, hogy rekordot jelentően a 7. olyan versenyző legyen az idei szezonban, aki legalább két versenyt nyert.

    A futam közepén érkezett erősebb eső azonban döntéshelyzetbe kényszerítette az élmezőny tagjait, ami meg is fordította a verseny addigi képét. Russell és Norris éppen lemaradtak arról, hogy virtuális biztonsági autós jelzés alatt kisebb időveszteség nélkül cserélhessenek kereket, de ennek ellenére a bokszba hajtottak. Mögöttük Esteban Ocon, Max Verstappen és Pierre Gasly azonban nem tettek így, ezzel megalapozva, hogy végül ők hárman állhassanak fel a dobogóra, hiszen a hamarosan elrendelt piros zászlós leállás során már időveszteség nélkül cserélhettek kereket – vagyis mindhárman tulajdonképpeni bokszkiállás nélkül teljesítették a futamot.

    Míg Norris arról beszél, hogy a McLaren rá bízta a döntést a kerékcseréről, így történt meg a végül számára balszerencsésen alakuló lépés, a Mercedesnél fordított volt a helyzet, és ez már Russell futam közben bejátszott rádióüzenetéből is nyilvánvaló volt. A brackley-iek ugyanis nem hagytak választási lehetőséget a versenyt vezető pilótájuknak, a bokszutcába hívták őt friss intermediate gumikért, pedig Russell tudatta velük, hogy ez szerinte rossz döntés.

    https://twitter.com/gwrtrice/status/1853163925849989386

    „Ha kint maradunk, első helyen lettünk volna az újraindításnál Ocon, Max és Gasly előtt, az élen haladni pedig sokkal könnyebb. Hogy hol végeztünk volna, azt nem tudom, de a verseny során nagyon mérges voltam, mert én kint akartam volna maradni” – nyilatkozta Russell az F1 hivatalos csatornájának.

    „Az első 30 kör során mindent kontroll alatt tartottam, 12 másodperc előnyöm volt a harmadik helyezettel szemben, és Landót is magam mögött tudtam tartani. Igen, az a három kör tényleg nagyon-nagyon kemény volt a verseny közepén, de éppen ezért akartam a pályán maradni, mert meg voltam győződve róla, hogy ebből biztonsági autó vagy piros zászló lesz. Végül pedig így is történt, hiszen vezethetetlenné váltak a körülmények.”

    „Általában amikor szárad a pálya, a csapat dönt arról, hogy mikor váltsunk slickekre. De amikor egyre vizesebb lesz, a versenyzőn szokott múlni, hogy slickről interre vagy interről esőgumira cseréljünk.”

    A brit a folytatásban az elé kerülő Alpine-okat sem tudta megelőzni, így negyedikként ért célba, ám eredménye még nem végleges, hiszen két ügyben is vizsgálat alá helyezték őt a felügyelők. Egyrészt Norrishoz hasonlóan a második felvezető kör szabálytalan megkezdéséért, másrészt pedig Lewis Hamiltonnal amiatt, mert a Mercedes szerelői mindkét autón változtattak a guminyomáson a rajtprocedúra során.

    Verstappen a 17. helyről dominált a brazíliai esőben, az Alpine szürreális dupla dobogót szerzett!

  • Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Dráma Brazíliában: 5 piros zászló, Norris-pole és kieső Verstappen az F1-es időmérőn

    Döbbenetesen fordulatos és izgalmas esős időmérő edzésen Lando Norris szerezte meg a pole pozíciót a ma délutáni Brazil Nagydíjra, míg mögötte George Russell lett a második, és az élete legjobb időmérős eredményét elérő Cunoda Júki a harmadik. A kvalifikációt összesen 5-ször kellett megszakítani baleset miatt; Lewis Hamilton már a Q1-ben búcsúzott, Max Verstappen pedig a Q2-ben esett ki, és várhatóan csak a 17. helyről rajtolhat.

    Q1

    Nem tűnt elképzelhetetlennek, hogy a szombatról helyi idő szerint vasárnap reggel 7:30-ra áthelyezett időmérő edzést ezúttal is halasztana ki, az interlagosi pálya ugyanis úszott a vízben. Végül azonban az eredeti időpontban zöldre váltott a bokszutca végi lámpa, a pilóták pedig kivétel nélkül kék oldalfalú esőgumikon vágtak neki a Q1-nek, amelynek első kicsúszása már a felvezető körben megtörtént – Liam Lawson veszítette el az uralmát az autója felett és ment ki a bukótérbe, de folytatni tudta. Nem sokkal később ugyanott Csou Kuan-jü, majd Lance Stroll is megtette egyébként ugyanezt.

    A Q1-ben sorozatosak voltak a kicsúszások:

    Mivel nagy volt a bizonytalanság azt illetően, hogy jön-e, és ha igen, mikor jön még több eső, a versenyzők folyamatosan köröztek, hiszen senki sem tudta, hogy mikor a legjobbak a körülmények. Miközben kezdetben mindenki esőgumikon körözött és azokon is folyamatosak voltak a kisebb hibák, Valtteri Bottas úgy döntött – a mezőnyből elsőként –, hogy felteteti az intermediate abroncsokat, amelyeken rögtön ki is futott a bukótérbe.

    A sorrend folyamatosan változott, ami sebezhetővé tette az éppen kieső helyen állókat egy esetleges megszakítás esetén, hiszen semmi nem garantálta, hogy a körülmények nem lesznek rosszabbak, mire újraindítják a körözést. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, 10 másodperccel a Q1 felének letelte után jött is a piros: Franco Colapinto dobta el az autót a hármas kanyarban és csapódott a falnak.

    Az utolsó ötösben ekkor pedig Albon, Csou és Bottas mellett a két Mercedes tanyázott, azaz a körülmények rosszabbodása az ő kiesésüket is eredményezte volna.

    Colapinto összetörte az autót élete első vizes F1-es időmérőjén:

    Az már a néhány perccel később megtörtént folytatáskor világos volt, hogy a körülmények javulni biztosan nem javultak, hiszen az interekkel kísérletező Bottasnak visszatették az esőgumikat, és mindenki más is ezeken ment ki a pályára (Oliver Bearmant a bokszutcából tolták vissza a garázsba, hogy lecseréljék a köztes abroncsait) Norris pedig a bokszutcában várakozva azt jelentette, hogy „Sokkal jobban esik.”

    És igen, konkrétan szakadt, így a Mercedes csak abban reménykedhetett, hogy a hátralevő 8 perc 50 másodpercben javulnak annyit a körülmények, hogy elkerülhessék a Q1-es kiesést. A sorrend ekkor Cunoda, Leclerc, Ocon, Pérez, Alonso, Stroll, Verstappen, Sainz, Colapinto, Norris, Hülkenberg, Gasly, Piastri, Lawson, Bearman volt az első 15-ben, néhány versenyző pedig már az első mért körök során javítani tudott a korábbi idején.

    Az utolsó 5 percre fordulva az utolsó rajtsorba visszacsúszó Mercedeseknek így aztán bőven volt esélye – Hamilton az első körével fel is ugrott a 14. helyre, Russell azonban hibázott, átvágta az első sikánt, majd veszélyesen jött vissza Alex Albon elé. Ezután viszont repesztett egy 2. helyre elegendő időt, miközben a célegyenesben kis híján belerohant Stroll Aston Martinjába.

    Az időközben a 16. helyre visszaeső Hamiltonnak viszont csipkednie kellett magát, miként az 5. helyre javító, de az idejét elveszítő, ezáltal csak a 12. helyen álló Max Verstappennek, és a 14. pozíciót elfoglaló Lando Norrisnak is. Hamilton a következő körében csak a 17. időt autózta, így az utolsó Q1-es körével kellett továbbjutnia, amit össze is hozott, és felugrott a 14. pozícióba.

    Ezzel a hétszeres világbajnok Norrist ütötte be az utolsó ötösbe, a nem sokkal ezután a 17. helyig hátraeső McLaren-pilóta azonban szintén javított, és végül éppen hogy, a 15. pozícióban végezve jutott tovább. Hamiltonnak azonban a javítás ellenére sem jött össze mindez, és a 16. helyen búcsúzott, majd a rádióban vezethetetlennek titulálta a Mercedest. Mögötte Bearman, Colapinto, Hülkenberg és Csou volt a kieső további sorrendje, míg az első helyet az utolsó pillanatban az élre álló Verstappen szerezte meg Albon, Russell, Ocon és Cunoda előtt.

    A Q1 végeredménye:

    Q2

    A második szakaszra alábbhagyott az eső, de ennek ellenére a legtöbben még esőgumin mentek ki. A McLaren viszont felrakta az intermediate-eket Piastrinak, amivel az ausztrál lett az egyedüli, aki nem a kék oldalfalú Pirellin kezdett. Az első körök után pedig nyilvánvalóvá vált, hogy ez a helyes irány, hiszen Piastri a 4. helyre iratkozott fel, majd a második körével közel 7 tizeddel agyoncsapta az addig vezető Verstappen idejét, miközben a körülmények folyamatosan javultak.

    Ezután mindenki elkezdte felpakolnia a zöld oldalfalú Pirelliket – Russell gyorsan meg is pördült rajtuk –, kivéve Piastrit, aki csak futotta a köröket és egyre lejjebb szorította a lécet, több mint 2,5 másodperccel távolodva el a második helyezett Verstappentől. Az intereket szintén megkapók közül azonban csak Russell, Stroll, Lawson és Bottas tudott mért kört futni, mielőtt az utolsó 6 percbe lépve érkezett az edzés második piros zászlója. Most Sainz tört autót, miután megcsúszott az egyes kanyarból kigyorsítva, és háttal nekicsúszott a falnak.

    Sainz összetört autója:

    A Ferrari spanyolja mellett mindez Lando Norrisnak (és persze a rajta kívül a kiesőzónában tanyázó Gasly, Albon, Cunoda, Ocon négyesnek) volt a legrosszabb hír, a pontverseny második helyezettje ugyanis nem ért körbe az intereken, így a megszakítás pillanatában csupán a 11. helyen állt.

    Amikor zöldre váltott a lámpa a bokszutca végén, Norris hajtott ki elsőként, majd mögötte sorban érkeztek a többiek, mindenki intermediate gumikon. Norris rögtön az első körével hatalmasat javított és felugrott a 3. helyre, de az élen álló Piastritól 1,2 másodperccel elmaradt.

    Nem úgy Fernando Alonso, aki 0,144 másodperccel lenyomta az ausztrált és az élre állt, de aztán jött Norris és 1:24.844-gyel átvette az első helyet. Eközben azonban már sárga zászlót lengettek az első szektorban, ezúttal ugyanis Stroll hibázott és csapta oda az Aston Martint a hármas kanyarban. A versenyirányítás 40 (!) másodpercet kivárt, hogy minél többen befejezhessék a körüket – nem volt nehéz arra gondolni, hogy a kieső helyre csúszott Verstappenre vártak –, de egy pontnál tovább már nem várhatott, és kevesebb mint egy perccel a leintés előtt érvénybe léptette a piros zászlót, azaz már nem volt idő az újraindításra.

    Mindez azt jelentette, hogy mindkét Red Bull kiesett, Verstappen ugyanis a 12., a mérnökét a tíz körméről a rádióban lekapó Pérez a 13. helyen. Az élen Norris zárt Alonso és Piastri előtt, míg a kiesők között még Bottas, Sainz és Gasly nevét találtuk. Mindez Verstappen szempontjából azt jelenti, hogy a holland várhatóan csak a 18. helyről kezdheti majd meg a Brazil Nagydíjat, hiszen motorcsere miatt eleve 5 helyes rajtbüntetéssel kezdte a hétvégét.

    A Q2 végeredménye:

    Q3

    Amíg a hármas kanyarban javították a gumifalat és emiatt késleltetni kellett a Q3 kezdését, az eső folyamatosan esett, ám ennek ellenére mind a 9 állva maradt pilóta (Stroll továbbjutott, de értelemszerűen nem tudott részt venni a Q3-ban) intereken ment ki, Norrisszal mérnöke pedig azt közölte, hogy az első néhány percben lesznek a legjobbak a körülmények.

    A taktika mindenki részéről az volt, hogy folyamatosan körözni kell, amíg javítani lehet, túl sokáig azonban nem lehetett, 7 perccel a leintés előtt ugyanis Fernando Alonso is összetörte az autóját. A spanyol a 9. helyen állva vágódott ki a 11-es kanyarban és csapódott a gumifalnak, de szerencsére nem esett baja.

    A sorrend ekkor Norris, Albon, Piastri, Ocon, Russell, Leclerc, Cunoda, Lawson, Alonso, Stroll volt az első tízben, és bár még 7 perc hátra volt a Q3-ból, úgy nézett ki, hogy ez már akár a végeredmény is lehet, hiszen amennyiben romlanak a körülmények, aligha fog javítani bárki is. Végül nem romlottak nagy mértékben, így mindenki intermediate gumikon vágott neki a hajrának.

    Az első körében még senki nem javított, a másodikban azonban Leclerc az első szektorban már igen, miközben Russell és Cunoda is leszaladt a pályáról (utóbbi elég nagy sebességgel állt keresztbe) és Piastri is megpördült. Azt azonban nem tudtuk meg, hogy végül ki tudott volna javítani a második körében, 3 és fél perccel a vége előtt ugyanis történt egy minden addiginál nagyobb bukás. Az elszenvedője Alex Albon volt, aki a célegyenes végén, nagy tempónál veszítette el az uralmat az autója fölött, majd csapódott durván a gumifalnak. A thai-brit versenyző rögtön fékproblémára gyanakodott.

    Ennyi maradt Albon autójából:

    Hogy ezek után mit tartogatott a hátralevő 3 és fél perc, alighanem már senki nem merte megtippelni. Szerencsére több baleset nem történt, viszont a körülmények lehetővé tették, hogy többen is javítsanak az idejükön. Elsőként Ocon tette ezt meg, de maradt a 4. helyen, majd Norris is gyorsult, és 66 ezredet faragott le az idején. Piastri az első kanyar elfékezésével és a bukótérbe rongyolással elbukta az esélyét a javításra, amire rá is fázott, ugyanis a nagyot hajrázó RB-pilóták, majd Ocon, Russell és Leclerc is átugrotta.

    Norris végül megtartotta az első helyet, míg mögé 0,173 másodperccel Russell ért oda, míg a 3. hely a már 7 tizedes lemaradásban levő Cunodáé lett. A japán mögött Ocon, Lawson, Leclerc, Albon, Piastri, Alonso és Stroll az első 10 további sorrendje.

    Az időmérő edzés végeredménye:

  • A Mercedes „gatyába rázza” pilótáit egy F1-ben eddig nem alkalmazott személlyel

    A Mercedes „gatyába rázza” pilótáit egy F1-ben eddig nem alkalmazott személlyel

    A Mercedes F1-es istállója olyan személyt keres, amilyet eddig a sportágban még egyik csapat sem alkalmazott. A feladata a csapat pilótáinak öltöztetése lesz, de persze nem szó szerint.

    Pilótaruházati vezetőt, vagy micsodát (clothing executive) szerződtet a Mercedes F1-es istállója (nem, Lewis Hamilton munkaköri leírásába ez nem tartozott bele), hogy a jövőben legyen valaki, aki odafigyel George Russell és a csapatban 2025-ben bemutatkozó Andrea Kimi Antonelli öltözködésére. Na persze nem azért, mert olyan rosszul öltözködne a két pilóta, hogy gatyába kellene rázni őket ezen a téren, hanem a Motorsport Global értesülései szerint azért, mert mostanra olyan sok partnere lett a Mercedesnek, hogy a versenyzők már nem tudnak kellő energiát fordítani arra, hogy mindig a szükséges darabokat hordják.

    A ruházati vezető fogja menedzselni gyakorlatilag Russell és Antonelli ruhatárát, legyen szó a hétköznapi megjelenésről, sportolásról, az eseményeken viselt ruhákról, kiegészítőkről és cipőkrül, meg úgy bármiről, beleértve azokat a darabokat, amelyeket az adott versenyhétvégén a pályára megérkezéskor viselnek. A feladatkörbe tartozik az is, hogy a Mercedes-partner óragyártó, az IWC Schaffhausen megfelelő darabjai mindig Antonelli és Russell csuklóján virítsanak a különböző marketing rendezvényeken.

    George Russell, Mercedes
    Fotó: Mercedes

    Az álláshirdetés szerint a sikeres jelölt felveszi a kapcsolatot a Mercedes új ruházati partnerével, az Adidas-szal, hogy a kiegészítő fotózásokhoz, marketing megjelenésekhez, aktivációkhoz és pályára érkezésekhez rakjon össze szetteket, illetve megakadályozza a pilótákat abban, hogy olyan ruhát vagy kiegészítőt hordjanak (például Nike pulóvert vagy egy Cartier-órát), amely a csapat bármely brandjének versenytársától származik.

    A Mercedes ezzel együtt nem akarja teljesen megkötni Russell és Antonelli kezét, akiknek továbbra is lehetősége lesz saját stylisttal dolgozni, de a ruházati vezetőnek mindenkor biztosítania kell, hogy a versenyzők megjelenése összhangban áll a csapat partnereivel. Azokkal a partnerekkel, amelyek között jövőre már nem lesz ott a Tommy Hilfiger és a Puma, hiszen ez a két márka Lewis Hamilton Ferrarihoz távozásával egyidőben elhagyja a Mercedest, és a jövőben is a divat világát a Forma–1-be minden korábbinál hangsúlyosan behozó hétszeres világbajnok partnere lesz.

    Sajtó: egy másik német márka is bekopogtatott az AlphaTauri ajtaján

  • Hamilton olyan lehetőséget kap a hétvégén, amilyet még soha

    Hamilton olyan lehetőséget kap a hétvégén, amilyet még soha

    Lewis Hamiltonnak nemcsak a 2024-es Mercedesben lesz jelenése a hétvégi Brazil Nagydíjon.

    Lewis Hamilton kapcsán régóta köztudott, hogy gyerekkora óta nagy rajongója Ayrton Sennának – a Mercedes pilótája a háromszoros világbajnok pole-rekordjának megdöntésekor a Senna-családtól megkapta a brazil legenda egyik korábbi sisakját, a Brazil Nagydíjakon pedig ő maga is előszeretettel tiszteleg sisakfestésével Senna előtt. A 2022-ben Brazília tiszteletbeli állampolgárává választott versenyző 2009-ben ráadásul megkapta a lehetőséget, hogy Senna első világbajnok autóját, az 1988-as McLaren MP4/4-est vezesse a Top Gear műsorának felvételén, Silverstone-ban. Most pedig olyan lehetőséghez jut, amihez korábban még soha: F1-es hétvégén ülhet bele Senna egyik korábbi versenygépébe.

    Az idén volt a háromszoros világbajnok halálának 30. évfordulója, amelyre Imolán kívül számos helyen, versenyen és módon megemlékeztek már (a McLaren például Senna-festéssel versenyzett Monacóban, a Hungaroring pedig zöld-sárgára festette a 6-os és 7-es kanyar rázóköveit a Magyar Nagydíjra), és természetesen nem maradhat el a megemlékezés Senna hazai versenyén, a Brazil Nagydíjon sem. A szervezők a „Senna sempre” (Örökké Senna) elnevezésű, helyi idő szerint szombaton délután 5 órakor kezdődő eseményen többek között korábbi Senna-autókat engednek fel bemutatózni az interlagosi pályára, az egyikben pedig Lewis Hamilton foglalhat majd helyet.

    A brazil Grupo Bandeirantes értesülései szerint a Mercedes veteránja ezúttal Senna 1990-es világbajnok autóját, a McLaren MP4/5B-t vezetheti majd, azaz első alkalommal próbálhat ki szívómotoros Senna-autót (az 1988-as kocsit még a Honda turbója, ezt viszont már a japánok V12-es erőforrása hajtotta). Az autót az esemény előtt Sao Paulo gazdasági negyedében fogják kiállítani, az ott tartott eseményen pedig a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi is tiszteletét teszi.

    Nem ez lesz egyébként az első alkalom az idén, hogy egy többszörös Forma–1-es világbajnok ül bele Senna egyik korábbi autójába, hiszen Sebastian Vettel a saját tulajdonában levő 1993-as McLarennel bemutatózott az Emilia-romagnai Nagydíj hétvégéjén. Erről alábbi cikkünkben osztottunk meg lélegzetelállító felvételeket.

    Senna családja és Vettel apja is megkönnyezte az elképesztő bemutatót (videó)

  • Russell számára teljesen rendben van, ha a Mercedesnek nem marad pénze fejleszteni

    Russell számára teljesen rendben van, ha a Mercedesnek nem marad pénze fejleszteni

    Toto Wolff a napokban aggodalmas nyilatkozatot adott a Mercedes költségvetési helyzetéről, miután az elmúlt időszakban több komoly baleseti kárt is javítania kellett a csapatnak. Az egy héten belül kétszer is autót törő George Russell azonban a legkevésbé sem bánja, ha már nem kap új fejlesztéseket ebben a szezonban.

    „Komoly bajban vagyunk” – fogalmazott a Mercedes csapatvezetője a Mexikóvárosi Nagydíj péntekjén, ahol a második edzésen Russell alaposan összetörte az autót, mindössze hét nappal azután, hogy az austini időmérőn szintén balesetezett. Ehhez még vegyük hozzá Andrea Kimi Antonelli szeptemberi bukását a monzai edzésről, és Wolff szerint a csapat a nem tervezett javítási munkák és legyártandó új elemek miatt nehéz helyzetbe került, hogy a költséglimit keretein belül maradjon a 2024-es szezonban.

    Russell szerint viszont egyáltalán nem olyan vészes a helyzet a Mercedesnél, mint azt a főnöke lefesti, és ő maga egyébként sem fog az idei autó további fejlesztése mellett kardoskodni, hiszen ez a szezon is elúszott: a konstruktőrök között a csapat szinte bizonyosa negyedik lesz, a versenyzők pedig legvalószínűbb esetben a 6-7. helyen zárnak majd az egyéni tabellán – ami a három futamgyőzelem dacára is a leggyengébb szezonja lesz a Mercedes elmúlt három szűk esztendejének.

    „Komoly bajban vagyunk” – jelentette ki Toto Wolff a Mercedes helyzetéről

    „Nem, nincsenek aggályaink a költséglimit miatt, mert mindig hagyunk benne egy kis mozgásteret, és folyamatosan mérlegeljük, hogy bizonyos erőforrásokat az idei vagy a következő szezonba tegyünk-e bele” – idézi Russellt a planetf1.

    „Lehet, hogy most kompromisszumot kell kötnünk a szezon hátralévő részére, de őszintén szólva én ennek egyébként is örülök, mivel nem vagyunk harcban a bajnokságokért. Szóval inkább kitartanék a rég padlólemez mellett is, ha ez azt jelenti, hogy jobb esélyeink lesznek a jövő évben.”

    „Ugyanakkor úgy hiszem, a terv továbbra is az, hogy kijavítjuk az austini padlólemezt. Nem sérült meg annyira, mint azt előzetesen gondoltuk, és így Brazíliában már visszahozhatjuk.”

    Hamilton, aki Mexikóvárosban is az új padlólemezt használja, egyébként is úgy gondolja, hogy az utóbbi fejlesztések csak lassabbá tették a Mercedest.

    Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

  • Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

    Hamilton azzal magyarázza vereségét, hogy az új fejlesztésektől lassabb lett az autója

    Csalódáskeltő időmérő edzésen van túl a Mercedes Mexikóban, hiszen sem George Russell, sem Lewis Hamilton nem tudott versenyezni a pole pozícióért, majd előbbi az 5., utóbbi pedig csapattársától is közel 3 tizeddel lemaradva a 6. helyen zárt. 

    „Úgy éreztem, hogy a jó úton járunk, ezért úgy döntöttem, hogy ne változtassunk az autón. Mindössze feltettük a szárnyat, én meg úgy voltam vele, hogy »Oké, hagyjátok így.« Nem sok mindent tehettünk a beállítások terén, hogy előrelépjünk az autóval, mert kihoztunk belőle mindent – idézi a Motorsport Week a harmadik szabadedzésre visszautaló Hamiltont, aki szerint az új fejlesztéseket nélkülöző csapattársának gyorsabb az autója. – Aztán az időmérőn nem volt hátsó tapadásom, mintha az egész a feje tetejére állt volna. Nagyon furcsa ez az autó. Érdekes lesz kideríteni, hogy ennek mi az oka, mert én ülök a fejlesztésekkel felszerelt autóban, amelynek gyorsabbnak kellene lennie, de nem hiszem, hogy az.”

    Hamilton úgy érezte, hogy péntekről szombatra javult a W15-ös, ám továbbra is fellép az a probléma, ami miatt Austinban ő és Russell többször is kicsúszott. „Egyértelműen jó előrelépést értünk el a harmadik szabadedzésre, legalábbis az egyensúly terén, de továbbra is hat tizeddel le vagyunk maradva az előttünk levőktől. Feltettük a nagyobb hátsó szárnyat, hogy nagyobb leszorítóerőnk legyen, de csak lassabbak lettünk. Nem igazán [tudom, hogy miért tör ki az autó hátulja]. Három kerékre áll a kocsi és a hasmagasság 15 mm-t ugrál fel-le, és amikor ezt teszi, tulajdonképpen tehetetlenek vagyunk.”

    Ezek után a hétszeres világbajnok eléggé lemondó volt azzal kapcsolatban, hogy a futamon versenyre kelhetnek-e a Ferrarival, a Red Bull-lal és a Mercedesszel, viszont úgy véli, jó összehasonlítást fog nyújtani a Mexikóvárosi Nagydíj a régi és az új fejlesztési csomag között. „Holnap rengeteg adatot fogunk gyűjteni. Nem gondolom, hogy versenyre kelhetünk az előttünk levőkkel, egyszerűen túl messze vannak. Meglátjuk, hogyan fog menni, ezúttal egyszerűen csak el szeretnék jutni a verseny végéig.”

    Sainz: A Ferrari jövőre bajnokesélyes lesz, és nem jó érzés, hogy én már nem leszek itt

  • „Komoly bajban vagyunk” – jelentette ki Toto Wolff a Mercedes helyzetéről

    „Komoly bajban vagyunk” – jelentette ki Toto Wolff a Mercedes helyzetéről

    George Russell újabb autótörése után a Mercedes csapatfőnöke kijelentette, gondban vannak az anyagi kár miatt.

    Miként a múlt héten Austinban, George Russell Mexikóban is csúnyán összetörte a Mercedesét, csak most nem az időmérőn, hanem a második szabadedzésen vágódott a falnak. A kétszeres futamgyőztes szerencsére nem sérült meg, a W15-öséről azonban mindez nem mondható el.

    „Szerintem megtarthatjuk a régi vázat, de minden másnak mennie kell. A motort ki kell szerelni, a váltót le kell ellenőrizni, meg minden mást is. Az autó két sarka teljesen eltűnt, úgyhogy súlyos a kár – nyilatkozta Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a német Sky-nak, majd rátért arra, hogy már nehezen bírják anyagilag a töréskárokat. – Komoly bajban vagyunk. Mindannyian küszködünk, hogy a költségplafonon belül maradjunk, és természetesen ott volt a nagy balesetünk Kimivel Monzában, majd George-dzsal a múlt héten, és most ezen a héten egy újabb.”

    Üröm az örömben, hogy Russell autóján legalább nem a Mercedes legújabb fejlesztései voltak, mert azokat erre a hétvégére csak Hamilton autóján hagyták fent.

    „35G-s becsapódás volt, ami igazán nagy. Elvitték az orvosi központba, de rendben van, az autó ugyanakkor nagyon súlyosan sérült. De vannak tartalék alkatrészeink” – tette hozzá Wolff.

    A baleset:

    Az orvosi központból visszatérve a Mercedes pilótája ezután elmondta, nem érti, hogyan tudta összetörni a kocsit. „Nem igazán tudom, hogy mi történt, a kocsi egyszer csak elkezdett pattogni, és mielőtt esélyem lett volna megfogni, már pörgött. Ismét rengeteg munka vár a srácokra, és jelenleg úgy tűnik, hogy egyik nehézség jön a másik után, ami frusztráló. Az első edzésen igazán erősek és gyorsak voltunk.”

    Russellt ugyanakkor a szokottnál kevésbé veti vissza, hogy lényegében a teljes második edzést ki kellett hagynia, mivel azon amúgy is a Pirelli 2025-ös gumijait kellett tesztelni, a beálltásokon pedig nem lehetett változtatni, így jóval kevesebbet tanulhattak a csapatok, mint általában.

    Nem változtatnak Norris büntetésén, az FIA elutasította a McLaren kérelmét

  • Váratlan ajánlatot kapott Bottas, visszatérhet a Mercedeshez

    Váratlan ajánlatot kapott Bottas, visszatérhet a Mercedeshez

    Három év távollét után újra a Mercedes F1-es csapatának kötelékébe tartozhat Valtteri Bottas, a jövő évi helyét továbbra is kereső finn ugyanis köntörfalazás nélkül elismerte, hogy korábbi csapata is ajánlatot tett számára.

    Bottast hosszú ideje tartja már bizonytalanságban a hamarosan Audivá átvedlő Sauber, a hinwili istállónál ugyanis még mindig nem döntöttek arról, hogy a jövőre érkező Nico Hülkenberg csapattársaként megtartsák a három éve az istállónál versenyző Bottast, vagy egy fiatal versenyzőhöz nyúljanak, amely esetben Mick Schumacher, Gabriel Bortoleto és Franco Colapinto közül válogathatnak.

    A Mexikóvárosi Nagydíj sajtónapján az F1 munkatársa azt a paddockban felreppent sajtóhírt szegezte neki Bottasnak, hogy igaz-e a Mercedestől érkezett ajánlat, amely szerint tartalékversenyzőként 2025-re visszatérhetne hozzájuk.

    Bottas az Audi castingjáról: Én lennék a legjobb választás

    „A prioritás számomra az, hogy versenyzőként folytassam, ezen dolgozunk Mattiával [Binotto] is. De mivel október van, és még semmit nem írtam alá, minden lehetőséget számba veszek a következő évre, és ezek közé tartozik a Mercedes családhoz való visszatérés is. Tény, hogy ez az egyik opció, és el is gondolkodok rajta. Ám más lehetőségeim is vannak, és ezek közül az elsődleges számomra, ahogy azt már mondtam, hogy Forma-1-es versenyző maradjak” – mondta a 35 éves finn.

    Bottas 2017 és 2021 között öt szezonon át volt a Mercedes pilótája, ez idő alatt a csapat az elérhető tíz világbajnoki címből csak egyet nem szerzett meg. A finn versenyző összesen tíz futamgyőzelemmel és 58 dobogóval zárta ezt az időszakot, Lewis Hamilton csapattársaként azonban az egyéni bajnoki címhez egyszer sem került igazán közel. Akkoriban többször is kifejezte amiatti frusztrációját, hogy Toto Wolff rendszerint csak egyéves szerződéshosszabbításokat ajánlott neki, végül George Russell 2022-es érkezése miatt kellett feladnia a helyét, azóta az Alfa Romeótól a Sauberen át az Audivá való transzformálódás fázisában járó hinwili csapat pilótája. Akkor ezt pozitív fejleményként, karrierje új, felszabadultabb fejezeteként jellemezte, az idei pontnélküli szezonban azonban eddig aligha lelhetett sok örömöt.

    Mivel a Mercedesnél Russell és Andrea Kimi Antonelli versenyzői szerződése már biztos 2025-re, Bottasra csak tartalékpilótaként számítana az istálló, s ha végül el is fogadja ezt az ajánlatot, a rajtrácsra csak szükség esetén, valamelyik állandó pilóta bevethetetlensége nyomán térhetne vissza korábbi csapatával.

    Igaza van Hamiltonnak, hogy még csak most pördült ki másodszor egy F1-es versenyről?

  • „Ez botrányos” – Toto Wolffnak nagyon nem tetszik, amit a rivális csapatról hallott

    „Ez botrányos” – Toto Wolffnak nagyon nem tetszik, amit a rivális csapatról hallott

    Az USA Nagydíj hétvégéjének fő sztorija a Red Bull extra hasmagasság-állító szerkezete volt, amelyről a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nem tudja megállapítani, hogy korábban használták-e szabálytalan módon – az időmérő és a futam között –, de a jövőre nézve kezelte a felmerülő kérdéseket, és tett róla, hogy a Red Bull ezentúl biztosan ne szeghesse meg észrevétlenül a szabályokat. Az energiaitalos istálló ellen a leghangosabban fellépő McLaren elfogadta mindezt, ám a csapatfőnök és az ügyvezető igazgató eltérő módon nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy mit is jelent számukra a továbblépés.

    Mit tudunk?

    Mint azt korábbi cikkeinkben részletesen taglaltuk, a Red Bull autóiban három éve benne van egy olyan szerkezet, amellyel a pilótafülkéből lehet állítani a kocsi elülső hasmagasságát. Amellett, hogy a többi istállóhoz hasonlóan a Red Bullokon is lehetőség van kívülről, az autó alján állítani a hasmagasságon, a bikások ezzel az extra állítóval a padlólemez felhelyezése után tudják finomhangolni annak pozícióját.

    Noha ez a szerkezet évek óta ott van az autóban és a nyílt forráskódú elemek közé tartozik – az FIA évekkel ezelőtt azt találta ki, hogy nem fog szabványosítani egy csomó, a fejlesztések szempontjából kevésbé lényeges alkatrészt, hanem kötelezővé teszi azok terveinek közzétételét a saját szerverein, hogy bármelyik csapat lemásolhassa azt –, a riválisok valamiért csak most keresték meg az FIA-t azzal az aggodalmukkal, hogy a szerkezet elhelyezkedése miatt azt az időmérő és a verseny között, a parc fermében is lehet állítani, ami pedig tilos.

    Sergio Pérez, Red Bull
    Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Mark Hughes elismert F1-es szakíró utánajárt, hogy pontosan miként is nézne ki egy ilyen állítás, majd megtudta, hogy két szerelő kell hozzá: az egyik a pilótafülkébe fejjel előre bebújva segít a másik, autó mellett szerszámmal álló, a pilótafülke elején levő nyíláson át az elülső hasmagasságot állító kollégájának. Egy ilyen művelet Hughes szerint tehát korántsem az „észrevétlenül tekerek egyet az állítón, míg a pedálokkal babrálok” kategóriába tartozik, ezért úgy véli, teljesen életszerűtlen, hogy a Red Bull az FIA ellenőrének jelenétében bármikor is kivitelezhette az állítást úgy, hogy az ellenőr ne kérdezett volna rá, hogy mégis miben mesterkednek.

    Nikolasz Tombazisz, az FIA együléses bizottságának vezetője ugyanakkor azt állította, annyira nem igényel nagy felhajtást az elülső hasmagasság állítása a Red Bullokon, hogy a parc fermé alatt tárolt autókat vevő ipari kamerák felvételeit visszanézve feltűnjön nekik, ezért nem is tudják bizonyítani, hogy a Red Bull korábban elvégzett-e ilyen állítást akkor, amikor az tilos volt. „A csapatoknak megengedett ellenőrizni dolgokat az autón [a parc fermé során]. Az a lényeg, hogy ez mennyire könnyű. Ha szét kell szedni a teljes borítást és közben 50 dolgot kell csinálni, az nyilván látszana a kamerán. De valami, ami ennyire egyszerű és gyorsan állítható, azt reálisan nézve nem hiszem, hogy le lehet ellenőrizni kameraképeken” – mondta, némileg ellentmondva Hughes állításainak.

    A McLarent nem győzték meg

    Jelenleg tehát továbbra sem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy a Red Bull megoldhatta-e az FIA számára nem észrevehető módon a hasmagasság állítását – amely néhány milliméterrel is jelentős előnyhöz juttathat bárkit –, csak azt tudjuk, hogy több rivális sem elégedett a szövetség azon magyarázatával, miszerint nem tudnak visszamenőleg bizonyítani semmit.

    Ez jött le Andrea Stella, a McLaren csapatfőnökének, valamint Zak Brown, a wokingiak ügyvezetőjének szavaiból is, mert bár mindketten elfogadták, hogy az FIA lezárta az ügyet, utóbbi azért nem egészen. „Ha az FIA úgy véli, hogy az ügy le van zárva, akkor én ehhez tartom magam, az ügy le van zárva, és továbblépek” – mondta Stella, majd hozzátette: „Amennyiben történt olyan gyakorlat, hogy a parc fermében állították a padlólemez elejét, az egyértelműen tilos. De érdekes módon nem hagy semmilyen nyomot, ezért nem tudjuk, hogy megtörtént-e [az állítás] vagy sem.”

    Andrea Stella
    Andrea Stella szkeptikus / Fotó: McLaren

    Az olasz szakember tehát elfogadja, hogy talán soha nem derül ki az igazság, Zak Brown ugyanakkor továbbra is szeretné, ha valahogy megpróbálnák kideríteni. „Úgy vélem, az ügy le van zárva a jövőre nézve, mert a plombával kezelték azt” – nyilatkozta az F1 hivatalos csatornájának az amerikai üzletember arról, hogy azt elfogadja, hogy az USA Nagydíjon és az elkövetkező versenyeken a Red Bull akarva sem tudna szabályt szegni.

    Ám ezután kifejtette, „nem igazán van értelme” annak, hogy miért szükséges a plomba. „A Red Bull azt mondja, hogy nem lehet a pilótafülkéből állítani, amikor az autó teljesen össze van szerelve. De akkor miért van szükség a plombára? Ez továbbra is kicsit kényelmetlen érzéseket kelt bennem. Szerintem visszamenőleg szükség van még némi kutakodásra, hogy továbbléphessünk és teljességgel biztosak lehessünk abban, hogy nem használták, mert ha igen, az nagy szabályszegés. Úgyhogy továbbra is van néhány megválaszolatlan kérdés, amelyekre válaszokat szeretnék kapni.”

    Brown korábban, Tombazisz ügy lezárásával kapcsolatos kijelentései előtt a Daily Mailnek egyébként azzal állt elő, hogy eskü alatt kellene nyilatkozatra bírni a Red Bull jelenlegi és volt alkalmazottait. „Szeretném látni, hogy a vezetőség, a korábbi vezető szerelők és a jelenlegi szerelők aláírnak egy eskü alatti írásbeli nyilatkozatot arról, hogy soha nem használták [tiltott időben a hasmagasság-állító szerkezetet], vagy nem volt tudomásuk a használatáról. A bokszutcában számos ember azt mondja, hogy használták [szabálytalan módon], ezért az egyetlen módja, hogy a végére járjunk egyet, a jó öreg »írd alá itt« módszer. Tudom, hogy amennyiben elém tennének egy ilyen nyilatkozatot, és komoly következményekkel járna, ha nem mondom el az igazat, akkor elmondanám az igazat.”

    Más kérdés, hogy miért vallana be bárki önként olyasmit, amiről tudja, hogy nem lehet bizonyítani a megtörténtét.

    Max Verstappen, Red Bull, Lando Norris, McLaren
    Austinban már plombával versenyeztek a Red Bullok / Fotó: Mark Sutton/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Wolff is beszállt

    Noha az USA Nagydíj hétvégéje előtt arról szóltak a hírek, hogy több csapat is aggodalmát fejezte ki a Red Bull esetleges szabályszegése kapcsán az FIA-nak, Austinban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a McLaren és a Red Bull harca. Nem véletlenül vélte úgy Mark Hughes is az említett cikkében, hogy a McLaren csak a hajlékony hátsó szárnyának módosítása miatt vág most vissza, hiszen akkor a bikások követelték a leghangosabban az FIA-tól, hogy lépjen közbe.

    Ugyanakkor kérdésre Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke is elmondta, hogy amennyiben a Red Bull tényleg állított a hasmagasságán a parc fermé alatt, az súlyos szabályszegés és nem szürke zónás tett, a futam után pedig Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke igencsak keményen nekiment az energiaitalos alakulatnak.

    „Az én nézőpontom így a távolból az, hogy amit láttam és hallottam, az botrányos – jelentette ki az osztrák üzletember, majd ő is arra utalt, hogy a Red Bull szabálytalan módon használhatta a szerkezetet. – Mindannyiunk autóiban vannak olyan alkatrészek, amelyek megfelelnek a Forma–1 sztenderdjének, a legmagasabb minőségben készülnek és szabályosak. Néha az olyan dolgokkal, mint az aeroelaszticitás, az ember megpróbál a végsőkig elmenni, de vannak más dolgok, bizonyos alkatrészek, amelyeknek az ember megkérdőjelezi a létezését.”

    A Ferrari rejtegetni próbálja a sikere titkát? – sejtelmesen nyilatkozott Vasseur

  • Wolff szerint Hamilton rossz nyomon járva magyarázta a kiesését

    Wolff szerint Hamilton rossz nyomon járva magyarázta a kiesését

    A Mercedes csapatfőnöke nem ért egyet Lewis Hamilton véleményével, ő nem a csapat új alkatrészeivel magyarázza a brit kiesését.

    Hamilton úgy vélte, „talán” a Mercedes új fejlesztéseivel nem stimmelt valami és ezért pördült ki az austini verseny elején, de Toto Wolff szerint máshol kell keresniük a rejtély kulcsát. „Nem hiszem, hogy valamilyen alapvető probléma lépett volna fel a fejlesztéseknél, szerintem inkább az aerodinamikai és a mechanikai platform között siklott félre valami” – idézte az Autosport a Mercedes csapatfőnökét.

    „Folytatjuk ezzel a fejlesztési csomaggal, nem lenne értelme másképp cselekedni, különben sokat lassulnánk. Ugyanakkor nyitottnak is kell lennünk, George a júliusi frissítéssel vezetett, mert nem állt rendelkezésre már az új padlólemezből, és így is elég ütőképes volt.”

    A tripla hétvégés menet most nem jön jól a Mercedesnek, mert a következő állomáson, Mexikóban az egyik autóra kényszerűségből a korábbi elemeket helyezik fel, és vélhetően a jövő hétvégi Brazil Nagydíjon használhatja mindkét pilóta egyszerre az új specifikációt – már amennyiben Hamilton véleménye nem változik. Wolff ugyanis azt sugallta, lehet, hogy nem szívesen menne ismét az új elemekkel, így azokat Mexikóban átadhatják George Russellnek, amire Hamilton már a hétvégén gavallér felajánlást tett csapattársa balesetét látva. 

    A Mercedesnek nemrég a padlólemezzel volt baja, ami miatt egy időre a polcra rakták az akkori friss változatot, de mint látjuk, újabban egyre többször jelentkezik hasonló probléma a többi csapatnál is.

    Niki Lauda frappáns tanácsát megfogadva fejleszti autóit a Mercedes