Címke: Mercedes

  • A sapkadobálástól a marcangoló kételyig – Hamilton 7 karakterformáló győzelme a Mercedesszel

    A sapkadobálástól a marcangoló kételyig – Hamilton 7 karakterformáló győzelme a Mercedesszel

    12 szezon, 6 világbajnoki cím és 84 futamgyőzelem. Egyetlen versenyző sem ért még el annyi sikert egy F1-es csapat színeiben, mint Lewis Hamilton a Mercedesszel. Abu-Dzabiban a sport legendás partnersége ér véget, amelynek kulcspillanataira tekintünk vissza cikkünkben.

    Hamilton jövőre 40 évesen vág bele egy új kihívásba, amikortól a Ferrari lesz harmadik F1-es csapata. Ismeretlenbe ugrik ezzel, de persze a maga mögött hagyott 18 szezonnal, amelynek kétharmadát a Mercedesnél töltötte, már felépítette magát a sport történetének valaha volt legsikeresebb versenyzőjeként, így nincs igazi veszítenivalója.

    A brit temérdek mercedeses győzelmét számon tartani, bármilyen szempont szerint csoportosítani is nehéz. A maga módján mindegyik nagyszerű és egyedi volt, még ha sokat technikailag a mezőny fölé magasodó autóval ért is el. Méltatlanul hanyagolt például az a 2014 és 2018 közötti sorozata, amikor kilenc egymást követő esős futamot egyaránt ő nyert meg. Születtek győzelmek nagy rivalizálások, nagy felzárkózások és nagy taktikai húzások végén egyaránt.

    Most azokból a sikereiből válogattunk, amelyek egy kicsit talán a fentiek mindegyikéből merítenek, egyúttal pedig fontos mérföldkőként szolgáltak Hamilton karrierjében, hogy oda jusson, ahova jutott, és azzá váljon, akivé végül vált. A hétszeres világbajnok hét karakterformáló győzelme.

    Hamilton: Távozásommal lezárul az F1-es történelem egy korszaka

    Alapkőletétel

    2013, Magyar Nagydíj

    Azon a napon talán még csak egy ártalmatlan, már egyébként is a levegőben lógó, de a szezon képén nem sokat változtató győzelmecskének tűnt ez a Mercedestől. Viszont a következő évek fényében érlelődött igazán történelmi jelentőségűvé a brit első sikere a Mercedes gyári csapatával, ami, ki gondolta volna még akkor, a legnagyobb F1-es menetelés kezdetét jelölte. A csapat gumitúlmelegítési gondjai abban a szezonban olykor egészen kriminális mértéket ütöttek meg, s a szezon addigi képe alapján valószínűbbnek tűnt, hogy a pole-ból induló Hamilton pontot sem szerez, semmint hogy nyer a forró Hungaroringen, a csapat és a pilóta egymással még ismerkedő párosa azonban most először oldott meg egy lehetetlennek tűnő feladatot, tíz másodperces előnnyel érve el a kockás zászlót. Bár még a hibridkorszak előtt jártunk, ez a siker máris egy apró visszaigazolást jelentett Hamilton számára, miután a McLarentől való távozásának helyességét sokan vitatták.

    Az ellenállás mesterkurzusa

    2014, Bahreini Nagydíj

    A mercedeses években gyakran érte Hamiltont az a vád, hogy nem kellett csatáznia a győzelmekért, pedig Nico Rosberg azért még rendszeresen komoly nyomás alatt tartotta csapaton belül. A domináns éra csupán harmadik futamán elérkezett összecsapásuk pedig amolyan helyosztónak is beillett. A csárda prominens helyéért dulakodó két dudás szinte a futam teljes távja alatt vívott, Rosberg többször is támadást intézett a vezetést a rajtnál átvevő brit ellen, aki viszont mindannyiszor vissza tudta verni az offenzívát, szikrázóan látványossá téve az első villanyfényes Bahreini Nagydíjat. A leintés után Hamilton elismerte, hogy csapattársa volt a gyorsabb, de ez csak még jobb fényben láttatta a sikerét, amely komoly fegyvertényként volt értékelhető első mercedeses bajnoki hadjáratában.

    Mercedes, Lewis Hamilton, Nico Rosberg
    Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    A sapkás incidens

    2015, USA Nagydíj

    Hamilton legkönnyebb éve a Rosberggel való párharcban, hiszen már három futammal a szezon vége előtt bebiztosította harmadik vb-címét. Egy nehéz, esős és eseménydús austini hétvégén történt mindez, amelynek hajrájában Rosberg vezetői hibája által örökölte meg tőle a győzelmet, és éppen erre a helycserére volt szükség ahhoz, hogy már itt eldőljön a bajnokság. A nap legemlékezetesebb mozzanata azonban a leintés után jött el, amikor a díjátadóra készülődve Hamilton kezébe akadt a 2-es számot hordozó, Rosbergnek járó szponzorsapka, amit egy flegma mozdulattal oda is ejtett a széken ülő csapattársa ölébe – hogy a német azzal a lendülettel vissza is dobja felé. A jelenet hosszú időre beszédtémát szolgáltatott: vajon Hamilton egója dobta oda a fölényesség üzenetével azt a sapkát, vagy csak egy ártalmatlan mozdulat lett felfújva?

    Lassúsági győzelem

    2016, Abu-dzabi Nagydíj

    Itt talán az egész 2016-os év érne egy külön bekezdést, hiszen a választott verseny a szezon teljes történetívét ismerve nyerhet igazán értelmet. Új szintre emelkedett a Rosberg elleni rivalizálás intenzitása, a német minden létező mentális erejét megmozgatta a győzelem érdekében. Hamilton szemszögéből ez az év olyan morális csúcspontokkal járt, mint a lehengerlő monacói siker vagy a spielbergi párbaj megnyerése, és olyan csalódásokat hozott, mint a barcelonai ütközés vagy a Sepangban elfüstölt motor. A szezonzáró lassításos győzelmével sem sikerült kizökkenteni Rosberget, aki bajnokként távozott, a kezet nyújtó Hamiltonnak pedig kicsit újra kellett építenie magát új trénerrel, csapattárssal a folytatásra, s 2017-től már egy egészen más dinamikájú közegbe csöppent.

    Vert helyzetből

    2018, Német Nagydíj

    Miután hazai pályán kikapott Sebastian Vetteltől, Hamilton Hockenheimben a visszavágásra készült az immár a Ferrari elleni feszült bajnoki harcban. Szombaton azonban úgy tűnt, erre nem lesz esélye, autója ugyanis cserben hagyta már az időmérő második szakaszában. A Mercedes technikai fölénye miatt persze a dobogóra így is esélye mutatkozott, ám tudta, ha Vettel nyer, azzal lépéselőnybe kerül a bajnoki hadjáratban. A félig száraz, félig esős futamon Hamilton tette a dolgát, már a harmadik helyig felzárkózott, s miután Vettel a stadionrészben a falnak csúszott, átvette a vezetést. Bár a győzelmet kissé beárnyékolta a bokszbejáratban elkövetett vélelmezett szabálytalanság, összességében így sem kérdéses, hogy a hetedik rajtsorból elért sikernek helye van a legjobb teljesítményei között. Különösen úgy, hogy a verseny fordulópontot jelentett a két pilóta harcában is a szezon hátralévő részére.

    Vettel nehezen akarta elhinni, hogy Hamilton a Ferrarihoz igazol

    24 helynyi előrelépés

    2021, Brazil Nagydíj

    Hamilton kétségtelenül legnagyszerűbb győzelmeinek egyike, ráadásul a Verstappen elleni extrafeszült bajnoki harc végjátékában. Az akkori szabályok alapján a sprintverseny eredménye határozta meg a rajtsorrendet, ám miután a britet a túl szélesre nyíló DRS miatt kizárták az időmérőről, a mezőny végéről kellett indulnia. Innen már a sprinten előretört az 5. helyig, ahonnan egy motorcserés büntetés a 10.-ig vetette vissza a vasárnapi rajtrácson. Ezt a hátrányt is ledolgozta, s a Verstappen agresszív védekezését is átvészelve végül megnyerte a futamot – vagyis egy és egyharmadnyi versenytáv alatt lépett előre 24 pozíciót. A mentális fölény egyértelműen nála volt a szezon ezen kritikus szakaszában, hogy aztán a szezonzáró furcsa versenybírói döntése mindent zárójelbe tegyen, ami addig történt.

    Könnyekben a válaszok

    2024, Brit Nagydíj

    Ki hitte volna, hogy Hamilton 104. F1-es futamgyőzelme lesz az első, amit úgy igazán megkönnyez? Ekkor már két és fél éve, a 2021-es végjáték óta nem nyert futamot, a Mercedes lehanyatló formája mellett pedig már elmaradtak a sikerek a csapatnál, aminek nyomán elmondása szerint saját képességeit illetően is kételyei támadtak. Vajon megvan még benne az az lendület, ami a Forma-1-es győzelemhez kell? Hazai futamán végül áttört a gát, esős körülmények között, a McLarennel, a Red Bull-lal és saját csapattársával harcolva kétségtelenül régi önmagát villantotta meg, hogy rekordot jelentő kilencedik alkalommal nyerjen egy pályán, ami történetesen hazai helyszíne, Silverstone volt. Igazi búcsúajándék lett ez az elmúlt bő évtizedért a csapata és követői felé.

    Hamilton szerint ráment a mentális egészsége arra, hogy a 2021-es dráma óta nem nyert

  • Russell ezzel a különleges sisakkal tiszteleg Hamilton előtt

    Russell ezzel a különleges sisakkal tiszteleg Hamilton előtt

    Három szezonon keresztül volt csapattárs a Mercedesnél George Russell és Lewis Hamilton, és a fiatalabb brit egyedi sisakfestéssel tiszteleg a Ferrarihoz távozó Hamilton előtt.

    A szezonzárón a különleges alkalomhoz különleges festés dukál, és Russell bukóján az a felirat szerepel, hogy „őrület, hogy repül az idő”, illetve, hogy „találkozunk újra a pályán, Lewis”. A fiatalabb brit pilóta a három közös szezon alatt sokszor tartotta az iramot vagy épp gyorsabb is volt a rutinosabb, hétszeres világbajnok csapattársánál, feszültség nem nagyon volt közöttük.

    „Tízévesen vártam az aláírásodra, aztán három éven át csapattársak voltunk. Megtiszteltetés volt, pajti!” – írta a Twitter/X oldalán Russell a festést ábrázoló fotók mellé.

    Hamilton is átváltott szentimentális hangulatba, a szezonzáró előtt azt mondta a Mercedesszel együtt elért eredményeiről: „Amit közösen felépítettünk, arról csak történelmi léptékben lehet beszélni.”

  • Magyarázatot adott Hamilton szenvedésére a Mercedes rangidős mérnöke

    Magyarázatot adott Hamilton szenvedésére a Mercedes rangidős mérnöke

    Lewis Hamilton már biztosan nem úgy zárja le karrierjének Mercedesnél töltött részét, ahogyan szerette volna, hiszen nem tudott visszavágni a 2021-ben Abu-Dzabiban elvett világbajnoki címért. A hétszeres világbajnok közelgő búcsújáról ő maga, Toto Wolff csapatfőnök és Andrew Shovlin mérnökigazgató is nyilatkozott.

    Amennyiben az Abu-dzabi Nagydíjon nem szerez pole-t és/vagy nyeri meg a futamot, Lewis Hamilton 84 közös győzelemmel (a 105-ből) és 78 pole pozícióval (a 104-ből) zárja le Mercedesnél töltött 12 idényét. Azt a 12 idényt, amelyek közül az ideinél három sikertelenebb is volt, hiszen 2022-ben és 2023-ban a hétszeres világbajnok egyetlen futamot sem nyert, míg 2013-ban, első mercedeses évében csak egyet. Mégis kicsit keserédes az elválás, hiszen most már biztos, hogy nem tudnak visszavágni a 2021-ben méltatlan körülmények között elvett vb-címért, Hamilton idei éve pedig a két győzelme (abból az egyiket csapattársa kizárásával örökölte) ellenére inkább szól a küszködésről, amit a George Russelltől elszenvedett súlyos (sprintkvalifikáción 5-1, rendes időmérőn 18-5) időmérős veresége is jelez.

    Hamilton: Távozásommal lezárul az F1-es történelem egy korszaka

    És persze nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Hamilton és a Mercedes már eleve úgy vágott neki az idénynek, hogy tudták, ez az utolsó közös szezonjuk, ami nehézségek esetén mindig problémákat szülhet. Toto Wolff ugyanakkor azt érzi, sikeresen átvészelték a nehéz időszakokat. „Amikor meghozta a döntést a távozásról, tudtuk, hogy rögös év állhat előttünk, de ez normális – idézi Mercedes csapatfőnökét a BBC. – Tudja, hogy valahová máshová megy, mi pedig tudjuk, hogy mással építjük a jövőnket. De sikerült úgy átmennünk a hullámhegyeken és hullámvölgyeken, hogy továbbra is összetartottunk. Ami a szívén, az a száján, az ember kifejezi az érzelmeit, amit abszolút megtehet. Semmi sem fogja elvenni ezt az elképesztő 12 közös évet, és inkább erre fogunk emlékezni, mint egyetlen idényre vagy a különösen rossz versenyekre.”

    „Bátor döntés volt, és teljes mértékben érthető, hogy miért tette – jelentette ki a Hamiltonnal szintén mind a 12 évben együtt dolgozó Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója. – Több éven át akar még versenyezni, mint amennyire mi készek voltunk elkötelezni magunkat. Akart egy újabb fejezetet a karrierjében, ami a Ferrariról szól, és nagyszerű kihívás vár rá. Nemcsak a vezetésével van hatással a sportra, amelyet igyekszik sokszínűbbé tenni. Több dolgot akar még elérni, és ezt sokkal könnyebb versenyzőként megtennie. Annyira prominens a globális hangja, és a céljainak ez is nagy részét kiteszi, miként a futamok és remélhetőleg a nyolcadik vb-cím megnyerése.”

    Shovlin Hamilton méltatása mellett arról is szót ejtett, hogy a sportág történetének toronymagasan legtöbb pole pozícióval rendelkező versenyzője miként teljesíthetett ennyire pocsékan egy körön. „Az autónkat nehéz elfordítani a lassú kanyarokban, a pilótáknak pedig a hátsó rész kanyarbejáraton és kanyarkijáraton történő csúsztatásával kell ezt megtenniük. Ez növeli a gumik hőmérsékletét, Lewis pedig elég nehezen birkózik meg ezzel a problémával. Mondhatjuk, hogy Lewis jócskán mindenki felett állt az előző szabályrendszer szerint épített autókkal, és magától értetődőnek vette azok vezetését. Úgy állítja be az autót, hogy a kocsi hátulja fékezésnél magasabbra emelkedik, azzal az autó bólint, ez pedig segít annak elfordításában. Ezekre támaszkodott, és így hozta ki a teljesítményt az autóból az előző szabályrendszerben. Azzal viszont már küszködött, amilyenek a mostani autók. Ezeket ugyanis alacsonyabban és feszesebben kell futtatni, többet érnek hozzá az aszfalthoz, és nincs akkora mozgás a hasmagasságban az alacsony és a nagy tempó között.”

    Hamilton lentebb ad a reményeiből, a Ferrari reagált a feltételezett hanyatlására

    Ami a búcsút illeti, Wolff tudja, hogy hatalmába fogják keríteni az érzelmet a szezonzáró után, de azért ő és Hamilton is hangsúlyozta, hogy bár lezárul egy fejezet, a hétszeres világbajnok mindig a Mercedes és főnöke családjának része marad.

    „Hogy milyen érzés, hogy nem jött össze a nyolcadik bajnoki cím? Megérdemelte, és imádtuk volna, ha velünk, a Mercedesszel szerzi meg. De a szívünkben tudtuk, hogy olyan sok éven át a miénk volt a világ legjobb autóversenyzője. Az utolsó hétvége végén érzelmesek leszünk, már most el tudom képzelni, milyen érzés lesz a vasárnap este, de nem arról van szó, hogy elmegy erről a világról. Lewis Hamilton nagyon is itt lesz, csak már nem ugyanabban a csapatban, de továbbra is találkozni fogok vele otthon, át fog jönni vacsorára, beszélgetünk majd, játszik a fiammal, ez nem fog változni. Csupán az utazása a Mercedesszel ér véget” – mondta a csapatfőnök.

    „A döntés egyik legnehezebb része az volt, hogy amikor a Mercedes tagjává válsz, örökre a család része maradsz – jelentette ki Hamilton, aki egész eddigi F1-es pályafutását Mercedes-motoros autóval teljesítette. – Nem gondolom, hogy ez változni fog. Mindannyian annyira keményen dolgoztunk, és remélhetőleg ez nem jelenti a hidak felégetését. Szerintem ki fogja állni az idő próbáját.”

    Hamilton ugyanazt mondja, amit az őt védelmébe vevő Verstappen

  • Ön egy idióta Wolff szerint, ha kitalációkat terjeszt Hamiltonról

    Ön egy idióta Wolff szerint, ha kitalációkat terjeszt Hamiltonról

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff nemes egyszerűséggel leidiótázta azokat, akik szerint az istálló már nem részesíti egyenlő bánásmódban Lewis Hamiltont.

    A hétszeres világbajnok 2022 óta tartó szenvedése jól dokumentált, és idén már csak akkor előzheti meg a csapattársát a tabellán, ha megnyeri a szezonzárót, míg George Russell nem szerez pontot. Mivel a szezon eleje tudható, hogy jövőre Hamilton már a Ferrari versenyzője lesz, többen azt gyanítják, ennek tudatában a Mercedes már nem részesíti ugyanolyan bánásmódban a két pilótáját, vagy akár szándékosan lassítja Hamiltont.

    Ilyenkor természetesen megszokott, hogy a távozó versenyzőt az év második felében már nem vonják be a következő autó fejlesztési munkálataiba, esetleg nem ő kapja meg először az új elemeket, de semelyik csapatnak sem áll érdekében ellehetetleníteni valamelyik pilótáját. A Mercedes esetében is nehezen elképzelhető, hogy a velük hat vb-címet szerző Hamiltonnal erre az útra léptek volna, és Wolff keményen meg is mondta a magáét a konteóhívőknek.

    „Sosem olvasok kommenteket, csak hallok balgaságokat. Hosszan beszélhetünk a közösségi média mérgező közegéről, ahol a képernyő mögé bújva bárki készíthet egy felhasználói fiókot és kommentálhat. Azon tűnődöm, kinek van erre ideje?” – nyilatkozta.

    A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott

    „Imádjuk a rajongóinkat, hozzájárulnak a működésünkhöz. A többiek arra éreznek késztetést, hogy blődségeket csináljanak, összeesküvés-elméleteket gyártsanak. Nem érdekelnek, idióták. Nekik fogalmuk sincs semmiről, valószínűleg még sohasem ültek versenyautóban, még közúti kocsiban sem. A kommentelőknek üzenem, hogy senki sem figyel az írásaikra. Valahol messze elbújtok a képernyő mögött, csupán magatoknak és más holdkórosoknak irkáltok.”

    Hamilton szemmel láthatóan már nem motivált, a centit vágja a Ferrarira váltása előtt, még az is felmerült benne, hogy idejekorán kilépjen a Mercedes kötelékéből. Wolff úgy érzi, a keserűség helyét hamarosan úgyis át fogják venni az együtt töltött időszak szép emlékei.

    „Az utolsó futamok, az egész idény és az elmúlt hét egyértelműen nem úgy alakult, ahogy vártuk. Maradt még egy verseny, ahol megint mindent beleadunk, majd megünnepeljük az együttműködésünket és a kapcsolatunkat. Utána hamar elfelejtjük az utolsó versenyeket, bármennyire is fájnak most” – mondta.

    Meleg férfiként nem akarta megölelni Hamiltont, de azért könnyes szemmel megtapsolta

  • A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott

    A Ferrarinak és Hamiltonnak sem jó előjel, amit Toto Wolff nyilatkozott

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke sem hiszi, hogy Lewis Hamilton elvesztette volna a sebességét, de ettől még nem túl biztató a hétszeres világbajnokra és a Ferrarira nézve az, amit mondott.

    Miután Lewis Hamilton a Katari Nagydíjon ismét kikapott George Russelltől az időmérőn, és már 18-5-re áll ebben az összevetésben – a sprintidőmérőket tekintve 5-1-re maradt alul a teljes szezont nézve –, a pénteki szavaira reagálva kijelentette, biztos benne, hogy még megvan benne az, ami eddig, azaz nem amiatt lassabb egy körön ennyivel George Russellnél, mert már alapvetően nem elég gyors. Hamilton azután mondta ezt, hogy a sprintkvalifikáció után megjegyezte: „többé nem vagyok gyors”.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az F1 TV-nek reagált minderre, és elmondta, Hamilton szerinte sem veszítette el a sebességét, ugyanakkor rávilágított, hogy nem fekszik neki a mostani Mercedes, és úgy összességében a 2022 óta visszahozott szívóhatású autókkal sincs kibékülve. Ez pedig a legkevésbé sem jó hír a jövőre nézve, hiszen a Ferrarinál is ilyen autót fog vezetni.

    Verstappen kiállt a baljóslatú kijelentést tevő Hamilton mellett

    „Biztos vagyok benne, hogy ez nem igaz – utalt Wolff arra, hogy Hamilton 40 éves korára lelassult. – Egyszerűen a mostani generációs autó az oka, különösen az, amilyen az autónk most. Ahhoz van köze, hogy mit szeret. Későn fékez, nagy tempót visz be a kanyarba, az autó azonban ezt nem viseli el. Látszik rajta, ahogy elemzi a helyzetet, egyre több időt fordít erre, és próbál több teljesítményt találni. Olyan autót kell adnunk neki, ami passzol hozzá. Nagyon csapatorientált, nem mond semmit, de nem boldog az autóval.”

    Mivel Hamilton Mercedesnél töltött idejéből két futam van hátra, nem valószínű, hogy lesz már olyan autója amilyet szeret, viszont legalább versenyen jobban boldogul, amit a Las Vegas-i Nagydíjon a mezőny sűrűjéből elért második helye is mutat. „Lewis a versenyen általában képes fordítani a dolgokon, miként azt múlt héten is láthattuk, amikor egymás után előzte meg a többieket és átvágott a mezőnyön. Meglátjuk, mit hoz a vasárnap, remélhetőleg újabb jó eredményt érhetünk el mindkét autóval” – tekintett előre a magyar idő szerint vasárnap 17 órakor rajtoló Katari Nagydíjra.

    Aztán hogy Hamiltonnak a 2025-ös Ferrari mennyire fog feküdni, az majd kiderül, de alkalmazkodásra bizonyára ott is szüksége lesz.

    Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki

  • Hamilton ugyanazt mondja, amit az őt védelmébe vevő Verstappen

    Hamilton ugyanazt mondja, amit az őt védelmébe vevő Verstappen

    Lewis Hamilton a Katari Nagydíj időmérő edzésén is alulmaradt George Russell-lel szemben, aki már 18-5-re vezet ellene az időmérős párharcok terén. A hétszeres világbajnok érthető módon ezért már csak túl akar lenni a maradék két futamon, azt ugyanakkor nem gondolja, hogy már ne lenne elég jó.

    Azután, hogy a sprintidőmérőn 0,399 másodperccel kapott ki George Russelltől, Lewis Hamilton a rendes kvalifikáción 0,436 másodperccel maradt el a 2. időt autózó csapattársától, miközben ő csak a 6. lett. A hétszeres világbajnok pénteken közölte, hogy „többé nem vagyok gyors”, amit sokan úgy értelmeztek, hogy Hamilton elfogadta, valami miatt már nincs meg benne az, ami addig megvolt, ám az időmérő után az F1 TV-nek nyilatkozva tisztába tette, hogy nem így érez, csupán az idei Mercedesszel nem tud gyors lenni.

    „Igen, tudom, hogy még mindig megvan bennem. Attól még, hogy az autó nem lesz gyorsabb, egyértelműen tudom, hogy még mindig megvan bennem. Ez nem kérdés a fejemben, de már várom a végét. Lassú vagyok. Fél másodperccel vagyok elmaradva a csapattársamtól ugyanolyan autóban” – mutatott rá a nyilvánvalóra, majd kérdésre elmondta, hogy ennek nem a katari hétvégéhez van köze, mert „egész évben ez volt.”

    Lewis Hamilton, Mercedes, Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrarinál is hasonló gondokkal kell majd szembenéznie? / Fotó: Mercedes / X

    Nyilván rengeteg emberben felvetődött, hogy vajon a Ferrarinál nem fog-e hasonlóan szenvedni, hiszen attól még, hogy más autóba ül, ugyanúgy egy mostani generációs, szívóhatású kocsit fog vezetni. „Fogalmam sincs, erre nincs válaszom – ismerte el. – Eddig nem volt nagyszerű, de ezen a ponton már nem igazán érdekel. Csak túl akarok lenni a következő két versenyen és végezni a munkám. Jövök és elvégzem, de már várom a téli szünetet.”

    Hamilton ugyanakkor igyekezett pozitívnak maradni és elmondta, a nehéz időszakok ellenére továbbra is hálás azért, hogy F1-es pilóta lehet. „Ma reggel úgy keltem, hogy a legfontosabb dolog, hogy hálával éljük az életünket. Igazán hálás vagyok, hogy azt csinálhatom, amit imádok, még ha vannak is napok, amelyeken nem szeretem annyira. De igazán szerencsés vagyok, hogy itt lehetek a többi csodálatos sportoló között. Tudom, hogy fájdalmas, amikor nem megy olyan jól, senki sem szeret veszíteni, de ez is az utazás része” – nyilatkozta a Sky Sports-nak.

    Verstappen kiállt a baljóslatú kijelentést tevő Hamilton mellett

  • Történelmi tettet hajtott végre a McLaren; Norris visszaadta a kölcsönt Piastrinak Katarban

    Történelmi tettet hajtott végre a McLaren; Norris visszaadta a kölcsönt Piastrinak Katarban

    Lando Norris a pole-ból rajtolva végig vezette, majd az utolsó kanyar után csapattársának ajándékozta a Katari Nagydíj sprintjét, amelyen így Oscar Piastri végzett az élen. Az ausztrált végig szorongatta George Russell, de végül be kellett érnie a harmadik hellyel.

    Lando Norris várhatta az élről az idei utolsó F1-es sprint rajtját, majd simán eljött az élen. Egy ideig úgy tűnt, a mellőle induló George Russell megtartja a második helyet, ám Oscar Piastri az egyes kanyarból kifelé sikeresen körbeautózta. Hátrébb Hamilton nagyon jót rajtolt, és miután Sainz az egyes kanyarból kifelé megcsúszott, a hétszeres világbajnoknak Leclerc-t sikerült is elkapnia. A spanyol megingása azonban különösen Max Verstappent vetette vissza, aki nemcsak Hamiltonnal, hanem a kettes kanyarban Nico Hülkenberggel szemben is veszített egy helyet, majd nem sokkal ezután ismét megcsúszott, így Pierre Gasly is elment mellette.

    Az első kör végén Norris, Piastri, Russell, Sainz, Hamilton, Leclerc, Hülkenberg, Gasly, Verstappen és Alonso volt a sorrend az első tíz helyen.

    A rajt:

    Az élen Norris nem tudott elszakadni, Piastri mögé pedig a 2. körben már DRS-sel közeledő Russell akasztotta be a kampót. A Mercedes fiatalabbik britje a 4. kör elején támadott először a célegyenes végén, de nem meg kellett hátrálnia, mert különben összeütköztek volna. Ezután Norris kissé visszalassított, hogy a továbbiakban Piastri is nyithassa a DRS-t. Ettől körökön át tartó vonatozás kezdődött, amiben kezdetben Hamiltonnal bezárólag az első ötös vett részt, majd Leclerc is felzárkózott utolsónak, támadni azonban egy ideig senki nem tudott.

    A 9. körben Russell aztán ismét megpróbálta, de ezúttal annyira sem volt képes Piastri mellé vetődni az első kanyarban, mint korábban, úgyhogy ismét folytatták a vonatozást. A hatos fogatból azonban hamarosan négyes lett, Hamilton ugyanis elkezdett leszakadni, aminek meg is lett a böjtje, a 13. körben ugyanis Leclerc elkapta őt. A két autó az első néhány kanyarban fej-fej mellett haladt centikre egymástól, majd Hamilton megpróbált visszatámadni, de nem jött össze neki.

    Russell a 4. körben volt a legközelebb az előzéshez:

    Az akció a 14. kör elején Russell minden addiginál keményebb támadásával folytatódott, Piastrinak agresszíven kellett levédenie a belső ívet, ami riválisa szerint túl késői irányváltás volt. Ezután néhány eseménytelen kör következett, mígnem az utolsó előtti körre Norris 1 másodpercnél jobban elszakadt Piastritól, Russell előtt így ismét felcsillant a remény, ám sem ekkor, sem egy körrel később nem tudta megkísérelni az előzést.

    Hamilton és Leclerc csatája:

    Úgy tűnt, hogy Norris fogja bevezetni a célba a négyes fogatot, ám az utolsó kör utolsó kanyarjából kigyorsítva félrehúzódott és elengedte Piastrit, ezzel visszaadva a brazíliai sprinten kapott kölcsönt (ott Piastri adott át győzelmet neki, hiszen még nyitott volt a világbajnoki csata). A harmadik helyen Russell, a negyediken Sainz ért be, majd következett Leclerc, Hamilton, Hülkenberg és Verstappen a további pontszerző pozíciókban.

    A McLaren ezzel 15 pontot szerzett, míg a Ferrari 9-et, azaz a wokingiak 6 pontot vertek a konstruktőri tabella második helyén álló maranellóiakra. Amennyiben pedig vasárnap további 15 ponttal tudnak növelni az előnyükön, már ezen a hétvégén világbajnokok lesznek.

    Eközben a McLaren lett az első csapat az F1 történetében, amely egynél több alkalommal tudott kettős győzelmet aratni sprinten, hiszen ez a mai a második papaya 1-2 volt sprintfutamon.

    Az elengedés:

  • Verstappen kiállt a baljóslatú kijelentést tevő Hamilton mellett

    Verstappen kiállt a baljóslatú kijelentést tevő Hamilton mellett

    Max Verstappen nem gondolja, hogy aggódni kellene Lewis Hamiltonért.

    Lewis Hamilton az idén ötödször kapott ki George Russelltől sprintidőmérőn, miközben a rendes időmérős párharcot is régen elbukta az őt a nagydíjak kvalifkációin az idén már 17-szer legyőző csapattársával szemben. A hétszeres világbajnok a szezon elejétől kezdve rendre elmondja, nem érti, mitől esik vissza sokszor az időmérőre – olykor pedig kifejezetten a Q3-ra –, a Katari Nagydíj sprintidőmérője után pedig már válaszokat sem kutatott, helyette csak kijelentette: „Nem vagyok gyors többé.”

    Természetesen az ilyen mondatok nem igazán festenek biztató jövőt a januárban 40. életévét betöltő szupersztár elé, és a Ferrarinál is alighanem egyre inkább aggódnak azon, hogy Hamilton képes lesz-e hozni azt, amit várnak tőle, miközben a mezőny egy körön az egyik, ha nem a leggyorsabb versenyzőjével, Charles Leclerc-rel kell majd felvennie a kesztyűt.

    Max Verstappen ugyanakkor nem gondolja azt, ami alighanem a rajongók közül is sokan, azaz szerinte korábbi ádáz ellenfelének a negyedik X-hez közeledve sem esett vissza a teljesítménye. „Az idén nehéz volt neki teljességgel motiváltnak maradni, mert tudja, hogy elmegy a csapattól. Amint versenyképes volt az autója, látszott, hogy rögtön emelt a lécen. Volt néhány versenye, amelyeken nehéz volt vezetni az autót, ő pedig úgy volt vele, hogy akkor ez van. Nem gondolom, hogy valaha is el fogja veszíteni a képességeit, annyi mindent ért el” – idézi a négyszeres világbajnokot a motorcyclesports.net

    Verstappen szerint tehát Hamiltonnak motivációs problémákat is le kellett küzdenie az idén. a Ferrarinál azonban nem lesz ilyen gondja, hiszen az új csapatában majd bizonyítani akar. „Jövőre új kihívás vár rá, és nagyon-nagyon motivált lesz, hogy megmutassa, miért lett hétszeres világbajnok. De azon is múlik majd, hogy milyen autót kap” – mondta a holland.

    Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki

  • Hamilton közölte azt, amit egyik rajongója sem akar hallani

    Hamilton közölte azt, amit egyik rajongója sem akar hallani

    Csak bottal ütötte csapattársa nyomát Lewis Hamilton a Katari Nagydíj sprintidőmérőjén, majd közölte, hogy már nem gyors.

    Lewis Hamilton ismét kikapott George Russelltől egy körön, amivel 5-1-re veszítette el az idei sprintidőmérős párharcot a csapattársával szemben. Míg Russell hajszállal lemaradva Lando Norristól a 2. helyet érte el, addig Hamilton csak a 7. helyről indulhat majd a sprinten, és ami ennél is rosszabbul mutat a hétszeres világbajnoknak, az az, hogy 4 tizedmásodperccel maradt el a csapattársától, akivel ezúttal nemcsak a harmadik szakaszban, hanem az egész kvalifikáción nem tudta tartani a lépést.

    „Ugyanolyan volt, mint az összes többi időmérő, nem volt valami nagyszerű. Egyszerűen csak lassú vagyok. Minden hétvégén ugyanaz. Úgyhogy igen… Az autó relatíve jó, nincs vele gond, szóval nem igazán tudok mit mondani – értékelt Hamilton az F1 TV-nek, majd elmondta, megtankolt autóval hiába gyorsabb, ha nem tud jó helyre kvalifikálni. – A hosszú etap nem érződött rossznak, de amikor mindig olyan hátul vagy, ahol én, akkor szinte lehetetlen a győzelmekért küzdeni. De ez a sprint, holnap megteszem, amit tudok. A pozitívum, hogy az autó gyors, úgyhogy George-nak képesnek kell lennie a pole pozícióért harcolni.”

    A riporter ekkor felvetette Hamiltonnak, hogy „Tudjuk, hogy ez nem miattad van, mert azt mondod, hogy az autó gyors”, ám a 39 esztendős versenyzőt nem győzte meg. „Ki tudja, én egyértelműen nem vagyok gyors többé” – mondta nyugodt hangon, majd miközben a riporter közölte vele, hogy nem hisz neki, Hamilton félmosollyal az arcán továbbállt.

    Hogy a Mercedes szezon végén a Ferrarihoz távozó klasszisa miként teljesít az idei szezon utolsó két rendes időmérőjén, azt meglátjuk, de ebben az összevetésben is már réges régen alulmaradt George Russell-lel szemben, hiszen csapattársa 17-5-re vezet.

    Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki

  • Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki

    Hamilton akkor sem akart Ferrarit tesztelni az idén, ha engedték volna neki

    Eddig azt gondolhattuk, hogy kizárólag a Mercedes szponzoraival kapcsolatos kötelezettségei gátolják meg Lewis Hamilton idei ferraris bemutatkozását, ám mint kiderült, a hétszeres világbajnok akkor sem akarta volna a vörös autót vezetni Abu-Dzabiban, ha erre lett volna lehetősége.

    Korábban felvetődött, hogy amennyiben a Mercedes elengedi, Lewis Hamilton már a szezonzáró Abu-dzabi Nagydíj utáni egynapos teszten bemutatkozhat a Ferrari színeiben, ám ezt a forgatókönyvet végül mindkét csapat elvetette. „Nem, szerződésük van. Még csak meg sem kérdeztem Totót. Van egy szerződés, amit tiszteletben kell tartani, és mert mi Carlosnak megteszünk valamit, az nem jelenti azt, hogy mindenkinek ezt kell tennie” – nyilatkozta Frédéric Vasseur, a Ferrari csapatfőnöke még Las Vegasban arról, hogy bár ők elengedik a Hamiltonhoz hasonlóan aktuális csapatával december 31-ig szerződésben álló Carlos Sainzot a Williamshez, a brit szupersztár nem fog náluk tesztelni.

    „Fred nem kérdezett erről, és szerintem más, ha a Williamshez mész, de szerződéses kötelezettségeink is vannak a szponzorokkal szemben – mondta a Vasseur mellett ülő Toto Wolff ugyanazon a sajtótájékoztatón. – Búcsúztatjuk Lewis-t, rengeteg előre eltervezett elfoglaltság lesz. Röviden beszéltünk róla, és [Hamilton] azt mondta, »Gondolom, ez nem fog működni«, mire én azt feleltem, »Igen, nem hiszem, hogy fog«, és ennyi volt az egész. Nem gondolom ugyanakkor, hogy Fred különösebben szomorú lenne.”

    Sainz most már biztos megkapja azt a lehetőséget, amit Hamilton nem

    A teljes történethez azonban hozzátartozik, hogy Vasseur valójában szerette volna, ha Hamilton tesztelheti az idei Ferrarit Abu-Dzabiban, és azért nem kérte meg erre Wolffot, mert a hétszeres világbajnok közölte vele, hogy nem a szezon utáni teszten akar bemutatkozni a csapatban.

    „Nézzék, tudom, hogy Fred azt akarta, hogy megtörténjen, de én nem tudtam eldönteni – árulta el Hamilton a Katari Nagydíj előtt. – Az, hogy Abu-Dzabiban vezessem először a vörös autót, nem hoz lázba. Egy tökéletes világban vezethetném, és senki sem látná, majd jövőre gurulnék ki először nyilvánosan. Amikor Totónak felvetettem, elmondta, hogy van ez a sok terv, amit végig kell csinálnom a szponzorokkal és el kell búcsúznom. Úgyhogy nem hiszem, hogy ezt valaha is engedélyezték volna, még ha én kértem volna is. De mivel december 31-ig köt szerződés a csapathoz, ez teljesen rendben van. De még egyszer mondom, nem zavar, mert nem fogok tesztelni. Nem akartam, és meg is mondtam ezt Frednek.”

    Hamiltonnak ezután felvetették, hogy soha nem volt nagy rajongója a szezon utáni teszteknek, mire elismerte, hogy valóban nem, miközben azzal is tisztában van, hogy hasznos lett volna számára az extra nap, hiszen a 2025-ös szezon előtt is csak 1,5 napja lesz az új Ferrariban. „Hogy lemaradok-e valamiről? Bizonyára. Egyértelműen késlelteti ez a folyamatot és nehezebbé teszi a következő év kezdetét, de mindent megteszünk, hogy felzárkózzunk” – mondta Katarban.

    Meleg férfiként nem akarta megölelni Hamiltont, de azért könnyes szemmel megtapsolta