Címke: Mercedes

  • A magas üzemanyagárak miatt mondott fel a McLaren egyik dolgozója

    A magas üzemanyagárak miatt mondott fel a McLaren egyik dolgozója

    Túl sokba kerül az ingázás az Egyesült Királyságban, ezért fel kellett mondania a McLaren egyik alkalmazottjának.

    Natasha Worsfold álmai munkáját végezte a wokingi istállónál. Ám a napokban a Twitteren közölte, hogy kénytelen felmondani, mivel az üzemanyagárak az egekbe szöktek. A hölgy elmondta, hogy imádta a munkáját, ám mivel nem a McLaren Technology Centre vonzáskörzetében él, így túl sokat költött arra, hogy elutazzon a munkahelyére.

    „Életem legnagyobb döntését kellett meghoznom, amit végül meg is tettem. Szomorúan kell közölnöm, hogy az utazási költségek miatt ott kell hagynom álmaim munkáját, az F1-et. Egy hónapom van még hátra, köszönöm McLaren, csodálatos volt.”

    Worsfold a következő tweetjében hozzátette, hogy a 36 mérföldes ingázás tarthatatlanná vált a számára a megnövekedett árak mellett. Természetesen a kommentelők a csapatot is elővették amiatt, hogy nem fedezi az alkalmazottja többlet költségeit, ám a logisztikai területen dolgozó hölgy megvédte munkaadóját. Worsfold elmondta, ő döntött úgy, hogy nem költözik közelebb az MTC-hez, továbbá kihangsúlyozta, a vállalatok nagy része nem fedezi az ingázási költségeket.

    A hölgy azóta talált új munkát, ahova tömegközlekedéssel vagy gyalog is elmehet. Ugyanakkor hozzátette: nagyon sokba kerül az, ha valaki a száguldó cirkuszban szeretne dolgozni.

    A Mercedesnél sem jobb a helyzet:

    A Mercedes AMG High Performance Powertrains (ahol az erőforrásokat készítik) dolgozója együttérzését fejezte ki, majd hozzátette, hogy ő is hasonló cipőben jár.

    „Együtt érzek veled, én 64 mérföldet teszek meg a Mercedes HPP-ig és vissza. Ez kemény! Az utazási költségek megnövekedése engem is keményen érintettek. Nagyon nehéz lehet ez neked. Az ember azt gondolná, hogy a csapatok legalább ennyivel hozzájárulnak az utazáshoz havonta, hogy segítsenek.”

  • David Schumacher DTM pilóta lesz közel 30 fős mezőnyben

    David Schumacher DTM pilóta lesz közel 30 fős mezőnyben

    A Mercedes nyolc autót is indít majd a sorozatban, az egyiket pedig David Schumacher vezetheti majd 2022-ben.

    Ralf Schumacher – korábbi DTM pilóta – fia már tavaly Le Castelletben tesztelte a stuttgartiak autóját a Haupt Racing Teammel.

    „Tudom, hogy még sokat kell tanulnom, hogy ennek a minőségi sorozatnak a szintjére érjek.” ismerte el a kihívást David.

    „Az első évben annyit szeretnék elérni, hogy hozzászokjak az autóhoz, és sok részletet elsajátítani, ami a DTM-ben nagyon fontos. Lucas [Auer] és Maximilian [Götz] személyében két nagyon tapasztalt csapattársam lesz, akiket utánozhatok.”

    A német pilóta újdonsült csapatfőnöke, Christian Hohenadel így nyilatkozott a szerződtetésről:

    „Tudjuk, milyen komoly a DTM szintje, így az első szezonja egy elég kemény környezetben inkább egy tanulóév lesz. Minden tapasztalatunkkal igyekszünk majd támogatni őt. Meg vagyok győződve arról, hogy sok örömöt fog még nekünk okozni a tehetségével, a

    Schumacher bejelentésével nyilvánossá vált, hogy nyolc Mercedes indul majd, ezzel ismét ők lesznek a legnépesebb márka a sorozatban.

    Az eddig 27 autót erősítettek meg, az AF Corse a tavalyi szezonzáró ellenére hangsúlyozta, nem vonul ki, és két Ferrarival lesznek ott a rajtrácson. A problémát a versenyzők kiválasztása jelenti: Forma-1 betétsorozatai ugyanis ütköznek a DTM naptárával. A 2021-es Junior Teamen kívüli beugrójuk, Nick Cassidy a Formula E miatt szintén nem lehetne ott az össze hétvégén.

    Rajtuk kívül a T3 Motorsport ígért még egy autót, de a miután a gyári támogatás a Grasser Racing elhappolta előlük, csökkenteniük kellett a terveiket. Az ülésre legnagyobb eséllyel tavalyi pilótájuk Esmee Hawkey, vagy a beugróként jól teljesítő Maximilian Paul lehet esélyes.

    A SSR Performance ugyan nem erősítette meg a pilótáit, de a Porsche gyári versenyzői esélyesek a két helyre.

    Az eddig bejelentett versenyzők és csapatok:
    Pilóta Csapat Márka
    🇿🇦 Kelvin van der Linde
    Abt Sportsline
    Audi
    🇨🇭 Ricardo Feller
    🇩🇪 René Rast
    🇩🇪 Marius Zug Attempto Racing
    🇨🇭 Nico Müller
    Team Rosberg
    🇺🇸 Dev Gore
    🇿🇦 Sheldon van der Linde
    Schubert Motorsport
    BMW
    🇦🇹 Philipp Eng
    🇩🇪 Marko Wittmann
    Walkenhorst Motorsport
    🇧🇪 Esteban Muth
    TBA
    AF Corse
    Ferrari
    TBA
    🇦🇹 Clemens Schmid
    Grasser Racing Team
    Lamborghini
    🇮🇹 Mirko Bortolotti
    🇨🇭 Rolf Ineichen
    🇮🇹 Alessio Deledda
    TBA T3 Motorsport
    🇩🇪 Maro Engel
    GruppeM Racing
    Mercedes
    🇨🇦 Mikael Greiner
    🇩🇪 Luca Stolz
    HRT (Haupt)
    🇮🇳 Arjun Maini
    🇩🇪 Maximilian Buhk Mücke Motorsport
    🇩🇪 Maximilian Götz
    Winward Motorsport
    🇦🇹 Lucas Auer
    🇩🇪 David Schumacher
    🇦🇹 Thomas Preining KÜS Team Bernhard
    Porsche
    🇧🇪 Laurens Vanthoor
    SSR Performance
    🇳🇴 Dennis Olsen

     

  • Wolff: Nálunk sosem volt első és második számú versenyző

    Wolff: Nálunk sosem volt első és második számú versenyző

    Toto Wolff kijelentette, hogy a Mercedesnél eddig sem volt első és második számú versenyző, ők mindkét pilótájuknak egyenlő feltételeket biztosítottak.

    Az elmúlt évek során Valtteri Bottas rendre alul marad csapattársával szemben. Lewis Hamilton domináns erőként vitte a csillagosokat, míg a finn a szezonok során nem tudta tartani vele a lépést.

    Ugyanakkor a nastolai versenyzőnek már el kellett engednie a hétszeres világbajnokot.

    George Russell érkezése azonban új kihívások elé állíthatja a 37 éves pilótát. A fiatal brit bizonyítani akar, így nem feltétlenül lesz olyan engedékeny, mint Bottas.

    A Mercedes csapatfőnöke kihangsúlyozta, hogy a Hamilton-Russell páros kapcsolata a „varázsló és a varázslótanonc” metaforáját követheti. Ugyanakkor nem lesz nálunk első és második számú versenyző:

    „Sosem állt fenn ilyen helyzet nálunk. A pilótáink mindig egyenlő feltételeket kaptak és ugyanolyan versenygéppel rendelkeztek. Idén annyiban érdekes a helyzet, hogy George (Russell) személyében egy feltörekvő sztár került a csapatba. Míg mellette kétség kívül a Forma-1 egyik legjobbja fog versenyezni. Így a dinamika új lesz. Olyan irányba próbáljuk majd ezt terelni, ami a legpozitívabb hatással lesz az autó fejlesztésére. Ezen felül versenyképesek is akarunk maradni.” – nyilatkozta Toto Wolff.

  • Hamilton: Nem Max hibája az, ahogy alakult a szezonzáró drámája

    Hamilton: Nem Max hibája az, ahogy alakult a szezonzáró drámája

    Lewis Hamilton azt állítja, nem neheztel rá, miután a 2021-es intenzív bajnoki harcuk számára keserűséggel ért véget.

    A hétszeres világbajnok a pletykák szerint a visszavonulással kacérkodott a hallgatással jellemezhető téli időszakban, de most így válaszolt a sokakat foglalkoztató kérdésre:

    „Nem, ennek nincs köze Maxhoz.”

    George Russell, Hamilton új mercedeses csapattársa a héten azt mondta, hogy a 37 éves versenyzőt a nyolcadik bajnoki címétől „fosztotta meg” a biztonsági autós fázis vitatott kezelése. Verstappen főnöke, Christian Horner azonban azt gondolja, hogy az FIA döntése, miszerint emiatt elbocsátották Michael Masi versenyigazgatót, „durva” volt – még akkor is, ha néhány más szervezeti változtatás jó. Ezért ennyit még hozzátett:

    „Egyszerűen úgy vélem, hogy túl nagy nyomás nehezedett Michael eltávolítására, és ez nem helyes. Ez a személyes megérzésem.”

    Ami pedig Hamiltont illeti, ő ragaszkodik ahhoz, hogy a holland Verstappen – már regnáló világbajnokként – nem érdemel bármiféle felhánytorgatást:

    „Max csak azt tette, amit bármelyik versenyző tenne, ha lehetősége lenne rá. Tényleg nincs vele semmi bajom, és különben sem haragszom soha senkire. Olyasvalaki vagyok, aki előre néz, és nem rágódik sokáig a múlton.”

    A Mercedes versenyzője azonban reméli, hogy az FIA új elnöke, Mohammed Ben Sulayem által vezetett FIA vizsgálat az ügyben nyilvánosságra kerül:

    „Még én sem láttam, mert nem hiszem, hogy bárhol is nyilvánosságra hozták volna. Jó lenne azonban, ha mindenki láthatná a következtetéseket, hogy mindenki megértse, milyen irányba halad a sportág. Erről szól végülis ez az egész.”

  • Schumacher: Russell már az első futamon legyőzheti Hamiltont

    Schumacher: Russell már az első futamon legyőzheti Hamiltont

    Ralf Schumacher úgy véli, hogy Lewis Hamiltonnak a vártnál is jobban meggyűlhet a baja az új csapattárssal. A német szerint Russell már a legelső versenyen a hétszeres bajnok fölé nőhet.

    Három Williamses év után lett állandó Mercedes pilóta idénre George Russell, aki az Alfa Romeohoz távozott Valtteri Bottas helyét örökölte meg. Noha sokan bizonytalanok abban, hogy a hatalmas tehetségnek tartott Russell rögtön képes lenne-e felvenni a versenyt honfitársával, a németek korábbi futamgyőztese viszont teljesen biztos benne.

    „Érdekesnek találtam, hogy a két pilóta, Lewis Hamilton és George Russell milyen gyengéden viselkedett egymással az autó bemutatójakor.” – kezdte Ralf Schumacher a speedweek-nek.

    „A fiatal Russell nagyon óvatos volt a szavakkal és kihangsúlyozta, hogy tanulni akar Lewistól. Teljesen más volt a hangsúlya, amikor George 2020-ban egy futamon beugrott Lewis helyére és Bottas csapattársaként versenyzett. Meggyőződésem, hogy belül teljesen másmilyen, szerintem már a legelső futamon legyőzheti Hamiltont.” – folytatta a hatszoros futamgyőztes.

    Az elmúlt évekhez képest tehát merőben más lesz a csapaton belüli helyzet, hiszen 2017 óta Hamilton egyértelműen elsőbbséget élvezett Bottas-szal szemben, éppen ezért Schumacher nem érti, miért szerepelt a finn ilyen sokáig Toto Wolff terveiben.

    „A német Sky-nal mindig az volt a téma, hogy kell valami változtatás náluk. Nem értem, miért tartott ilyen sokáig Bottas lecserélése. George Russell a véleményem szerint egy kivételes tehetség, hogy fog-e úgy fejlődni, mint Lewis, azt nem tudjuk. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy Lewis már 37 éves, a csapatának pedig muszáj gondolnia a jövőre.” – fogalmazott.

  • Bottas figyelmeztette Russellt: Nem olyan egyszerű legyőzni Hamiltont

    Bottas figyelmeztette Russellt: Nem olyan egyszerű legyőzni Hamiltont

    Valtteri Bottas szerint George Russell nem fog felülkerekedni Lewis Hamiltonon idén.

    A finn pilóta 2017-ben csatlakozott a Mercedeshez. Az évek során egy-egy verseny erejéig meg tudta verni a hétszeres világbajnokot, ám az összetettben, az év végén mindig lemaradt.

    Utoljára Nico Rosberg tudott az egyéni listán a brit versenyző elé kerülni. A világbajnokká „koronázott” német azonban év végén (2016) lelépett.

    Az Alfa Romeohoz szerződő nastolai így óva inti a 23 éves versenyzőt. Az új kalandokra készülő Russellnek nem lesz könnyű dolga, sőt Bottas szerint nem is fogja idén megverni Hamiltont.

    „Nem hinném, hogy ugyanabban az autóban bárki megverhetné Lewist (Hamilton) a közeljövőben. George ugyan jól fog alkalmazkodni, mivel évek óta a Mercedes kötelékében van, de  Lewist nem könnyű legyőzni. Ezt már én is tapasztaltam. Ennek a konzisztens teljesítménye az egyik oka. Minden versenyzőnek ingadozik a formája, hol fent van, hol pedig lent. Ám ő képes hosszútávon nagyon magas szinteken teljesíteni. Ha rossz napja van, még akkor is jól megy. Ez a következetesség a szezon során kifizetődő. A másik erőssége az, hogy képes gyorsan alkalmazkodni a körülményekhez. Nagyon gyorsan tud reagálni, legyen szó a beállítások módosításáról vagy bármi másról. A versenyzői kvalitásai is kiemelkedőek. A gumikezelése az egyik különleges képessége, ami a tehetségével párosul. Rengeteg munkát tesz bele, amit persze sokan nem látnak. Büszke lehetek arra, hogy a legjobb napjaimon képes voltam legyőzni őt.” – nyilatkozta a finn a The Sunnak.

     

  • Hamilton: Hozzák nyilvánosságra az FIA jelentését!

    Hamilton: Hozzák nyilvánosságra az FIA jelentését!

    Lewis Hamilton azt szeretné, ha mindenki láthatná az FIA jelentését az Abu Dhabi Nagydíjjal kapcsolatban.

    Hónapok óta téma a 2021-es szezonzáró futam. Az utolsó állomáson ugyanis vitatható döntések születettek, így a Szövetség megvizsgálta és megtárgyalta az eseményeket. Pár nappal ezelőtt az FIA új elnöke bejelentette, hogy Michael Masi már nem lesz versenyigazgató, továbbá új struktúra lép életbe az irányítás terén ettől az évtől.

    A Mercedes versenyzője ugyanakkor azt szeretné, ha mindenki láthatná a vizsgálat teljes eredményét. Kérése teljesülni fog, ugyanis a tervek szerint a Szövetség a szezonnyitó hétvégéjén hozza nyilvánosságra a jelentést.

    A csillagosok már nyilatkozta az üggyel kapcsolatban. Toto Wolff elmondta, „nagyon elégedett az új struktúrával, ugyanis így nem terheli egy ember vállát a felelősség.” A hétszeres világbajnok szerint pozitív az, hogy „az FIA lépéseket tesz”, és nem a homokba dugja a fejét.

    Hamilton hozzátette: még nem látta a teljes jelentést, ám véleménye szerint publikussá kell tenni azt, hogy „mindenki jobban megértse mi miért történt.”

    „Nem, még nem láttam. Nem hinném, hogy már elérhető. Izgatottan várom, nagyon szeretném már látni a jelentést. Remélem, mindenki számára elérhető lesz, és így jobban megérthetnek majd mindent. Végső soron minden ezen múlik, így tudunk csak pozitív irányba előre haladni.” – nyilatkozta a Racingnews365.com-nak a brit versenyző.

  • Ezért változott a Mercedes festése 2022-re

    Ezért változott a Mercedes festése 2022-re

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elárulta, miért hagyták el az eddigi Black Lives Matter inspirálta fekete színt az autóról.

    A konstruktőri bajnok 2020-ban váltott az Ezüstnyíl-megjelenésen, hogy pilótájukat, Lewis Hamiltont támogassák a sokszínűségért folytatott harcában. Az idei autó fő színe azonban ismét a Mercedes tradícionális szürkéje lett.

    „A fekete festés tisztán megmutatta a szándékunkat, hogy szeretnénk sokszínűbb és elfogadóbb csapat lenni.” ismertette Toto Wolff a W13-as bemutatóján.

    „Ez is a csapat része lett, ahogy az Ezüstnyilak szürke színe a történelmünkkel együtt. Csapatként tovább fejlődtünk ebből az elfogadással, ezért a jövőben ezüst és fekete lesz a színünk.”

    A csapat egy ötéves programot indított Accelerate 25 néven, ami azt hivatott biztosítani, hogy legalább a csapathoz érkezők negyede kisebbségi etnikumokból kerüljön ki.

    Az első évben majdnem 40 százalék volt ez az arány. Ezalatt a hölgyek aránya is nőtt két százalékkal, míg kisebbsége aránya megduplázódott, és 6%-ot ért el.

    „Ez nem arról szól, hogy megfeleljünk egy kitűzött célnak, hanem hogy a legjobb embereket vegyük fel etnikumtól, nemtől, vallástól és irányultságtól függetlenül. Ezzel talán meggyőzünk olyanokat is, akik nem gondolnák, hogy a mérnöki terület, a technológia vagy a motorsport érdekli őket. Ezzel szélesítjük azok körét, akikből választhatunk, és ez a teljesítményünket is javítani fogja.” – emelte ki a Mercedes első embere.

  • Hamilton: Verstappen azt tette, amit bárki más is tett volna

    Hamilton: Verstappen azt tette, amit bárki más is tett volna

    Lewis Hamilton tisztában van vele, hogy Max Verstappen csak annyit tett, mint amit bárki más is tett volna az azóta is vitatott, tavalyi Abu Dhabi Nagydíjon.

    A holland utolsó körös előzéssel nyert végül, miután a safety cart behívták, mielőtt az összes lekörözött visszavette volna a körét. Hamilton a vereség után körülbelül tíz héten keresztül nem is szólalt meg nyilvánosság előtt, csapata bemutatója alkalmával viszont elmondta, hogy nincs rosszban Verstappennel.

    „Ennek semmi köze Maxhoz” – erősítette meg a hétszeres világbajnok. „Max mindent megtett, amit egy versenyző megtenne, ha megkapná a lehetőséget. Ő egy nagyszerű versenyző, és ugyanúgy fogunk belevágni egy újabb csatába, mint tavaly. Nyilvánvalóan fejlődni fogunk a tavalyi tapasztalatok után.”

    „Nincs vele semmi bajom” – folytatta. „Nem neheztelek senkire. Nem hiszem, hogy ez valaha is jó dolog lenne, ha ezt magaddal cipelnéd, úgyhogy továbblépek. Nem rágódom a múlton, és ahogy már mondtam, frissnek érzem magam és teljes mértékben összpontosítok. Idén semmi sem tart vissza. Nem mintha tavaly lett volna bármi, de nem hagyom, hogy az idei év is olyan legyen.”

  • A Mercedes „boldog” az FIA döntése miatt

    A Mercedes „boldog” az FIA döntése miatt

    Toto Wolff elárulta, hogy „elégedettek” az FIA döntése miatt.

    Mikor a Ferrari bemutatta a 2022-es konstrukcióját csütörtökön, az FIA szép csendben közzétett egy videót. A felvételen az új elnök elmondta, hogy ettől az évtől a versenyigazgatói munkakör terén változások lesznek. Ezzel együtt Michael Masit is menesztették.

    A szezonzáró után a csillagosok voltak a legelégedetlenebbek az ausztrállal. Távozássát követően így a legtöbben a német gárda véleményére voltak kíváncsiak. Wolff a BBC Radio 4-nak a következőket mondta a hírrel kapcsolatban:

    „Úgy vélem az a legfontosabb, hogy továbblépjünk. Nagyon sok vita volt az Abu Dhabi Nagydíjjal kapcsolatban, méghozzá jó okból. Ahogy az a verseny véget ér, nos, nem úgy kell egy Forma-1-es világbajnokságnak végződnie. Az FIA viszont egy jó új struktúrát hozott létre, így mi elégedettek vagyunk.” – nyilatkozta a Mercedes vezetője.