Címke: Mercedes

  • Kravitz: A Ferrari eleget mutatott ahhoz, hogy a Mercedes komolyan vegye

    Kravitz: A Ferrari eleget mutatott ahhoz, hogy a Mercedes komolyan vegye

    Ted Kravitz, a Sky Sports szakértője úgy véli, hogy a Ferrari olyan formát mutatott a három nap során, ami miatt a Mercedesnek valóban aggódnia kell.

    A barcelonai teszt során a Scuderia egyenletes, jó tempót diktált. Ezen felül ők teljesítették a legtöbb kört is. Ezzel bebizonyították azt, hogy új konstrukciójuk megbízható és képes a konstans teljesítményére is.

    Mattia Binotto, ugyanakkor próbálta elhessegetni azokat a gondolatokat, hogy a vörösök tempóelőnnyel rendelkeznek. A svájci-olasz csapatfőnök szerint a bajnoki címért folytatott harcban ők még mindig „kívülállók”. Csupán esélyük lehet arra, hogy idén valamilyen formában beleszóljanak a legnagyobb trófeáért folytatott küzdelembe.

    George Russell ugyanakkor úgy érzi, valóban tartaniuk kell a Ferraritól és a McLarentől. A brit pilóta szerint az utolsó napot behúzó Mercedes csak a két rivális mögött van.

    Nehéz megjósolni az erősorrendet ezen a szakaszon, ugyanis az „altatás és trükközés” miatt a csapatok nem mutatják meg valódi potenciáljukat. Kravitz úgy véli, hogy a Ferrari valóban erős lehet idén, csakúgy, mint a Mercedes. A „sötét ló” viszont egyelőre a Red Bull.

    „Az, hogy mely csapatok állnak most az első három helyen, egy nagyon jó kérdés. Az utolsó napon mutatta meg ugyanis a 2021-es bajnokág első két helyezettje, hogy nagyjából mi van a tarsolyában. Max Verstappen lenyűgöző kört ment a keményebb gumikon. Nem volt olyan gyors, mint a Mercedes, ám ő az eggyel keményebb komponenst használta, így ott lehet. A szakaszok végén 1-2 igazán gyors köre volt a Mercedesnek, így George Russell majd Lewis Hamilton az élre állt. Ám valójában a Ferrari vitte a prímet a teszten. Eleget mutattak ahhoz az első két napon, hogy a Mercedes komolyan vegye őket és aggódni kezdjen. A kérdés már csak az: mit tud a Red Bull? Egy kis ízelítőt láttunk csupán ezzel kapcsolatban az utolsó napon.” – nyilatkozta a Sky Sports szakértője.

     

  • Hamilton már nagyon várja „minden idők legizgalmasabb szezonjának” kezdetét

    Hamilton már nagyon várja „minden idők legizgalmasabb szezonjának” kezdetét

    Hosszú időt követően esett meg az Lewis Hamiltonnal, hogy elbizonytalanodott azon téren, hogy folytassa-e a már 15 éve tartó karrierjét a Forma-1-ben. A hétszeres világbajnok végül maradt és már nagyon várja a 2022-es évadot, ami a nagy szabályváltozások miatt rendkívül izgalmasnak ígérkezik.

    A brit lelkesedése már abból is látszódott, hogy a barcelonai tesztek során mindegyik csapat autóját – a Red Bullét különösen – megnézte közelebbről, amikor a bokszutcában sétálgatott. A Mercedes klasszisa egy média esemény során elmondta, hogy szerinte az új kinézetű autók miatt a mostani lesz a legjobb és legizgalmasabb szezon sportág történetében.

    „Jelen pillanatban még senki nincs tisztában azzal, hol is helyezkedik el az erősorrendben” – mondta Hamilton. „Már csak emiatt is várom nagyon az idei év első versenyét, hogy fény derüljön erre a kérdésre.”

    „Minden szezon különleges valamiért. Eddig azonban egy adott szabályrendszer alapján fejlődtek az autók évről évre, azonban most vadonatúj autókat vezethetünk majd. Már hónapokkal a bemutató előtt láttam a W13 tervrajzát és már akkor tudtam, hogy ezek a konstrukciók teljesen másak lesznek. Most valamilyen szinten a riválisok autóit is próbáljuk megérteni, mert nem mindenki választotta ugyanazt az utat, ami a fejlesztéseket illeti” – zárta Hamilton, aki, ha idén világbajnok lesz, akkor ő lesz a sportág egyedüli rekordbajnoka.

  • Sajtó: A Ferrari motorikusan egy szinten van a Red Bull-lal és a Mercedesszel

    Sajtó: A Ferrari motorikusan egy szinten van a Red Bull-lal és a Mercedesszel

    Egyes források szerint a Ferrari olyan nagyot tudott előrelépni a tél folyamán motorfronton, hogy egy szintre kerülhetett a Red Bull-lal és a Mercedesszel ezen téren.

    2022 a változások éve lesz a Forma-1-ben az új szabályoknak köszönhetően, akiknek köszönhetően az autók és az abroncsok is megváltoznak majd. Az idei évtől a jelenlegi motorszabályokat is befagyasztották egészen 2025-ig. Emiatt a mostani téli szünet volt az utolsó lehetőség az F1 istállói számára, hogy fejlesztéseket eszközöljenek a hajtásláncaikon.

    A turbóhibrid éra 2014-es kezdete óta a Mercedes sokáig egyeduralkodó volt a motorok terén, azonban a Honda a tavalyi szezonban fel tudott lépni a szintjükre. A La Gazzetta dello Sport sajtóértesülései szerint pedig az idei évtől a maranellói istálló is csatlakozhat az előbb említett kettőshöz.

    „A pletykák arról szólnak, hogy Maranellóban óriási fejlődésen ment keresztül a belső égésű motor és a hibrid rendszeren is sokat javítottak” – állt a forrásban. „A Ferrari ezen újításokkal pedig akár a Mercedes és a Honda erőforrásának teljesítményének leadására is képes lehet majd.”

    Az erőforrás fronton a Renault-nál vannak jelen pillanatban a legnagyobb gondok, ugyanis Fernando Alonso az utolsó tesztnapon kénytelen volt félreállni az A522-jével. Ugyan a megállást feltehetően egy hidraulikai probléma okozhatta, ezek a megbízhatósági gondok egyáltalán nem jó hírek az enstone-i istálló számára.

    A Ferrari minden esetre eddig minden szempontból pozitív, ugyanis a gyorsaságuk mellett az F1-75 megbízhatóságával sem akadtak problémák. Ez abban látszódik a legjobban, hogy ők tették meg a legtöbb kört a tesztnapok során, szám szerint 439-et. Rövidesen ki fog derülni a szezonnyitó versenyen, hogy a Tifosinak lesz-e miért örülnie vagy sem.

  • Az Alpine szándékosan leplezte erejét Barcelonában

    Az Alpine szándékosan leplezte erejét Barcelonában

    Alan Permane, az Alpine sportigazgatója szerint a DRS használatának mellőzése és a szándékosan nagyobb üzemanyagmennyiség használata elfedte a csapat esetleges fejlődését. Az enstone-i bázisú csapat visszafogottan teljesített az első barcelonai teszten, és a három nap alatt nem igazán tudta megzavarni az időmérők élmezőnyét. Az Alpine ugyanakkor azóta elárulta, hogy a barcelonai teljesítményükhöz képest sokkal jobb helyen érzik magukat.

    Az, hogy nem használták a DRS-t, a hírek szerint körönként körülbelül hét tizedet ér, és az autó nagy mennyiségű üzemanyaggal való körözése elfedte a csapat teljesítményét. Permane-t a Motorsport.com kérdezte:

    „Nem akarok úgy hangozni, mintha kifogásokat keresnék. Azt se mondom, hogy kimegyünk, és megverjük a Mercedest meg a Red Bullt, de úgy gondolom, remek helyzetben vagyunk. Az a kör, amit Fernando az utolsó délelőtt ment, bár csak egy kör volt, nagyon hasonló volt ahhoz, amit Max Verstappen ment egy időben, bár ő DRS-t használ. Ha a GPS adatokat összehasonlítjuk, amit az FIA-tól kapott rendszerekkel megtehetünk, a nyomok majdnem azonosak, eltekintve az egyenesektől, ahol rengeteg időt veszítünk.

    Fernando kifejezetten elégedett volt az autóval. Az éjszaka folyamán találtunk néhány fontos dolgot a beállítások terén, és tényleg lenyugtattuk az autó hátsó részét. Ha egy másik C3-ast tettünk volna fel azon a ponton, akkor lett volna még három-négy tized benne, és akkor hirtelen nagyon-nagyon közel kerültünk volna. Nem akarom azt állítani, hogy minden rendben van, és teljesen megnyugodtunk. Természetesen izgulunk. De semmiképp sem leszünk az időmérő edzések alján. Az a meglátásom, hogy valószínűleg egy kicsit közelebb vagyunk az élmezőnyhöz, mint tavaly év végén.”

    Az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi megerősítette, hogy a Renault a teljesítményt választotta a megbízhatóság helyett a motorjuknál. A 2025-ben lejáró erőforrás-fejlesztési befagyasztás tiltja a teljesítményfokozó módosításokat, de a megbízhatósági változtatásokat lehetővé teszi. Permane elárulta, hogy az istálló más területeken is óvatos, és hogy aggódnak amiatt, hogy a DRS nagy sebességnél problémákat okozhat. Így magyarázta el a jelenséget:

    „Egyszerűen csak volt valami az autón, és nem éreztük megfelelően magunkat. Őszinte leszek, ez a végsebességhez kapcsolódik, tehát ez egy terheléses dolog. Csak elővigyázatosak vagyunk. Nem arról van szó, hogy ne tudnánk megcsinálni, vagy félünk, vagy aggódunk valami miatt, vagy azt gondoljuk, hogy valami el fog törni. Csak következetesek vagyunk. Csak arra gondoltunk, hogy ne vállaljunk kockázatot. Használjuk ki ezt a hetet arra, hogy kilométereket gyűjtsünk, és úgy menjünk Bahreinbe, hogy ott minden kész legyen. Kár, mert ez a nagy teljesítménynövekedés, több mint hét tizedet jelent számunkra körönként. Szóval ez egy nagyon masszív köridő. Csak éppen itt tartunk.”

  • A Mercedes és a Red Bull is jelentős fejlesztéseket vihet majd a szezonnyitóra

    A Mercedes és a Red Bull is jelentős fejlesztéseket vihet majd a szezonnyitóra

    A tegnapi nap folyamán véget ért a szezonközi tesztelés Barcelonában és egyes források szerint a Mercedes és a Red Bull autóján is számos új elemet találhatunk majd a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon.

    A tavalyi év bajnokaspiránsai a téli tesztek első két napján a McLaren és a Ferrari mögé szorultak és Lewis Hamilton a csütörtöki napot az utolsó helyen fejezte be, ami egyáltalán nem egy szokványos pozíció a számára. Azonban egy nappal később a sorrend első helyén találta magát a három napos teszt leggyorsabb időeredményével.

    A Red Bull sem volt rest, mert a brackley-i istálló két versenyzője mögött ők voltak a leggyorsabbak Sergio Pérez, Max Verstappen sorrendben. Az energiaitalosok a rendkívül szűk oldalszekrényeikkel sokkolták a riválisaikat Barcelonában, köztük Hamiltont is, aki még szemügyre is vette az RB18-on található megoldást. Azonban nem szabad készpénznek venni, amit Spanyolországban láttunk, mert a csapatok nagy része még nem mutatta meg a foguk fehérjét. Bőven benne van a pakliban az, hogy a két top csapat Bahreinben egy teljesen más autóval fog majd pályára gurulni két hét múlva

    „Felmerült az a dolog, hogy mindkét csapat az autója egy korábbi verziójával tesztelt és a véglegest csupán majd a szezonnyitón láthatjuk majd tőlük” – véli a Forma-1 hivatalos oldalának újságírója, Lawrence Barretto. „Számos forrás szerint a Red Bull számos fejlesztést fog hozni a szezonnyitóra, miután a teszten az autó megbízhatósága mellett a rendszerek is rendben működtek. A következő hét folyamán már a teljesítményre fognak majd összepontosítani.”

    Barretto valami hasonlóra számít majd a Mercedestől, akik már a mostani három nap során is vetettek be kisebb újításokat a W13-on. A bajnoki címvédő istállónak nagyon jól sikerült a pénteki időmérős szimulációja és az autóval sem akadt technikai probléma, ami bíztató jel a számukra. Az F1 hivatalos oldalának újságírója azonban nem várja azt, hogy a Ferrari képes lesz arra, amire vélhetően a Bikák és az Ezüst Nyilak igen.

  • Andretti megerősítette, hogy 2024-től Renault motorral jönnének az F1-be

    Andretti megerősítette, hogy 2024-től Renault motorral jönnének az F1-be

    Amennyiben az Andretti Global felvételt nyer a 2024-es F1-es mezőnybe, az amerikai csapat Renault erőforrást kap, ami a jelek szerint jó hír Toto Wolffnak is. Mario Andretti a múlt héten jelentette be, hogy fia, Michael bejelentkezett az FIA-nál a 2024-es Forma-1-es rajtrácsra. Amíg az FIA mérlegeli ennek az előnyeit és hátrányait, Andretti már több szerződést is megkötött, köztük egy motorszállítóval. Ez pedig a Renault lesz.

    Ugyan az Alpine vezérigazgatója, Laurent Rossi nemrég kijelentette, hogy a Renault számára most nem lenne megfelelő az idő egy második csapat ellátására, azt mondta, hogy a vállalat nyitott arra, hogy ezt a későbbiekben megtegye. Úgy tűnik, hogy ez 2024-re körvönalazódhat, és ez a második csapat az Andretti Global lesz. Mario Andretti a David Landnek adott interjúban így beszélt erről:

    „Most már hivatalos megállapodásunk van egy motorszállítóval, és mivel ez kikerült, ezt most már ki is mondhatom: a Renault lesz az.”

    Ez feltehetően jó hír a Mercedes motorsportfőnökének, Toto Wolffnak, Andretti ugyanis elárulta, hogy az osztráknak voltak aggályai a csapat Ferrarival való összeállásával kapcsolatban. Ha ez így történne meg, a Ferrarinak három ügyfele lenne – Andretti, Haas és Alfa Romeo -, ami megegyezne a Mercedes ügyféltriójával, ezek a McLaren, a Williams és az Aston Martin. Így nem lenne többé adott esetben az a plusz Mercedes-motoros szavazat. Andretti ennyit árult el erről:

    „Sok spekuláció volt, akár Toto Wolff részéről is, mert ő is aggódott, hogy esetleg a Ferrari lesz a befutó.”

    Nem csak a motorbeszállító az egyetlen dolog, amiről az Andretti Global döntött, a csapat az angliai bázisának telephelyét is megtalálta, ezért így folytatta az interjút:

    „Mi nem csak az új fiúk vagyunk a városban. Ismerjük az előfeltételeket, de van itt egy időtényező is. Ha egyszer azt mondtuk, hogy gyerünk, akkor mennünk kell. Szóval rengeteg munkát végeztünk. Tudjuk, hogy hol lesz az ingatlan, hol épül az épület. az Egyesült Királyságban. Tudjuk, hogy vannak olyanok, kiemelkedő személyek, akik már végeztek ilyen típusú munkát, ami az indításokat illeti. Rengeteg dologra gondoltunk.”

    Végül 1978 világbajnoka hozzátette:

    „Sok lépést kell megtenni, és ezt megértem, ez egy hatalmas vállalás. Ugyanakkor készen állunk rá. Hihetetlen partnerek állnak mellettünk, Michael is, és én végig ott leszünk. Jómagam már 67 éve vagyok ebben a szakmában, így tudjuk, mi folyik az Atlanti-óceán mindkét partján. És ez egy kiváló vállalkozás, egy csodálatos vállalás Michael részéről. Ez azt mutatja, hogy nagyon-nagyon elhivatott a sportágban. Ez az ő dolga most. Csak az autóversenyzésnek élünk, együtt lélegzünk vele, és ő most van abban a korban, hogy meg kell lépnie a kvantumugrást, ha úgy tetszik, hogy legalább 20-25 évet, jó 25 évet tudjon adni üzletileg. Tehát ennyi, szóval mi mindannyian benne vagyunk, és készen állunk az indulásra.”

  • Wolff: A Ferrari idén ott kell legyen az élmezőnyben

    Wolff: A Ferrari idén ott kell legyen az élmezőnyben

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff úgy gondolja, itt az ideje, hogy a Ferrari visszatérjen a győzelemért folytatott harcba, végtére is „ők számítanak a legnagyobb névnek” a Forma-1-ben.

    A Scuderia legutóbb Sebastian Vettel révén tudott futamot nyerni 2019-ben, Szingapúrban. A 2020-as év pocsékul sikerült, tavaly viszont már legalább 5 dobogó összejött nekik a konstruktőri harmadik hely mellett.

    „Szurkolóként, imádom a Ferrarit” – árulta el Toto Wolff az olaszokkal kapcsolatban. „Ők számítanak a legnagyobb névnek a Forma-1-ben, és az nem lehet, hogy a Ferrari nem versenyez a futamgyőzelmekért és a címekért. A bajnokság megnyerése viszont más dolog. Ehhez össze kell jönniük a dolgoknak. De mindannyiunk, vagyis a sportág rajongói miatt a Ferrarinak ott kell lennie az élmezőnyben, és az elmúlt években hiányoltuk őket.”

    A Ferrari legutóbb egyébként 2007-ben ünnepelhetett egyéni világbajnoki címet, még Kimi Räikkönennel értek fel a csúcsra.

    „A szenvedélyes Ferrari, és az olaszországi tifosi számára is fontos, hogy az autó versenyképes legyen” – tette hozzá. „Szóval remélem, hogy idén lesz néhány csapat, amely képes lesz futamokat nyerni és keményen harcolni a pályán.”

  • Hamilton: Ötletünk sincs, mi lehet az erősorrend

    Hamilton: Ötletünk sincs, mi lehet az erősorrend

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb az új, 2022-es autók bemutatkozását hozó barcelonai tesztsorozat harmadik és egyben utolsó napján.

    A hétszeres világbajnok a péntek délutáni körével egyben a hét leggyorsabb körét is megfutotta. Mögötte épp új csapattársa, George Russell végzett, szűk egy tizeddel.

    „Érdekes néhány nap volt ez” – mondta Hamilton az eseményt követően. „Nem ez volt a legkönnyebb és legsimább teszt, de egyértelműen volt néhány nehézség, amit le kellett győznünk. Természetesen mindig több kört szeretnénk, de elégedett vagyok a mai nappal. Azt hiszem, ma majdnem 100 kört futottam, szóval egy félnapos etaphoz képest ez nem is olyan rossz. Ezzel az autóval és a gumikkal nagyon más menni az előző évekhez képest, de dolgozunk rajta. Csak le kell töltenünk az összes adatot, és a jövő héten minél többet kell dolgoznunk.”

    Délutánra fellocsolták a barcelonai pályát, hogy a csapatok kipróbálják az új intermediate gumikat is, a nap végére pedig a felszáradt pályán lehetett könnyű autóval próbálkozni, ezt tette Hamilton is.

    „Sokkal jobb volt, mint korábban, amikor nedves volt” – vélekedett a teszt utolsó részéről. „Az autó határozottan jobban érezte magát a frissebb gumikkal, és jó volt érezni a különböző keverékeket.”

    Végül megkérdezték a brittől, hol látja magukat az erősorrendben: „Fogalmunk sincs, hogy hol állunk.”

  • A McLaren az Andrettit szívesen látná a Forma-1-ben

    A McLaren az Andrettit szívesen látná a Forma-1-ben

    A McLaren főnöke, Andreas Seidl is jelentkezett és kijelentette, hogy szívesen látná Andrettit a királykategóriában.

    Miután a Sauber felvásárlási szándéka kudarcot vallott, a korábbi McLaren-versenyző, Michael Andretti amerikai alakulata most azt fontolgatja, hogy a sportág tizenegyedik csapata lesz. Toto Wolff, a Mercedes főnöke szerint azonban még a 200 millió dolláros „felhígulás elleni” díj sem lenne elég meggyőző a csapatok számára, hogy megnyissák az ajtót Andretti előtt. Az AlphaTauri részéről, Franz Tost egyetért ezzel:

    „Már így is tíz nagyon jó csapatunk van. Végső soron a döntés az FIA-n és a FOM-on múlik, de ha Michael Andretti új istállót akar alapítani, minden összetevő adott és az összes csapat egyetért, akkor igen, jöjjenek. Egyébként ne.”

    A McLaren német csapatfőnöke, Seidl azonban másképp látja a dolgot, az ő főnöke pedig a kaliforniai Zak Brown:

    „A mi részünkről természetesen üdvözölnénk az Andretti csapatot. Maga a név és egy amerikai csapat megjelenése is segíti az Egyesült Államokban a Forma-1 terjeszkedését. A több csapat több lehetőséget jelent a fiatal versenyzőknek. Így a mi szemszögünkből nézve is minél hamarabb eléri a csapatok száma a 12-t, annál gyorsabban nő a franchise értéke mindannyiunknak. Így mi nyitottak vagyunk egy új csapat megjelenésére. Velük szívesen versenyeznénk.”

  • Russell: A Ferrari és a McLaren is előttünk jár

    Russell: A Ferrari és a McLaren is előttünk jár

    George Russell szerint a Ferrari és McLaren is rendkívül versenyképesnek tűnik az első két tesztnapot követően. A Mercedes fiatal brit versenyzője úgy gondolja, hogy a brackley-i istálló jelen pillanatban az előbb említett két istálló mögött helyezkedik el az erősorrendben.

    Russell a tegnapi teszt délutánja folyamán pont egy teljes versenytávot, 66 kört tett meg Barcelonában. A brit fiatal azt a Lewis Hamiltont váltotta, aki csütörtökön a délelőtt folyamán folytathatta az ismerkedést a W13-mal. A tegnapi tesztnapot végül Charles Leclerc húzta be Pierre Gasly és Daniel Ricciardo előtt, azonban ezen eredményekből nem szabad megítélni a csapatok közötti erősorrendet.

    Russell a csütörtöki nap végén elárulta, hogy rendkívül érdekesnek találja azt, ahogyan a csapatok különböző módon próbálják meg felvenni a ritmust a sportágba megérkező vadonatúj szabályrendszerben.

    „Nagyon sok érdekes megoldást láthattunk már, azonban a tesztelés pontosan erről szól. Vannak olyan csapatok, akik nagyon gyorsnak tűnnek. Jelen pillanatban a piros és a narancssárga sínű autót birtokló csapatra gondolok. Meglátjuk, hogy mit hoz majd a holnap és arra is kíváncsi vagyunk, hogy a bahreini tesztig mennyit fogunk tudni majd javulni.”

    „Nem hinném, hogy mi lennénk elöl” – folytatta a brit, aki a tavalyi évben Belgiumban megszerezte első dobogós helyezését a Forma-1-ben. „A Ferrari és a McLaren időmérő és versenyszimulációi is jónak tűnnek idáig és mindezek mellett még a gumikat is jól kezelik.”

    „Senki tudja, mi a valós sorrend. Annyi biztos, hogy mindannyian más és más programokat teljesítünk a tesztnapok során. Ha pedig megnézzük a nagy átlagot, akkor látszik, hogy ez a két csapat jelen pillanatban előttünk jár. Minden esetre meglátjuk majd, mi lesz. Mindössze két tesztnapról beszélünk, a bajnoki cím sorsa pedig nem az első téli tesztek folyamán dől el.”