Címke: Mercedes

  • Susie Wolff: Lewis személyisége ugyanolyan, mint 20 éve

    Susie Wolff: Lewis személyisége ugyanolyan, mint 20 éve

    Susie Wolff szerint a sikerek sem változtatták meg Lewis Hamiltont.

    2007-ben csatlakozott a brit versenyző a száguldó cirkusz világához. Ez idő alatt 7 világbajnoki címmel, 103 győzelem és 103 rajtelsőséggel lett gazdagabb.

    Az Formula E-ben szereplő Venturi Racing ügyvezetője korábban a hétszeres világbajnokkal gokartozott együtt. Susie szerint a hírnév és a vagyon nem változtatta meg a 37 éves versenyző személyiségét:

    „Abszolút ugyanolyan, ezt fenntartások nélkül állítom. Két nappal ezelőtt épp visszaemlékeztünk pár dologra a gokartos időszakunkból. Ha már egy ideje nem láttuk egymást, és valahol összefutunk, mindig megkérdezi, hogy vannak a szüleim (John és Sally).  Ilyenkor sokat nosztalgiázunk. Jó pár versenyt néztem meg az apjával, Anthonyval. Ő teljesen ugyanolyan maradt. Csodálom és tisztelem Lewist, azért amit elért, és amiatt is, hogy úgy alakítja az életét, hogy a legjobb versenyző legyen. Hihetetlen volt figyelemmel kísérni, milyen mélyre tudott ásni önmagában a nyomás alatt. Bennem ez nem volt meg, én nem voltam ilyen mértékben versenyző. Neki hihetetlen képességei vannak az autóban, és azon kívül is.” – nyilatkozta Wolff a Beyond the Grid legújabb részében.

    A Williams ex-tartalék versenyzője csodálja a hétszeres világbajnokot azért, amiért kiáll a véleményéért.

    „Lewis versenyzőként és emberként is inspirál. Nyilván én is látok negatív kommenteket azzal kapcsolatban, hogy mit csinál és mennyire hangos bizonyos témákkal kapcsolatban. Tudjátok, bátorság kell ahhoz, hogy más legyen. Én is más voltam a paddockban. Könnyű ugyanolyannak lenni, felbukkanni, versenyezni, elmenni és nem aggódni. Neki van mersze másnak lenni, kiállni más ügyek kapcsán, használni a platformjait és megszólítani a rajongóit. Ez dicsérendő, mert a könnyebbik út az, amikor nem teszel semmit.”

  • Leclerc nem fél Verstappentől: Úgy vélem, elég erős vagyok

    Leclerc nem fél Verstappentől: Úgy vélem, elég erős vagyok

    Charles Leclerc nem retten meg attól, hogy Max Verstappennel küzdjön.

    Az új éra kezdetén a Ferrari és a Red Bull emelkedik ki a mezőnyből. Így a monacói pilóta és a holland versenyző ismét összecsaphat egymással.

    2021-ben ádáz küzdelem folyt a Bikák fenegyereke és Lewis Hamilton között. Olykor-olykor mindketten keményen neki feszültek a másinak. A kiesések száma megnövekedett, mivel nem akartak engedni az ellenfélnek.

    A brit pilóta szerepét némileg a Ferrari versenyzője vette át, így neki kell küzdenie Verstappennel. Leclerc-t azonban nem ijesztette meg a feladat.

    „Elég erős vagyok a kerék a kerék elleni küzdelemben, de igyekszem még tovább fejlődni. Maxszel (Verstappen) együtt gokartoztunk, így nagyon jól ismerem őt. Volt pár nagyszerű párharcunk, amik hasznosnak bizonyultak a saját vezetési stílusunk fejlődéséhez is.” – nyilatkozta a vörösök versenyzője.

  • Luyendyk: Sajnáltok valakit, aki 50 milliót keres évente?

    Luyendyk: Sajnáltok valakit, aki 50 milliót keres évente?

    Arie Luyendyk nem tudja sajnálni a mentális nehézségekkel küzdő Lewis Hamiltont.

    A hétszeres világbajnok nemrég az Instagram-oldalán beszélt arról, hogy milyen nehéz számára az idei év. Nehezen tud pozitívan gondolkodni, a világban történő dolgok miatt. Ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy sosem szabad feladni a reményt, tovább kell mindig küzdeni.

    Az IndyCar ex-versenyzője viszont nem tudja sajnálni a Mercedes versenyzőjét. A Ziggo TV műsorában kielemezték Hamilton eddig látott teljesítményét és a mentális egészséggel kapcsolatos bejegyzését.

    Robert Doornbos átérezte Hamilton helyzetét:

    „Minden szezonban bajnok akar lenni, minden évben fel kell töltődnie, mert a legtöbben ráfigyelnek. Ez persze nem egyszerű, így én megértem őt.”

    Luyendijk azonban máshogy látta a dolgot:

    „Én egyáltalán nem tartom ezt olyan nehéz feladatnak. Most komolyan sajnálni akartok valakit, aki 50 milliót keres évente és a mezőny legjobb autóját vezette eddig? Én nem tudom sajnálni.” – nyilatkozta a holland ex-pilóta.

     

  • Berger Senna és Prost közé tenné Hamiltont

    Berger Senna és Prost közé tenné Hamiltont

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton versenyzéshez való hozzáállása Ayrton Senna és Alain Prost nagyon különböző stílusának keveréke.

    Hamilton régóta azonosul a feltűnő, karizmatikus Sennával, aki 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben is világbajnoki címeket nyert. Megígérte, hogy idén követi példaképét, és „agresszívabb versenyző” lesz, miután tavaly elvesztette a bajnokságot Max Verstappennel szemben.

    Berger ugyanakkor lát valamit Prost hűvös, analitikus gondolkodásmódjából is, amely 1985 és 1993 között négy bajnoki címet eredményezett a franciának. Reméli, hogy a brit végül nem távolodik el túlságosan ettől a „nyugodt” egyensúlyi ponttól. Erről az Autosport magazinnak beszélt:

    „Nem tudom, hogy lenne-e olyan agresszív, mint Max volt, hogy ez jó irányba vinné-e. Nekem kifejezetten okosnak tűnik, ahogyan Hamilton néha utat enged, hogy ne ütközzön, hanem máshogy oldja meg. Csak azt látom, hogy Lewis annyi tapasztalattal rendelkezik, hogy igen higgadt. Végig élt az esélyeivel.”

    Berger úgy érezte, hogy Hamilton vezetése „egyszerűen tökéletes volt” 2021-ben. Egyetlen kivétel volt, Silverstone-ban, ahol Verstappennel ütközött, és a Red Bullt a korlátba küldte, de így is megnyerte magát a futamot. A 62 éves osztrák elmondta, hogy szerinte Verstappen közelebb állt Senna érzelemvilágához, a nyers érzelmekhez és az agresszióval a volán mögött, míg Hamilton saját megközelítése szerint „valahol középen van” Senna és Prost között.

    Berger ugyanakkor elgondolkodott azon, hogy ez idén megváltozhat-e, ha kiderül, hogy a Red Bullnak van a legjobb autója a rajtrácson, véget vetve a Mercedes évek óta tartó dominanciájának:

    „Idén, ha a Red Bull lesz a legjobb autó, talán Max alkalmazkodni fog, és másképp fogja csinálni. Lehet, hogy nem lesz szüksége erre az agresszióra. Amennyiben ilyen agresszív vagy, és nem jön össze, összeérsz, vagy kiesel a versenyből, az fáj. Amikor tudod, hogy jobb az autód, jobb, ha hosszútávon játszol. Azt kell mondani magadnak, hogy: „Oké nekem rosszabb, ha elveszítem ezt a futamot néhány ponttal, mert másképp fogom visszaszerezni.” Azon múlik minden, hogy mennyire jó a csomagod.”

    Berger három szezonon át volt Senna csapattársa a McLarennél. Összesen 210 versenyen indult olyan csapatoknál, mint az Arrows, a Benetton és egy hosszú idő a Ferrarinál – bár nem fedték egymást Prost maranellói szolgálati idejével. Így zárt végül:

    „Továbbra is Sennát teszem az első helyre, mert Senna sármja és személyisége egy másik szint volt. Ugyanakkor a sportszakmai oldalról szerintem Lewis ugyanolyan jó, mint Senna volt. Végeredményben nekem, az itt töltött 45 év után, Lewis és Senna a két legjobb, akit valaha láttam.”

    Mióta visszavonult a versenysporttól, Berger a DTM sorozat működtetéséért felelős promóter elnöke lett. Azonban ott volt például az idei Szaúd-Arábiai Nagydíjon Jeddah-ban is.

  • A Mercedes egyelőre kísérletezik, ami újabb időmérős drámákat hozhat

    A Mercedes egyelőre kísérletezik, ami újabb időmérős drámákat hozhat

    Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatójának szavai alapján egyáltalán nem biztos, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíjon esett ki utoljára az istálló valamelyik  autója az idén az időmérő edzés első szakaszában. A szakember szerint jelenleg a problémáik megértése és megoldása mellett a veszteségek minimalizálása a fő céljuk.

    Egyelőre senki, még a Mercedes mérnökei sem tudják megmondani, hogy Lewis Hamilton és George Russell idei autója mikortól lehet képes felvenni a versenyt a Ferrarikkal és a Red Bullokkal. A konstruktőri címvédő ugyanis még az idei problémáinak a megértésével van elfoglalva. És amíg nem sikerül jelentősen javítania a W13-as versenyképességén, a kármentéssel és a kísérletezéssel lesz elfoglalva. Amennyiben pedig utóbbi rosszul sül el, az Lewis Hamilton legutóbbi szerepléséhez hasonló meglepő időmérős kieséseket és szenvedős futamokat hozhat.

    „Nincsenek illúziónk arról, hogy mekkora a teljesítménybeli lemaradásunk, ami Jeddah-ban végül kicsit nagyobb volt, mint Bahreinben. Mind egy körön, mind a hosszú etapokon elég nagy különbséget kell ledolgoznunk, ha fel akarjuk venni a versenyt a Ferrarikkal és a Red Bullokkal” – nyilatkozta Andrew Shovlin, a Mercedes mérnökigazgatója a csapat szokásos versenyhétvége utáni kérdezz-felelek videójában.

    A szakember szerint ugyanakkor van pozitívum is abban, hogy jelenleg mérföldekre van a tempójuk a két élcsapatétól. Mégpedig az, hogy a középmezőny istállóinál még így is stabilan gyorsabbak (kivéve, amikor rossz irányba mennek a beállításokkal). Ennek köszönhetően nagyobb a mozgásterük a kísérletezésre.

    „Ami a mögöttünk levőket illeti, úgy néz ki, hogy van egy kis előnyünk a középmezőnyhöz képest. Persze jó munkát kell végeznünk, hogy előttük legyünk, de most van egy kis különbség, ami lélegzetvételnyi előnyhöz juttat minket. Ez lehetővé teszi, hogy kísérletezzünk a versenyhétvégéken, és megpróbáljunk olyan megoldásokkal előállni, amelyek növelik az autó teljesítményét” – magyarázta a szakember.

    Merthogy a jelek szerint Jeddah-ban Lewis Hamiltonnal inkább kísérleteztek. Ettől azt remélték, hogy esetleg beleszólhatnak a Ferrarik és a Red Bullok dolgába, míg George Russell esetében a biztos ötödik helyre hajtottak.

    „Lewis esetében mindig kísérletezünk a beállításokkal” – mondta Shovlin, aki szerint Szaúd-Arábiában jó irányt találtak péntekről szombatra. Ám miután a harmadik szabadedzésen elégedettek voltak a változtatásokkal, kicsit tovább mentek a választott úton, amivel túllőttek a célon. Mindez az időmérőre nagymértékű tapadásvesztést eredményezett a hátsó tengelyen, amitől Hamiltonnak tovaszállt az önbizalma, és már a Q1-ben kiesett. 

    A szakember szerint „jelenleg az a gond, hogy az autó nem elég gyors, és hacsak nem találjuk el a tökéletes beállításokat, a kiesés kockázatával kell szembenéznünk az időmérő első két szakaszában.” És hogy mi erre a megoldás? „A lehető leghamarabb gyorsabbá kell tennünk a kocsit” – jelentette ki.

    Két fronton küzdenek egyszerre

    A W13-as gyorsabbá tétele viszont alighanem egyelőre odébb van. Shovlin elmondása szerint jelenleg még azon dolgoznak, hogy egyáltalán megértsék, mi a gond. „Ez egy olyan probléma, amit a Brackley-ben és Brixworth-ben található központunkban fogunk megoldani. Mindenki nagyon keményen dolgozik, hogy megpróbáljuk megérteni a problémát, és megoldásokkal álljunk elő. Ezt a következő néhány versenyhétvége során szakaszokra bontva fogjuk megtenni. A pályán mindent elkövetünk, hogy minimalizáljuk a veszteségeket, és a lehető legtöbb pontot szerezzük.”

    A Mercedes tehát, ha úgy tetszik, jelenleg két vasat tart a tűzben. Az egyikkel igyekszik a nem túl gyors autójával a lehetőségekhez mérten a legjobban szerepelni, a másikkal pedig rájönni, hogy mitől lassú a kocsi, és megoldást találva gyorsabbá tenni azt.

    „Ennek az egésznek két eleme van. Az egyik a teljesítmény maximalizálása az adott versenyhétvégén, a nagyobb része pedig, hogy megpróbálunk visszatérni arra a szintre, amelyen pole pozíciókért és futamgyőzelmekért küzdhetünk” – mondta a rangidős mérnök.

    A Mercedes tavaly bemutatta, hogy azok a csapatok is folyamatosan tanulnak az autójukról, amelyeknek győzelemre képes versenygép áll a rendelkezésére. Így a szezon végén is képesek gyorsulni a jobb megértés következtében. Shovlin rámutatott, hogy miután még csak az idény elején vagyunk, ez a tanulási görbe meredekebb, nekik pedig ilyen körülmények között kellene az autóját szintén folyamatosan egyre jobban megértő Ferrarinál és a Red Bullnál nagyobb léptékben haladniuk.

    „Tudjuk, hogy fel kell gyorsítanunk ezt a folyamatot, és a lehető leggyorsabban a lehető legnagyobb teljesítménynövekedést kell elérnünk” – tűzte ki a legfontosabb célt a szakember.

  • Russell: A problémáink 99 százelékát egyetlen dologgal ki lehetne javítani

    Russell: A problémáink 99 százelékát egyetlen dologgal ki lehetne javítani

    George Russell szerint a Mercedesnek a delfinezés problémáját kellene megoldania, ezzel pedig egy csapásra minden gondjuk elillanna.

    A legutóbbi nyolc szezon konstruktőri bajnoka az idei évad első két versenyén látványosan szenvedett magához képest, és hiába állnak jelenleg is a bajnoki 2. helyen, a Ferrari és a Red Bull most más liga. A W13 legnagyobb problémája az egyenesekben jellemző pattogás. Hamilton legutóbb tizedik lett az autóval, míg Russell mindkét versenyen a legjobb ötben végzett.

    „A garázs Lewis felőli oldalán valószínűleg konzervatívabbak voltak a beállításokkal, mint mi” – vélekedett csapattársa helyzetéről Russell. „Ez volt a különbség, és ez egy nagyon finom határvonal a megfelelő és nem megfelelő tartomány között. Nagyon sok tényező játszik ebben szerepet, és néha megváltoztatjuk a beállításokat, mert azt hisszük, hogy javulni fog a helyzet, de ettől csak rosszabb lesz. Nagyon sok a változó az autó mechanikai merevsége, a padlólemez merevsége, a padlólemez kialakítása, és a gumiabroncsok nyomása terén is.”

    Russell elmagyarázta azt is, milyen hatással van az aerodinamikai teljesítményre a motorbeállítás megváltoztatása: „Minél gyorsabban mész, annál rosszabb lesz, így ez megnehezíti a kvalifikációt, mert a motorokat maximális teljesítményre állítjuk, hogy gyorsabbak legyünk az egyenesben. Ez több leszorítóerőt és több delfinezést okoz, így szinte meg kell előznünk ezt a problémát. A versenyen is több leszorítóerő van zárt DRS-nél. Ez egy másik tényező, amit figyelembe kell vennünk, szóval még mindig tanulunk, és ezért vagyunk messze az optimálistól. Ha megoldjuk a delfinezést, az a problémáink 99 százalékát megoldja.”

  • Hamilton: A Forma-1 olyan, mint egy vidámpark

    Hamilton: A Forma-1 olyan, mint egy vidámpark

    Lewis Hamilton szerint a Forma-1 hasonlít egy vidámparkhoz, ugyanis sosem lehet benne unatkozni.

    A hétszeres világbajnok 2007 óta tagja a száguldó cirkusznak. Ez idő alatt számos rekordot megdöntött vagy beállított, a Mercedesszel évekig uralták a mezőnyt. Ugyan idén problémákba ütköztek, ám a csillagosok nem adják fel, még az idei szezonban szeretnének visszatérni a győztesek utcájába.

    Mercedes a STEM-projekt elindítása kapcsán a Mulberry Schools Trust Grouppal működik együtt. Így a gyerekek egy kérdezz-felelek órát tartottak, ahol a brit versenyző válaszolt a kíváncsiskodóknak.

    Arra a kérdésre, hogy meglehet-e unni az F1-et és a versenyzést, Hamilton így reagált:

    „Nem unom meg a versenyzést. A munkám nagyon sok elemet hordoz magában, nemcsak arról szól, hogy körbe-körbe megyünk. Egy nagy csoport tagja vagy, amiben rengetegen dolgoznak. Fotózásokon veszel részt, körbe utazod a világot, és van egy edzésprogramod is. Ez után jöhet csak a szórakozás, ami a versenyzés. Úgy kell elképzelni, mintha minden hétvégén elmennél a vidámparkba és mindig más-más hullámvasútra ülnél fel. Különböző pályák vannak, ahol mindig új kihívás vár rád. Így sosem unalmas.” – fejtette ki a Mercedes versenyzője.

    Hamilton bízik abban, hogy a W Series ugródeszka lehet a női versenyzőknek:

    A női sorozat idén is az F1-hez csatlakozva vonul fel, hogy a hölgyeknek is adjon lehetőséget a versenyzésre. A győztes pénzjutalomban részesül minden évben, amit karrierje beindítására fordíthat.

    Egy iskolás diáklány megkérdezte Hamiltont arról, hogy egy napon ő is lehet-e a F1-es versenyző. A hétszeres világbajnok így felelt:

    „Persze, 100%-osan lehetsz versenyző. Jelenleg ott van a W Series, ami rengeteg nagyszerű női pilótát sorakoztat fel. Remélem, hogy néhányan közülük a Forma-1-ig is eljutnak.”

  • Briatore elárulta melyik két versenyzőt szerződtetné, ha lenne pénze

    Briatore elárulta melyik két versenyzőt szerződtetné, ha lenne pénze

    Flavio Briatore elmondta, melyik két versenyzővel dolgozna együtt, ha lenne csapata és nagyon sok pénze.

    A botrányairól híres olasz ex-csapatfőnök jó érzékkel karolta fel a versenyzőket a múltban. Michael Schumachert és a Benettont a világbajnoki címig vitte, míg az eredményt később a Renault-val és Fernando Alonsóval is megismételte.

    Arra a kérdésre, hogy Max Verstappen és Charles Leclerc közül kit választana, Briatore így felelt:

    „Verstappent venném meg, ő a legjobb versenyző a Forma-1-ben. Ezt már tavaly is láthattuk. Idén viszont tapasztaltabb, hiszen már nyert bajnoki címet. Ám ha sok pénzem lenne, akkor mindkét versenyzőt vinném.” – nyilatkozta Briatore az F1i.com-nak.

    Az ex-csapatfőnök elégedett az új szabályokkal és az eddig látott párharcokkal.

    „Ez a Forma-1 teljesen más, szerintem ez mindenkinek jót tesz. Amerika újraéleszti a sportágat, Miamiban például három hónap alatt az összes jegy elkelt. Tavaly egy hihetetlen futammal fejeződött be a világbajnokság. Idén pedig a Ferrari kettős győzelmével kezdtünk, majd jött Szaúd-Arábia, ez elmúlt időszak egyik legszebb versenye. Nagyszerű volt ott a küzdelem.”

    A 71 éves vezető szerint a Ferrari pilótái olyan autóval rendelkeznek idén, ami méltó a tehetségükhöz. Briatore úgy véli, hogy a szezon során végig az élmezőnyben autózhatnak, ha folytatják ezt a tendenciát.

    „A Ferrari olyan autóval rendelkezik, ami az egész szezon során versenyképes lehet. A bajnokságban bármi megtörténhet. Az a fontos, hogy a konstrukció jól működjön. Menetelni fognak a végéig és remélhetőleg meg is nyerik a címeket. A versenyzőkön és a stratégián fog múlni a dolog.”

    Az olasz szerint a Mercedes is felfog éledni, így hamarosan már három csapat harcolhat a győzelmekért:

    „Két-három versenyen belül a Mercedes is odaér. Hamilton harcolni fog, ő ugyanis sosem adja fel. Ő egy nagy bajnok, így biztos vagyok abban, hogy visszatér. Alonso is jól teljesít.”

  • Bottas visszavágna és legyőzné a Mercedest: Minden adott ehhez

    Bottas visszavágna és legyőzné a Mercedest: Minden adott ehhez

    Valtteri Bottas célja, hogy korábbi munkaadói ellen versenyezzen, és le is győzze őket.

    Tavaly döntött úgy a Mercedes, hogy megvállnak a finn pilótától, és a helyére George Russellt ültetik. A nastolaira viszont lecsapott az Alfa Romeo, így a Forma-1-ben tudott maradni.

    Az új érában azonban fordult a kocka. A Mercedes már nem etalon, míg a svájci istálló nagyon is előre ugrott. Bottas rendre ott van a pontszerzők között, sőt olykor gyorsabb is, mint a csillagosok.

    A 32 éves versenyző felszabadult új alakulatánál, sőt le is nyűgözte munkatársait:

    „Nemcsak a sebességéről van szó, hanem a hozzáállásáról is. Annyira pozitívan fogja fel az egészet, hogy a csapatot is magával rántja.” – nyilatkozta Xevi Pujolar, (az Alfa Romeo főmérnöke) a Speedweeknek.

    A hinwili csapat és az autó tempója önbizalommal vértezi fel Bottast, így a finn megfogalmazta idei céljait:

    „Megvan mindenünk ahhoz, hogy felvegyük a versenyt a Mercedesszel és legyőzzük őket. Lehetünk a Ferrari és a Red Bull mögött a harmadik erő. Mostantól ez a célunk.”

  • „A Mercedes már nem az a csapat, amely tudja mit csinál”

    „A Mercedes már nem az a csapat, amely tudja mit csinál”

    David Tremayne szerint a Mercedes már nem olyan csapat, amely tudja, hogy mit csinál.

    A csillagosok idén nem tudnak harcba szállni a győzelemért. Ugyan Lewis Hamilton felállhatott a dobogó harmadik fokára Bahreinben, ám az eredményt inkább a szerencsének köszönhette, mintsem az autó teljesítményének.

    Az Ezüst Nyilak második fordulója még rosszabbul sikerült. A hétszeres világbajnok már a Q1-ben kiesett, míg a futamon csak egy pontot szerzett. George Russell mentetette meg némileg a csapat becsületét azzal, hogy az 5. helyen ért célba.

    Tremayne szerint a Mercedesnek kockáztatnia kellett, mivel tudták, hogy nem elég jó a tempójuk Jeddah-ban. Ám a hazardírozásuk nem jött be végül.

    „A Mercedes már nem az a csapat, ami tudja pontosan mit kell tennie. A problémáik arra kényszerítők őket, hogy a sötétben tapogatózzanak.” – idézi az újságírót a Formula1.com

    A brit szakértő szerint a Red Bull és a Ferrari a saját fegyverével vágott vissza a csillagosoknak. A 2022-es új ground effect szabályozásig az Ezüst Nyilak mindig az alacsony hasmagasságot választották, míg a Scuderia és a Bikák magasabbra emelték autójukat. Most, hogy az új regula megköveteli az alacsonyabb rake alkalmazását, a Mercedes már gondban van.