Csapatépítést tartottak a Mercedes pilótái az Ausztrál Nagydíj helyszínén, Melbourne-ben. Lewis Hamilton és George Russell közösen szörföztek, amikor éppen nem a versenypályán volt kötelességük.
A hétszeres világbajnokról köztudott, hogy szereti meglovalolni a hullámokat, mert a Monster Energy jóvoltából nemrégiben Texasban is kipróbálta magát két vérprofi szörfös mellett. Ezúttal azonban Ausztrália volt a helyszín és a brit csillag mellett fiatal honfitársa is megcsillogtatta szörftudását.
Hamilton és Russell kapcsolata eddig is jó volt és ezen programok után csak még erősebbé válik. A több, mint 100-szoros futamgypztes nem győzte dicsérni csapattársát és már előre figyelmeztette őt, hogy legközelebb majd ejtőernyőzni viszi el őt magával.
Lewis Hamilton Brazília díszpolgára lesz, amennyiben a dél-amerikai ország parlamentjében elfogadnak egy törvényjavaslatot, a brit pedig azzal viccelődik, hogy várja már a brazil útlevelét.
A Forma-1 hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton szerdán elárulta, hogy szeretne több időt tölteni Brazíliában, és jelezte, hogy egyetért azzal a javaslattal, hogy tiszteletbeli állampolgárnak válasszák meg. A hazájában lovaggá ütött brit Sao Paulóban tartózkodott, hogy beszédet tartson egy üzleti és digitális átalakulással foglalkozó rendezvényen. A VTEX-napi rendezvény korábbi fő szónokai között volt Barack Obama egykori amerikai elnök, Richard Branson brit vállalkozó és Fernando Henrique Cardoso korábbi brazil elnök is. Hamilton így beszélt a közönségnek:
„Több időt szeretnék itt tölteni Brazíliában… Ez egy annyira gyönyörű kultúra. Eddig csak Rióban és Sao Paulóban voltam, de szeretnék visszajönni karácsonyra, újévre vagy valami hasonlóra. Neymar minden évben meghív, és a profi szörfös Gabriel Medina is ugyanígy tesz, de még sosem volt rá lehetőségem… Várom már a brazil útlevelemet.”.
A brazil parlament alsóházában már folyamatban van egy törvényjavaslat, amely a 37 éves versenyző tiszteletbeli állampolgárrá nyilvánításáról szól, de még nem került sor a megszavazására.
A lépést Andre Figueiredo képviselő javasolta a tavalyi Brazil Nagydíj után. Ezen Hamilton a Sao Pauló-i Interlagos pályán aratott győzelmét követően a brazil zászlóba burkolózott.
A tömeg a néhai háromszoros világbajnok Ayrton Senna nevével együtt skandálta az ő nevét. Senna nemzeti hős, és Sao Pauló-i születésű, 1994-ben Imolában hunyt el. A brit, a sportág történetének legsikeresebb versenyzője, aki mindig is Sennát tartotta gyermekkori példaképének, később a szurkolók ovációja közepette vitte fel a zászlót a dobogóra. Az elnöki posztra pályázó Ciro Gomes, Figueiredo PDT pártjának tagja támogatja a Mercedes-pilóta tiszteletbeli állampolgárságának megadását. Így válaszolt a Twitteren, miután Hamilton egy képet posztolt magáról a brazil zászlóval a kezdeményezésről szóló cikk posztja alá:
„Hamilton, te már eddig is a szívünkben éltél. A tiszteletbeli állampolgársággal még közelebb kerülsz hozzánk.”
Jacques Villeneuve szerint annyi változott az új érában, hogy most a Ferrari dominál a Mercedes helyett.
Az eddig megtett fordulók során a Scuderia bizonyult sikeresebbnek. Ugyan a Red Bull is ott van, ha tempóról van szó, ám a technikai hibákkal küszködő alakulat nem túl eredményes a pontszerzés terén.
Így vezeti a tabellát Charles Leclerc 71 ponttal, míg a második helyen álló George Russellnek csak 37 egység szerepel a neve mellett. Max Verstappen mindaddig a 6. helyre csúszott vissza, egy győzelemmel.
A Red Bull gyors, de nehéz vezetni:
A kanadai ex-versenyző szerint minden oka megvan arra a holland versenyzőnek, hogy dühös legyen. Konstrukciójában ugyan ott van a sebesség, ám a többletsúly és a megbízhatóság hiánya komoly fejtörést okoz neki:
„Nincs mit tenni, elég frusztráltak a Red Bullnál. Az autó ugyan gyors, de nehéz vezetni. Ahhoz, hogy harcolni tudjanak a Ferrarival, minden tizedet ki kell sajtolniuk a versenygépből. Max Verstappennek és Sergio Péreznek mindent bele kell adnia. A Ferrari csak minimálisan gyorsabb, viszont nagy előnye, hogy könnyebb vezetni és hangolni. Egy gyengébb hétvégén is az élen fognak autózni. Lélektani szempontból ez megterheli majd a Red Bullt.”
Villeneuve szerint a Bikák másfajta nyomásnak vannak idén kitéve. Ez nem olyan küzdelem, mint amilyet a Mercedesszel vívtak:
„Megszokták, hogy a Mercedest kell üldözni, viszont most ők a bajnokok. Ez másfajta nyomást eredményez. Mind a két versenyzőnek a top 4-ben kellett volna végeznie, és a csapatnak ott kellene lennie a második helyen. Ám messze vannak ettől. Ezek a kiesések még sokba fognak kerülni.”
A Ferrari az új Mercedes:
1997 világbajnoka érdeklődéssel figyeli a feltámadó vörösöket. Ugyanakkor megjegyezte, hogy hasonló hegemóniát kezdenek kiépíteni, mint korábban a Mercedes.
„Charles Leclerc jó szériában van, folyamatosan az élen van. Már most kézben tartja a bajnokságot. Természetesen még 20 futam hátra van, és még rengeteg munka vár rá. Ám sakkban tartja a csapattársát, az istálló inkább mellette áll, és összeszedett jó pár pontnyi előnyt Max Verstappenhez képest. Olaszországban sokszor megkérdezték tőlem: ez az év lesz az? A tifosi sem hiszi el. Látni lehet, hogy azon morfondíroznak: vajon mikor fog ez rossz irányba menni? Bizonyára már hozzászoktak ehhez az Alonso és a Vettel érában. Viszont a Scuderia nagyon gyors. A Ferrari lett az új Mercedes.” – tette hozzáVilleneuve.
A látszat ellenére semennyit sem javult a Mercedes a szezon harmadik versenyére. A konstruktőri címvédő leginkább a Red Bull problémáiból profitált.
Biztató hétvégén van túl a Mercedes, amely harmadik és negyedik helyének, illetve Max Verstappen kiesésének köszönhetően megelőzte a Red Bullt a konstruktőri pontversenyben. Lewis Hamilton remek rajtja miatt egy ideig Sergio Pérezt is maga mögött tartotta a verseny elején, majd a második biztonsági autós fázis miatt a mexikói visszaesett, és később George Russell-lel is meg kellett küzdenie.
Mindez azt a benyomást kelthette, hogy az Ausztrál Nagydíjra fejlesztések nélkül érkező Mercedes így is előrelépett, és már a két topcsapatokat szorongatja. Mark Hughes Motorsportmagazine.com-on megjelent elemzése azonban rávilágít, hogy erről szó sincs.
Mielőtt a Mercedes tempójával foglalkozna, Hughes azt ecseteli, hogy a Ferrari Red Bull-lal szembeni fölénye a maranellóiak jobb beállításainak volt köszönhető. Amellett, hogy a motoron is tekerhettek egyet, a Scuderia mérnökei szombatra felismerték, hogy a versenyen az első gumik óvása is kulcsfontosságú lesz. Ezzel szemben a Red Bullnál túlságosan a hátsó abroncsokra koncentráltak, és nagyobb leszorítóerős hátsó szárnyra váltottak. Ezzel beáldoztak némi végsebességet (így is ők voltak a leggyorsabbak az egyenesekben), viszont az autó elkezdett kíméletesebben bánni a hátsó Pirellikkel.
A Red Bull egyszerűen rossz irányba ment a beállításokkal. Fotó: Clive Mason/Getty Images/Red Bull Content Pool
A változtatás hozománya volt ugyanakkor az is, hogy az RB18-as alulkormányzottá vált, ami különösen a harmadik szektorban jelentett gondot. Az alulkormányzottsággal pedig felerősödtek az első gumikkal kapcsolatos problémák, amelyek aztán a versenyen csúcsosodtak ki: míg Leclerc az élen remek tempót autózott, addig Verstappen kénytelen volt óvni a gumijait, majd ahogy odalépett neki, ki is nyírta azokat. A kemény keveréken aztán már nem volt gondja a szemcsésedéssel, de a hármas szektorban fellépő alulkormányzottság megmaradt, így azokon sem tudta tartani a monacói pilóta tempóját.
A Mercedes nem lépett előre
Hamilton és Pérez, illetve Russell és Pérez csatája valóban jól nézett ki a Mercedes szempontjából, ám előbbit a hétszeres világbajnok jó rajtja, utóbbit pedig a puszta szerencse idézte elő, hiszen Russell a jókor beküldött biztonsági autónak köszönhetően csapattársát és a mexikóit is átugrotta.
A valóság azonban az, hogy amikor Charles Leclerc éppen nem sétakocsikázott az élen, továbbra is ott volt a körönkénti egy másodperces különbség közte és a Mercedesek között. Így a W13-as tempóját valójában a Red Bull küszködése tüntette fel jobb színben, hiszen ez volt az első futam, amelyen a bikások elmaradtak a Ferraritól a versenyen. Amennyiben pedig Verstappen és Sainz is befejezi a versenyt, alighanem csak az ötödik és hatodik hely jut Hamiltonnak és Russellnek.
Pérez és Hamilton csatája. Fotó: Mercedes AMG Petronas/Jiri Krenek
Hasonló történt egyébként a McLarennel is, amely Lando Norrisszal ugyan erőből legyőzte a két Mercedest az időmérőn, az ehhez használt beállítások azonban visszaütöttek a versenyen. Az MCL36-oson végül erős szemcsésesés lépett fel az első gumikon.
Hogy a McLarenek ilyen jó helyen zártak, az Verstappen és Sainz kiesésének, valamint az Alpine problémáinak is köszönhető. A francia istálló Hughes szerint Melbourne-ben ugyanis egyértelműen a wokingiak előtt járt, de a szombati műszaki hiba és Alonso vasárnapi balszerencséje megakadályozta őket abban, hogy megelőzzék a papayaszínű kocsikat.
Toto Wolff szerint Michael Masi nem tisztelte a versenyzőket, és meg sem hallgatta őket rendesen.
A tavalyi szezonzáró után a Mercedes csapatfőnöke végérvényesen megharagudott az akkori versenyigazgatóra. Azóta minden alkalmat megtalál az osztrák vezető, hogy kihangsúlyozza az ausztrál hibáit.
Wolff most sem volt rest, újfent beszólt az egykori vezetőnek:
„Ez elég érdekes, mert a verseny előtti szerdán együtt ebédeltem vele (Masival). Akkor azt mondtam neki: ‘a kritikákat el kell fogadni anékül, hogy lekezelően bánnánk azzal akitől kaptuk. Ebben fejlődnöd kell. Lewis (Hamilton) mindennap ezt teszi, de te olyan srác vagy, aki úgy véli, mindig mindent jobban tud.’ Nem befolyásolni akartam őt, tényleg őszinte visszajelzést adtam neki. Azt mondtam neki, hogy ne zárja ki a külső véleményeket, mintha azok egyszerűen tévednének. Lehetett hallani a versenyzőktől hogyan irányította az eligazításokat Masi. Néhány srác azt mondta, hogy tiszteletlenül bánt pár kollégájukkal.” – nyilatkozta a csillagosok csapatfőnöke a Sky Sportsnak.
Ugyan Wolff kijelentette, hogy nem hajlandó többet szóba állni az ausztrál ex-versenyigazgatóval, ám a visszaemlékezést vele kapcsolatban folytatta:
„Egyszerűen immunis volt minden visszajelzésre. Még ma sem reflektál megfelelően arra, ha valamit rosszul csinál. Teher lett a sport számára. Mindenki a versenyigazgatóról és Abu Dhabiról beszélt. Ennek a szakmának nem olyannak kell lennie, hogy mindenki ezzel legyen elfoglalva. Olyan visszajelzéseket kellene kapni, hogy a megbízott végzi a munkáját és gondoskodik arról, hogy megfelelően menjen le a verseny.”
Nem elég, hogy az Aston Martin borzasztó gyengén kezdte az idei szezont és az Ausztrál Nagydíjon önmaga paródiájává vált, még Max Verstappen is beléjük rúgott egyet. Azaz egészen pontosan az autógyárba, nem az F1-es csapatba, marketing szempontból azonban ez aligha vigasztalja a briteket.
A világbajnoki címvédőnek az nem tetszett a melbourne-i futamon, hogy az erre a célra átalakított Aston Martin Vantage típusú biztonsági autó megítélése szerint túl lassan haladt, így nem tudta üzemi hőfokon tartani a gumikat és a fékeket.„Annyira kicsi volt a tapadás, és a biztonsági autó is olyan lassan ment. Olyan volt, mint egy teknős. Hihetetlen. 140 km/h-val ment a hátsó egyenesben, miközben összetört autó sem volt a pályán. Nem értettem, hogy miért kell ilyen lassan menni. Ezt ki kell vizsgálnunk” – nyilatkozta az FIA hivatalos futam utáni sajtótájékoztatóján.
Tavaly óta az Aston Martin és a Mercedes megosztva tölti be a biztonsági és orvosi autót biztosító gyártó szerepét, előbbi védelmében pedig el kell mondani, hogy a csillagos márka az idei évre a Mercedes-AMG GT Black Series 730 lóerős változatával rukkolt elő, ami már-már versenyautónak mondható.
Bahreinben és Szaúd-Arábiában ez a bivalyerős Mercedes vezette fel a mezőnyt, míg Ausztráliában a “csak” 528 lóerős, 4 literes ikerturbó V8-assal szerelt Vantage jutott a pilótáknak. És nemcsak a lóerők, hanem a leszorítóerő mértéke is a Mercedesnek kedvez.
„A Mercedes biztonsági autója gyorsabb az extra aero elemek miatt. Ez az Aston Martin igazán lassú. Egyértelmű, hogy nagyobb tapadásra van szüksége, mert a gumijaink jéghidegek lettek. Jelenleg borzasztó, ahogyan a biztonsági autó mögött vezetünk” – mondta Verstappen.
A Mercedes biztonsági autója sokkal gyorsabb az Aston Martinénál Fotó: Mark Sutton / LAT Images/Pirelli
George Russell a sajtótájékoztatón hazabeszélve viccesen odaszúrt az Aston Martinnak, mondván „a Mercedes-AMG biztonsági autóval nincs ilyen probléma”, majd elmondta: „Komolyra fordítva a szót, a Mercedes nagyjából öt másodperccel, azaz sokkal gyorsabb, mint az Aston Martin biztonsági autója, ami eléggé nagy különbség.”
Charles Leclerc is véleményt formált a témában, és megerősítette, hogy bizony igen lassan mentek. Verstappennél azonban jóval megértőbb volt. „Mindig lassúnak érződik belülről a biztonsági autó mögött menni, mert a Forma-1-es autókkal akkora a tapadás. Különösen a kemény keveréken volt nagyon-nagyon nehéz, amelyen akkor haladtunk. Nagyon szenvedtem azzal, hogy felmelegítsem az abroncsokat.”
„Gondoltam rá, hogy panaszkodjak, de aztán láttam, hogy mennyire csúszkál a biztonsági autó a kanyarokban. Szerintem nem tehetett annál többet, úgyhogy nem akartam nyomás alá helyezni. A jelenlegi autókkal ugyanakkor nagyon nehéz megfelelő hőmérsékleten tartani a gumikat a biztonsági autó mögött.”
A problémát az ausztrál pálya új, még nem elég nagy tapadású aszfaltja is tetézhette, így nem biztos, hogy minden futamon elő fog jönni, amikor az Aston Martin Vantage lesz a biztonsági autó szerepében.
Lewis Hamilton nem tervezi, hogy az FIA szigorítása ellenére megválik az ékszereitől a versenyekre. A hétszeres világbajnokot az egyéb szabályokra vonatkozó szigorítások sem igazán foglalkoztatják.
Az Ausztrál Nagydíj hétvégéjének egyik – igen mulatságos nyilatkozatokat hozó – mellékszála volt az FIA ékszerekre és tűzálló alsóneműre vonatkozó szigorítása. A Nemzetközi Automobil Szövetség az eddig is szabályozott ékszer- és alsónemű viselés szigorúbban vételét szorgalmazta, ezért a jövőben a versenyek előtt ellenőrizni fogja, hogy a pilóták viselnek-e fém ékszereket, illetve rajtuk van-e a megfelelő tűzálló alsónemű. Amennyiben nincs, büntetést szabnak ki.
Az ékszerekkel ugyanakkor lehet egy kis gond, mert például Lewis Hamilton már előre jelezte, ő bizony nem válik meg tőlük. A Sky Sports kamerái ki is szúrták a melbourne-i futam rajtrácsán, hogy Hamilton fülében ugyanúgy ott voltak a piercingek, amikor felvette a tűzálló maszkját.
A hétszeres világbajnok a GPFans kérdésére válaszolva elmondta, több oka is van annak, hogy nem szabadult meg tőlük a versenyre. „Nem tervezem, hogy eltávolítom őket. Úgy érzem, hogy ezek személyes dolgok. Tudnod kell annak lenni, aki vagy. Én pedig továbbra is… vannak olyan ékszereim, amelyeket nem tudok eltávolítani. Valójában ezeket sem tudom kivenni – mutatott a jobb fülében levő piercingekre. – Oda vannak rögzítve, úgyhogy le kellene vágnom a fülemet, vagy ilyesmi. Úgyhogy maradnak.”
Hamilton egyébként az FIA pénteki sajtótájékoztatóján jót nevetgélt Max Verstappennel az ékszerstoppon, ami szintén azt mutatja, hogy a pilóták nem veszik túl komolyan az ékszerek jelentette biztonsági kockázatot.
Hamiltont nem hatja meg a szigor
Kérdés, hogy a tűzálló alsóneműre vonatkozó szigorítást komolyabban fogják-e. Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke ezen is viccelődött egy sort, Pierre Gasly pedig közölte, az FIA emberei nyugodtan megnézhetik a nemi szervét.
Hamiltonnak felvetették, hogy az F1 új versenyigazgatója az alsóneműre vonatkozó szabályok mellett több területen, például a biztonsági autóra és cikázásra vonatkozó regulákban is szigorított. A hétszeres világbajnok elmondta, hogy őt ez az egész nem nagyon izgatja.
„Hogy őszinte legyek, nincs véleményem a témában – mondta a Mercedes világbajnoka. – Eddig semmi nem volt igazán hatással rám abból, amit csinálnak, és nem is igazán figyeltem rá oda. Nem tudom, hogy milyen eshetőségekről van szó, így kommentálni sem tudom azokat. Gondolom most is azt csinálják, amit szoktak.”
Lewis Hamilton elmagyarázta miért üzente vissza azt a csaptának, hogy nehéz helyzetbe hozták.
Jól rajtolt a hétszeres világbajnok, így Sergio Pérezzel csatázhatott egy darabig. A második Safety Car fázis egy hellyel hátrébb lökte őt, így George Russell mögé került a 37 éves pilóta. Csapattársa mögött autózott a brit versenyző, mikor a futam utolsó harmadában egy érdekes rádióüzenetet játszott be az F1.
„Srácok, elég nehéz helyzetbe hoztatok.” – jelentette ki Hamilton. Többen úgy értelmezték, hogy a csapattársára és az elvesztett pozícióra utal a hétszeres világbajnok. A futam után viszont elmondta, mit tartalmazott pontosan a beszélgetés:
„Nos, nem tudtam harcolni velük, mert a motorom kissé túlmelegedett, így vissza kellett vennem. Hátra dőltem, és csapatként annyi pontot szereztünk, amennyit csak tudtunk. Ez nagyszerű. Remek eredmény ez az alakulatnak. Őszintén szólva ezen a hétvégén rengeteg nehéz pillanatunk volt. Az, hogy az időmérőn az 5. és a 6. helyet szereztük meg, a futamon pedig a 3. és a 4. pozíciót, csodálatos. Nem számítottunk arra, hogy így fogunk haladni és ilyen szinten lesz meg a megbízhatóság. George (Russell) ma nagyszerű munkát végzett. Látom, hogy csatázott Pérezzel. Bárcsak én is, részt vehettem volna benne. Ám ettől függetlenül a megszerzett pontokat fogjuk, és haladunk tovább.” – nyilatkoztaHamilton.
A Red Bull már abból sem csinál titkot, hogy a Forma-1-ben a Porschéval szeretne szövetkezni. Csütörtökön a Volkswagen felügyelőbizottsága jóváhagyta az Audi és a Porsche F1-es szereplését, hogy a 2026-os új motorszabályozással egy időben indulhassanak a Forma-1-ben. A hír nem csak azon múlik, hogy az FIA ratifikálja-e az új szabályokat, hanem attól is, hogy az Audi és a Porsche F1-es partnercsapattársaikkal véglegesítik-e a szerződéseket.
Az valódi izgalmat az jelenti, hogy melyik csapat részesülhet abból a pletykák szerint 1 milliárd eurós összegből, amelyet az Audi hajlandó egy Forma-1-es projektbe fektetni. A McLaren bizonytalan egy esetleges 650 millió eurós szerződéssel kapcsolatban, ami újabb találgatásokat indított el az Audi és az Alfa Romeo-Sauber, valamint az Aston Martin csapatok közötti tárgyalásokról. Frederic Vasseur csapatfőnököt kifejezetten zavarta a kérdés Melbourneben:
„Nem, egyáltalán nincs információm a Sauber-csoport és a Volkswagen-csoport közötti egyeztetésekről.”
Az Alfa csapatmenedzsere, Beat Zehnder azonban kicsit közlékenyebb volt a német Skynak:
„Dolgoztunk már a Mercedesszel és a BMW-vel. Az Audi kiválóan illene ide. Feltehetően vonzó partnerek vagyunk, különösen az első két versenyen nyújtott teljesítményünk alapján. De nem mondhatok semmit, mert nem vontak be a tárgyalásokba. Persze, akár vonzó partner lehetnénk, nemcsak az Audi, hanem a Porsche számára is.”
Az azonban több mint egyértelmű, hogy a Porsche terve az, hogy zökkenőmentesen beilleszkedjenek a Red Bull mellé, és már most arra készülnek, hogy még idén a próbapadra tegyék az első „Red Bull” motort. Ezt elismerte kurtán a Sport Bildnek Dr. Helmut Marko is:
„Most már elkezdődnek majd a tárgyalások.”
Christian Horner csapatfőnök szerint a Red Bull Powertrains autógyártói partnerség nélkül is életképes, de szerinte a Porschéval való tárgyalások „lenne értelme”:
„Izgalmas a Forma-1-nek, izgalmas a Porsche és az Audi számára, és potenciálisan egy Red Bull-lal való összekapcsolódás szemet gyönyörködtetően izgalmas lenne.”
George Russell örült a dobogós helyezésének, ám hozzátette, a szerencse is közrejátszott az eredménynél.
A brit versenyző a 6. helyrőlvágott neki az ausztrál viadalnak. Lando Norrist lerajtolva haladt Sergio Pérez, majd Lewis Hamilton mögött. Az izgalmak akkor indultak be, mikor Sebastian Vettel ütközése miatt megjelent a Safety Car.
Russell egy „ingyen” kerékcseréhez jutott, így a harmadik helyen találta magát. Sergio Pérez ugyan megelőzte, ám Max Verstappen kiesésével ismét az ölébe hullott a pozíció. A 23 éves versenyző, így első Mercedeses harmadik helyének örülhetett.
„Ott kell lennünk, hogy nyerjünk az ilyen helyezetekben. Ki kell használnunk mások szerencsétlenségét. Ma talán kétszer is szerencsések voltunk, ám mi ezt elfogadjuk. A gyárban keményen dolgoznak azért, hogy előrelépjünk, így a dobogón állni különleges dolog. Soha sem fogjuk feladni. Küzdünk tovább. Ezen a hétvégén le voltunk maradva a riválisaink mögött, de mégis mi állunk a dobogón. Ezt a tendenciát kell fenntartanunk, mikor hátulról jövünk előre. Időbe telik, míg felvehetjük a harcot a vörösben és kékben versenyző fiúkkal. Ha valaki, akkor a Mercedes képes lesz erre.” – nyilatkozta a futam után Russell.