Egyre nagyobb a pontkülönbség a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és újdonsült csapattársa George Russell között, utóbbi javára.
A legutóbbi Emilia Romagna Nagydíjon Russell ismét a top5-ben végzett (mint eddig idén mindig, egyedüliként a mezőnyben), miközben Hamilton csak a 13. pozícióban látta meg a kockás zászlót. Látva a különbséget, egyre több kritika találja meg a hétszeres bajnokot, ám a Mercedes folyamatosan kiáll a versenyzője mögött.
A korábbi Forma-1-es futamgyőztes, Ralf Schumacher szerint a különbségnek nagyon egyszerű oka van:
„Lewisnak meg kell kérdeznie magától, hogy George miért gyorsabb nála. Egy 13.hely nem igazán Hamilton ambíciója. Egyszerűen csak el kell ismernie, hogy jelen pillanatban Russell jobb nála.” – vélekedett a német.
„Ha ez így folytatódik a következő hetekben, az izgalmas dolgokat okozhat a csapatnak. Megváltoztathatja a rangsort a csapaton belül.” – tette hozzá.
Maga Lewis Hamilton is tisztában van a jelenlegi helyzettel, és reálisan látja a dolgokat, mivel idén már nem számol a világbajnoki címmel.
Mika Häkkinen meg van róla győződve, hogy egyre fogy a Mercedes ideje a problémáik megoldására, miután újabb verseny telt el komolyabb előrelépés nélkül a tempó terén.
A bajnokcsapat igen gyenge szezonkezdeten van túl az elmúlt években látottak fényében, és egyelőre nem találják a problémáik titkának nyitját. A leglátványosabb hátráltató tényezőnek az egyenesekbeli pattogás tűnik, de még ezen kívül is akadhatnak gondok. A legutóbbi, imolai futamon a csapat versenyzői felemás eredményt értek el, Russell negyedik lett, Hamilton viszont mindössze a 13. helyen ért célba.
„A Mercedesnek komplex gondjai vannak az autóval, ez tisztán látható” – emelte ki Häkkinen az Unibetes elemzésében. „Elképesztőnek tűnik kimondani, de a világbajnokság már most elérhetetlennek tűnik. Tíz év óta először fordult elő, hogy egyik Mercedes sem jutott be a Q3-ba, amit nehéz elhinni. Egyértelmű, hogy az autó több területen sem működik. Az, hogy Lewis Hamiltont 41 kör után lekörözte Max Verstappen, jól mutatja, milyen nehéz időszakon megy keresztül ő és a csapat. Tisztában vannak a fő problémákkal, de az idő fogy a megoldások megtalálására. Ez a probléma az F1-ben – a világbajnokság nem vár, a versenyek folyamatosan jönnek, és nagyon kevés idő marad a fő problémák megoldására.”
Verstappen fontos győzelmet aratott
A bajnoki küzdelemről is szót ejtett a kétszeres világbajnok, aki szerint a Red Bull kettős győzelme fontos eredmény volt a szezon alakulása szempontjából.
„Ez egy nagyon fontos győzelem volt Max számára” – tette hozzá. „A két kiesés nagyon megnehezítette a szezonkezdetét, szóval a vasárnapi győzelem létfontosságú volt. A Red Bullnak meg kellett mutatnia, hogy rendelkezik a szükséges sebességgel és megbízhatósággal ahhoz, hogy felvegye a harcot a Ferrarival. A szombati sprintversenyen aratott győzelme remek alapot biztosított, a nagydíjon pedig teljes mértékben átvette az irányítást. Ilyen hétvégékre van szüksége, ha meg akarja védeni világbajnoki címét, és mivel Checo Pérez a második helyen végzett, ez tökéletes eredmény volt a csapat számára, pont erre volt szükségük.”
Jos Verstappen elismerte, hogy élvezettel nézte mikor fia, Max lekörözte Lewis Hamiltont.
Tavaly ilyenkor a hétszeres világbajnok küzdött a holland versenyzővel a bajnoki címért. Idén azonban megpörgették az F1 rulett asztalát, így a Ferrari vette át a Mercedes helyét. A csillagosok egyelőre küszködnek az autóval, így a 37 éves pilóta a mezőny hátsó traktusába kényszerült Imolában.
A domináns hétvégét záró Verstappen le is körözte ellenfelét, amit Jos mosolyogva figyelt.
„Azok után, ami tavaly történt, élvezettel néztem, mikor Max lekörözte Lewist. Hamiltonnak nagyon nehéz dolga volt, míg csapattársa kiegyensúlyozottabbnak tűnt. Nem sűrűn van arra lehetőség, hogy valaki lekörözzön egy Mercedest.” – fejtegette az idősebbik Verstappen.
Az 50 éves ex-versenyző szerint fia „tökéletes hétvégét” produkált Imolában:
„Maxnek kiváló hétvégéje volt. Hihetetlenül erősnek láttam őt. Nem követett el hibát, végig dominált, és az irányítása alatt tartotta a dolgokat. Egyértelműen előrelépett a Red Bull. Tisztában voltunk azzal, hogy Olaszországba fejlesztéseket visznek, de az időjárási körülmények miatt nehezebb volt felmérni az eredményeket. Egyértelműen megállapíthatjuk, hogy előrébb léptek. Az első villanást a sprintfutamon láthattuk. Max utolérte Charles-t (Leclerc), így a Ferrarinak keményebben kellett nyomnia. Ez eredményezte azt, hogy jobban használták a gumikat. Olaszországban Max nyomás alá helyezte őket, így pedig könnyebb hibázni. Ha könnyedén versenyzel, ennek kisebb az esélye.”
Vasárnap délután a 24 éves pilóta elnyerte a Laureus-díjat is. Jos így vélekedett az eredményről:
„Soha sem gondoltam erre, de nagyon különlegesnek tartom. Nagy megtiszteltetés. Ő az első holland, aki elnyerte ezt a díjat. Nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy Max a legnagyobb sportolók közé tartozik Hollandiában. Csak hétfőn tudtam meg, hogy a beszédében külön megköszönte nekem az elismerést. Nagyon meghatott, szép gesztus volt tőle.”
Jacques Villeneuve megkérdőjelezte Lewis Hamilton elkötelezettségét a Forma-1-es versenyzés iránt a nehéz szezonkezdet miatt, és utalt rá, hogy a brit talán be sem fejezi az idei szezont.
Az F1-bajnok a formula1.nl-en megjelent legújabb rovatában a múlt vasárnapi, 2022-es Emilia Romagna Nagydíjon a Mercedes szenvedéseinek legújabb epizódjára reagált, és különösen Lewis Hamiltonra, aki a 14. helyen fejezte be a versenyt, miután egész hétvégén küszködött a W13-asával. Így fogalmaz Villeneuve:
„A Mercedesnél most feltétlenül meg kell tanulniuk, hogy miképp kell veszíteni. Évekig a földbe döngöltek mindenkit. Ha valaki csak közelebb került, jobban nyomták a gázt. Idén azonban már nincs meg ez az előnyük. George Russell jó munkát végez esélytelenként. Ezt a Williamsnél tanulta, míg Hamiltonnak mindig volt miért küzdenie.”
A Mercedes csapatfőnök, Toto Wolff arckifejezése az imolai F1-es hétvége során látottak alapján szemmel láthatóan jelezte a világbajnokok problémáinak komolyságát, amikor bocsánatot kért Hamiltontól a pocsék autó miatt, amit vezetnie kellett. A kanadai így folytatta:
„Imolában már láttuk, hogy Toto Wolff nehezen tudja fékezni magát. A futam utáni rádióüzenete sokatmondó. Ez nem csak Hamiltonnak szólt, hanem az egész világnak. Egy rossz eredmény Russellnek nem generál kritikát, de Hamiltonnak igen. Ez a kockázata annak, ha egy ekkora megasztár van a csapatodban. Hamilton nem volt a megfelelő ritmusban az elejétől fogva ezen a hétvégén. Nem tűnt elég agresszívnek sem, mintha nem tudott volna harcolni. Hogy végül lekörözték, megesik. Ez az összes tényező együtt, plusz a rossz autó. Nem lesznek továbbra is ennyire szörnyű hétvégéi, és meg fogja verni Russellt.”
Az 51 éves versenyző nem irigyli Wolffot a helyzet miatt, hiszen az osztráknak nehéz döntéseket kell majd meghoznia a jövőben:
„Nem könnyű most a Mercedesnél csapatfőnöknek lenni. Kit választasz: A megasztárodat, a poszterfiúdat, a nemzetközi imidzsű rekordbajnokot választod, akinek mega fizetés jár? Esetleg az ígéretes tehetségnek fejleszted az autót? Egy ilyen nagy sztár nagyszerű, amennyiben győzöl – nagy nyilvánosságot kapsz. De ha nem nyer, annak sokkal nagyobb a visszhangja. Egy bajnoknak nincs ahhoz joga, hogy ne legyen versenyképes.”
Villeneuve, 1997-ben volt a Williams utolsó világbajnoka, és a továbbiakban kétségbe vonta Hamilton jövőjét az élmezőnyben, kételkedve abban, hogy ilyen nehéz körülmények között is hajlandó harcolni, annak ellenére, hogy a hétszeres bajnok ennek ellenkezőjét bizonygatja. Fel is tette a költői kérdést a tizenegyszeres nagydíj győztes:
„Hamilton itt lesz még két, három év múlva? Eléri-e egyáltalán a végét az idei szezonnak? Nem lehet belelátni valakinek a fejébe; lehet, hogy levert, depressziós, vagy képtelen feldolgozni, hogy már nem nyerhet. Akkor lehet, hogy itt az ideje eldönteni, hogy jobb az élet versenyzés nélkül. A múltban már meglepődhettünk: előfordult, hogy a bajnokoknak néha egyszerűen elegük lett.”
Lewis Hamilton magától hozta fel az imolai verseny után a még a barcelonai tesztek alatt tett kijelentését, és ismerte be, hogy alighanem tévedett. Toto Wolff eközben elmondta, egyelőre miért nem mondanak le az idei autóval követett irányvonalról.
Az Emilia Romagna Nagydíjon a Mercedes nemhogy fejlődött volna a korábbi futamokhoz képest, hanem elérte az idei eddigi mélypontot. Mindezt némileg kozmetikázta George Russell futamon szerzett negyedik helye, de a két Ferrari betlije nélkül alighanem legfeljebb ő is csak hatodik lett volna, miközben Lewis Hamilton a 13. helyett a 15. helyen végez.
A hétszeres világbajnok azt mondta, „kétség sincs afelől, hogy kiszálltam a világbajnoki címért folyó küzdelemből”, ami még úgy is erős kijelentés, hogy csak négy futam telt el a potenciális 23-ból. Hamilton hátránya ugyanakkor több mint két futamgyőzelemnyi az élen álló Charles Leclerc mögött, ami valóban tetemes, és nem úgy néz ki, hogy az idei Mercedesszel egyhamar a győzelmekért tudna harcolni.
Toto Wolff nyilatkozatain is megfigyelhető volt, hogy megváltozott a konstruktőri címvédő által követett narratíva, és már a csapatfőnök is arról beszélt, hogy reálisan nézve nincs helyük az év végi elsőségért folyó csatában.
Hamilton már másként látja
Nem is olyan régen a hétszeres világbajnok még jóformán kikérte magának azt a feltételezést, hogy elszúrták az alkalmazkodást az idei szabályokhoz. Hamilton a barcelonai teszten visszakérdezett, hogy miért is gondolna bárki ilyesmit, majd kijelentette, hogy a Mercedes nem követ el hibákat.
Hamilton Barcelonában még biztos volt benne, hogy nem tévedtek rossz útra Fotó: Mercedes AMG Petronas
Imolában ezek után ő maga hozta fel a korábban történteket, és elismerte, hogy talán mégis rossz utat választottak az idei autóval. „Megtesszük, ami tőlünk telik a rendelkezésre álló eszközökkel. Korábban, még Barcelonában feltették nekem a kérdést, hogy mi van, ha elszúrtuk? Én pedig azt mondtam, hogy mi nem csinálunk ilyet, mert mi világbajnokok vagyunk. A tények azonban arról árulkodnak, hogy talán mégis.”
Mi lesz most?
Hamilton elmondta, noha nem akarja feladni az idei évet, aggodalomra ad okot, hogy a problémáikat esetleg hónapokba telik megoldani. A 2022-es szezon feladásáról árulkodott az a kijelentése is, hogy „keményen kell dolgoznunk, hogy biztosítsuk, jövőre ne kerüljünk ilyen helyzetbe.”
A hétszeres világbajnok szerint a legjobb pedig talán az lenne, ha kiderülne, alapjaiban rontották el az idei autó koncepcióját, mert akkor tiszta lappal kezdhetnének, és legalább a következő szezonra visszazárkózhatnának az élmezőnybe.
Wolff azonban a jelek szerint még nem akar ilyen drasztikus lépésekhez folyamodni, már csak azért sem, mert elmondása szerint továbbra sem tudják, hogy mit szúrtak el.
„A veszteségek csökkentése azt jelentené, hogy azt mondjuk, »rendben, hol van az alapvonal? Van-e új kiindulópont, amelyből elindulva nagyobb potenciált tudunk felszabadítani az autóval?« Ha korábban így gondoltuk volna, már öt hónapja elkezdtük volna ezt. De úgy hisszük, hogy a jelenlegi fejlesztési irány az, amit követnünk kell. Meglehetősen nehéz a helyzet. Akkor mondhatjuk, hogy »rendben, minimalizáljuk a veszteségeket és álljunk át a következő évre«, ha értjük, hogy mit rontottunk el. Jelenleg azonban egyszerűen nem tudjuk.”
Alapjaiban rossz lenne a W13-as? Fotó Jiri Krenek / Mercedes AMG Petronas
A Mercedes pedig már csak azért sem teheti meg, hogy teljesen átáll 2023-ra, mert a szabályok jövőre sem változnak, így bármilyen előrelépés az idei autóval a következő szezonra nézve is értékes.
Így aztán valószínűleg azt az utat választják, hogy megpróbálják megoldani az őket leginkább sújtó problémát, és elejét venni a pattogásnak. Ekkor derülhet ki ugyanis, hogy valójában mennyire gyors az egyelőre az ideálisnál nagyobb hasmagassággal működtetett idei autó.
„Nagyon is úgy gondoljuk, hogy a jelenleg befektetett tudományos erőfeszítés segíteni fog abban, hogy alacsonyabb hasmagassággal futtassuk a kocsit. Olyan alacsonyan, ahol úgy hisszük, profitálhatunk az aerodinamikából, amit eddig nem tudtunk megtenni, mert leért az autó alja. Ha képesek leszünk ezt megoldani, jelentős köridőt találhatunk. Ha nem, akkor mást kell kitalálnunk” – mondta Wolff.
Ha pedig a pattogás megoldása után a nagyobb leszorítóerő és csökkenő légellenállás sem fogja őket a Ferrari és a Red Bull közelébe repíteni, valószínűleg nem lesz más hátra, mint újragondolni a hozzáállásukat az új szabályrendszerhez.
Lando Norris és Max Verstappen nem fogta vissza magát a sajtótájékoztatón, finoman beszóltak George Russellnek és a Mercedesnek.
Nagy volt az öröm a Red Bull és a McLaren háza táján, ugyanis az osztrák istálló két versenyzője, valamint a brit pilóta állhatott fel a dobogóra. A jókedv a hivatalos sajtótájékoztatón is folytatódott, ahol is Norris egy kérdés kapcsán említette meg honfitárását.
Az évek során megszokta azt a Forma-1-es társadalom, hogy a Mercedes mindig óvatosan beszél az autójáról. Általában hátrébb sorolják magukat, majd az időmérőn és a futamon az élre ugranak. Idén ugyan nem ez a helyzet, ám a régi stratégia nem merült feledésbe.
Norris is emlékezett erre, így a következőket felelte arra a kérdésre, hogy az övék-e a harmadik leggyorsabb autó:
„Hm… ha olyan akarok lenni, mint George (Russell), akkor azt kell mondanom, hogy nekem van a hetedik leggyorsabb autóm.”
A magaslabdát Verstappen azonnal lecsapta:
„Azt kellene mondanod, hogy minden a versenyzőn múlik haver! Minden a versenyzőn múlik!”
Norris:„Így van!”
Verstappen:„Sőt, neked volt a legrosszabb autód!”
Norris:„Igen, a kilencedik és a tizedik helyen voltunk, ám a versenyzésem ezen a héten igazán elképesztő volt!”
Verstappen:„Egyetértek!”
Norris:Egyetért!”
Verstappen:„Na, ebből szép címlapsztori lesz.”
Komolyra fordítva a szót a McLaren pilótája így folytatta:
„Nem is tudom, túl nehéz megmondani. Minden hétvégén változik a sorrend, és a Mercedes nem volt olyan rossz a héten. Szerintem csak egy kicsit voltunk náluk gyorsabbak. Sőt, az Alfa Romeo talán mind a két csapatnál gyorsabb volt. Azt hiszem náluk a rajtnál ment el a dolog. Tegnap is gyorsak voltak, talán ma is, de beragadtak George mögé. Viszont ez nem igazán számít. Két olyan autót győztünk le, ami egy másodperccel gyorsabb nálunk. Az egyik a falban, a másik a kavicságyban kötött ki. Viszont ez nem jelenti azt, hogy a harmadik, a negyedik, vagy az ötödik legjobb konstrukciód van. Úgy vélem nagyszerűen teljesítettük a versenyt. Az autó jól működött, meg volt az önbizalmam és minden a kezünkre játszott.”
A nagymértékű delfinezés miatt George Russellnek már hátfájdalmai is vannak.
A Mercedes és a Ferrari autója „pattog” idén a leginkább. A vörösök esetében ez nem akkora probléma, hiszen a konstrukció képes gyorsan stabilizálódni. A csillagosoknál viszont nem ez a helyzet.
Az autó teljesítménye mellett az intenzív delfinezéssel is meggyűlik a bajuk. A fiatal brit szerint kezd a lábuk alól kicsúszni a talaj ezen a téren. Az imolai verseny után ugyanis Russellnek mellkasi – és hátfájdalmai lettek.
A 23 éves versenyző szerint a helyzet szinte tarthatatlan, így beszélt csapatával is a dologról.
„A delfinezéstől tényleg eláll a lélegzeted. Sosem tapasztaltam még ilyen szélsőségeket. Nagyon remélem, hogy találunk valamit megoldást erre, mert ez a helyzet már tarthatatlan. Ez az első olyan hétvége, amin hát – és mellkasi fájdalmakkal küszködök. Viszont ha gyorsabbak akarunk lenni a pályán, akkor le kell nyelnünk ezt.” – nyilatkozta Russell.
Christian Horner elmondta, hogy még a Legfelsőbb Bíróság előtt is meg kellett küzdeniük a Mercedesszel.
A Honda tavaly döntött úgy, hogy ettől az évtől hivatalosan nem kíván részt venni a Forma-1-ben. Ám az erőforrásokat felügyeli és javítja az új motorszabályok megjelenéséig.
A Bikáknak így saját kezükbe kell venni az irányítást, ezért meg is alakították a Red Bull Powertrainst, ami 2026-tól gyárthat saját motorokat. Az új részleghez szakemberek is kellettek, így „bevásárlókörútra” indult az osztrák istálló.
Ben Hodgkinson korábban a Mercedes motorrészlegét erősítette, ám a jövőben a Red Bull új divíziójának vezetője lesz. Helmut Marko szerint a szakembert még 50-en követtékaz új projektbe.
A csillagosok idén motorikusan eléggé le vanna maradva. Horner szerint ez amiatt lehet, hogy annyi szakembert veszítettek, ám az Ezüst Nyilak ezt nem ismerik el. A Mercedes úgy nyilatkozott, hogy csak 15 ember igazolt el tőlük, így nem ez lesz a gond forrása.
Ugyanakkor a Red Bull csapatfőnöke elárulta a Telegraph-nak, hogy a Legfelsőbb Bíróságig vezetett az út pár mérnök esetében.
„Egy millió fontot költöttünk a Legfelsőbb Bíróságon, hogy harcoljunk némelyikükért. Ilyet nem teszel azokért, akiket amúgy is el akarsz veszíteni. Ne akarják nekem bemesélni, hogyha kiveszed a képletből a tervezőmérnököt, az energia-visszanyerő rendszerért felelős és a gyártásvezető mérnököt az nincs rájuk hatással.”
Lewis Hamilton bocsánatot kért csapatától és örült George Russell pontszerzésének.
A hétszeres világbajnok valószínűleg álmából felébresztve is le tudná rajzolni Pierre Gasly AlphaTaurijának hátulját, annyit látta a futamon. Mivel a francia is nyithatta a DRS-t, a brit pilóta nem tudott előzni, hiába loholt végig ellenfele nyakán.
Miután Max Verstappen lekörözte, újra megpróbálta, ám végül a 13. helyen fejezte be a futamot:
„Nehéz volt, nem is tudom, mit mondjak. Egyértelműen nem könnyű, ezt csapatként mindannyian érezzük. Legalább George (Russell) szereztt ma pontot az alakulatnak. Én szeretnék elnézést kérni mindenkitől, mivel nem tudtam ezt megtenni.” – nyilatkozta a Sky Sports előtt Hamilton.
A vonatozás ugyanakkor nem frusztrálta a 37 éves versenyzőt.
„Nem igazán találtam frusztrálónak, egyszerűen csak nem haladtam előre. Nem igazán tudom mi volt az oka. Nem voltam elég gyors ahhoz, hogy megelőzzem őt (Gaslyt). Egy kissé könnyű célpont voltam ma. Ugyanakkor volt már rosszabb pillanatom is. A csapatnál egyöntetűen érezzük ezt, így lehajtott fejjel próbáljuk a legjobbat nyújtani. Senki sem adja fel, próbálunk minél előbb előrelépni. Én már nem vagyok harcban a címért, ez egyértelmű. Ám ennek ellenére keményen fogok dolgozni és megpróbálok valahogy visszakapaszkodni.”
Toto Wolff rögtön az Emilia Romagna Nagydíj leintése után bocsánatot kért Lewis Hamiltontól a gyenge autóért, Nico Rosberg szerint azonban csak a hétszeres világbajnok lelkét akarta pátyolgatni.
Felemás napot zárt a Mercedes Imolában, hiszen George Russell a 11. helyről rajtolva a 4. pozícióban végzett, míg Lewis Hamilton nem tudott javítani, így 13.-ként intették le. A hétszeres világbajnok így az időmérő és a sprint után vasárnap is kikapott a csapattársától, főnöke azonban mindenekelőtt az autót okolta a gyenge teljesítményért.
Toto Wolff már a levezető körben szükségét érezte annak, hogy bocsánatot kérjen Hamiltontól, amiért „vezethetetlen” autót adtak neki: „Lewis, szia! Bocsánatot kérek azért, amit ma vezetned kellett. Tudom, hogy vezethetetlen volt, és nem érdemeltünk pontot érte. El fogunk mozdulni innen, de ez borzasztó verseny volt.”
Hamilton nyugodt hangon reagált: „Ne aggódj Toto, csak folytassuk a kemény munkát.”
„Igen, folytatjuk, és ki fogunk mászni ebből” – felelte Wolff.
Rosberg szerint Wolff csak Hamiltont nyugtatja
A rádióban lezajlott párbeszédre igencsak érdekesen reagált a Sky Sportsnak szakértő Nico Rosberg. A Mercedes világbajnoka, egyben Hamilton korábbi csapattársa úgy vélte, volt főnöke csak „mentális játszmát” folytat, és „nem teljesen ez az igazság”.
„Lewisnak egyértelműen nagy szerepe volt a gyenge eredményben ezen a hétvégén, hiszen Russellnek így is sikerült a negyedik helyen végeznie egy briliáns hétvégén. Úgyhogy az autóban több volt, Toto pedig csak próbálja felvidítani Lewist, mert nagyon fontos biztosítani, hogy Lewis a teljes szezon során motivált maradjon. Ez fontos a csapatnak, Lewis pedig nagyon könnyen elveszíti a motivációját az ilyen helyzetekben” – mondta Rosberg.
Wolff: Russell megmutatta, mit tud az autó
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Hamiltonnak valóban nem volt könnyű dolga az előrejutással, hiszen mire a versenyirányítás engedélyezte a DRS használatát, az előtte autózó Pierre Gasly utolérte Alex Albont, így szintén nyithatta az állítható hátsó szárnyat. A Mercedes pilótája így hiába támadott körről körre a célegyenesben, tehetetlen volt.
Russell mindent kihozott az autóból Fotó: Steven Tee / LAT Images / Pirelli
„Nagyon rossz versenye volt. Az elején leszorította az Alpine, majd ketten elévágtak. Előzni pedig egyszerűen nem lehet, amikor DRS-vonatba kerül az ember. Láthattuk George-dzsal, hogy mire képes az autó, ha senki nincs előtte. Nem vagyunk elég jók és méltók a konstruktőri világbajnoki címünkhöz. Egyszerűen csak javítanunk kell az autón” – értékelt Wolff immár a Sky Sportsnak.
Russell negyedik helyezését is méltatta az osztrák. „George nagyon jól vezetett, figyelembe véve, hogy milyen autó volt alatta, és hogy nem tudtuk átállítani az első szárnyát. Emiatt vizes aszfaltra állított autóval kellett versenyeznie, és nagyon jól kitartott, igazán jól vezetett.”
A csapatfőnök szerint a soron következő futamra tehetnek egy lépést előre az autó megértésével, és elsősorban fejleszteniük kell, hogy végre megoldják a pattogással kapcsolatos problémáikat.