Címke: Mercedes

  • Berger: Véget érhet Hamilton karrierje

    Berger: Véget érhet Hamilton karrierje

    Gerhard Berger szerint Lewis Hamilton karrierje lassan eléri a célvonalat.

    A Mercedes az új érában nem hozta a megszokott dominanciáját. A csillagosok egyelőre a középmezőnyben vitézkednek, miközben a Red Bull és a Ferrari az élen harcol. A delfinezés és a motorerő hiánya megnehezíti a versenyzők és a mérnökök dolgát. Miamiba azonban fejlesztéseket visznek az Ezüst Nyilak, így jobb tempóban reménykednek.

    A napokban Helmut Marko azt nyilatkozta, hogy Hamiltonnak még télen vissza kellett volna vonulnia. Az érintett az Instagram-oldalán „reagált” a hírekre.

    Ugyanakkor nemcsak a Red Bull tanácsadója szerint érhet hamarosan véget a brit pályafutása. Mika Häkkinen után Gerhard Berger is ezen az állásponton van:

    „Tavaly Verstappen ellen elúszott a bajnoki cím. Talán az volt az utolsó esélye arra, hogy rekordmennyiségű világbajnoki címet szerezzen. Ha idén és jövőre sem sikerül, akkor véget érhet a karrierje. Ennyi futam, dominancia és siker után el tudom képzelni azt, hogy elszáll a lelkesedés.”

    Az osztrák ex-versenyző szerint George Russell teljesítménye is problémát okozhat Hamiltonnak:

    „Ez hamarosan Lewis idegeire fog menni.”

  • Jelentős fejlesztésekkel készül Miamira a Mercedes

    Jelentős fejlesztésekkel készül Miamira a Mercedes

    A Mercedes nagyon reméli, hogy a Miami Nagydíjon bevetendő fejlesztési csomagja működni fog és jobbá teszi majd az idei autójuk, a W13 teljesítményét.

    A brackley-i istálló az idei szezonban egyelőre elmarad az eddig megszokott jó teljesítményüktől, ugyanis a 2022-es autójuk olyan mértékben delfinezik az egyenesekben, hogy emiatt magasabb hasmagassággal kell versenyezniük hétről hétre. A jelenség miatt a talaj kölcsönhatás (ground effect) sem olyan tökéletes, mint például a Ferrarinál vagy a Red Bullnál, ami miatt Ezüst Nyilaknak még egyes középcsapatokkal is komolyan meg kell küzdeniük az előkelőbb helyezésekért.

    Ugyanakkor a Mercedesnél magabiztosak az esélyeiket illetően, mert szerintük ha képesek lesznek megoldani a delfinezés miatt leszorító erő veszteséget, akkor képesek lesznek majd kiaknázni az autójukban rejlő összes potenciált. A német istálló műszaki igazgatója, Andrew Shovlin szerint az újításaik nem fogják egyből megfoldani a problémáikat, de legalább egy jó irányba mozdíthatnák el a gödörben lévő bajnok csapatot.

    „Tudjuk, hol állunk jelen pillanatban az erősorrendben és azt is, hogy sokat kell javulnunk ahhoz, hogy ott lehessünk az élen a többiekkel” – mondta Shovlin a Mercedes legújabb értékelő videójából. „Csapatként készen állunk erre az érdekes mérnöki kihívásra, ami egyáltalán nem lesz egy egyszerű feladat.”

    „Egyáltalán nem számítanak újnak azon problémák, amelyiknek a végére kell járnunk. Rengeteg energiát fektetünk ebbe, napról napra igyekszünk jobbá válni, előre haladni és minél jobban megismerni a problémát. Miamiban is be fogunk vetni új elemeket, hogy javítsunk a jelenlegi pozíciónkon. Ezek a megoldások nem egy nap alatt oldják majd meg a problémát, de ha működni fognak, akkor az is egy jó jel a számunkra, hogy jó irányba haladunk a fejlesztésekkel.”

    A Mercedes csapatfőnöke Toto Wolff is egyetértett Shovlinnal. Az osztrák szakember szerint is „ki kell hozniuk a W13-ban rejlő össze lehetőséget”, és ennek érdekében „már mindenki gőzerővel dolgozik a csapatuk Brackley-ben található központjában”.

  • Kettős győzelemmel kezdett a Mercedes a portimaói szezonnyitón

    Kettős győzelemmel kezdett a Mercedes a portimaói szezonnyitón

    Végül nem a pályán mutatott teljesítmény, hanem egy különös hiba döntötte el az idei első futam sorsát a Mercedes javára Portimaóban.

    Egészen elképesztő módon kezdődött a DTM első hétvégéje: még a pénteki napon a mezőny ötödét kapták boxutcai gyorshajtáson. A hat pilóta közül Maximilian Buhk járt a legrosszabban, akit 60 helyet 92 km/h-val mértek be. Ha átszámítjuk a büntetéseket, a DTM több, mint 1,7 millió forintot szedett be az első hivatalos napon.

    Az időmérőn sokáig öt márka képviselői küzdöttek a mezőny elején, név szerint: Lucas Auer (Mercedes), Nico Müller (Audi), Sheldon van der Linde (BMW), Nicki Thiim (Lamborghini) és Felipe Fraga (Ferrari).

    A pálya azonban egyre jobban felgumizódott az edzés előrehaladtával, így a mindössze a végén egy kört teljesítő Mirko Bortolotti (Lamborghini) lett az első a kanadai újonc, Mikael Grenier (Mercedes) előtt.

    A gurulórajtnál az Grenier nagyot küzdött az első helyért, de végül nem történt helycsere, sőt később Auer is elment mellette. Mögéjük Nicki Thiim jött fel, miután Fraga mellett ment el.

    Dev Gore a felvezető körön történt ütközés következményeként lett a szezon első kiesője. Nem sokkal utána pedig Nico Müller vonult be nagy füsttel a boxba. A Team Rosberg így kettős kiesést könyvelhetett el.

    Marko Wittmann is beállt a garázsba alig 10 perc után, pont mielőtt Ricardo Feller jött be kerékcserére, a lehető legelső körben.

    Az alávágásra folyamatosan reagáltak a többiek, az élmezőnyből először Grenier állt ki először, de nem tudott helyet nyerni ezzel. Ellentétben Luca Stolz-cal, aki a kanadai mögé került és negyedik helyen haladt a korai kiállók között.

    Felipe Fraga maradt kint az élen, Maro Engellel és a van der Linde testvérekkel együtt. A brazil akkor állt ki, mikor Rolf Ineichen autója megállt a pályán, ami biztonság autós fázist idézett elő.

    Az újraindításnál Mirko Bortolotti beragadt, és ezzel a mögötte érkező Grenier is visszaesett. A kavarodásban több koccanás is történt, Fraga és René Rast emiatt feladni kényszerült a versenyt.

    Auer került ezzel az élre, márkatársai, Stolz és Engel követték a dobogós helyeken. Bortolotti a negyedikként haladt Kelvin van der Linde és Feller előtt.

    A Porschék jártak igazán jól a safety car alatti kiállással, Dennis Olsen és Laurens Vanthoor is pontszerző helyre került, frissebb gumikon.

    Bortolotti rendesen megizzasztotta Engelt az utolsó dobogós helyért. Többször is mellé került, de mivel a kanyargós részen került közel, az egyenesben a Mercedes pilóta mindig elnyúlt tőle. Az utolsó előtti körben azonban már az utolsó kanyarban mellé került, így a célegyenes végén el tudott menni a vetélytárs mellett.

    Engel ráadásul egy boxutcai szabálysértés miatt kapott egy 5 másodperces büntetést, ami a 10. helyre sorolta vissza.

    Így nem lett teljes a Mercedes öröme, de így is kettős győzelmet ünnepelhettek az szezon első versenyén Auer és Stolz révén.

    A végeredmény:
    Versenyző Márka Csapat Idő
    1 🇦🇹 Lucas Auer Mercedes Winward
    2 🇩🇪 Luca Stolz Mercedes Haupt +0,85
    3 🇮🇹 Mirko Bortolotti Lamborghini Grasser +1,81
    4 🇿🇦 Kelvin van der Linde Audi Abt +3,05
    5 🇳🇴 Dennis Olsen Porsche SSR +3,38
    6 🇨🇭 Ricardo Feller Audi Abt +4,41
    7 🇿🇦 Sheldon van der Linde BMW Schubert +4,75
    8 🇧🇪 Laurens Vanthoor Porsche SSR +5,35
    9 🇦🇹 Philipp Eng BMW Schubert +7,39
    10 🇩🇪 Maro Engel Mercedes GruppeM +7,47
    11 🇩🇪 Maximilian Götz Mercedes Winward +8,53
    12 🇩🇰 Nicki Thiim Lamborghini T3 +9,13
    13 🇦🇹 Thomas Preining Porsche KÜS Bernhard +12,46
    14 🇧🇪 Esteban Muth BMW Walkenhorst +13,29
    15 🇨🇦 Mikael Greiner Mercedes GruppeM +13,72
    16 🇫🇷 Sébastien Loeb Ferrari AF Corse +14,26
    17 🇮🇳 Arjun Maini Mercedes Haupt +14,97
    18 🇩🇪 Marius Zug Audi Attempto +16,05
    19 🇩🇪 Maximilian Buhk Mercedes Mücke +16,44
    20 🇩🇪 David Schumacher Mercedes Winward +17,25
    21 🇦🇹 Clemens Schmid Lamborghini Grasser +18,04
    22 🇮🇹 Alessio Deledda Lamborghini Grasser +25,93
    🇬🇧 Esmee Hawkey Lamborghini T3 —-
    🇧🇷 Felipe Fraga Ferrari AF Corse —-
    🇩🇪 René Rast Audi Abt —-
    🇨🇭 Rolf Ineichen Lamborghini Grasser —-
    🇩🇪 Marko Wittmann BMW Walkenhorst —-
    🇨🇭 Nico Müller Audi Rosberg —-
    🇺🇸 Dev Gore Audi Rosberg —-
  • Wolff: Nálunk van a három legjobb pilótából kettő

    Wolff: Nálunk van a három legjobb pilótából kettő

    A Mercedes csapatfőnöke szerint Lewis Hamilton és George Russell a mezőny három legjobb pilótája közé tartozik.

    A Mercedes csapatának nagyon nehezen indult az idei szezon, de legalább a pilótákkal jól állnak, állítja Toto Wolff. Náluk van a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, illetve az eddigi akadályokat nagyon szépen vevő George Russell.

    „Nagyon elégedett vagyok a felállással, e téren nálunk van a három legjobb pilótából kettő” – nyilatkozta Wolff a Motorsport.com-nak.

    Russell számára eddig jobban alakul a szezon, 21 ponttal előzi Hamiltont jelenleg, de a két versenyző úgy tűnik, erőjüket egyesítve igyekszik a csapatot segíteni.

    „Nagyon profin és analitikusan közelíti meg a helyzetet” – mondta Wolff a fiatalabbik britről. „Szeretném látni, hogy nincs súrlódás kettejük között. Eddig éppen fordított a helyzet, nagyon produktívak és pozitívak.”

    Az osztrák csapatvezető tisztában van vele, hogy a Mercedesnek meg kell adnia a megfelelő felszereléseket, mert a pilótáiknak ez jár: „Megérdemelnek egy olyan autót és erőforrást, amivel az élen harcolhatnak. Nem a mostani helyzetet érdemlik.”

  • A szerelők hibája miatt volt nehezen vezethető Russell Mercedese

    A szerelők hibája miatt volt nehezen vezethető Russell Mercedese

    Műszaki probléma helyett emberi hiba miatt kellett 44 körön át küzdenie az autóval George Russellnek az Emilia Romagna Nagydíjon, árulta el Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke.

    Végül nem került sokba a Mercedes George Russell autóján az imolai futam közben végrehajtott kerékcserénél elkövetett hibája, aminek köszönhetően a versenyt a 4. helyen záró pilóta igencsak meg kellett küzdjön a W13-assal. 

    Russell autóján a Mercedes szerelői a 63 körös futam 19. körében cserélték le az intermediate gumikat, a kiállása során pedig állítani akartak az első szárnyának dőlésszögén. Végül azonban nem tudtak, a 24 esztendős pilótának így a maradék 44 kört a kelleténél laposabb szárnyállással kellett teljesítenie.

    „Az autó nagyon alulkormányzott volt, a jobb első gumi pedig a végén már kezdett darabokra hullani. Annyira nem volt ideális a beállítás, hogy csak vigyáznom kellett a gumikra, hogy a verseny végén készen álljak [a Bottasszal szembeni] védekezésre” – nyilatkozta a leintés után Russell.

    George Russell
    Vizes pályán még nem volt gond Fotó: LAT Images/Mercedes AMG Petronas

    Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke a csapat szokásos kérdezz-felelek videójában dicsérte a fiatalabbik britet, mondván jó szárnydőléssel akár többre is képes lehetett volna.

    „George tulajdonképpen vizes pályára állított egyensúllyal vezetett a száraz pályán, ami kétségtelenül teljesítményveszteséggel járt. Nagyon elégedettek vagyunk a negyedik helyével, és ki tudja, mire lett volna képes, ha jó egyensúllyal versenyez a második etapban. De így is remek munkát végzett azzal, hogy maga mögött tartotta Valtterit” – mondta a mérnök.

    A szerelők hibáztak

    Shovlin ezután elárulta, mi történt a kerékcserénél, ami miatt nem sikerült növelni a szárny dőlésszögét.

    „Amikor bokszkiállás közben állítunk az első szárnyon, elektromos pisztollyal tesszük ezt, ami előre programozott számú fokot állít. Erre azért van szükség, mert olyan gyorsak a kerékcserék, hogy többé nem lehet manuálisan állítani, ami közben a szerelők számolják a fordulatokat – utalt a korábban használt “kézzel tekerős” módszerre. – Úgyhogy van erre egy pisztolyunk, amibe beprogramozzuk a fordulatok számát, és az végrehajtja.”

    „Ennél a kiállásnál az volt a probléma, hogy mindkét pisztoly odaütődött a szárnyhoz, ahogy a szerelők csatlakoztatták azokat. Mivel az idei autókon sokkal nagyobb a szárnyvéglap, az ütés pedig alaphelyzetbe állította a pisztolyokat. Úgyhogy nem arról volt szó, hogy valami elromlott volna, hanem az autón elvégzett változtatások okozták a problémát. Korábban, a szabadedzéseken nem fordult elő velünk ilyesmi, és a kerékcserék gyakorlása során sem.”

    Ezek után nem lenne meglepő, ha a Mercedes a Miami Nagydíjra változtatna az állítást végző pisztolyokon, hogy megelőzze a további hasonló problémákat.

  • Herbert kiosztotta Markót: Tipikus, olcsó beszólás

    Herbert kiosztotta Markót: Tipikus, olcsó beszólás

    Johnny Herbert nem hagyta szó nélkül Helmut Marko legutóbbi nyilatkozatát.

    Az osztrák tanácsadó az elmúlt napokban elmondta, jobban járt volna Lewis Hamilton, ha a téli szünetben visszavonul. A hétszeres világbajnok az Instagram-oldalán reagált a hírekre. Kijelentette, hogy ő fogja eldönteni, mikor akasztja szögre a sisakot, így nem kér tanácsokat.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

    Az ex-versenyzőből lett szakértő is reagált a Red Bull vezetőjének kijelentésére. Herbert szerint tipikus „Marko nyilatkozatott” olvashatott a nagyérdemű. Olcsó poénnak nevezte az osztrák kijelentését és megvédte honfitársát.

    „Micsoda olcsó poén – tipikus Helmut Marko és Red Bull megjegyzés, hogy őszinte legyek. Azok után, hogy tavaly milyen csata volt Max és Lewis, valamint a Red Bull és a Mercedes között… Teljesen rosszul sült el. Vajon ők szeretnék az autójukban látni Lewist? Még jó, hogy szeretnék. Ugyanakkor tisztában vannak azzal is, mekkora veszélyt jelent majd rájuk a Mercedes, ha összekapják magukat.” – magyarázta a Sky Sports szakértője.

    Leclerc-nek is „beszólt” Marko:

    Az osztrák tanácsadó a napokban elmondta, a monacói pilóta olyan szerencsés, mint Hamilton. A megforgása utána jól jött ki a szituációból, mivel pontot szerzett a futamon.

    „Már a pénteki edzésen is meleg volt a helyzet, mikor megpördült. Viszont olyan szerencsés, mint Hamilton, hihetetlen! Sikeresen mentett és tudta folytatni. Mindazonáltal jó volt ez így.” – nyilatkozta Marko.

  • Hamilton: 2009 óta nem vezettem ilyen rossz autót, mint most

    Hamilton: 2009 óta nem vezettem ilyen rossz autót, mint most

    Lewis Hamilton számára olyannyira katasztrofálisan alakult az imolai versenyhétvége, hogy a 65 körös verseny végén maga Toto Wolff kért tőle elnézést, hogy egy ilyen rossz autóval kellett versenyeznie a 14. helyen a futam túlnyomó részében. Ezt a nézetet a brit csillag is osztja, aki úgy gondolja, hogy 2009 óta nem volt alatta ilyen rossz autó, mint ami most van.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka az időmérőn már a Q2-ben búcsúzott és csak a 13. helyről kezdhette meg a szombati sprintet, ahol csak a 14. helyen ért célba. A futamon minden adott volt a számára, hogy a jó felzárkózást követően értékes pontokat tudjon szerezni. Ehhez képest beragadt Pierre Gasly mögé és a 65 kör alatt egy pozíciót sem tudott javítani az eredeti rajthelyéhez képest, ráadásul mindkét Red Bull pilóta le tudta körözni őt, ezzel további sót szórva a nyílt sebébe.

    A brackley-i istálló csapatfőnöke a kockás zászlót követően ekképp próbálta meg vigasztalni védencét: „Sajnálom, amiért ezzel az autóval kellett versenyezned a mai nap folyamán. Tudom, hogy nagyon vezethetetlen volt és egyáltalán nem ilyen eredményeket érdemlünk csapatként. Innen kell továbblépnünk, de ez a mai futam maga volt a katasztrófa.”

    Ugyan a Mercedes tényleg rosszul fogta meg a szabályváltozásokat és a W13 tényleg nem sikerült a legjobbra, ehhez képest George Russell mindig képes volt kihozni belőle a maximumot és a fiatal brit ennek köszönhetően mindig a legjobb ötben végzett. Azonban Hamilton hiába van tudatában brit kollégája ezen eredményeinek, ő már kerek perec kijelentette, hogy esélye sincsen a 2022-es világbajnoki cím megszerzésére.

    A brit klasszis jelenleg elég mélyen van, de állítása szerint a már 16. éve tartó Forma-1-es pályafutása során voltak már rosszabb pillanatai is, mint most. Hamilton a 2009-es szezont hozta fel példaként, amikor ugyanis a szezon első felében az is megesett vele, hogy önerőből nem tudott bejutni a Q2-ben a hazai versenyén Silverstone-ban, a futamot pedig körhátrányban fejezte be a végső győztes Sebastian Vettellel szemben.

    A Mercedes brit világbajnoka szerint „messze a 2009-es autó volt karrierje legrosszabb autója”, azonban úgy gondolja, hogy „a W13 sem áll messze ettől a negatív címtől.”

  • Seregszemle: íme az idei DTM mezőny

    Seregszemle: íme az idei DTM mezőny

    Másfélszeresére duzzadt a DTM résztvevőinek szám az idei évre, íme egy kis ízelítő, hogyan is néz ki a 29 fős mezőny.

    Mercedes

    A tavalyi gyártói és egyéni bajnokságok nyertese 8 autóval továbbra is a legnagyobb jelenléttel bíró márka a bajnokságban.

    A bajnoki címvédő, Maximilian Götz csapatot váltott, a helyén maradó Lucas Auer és a debütáló David Schumacher mellett a Winward Racing színeiben indul majd. A Haupt Racing Team a tavaly már dobogót szerző Arjun Maini és Luca Stolz kezébe adja autóit, míg a GruppeM Racing a nagy visszatérő, Maro Engel tapasztalatában bízik.

    Csapattársa az újonc kanadai Mikael Grenier lesz, Maximilian Buhk pedig marad a Mücke Motorsportnál.

    2022 Mercedes-AMG Teams , DTM, racingline.hu
    Fotó: Daimler AG

    Audi

    A négykarikás márka Kelvin van der Linde révén sokáig bajnoki várományosnak számított, de végül összeomlott a terv. Idén az Abt két bajnokkal erősítve (René Rast és Ricardo Feller) tér vissza, a Rosbergnél azonban nincs változás. Eközben egy extra autó is érkezik 2021-hoz képest az Attempto Racing jóvoltából, amit a mezőny legfiatalabb tagja, a 19 éves Marius Zug vezet majd.

    Ricardo Feller, Nico Müller, Abt Sportsline, Team Rosberg, Audi, DTM, racingline.hu
    Fotó: Gruppe C Photography

    BMW

    A bajorok új kasztnival érkeznek az új szezonra, miután elkészült az M4 GT3-as verziója. Sheldon van der Lindéhez és Marko Wittmannhoz, a DTM-be visszatérő Philipp Eng csatlakozik. A téli szezon legnagyobb átigazolása is a BMW-hez köthető, a Lamborghinitől Esteban Muth érkezik.

    Esteban Muth, Marko Wittmann, Sheldon van der Linde, Philipp Eng, BMW, DTM, racingline.hu
    Fotó: BMW AG

    Porsche

    Negyedik német márkakánt most először a Porsche is teljes szezont teljesít majd a német túraautó bajnokságban, miután tavaly már belekóstoltak a sorozatba. Rögtön három gyári pilóta érkezik, majd két külön csapattal. Az SSR Performance két pilótája, Laurens Vanthoor és Dennis Olsen csapattársakként indultak idén Daytonában, és csak az utolsó körökben veszítették el a győzelmet.

    Mivel a stuttgarti márka igencsak széleskörű tapasztalattal rendelkezik a GT3-as kategóriában, őket sem kell félteni.

    Thomas Preining, KÜS Team Berhard, Porsche, DTM, racingline.hu
    Fotó: DTM

    Lamborghini

    Tavaly csak két autó állt rajthoz, idén háromszor annyi lesz. A T3 Motorsportnál a WEC kategória bajnok, Nicki Thiin váltja Muth-ot, míg a Grasser Racing négy autójának érkezése az olasz márka gyári pilótáinak biztosít lehetőséget, köztük a tavaly meglepetésdobogót szállító Mirko Bortolottinak.

    A mezőny egyetlen női pilótája, Esmee Hawkey is az olasz márkával áll rajthoz.

    Rolf INeichen & Alessio Deledda, Grasser Racing, Lamborghini, DTM, racingline.hu
    Fotó: Gruppe C Photography

    Ferrari

    A Red Bull ferraris programja hagyta legutoljára a bejelentéseket, de érdemes volt kivárni. Egy amerikai és egy ázsiai-óceániai bajnok (Igor Fraga és Nick Cassidy) lesz majd a két pilótájuk. Utóbbi azonban több sorozatban is érdekelt így egy igazi legenda – a hab a tortán – Sébastien Loeb helyettesíti majd a szezon során.

    Felipe Fraga and Nick Cassidy, Red Bull, Ferrari, DTM, racingline.hu
    Fotó: Julian Kroehl/Red Bull Content Pool
  • Wolff tudja, hogy „ezt igazán elszúrtuk”, de nem futamodik meg

    Wolff tudja, hogy „ezt igazán elszúrtuk”, de nem futamodik meg

    Legyen szó bármilyen sportágról, amikor véget ér egy hosszú időn át tartó sikerszéria, az adott csapat tagjainak körében óhatatlanul felmerül, hogy itt az ideje a váltásnak. Nem véletlenül kaptak szárnyra a találgatások Lewis Hamilton jövőjéről sem, de ugyanezen logika mentén a Mercedes bármely tagjának maradását meg lehet kérdőjelezni.

    Toto Wolff, az istálló ügyvezető igazgatója és csapatfőnöke azonban nem tervezi, hogy a részesedését eladva a Maldív-szigeteken töltse jól megérdemelt visszavonulását, hanem inkább marad, hogy megpróbálja újra sikerre vezetni az istállót.

    „A probléma az, hogy belehalnék a Maldív-szigeteken abba, ha nem csinálhatnám azt, amit itt csinálok – válaszolta az 50 esztendős üzletember az Autosport kérdésére. – A ténykedés a csapatban és a csapat fejlesztése az, amit igazán élvezek. A Forma-1 robbanásszerűen fejlődik. Bevételi oldalon nagyon jól mennek a dolgok, ez pedig pontosan az, amit egész életemben csinálni akarok. Ebből a szempontból még nem merült fel bennem, hogy ennyi volt. Az olyan lenne, mintha egy projektmenedzser vagy alkalmazott azt mondaná: »Ezzel most végeztem, a legjobb eredménnyel akarok távozni, úgyhogy ennyi volt.« Engem azonban ez nem állít meg, úgyhogy folytatom.”

    Jöhet az első vereség

    Nagyon úgy tűnik, hogy – legalábbis a konstruktőri pontversenyben –  az idén győzheti le először bárki a Mercedest a 2014 óta tartó hibrid-korszakban. Ennek oka természetesen az, hogy az idei autó nagyon nem úgy muzsikál, ahogyan kellene neki, és egyelőre nem igazán látszik a fény az alagút végén.

    Miután a csapat összetétele szakember oldalon lényegében változatlan maradt, Wolffnak feltették a kérdést, hogy szerinte az emberei elveszítették-e azt a képességüket, hogy ütőképes autót építsenek. „A spontán válaszom az, hogy ezt nem lehet elfelejteni. A pályán zajló dolgok azonban mást tanítanak nekünk. Mindig alázatosnak kell maradnunk, mi pedig azok vagyunk, és azt mondjuk: »Basszus, ezt igazán elszúrtuk.« Ezt most el kell fogadni” – ismerte be az osztrák.

    „Hogy hol rontottuk el? Az én időm alatt nyolcból nyolc alkalommal taroltunk, most pedig a rossz útra tévedtünk. Nem ugyanaz, mintha csak három tizedes lemaradásban lennénk. A személyiségfejlődésünk és a csapat értékeinek szempontjából azonban bármennyire is rossz érzés most ez, fontos a fejlődésünk szempontjából. Senki sem csalhatatlan, ezt most is láthatjuk. De a csapat képes arra, hogy változtasson a dolgok menetén” – jelentette ki.

  • Hamilton magára haragította londoni szomszédait

    Hamilton magára haragította londoni szomszédait

    Nemcsak az idei autójával, hanem londoni szomszédaival is meg kell küzdenie Lewis Hamiltonnak. A hétszeres világbajnok ezt a csatát végül megnyerte.

    Noha csapatával együtt igencsak rosszul kezdte az idei szezont, Lewis Hamilton figyelmét nem csak a Forma-1-ben zajló események kötik le. Persze nem meglepő, hogy a hétszeres világbajnok egyéb dolgaival is bekerül a hírekbe; most éppen azzal, hogy összetűzésbe keveredett londoni szomszédaival, amiért ki akart vágatni egy fát. A bíróság végül neki adott igazat.

    Hamilton 2017-ben vásárolt magának egy kastélyt Londonban, a BBC általt támogatott, az Egyesült Királyság területén a helyi, demokráciával kapcsolatos ügyekkel foglalkozó szolgálat (LDRS) jelentése szerint azonban azóta „a lábát sem tette be oda.”

    Az LDRS szerint Hamilton viktoriánus stílusban épült kastélyához jókora kert és magánút is tartozik, és bár a hétszeres világbajnok nem lakik ott, mióta öt éve 18 millió fontért megvásárolta az ingatlant, számos munkát végeztetett a területen.

    Többek között fémkapukat és falat is építtetett, hogy kizárja a kíváncsi tekinteteket, korábban pedig engedélyt szerzett egy vadgesztenyefa visszavágására. Ebben az egyik szomszédja is támogatta, mondván a fa odavonzotta a galambokat, akik rendszeresen a kertjébe piszkítottak.

    Hamilton mostani akciója – akárcsak a kertben egy régi nyaraló lebontására és újjáépítésére vonatkozó tervei 2020-ban – azonban a hírek szerint több szomszédot is feldühített. A lakosok azt mondták a Royal Borough of Kensington and Chelsea (RBKC) tanácsának, hogy Hamilton „elpusztítaná a természetet” azzal, ha a kivágatná az otthona mellett álló cukorszilvafát. 

    A BBC szerint ugyanakkor a fa javarészt már halott volt és a többi része is haldoklott, így a tanács engedélyezte annak a kívágását, illetve egy magnólia visszavágását is. Hamilton azóta új fát ültetett a kivágott fa helyére.