Címke: Mercedes

  • Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    Kifehéredett a Ferrari és a „kis” Red Bull – íme a 2025-ös F1-es autófestések

    A londoni közös Forma-1-es bemutató során egymást követően minden csapat a helyszínen prezentálta autójának idei festését a 2024-es modellen, majd saját színpadra lépésükkel egyidőben a közösségi médiában többen is feltöltötték 2025-ös autójuk fotóit.

    Rendhagyó szezonkezdet ez a hagyományos februárokhoz képest, hiszen ahelyett, hogy napról napra izgatottan várhatnák a rajongók az egyes csapatok saját bemutatóját, többségük semmiféle eseményt nem rendezett, s egyesek – a Sauber, a Haas és a Ferrari – a festésbemutatóval kötötték össze, hogy online leleplezzék idei autójukat is. Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyik csapat mivel rukkolt elő a nagy közös londoni esemény során.

    Sauber

    A tavalyi szezont az utolsó helyen záró csapat kezdte a sort, Nico Hülkenberg és Gabriel Bortoleto képében két új pilótával, a külső pedig a névadó szponzor Stake révén neonzöld maradt. A Sauber az idei modellről, a C45-ről osztott meg képeket saját csatornáin.

    Williams

    Alexander Albonnal és az újonnan érkező Carlos Sainzcal lépett színre a Williams, a spanyol pedig első részsikerét el is érte, hiszen ellenállt a kísértésnek, hogy élete legnagyobb színpadán, több mint tízezer néző előtt elénekelje védjegyévé vált dalát, a Smooth Operatort.

    A Williams FW47 múlt pénteken már bemutatkozott egy silverstone-i sajtóeseményen, de most ők is előálltak a stúdiófotókkal az idei autóról.

    Racing Bulls

    A Red Bull kiscsapata idénre nemcsak (ismét) nevet váltott, de színt is. Bár ők még mindig titkolóznak, a 2024-es modellről mutattak fotókat az oldalukon, ám a tavalyhoz képest megváltozott színösszeállítás miatt így is van min bámészkodni Yuki Tsunoda és Isack Hadjar autóján.

    Haas

    A csapatot váltó Esteban Oconnal, valamint a tavalyi három beugrása után első teljes szezonjára készülő Oliver Bearmannel vág neki az idei szezonnak a Haas, ami már a mezőny legfiatalabb istállójának is 10. évadja lesz a Forma-1-ben.

    Az amerikaiak az alábbi fotókon tárták a nagyérdemű elé idei versenyautójukat, a VF-25-öt.

    Alpine

    Pierre Gaslyt furcsa frizurájáról, Jack Doohant debütálószezonjáról kérdezték röviden, miután mechanikusan lerántották a rózsaszín leplet az Alpine idei festéséről, ami ezúttal is a rózsát és a kéket ötvözi. A csapat pedig ezt követően közzétette a fotókat az Alpine A525-ről, vagyis az idei modellről.

    Aston Martin

    A pilótafelállását idénre megtartó mindössze két istálló egyikénél, az Aston Martinnál a csapatvezető személye változott, hiszen már a korábbi Mercedes-motorguru, Andy Cowell konferálta fel a tavalyi konstruktőri ötödik helyezett csapatot, a James Bond-bevonulózene után. Fernando Alonso és Lance Stroll idei autóját nem ismerhettük meg végül, a csapat csak festést mutat az alábbi videóban.

    Mercedes

    A Mercedes volt a leginkább szűkmarkú az online tartalmak terén, nem osztottak meg saját képeket Andrea Kimi Antonelli és George Russell autójáról, így csupán az eseményen készültekkel kell beérniük a rajongóknak. A csapat azonban már korábban közölte, hogy február 24-én mutatja be a W16-os modellt, már Bahreinben tartózkodva és a tesztre készülve.

    Fotó: Clive Rose – Formula 1/Formula 1 via Getty Images

    Red Bull

    Miután minden csapat maga választhatta meg a bevonulás módját, a Red Bullnál kicsit régi identitásukat idézve igazi partihangulatot varázsoltak a színpadra a táncoló tömeg által körbevett autóval, miközben Max Verstappen és új csapattársa, Liam Lawson köszöntötték a közönséget.

    A Red Bull esetében is csak a 2025-ös festést vehetjük szemügyre a 2024-es, Verstappennel egyéni bajnoki címig jutó autón.

    Ferrari

    A legnagyobb várakozás természetesen a Ferrarit, az utolsó előttiként bemutatkozó csapatot övezte, ezúttal nem is csupán a csapat hagyományai miatt, hanem azért is, mert Lewis Hamilton vonult be az autó mögött a színpadra Charles Leclerc és Frédéric Vasseur csapatfőnök mellett. Azzal, hogy élőben mutatkozott Hamilton új csapata szerelésében, az eseményt világszerte figyelőkben egy fokkal mélyebben tudatosodhatott, hogy tényleg megtörtént az F1 történetének egyik legnagyobb formátumú csapatváltása.

    Természetesen a Ferrari sem mutatott új autót, hiszen azt másnap, szerdán egy saját, olaszországi eseményen teszik majd meg. A festés azonban változott, a motorborítás ugyanis egy jókora fehér foltot kapott mindkét oldalon.

    McLaren

    A 26 év után tavaly a konstruktőri trónra ismét felülő McLaren zárta az estét. A csapat távoli fotókon már ugyan megvillantotta idei autójának álcafestéses külsejét múlt héten a silverstone-i bejáratás során, ám most teljes papajapompájában gördült a színpadra a tavalyi bajnokautó, amely festés a jövő heti teszten már felkerül majd az MCL39-re is Bahreinben.

    Változik a monacói lebonyolítás, eltöröltek egy büntetést és lecsapnak a hajlékony szárnyakra

     

  • Aggasztó pletykákat hallott Hamilton utódjáról Montoya

    Aggasztó pletykákat hallott Hamilton utódjáról Montoya

    Andrea Kimi Antonelli sokra hivatott, de Juan Pablo Montoya szavai azért megmutatják, még egy ekkora tehetségtől sem szabad rögtön hatalmas dolgokat várni.

    Noha eddig mindössze két szabadedzésen, illetve a tavalyi abu-dzabi teszten vezette a legújabb Mercedest, Andrea Kimi Antonelli korántsem nevezhető tapasztalatlannak F1-es autóval, hiszen a Lewis Hamilton utódjaként debütáló 18 éves tehetség több mint 9000 km-t teljesített privát teszteken. Ezeken legfeljebb két éves autóval körözhetett, de a tapasztalatszerzéshez az is tökéletes. Ugyanakkor Juan Pablo Montoya szerint ezeken a teszteken nem ment minden zökkenőmentesen.

    A Forma–1–ben 2001 és 2006 között versenyző kolumbiai ugyanis azt hallotta, hogy Antonelli elég sokszor szenvedett balesetet. „A kérdés az, hogy Antonelli hozzászokott ahhoz, hogy mindig nyerni akar? Olyan pletykákat hallok, hogy sokszor tört autót a teszteken, nagy kárt csinált, mert túl gyorsan akart menni – mondta a hétszeres F1-es futamgyőztes az AS Colombia YouTube-csatornájának. – Igen, a szezon elején elveszítheti a fejét, mert többé nem a csapattársa ellen versenyez. Korábban könnyű dolga volt, de hirtelen olyasvalakivel találja szemben magát, aki jobb azoknál, akik ellen korábban versenyzett.”

    Tökéletes álca: így lógott be a paddockba hétévesen a Mercedes újonca

    Mint emlékezhetünk, Antonelli élete első F1-es szabadedzésén, Monzában a második gyorskörében falhoz csapta a Mercedest a Parabolicában, mert túl nagy tempót diktált a még poros pályán. Akkor ő és Toto Wolff is elmondta, hogy tanult az esetből, és a második alkalommal már nem is követett el ilyen hibát. De nyilván más lesz majd élesben, főállású pilótaként helytállni. Montoya szerint a fontos az, hogy a fiatal olasz ne akarja mindenáron legyőzni George Russellt az első közös idényükben.

    „Az autót olyannak építették, amilyennek George akarja, [Antonellinek] pedig nehéz dolga lesz. Ha olyan mentalitása lesz, hogy George mögött marad és tanul tőle, 24 futamból pedig 10-szer le is győzi, akkor az jó évnek mondható. De ha fogni akarja magát és dominálni akar George ellen, akkor talán elveszíti a fejét, és bonyolulttá válik számára az idény” – összegzett a 49 esztendős pilóta, akinek fia, Sebastian szintén versenyez, és az idén debütál majd a Forma–2-ben.

    Antonelli válláról a terhet a Mercedes eközben igyekszik levenni, hiszen Toto Wolff még tavaly év végén elmondta, nem szabad rögtön nagy eredményeket várni tőle. „Ha arra számítanak, hogy pole pozícióban lesz Melbourne-ben, majd rögtön futamot nyer és harcolni fog a világbajnoki címért, akkor annak magas a kockázata, mert ez nem fog megtörténni. Ha olyan megközelítést alkalmazunk, hogy a fiú 18 éves, nagyon tehetséges, de természetesen bele kell nőnie, és hibákat fog elkövetni, akkor a kockázat limitált. Ezért csináljuk. 2025-öt átmeneti évnek tekintjük, és fel akarjuk őt készíteni 2026-ra.”

    Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

  • Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

    Hiába újonc, Russell nem veszi félvállról Antonellit

    George Russell tisztában van vele, hogy újonc csapattársa, Andrea Kimi Antonelli már első évében megkergetheti őt a pénzéért.

    Miközben Lewis Hamilton távozásával megnyílt előtte az esély, hogy a Mercedes vezérévé váljon, George Russell számára bőven van kockázat is abban, hogy a hétszeres világbajnok elment, a helyét pedig a következő Max Verstappennek tartott 18 éves szupertehetség, Andrea Kimi Antonelli veszi át. Hiszen innentől kezdve Russelltől az egyetlen elfogadható eredmény az, ha – legalábbis az első évben mindenképp – magabiztosan legyőzi a csapattársát.

    Erre nyilván meg is van az esélye, hiszen ő sem tartozik éppen a lassú versenyzők közé, és 2019 óta a mezőny tagja, azaz az idei lesz a hetedik szezonja. Ám eközben nem szabad lebecsülnie Antonellit sem, hiszen pont az elődje, Lewis Hamilton bizonyította be 2007-ben, hogy – jóllehet, jelentősen nagyobb tapasztalattal, mint az olasz –, újoncként is lehet valaki annyira erős, hogy rögtön felvegye a kesztyűt egy kétszeres világbajnokkal.

    Hamilton elment, a Mercedes öltözéke pedig csíkos lett (képgaléria)

    „Úgy gondolom, egyértelműen meg fog dolgoztatni, efelől kétségem sincs – nyilatkozta Russell a sport.de-nek. – Amikor visszagondolok arra, milyen voltam 18 évesen, nem érzem magam gyorsabbnak most. Tapasztaltabb vagyok, tudom, hogy miként birkózzak meg az F1 nyomásával és mindennel, ami azzal jár, hogy egy 2000 emberből álló csapattal dolgozom. De ami a sebességet illeti, az vagy megvan neked, vagy nincs. Szerintem neki megvan, úgyhogy nagyon fogom tisztelni.”

    Persze egy dolog a másik sebességének tisztelete, és egy másik, hogy amikor majd ugyanazért a pozícióért harcolnak, miként fognak viselkedni egymással. Russell egyelőre mindenesetre arra törekszik, hogy közösen vigyék előre a Mercedest, miközben tisztában van vele, hogy Antonelli mindent megtesz majd, hogy legyőzze őt. „Jól fogunk együtt dolgozni csapatként, és izgatott vagyok attól, hogy mit érhet el. De soha nem lehetsz naív, különösen, amikor jönnek a fiatalok, mert emlékszem arra, amikor én voltam ennyi idős, és rengeteg volt bennem a tűz.”

    Újabb balhék jöhetnek – Russell folytatni tervezi Verstappen kritizálását

  • Hamilton elment, a Mercedes öltözéke pedig csíkos lett (képgaléria)

    Hamilton elment, a Mercedes öltözéke pedig csíkos lett (képgaléria)

    A Mercedes bemutatta első közös kollekcióját az Adidasszal.

    Lewis Hamilton távozásával az évek óta a Mercedes pilótáit és csapattagjait öltöztető, a hétszeres világbajnok által a csapathoz vitt Tommy Hilfiger, valamint a Puma is elhagyta a brackley-i istállót, a helyére pedig érkezett az Adidas, amely első alkalommal fog F1-es csapatnak ruházati termékeket gyártani. A mérnököknél a kényelem, a szerelőknél a tartósság lesz a legfontosabb, míg a pilóták overalljainál bevetik az Adidas’ AaroReadyY technológiát, amely a könnyített anyagokkal a versenyzők hűtésére fókuszál. 

    „Ez egy úttörő partnerség – jelentette ki Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az Adidas központjában tartott bemutatón. – Az Adidas kulturálisan annyira releváns és az utóbbi években megelőzte a versenytársait. Olyan brand, amely mindig az élen jár, világklasszis sportolókkal dolgozik az innováció és a határok feszegetésének érdekében. Ennélfogva nagyon különleges az Adidas-család részének lenni; izgatottak vagyunk az előttünk álló utazás miatt, és hogy új utat törünk a motorsportban.”

    Az osztrák üzletember elárulta azt is, miként reagált Lewis Hamilton, amikor még tavaly megtudta, hogy a távozása után érkezik az Adidas. „Lewis azt mondta, hogy ez alighanem a legnagyobb kulturális relevanciával bíró sportmárka, és sírva nevetett szerintem, tudva, hogy az Adidas lesz a partnerünk.”

    Galéria a Mercedes–Adidas kollekcióról:

    „Ez volt a helyes lépés mindkettőnknek – folytatta Wolff az Adidas és a Mercedes összeállására utalva. – Szerintem amikor láttuk Lewis első megjelenését a Ferrarinál, a képet Enzo Ferrari háza előtt, az ikonikus lett. Lewis-zal és az ő stílusérzékével, és ezt meg is mondtam neki. Ugyanakkor mi más útra léptünk, próbálva újra feltalálni magunkat egy fiatal pilótával George mellett, akiről nem beszélünk eleget. Van egy rangidős, kiteljesedett versenyzőnk, aki futamokat nyert, illetve a feltörekvő új srác. Szerintem ez mindkettőnk számára felfrissülés volt.”

    A csapatfőnök Hamiltonnal kapcsolatban még elmondta, úgy véli, a hétszeres világbajnok távozásával sem lesz gondjuk a szponzorok bevonzásával. „A sportban levő ikonikus márkák terén nem igazán lehet ennél jobb, ez egy kinyilatkoztatása a bizalomnak, amit ez a csapat élvez a jövőre nézve. Amikor a vezérigazgatóval arról beszéltem, hogy Lewis megy, Kimi pedig jön, azt mondta, hogy »Ez annyira izgalmas, váltsunk a következő generációra!« A csapatban is így érzünk. Erősek a rezgések a partnereinkkel, akik velünk vannak, és akik csatlakozni akarnak a csapathoz, úgyhogy nem vagyunk másnaposak [Hamilton távozásától].”

    Az Adidas a csapatruházat kinézetében nem hajtott végre valami nagy innovációt, és lényegében annyi történt, hogy mindenre is rátette a logóját és a márkát meghatározó három csíkot. Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes újoncának szavaiból azonban arra lehet következtetni, hogy lesz majd ennél különlegesebb kollekciójuk is. „Csodálatos volt itt lenni az Adidas főhadiszállásán, elképesztő ez az együttműködés, és nagyon izgatott vagyok, hogy az Adidas ruháit viselve kezdem el a Forma–1-es karrierem a Mercedesnél. Az első kollekció szuperklassz, és az év során még érkezik több is, amelyekről tudom, hogy a szurkolóink imádni fogják. Tudom, hogy remekül fogunk festeni a paddockban, miként a szurkolóink is a lelátókon és otthon. Örülök annak is, hogy olyan partnerrel dolgozhatok, amely igazán megérti a sportolói elmét. Soha nem felejtem el az első alkalmat, amikor viseltem az új ruházatot a csapattársaimmal.”

    A Hamilton távozásával a Mercedes vezérévé előlépő George Russell is üdvözölte, hogy kimondottan egy sportmárkával erősítettek. „A partnerségünk az Adidasszal elképesztően izgalmas, friss energiát ad nekünk, miközben új fejezetet nyitunk a csapatunk történetében. Mindannyian elképesztően kiváltságosnak érezzük magunkat, hogy egy ilyen nagyszerű márkával dolgozhatunk együtt. Az első kollekció nagyszerűen néz ki, és a teljesítményt szem előtt tartva tervezték. Ez nagyon fontos nekünk, versenyzőknek, és kulcsszerepet fog játszani abban, hogy segítsen minket mind a pályán, mint azon kívül.”

    Az új kollekciót ITT lehet megtekinteni.

    Wolff: Nem beszélek Hornerrel, nem lehet bízni a szavaiban

  • Ezt ajándékozta Hamilton búcsúzóul a Mercedes tagjainak

    Ezt ajándékozta Hamilton búcsúzóul a Mercedes tagjainak

    Kiderült, Lewis Hamilton milyen különleges ajándékkal lepett mindenkit annál a csapatnál, amelyikkel a legnagyobb sikereit érte el a Forma-1-ben.

    És nem, Hamilton nem boltból vásárolt vagy internetről rendelt valamit, hogy letudja ezt, hanem egy F1-es témákkal foglalkozó művészt, Paul Ozt kérte meg, hogy alkosson valami különlegeset. A végeredmény végül egy festmény lett, aminek eredeti példányát a Mercedes főhadiszállásán állítják majd ki, de a nyomtatott verziójából a Mercedes összes (mintegy) háromezer dolgozója kap egyet.

    Az Instagramon maga a szerző mutatta be a művet, amelyen Hamilton látható a 2019-es Monacói Nagydíjon. A futamválasztás nem véletlen, hiszen ez előtt a verseny előtt hunyt el Niki Lauda, aki át tudta csábítani a britet a McLarentől a Mercedeshez. Paul Oz sajnálattal közölte az érdeklődőkkel, hogy kereskedelmi forgalomban nem lesz kapható az alkotás.

    A Ferrarihoz távozó Hamilton az utódjának, az újonc Andrea Kimi Antonellinek is hagyott külön üzenetet amellett, hogy ellátta egy jótanáccsal.

  • Utódja kedves gesztust kapott Hamiltontól

    Utódja kedves gesztust kapott Hamiltontól

    Andrea Kimi Antonelli elárulta, Lewis Hamilton milyen útravalóval adta át neki a helyét, ami mellé később privát üzenet is járt tőle.

    A Mercedesnél eljött az őrségváltás ideje, miután Hamilton elfogadta a Ferrari ajánlatát, így a csapat által évek óta támogatott, a jövő szupersztárjának tekintett olasz tinédzser a vártnál talán hamarabb bemutatkozhat a Forma-1-ben. Természetesen magasak felé a hosszú távú elvárások, elvégre elődje hat vb-címet szerzett a Mercedesszel.

    Antonelli közölte, Hamilton azt tanácsolta neki, hogy pont ezzel ne foglalkozzon. „Azt mondta, teljesítsek a legjobban, más ne nyugtalanítson” – mondta a Sky Sportsnak. Elárulta azt is, hogy emellett más üzenetet is kapott a brit klasszistól, akinek munkáját hosszabb ideje testközelből figyelhette, de azt nem szóban, hanem írásban, levélben. „A versenyzői szobába rakta, várom, hogy elolvassam. Ez nagyon kedves volt tőle.” 

    „Tényleg alig hiszem el, hogy jövőre együtt leszek vele a mezőnyben. Nagy alakja a sportágnak, rengeteget elért. Nagyon örülök a lehetőségnek.”

    Antonelli nemrég sikeresen letette a forgalmi vizsgát is és megszerezte a közúti jogosítványát.

    Tökéletes álca: így lógott be a paddockba hétévesen a Mercedes újonca

  • Új rekordot állítottak fel egy legendás F1-es autó eladásával

    Új rekordot állítottak fel egy legendás F1-es autó eladásával

    A történelem során másodszor adtak el a Mercedes híres „streamliner” autójából, és ez volt az első, amit nyilvános árverésen kínáltak megvételre. Ekkora összeget korábban még sohasem fizettek F1-es autóért.

    A W196R típusjelű autót 1954-ben vetette be a Mercedes, és máig különlegesnek számít, hiszen ilyenfajta áramvonalas kocsit sem előtte, sem azóta nem láttunk a bajnokságban. A csillagos márka versenyzőjeként Juan Manuel Fangio meg is nyerte a bajnokságot 1954-ben és 1955-ben. Cikkünk borítóképén bal oldalt és középen a 18-as, a 20-as és a 22-es rajtszámmal láthatók ezek a fajta Mercedesek, illetve ezen a linken is megtekinthetők képek róla az aukciósház jóvoltából.

    Az árverést meghirdető RM Sotheby tájékoztatása alapján 51,1 millió eurót, vagyis több mint 20 milliárd forintot fizettek a jelzett W196R-ból, ezzel ez lett minden idők legdrágább eladott F1-es autója. Előzőleg szintén egy ilyen típus vezette a listát, az 2013-ban kevesebb, mint feleekkora összegért (bár a mainál alacsonyabb árfolyamon) kelt el, majd Lewis Hamilton 2013-as Mercedese és Michael Schumacher 2003-as autója következik a rangsorban.

    A most eladott autó 1955-ben az Argentin és az Olasz Nagydíjon indult, előbb Juan Manuel Fangio, majd Stirling Moss vezette – az Argentínában rendezett futam a hőség miatt a történelem egyik legkeményebb F1-es versenyének számít, érdekes részleteket itt olvashatnak róla. A kocsi 1965 óta az Indianapolis Motor Speedway Museum tulajdonában volt, amely azért döntött az árverés mellett, mert újra akarják gondolni a múzeumi koncepciót, valamint biztosítani szeretnék a múzeum hosszú távú pénzügyi stabilitását.

    A Mercedes csak a „hátsóját fedezi”, jelentette ki az F1 korábbi fenegyereke

  • Wolff elárulta, mit mondott Hamiltonnak az első Ferrarinál töltött napja után

    Wolff elárulta, mit mondott Hamiltonnak az első Ferrarinál töltött napja után

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke az Autosport díjátadó gáláján elmondta, mi jutott eszébe Lewis Hamilton első Maranellóban készült fotójáról, és mit mondott ezután volt pilótájának.

    Miközben Lewis Hamilton és a Ferrari közös időszakának kezdete uralja a szalagcímeket a Forma–1-ben, az élet a 40 esztendős pilótával korábban hat egyéni és hét konstruktőri vb-címet nyerő Mercedesnél sem áll meg. A brackley-i istálló tavaly harmadik éve nem nyert vb-címet, és nem is volt reális esélye azért küzdeni, így a cél 2025-ben is változatlan: visszatérni a vb-esélyesek közé.

    Ezt a George Russell–Andrea Kimi Antonelli kettőssel tervezik megtenni, miközben Hamilton hirtelen ellenféllé vált. Ám ettől még a hétszeres világbajnokkal közös évek lezárása egy folyamat, amit jól mutatnak Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének szavai arról, mit érzett, amikor meglátta Hamilton azóta minden idők legtöbbet kedvelt F1-es témájú Instagram-fotójává váló képét, amelyet aznap posztolt, amikor munkába állt Maranellóban.

    „Ma új korszakot nyitunk a Ferrari történetében” – Hamilton nagy szavakkal ejtette meg belépőjét

    „Kicsit olyan, mint egy baráti módon lezajlott válás. Minden rendben, majd aztán először látod a volt partneredet az új barátjával. De nagyon örülök miatta, és mondtam neki, hogy ikonikus képek készültek róla. Annyira gondosan lettek kitalálva, de Lewis esetében ez nem lep meg” – nyilatkozta az osztrák üzletember a Sky News-nak az Autosport díjátadó gáláján.

    Wolff arról is beszélt, hogy csak az első versenyen derül ki, sikerült-e előrelépnük a W16-ossal, a 18 évesen bemutatkozó Antonelli pedig már alig várja, hogy az F1-ben versenyezzen. „Tavaly sokat vakartuk a fejünket, különösen az év elején. Mint az összes többi csapatnak, nekünk is megvoltak a hullámhegyeink és hullámvölgyeink. Nagyon domináns teljesítményt nyújtottunk Vegasban, aztán más versenyek nem voltak olyan jók. De végső soron a melbourne-i időmérőn látni fogjuk, hogy hol állunk. [Antonelli] nagyon régóta a csapat tagja, 11 éves kora óta ismerjük, ebből a szempontból felkészült. Készen áll és már alig várja.”

    Képeken Lewis Hamilton és a Ferrari barcelonai tesztje

  • Idei első interjújában Russell rögtön elvett egy győzelmet Hamiltontól

    Idei első interjújában Russell rögtön elvett egy győzelmet Hamiltontól

    George Russell a szünet után visszatért a Mercedes gyárába, és egy szemléletes példával mutatott rá, miért nem érdemes futamgyőzelmi célkitűzéseket megfogalmazni a Forma-1-es szezonok előtt. Ám, szándékosan vagy sem, egy apró hiba csúszott a tavalyi emlékeibe.

    Russell legutóbb egy svédországi havas vezetés során hallatott magáról, majd pedig a Kajmán-szigeteken töltötte a pihenőidő utolsó heteit – stílusosan a brit tengerentúli terület fővárosában, George Townban. Persze ez a pihenés is viszonylagos egy autóversenyző esetében, hiszen a napi szintű intenzív edzés ott sem maradhatott el.

    A héten a brit visszatért a Mercedes brackley-i gyárába, hogy felkészüljön a csapattal való negyedik szezonjára – megváltozott belső dinamika mellett, hiszen miután a hétszeres bajnok Lewis Hamilton a Ferrarihoz távozott, helyére pedig az F1 valaha volt harmadik legfiatalabb pilótájaként Andrea Kimi Antonelli érkezik, immár ő lesz a pilótapáros tapasztaltabb tagja.

    Tegyük hozzá, Russellnek már Hamilton mellett sem volt miért szégyenkeznie az együtt töltött három évük során, hiszen ebből kettőben legyőzte honfitársát a pontversenyben, győzelmekben 3:2-re, rajtelsőségekben 5:1-re bizonyult jobbnak, noha dobogós helyeket tekintve alulmaradt 20:14-re.

    „A céljaim változatlanok, a hozzáállásom is maradt a régi. A Forma-1 különleges abból a szempontból, hogy nem igazán van értelme konkrét célokat kitűzni. Mondhatnám azt, hogy mivel tavaly három futamot nyertem, idén négyet szeretnék, de aztán lehet, hogy az öttel sem leszek elégedett, ha az autó tízre lett volna képes” – fogalmazott Russell a Mercedes oldalán megjelent interjúban.

    A gondolatmenet apró pontatlansága, hogy Russell tavaly nem három, hanem csak kettő versenyt nyert (Spielbergben és Las Vegasban), a spái első helyét ugyanis súlyhatár megsértése miatt a díjátadót követően elvették tőle, s a második helyen befutó Hamiltonra szállt az át.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    George Russell (@georgerussell63) által megosztott bejegyzés

    Russell a tavalyi eredményei közül arra lehet a legbüszkébb, hogy az időmérőkön 20:4-re jobbnak bizonyult a pole-pozíciók rekordját is őrző csapattársánál, ám elmondása szerint nem hagyja, hogy ez elkényelmesítse.

    „Inkább apróbb részletekben fogalmazom meg a céljaimat. Tavaly az időmérő bizonyult az erősségemnek, miközben a versenytempóm nem mindig volt a legjobb. Tudom, hogy megvan a szükséges egykörös tempóm, de nem látom az okát, miért nem tudom ezt átmenteni a versenyre. Szóval azon fogok dolgozni, hogy ezt kijavítsam. Emellett lesznek más céljaim is, egyesek közülük nem nyilvánvalóak a nézők számára, de a fejemben nagyon is ott vannak.”

    „A Forma-1 szépsége, hogy minden évnek új autóval vágunk neki, aminek új korlátai vannak. Ami tavaly az erősségünk volt, könnyen lehet, hogy idén már nem lesz az, ezekhez pedig folyamatosan alkalmazkodnunk kell” – mutatott rá Russell.

    A Mercedes február 24-én mutatja be idei F1-es autóját, a W16-ot, két nappal a bahreini közös tesztelés kezdete előtt.

    A felnőtté válás fontos lépcsőfokát tette meg az újonc, akivel a Mercedes rámozdul a Ferrari-rajongókra

  • A felnőtté válás fontos lépcsőfokát tette meg az újonc, akivel a Mercedes rámozdul a Ferrari-rajongókra

    A felnőtté válás fontos lépcsőfokát tette meg az újonc, akivel a Mercedes rámozdul a Ferrari-rajongókra

    A Forma-1-es debütálásra készülő Andrea Kimi Antonelli elhárított az útjából egy hiányosságot, amivel élcelődések tárgya lehetett volna a szezon során: megszerezte a közúti autóvezetői jogosítványt.

    A Mercedes ugyanis a hétszeres világbajnok Lewis Hamiltont egy olyan versenyzőre cserélte le, akinek még vezetői engedélye sem volt mindeddig – persze ebben nincs semmi meglepő, hiszen Antonelli csak tavaly augusztusban töltötte be a 18. életévét és vált jogosulttá Olaszországban arra, hogy letegye a vizsgát. Most Instagramon egy fotó mellékelésével közölte, hogy „küldetés teljesítve”, miközben egy olasz nyelven „Autósiskola” feliratú személyautóban ül.

    Az elmúlt nagyjából tíz évben az FIA a szuperlicenc kiállításának egyik feltételeként szabta, hogy a versenyzőnek érvényes közúti jogosítvánnyal is kell rendelkeznie, ezt azonban a tavalyi évben húzták ki a követelmények közül, amikor éppen az Antonelli lehetséges korai debütálása kapcsán benyújtott kérelem miatt módosítottak a szabályokon, lehetővé téve, hogy kivételes engedéllyel akár már 17 évesen is debütálhasson valaki az F1-ben.

    Nem volt tehát már feltétel idén az olasz számára a jogosítvány, és ha elmulasztja, nem is ő lett volna az első versenyző, aki ennek megléte nélkül áll fel a rajtrácsra: emlékezetes, hogy korábban Daniil Kvyat, valamint a 18. életéve előtt bemutatkozó Max Verstappen már F1-es tapasztalattal felvértezve sajátította el a személyautók vezetésének tudományát, legalábbis hivatalosan csak ekkor.

    Antonelli az első újonc pilóta lesz a Mercedes gyári csapatának újkori történetében, akinek személye a vérfrissítés mellett azzal az extra lehetőséggel is kecsegtet, hogy az istálló általa harcba szálljon a Hamilton Ferrarihoz való szerződésével új lelkesedést kapó olasz szurkolókért.

    Olasz versenyzője 2021 és Antonio Giovinazzi, olasz dobogósa pedig Giancarlo Fisichella és Jarno Trulli 2009-es ténykedése óta nem volt a Forma-1-nek, míg győzelmet utoljára Fisichella szerzett az országnak még 2006-ban Malajziában. Olasz világbajnokról nem is beszélve, ami az F1 első négy évéből háromszor is előfordult, 1953 óta azonban egyszer sem. Akár mindegyik statisztikai oldalra új bejegyzés kerülhet a következő években, ha gyümölcsözővé érik a Mercedes és Antonelli együttműködése.

    Azért a „ciao danke” köszönést még szoknunk kell.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés