Címke: Mercedes

  • Számmisztika és évforduló a Spanyol Nagydíj előtt

    Számmisztika és évforduló a Spanyol Nagydíj előtt

    Hétvégén Spanyolországba, azon belül is a katalán, barcelonai versenypályára látogat el a Forma-1 mezőnye. E hétvége pedig a számok szerelmeseinek is tartogat érdekességet, de egy évfordulót is lehet majd „ünnepelni” a hétvége során.

    Spanyol Nagydíj és a Circuit of the Catalunya

    Az előttünk álló futam lesz az 52. hivatalos Forma-1-es Spanyol Nagydíj (a Grand Prix érát és az F1-es világbajnokságba bele nem számító futamokkal együtt pedig már a 65. kiadás lesz). 1951-es bemutatkozása óta öt különböző pályán rendeztek Spanyol GP-t (Pedralbes, Montjuic, Jarama, Jerez, Barcelona), a legtöbbet eddig a jelenlegi katalán pályán rendeztek, ez lesz a 32.

    Embed from Getty Images
    Embed

    Lehet rajta előzni, avagy fontos-e a pole-pozíció?

    Az elmúlt években több kritikát is kapott a pálya az unalmas versenyek miatt, ám ha az előző generációs (2017-2021 közötti) autókkal megrendezett versenyeket nézzük, akkor ebben az öt évben átlagosan 22 előzést láthattunk versenyenként, amely átlag nagyjából megegyezik a kanadai, az abu dhabi-i vagy éppen a magyar pálya átlagával, hasonló időszakban.

    A Circuit of the Catalunya pálya 1991 óta íródó F1-es történetében az eddigi 31 első rajtkockát megszerző versenyző közül 23 meg is tudta nyerni a futamot, ami egy nagyon magas arány. Ezt ráadásul tovább fokozza, hogy csupán három alkalommal fordult elő, hogy a futamgyőztes nem az első rajtsorból indult. Az időmérős sikerek számában Michael Schumacher az első, ő hétszer indult a pole-ból, Lewis Hamilton pedig hatszor.

    Mercedes uralom volt a jellemző, eddig…?

    Viszonylag kevés olyan Nagydíj van, ahol ne dominált volna a Mercedes az elmúlt bő egy évtizedben, de az kétségtelen, hogy a spanyol az még náluk is kiemelendő. A németek ugyanis 2013 óta eddig minden időmérő edzést megnyertek, míg Hamilton minden Mercedeses évében az első két hely valamelyikéről rajtolhatott.

    Lewis Hamilton az elmúlt öt évet uralta, a hétszeres világbajnok fél évtizede verhetetlen spanyol földön, ezzel pedig beállította Ayrton Senna rekordját, a legtöbb egymás utáni siker egy azon pályán kategóriában, a brazil legenda ezt Monacóban tette meg 1989 és 1993 között. Hamilton így rekordot is dönthetne, de látva a Mercedes idei teljesítményét erre vajmi kevés esély mutatkozik. Érdekesség, hogy Hamilton 2017-es sikere előtti tíz évben tíz különböző nyertes volt.

    Az elmúlt nyolc Spanyol Nagydíj közül hetet a Mercedes nyerte meg, kivétel ez alól az emlékezetes 2016-os futam, ahol a rajt után ütközött egymással Nico Rosberg és Lewis Hamilton, ami pedig Max Verstappen első győzelmét vetítette előre. Máig ez Hamilton utolsó első körös kiesése. Az elmúlt négy évben mindig ugyanaz az a három versenyző állt dobogón, Lewis Hamilton, Valtteri Bottas és Max Verstappen.

    Sikerre éhező vörös bikák

    Amennyire sikeres volt az elmúlt években a Mercedes, annyira nem jött ki a lépés Katalóniában a Red Bulloknak. Verstappen 2016-os sikerét leszámítva a 2011-es Vettel siker az utolsó. Időmérőn azonban még rosszabb számukra a kép, spanyol földön Sebastian Vettel 2012-es Európa Nagydíjon (Valencia) aratott időmérős sikere az utolsó, míg Spanyol Nagydíjon Mark Webber 2011-es sikere.

    A jelenlegi pilóták azonban konstansan megbízható teljesítményt tudtak eddig felmutatni, Verstappen sosem végzett időmérőn eddig a top6-on kívül, Sergio Pérez pedig az eddigi 11 Spanyol Nagydíján nyolcszor is pontot szerzett. A Red Bull pedig az elmúlt hat évben mindig ott volt legalább egy versenyzővel a dobogón.

    Hazai hősök és biztató előjelek a Ferrari számára

    Két spanyol pilóta, Fernando Alonso és Carlos Sainz készülhet most hétvégén a hazai versenyére. A kétszeres bajnok számára pedig duplán különleges ez a helyszín, hiszen 2013-ben, még a Ferrarival az ötödik rajthelyről indulva (egy szenzációs rajt után) tudott nyerni, ami máig az utolsó futamgyőzelme. Az elmúlt öt spanyol futamon viszont csupán csak egyszer tudott pontot szerezni.

    Az esélyek alapján azonban a másik hazai hősnek, Carlos Sainznak nyílhat nagyobb sansza egy hazai futamgyőzelemre, ami neki a legelső lenne. Azzal a Ferrarival minden esélye meg is van, amely a legsikeresebbnek számít ezen a pályán a maga nyolc sikerével, viszont Alonso 2013-as sikere óta nem tudtak itt diadalmaskodni.

    Embed from Getty Images

    Ha Sainz végül révbe ér, és felléphet a pódium legtetejére, akkor a hibrid érában Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Max Verstappen után ő lehet a negyedik versenyző, aki hazai Nagydíján tudott nyerni. Csapattársával ellentétben Sainznak eddig mindig szerencsét és sikert hozott a hazai terep, ugyanis a spanyol eddig minden hazai versenyén pontot tudott szerezni. Ráadásul a formájára sem lehet panasz, hiszen a kieséseit leszámítva az elmúlt négy versenyén mindig dobogóra tudott állni.

    Mióta a jelenlegi pályán versenyez a Forma-1 a Ferrari hétszer szerezte meg az első ratjkockát, legutóbb 2008-ban, de ami bíztató lehet Maranelloban, hogy amikor itt pole-ban voltak, annak az évnek a végén mindig megszerezték a konstruktőri világbajnoki címet.

    A Williams évfordulója és Ricciardo rekordja

    Arról már külön beszámoltunk, hogy ha Daniel Ricciardo rajthoz áll a futamon, akkor Mark Webbert megelőzve ő lesz a legtöbb versenyen elinduló ausztrál F1-es pilóta.

    A jelenlegi sereghajtó Williams istálló pedig egy komoly jubileumot is „ünnepelhet” a hétvégén, ugyanis most lesz tíz éve annnak, hogy a csapat megszerezte a máig utolsó futamgyőzelmét. Ki is ne emlékezne Pastor Maldonado 2012-es váratlan sikerére…

    Embed from Getty Images

  • Mentálisan mélyre került a Mercedesnél Esteban Ocon

    Mentálisan mélyre került a Mercedesnél Esteban Ocon

    Elég hektikusan alakul Esteban Ocon eddigi Forma-1-es karrierje. A fiatal francia pilóta nagy tehetségként érkezett az F1-be, ám két és fél szezon után 2019-re elvesztette a helyét, így egy évre partvonalon kívülre került. Majd a Renault mentőövet dobott neki, azóta pedig már futamgyőztesnek is nevezheti magát.

    A Forma-1 hivatalos podcastjének, a Beyond the Grid-nek volt a vendége az Alpine versenyzője, ahol több témáról is beszélt, mind közül a legmeglepőbb az volt, amikor a Mercedes kispadján töltött egy évéről nyilatkozott, amely mentálisan nagyon megviselte őt.

    Mint ismert, Lance Stroll került 2019-re a Force India/Racing Point csapatához pont Ocon helyére, aki így a Mercedeses kötődése miatt lehetett az ezüst nyilak tartalékversenyzője, egész évben készen állt hátha jön számára egy lehetőség, de ez végül nem történt meg.

    Elmondása szerint annak az egy évnek számos sötét és szomorú pillanata volt, kezdve már a legelső Nagydíjtól:

    „Elég kemény év volt, nagyon mélyre kerültem mentálisan. Már Ausztráliában elkezdődött, úgy érkeztem akkor az első futamra, hogy elég komoly és kiterjedt tesztprogram volt betervezve az évre, így sokat vezethettem volna az autót, de ott akkor közölték velem, hogy a következő hat hónapban nem fogom vezetni az autót.” – elevenítette fel, majd folytatta. „Ez egy elég nagy ütés volt nekem, emlékszem, úgy hagytam el a melbourne-i pályát, hogy kimentem a bérelt autómhoz és rengeteget sírtam a parkolóban. Ez határozottan egy hatalmas mélypont volt a számomra, nem sok gondom van az alvással, de az azutáni éjszaka nem volt életem legjobbja.”

    Végül azonban elismerte, hogy a csapat vezetésének kulcsszerepe volt abban, hogy a Renault-tól kapott bizonyítási lehetőséget 2020-ra.

    „James Vowles-től kezdve Totoig mindenki azon volt, hogy helyet találjon nekem. Toto egyszer elég egyértelműen kijelentette nekem, hogy ’2020-ban versenyezni fogsz’, mire én ’Hogy lehetsz ebben ennyire biztos?’ majd sejtelmesen annyit felelt, hogy majd meglátom. Nem akartam hinni neki, mivel nem akartam csalódni, de számtalanszor előfordult már, hogy amiről beszélt, az úgy is történt. Most is így lett. 2020-ra megkaptam a lehetőséget, igaz nem a Mercedestől, hanem a Renault-tól, és ez valami újnak a kezdete volt.”

  • Wolff: Még nagyon sok minden történhet 2022-ben

    Wolff: Még nagyon sok minden történhet 2022-ben

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff magabiztosan várja a Spanyol Nagydíjat, abban bízva, hogy Barcelonában előrébb tudnak lépni.

    A Mercedes Miamiban az 5-6. helyen zárt, megerősítve ezzel konstruktőri harmadik helyét a Red Bull és a Ferrari mögött. A pénteki nap során viszont még magukat is meglepték, a második szabadedzésen nyújtott erős teljesítményükkel.

    „A pénteki szabadedzés alatt az autó megvillantotta a benne rejlő valódi potenciált” – nyilatkozta Wolff a Spanyol Nagydíj előtt. „Folytattuk a kísérletezést a beállításokkal, feltettünk néhány új alkatrészt, ez pedig adott néhány választ, hogy milyen irányba induljunk el. A gyárban hatalmas mennyiségű munka folyik a Miamival kapcsolatos adatok feldolgozásában és az előnyünkre való fordításában Barcelonára.”

    „Mivel a téli teszteken már köröztünk itt, és azóta sokat fejlődött és változott az autó, ez egy jó hely lesz arra, hogy összevessük a jelenlegi autóról szerzett információkat a régiekkel, és bízunk benne, hogy újabb lépést teszünk előre” – folytatta a katalán helyszínre utalva. „A pálya maga mindenféle szempontból kihívást tud jelenteni az autó számára. Kosárlabdás nyelven szólva Barcelonába megyünk, lezárva az első negyedet. Tudjuk, hogy ha egyszer sikerül a tanultakat teljesítményre váltani, akkor még sok minden történhet.”

    Barcelona a Mercedes egyik legsikeresebb pályája, a legutóbbi öt futamot kivétel nélkül Lewis Hamilton nyerte, de 2016-ban is aligha verte meg volna őket bárki, ha nem ütközik a két pilóta.

  • A GPDA elnöke nem támogatja Hamiltont az ékszerek háborújában

    A GPDA elnöke nem támogatja Hamiltont az ékszerek háborújában

    Alexander Wurz nem támogatja Lewis Hamilton hadjáratát az ékszerháborúban.

    Az újra leporolt szabály kisebb vitát generált a paddockban. A hétszeres világbajnok kijelentette, hogy nem minden ékszerét tudja eltávolítani, és nem is feltétlenül szeretné ezt megtenni. Az önkifejezés eszközeként jellemezte darabjait, ezért vitába is szállt az FIA-val.

    A Szövetség viszont ultimátumot adott a brit pilótának. Ha a Monacói Nagydíjig nem távolítja el a darabokat, akkor komoly büntetésre számíthat.

    Wurz azonban kihangsúlyozta, ebben a kérdéskörben ő az FIA oldalán áll:

    „Ennek a szabálynak megvannak az okai. Ám egy kicsit más megközelítés mentén szerettem volna ezt az üzenetet megkapni.”  – nyilatkozta az osztrák a Kronen Zeitungnak.

    Az ex-versenyző ugyanis a médiából úgy értesült, hogy Hamilton az egyértelmű szabályoknak mond ellen. Miamiban ugyanis már bojkottal is fenyegetőzött.

  • Hamilton és Wolff kiakadt, mikor Masi neve ismét felmerült?

    Hamilton és Wolff kiakadt, mikor Masi neve ismét felmerült?

    Sajtóinformációk szerint nagyon rosszul fogadta Lewis Hamilton és Toto Wolff azt a hírt, hogy Michael Masi ismét visszatérhet.

    A tavalyi szezonzáró főszereplője lett Masi, ugyanis vitatható döntése miatt változott meg a verseny élén a sorrend. Max Verstappen az utolsó körben előzte meg a brit pilótát, így a bajnoki címet ő vihette haza. Az ausztrál ex-versenyigazgatót 2022 elején távolították el posztjáról. Helyére Niels Wittich és Eduardo Freitas került, akik felváltva irányítják a száguldó cirkusz eseményeit. Masi azonban nem tűnt el az FIA életéből, csupán új pozíciót ajánlottak neki.

    Mohammed Ben Sulayem viszont nem zárkózik el attól, hogy ismét korábbi munkakörében alkalmazza a „kegyvesztett” vezetőt:

    „Michael (Masi) ott van, és talán használhatnánk őt. Mindenre nyitottak vagyunk.”

    A Szövetség vezetőjének megjegyzése futótűzként terjed a paddockban. A Daily Mail szerint Hamilton nagyon meglepődött a kijelentésen, így azonnal összeült tanácsadóival. A brit lap azt is tudni véli, hogy a hétszeres világbajnok dühösen reagált Ben Sulayem nyilatkozatára.

    Toto Wolff sem volt boldog, és már közölte, is, hogy nem fogja támogatni Masi visszatérését. A Mercedes nem kívánta nyilvánosan kommentálni a szóbeszédet, míg az FIA elnöke nem akart újabb vitát szítani azzal, hogy nyilatkozik.

  • Ickx: Hamiltonra már „vadászik” az új generáció

    Ickx: Hamiltonra már „vadászik” az új generáció

    Jacky Ickx szerint az új generáció már vadászik Lewis Hamiltonra.

    A hétszeres világbajnok nemcsak az autójával küzd, hanem csapattársával is. Honfitársának ugyanis jobban jött ki a lépés az elmúlt versenyeken, így több pontot gyűjtött a 37 éves versenyzőnél.

    Mindemellett az idősebbik brit még „háborúba” is keveredett az FIA-val. Monacóig adtak haladékot a pilótáknak az ékszerek eltávolítására. Aki viszont a hercegségben is viseli autójában a fémtárgyakat, az komoly büntetésre számíthat.

    „Nem engedhetsz meg valamit nekik, csak azért mert a barátaid. Egy szabálynak mindenkire kell vonatkoznia, és kész.” – magyarázta Mohammed Ben Sulayem, az FIA elnöke.

    Ickx azonban úgy véli, hogy Hamiltonnak másra kellene fókuszálnia. Az új generáció tagjai már üldözőbe vették őt, és könnyen a helyét követelhetik.

    „Ha már túl vagy a csúcson, akkor nem tudsz legyőzni egy Max Verstappent, Charles Leclerc-t és egy Lando Norrist. Versenyzőként a legmagasabb szintre próbálsz felkerülni, majd ha ezt sikerült elérned, akkor megpróbálod megtartani azt a szintet. Viszont ha már nem tudod fenntartani, akkor nagyon gyorsan elmúlik minden. Sokkal gyorsabban, mint amilyen ütemben felfejlődtél.”

    A belga ex-versenyző szerint a hétszeres világbajnok karrierje még nem feltétlenül ért véget:

    „Az jó dolog, hogy még mindig versenyezni akar. Rengeteg rajongója van, sokan követik őt. Még nyerhet néhány futamot, de kifut az időből. Nagyon vadászik már rá az új generáció. Láttátok mennyire ki voltak merülve Miami után? Néha azt lehet hallani, hogy könnyű nyerni, de ez nem igaz. Mindig ébernek kell lenned.”

  • A Mercedes miatt lehet, hogy az Audi „titokban” száll be az F1-be?

    A Mercedes miatt lehet, hogy az Audi „titokban” száll be az F1-be?

    Érdekes megoldás merült fel az Audi F1-es beszállása kapcsán, hiszen amennyiben találnak is eladó istállót a németek, a Mercedes miatt akkor is komoly problémába ütközhetnek.

    Továbbra sem eldöntött kérdés, hogy a Forma-1-be 2026-ban a Porschéval karöltve beszálló Audi melyik istállót vásárolja meg, és teszi a gyári alakulatává. Miközben a Porsche esetében gyakorlatilag nyílt titok, hogy a Red Bull oldalán érkeznek (olasz sajtóhírek szerint a V6-os belső égésű motor gyártását is ők végzik majd, míg az energiaitalos istálló a hibrid rendszerért felel), addig az Audi igen nehéz helyzetben van azzal, hogy nem partnert, hanem eladó csapatot keres.

    Néhány évvel ezelőtt az ingolstadtiaknak alighanem jóval könnyebb dolguk lett volna nyélbe ütni egy ilyen üzletet, az F1 azonban azóta felszálló ágba került, a csapattulajdonosoknak pedig már nem igazán áll érdekében megszabadulni az istállójuktól. A korábbi jelöltek közül a McLaren már ki is jelentette, hogy nem lesz belőle gyári Audi, mostanra így lényegében az Aston Martin és a Williams maradt, mint lehetséges opció.

    Roberto Chinchero a Motorsport olasz kiadásában azt fejtegeti, hogy továbbra is az F1 iránt a sikerek elmaradása miatt már kevésbé elkötelezett Lawrence Stroll csapata az Audi első számú célpontja (az épülő új gyár és szélcsatorna mindenképpen vonzó lehet a németeknek), míg a Williamsre B-tervként tekintenek. 

    Az olasz újságíró szerint az Audi előtt két komoly probléma áll. Az egyik a már említett adásvétel, pontosabban az, hogy meggyőzzenek egy csapatot erről. Persze, van az a pénz, így ha hajlandóak eleget fizetni, ez nem megugorhatatlan feladat. 

    Az viszont már jóval kényesebb kérdéseket vet fel, hogy mi lesz a 2026-ig tartó átmeneti időszakban. Amennyiben ugyanis az Audi megvásárol egy istállót, hiába csak 2026-tól lesz a gyári alakulata, tulajdonosként onnantól fogva jelen lesz az istálló életében, és el kell kezdenie előkészíteni a gyári csapattá válást. Hogy mi ezzel a gond? Az, hogy az említett két csapat egyaránt Mercedes-erőforrásokat használ, ami marketing szempontból összeegyeztethetetlen az Audival.

    Sebastian Vettel, Aston Martin, Miami
    Az Aston Martinban (is) dolgozó Mercedes-motor bonyolítja a helyzetet Fotó: Aston Martin

    Chinchero szerint az kizárt, hogy az ingolstadtiak “gyorsan” építenek egy, a jelenlegi motorszabályoknak megfelelő erőforrást, nem mellesleg pedig ebbe a többi csapat aligha menne bele. Az egyik megoldás ezért az lenne, hogy meggyőzik a Mercedest, hogy a motorjait címkézze át Audivá. Miután a két gyártó nemcsak a versenypályákon, hanem a globális autóiparban is egymás riválisa, erre gyakorlatilag nulla az esély. 

    Így az egyetlen ésszerű opció az lehet, hogy amennyiben az Audi megvásárolja valamelyik istállót, mindenféle hivatalos bejelentés nélkül teszi meg azt, és 2025 végéig csendestárs marad. Természetesen az üzlet híre vélhetően így is kiszivárogna, de ha a felek egyike sem erősíti azt meg, és 2026-ig minden marad a jelenlegi felállásban, egy ilyen látszatmegoldás mindenkinek elfogadható lehet. Az Audi pedig a háttérben elkezdheti megtenni a szükséges lépéseket és befektetéseket arra az időre, amikor már hivatalosan is színre léphet.

  • Bottas: Russell-lel a csatám nem személyes

    Bottas: Russell-lel a csatám nem személyes

    Valtteri Bottas elmondta, semmi személyes „ellentét” nincs közte és George Russell között.

    Tavaly a finn versenyző még a Mercedest erősítette, ám a csillagosok úgy döntöttek, hogy megvállnak a nastolaitól. A helyére a Williamsben vitézkedő fiatal brit pilótát ültették. Az új korszakban az Ezüst Nyilak előnye eltűnt, míg az Alfa Romeo a középmezőnybe lépett fel. Így a két istálló versenyzői gyakran találkoznak egymással a pályán.

    Bottas ugyanakkor kihangsúlyozta, semmi személyes ellentét nincs közte és a csillagosok pilótája között.

    „Nem, csak a pontok miatt alakult így. Mindannyian az egységeket hajszoljuk. Mindig megpróbálunk mindent beleadni és maximalizálni a pozíciónkat. Körönként néhány tizedet hoztam rajta és a végül elkaptam őt. Csak arra koncentráltam, hogy előrébb lépjek. A célom a pontok növelése volt, nem személyes érdek. Tudod, ez már csak így megy.” –magyarázta Bottas.

    Bottas élvezi az életet az Alfa Romeónál:

    A csapatváltás jól jött a finnek. A hinwili istállónál vezérpilótaként segíti a svájci gárda munkáját.

    „Nagyon szeretek itt lenni. Az első versenyt a pontszerző helyeken zártuk. Ám amit igazán élvezek, az a fejlődés. Csapatként, együtt, nagyot léptünk előre. Ez motivál minket, hogy előre menjünk és ne hátra. Nagyon-nagyon élvezem ezt az utazást.”

     

  • Hamilton szerint semmit sem fejlődött a Mercedes

    Hamilton szerint semmit sem fejlődött a Mercedes

    Lewis Hamilton úgy véli, az első verseny óta nem fejlődött a Mercedes.

    Az új éra egy kissé megborította a rég megszokott erősorrendet. Ugyan a Red Bull maradt az élmezőnyben, ám a csillagosok helyett a Ferrarival kell megküzdeniük a Bikáknak a bajnoki címért. Az Ezüst Nyilak a középmezőnyben találták magukat, és mindent megtesznek azért, hogy visszaverekedjék magukat az élre.

    Ugyan Miamira már vitt egy nagyobb fejlesztési csomagot a Mercedes, ám a hétszeres világbajnok szerint semmit sem fejlődtek. Az autó teljesítményén túl a stratégiával is meggyült a baja a 37 éves versenyzőnek. Míg csapattársának jól jött ki a Safety Car, addig Hamilton pozíciókat bukott.

    „Sajnos nem léptünk előre. Ugyanolyan a teljesítményünk, mint az első versenyen. Egyszerűen nem javultunk ez alatt az 5 futam alatt. Bízom abban, hogy egy ponton túl ez megváltozik. Tovább kell próbálkoznunk és keményen kell dolgoznunk.” – nyilatkozta Hamilton.

    Sokan a delfinezésre fogják a csillagosok rossz teljesítményét. Ám a hétszeres világbajnok szerint Miamiban már nem okozott akkora gondot a pattogás. A tempó viszont nem került elő.

    „Nem volt olyan rossz. Minél magasabbra tudjuk állítani az autót, annál jobban lehet csökkenteni. Így nem volt nagy gond vele, egyszerűen nem voltunk elég gyorsak.”

  • Kit ültethet a Mercedes a lázadó Hamilton helyére?

    Kit ültethet a Mercedes a lázadó Hamilton helyére?

    Ha Lewis Hamilton Monacóban sem lesz hajlandó ékszerek nélkül versenyezni, akkor a Mercedesnek elő kell állnia egy „B” tervvel.

    Az FIA és a hétszeres világbajnok „háborúja” kezd túl sok fejezetet felölelni. Az új versenyigazgatók leporolták a régi szabályt, mi szerint az autóban ülve a versenyzők nem viselhetik ékszereiket, ezen felül az alsóneműt is ellenőrzik.

    A brit versenyző kijelentette, hogy ő nem minden testékszerét tudja kivenni, és különben sem hajlandó arra, hogy megszabaduljon tőlük. 

    Miamiban dacolva a Szövetséggel, Hamilton nyolc gyűrűt, három órát, négy nyakláncot és két fülbevalót viselt a hivatalos sajtótájékoztatón. A 37 éves pilóta szükségeltelennek nevezte az intézkedést, majd felhívta arra a figyelmet, hogy fontosabb dolgokkal is foglalkozhatna a száguldó cirkusz.

    Az FIA viszont megelégelte a játszadozást, így ultimátumot adott: Monacóban mindenkinek meg kell szabadulnia az ékszereitől. Ha valaki nem tesz ennek eleget, komoly büntetésre számíthat:

    „A viharfelhők gyülekeznek. Hamilton azt mondta bámekkora büntetést kiszabhatnak rá, őt ezt nem érdekli, viszont ez nem ilyen egyszerű. Ha az FIA úgy dönt, nem vizsgálja meg a versenyzőt, akkor megakadályozhatja azt, hogy pénteken az edzés elején kiguruljon a boxutcából. A pilótákat most már gyakorlatilag ugyanúgy vizsgálják, mint az autókat.” – magyarázta Ted Kravitz, a Sky Sports riportere.

    Ha Hamilton tovább lázad, ki jár jól?

    Ha a hétszeres világbajnokot valóban egy futamra eltiltják, akkor a Mercedesnek találnia kell valakit a helyettesítésére.

    Stoffel Vandoorne a csillagosok hivatalos tartalékversenyzője, aki 2016-2018-ig a McLarennél próbált szerencsét. Jelenleg a Formula E-ben erősíti az Ezüst Nyilakat, és vezeti a bajnokságot. Csapattársa, Nyck de Vries lehet a második opció a Mercedes számára. A regnáló bajnok választás lenne a legkézenfekvőbb, bár Vandoorne a tapasztalata miatt részesülhet előnyben.

    Természetesen a Mercedes nem szeretné, ha pótolniuk kellene Lewis Hamiltont. Épp ezért a hétszeres világbajnok tárgyalásokat fog folytatni Mohammed Ben Sulayemmel.