Címke: Mercedes

  • Hamiltonnak elege van abból, hogy mindig az ő dolgát nehezíti meg a csapat?

    Hamiltonnak elege van abból, hogy mindig az ő dolgát nehezíti meg a csapat?

    Lewis Hamilton szeretné, hogy a folytatásban ne mindig ő töltse be a kísérleti nyúl szerepét a Mercedesnél, és azt sem bánná, ha a versenyhétvégéken nem kísérleteznének annyit az autóval.

    Az idei év eddigi versenyein több alkalommal is előfordult, hogy az autójával felmerülő számos probléma megoldásához a Mercedes Lewis Hamiltont használta kísérleti nyúlnak, és vele próbált ki olyan beállításokat, amelyek aztán sokszor csak hátráltatták a hétszeres világbajnok felkészülését a futamra. Montrealban is hasonló történt: Hamilton az első szabadedzésen a riválisok által vitatott új padlólemezt próbált ki, és bár a második tréningen már nem azzal ment, vezethetetlennek titulálta a W13-ast, majd elmondta, hogy katasztrófa volt az edzés, és az autója csak egyre rosszabb lett.

    A Kanadai Nagydíjon ugyanakkor már nem kellett a rossz autóval szenvednie, a Mercedes szombatra ugyanis gatyába rázta a kocsit, Hamilton pedig vasárnap a harmadik helyen végzett vele, először dobogóra állva a szezonnyitó Bahreini Nagydíj óta. A futam után pedig elmondta, hogy miután mostanra talán jobban belerázódott a csapattal közös munkába, Russell is lehetne néha kísérleti nyúlt.

    „Talán az év második felében végezhetné George a kísérletezést – jelentette ki Hamilton, aki szerint az sem lenne baj, ha kevesebbet kísérleteznének. – Csak próbálunk csapatként előrelépni, a folytatásban pedig szerintem kicsit óvatosabbak leszünk azzal, hogy túl sokat kísérletezzünk, mert ez igazán hátráltat minket a hétvége során, különösen, ha például csak az első két szabadedzés száraz.”

    „Sokat tanultunk ebből a hétvégéből, és előreléphetünk a folytatásban. Remek volt a tempónk a versenyen, és jó volt látni, hogy tudtam néhány jó csatát vívni, mert ezzel az autóval nem mindig volt ez a helyzet. Igazán remélem, hogy Silverstone-ban csatázhatok ezekkel a srácokkal, miután az egy nagyon fontos nekünk és nekem is – ecsetelte a hétszeres világbajnok, majd elárulta, a biztonsági autós újraindítás után titkon a győzelemben is reménykedett. – Az álmom az volt, hogy harcban tudok maradni velük (Verstappennel és Sainzcal – a szerk.) és megtalálom a módját [az előzésnek], de nagyon gyorsak voltak. De utol fogjuk érni őket.”

  • A Netflix megörökítette Wolff és Horner legújabb szóváltását

    A Netflix megörökítette Wolff és Horner legújabb szóváltását

    A Netflix kamerái is megörökítették azt a szópárbajt, ami Toto Wolff és Christian Horner között játszódott le Kanadában.

    A delfinezés csökkenetésére kiadott technikai direktíva csak olajat öntött a már éledező tűzre. A csapatok egy része ugyanis igazságtalannak találja azt, hogy a Szövetség szabálymódosításokat akar eszközölni. Mivel a pattogást a hasmagasság állításával lehet „kontrollálni”, többen nem tetszésüket fejezték ki az irányelv megjelenésével kapcsolatban.

    Toto Wolff élesen bírálta a riválisait, mondván tiszteségtelen és manipulatív játszmákat űznek. Ezen felül több csapatfőnök is „gyanúsnak” találta a Mercedes Kanadába vitt elemét. A segítő eszközzel ugyanis pont olyan hatást értek volna el, amit a csütörtökön kiadott direktíva körülír. Ám az időmérő előtt a német gárda leszedte a padlólemezéről a szóbanforgó elemet. Otmar Szafnauer kijelentette, ilyen gyorsan nem lehet előállni egy ilyen újítással, legalábbis az Alpine nem képes erre.

    A Mercedes csapatfőnöke viszont a megbeszélésen kiabálva és mérgesen adata elő nézeteit:

    „Ez egy olyan sport, ahol megpróbálod megtartani vagy megszerezni a versenyelőnyt. Ám ez a helyzet egyértelműen túl messzire ment. Minden csapatnál legalább az egyik versenyző azt mondta, hogy fájdalmai voltak Baku után. Nehezen tudták a pályán tartani az autót, homályosan láttak. ” – mondta Wolff.

    A megjegyzések az értekezlet után hangoztak el, ahol az osztrák csapatfőnök és Christian Horner összecsaptak. A Netflix kamerái pedig mindent rögzítettek.

    Az Auto Motor und Sport információ szerint a Mercedes vezetője hangosan bírálta a jelenlévőket. A szemtanúk elmondták, hogy Wolff felelőtlen magatartással vádolta a többi csapatfőnököt. A csillagosok vezetője szerint egy ponton túl a pattogásból még komoly baleset is lehet. Ekkor Christian Horner ellenfeléhez fordult, majd megkérdezte, hogy ez a hiszti a kameráknak szólt-e és befejezte?

    Ugyan a Drive to Survive alkotó rögzítették a beszélgetést, ám nem biztos, hogy megérik a képkockák a végleges változatot.

  • Meddig fognak békésen telni a napok a Mercedesnél?

    Meddig fognak békésen telni a napok a Mercedesnél?

    Nico Rosberg ismét megdicsérte George Russell teljesítményét, viszont Lewis Hamilton ‘visszatérésére’ is felhívta a figyelmet.

    A német ex-versenyző nagyon jól tudja milyen a hétszeres világbajnokkal egy csapatban versenyezni. Az évek alatt a barátságuk megszakadt, és Rosberg világbajnoki évében már semmi sem maradt belőle.

    2016 világbajnoka úgy látja ismét háborús helyzet alakulhat ki egykori csapatánál. A fiatal brit versenyző ugyanis „berobbant” a szezon első felében. Az eddig versenyek során mindig az első 5-ben ért célba, így a negyedik pozíciót foglalja el a világbajnok tabellán.

    Rosberg szerint Russell kiváló munkát végez, és figyelemre méltó milyen következetesen vezet.

    „Szombaton azt gondolhattuk, hogy biztonságosan be szeretnének futni a 4. és az 5. helyen, így nem kockáztatnak. Ám Russellnek más tervei voltak. Ő feltette a száraz pályás abroncsokat, és a ráment a pole pozícióra. Ez igazán nagyszerű.” – nyilatkozta a német ex-versenyző.

    Ugyan az Ezüst Nyilak nem rendelkeznek világbajnoki autóval, ám Rosberg szerint az is problémát okoz, hogy a 23 éves versenyző jobban teljesít tapasztaltabb csapattársánál:

    „Félreértés ne essék, Lewis (Hamilton) nagyon utálja, ha bármiben alul marad, és második lesz. Ez még jobban motiválja, így keményebben fogja nyomni a gázt.”

    Rosberg szerint hiába mutatott némi tempót a Mercedes, Silverstone-ban még nem fognak tudni nyerni:

    „Még túl messze vannak az élmenőktől, így Silverstone-ban még nem fognak tudni nyerni.” – tette hozzá Rosberg.

  • Marko: A Red Bull autói akár még gyorsabbak is lehetnek

    Marko: A Red Bull autói akár még gyorsabbak is lehetnek

    Miközben Max Verstappen tovább építi ki a világbajnoki előnyét, Christian Horner csapatfőnök vasárnap arra figyelmeztetett, hogy a Red Bull nem válhat nagyképűvé.

    Charles Leclerc motorjával kapcsolatos rajtbüntetését követően a regnáló világbajnok Verstappen Kanadában aratott újabb győzelme közel 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben. Horner így látja ezt:

    „Most már nyertünk néhány versenyt egymás után. Mindkét bajnokságot vezetjük, Max hibátlanul vezet, ez mind kiváló. Ugyanakkor gondban vagyunk Sergio Perez autójával, amit ki kell vizsgálnunk, továbbá a Ferrari sebessége itt a futamon igazán lenyűgöző volt. Nem lazsálhatunk.”

    Ráadásul a holland Verstappen vasárnap csak kevesebb mint egy másodperccel előzte meg a Ferrari versenyzőjét, Carlos Sainzot. Erről már Dr. Helmut Marko beszélt az osztrák ORF-nek, olykor viccelődve:

    „Sainz felől a nyomás a verseny végén óriási volt. Maxnak nem igazán sikerült elhúznia a DRS-nyi távolságból, mert a Ferrari a pálya második szakaszán jelentősen gyorsabb volt nálunk. Ugyanakkor az is szerepet játszott, hogy Max gumijai régebbiek voltak, így le a kalappal előtte, hogy ilyen nyomásnak is ellenállt. Szerencsénkre Sainz kétszer is hibázott a hajtűkanyarban. Max még a legkomolyabb nyomás alatt is úgy vezetett, hogy egyetlen hibát sem vétett. Az sem javított a helyzetén, hogy a rádiója meghibásodott, így nem tudtuk, megkapta-e az üzenetünket, hogy egy kicsit több erőt is szabadjára engedhet. Amennyiben a rádió nem működik, legalább megvan az az előnyünk, hogy nem hallunk több panaszt.”

    Ami Perez meghibásodását illeti, Marko megerősítette, hogy az váltógond volt:

    „Az életciklusa végén járt, de ki kellett volna tartania. Lehet, hogy a szombati balesete miatt alakult így.”

    Ennek ellenére vasárnap késő este vidám arcok voltak a Red Bull garázsában, mivel Marko figyelmeztette a Ferrarit, hogy még rengeteg potenciál van bennük, amit ki tudnak aknázni:

    „Az autónk továbbra is túlsúlyos, ez a negatívuma. A pozitívum az, amennyiben sikerül még többet fogynunk, akkor rengeteg időt nyerhetünk.”

    A másik negatívum, hogy Silverstone, a következő verseny helyszíne várhatóan jobban fekszik majd a Ferrarinak. Újra Horneré a szó:

    „A Ferrari szupergyors volt Spanyolországban, és Silverstone-ra hoznak majd néhány fejlesztést, nehéz futamunk lesz ott.”

    Ami a Mercedest illeti, Lewis Hamilton vasárnap visszatért a pódiumra, majd utána arról számolt be, hogy a hátát „újra fiatalnak” érezte a simább montreali felületen. Toto Wolff is viccesre vette a figurát ezért:

    „Meg kell változtatnunk az üzleti modellünket, és specializálódnunk kell az aszfaltra. Veszünk pár gépet, elmegyünk a régebbi pályákra, és új aszfaltot kínálunk nekik. Nekünk ez jól befektetett pénz lenne.”

  • Wolff: Az SC fázis előtt gyorsabbak voltunk Verstappennél és Sainznál

    Wolff: Az SC fázis előtt gyorsabbak voltunk Verstappennél és Sainznál

    Toto Wolff szerint a verseny egy bizonyos pontján gyorsabbak voltak, mint Max Verstappen és Carlos Sainz.

    A Mercedes elégedetten távozhatott Kanadából, ugyanis Lewis Hamilton a harmadik, míg George Russell a negyedik pozícióval lett gazdagabb. A csillagosok a montréali aszfaltcsíkon nem voltak annyira elveszve, így a reménysugár megjelent a csapatnál. Ugyanakkor az osztrák vezető tisztában van azzal, hogy még van hova fejlődniük.

    „Volt ma némi tempónk. George (Russell) tegnap az eső miatt nagyobb leszorító erővel ment, mégis képes volt másnap a versenyen előzni. Jól mozogtunk a kanyarokban. Lewis (Hamilton) alacsonyabb szárnyálllással ment. A hajtűkanyarban új volt az aszfalt, így kevésbé szenvedtünk. Mielőtt a pályára lépett a Safety Car, gyorsabbak voltunk Max Verstappenél és Carlos Sainznál. Néhány körig tartott ugyan, de nem hinném, hogy visszaestünk, csak jobban kell próbálkoznunk. Fejlesztenünk kell az autót. Nagyon alacsonyan van a hasmagasság, és ez nem működik.” – magyarázta Wolff.

    Az Ezüst Nyilak továbbra is a delfinezéssel küzdenek. Barcelonában úgy tűnt, hogy sikerült kiküszöbölniük a problémát, ám Monacóban és Bakuban ismét pattogott a W13. Kanadában már nem jelentett akkora problémát a jelenség, Wolff viszont tovább finomítana a koncepción.

    „Eltérő szemléletmód alapján kell fejlesztenünk az autót. Nagyon alacsonyan fekszik a konstrukció, ami nem működik. Ez a mi problémánk, így nekünk is kell megoldanunk.”

  • A Ferrari is nekiment az FIA-nak: Nagy hűhó volt a semmiért

    A Ferrari is nekiment az FIA-nak: Nagy hűhó volt a semmiért

    A Ferrari sem hagyta szó nélkül a delfinezés csökkentéséről szóló technikai direktívát.

    A Mercedesnél és a Scuderiánál volt a leglátványosabb a pattogás az elmúlt versenyeken. A csillagosok versenyzői fizikai fájdalmakra is panaszkodtak, míg a vörösök elsősorban kellemetlennek találták a szituációt.

    Az új irányelv bevezetése miatt Mattia Binotto nem boldog, ugyanis szerinte az FIA nem helyesen járt el. A svájci-olasz csapatfőnök azt megérti, hogy a megoldások megtalálásán dolgozik a Szövetség, viszont a jó irány nem a direktíváknál van.

    „Véleményünk szerint a TD (technikai direktíva) nem illik ebbe a szituációba. Az irányelvek azért jöttek létre, hogy megmagyarázzák a szabályokat, vagy épp tisztázzák a helyes alkalmazásuk menetét. Nem azért vannak, hogy változtassanak a regulákon. Ezeket tévedésből vezették be. Először is a mérőszámok megállapításához szükséges extra konzolokat nem szerelték fel egyik autóra sem. Mindez nagy hűhó volt a semmiért. Az észrevételeinket az FIA-nak is elmondtuk.” – magyarázta a Ferrari csapatfőnöke.

  • Ismét egymásnak esett a Red Bull és a Mercedes

    Ismét egymásnak esett a Red Bull és a Mercedes

    A technikai direktíva megjelenése ismét egymásnak ugrasztotta a Red Bullt és a Mercedest.

    Tavaly sűrűn előfordult, hogy Toto Wolff és Christian Horner szópárbajba elegyedett. Ebben az évben, mivel a csapatok nem közvetlen riválisai egymásnak, ideiglenes béke honolt a térfeleken. A delfinezés, és azt érintő irányelv, viszont újfent kirobbantotta a „háborút”.

    Lewis Hamilton Bakuban erős hátfájdalmakra panaszkodott a futamon. Az autójából alig tudott kiszállni, így az osztrák vezető azt is elhintette, nem biztos, hogy indul Kanadában a hétszeres világbajnok. A brit pilótának viszont esze ágában sem volt visszalépni.

    Mivel több versenyző is felemelte a hangját, az FIA úgy döntött, hogy változtatásokat eszközöl. Ugyanakkor a Szövetség színrelépése nem tetszett mindenkinek.

    Max Verstappen, Charles Leclerc, Mattia Binotto, Otmar Szafnauer és Christian Horner egyértelműen a direktíva ellen kampányolt. Míg George Russell, Toto Wolff, Lewis Hamilton és Pierre Gasly üdvözölte a határozatot.

    Helmut Marko ‘badarságnak’ nevezte az egészet, és színésznek küldte a hétszeres világbajnokot. Horner mindemellett kijelentette, a csapatok kérik a versenyzőket arra, hogy minél hangosabban panaszkodjanak. Így elérve a változtatást.

    Wolff erre reagált: manipulatívnak és szánalmasnak titulálta a rivális csapatfőnököket.

    A labda, a Red Bull brit csapatfőnökének térfelére került, aki le is csapta azt:

    „Ő kampányolt folyamatosan amellett, hogy változtassanak a szabályokon. Ez egy kissé ironikus, mivel itt Kanadában már nem is pattogott annyira a Mercedes, és így elég gyorsak lettek. A koncepciójukkal van a probléma, és nem a szabályokkal.” – nyilatkozta Horner.

  • Hamilton a dobogójáról: Nem hittem volna, hogy itt fogok állni

    Hamilton a dobogójáról: Nem hittem volna, hogy itt fogok állni

    Lewis Hamiltont rendkívüli boldogság töltötte el a Kanadai Nagydíjon megszerezett 3. helyét követően. A brit klasszisnak ugyanis egy katasztrofális kezdést követően egy óriási gödörből kellett kimásznia, azonban képes volt erre és a pályán egy hétszeres világbajnokhoz méltó teljesítménnyel rukkolt elő.

    A Circuit de Gilles Villeneuve Hamilton egyik legeredményesebb pályái közé tartozik. A brit csillag még itt szerezte első F1-es sikerét 2007-ben és összességében 6 pole-pozícióval és 7 győzelemmel büszkélkedhet ezen a helyszínen. Idén úgy volt képes dobogóra állni, hogy az utóbbi évekhez képest közel sem olyan versenyképes az alatta lévő technika, amivel képes lenne futamgyőzelmekért és a 8. bajnoki koronájáért harcolni.

    „Nagyszerű közönségünk van itt Montrealban” – éltette a 103-szoros futamgyőztes a nézőket a futam után, akik a brit ezen gesztusát heves üdvrivalgással hálálták meg. „Nagyon jó érzés most számomra ez a 3. hely, mert idén nagyon szenvedek az autómmal. Azonban csapatként mindig összepontosítunk és soha nem adjuk fel.”

    „Tovább kell dolgoznunk, hogy megoldhassuk a problémáinkat, illetve, hogy még tovább lépjünk előre. A tempónk nagyon jó volt, ami azt bizonyítja, hogy megérte sok időt eltöltenünk a szimulátorban, hogy tökéletesre hangoljuk az autó beállítását. Őszintén, a hétvége elején nem gondoltam volna azt, hogy a dobogón fogok állni, szóval ez egy kellemes meglepetés a számomra.”

    Hamilton ezzel a jó eredményével 77 pontra növelte a pontjainak a számát, ami pont megfelel egyik legnagyobb barátja és egykori csapattársa, Valtteri Bottas rajtszámával.

  • A Mercedes levette autóiról a „gyanús” új elemet

    A Mercedes levette autóiról a „gyanús” új elemet

    A rivális csapatok nem tetszésüket fejezték ki a Mercedes Kanadába vitt újításával kapcsolatban. Az istálló le is szedte a padlólemezt érintő elemet.

    Csütörtökön jött ki a technika direktíva, mi szerint az FIA elejét akarja venni a nagymértékű delfinezésnek. Ezen a hétvégén még vizsgálják az autókat és a lehetőségeket, így a Brit Nagydíjtól jöhet majd a változás.

    Ám a csillagosok már Montréalba vittek egy olyan fejlesztést, ami „segítő elemként” egybevág az irányelv kezdetleges megfogalmazásával.

    „Nekünk nincs ilyen újításunk, hiszen a TD (technikai direktíva), csak csütörtökön jelent meg. Ez nem fair a többiekkel szemben, hiszen mi nem tudtunk felkészülni arra, hogy ilyen segítő alkatrészt hozzunk.” – méltatlankodott Otmar Szafnauer, az Alpine csapatfőnöke.

    A Mercedes kijelentette, ők csak felkészülten akartak érkezni a tengerentúli versenyre, ám a kvalifikáció előtt leszerelték a kérdéses elemet.

    „Úgy vélem, ha leveszik, az a helyes döntés. Ilyen újítást nem lehet két nap alatt megalkotni.” – magyarázta Jost Capito, a Williams irányítója.

    A csapatok körében megoszlik a Szövetség döntése. Vannak akik örömmel fogadták az FIA beavatkozását, míg mások igazságtalannak tartják a változtatást.

    „Biztonságosan tudjuk üzemeltetni az autóinkat. Egyszerűen csak meg kell emelni a hasmagasságot.” – tette hozzá Szafnauer.

    Helmut Marko „badarságnak” titulálta az egész ügyet, sőt még bele is szállt a hátfájásra panaszkodó Lewis Hamiltonba.

    „Kezdhetne egy második karriert is, színészként remekül megállná a helyét.” – nyilatkozta az osztrák tanácsadó.

    A költségvetési korlát felügyelete alatt a változtatások komoly kiadást vetítenek elő a csapatoknak. Christian Horner így az összeg megemelését kérvényezi.

    „Ennek van egy költsége, amit a jelenlegi plafon alatt trükkös lesz kivitelezni.”

  • Hamilton: Nagyon rég örültem ennyire egy 4. helynek

    Hamilton: Nagyon rég örültem ennyire egy 4. helynek

    Lewis Hamilton olyan izgatott volt az idei Kanadai Nagydíj időmérő edzésén, mint a bemutatkozó versenyhétvégéje során volt a 2007-es Ausztrál Nagydíjon, Melbourne-ben.

    A Mercedes hétszeres világbajnoka annak ellenére érte el a legjobb idei időmérős eredményét, hogy a pénteki nap során olyannyira rosszul érezte magát a W13-ban, hogy egyenesen „vezethetetlennek” nevezte azt.

    Mindezek tetejében a 103-szoros futamgyőztes még az Azeri Nagydíjon elszenvedett óriási hátfájdalmából sem gyógyult meg teljesen, amit az autója heves pattogása miatt szedett össze.

    „Szavakba se tudom önteni most, hogy milyen boldog vagyok” – lelkendezett Hamilton a kvalifikációt követően. „Azonnal meg is öleltem a fiziomat, Angelát [Cullen – a szerk.], ugyanis a bakui hétvége óta mindketten nagyon keményen dolgoztunk, hogy a létező leghamarabb legyen 100%-os a fizikai állapotom. Nagyon hálás vagyok, hogy ő itt van velem és még a legnehezebb pillatokban is a legjobbját nyújtja miattam, még akkor is, ha az autónk nem a legerősebb a mezőnyben.”

    A hétszeres bajnok azt is hozzátette, hogy „nagyon régen volt ilyen elégedett egy 4. hellyel”, mint most.

    „Talán az újonc évemben, 2007-ben örültem ennyire egy 4. helynek, mint most” – folytatta a brit klasszis. „Ezzel az autóval nagyon nehéz összerakni egy jó kört, nagyon sok mindent kell jól csinálnod, hogy ez megtörténjen. Ha azonban valami nem klappol, akkor esélyed sincsen.”

    „Ezen a pályán mindig van esélyed, ha elkezd esni az eső. Imádom Kanadát, többek között pont emiatt is. Nagyon keményen dolgozunk a csapattal versenyről versenyre, és ugyan még mindig sok dolgot kell véghezvinnünk, de jó úton járunk. Remélhetőleg minél hamarabb meg tudjuk szüntetni a pattogást és előrébb tudunk lépni az erősorrendben,” – zárta Hamilton, aki pályafutása első Forma-1-es sikerét pont Montrealban aratta és a kanadai aszfaltcsíkon összesen 7 győzelemmel és 6 rajtelsőséggel rendelkezik.