Címke: Mercedes

  • Bottas: Egyáltalán nem élveztem a versenyzést Hamilton mellett

    Bottas: Egyáltalán nem élveztem a versenyzést Hamilton mellett

    Valtteri Bottas elismerte, hogy 2018 végén majdnem otthagyta a Mercedest, mert demoralizónak találta azt, hogy Lewis Hamilton csapattársaként kellett versenyeznie a Mercedesnél.

    A finn versenyző még 2013-ban mutatkozhatott be a Williams csapatánál és egészen 2016-ig ott is versenyzett, ugyanis ekkor egy váratlan esélyt kapott a sorstól. A Mercedes vezetősége ugyanis őt ültette be a visszavonuló Nico Rosberg helyére és így 2017-től ő lett Lewis Hamilton csapattársa.

    Bottas bemutatkozása egyáltalán nem sikerült rosszul az Ezüst Nyilaknál: három győzelmet szerzett és a 3. helyen végzett az egyéni bajnokságban Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött. Azonban 2018 már nem volt ilyen sikerekben gazdag a 10-szeres futamgyőztes számára, miután egy alkalommal sem tudott a dobogó tetején állni és csupán az 5. helyet szerezte meg a végelszámolásnál.

    A finn Szocsiban például simán nyerhetett volna, azonban a brackley-i istálló egy kegyetlen csapatutasítással „elvette” tőle a győzelmet, mondván Hamilton így további pontokat adhat Vettelnek az egyéni bajnokságban. Emiatt az Alfa Romeo versenyzője olyan nehéznek találta azt, hogy egy akkor még 5-szörös világbajnok kell versenyeznie, hogy majdnem otthagyta a sportágat a szezon végeztével.

    „A 2018-as szezon végén nagyon közel álltam ahhoz, hogy otthagyjam a Forma-1-et” – árulta el a finn a Formula Magazine podcastjében. „Nem tudtam feldolgozni azt, hogy 2 év alatt egyszer sem sikerült legyőznöm Lewist, ráadásul még közel sem tudtam kerülni hozzá igazán a pontok tekintetében.”

    „Emiatt irgalmatlan nagy nyomást helyeztem magamra és az sem segített, hogy abban az ében egyértelműen másodhegedűs voltam mellette. Abban az évben az utolsó 4-5 versenyt egyáltalán nem élveztem, pedig a Forma-1 alapjáraton nem ilyen rossz.”

    Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    A 2018-as Orosz Nagydíjon a Mercedes egy „biztos győzelmet” vett el Bottastól, akit Hamilton próbált vigasztalni a dobogón Fotó: Steve Etherington/Mercedes AMG Petronas

    Bottas a rossz eredményi miatt a médiától is rengeteg kritikát kapott, ami miatt „elsötétült az elméje és megutálta a Forma-1-es egy időre”. A finn „minden örömét elveszítette és Dél-Amerikába utazott”, hogy elűzze a negatív gondolatokat a fejéből, hogy a 2019-es évadot tiszta lappal kezdhesse meg. Ez sikerült is neki és az eredményei olyan jók voltak, hogy minden eddiginél közelebb került Hamiltonhoz a nyers tempót tekintve. Az öt győzelme végül egy 2. helyet ért a számára az egyéni bajnokságban, ami a legjobb eredménye F1-es pályafutása során.

    Bottas végül azt is elárulta, hogy Hamilton domináns természete miatt nem tudta elérni azokat az eredményeket a Mercedesen belül, amire nagyon vágyott volna, amikor 2017-ben megérkezett Brackley-be.

    „Lewis akkor már hosszú ideje a Mercedesnél volt” – folytatta a 10-szeres futamgyőztes. „Versenyzőként és magán emberként is egy domináns természetű emberről beszélünk, és emiatt nagyon nehéz volt fellépnem a szintjére. Erre nem is igazán voltam képes, mert emiatt a csapat is inkább őt támogatta. Nem is tudtam kiteljesedni emiatt, mert Lewis ezekben az években csúcsformában volt és ezzel nem igazán tudtam mit csinálni.”

    „Nagy kihívás volt a Mercedesnél versenyezni. Amikor megérkeztem, a vb-cím megszerzése volt az elsődleges célom, de hiába adtam bele mindent évről évre, mindig elbuktam. Utólag visszatekintve, rengeteget tanultam ezen időszak alatt. Többek között azt is, hogy néha többet kell kihozni az autóból vagy azt is, hogy nem mindig szabad haragudni magadra, ha nem jön össze valami.”

    A finn most már az Alfa Romeót erősíti, és egy rendkívül üde színfoltja lett a középmezőnynek, ugyanis ha a hinwili kicsapat autója működik és versenyképes is, akkor Bottas képes az élcsapatok mögött végezni, amivel fontos pontokat szerez magának és a csapatának is egyaránt.

  • Stewart szerint Hamilton hibázott a visszavonulásával kapcsolatban

    Stewart szerint Hamilton hibázott a visszavonulásával kapcsolatban

    Sir Jackie Stewart azt szeretné látni, hogy Lewis Hamilton a lehető leghamarabb szögre akasztja a sisakját. A háromszoros világbajnok skót szerint ugyanakkor már ez is késő lenne ahhoz, hogy a csúcson hagyja abba.

    A tavalyi, botránnyal véget érő szezon után jó ideig lógott a levegőben Lewis Hamilton esetleges visszavonulása, aki Toto Wolff szerint az Abu Dhabiban történtek miatt kiábrándult a Forma-1-ből. A hétszeres világbajnok azonban végül maradt, hogy új csapattárssal az oldalán ismét nekifusson a rekordot jelentő nyolcadik vb-cím megszerzésének. A háromszoros világbajnok Sir Jackie Stewart szerint azonban rosszul tette ezt.

    Hamiltonnak alighanem már csak a csoda segíthetne abban, hogy az idén világbajnok legyen, hiszen 9 futam után csak a hatodik helyen áll az összetettben, hátránya pedig tetemes, 98 pont Max Verstappen mögött. Amennyiben a 37 esztendős pilóta a soron következő futamon sem nyer – amire jó esély van –, az utóbbi 11 versenyből álló sorozat lesz pályafutása leghosszabb győzelem nélküli időszaka.

    Mindezt látva Sir Jackie Stewartban megfogalmazódott a gondolat, hogy Hamiltonnak már jobb lenne az F1 nélkül. „Itt az ideje, hogy visszavonuljon. Ott van neki a zene, a kultúra, imádja a ruhákat, úgyhogy a divatszakma abszolút testhezálló lenne neki. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sikeres lenne, mert rengeteg pénzt keresett. Jogosan, persze, hiszen ő a saját korszakának a legjobbja” – mondta a 83 esztendős legenda a Convex Conversation podcastban.

    Stewart szerint egyébként már csak azért is lenne üdvös, ha Hamilton minél hamarabb szögre akasztaná a sisakját, mert szerinte több világbajnoki címet nem fog tudni nyerni, és így legalább nem rombolná a saját magáról kialakított képet. 

    „Lewis ott van az Ayrton Sennák és Alain Prostok csoportjában, de talán még a Jackie Stewartokéban is. Kár, hogy nem a csúcson hagyta abba, ami szerintem már nem fog megtörténni. Akárhogy is, bölcsebb dolog ott visszavonulni, mint keresztülmenni rajta, hogy már nem vagy képes arra, amire korábban. Jót tett a sportágnak, de szeretném látni, hogy most visszavonul” – jelentette ki a skót, akit vélhetően az is erre a véleményre sarkall, hogy George Russell eddig 7-2-re veri Hamiltont az idén a futamokon, 5-4-re pedig az időmérőkön, ami még úgy is figyelemre méltó teljesítmény, hogy a Mercedes több alkalommal is Hamiltonnal kísérletezett ilyen-olyan beállításokkal és új elemekkel.

  • Wolff a rivális csapatfőnököket szidta Montrealban

    Wolff a rivális csapatfőnököket szidta Montrealban

    Toto Wolff felvette az „Abu Dhabi-setupját”, amikor egy montreali megbeszélésen elvesztette a türelmét a Forma-1-es csapatfőnökökkel szemben. A meg nem nevezett forrás a Mercedes csapatfőnök legendás kirohanására utalt a 2021-es világbajnokság rendkívül ellentmondásos kimenetele után.

    A kanadai találkozót követően, amelyet azért hívtak össze, hogy megvitassák az aktuális kérdéseket, köztük az FIA úgynevezett „delfinezés” elleni szigorítását, egy másik forrás szerint Wolffot „elöntötte a sz*r” a Red Bull csapatfőnök Christian Horner miatt.

    Horner nézetére rákontrázott Dr. Helmut Marko is, aki a „lehetetlen” szigorítást kifogásolta, amelyet sokak szerint a regnáló bajnok Mercedesnek a talajhatás jelensége miatt fellépő panaszai tápláltak. Miután a hétszeres világbajnok a dobogón végzett a vasárnapi Kanadai Nagydíjon, Marko epésen megjegyezte:

    „Ma Lewis Hamilton hamar kiszállt az autóból. Úgy tűnik, amikor a dobogóra áll, sokkal könnyebb a hátának.”

    Horner mindeközben leszögezte:

    „Egy csapatnak, a Mercedesnek vannak a legnagyobb gondjai, aztán az FIA a szezon közepén reagált. Az, hogy egyesek most az FIA-ra próbálnak olyan hatásköröket ráerőltetni, amelyek gyakorlatilag meghatározzák az autók beállításait, biztosan nem volt meggondolt. Igazságtalan az, hogy a szezon közepén változtatnak a szabályokon, mert egy csapat benézte a céljait.”

    Amikor Horner, valamint más csapatfőnökök, köztük a 2022-es bajnoki rivális ferraris Mattia Binotto a montreali találkozón visszavágott Wolffnak, a jelek szerint patália alakult ki. Az egyik forrás arra gondolt, hogy Wolff dühös reakciója a megbeszélésen azért volt-e, „mert a Netflix kamerái be voltak kapcsolva”. Wolff ennyit nyomatékosított:

    „Ez a helyzet egyértelmű, hogy túl messzire jutott. Az, hogy a csapatfőnökök politikai játszmákat próbálnak játszani, álszent dolog. Nem a Mercedes az egyetlen csapat, amelyik valamiképp szenved. Ugyanakkor ezekkel a manipulációkkal a háttérben, ezekkel a mellébeszélésekkel, ez egy kicsit nehéz.”

    Marko persze tagadta, hogy a Red Bull álláspontja ebben a kérdésben pusztán versenyképességi okokból állna a pilóták esetleges hosszútávú egészségkárosodása felett, beleértve akár Max Verstappent is. Erről már az ORF-nek beszélt:

    „A pilótáink az egyik legnagyobb értékünk, gondoskodunk róla, hogy a legjobb fizikai állapotban legyenek.”

    Arra még figyelmeztetett, hogy a Mercedes stratégiája, miszerint szabálymódosításokat akarnak, visszafelé is elsülhet:

    „Minden paraméter állítgatása túlságosan kockázatos, bejön a véletlen-faktor. Ez főleg azt az alakulatot érintené, amelyik a legtöbbet panaszkodott.”

  • Lewis Hamilton ennél többet vár az FIA-tól és a Mercedestől

    Lewis Hamilton ennél többet vár az FIA-tól és a Mercedestől

    Lewis Hamilton szerint többet is tehetne az FIA és a Mercedes a delfinezés csökkentése érdekében.

    Múlt csütörtök óta ismét a pattogás szolgáltatja a fő témát az F1-ben. A Szövetség ugyanis kiadott egy technikai direktívát (inkább annak a tervezetét), ami alapján csökkenteni szeretnék a pattogást. Az irányítótestület aggódik a versenyzők egészségügyi állapota miatt, mivel többen is panaszkodtak az elmúlt futamok során.

    Ugyanakkor a Mercedes Kanadába már vitt egy olyan elemet, ami egybevág az iránymutatás nézeteivel. Természetesen az ellenfelek rögtön gyanakodni kezdtek, ezért a csillagosok inkább leszedték az újítást.

    Toto Wolff szerint a fejlesztéssel sikerült megfékezniük a delfinezést, ám a hétszeres világbajnok még nem kiabálná ezt el.

    A 37 éves versenyző úgy véli, hogy az FIA-nak, a sportágnak, és saját csapatának is „többet kellene tennie” a jelenség megszüntetése érdekében. Azt elismerte a brit, hogy nem pattogott úgy az autójuk, mint Bakuban, viszont a delfinezés még nem tűnt el.

    „Még mindig van pattogás, és nem is fog varázsütésre eltűnni. Úgy vélem, sportágként és csapatként is jobbnak kellene lennünk. Többet kellene tennünk a megszüntetés érdekében.” – nyilatkozta Hamilton.

  • Russell: Szégyen, hogy a csapatok előrébb helyezik a teljesítményt a biztonságnál

    Russell: Szégyen, hogy a csapatok előrébb helyezik a teljesítményt a biztonságnál

    George Russell a delfinezéssel kapcsolatban arra a következtetésre jutott, hogy szégyen, hogy a rivális csapatok a teljesítményt helyezik előtérbe a biztonsággal szemben.

    Az idei év egyik központi témája az autók pattogása, Azerbajdzsánban pedig talán minden eddiginél jelentősebbé vált a probléma, miután számos csapat küzdött vele, a Mercedes pilótáinak pedig fájdalmakat is okozott a pattogás.

    Az FIA mindezek hatására változásokat sürgetett a delfinezés csökkentésének érdekében a Kanadai Nagydíj előtt, ami lényegében adatgyűjtésre szolgált. Egyes csapatok támogatták a direktívát, mások – például a Red Bull – viszont már kevésbé. Ezzel kapcsolatban Russell ki is fejezte a véleményét, ő szégyenletesnek tartja az energiaitalosok álláspontját.

    „Nyilvánvaló, hogy a különböző csapatok és versenyzők nagyon sokféleképpen gondolkodnak” – szögezte le a Mercedes britje. „Hallottuk Carlos, Checo és Max szájából is, hogy milyen rossz volt a helyzet a szezon elején. De most, hogy erősnek tűnik a teljesítményük, nyilvánvalóan nem akarnak változtatásokat, mert az csak hátráltatná őket. Szóval nyilvánvalóan egy kicsit szégyenteljes, hogy a teljesítményt helyezik előtérbe a biztonsággal szemben. Bakuban láttam a boxutcai táblámat, de nem tudtam elolvasni, mert annyira pattogtam. Azt hiszem, láttam egy videót Lance-ről, amint a kormány gombjainak átállításával küzdött, és látszott, hogy mennyire rázkódott az autó, mennyire merev volt, meg minden. Mindannyian versenyző állatok vagyunk, és mindannyian nyerni akarunk. De nem kockáztathatjuk a testi épségünket mindezek előtt.”

    A delfinezés miatt nyilvánvalóan a csapatfőnökök között is áll a bál, például Christian Horner és Toto Wolff is összeszólalkoztak a hírek szerint.

  • Újabb kritikát kapott Wolff és a Mercedes: Ki állította be így az autót?

    Újabb kritikát kapott Wolff és a Mercedes: Ki állította be így az autót?

    Christian Danner is beszólt a Mercedesnek és Toto Wolffnak.

    A technikai direktíva megjelenése után ismét kitört a „háború” a száguldó cirkuszban. A csillagosok és a Bikák ismét egymásnak feszültek, míg a Ferrari első sorban a Szövetségre morog. Otmar Szafnauer gyanús elemként jellemezte az Ezüst Nyilak újítását, míg Helmut Marko „tiltott információszerzést” sejt a dolgok mögött.

    A német ex-versenyző is aggódik a versenyzők egészsége miatt, ám elsősorban a Mercedest és a csapatfőnököt teszi felelőssé az autójuk túlzott pattogása miatt.

    „Nagyra értékelem Totót (Wolff), az elmúlt években rengeteg címet nyertek. Ám kérdem én: mégis kik állították be így az autót? A csapat miatt delfinezik ennyire az autó. Az autó hasmagassága túl alacsonyan van, merevre van állítva. Ez a problémájuk, és nekik kell ezt orvosolni.” – tette hozzá Danner a Servus TV-nek nyilatkozva. 

     

  • Villeneuve sem kímélte a Mercedest: Ez az ő bajuk, nem a Szövetségé

    Villeneuve sem kímélte a Mercedest: Ez az ő bajuk, nem a Szövetségé

    Jacques Villeneuve tetszését nem nyerte el az új technikai direktíva.

    A delfinezés leginkább a Mercedesnél és a Ferrarinál a leglátványosabb. A csillagosok versenyzői emellett fizikai fájdalmakra is panaszkodnak. Mivel az FIA nem szeretné tovább kockáztatni a pilóták egészségét, egy új irányelv bevezetésével próbálják csökkenteni a jelenség hatásait.

    Ugyanakkor ez nem mindenkinek tetszik. A Ferrari, a Red Bull és a Haas elítélte a direktívát, míg a Mercedes üdvözölte azt.

    A kanadai ex-versenyző némileg megérti a csillagosok frusztrációját. Éveken át az élen autóztak, így egyértelmű, hogy próbálnak visszakerülni az első helyre. Viszont Villeneuve nem látja szükségesnek azt, hogy az FIA beavatkozzon az ügybe. 1997 világbajnoka úgy véli, az Ezüst Nyilaknak kell megoldaniuk a saját problémáikat.

    „Most egy rossz autót építettek. Ez viszont az ő problémájuk, és nem a Szövetségé. Senki sem kötelezi arra őket, hogy így állítsák be a konstrukciójukat.” – nyilatkozta Villeneuve a Formule1.nl-nek.

  • Schumacher véletlenül a Mercedes garázsában kolbászolt

    Schumacher véletlenül a Mercedes garázsában kolbászolt

    A Mercedes csapat váratlan „vendéget talált” a hétvégén saját garázsában. A Haas 23 éves német pilótája, Mick Schumacher a Kanadai Nagydíj hétvégéjén váratlanul megjelent a regnáló bajnok csapatnál.

    A jelenet a Mercedes által közzétett videón látható.

    „Mi folyik itt? Mick Schumacher most sétált be a garázsunkba” – csodálkozik a videóban Bradley Lord, a Mercedes kommunikációs vezetője.

    Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke arcán némi értetlenség látszik.

    Schumacher kézmozdulatai arra utaltak, hogy eltévedt, végül azonban megtalálta a kifelé vezető utat.

    „Általában a boxutca végén szoktunk lenni, de ezen a hétvégén megváltoztatták a sorrendet. Szörnyen zavarossá teszi a dolgokat” – reagált a Haas csapat kommentben.

    Persze az F1 rajongókat sem kell félteni, ha kommentelésről van szó.

    „Mick elment új szerződést keresni” – írta valaki.

    „Mick a megbízhatóságot keresi” – írta más.

    „Ellenőr Seb tanított neki egyet, s mást” – állt egy másik kommentben.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • Horner kinevette Wolffot: Talán ő is szerepelni akar Hamilton filmjében

    Horner kinevette Wolffot: Talán ő is szerepelni akar Hamilton filmjében

    Christian Horner a megbeszélés után is nevetett Toto Wolff kirohanásán.

    Korábban már megírtuk, hogy a Netflix is felvette a két csapatfőnök legújabb összecsapását. A delfinezés csökkentéséről szóló technikai direktíva olajat öntött a tűzre, és ismét egymásnak ugrasztotta a két vezetőt.

    A Mercedes csapatfőnöke felelőtlennek és manipulatívnak nevezte a riválisok vezetőit. Természetesen Horner nem hagyta szó nélkül ellenfele szavait. Nemes egyszerűséggel megkérdezte a dühös Wolffot, hogy a kameráknak szólt-e az előbbi hisztije.

    Ezt a gondolatmenetet a tárgyalás után is tovább vitte Horner, ugyanis a The Race-nek a következőket mondta:

    „Kész színház volt a találkozón. Talán hamarosan elkészül a Lewisszal (Hamilton) kapcsolatos film, és ő (Wolff) abba próbál bejutni és szerepet kapni.” – nyilatkozta nevetve a brit vezető.

  • Beépített embere lenne a Mercedesnek az FIA-nál?

    Beépített embere lenne a Mercedesnek az FIA-nál?

    Helmut Marko azt gyanítja, hogy a Mercedes már tudott az FIA szándékairól.

    Nagy port kavart a technikai direktíva és a csillagosok új eleme Kanadában. A német csapat ugyanis plusz egy merevítőt erősített a padlólemezére. Ám az újdonság pontosan egybevág az irányelv gondolatmenetével.

    Otmar Szafnauer már meg is jegyezte, hogy ők ennyi idő alatt nem tudnak egy elemet legyártatni, sőt egyik csapat sem. A Mercedesnek így valamilyen információval kellett rendelkeznie. Az Ezüst Nyilak viszont állítják, hogy mindez a véletlen műve, sőt az időmérő előtt le is szerelték a kérdéses elemet az autóról.

    Helmut Marko természetesens nem hagyta szó nélkül a dolgot. Az osztrák tanácsadó szerint ellenfelüknek lehet valamilyen beépített embere, máskülönben nem lehetne ilyen alkatrészük.

    „Nagyon meglepődtem, mikor láttam a segítő elemet az autójukon. Miután kijött a technikai direktíva, egyértelművé vált, hogy nem lehet ilyen gyorsan cselekednie… szóval igen, másképp ezt nem lehet végrehajtani, és másképp nem lehet megmagyarázni a történteket.” – nyilatkozta a holland Motorsport.com-nak Marko.