Címke: Mercedes

  • Russell: A régi Hamilton visszatért

    Russell: A régi Hamilton visszatért

    George Russell úgy érzi, hogy csapattársa, Lewis Hamilton a nehéz szezonkezdet után visszatért régi önmagához.

    Hiába kezdte a szezont dobogóval Bahreinben, mégis az volt a tendencia a szezon elején Hamiltonnal kapcsolatban, hogy küzd az autóval, a delfinezéssel, és elmarad Russelltől is. Egész pontosan a Bahreint követő hét versenyen folyamatosan a csapattárs mögött végzett.

    Újabban viszont egyre jobb eredményeket szállít, Kanadában, Silverstone-ban és Ausztriában is harmadik lett, sőt legutóbb Spielbergben az autótöréséig még a pole pozícióra is esélyesnek tűnt tempója alapján.

    „Versenyzőként mindenkit megelőzve akarsz célba érni, beleértve a csapattársadat is” – kezdte csapattársával kapcsolatos nyilatkozatát Russell, még az Osztrák Nagydíj versenynapját megelőzően. „Tudtam, hogy milyen kihívás elé nézek a szezon előtt, amikor Lewis ellen kell versenyeznem, és saját bőrömön tapasztaltam, hogy milyen nagyszerű versenyző. Bármelyik sportágban vagy, gyakran belekerülsz egy hullámba, és a dolgok ezalatt folyton vagy melletted, vagy ellened mennek, és nekem nyilvánvalóan elég jó sorozatom volt. Az első kilenc, vagy talán nyolc futam azt mondanám, hogy elég jó volt. Az utolsó két verseny egy kicsit nehezebb volt számomra. De az utolsó pár versenyen láthattuk, hogy Lewis milyen gyors.”

    Russell ugyanakkor nincs elragadtatva a Mercedes tempójától, hiába tudtak harcolni például a két topcsapattal Silverstone-ban: „Nem hiszem, hogy túlságosan elragadtatnánk magunkat, mert Silverstone egy nagyon egyedi pálya abban az értelemben, hogy milyen sebességgel megyünk a kanyarokban. Egyértelműen sok leszorítóerővel és jó potenciállal rendelkezünk egy olyan pályán, mint Silverstone.”

    Ahogy Silverstone-ban, Ausztriában sem alakult túl jól Russell számára a verseny, hiszen Pérezzel ütközött, amiért meg is büntették. Végül azonban ezzel együtt is sikerült visszakapaszkodnia a negyedik helyre.

    „Igen, kissé frusztráló volt az incidens a négyes kanyarban, és nyilvánvalóan rengeteg köridőt vesztettem a sérülés miatt, valószínűleg egy másodpercet körönként. Aztán kiderült, hogy büntetést kaptam, és ott volt az első szárny cseréje, egy 20 másodperces boxkiállás. Azt hiszem, végül nem volt rossz, hogy ott végeztünk, ahol, és hogy egy perccel az élen állók mögött jártunk, mire átjöttünk a forgalmon – bár ők nyilvánvalóan még egy extra boxkiállást is végrehajtottak” – zárta gondolatát.

  • Gaslyékat kritizálta Hamilton: Nem értem miért csinálják ezt a többiek

    Gaslyékat kritizálta Hamilton: Nem értem miért csinálják ezt a többiek

    Lewis Hamilton versenyzőtársai előzési technikáját kritizálta az Osztrák Nagydíjon.

    Az időmérőn hibázó brit pilóta csak a 9. helyről vághatott neki a sprintfutamnak. Ám a rajt után az 1-es kanyarban Pierre Gasly próbálta őt megelőzni. A francia versenyző a belső oldalon próbálkozott, ám közben a pálya bal oldala felé sodródott. A hétszeres világbajnok viszont nem tudott jobban az adott irányba húzódni, mivel mellette Alex Albon próbált utat törni magának. Hamilton a két pilóta közé szorult, így ütközés lett a szituációból.

    A Brit Nagydíjon hasonló helyzetbe került George Russell, Guanyu Zhou és az AlphaTauri francia versenyzője. A kínai pilóta fejjel lefelé sodródott, majd a gumifal másik felén lévő kerítésről pattant vissza.

    „Egy kicsit kiforogtak a kerekek, a mellettem lévő autók azonnal támadásba lendültek, majd Pierre (Gasly) egyszerűen oldalra húzott. Nem tudom miért csinálják ezt a versenyzők. Annyi hely volt még a jobb oldalon, én viszont már nem tudtam mit tenni ellene. Ugyanez történt a 3-as kanyarban a Williamszel és a Red Bull-lal. Az autó sérült, de legalább folytatni tudtam. Nem volt ugyanaz, de legalább vezethető volt. Hálás voltam, hogy célba értem és pontot szereztem.” – emlékezett vissza Hamilton.

     

  • A Mercedes megoldotta a „delfinezős” problémáját

    A Mercedes megoldotta a „delfinezős” problémáját

    Úgy tűnik, hogy a Mercedes megoldotta a „delfinezési” problémáit. Jó egy hónappal ezelőtt, Bakuban Lewis Hamiltonnak rendkívüli hátfájása volt, mivel a hétszeres bajnok 2022-ben keményen küzdött eddig a talajhatás okán fellépő jelenségével.

    Sokak szerint ez volt a kiváltó oka az FIA ezt követő szigorításának, amely elfogadásával most Spa-Francorchamps-ig – az augusztusi nyári szünet utánig – várnak.

    Mindeközben Lewis Hamilton a múlt hétvégén Ausztriában újra dobogóra állhatott, bár a csapatfőnök, Toto Wolff elismeri, hogy „nem volt elég gyors ahhoz, hogy valóban támadhassa az élmezőnyt”. A német Skyon így fogalmazott:

    „Továbbra is hiányzik két-három tized a teljesítményünkből.”

    Ugyanakkor elismeri, hogy a Mercedes „most már kézben tartja a delfinezést”, a csapat technikai igazgatója, Mike Elliot pedig bejelentette, hogy az autó frissítései mostantól minden egyes nagydíjon folyamatosan érkeznek majd. Ezt megerősítette Wolff is:

    „Igazán szeretnénk ott lenni abban a küzdelemben, amit a Ferrari és a Red Bull vív az élen.”

    A következő verseny pedig, a jövő hétvégi, tükörsima Paul Ricard pályán, még Ausztriánál is jobban feküdhet a Mercedes csomagjának. Erről már a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner beszélt, akinek a pilótája, Max Verstappen vezeti a világbajnokságot:

    „Arra számítunk, hogy ott igen gyorsak lesznek. Az elmúlt két versenyen nagyon erősek voltak, és egyáltalán nem volt nyoma a delfinezésüknek. Úgy látszik, lassan visszatérnek a játékba.”

  • Innovációs Tábor – kerekasztal beszélgetés a kamionversenyzés jövőjéről

    Innovációs Tábor – kerekasztal beszélgetés a kamionversenyzés jövőjéről

    Az IVECO, a Mercedes és a DAF az alternatív hajtású tehergépkocsik piacra dobásának a kihívásairól beszéltek. A fenntartható versenyzés felé vezető út részeként az ETRA, a bajnokság promótere továbbra is kihasználja platformját a változás ösztönzésére. A Goodyear FIA ETRC paddockjában idén újdonsága az Innovációs Tábor, amelyet a helyi rendezvényszervezőkkel és az International Truck of Year (ITOY) szervez. Georg Fuchs, az ETRA ügyvezető igazgatója így nyilatkozott:

    „Új területünkkel platformot szeretnénk biztosítani a gyártóknak, hogy bemutathassák fenntartható fejlesztéseiket és az alternatív hajtású teherautókat rendezvényeinken, hogy ezzel is hozzájáruljunk az új technológiák elfogadottságának növeléséhez az iparágban és a teherautó-sofőrök körében.”

    Az ITOY részéről Gianenrico Griffini elnök hozzátette:

    „Az Innovációs Tábor erőteljes platformot jelent a kamiongyártóknak, hogy megmutassák, mit tud az iparág ma nyújtani a fenntartható szállítás terén, és miképp tudnak a jövő szállítási igényeinek megfelelni.”

    Az Innovációs Tábor a misanói szezonnyitón debütált a paddockban, ahol a bio-LNG-vel hajtott IVECO Pace teherautó mellett egy Mercedes eActros, egy DAF CF Electric és egy Renault D16 Z.E is bemutatkozott.

    Az IVECO, a Mercedes és a DAF üzleti képviselői beszéltek az alternatív hajtású teherautók piacra dobásával kapcsolatos kihívásokról, arról, hogy miért döntöttek bizonyos fenntartható technológiák mellett, majd arról is, hogy miképp tudnak segíteni a hivatásos teherautó-sofőr hiányon.

  • Szabályváltozást akarnak a versenyzők, az F1 vizsgálja a lehetőségeket

    Szabályváltozást akarnak a versenyzők, az F1 vizsgálja a lehetőségeket

    Az FIA és az F1 tárgyalni akar a csapatokkal a jelenlegi fékcsatorna kialakítások változtatása miatt.

    Sebastian Vettel Ausztriában felhívta a Szövetség figyelmét arra, hogy a 2022-es koncepciók miatt a korábbinál több fékpor kerül a pilótafülkébe. Miután a német pilóta kiszállt az autójából, sisakja és arca tele volt fekete szénporral, amik a féktárcsákból származtak.

    A négyszeres világbajnok úgy véli, az új szabályozás mi szerint az első fékekhez tartozó hűtőket csak hátra, az első felfüggesztés mögé vezethetik ki, eredményezi, hogy több szénpor kerül a pilótafülkébe.

    „Őszintén szólva ezen még dolgozniuk kell. A fékcsatornák idei kialakítása miatt az első tengely mentén az összes fékpor az arcunkba kerül, ami nem jó. Ezt a port belélegezni nem egészséges. Remélem, hogy az FIA nagyon gyorsan utánanéz ennek. Ez értelmetlen így, és gyorsan lehet rajta változtatni.” – nyilatkozta Vettel.

    Sajtóértesülések szerint a Szövetség az Osztrák Nagydíj után értesült a négyszeres világbajnok aggályairól. A legfrissebb információk alapján már vizsgálják a szóbanforgó kérdéskört.

    Az FIA komolyan veszi a versenyzők egészségét veszélyeztető problémákat, így a Sporttanácsadó Bizottság következő élésén tüzetesebben utánajárnak a dolognak, és megpróbálják javaslatok mentén orvosolni azt.

    A fékporral kapcsolatos panaszok már 2019-ben is előkerültek. Akkor Valtteri Bottas panaszkodott arra, hogy gyakran kell tüsszenteni a fekete por miatt a versenyek után. Arra a kérdésre, hogy mit lehetne tenni az ügy érdekében, akkor ezt válaszolta a finn pilóta:

    „Nem tudom, hogy lehet-e ez ellen tenni. Az biztos, hogy van némi por a saját fékjeinkből, de az minimális. Az előtted lévő autók miatt mindig lesz ilyen probléma. A versenyek után mikor tüsszentesz, fekete port jön elő. Évek óta ez van, és nem tudom, hogy mit tesz az egészségünkkel. Fogalmam sincs. Senki sem vizsgálta ezt még meg. Inkább tiszta levegőt szeretnék belélegezni, de nem tudom mit lehetne tenni.”

    Mika Salo 20 évvel ezelőtt is felhívta már erre a problémára a figyelmet. Egy műtét során az orvosok ugyanis magas szénpor-tartalmat találtak a tüdejében.

     

  • Wolff üzenetet küldött: Nincs szükségünk rátok, menjetek a pi**ába!

    Wolff üzenetet küldött: Nincs szükségünk rátok, menjetek a pi**ába!

    Toto Wolff is üzent a zaklató szurkolóknak az Osztrák Nagydíj után.

    Az elmúlt hétvégén több hölgy számolt be arról, hogy szexuális zaklatásnak voltak kitéve a Red Bull Ringen. Mindemellett a kilátogatók része homofób és rasszista megjegyzésekkel is szembesült.

    A Forma-1 mellett több csapat és versenyző is felszólalt a viselkedés ellen. A Mercedes csapatfőnöke nem fogta vissza magát, egyenesen melegebb éghajlatra küldte a viselkedni nem tudó nézőket.

    „Ha igazi F1-es szurkoló vagy, nem lehetsz homofób, rasszista vagy szexista, mert nem illessz a Forma-1-be! Nekünk nincs szükségünk rátok, drukkoljatok akármelyik csapatnak vagy versenyzőnek.” – nyilatkozta az osztrák vezető.

    Wolff szerint a szurkolói társadalmat nem lehet elítélni néhány „részeg hülye gyerek” miatt:

    „Nem szabad elítélniük miattuk a rajongók 99,9%-át, akik idejönnek. A zaklatókat jelenteni kell a biztonságiaknak ha lehet, és fel kell olvasniuk neki a mondatom: nem akarunk titeket, menjetek a pi**ába!”

     

  • Villeneuve: A szurkolók reakciója Hamilton kiesésénél szégyenletes volt

    Villeneuve: A szurkolók reakciója Hamilton kiesésénél szégyenletes volt

    Jacques Villeneuve nem érti, hogy az „úgynevezett szurkolók” miért örülnek egy versenyző balesetének.

    A pénteki időmérőn Lewis Hamilton hibázott így piros zászlóval kellett félbeszakítani az eseményt. Az orvosi autó rögtön a versenyzőhöz sietett, hogy megnézzék jól van-e, miközben a nézők egy része a pilóta kiesését ünnepelte.

    1997 világbajnoka nem érti mért csinálják ezt az emberek.

    „Kezdjük a legszégyenletesebb dologgal: a szurkolók éljeneztek, mikor Lewis (Hamilton) hibázott és kiesett. Senki sem volt tisztábban azzal abban a pillanatban, hogy jól van-e, de a nézőtéren tapsoltak. Lewis idén nem is harcol Maxszel a bajnoki címért, így ez elég szégyenletes viselkedés volt. Egy ütközés után sosem szabadna tapsikolni. Nem értem miért viselkednek így az emberek. Elvileg azok akik kilátogatnak ide, rajonganak ezért a sportért. Akármit is gondolsz, tartsd magadban. Elég rossz már az is, ha ilyenek jutnak az eszedbe.” – nyilatkozta Villeneuve.

     

  • Nemzetközi sajtó: A Ferrari visszatért a bajnoki címért folytatott csatába

    Nemzetközi sajtó: A Ferrari visszatért a bajnoki címért folytatott csatába

    A nemzetközi sajtóorgánumok szerint a Ferrari ismét visszatért a bajnokságba.

    Ausztriában a Scuderia erősebb teljesítményt nyújtott, így Charles Leclerc ünnepelhetett az ‘Orange Army’ előtt. Ugyanakkor van baj a vörösök háza táján is. Carlos Sainz autója elfüstölt, majd meg is égett a futam utolsó harmadában. A Haasnál Kevin Magnussen azért imádkozott, hogy elkerülje a spanyol sorsát. Végül a kérésé meghallgatásra lelt, ugyanis a 8. helyen ért célba. A monacói versenyző mindeközben a gázpedállal vette fel a harcot. A Mercedes a ismét begyűjtött egy dobogós helyezést, és Mick Schumacher is pontot szerzett.

    Az esemény után a média képviselői így értékelték a látottakat:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „38 pontos hátránya van Charles Leclerc-nek, ami könnyen megmászható. A hétvégén a Ferrari erősebb, stabilabb, gyorsabb volt a Red Bullnál, és még a gumikkal is jobban bántak. A Ferrari még a legsötétebb napokon is hitt a bajnoki cím megszerzésében. A céljuk az, hogy a nyári szünet előtt csökkentsék a hátrányukat.”

    Bild (Németország):

    „Mick Schumacher még sosem volt ilyen erős. Ismét pontot szerzett és látványos előzéseket mutatott be. Ugyanakkor Ausztriában a Ferrari fontos sikerének is szemtanúi lehettünk.”

    Marca (Spanyolország):

    „Leclerc visszatért a világbajnoki címért folytatott küzdelembe. A monacói versenyző bizonyította rátermettséget Ausztriában. Míg Carlos Sainz motorja elfüstölt, így az esélyei is romlanak a cím megszerzésére. Már 75 ponttal van lemaradva a regnáló világbajnok mögött.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „A Red Bull Ringen a legerősebb Ferrarit láthattuk az idei szezon tekintetében. Leclerc fontos győzelmet aratott, amit első sorban kivételes tempójának és az autó gumikezelésének köszönhet. Így a pályán háromszor is meg tudta előzni Max Verstappent. A bajnokság így ismét nyitottá vált.”

    Corriere della Sera (Olaszország):

    „Egyik oldalon ott van Charles Leclerc csodálatos győzelme, míg a másikon az F1-75 ismét meghibásodott. A Ferrari motorral versenyző csapatokat aggasztja a vörösök erőforrásának megbízhatatlansága. Ezek a meghibásodások hátráltatják a jelenlegi és a jövőbeni teljesítményt és fejlesztést.”

  • Russell: Több volt ebben a versenyben

    Russell: Több volt ebben a versenyben

    George Russell számára nehéz verseny volt az Osztrák Nagydíj, mert hiába rajtolt a negyedik helyről, a Sergio Pérezzel való első körös ütközése sok szempontból megpecsételte a futamát, habár azt hozzá kell tenni, hogy így is sikerült bejönnie negyediknek.

    Russell begyűjtött egy ötmásodperces büntetést a négyes kanyarban történt esetért, illetve az autója is megsérült.

    „Ahogy a verseny alakult, ez egy elszalasztott lehetőség, és nagyon frusztráló az első körben történt incidens” – értékelt a verseny után az idei tizedik top ötös helyezését begyűjtő brit. „Később fékeztem, keményen, és Checo ott volt tisztán az íven. Amint elkezdtünk bekanyarodni, tudtam, hogy ütközni fogunk.”

    Russell büntetést kapott az esetért, és még az autója is megsérült az incidens során, melyről bővebben is beszélt: „Már a kocsim határán voltam. Fékeztem, ahogy csak tudtam, fordultam, ahogy csak tudtam. Az érintkezés és a büntetés egy dolog, de a sérülés is valószínűleg tíz másodpercembe került az első etapban. Aztán volt egy 20 másodperces boxkiállás, és a 17. helyre jöttem ki, és meg kellett előznöm néhány autót. Utólag visszatekintve ez rendben van, de többet vártam.”

    Az első etapot követően kicserélték Russell megsérült első szárnyát, ez segítette a visszakapaszkodásban.

    „Az első szárnyam bal oldala megsérült. Sokkal jobbnak éreztem miután kicserélték, és sokkal több leszorítóerőm is lett. Ez valószínűleg egy másodpercembe került körönként. Nem éreztem magam olyan gyorsnak, mint amilyenre számítottam” – tette hozzá.

  • Mercedes sapkát égetett a fan, de majdnem ő gyulladt meg

    Mercedes sapkát égetett a fan, de majdnem ő gyulladt meg

    Az Osztrák Nagydíjat beárnyékolták a szurkolók egy részének visszataszító viselkedéséről szóló jelentések, melyek szerint egyes szurkolók zaklatták az embereket a versenyhétvégén, amikor több tízezer Max Verstappen-rajongó (Orange Army) gyűlt össze a spielbergi versenypályán.

    Az interneten már megszokhattuk, hogy megy a szájkarate a szurkolótáborok, de helyszínen, személyesen nem volt ennyire jellemző. Sőt ezúttal nem csak az ellentábor cukkolásáról volt szó, hanem konkrét zaklatásról is. A rajongók ezúttal túl messzire mentek.

    Az egyik női Lewis Hamilton-szurkolónak állítólag részeg nézők felemelték a ruháját, akik azt mondták neki, hogy nem érdemel tiszteletet, mert a hétszeres bajnoknak szurkol.

    Néhány holland szurkoló igencsak túlzásba vitte a hősük iránti rajongását – és a Mercedes iránti nyilvánvaló utálatát. Az egyik Verstappen-szurkolót a hétvégén lencsevégre kapták, amint egy fekete Mercedes-sapkát gyújtott fel, miközben nagyon elégedettnek tűnt magával. A mutatvány azonban majdnem visszafelé sült el, mivel a szóban forgó személy majdnem megégette magát, mielőtt gyorsan eldobta a sapkát.

    A jelenet közösségi médiában kelt szárnya, és minden jóérzésű szurkoló elítéli – a Verstappen-rajongók is. Az ilyen agresszív viselkedést senkinek sem szabad pártolnia, bárkinek is szurkol.

    „Számomra ez nem az árucikkekről szól” – írta Twitteren egy rajongó. „Hanem a mögötte lévő szimbolikáról. Mit/kit akarsz valójában elégetni? Fájdalmas még csak gondolni is erre.”

    Egy másik azt mondta: „Ha az F1 és az FIA nem foglalkozik az ausztriai hétvégén jelentett problémákkal, akkor a versenyhétvégék várhatóan tele lesznek huligánokkal, akik inkább a verekedésért vannak ott, mintsem a versenyért. Nem tudok segíteni, de úgy gondolom, hogy a csapatok és a versenyzők közötti viszálykodás felerősödése nem fog jól végződni.”

    Egy másik komment szerint: „Kezdek nagyon csalódott lenni, ahogy látom ezt az újfajta szurkolást. Kérlek, ne süllyedjetek a többi sportrajongó (például foci) szintjére. Tényleg szükség van arra, hogy a versenyzők és a csapatok felszólaljanak ez ellen a viselkedés ellen. Tudom, hogy a beszélgetés már elkezdődött, de ez nem elfogadható. Soha.”

    Valaki azonban azt állította, hogy hasonló jelenet zajlott a Brit Nagydíj hétvégéjén is, csak akkor Hamilton rajongói inzultálták a verstappeneseket:

    „Sajnos ez nem csak Ausztria és a Red Bull/Max szurkolók [cselekedete], Silverstoneban múlt héten egy Max szurkolótól elvették a sapkáját és elégették előtte, majd egy csapat férfi leköpte őket! Ez a fajta viselkedés undorító és sehol sem szabadna elnézni!”

    Tartsátok tiszteletben a többiek ízlését is, a többi rajongótábort is, elvégre milyen unalmas lenne a világ, ha mindenki ugyananannak szurkolna és ugyanaz lenne a véleménye/ízlése…!