Címke: Mercedes

  • Több csapat is gondban a Kínai Nagydíj előtt

    Több csapat is gondban a Kínai Nagydíj előtt

    Négy F1-es csapatnak nagyon sűrű lesz a programja a hétvégi Kínai Nagydíj előtt

    Több F1-es istálló és a gumikat szállító Pirelli is problémába ütközött a hétvégi Kínai Nagydíj előtt, mivel logisztikai akadályok merültek a száguldó cirkusz felszerelésének Melbourne-ből Sanghajba reptetése közben. Az egyik felszerelést szállító Boeing 747-es ugyanis meghibásodott, így nem tudott elindulni Ausztráliából, a javítása pedig közel egy napot vett igénybe. Ez több istállót és a Pirellit is érinti.

    Az ismert ausztrál fotós Kym Illman információ szerint a Red Bull, a McLaren, a Mercedes és az Aston Martin azok a csapatok, amelynek technikai felszerelése nem tudott időben útra kelni a következő futam helyszínére, miközben ennél több csapat is érintett, de ők kevésbé. Emellett a Pirelli felszerelése is késik (nem a gumik, hiszen azok már sokkal korábban útnak indultak hajón), mindez együttvéve pedig arra sarkallta az FIA-t, hogy csökkentsen a kötelező szerdai takarodó (a versenyhétvégékre szerdától vonatkozóan olyan előírás vonatkozik, amely meghatározza, hogy az autók felkészítésével és működtetésével foglalkozó személyzet mettől meddig nem tartózkodhat a pályán) idején.

    Hogy ez a késlekedés milyen hatással lesz a versenyhétvégére, azt most még nehéz megmondani, mindenesetre az említett csapatokat és a Pirellit is szorítani fogja az idő, hiszen a felszerelésük legkorábban szerdán délután/este érkezhet meg – azaz másfél napos csúszásban vannak –, így késve tudják csak megkezdeni az autóik felkészítését a pénteki szabadedzésre és sprintidőmérőre.

    A Red Bull lesz a nyertese a hirtelen szabályváltozásnak, de kérdés, hogy mennyit nyernek

  • Wolff azt hitte, három Mercedes köröz a pályán, pedig a csapat valódi jolly jokere a strandon volt

    Wolff azt hitte, három Mercedes köröz a pályán, pedig a csapat valódi jolly jokere a strandon volt

    A Mercedes csapatfőnöke elismerte, a versenyhétvégék eseményeit figyelve egyelőre nehezére esik átkapcsolni az agyában, hogy Lewis Hamilton már nem az ő istállójánál vezet.

    Az osztrák szakember 2013-ban érkezett a Mercedeshez, pont egyidőben Hamiltonnal, így az elmúlt 12 szezont végig együtt töltötték – az F1 történetének legsikeresebb együttműködését megvalósítva, amely alatt a brit hat egyéni, a csapat pedig nyolc konstruktőri címet szerzett. Így az idei szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon még Wolffot is megzavarta, hogy kiknek az eredményét is kell követnie a verseny során.

    „Amikor ránéztem a kijelzőre, úgy tűnt, mintha három versenyzőnk lenne, mert a RUS, az ANT és a HAM neveket figyeltem. Aztán rájöttem, hogy a HAM igazából már a Ferrarival van, nem is velünk” – idézi a csapatfőnököt az ESPN.

    „Szóval az érzet még nem tűnt el. Hosszú időt töltöttünk együtt, így teljesen normális, hogy nem tudjuk csak úgy elfelejteni, nem mondhatjuk, hogy nem érdekel többé. Nagyon is érdekel minket, hogy mi történik vele, de nyilvánvalóan a pályán már ellenfélnek számít, és mint ilyet, le kell őt győznünk.”

    „12 évig próbáltam rávenni, a Ferrarinál az első napján megtette” – Wolff már meg is szokta Hamiltont pirosban

    A cél az első versenyen teljesült is, hiszen míg Hamilton csak a 10. helyen ért célba, George Russell és az újonc Kimi Antonelli a 3. és a 4. pozíciót hozta – az olasz ráadásul a 16. helyről rajtolva érte el mindezt, nagyban köszönhetően a tökéletesen időzített kerékcserének, amikor a verseny utolsó negyedében ismét megérkezett az eső a pályára.

    A Mercedes a hétvégi összefoglalójában nem is mulasztotta el kiemelni a csapat egy meg nem nevezett tagjának ebben való érdemeit, akit egy a pályától néhány kilométerre délre található standra vezényelt ki a futam ideje alatt, hogy onnan küldjön jelentéseket az időjárás változásáról. Nem szokatlan ugyan, hogy az F1-es csapatok ilyen szpottereket is bevetnek az esősnek ígérkező futamokon, ám általában a pálya területén belül veszik fel az állásukat.

    „A vasárnapi trófea igazi csapatmunka volt, mert bár az időjárás megbolondult, a csapatunkat nem tudta megzavarni. Nagy köszönet jár ezért a St. Kilda strandon állomásozó csapattagunknak, aki tájékoztatott minket az érkező eső irányáról és erősségéről, hozzásegítve minket, hogy a verseny zárószakaszában a megfelelő pillanatban váltsunk interekre” – áll a Mercedes összefoglalójában.

    A Mercedes így a szezonnyitón 27 pontot szerzett, ezáltal pedig a McLarennel pontegyenlőségben a konstruktőri tabella élén áll.

    A Ferrarinak még nem sikerült eltalálnia Hamilton kedvét

  • Utólag változott az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye

    Utólag változott az F1-es Ausztrál Nagydíj végeredménye

    Az FIA sportfelügyelőinek döntése nyomán utólag változott az Ausztrál Nagydíj végeredménye, törölték ugyanis Andrea Kimi Antonelli 5 másodperces büntetését, amivel a Mercedes 18 esztendős újonca visszakapta az elveszített 4. helyet. 

    A Mercedes hivatalos petíciót nyújtott be az Ausztrál Nagydíj után a sportfelügyelőknek, hogy gondolják újra az Andrea Kimi Antonellinek veszélyes bokszutcai kiengedésért kiosztott 5 másodperces időbüntetést. A csapat új bizonyítékokat szolgáltatott a pilóta feje fölötti fedélzeti kamerából, amelynek felvételei nem álltak a felügyelők rendelkezésére, amikor meghozták a döntést a büntetésről. A felügyelők a felvételek megtekintése után egyetértettek a Mercedesszel abban, hogy Antonelli biztonságos módon tért vissza a bokszutca gyorssávjába, és törölték az 5 másodperces büntetést.

    Mivel több kiállást nem teljesített, az 5 másodpercet hozzáadták a 16. helyről a mezőny első negyedébe felkapaszkodó Antonelli versenyidejéhez, aki ezzel elbukta a 4. pozíciót, ami Alex Alboné lett. A büntetés eltörlésével a 18 esztendős újonc most ezt kapta vissza, míg a Williams versenyzője visszakerült az 5. helyre.

    A felügyelők a büntetés indoklásában azt írták, hogy a Nico Hülkenberg elé kiengedett Antonelli „fékezésre és kitérő manőverre” kényszerítette a Sauber veteránját, utólag viszont elismerték, hogy a benyújtott videós bizonyítékok „releváns és szignifikáns, az eredeti döntéskor a felügyelők számára nem elérhető” felvételeket tartalmaztak, mivel azokat csak a kamera memóriájából történő utólagos letöltéssel lehetett kinyerni.

    A felügyelők szerint a felvételek megmutatták, hogy bár Hülkenberg reagált Antonelli kiengedésére, elég helye volt a Mercedes elkerülésére. „Világos, hogy a 12-es autó [Antonelli] nem hajtott be a gyorssávba, amíg nem tett meg jelentős távolságot a bokszutcában, és csak azután tette ezt, hogy a vezetője megbizonyosodott a tükörben a 27-es autóhoz viszonyított távolságról. A bukókeret kamerája megmutatta, hogy elegendő hely állt a rendelkezésére ahhoz, hogy biztonságosan elhaladjon a McLaren garázsa előtt a McLaren szerelőinek veszélyeztetése nélkül. Megvizsgálva az új videót, illetve más, korábban a felügyelők számára nem elérhető helikopteres felvételeket, a felügyelők úgy döntöttek, hogy visszavonják a korábbi döntést.”

    Ezzel a Mercedes 3. és 4. hellyel kezdte az idei szezont, amivel 27 pontot gyűjtött és a McLarennel holtversenyben vezeti a konstruktőri pontversenyt.

    Verstappen apja 200 ezer forintot bukott fián, a Red Bull tanácsadója pedig nyert is, veszített is

  • A Red Bullnál lemondtak a győzelemről; a McLaren kihívóra találhat – Ausztrál Nagydíj esélylatolgatás

    A Red Bullnál lemondtak a győzelemről; a McLaren kihívóra találhat – Ausztrál Nagydíj esélylatolgatás

    Mutatjuk, milyen következtetéseket lehet levonni az idei első pénteki edzésnapból a Forma–1-es Ausztrál Nagydíjra.

    Noha még mindig nem vagyunk túl az év első futamán, az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzései a teszteknél még egy fokkal közelebb vittek minket ahhoz, hogy mi lehet a Forma–1, vagy legalábbis a melbourne-i forduló idei erősorrendje, hiszen a kép pályáról pályára, hőmérsékleti viszonyokról hőmérsékleti viszonyokra változhat, nem beszélve arról, hogy a csapatok is fejlesztenek, illetve egyre jobban megértik az idei autójukat.

    Az Albert Parkban rendezett két pénteki edzés azt ugyanakkor megmutatta, hogy a McLaren a várakozásoknak megfelelően erős lesz, míg a Red Bull tényleg küszködik. Hogy előbbi azt jelenti-e, hogy Lando Norris és Oscar Piastri simán kettős győzelmet szerez, avagy a Ferrarival, esetleg a Mercedesszel fognak nagy csatát vívni az első helyért, azt azonban még nem lehet megmondani, ugyanis bármelyik forgatókönyv benne van a pakliban.

    Noha egy körön Charles Leclerc érte el a nap legjobb idejét a második szabadedzésen, a tréning második felében teljesített megtankolt autós etapok már Lando Norris elsőségét hozták.

    A megtankolt autós etapok átlagainak alakulása:

    pilóta körátlag gumikeverék körszám
    1. Norris 1:21,92 közepes 9 kör
    2. Russell 1:21,93 kemény 11 kör
    3. Albon 1:22,01 közepes 7 kör
    4. Leclerc 1:22,06 közepes 12 kör
    5. Antonelli 1:22,09 kemény 10 kör
    6. Piastri 1:22,17 közepes 9 kör
    7. Verstappen 1:22,22 közepes 7 kör
    8. Hamilton 1:22,23 közepes 12 kör
    9. Sainz 1:22,32 közepes 10 kör

     

    Ettől még persze nem jelenthető ki, hogy az időmérőn a Ferrarit kell majd legyőzni, hiszen Leclerc és a McLarenek nagyon eltérő módon futották meg a legjobb körüket. A monacói pilóta ugyanis kétkörös időmérő-szimuláció végén érte el a legjobb idejét, míg Norris és Piastri egy 7 körös etap végén, azaz a McLarenekben maradhatott tartalék. A wokingiak egyébként kisebb leszorítóerővel mentek a fő riválisaiknál, ebből adódóan a Ferrari jobban óvhatja majd a gumikat a versenyen, már amennyiben száraz futamunk lesz, hiszen jelen állás szerint eső várható vasárnapra.

    Hamilton elvan a saját kis világában, és apránként tervez gyorsulni

    A képet tovább árnyalja az is, hogy Leclerc a 12 körös hosszú etapja végén teljesített két olyan kört, amely jelentősen gyorsabb volt a McLarenek által ebben a szakaszban mutatott tempónál, ami arra utal, hogy a monacói a szükségesnél jobban visszafogta magát az etapja elején. Ezt a két kört kivéve azonban a McLarené volt a legkövetkezetesebb tempó a közepes keveréken, és Norris igencsak negatív nyilatkozata furcsamód reménykeltő lehet a McLaren-drukkereknek, hiszen úgy maradt le csupán 0,141 másodperccel Leclerc-től, hogy közben egyáltalán nem volt elégedett.

    „Jó kezdete volt ez a hétvégének, jó alapokról indultunk, de egyáltalán nem vagyok boldog, mert nem éreztem magabiztosan magam az autóban a legjobb egyensúly megtalálásához és nem voltam elég következetes, különösen kevés üzemanyaggal. A megtankolt etap jónak érződött, de kevés benzinnel hasonló volt a helyzet, mint Bahreinben. Túl sok következetlenség, túl sok probléma, úgyhogy kissé küszködtem” – nyilatkozta a Sky Sports-nak a tavalyi szezon második helyezettje.

    Lando Norris, McLaren
    Norris nem volt elégedett az egykörös tempójával / Fotó: Clive Rose/Getty Images/McLaren

    Oscar Piastri ezzel szemben pozitívabb képet festett. „Azt mondanám, hogy eléggé biztató nap volt, elég jó a tempónk. Van még néhány dolog, amit ki kell próbálnunk és el kell simítanunk, hogy jobb érzés legyen vezetni az autót, de a benne rejlő tempó erősnek tűnik, úgyhogy meglehetősen boldog vagyok az elvégzett munkával. A következő nap ugyanakkor szerintem igencsak más lesz, ezért nem tudjuk, mennyit jelent a péntek, de ettől függetlenül elég jól éreztem magam.”

    Hogy mindeközben mi a helyzet Lewis Hamiltonnal? Egyelőre úgy tűnik, hogy a Ferrarik közül csak Charles Leclerc-nek lehet esélye odaérni akár az első helyre, Hamilton ugyanis nemcsak egy körön – ott 4 tizedet kapott –, hanem a hosszabb etapon is lassabb volt a monacóinál. A hétszeres világbajnok ezzel kapcsolatban elmondta, lépésről lépésre haladva csiszol a vezetési stílusán, ami szombatra akár közelebb is hozhatja őt Leclerc-hez.

    Hamilton elvan a saját kis világában, és apránként tervez gyorsulni

    A körátlagok táblázatára pillantva persze feltűnő a Mercedesek 2. és 5. helye, ám itt az összehasonlítást nehezíti, hogy Russell és Antonelli a kemény gumin teljesítette a hosszú etapját. A keverékek közti különbséggel korrigálva az övék lenne a legjobb hosszú etap, aminek oka, hogy a kemény tűnik a legjobb versenyguminak. Ezért érdekes, hogy a két-két szettjéből a Mercedes egyet-egyet elhasznált pénteken, ami leginkább arra utal, hogy esőre számítanak. A lágy keveréket ugyanakkor nem tudták működésre bírni, ami meglátszott az egykörös tempón, egyúttal annak a jele lehet, hogy az idei autóval – miként azt el is mondták korábban – a versenytempó javítására és a gumikopás kordában tartására mentek rá, és elképzelhető, hogy ez a gumik gyors felmelegítésében hátrányt fog jelenteni.

    „Világos, hogy van még némi tempó az autóban, de nem tudtunk mindent kihozni a gumikból, aminek meg kell értenünk az okait. Meglátjuk, mit érhetünk el holnapra. Ha a kemény vagy közepes gumis tempót nézzük, egyértelműen azt mondanám, hogy ott vagyunk valahol az elejében, de nem ezeken a keverékeken kvalifikálunk, hanem a lágyon, azon pedig nem tűntünk annyira versenyképesnek. Biztos vagyok benne, hogy fejlődni fogunk szombatra” – mondta Russell.

    George Russell, Mercedes
    A Mercedes versenytempója erősnek tűnt, az egy körös nem / Fotó: LAT Images

    Ebben bízik a Red Bull is, amely egyértelműen a legrosszabb formában levő topcsapat volt pénteken. A bikások még az autójuk optimalizálásának korábbi fázisában tartanak, mint a riválisaik, és nemcsak egy körön nem voltak elég gyorsak. Verstappen a többieknél jelentősen rövidebb megtankolt autós etapot futott, amelyen átlagosan körönként 3 tizedet kapott a McLarentől, emellett a csapat szemszögéből aggasztó lehetett látni, hogy a holland is alig bírt összerakni egy értelmes kört és folyton küzdött az RB21-essel, majd amikor végre sikerült neki, akkor sem volt gyors. Hogy a kocsi egyelőre nagyon nem azt csinálja, amit várnának tőle, azt Liam Lawson kirívóan lassú tempója és 17. helye mutatta meg igazán, és azt sem tehetik ki az ablakba, hogy 15, teljesítmény javítására irányuló fejlesztést vittek Ausztráliába, ami több, mint amennyit a Ferrari, a Mercedes és a McLaren együttvéve.

    Verstappen ezzel együtt nem tűnt frusztráltnak, és elmondta, igazából nem számított másra, Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója pedig kijelentette, nem fognak tudni a győzelemért küzdeni vasárnap, és maximum a dobogót tartja elérhetőnek.

    Verstappen: Minden évben bizonyítanom kell magamnak

     

    Ami a középmezőnyt illeti, annak élére egyértelműen a Williams várható, amely jobb lehet, mint ahol a második edzésen zárt, mert Carlos Sainz az első edzésen, majd a lágy gumi feltevéséig a másodikon is hozta a Mercedes és Hamilton Ferrarijának tempóját, de aztán a lágyakon sem ő, sem Albon nem tudott gyorsulni. A thai-brit pilóta 3. legjobb hosszú etapja kicsit csalóka, mert nagyon kevés, mindössze 7 kört tett meg a kemény keveréken, miután több hűtökört is ment, ami jót tett az abroncsoknak. Ám valószínűleg így is a grove-i istálló lesz a középmezőny élén, miközben Helmut Marko elismerte, hogy a vártnál jobban teljesítő Racing Bulls Honda motorjai a szokottnál jobban fel voltak tekerve, így nem lenne meglepő, ha Tsunoda és Hadjar hátrébb kerülne az erősorrendben.

    Ami a többieket illeti, az Alpine, az Aston Martin és a Haas is csalódáskeltő napot zárt, miközben a Sauber legalább a jelek szerint előrelépett a fejlesztésekkel, és nem tűntek betonbiztos Q1-es kiesőnek.

    Folytatás magyar idő szerint szombaton hajnalban 2:30-tól a harmadik szabadedzéssel. Az időmérőt reggel 6 órától rendezik.

    F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!

  • Verstappen megszerzéséről is szót ejtett a Mercedes főnöke, aki nem siet hosszabbítani Russell-lel

    Verstappen megszerzéséről is szót ejtett a Mercedes főnöke, aki nem siet hosszabbítani Russell-lel

    Még el sem kezdődött az idei szezon, de máris beindultak a szóbeszédek azzal kapcsolatban, hogy ki, illetve kik lehetnek az átigazolási piac kulcsszereplői. Mivel 2025 végén lejár a szerződése, George Russell neve mindenképpen gyakran fel fog vetődni egészen addig, amíg nem hosszabbít a Mercedesszel, vagy nem ír alá másik csapathoz 2026-ra. 

    Mivel a Red Bull tavalyi belviszálya kapcsán a bikásokkal 2028 végéig szerződésben álló, de a különböző kilépési záradékok miatt addig nem feltétlenül maradó Max Verstappen korai csapatváltása akár ismét terítékre kerülhet az idén (tavaly a Mercedeshez igazolás jelenthetett volna menekülést a Red Bulltól, de azóta a vb-címre képes csapatot építő Aston Martinnal is szóba hozták), Russell akár hoppon is maradhat, amennyiben Toto Wolff szerződteti a hollandot.

    Ezért aztán az tűnne logikusnak a 27 esztendős brit részéről, ha minél előbb be akarná biztosítani a jövőjét, ő azonban nem siet, megegyezett ugyanis Wolffal, hogy egyelőre nincs itt az ideje a hosszabbítással kapcsolatos beszélgetéseknek. A csapatfőnök egyúttal pedig kijelentette, hogy nem hajszolják Verstappent.

    „Tavaly elég világosan elmondtuk, és ő (Verstappen) is ugyanezt mondta – a saját pilótapárosunkra kell koncentrálnunk, abból kell a legjobbat kihoznunk. Nem flörtölök kifelé, ha jó a kapcsolatunk, ez pedig igaz az idei évre is. Szóval jelenleg ez (Verstappen szerződtetése) nincs a radarunkon. Nem tervezem, hogy ne ezekre (a saját versenyzőire) a srácokra koncentráljak, és biztosítsam, hogy George nagyon hamar lássa a jövőjét, vagy nagyon hamar aláírjon egy új szerződést” – nyilatkozta Wolff az Ausztrál Nagydíj csütörtökén a Mercedes által szervezett médiaeseményen.

    Russell és Antonelli / Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    Az osztrák üzletember ezután hozzátette, Russell-lel várnak az új megállapodással, de „azt hiszem, a nyár előtt találunk majd rá időt”, és „időben meg fogjuk tenni ezt anélkül, hogy megzavarnánk a szezont.”

    Russelltől persze megkérdezték, nem tartja-e kockázatosnak a kivárást, és megengedheti-e magának, hogy hátradőljön. „Végső soron, ha teljesítesz, akkor az emberek akarni fognak téged. Nem arról van szó, hogy sietnék aláírni egy új szerződést, ha a csapat nem akar hosszabbítani velem. Ez mindkét irányba igaz. Nem sietünk, látni akarjuk, hogy miként alakul a szezon, miként fejlődik a 2026-os autó. Nagy szabályváltozás következik, ami nemcsak 2026-ra, hanem hosszabb távra szól” – felelte.

    „Nem olyan egyszerű ez, hogy »írjunk alá egy szerződést aztán lépjünk tovább.« Potenciálisan mindannyiunk életének következő három, négy, öt évéről beszélünk. Mint mondtam, amikor itt lesz az ideje, végig fogunk menni ezeken a dolgokon. Jelenleg nincs itt, mert a fókusz azon van, hogy visszajuttassuk a Mercedest az élre. És ha ez nem lehetséges az idei évre, akkor a következőre.”

    Nem kell agyonvernie Antonellit

    Miként Russell is említette, minden pilótát a teljesítménye alapján ítélnek meg, miközben azt is látni kell, hogy nem rohangálnak párosával a Mercedes britjének tapasztalatával bíró futamgyőztesek, így amennyiben Russellt elcsábítja egy másik csapat, az a brackley-i istállót is érzékenyen érinthetné. Sok múlhat viszont azon, hogy a Mercedes 18 esztendős újonca, Andrea Kimi Antonelli mennyire tudja megszorítani Russellt az idén, vagy esetleg le is győzi-e őt. Utóbbi forgatókönyv esetén a Mercedes bizalma ugyanis idővel meginoghat a jelenlegi vezérében.

    Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    Toto Wolff mindenesetre egyik pilótájára sem akar nyomást helyezni, azaz Antonellitől nem vár stabilan erős szereplést, Russelltől pedig azt, hogy egyfolytában nagy fölénnyel legyen az olasz előtt.

    „Amikor úgy döntöttünk, hogy Kimit választjuk, világos volt, hogy olyan fiatal versenyző mellett döntünk, aki hatalmas potenciált mutatott a junior szériákban azóta, hogy ismerjük őt. Kiminek ez az év a tanulásra fordított időről, a pályák megismeréséről szól, hogy a következő évre, a szabályváltozásra a topon legyen. Ez azt jelenti, hogy lesznek remek eredményei, de olyan pillanatai is, amelyek nehezebbek” – mondta a csapatfőnök.

    „George-nak pedig azt mondtam, hogy »Nem várjuk tőled, hogy folyton agyonverd Kimit.« Nem igazoltuk volna le őt, ha azt gondolnánk, hogy ez fog történni. Úgy vélem, sebesség terén Kimi ott lesz George-al egy szinten, miközben rengeteget kell tanulnia arról, hogy hosszú távon miként kezelje a gumikat, a fejlődési görbéje pedig meredek lesz. Olyan párosunk van, amelyben az egyik pilótánk nagyon fiatal, 18 éves, és van egy másik, 27 éves fiatalunk is. Remélhetőleg keményen fogják hajtani egymást.”

    F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!

  • Meglepetést vetít előre Norris a szezonnyitóra – mégsem minden úgy van, ahogy sokan hiszik?

    Meglepetést vetít előre Norris a szezonnyitóra – mégsem minden úgy van, ahogy sokan hiszik?

    Az F1-es közvélemény és a riválisok is a McLarent tartják az egyértelmű esélyesnek az idei szezon hétvégi rajtja előtt, ám Lando Norris elmondta, sokan meglepődhetnek az Ausztrál Nagydíjon.

    Mióta a bahreini teszten futott versenyszimulációk és egyéb, jóslatokhoz használt tényezők alapján a McLaren tűnik a legerősebbnek az idei Forma–1-es szezon rajtja előtt, mindenki azt találgatja, hogy a wokingiak Ausztráliában képesek lesznek-e realizálni mindezt, vagy a vártnál jóval szorosabb lesz a küzdelem, esetleg egy másik istálló lesz ott egyértelműen az élen. Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nemrég például szintén a McLarent nevezte meg a legjobbnak, mondván az adataik alapján a bahreini tesztelés hosszabb és rövidebb etapjain is a wokingiak voltak a legjobbak, és „ezzel az autóval mindenhol ők az esélyesek.”

    A Red Bull eközben bevallottan nem zárt olyan tesztet, mint amilyet szeretett volna, ugyanakkor Marko szerint ettől még ott vannak az első helyért várható négyes (McLaren, Red Bull, Ferrari, Mercedes) csatában. Hogy így lesz-e, abban Max Verstappen az Ausztrál Nagydíj helyszínén nem foglalt állást, de azt elismerte, hogy jelenleg nem az RB21-es a mezőny legjobb autója.

    A Red Bull egyelőre bajban, a McLaren a favorit az idei F1-es szezon előtt

    „Megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani, ennél többet nem igazán tehetünk. Nem teszteltünk sokat, de találtunk néhány területet, amelyeken dolgozhatunk, és a folytatásban is ezt fogjuk tenni. Természetesen fejlődtünk, de továbbra is vannak dolgok, amiken javítani akarunk, vagy amiket jobban akarunk csinálni. Ez más pálya, mint a bahreini, úgyhogy alapból más érzés lesz rajta vezetni az autót, de lépésről lépésre haladunk. Azt tudom, hogy jelenleg nem mi vagyunk a leggyorsabbak, de még egyszer mondom, nagyon hosszú a szezon. Tavaly is teljesen más volt a helyzet a szezon elején és a végén, mivel a Forma–1-ben sok dolog elég gyorsan megváltozhat” – ecsetelte a címvédő, majd hozzátette, „vezethetőbbé fogjuk tenni az autót [mint az elődjét], de Bahrein nagyon más volt ahhoz képest, ami itt vár ránk, ezért nehéz lesz megmondani, hogy teljes mértékben kijavítottuk-e, amit kellett, vagy nem.”

    Az idei szezon favoritjának tartott Lando Norris ugyanakkor arról beszélt, hogy egyáltalán nincsenek egyértelműen az élen, és szoros csatát vár a közvetlen riválisaikkal. „Boldog és izgatott vagyok, hogy kezdődik a szezon, egyúttal nyugodt is, ami valószínűleg a legjobb mind közül. Nyugodtnak érzem magam és készen állok, amit sok ember úgy nevezne, hogy magabiztos. Szerintem jó autónk van az idénykezdethez, viszont nem gondolom, hogy bármilyen módon bármelyik fő riválisunk felett állunk. Nyilván sokat beszéltek erről és sok mindent mondtak az utóbbi hetekben, de tényleg nem hiszem, hogy jobban a riválisaink előtt lennénk, mint tavaly, vagy annyira, amennyire az emberek gondolják.”

    „Továbbra is azt gondolom, hogy ez kemény hétvége lesz, és mindenkivel csatázni fogunk, ugyanakkor jó helyzetben vagyunk ahhoz, hogy erősen, magabiztosan kezdjük az évet. Ebben a helyzetben akarunk lenni és így akarjuk indítani az évet.”

    Norris szerint pszichológiai játszma lehet a többiek részéről, hogy őket kiáltották ki az esélyesnek, de bárhogy is legyen, a szombati időmérőn minden ki fog derülni. „Nem tudom, nem tudom, hogy mit csinálnak. Szeretnek beszélni, ez biztos! De kit érdekel? Nem számít, majd holnap és a következő néhány nap során meglátjuk. Szerintem jó helyzetben vagyunk, ez világos és nyilvánvaló.”

    „Bahreinben jó tesztet teljesítettünk, de egyáltalán nem gondolom, hogy bármennyivel is gyorsabbak lennénk, mint a többiek, különösen nem kevés üzemanyaggal – folytatta a tavalyi ezüstérmes. – Tudom, hogy itt tud az ember jobban rejtőzködni, de sok mindent hallottam arról is, hogy mennyit rejtőzködtek a többiek és nem mutatták meg a tempójukat. Szerintem meg fogtok lepődni, csak mert úgy érzem, jelenleg eléggé egyirányú a narratíva, de jó hallani, hogy ilyen sokan beszélnek rólunk. Ugyanakkor a mi és az én részemről semmi nem változott. Nem gondolom, hogy bármelyik másik csapat előtt állunk. Szerintem hasonlóak vagyunk a három fő riválisunkkal, és keményen kell dolgoznunk, hogy előttük legyünk ezen a hétvégén.”

    Max Verstappen, Red Bull, Ausztrál Nagydíj
    Verstappen szerint nem ők a leggyorsabbak / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nem szabad persze megfeledkezni a kétszeres futamgyőztes Oscar Piastriról sem, akinek jó autóval szintén lehet esélye. Azt viszont ő sem akarta kimondani, hogy a McLaren az esélyes. „Tudom, hogy mit akarnak kimondatni velem, abból mindenki írhatna szalagcímet, de meglátjuk – mondta az FIA sajtótájékoztatóján. – Senki sem tudja igazán, hogy mire számítson. A tesztelés elég jól ment, de nem tudod, hogy a többiek hol állnak. Mi elégedettek voltunk a tesztünkkel, de Melbourne teljesen más pálya, mint Bahrein. Az időjárás is más lesz és úgy tűnik, óránként változni fog. Szóval bizonyára érdekes hétvége lesz, és remélhetőleg valahová az elejébe várhatjuk magunkat. Hogy ez a legelejét jelenti-e, azzal várnunk kell szombatig.”

    George Russell ezzel szemben ugyanolyan kijelentést tett, mint Helmut Marko, és a McLarent helyezte az élre. Persze a részéről is könnyen megeshet, hogy csak a nyomást akarja növelni a wokingiakon. „Az autó jónak érződik. Még ha az utóbbi három évet tekintve tavaly zártunk is a leghátrébb az összetettben, a legtöbb futamot nyertük [ezeket az éveket tekintve]. Magabiztos vagyok azt illetően, hogy ez az autó valamivel következetesebb lesz a tavalyinál, és nem lesz annyira hullámzó a teljesítménye. Talán nem fogjuk látni azokat a nagy kiugrásokat, mint amit Vegasban láttunk, és nem fogjuk feltörölni a padlót mindenkivel, de remélhetőleg azokat a mélypontokat sem, amelyeket néhány másik versenyen. Ám nem csaphatjuk be magunkat, mert tudjuk, hogy jelenleg minden kétséget kizáróan a McLaren a favorit. Abszolút dominánsnak tűnnek, és biztos vagyok benne, hogy őket kell majd legyőzni.”

    Hogy valóban így lesz-e, az remélhetőleg már ezen a hétvégén körvonalazódni fog, az időjárás ugyanakkor közbeszólhat, hiszen a futamra például 80% az eső valószínűsége.

    F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!

  • Russell a Hamiltonnal töltött közös évek után a vb-címről álmodozik

    Russell a Hamiltonnal töltött közös évek után a vb-címről álmodozik

    George Russell nem gondolja, hogy bárkinek bizonyítania kellene, szerinte a Lewis Hamiltonnal szembeni mérlege önmagáért beszél.

    A Mercedest idén már nem a Ferrarihoz távozó Hamiltonnak, hanem George Russellnek kell a hóna alá vennie, és a csapat alkalmasnak is látja őt arra, hogy megfelelő autóval megkaparintsa a vb-címet. A 27. évét betöltő, immár a mezőny idősebbik felébe tartozó, a hetedik F1-es szezonjára készülő brit úgy érzi, készen áll még magasabb szintre érni.

    „Tudom, hogy eljön az én időm, nekem csak folyamatosan jól kell teljesíteni. Idén vagy jövőre eljön az én időm. Ha ugyanilyen eredményeket szerzek, mint az előző három évben minden idők legjobb pilótája ellen, hiszem, hogy részese leszek a bajnoki küzdelemnek és remélhetőleg világbajnok is leszek – mondta a BBC-nek. – Új fejezet nyílik, és nem érzek emiatt hirtelen több felelősséget.”

    F1 Fantasy – játssz Te is is a Racingline.hu-val a nyereményekért!

    „Nem kell semmit sem bizonyítanom vagy megmutatnom. Büszke vagyok az eredményeimre, amiket egy Lewis szintű pilóta csapattársaként elértem. 2021 végén statisztikailag és megítélésben is ő volt minden idők legjobbja. Három évig volt a csapattársam, ebből kettőben előtte végeztem, és többször végeztem én előtte időmérőkön és futamokon is, mint fordítva. Más korszakban világbajnoki címet jelentett volna Lewis Hamilton előtt végezni.” 

    A Hamitont követő csapattársáról, Andrea Kimi Antonelliről azt mondta, „nem kérdőjelezhető meg a nyers tempója.”

    A Mercedes mellesleg bejelentette, hogy a Forma–1 történetében elsőként olyan szénszálas anyagból készítette az ebből készült elemeket, amik fenntartható forrásból származnak. Ehhez az INEOS Nitriles, Toray, Syensqo és Sigmatex vállalatok járultak hozzá.

    Russell szerint jót tehet a Mercedesnek, hogy már nincs velük Hamilton

  • Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    Bemutatjuk a Mercedes szuperfegyverét, akivel harcba indul a Ferrari rajongóiért – Újoncportrék 1.

    A Ferrari elcsaklizta a Mercedestől Lewis Hamiltont, hogy igazi szupercsapatot építsen, a brackley-iek pedig rizikós húzással, egy újonccal pótolják minden idők legsikeresebb versenyzőjét. Amellett, hogy meggyőződésük szerint korszakos kincsre leltek Andrea Kimi Antonelli személyében, leigazolásával még a Ferrari monopóliumát is megtörnék az olasz rajongók szívében, hiszen a nemzetnek két évtized után lehet ismét győzelemre esélyes versenyzője.  

    A 2025-ös F1-es szezonnyitó hetén sorravesszük az év újoncait, akik régen vonultak már fel ilyen szép számban: idén a mezőny negyedét, öt versenyzőt is újoncstátuszba sorolhatunk. Kezdjük rögtön azzal, akinek érkezése a legnagyobb visszhangot keltette, és valószínűleg a legerősebb autóval rendelkező debütáns is lesz.

    A Mercedes már 11 évesen felkarolta

    „Jól emlékszem, az első versenyem az Adria gokartpályán történt Olaszországban, hétéves koromban” – idézte vissza Antonelli az F1 egy friss videójában. Versenyzőcsaládban cseperedett fel Bolognában, hiszen apja, Marco túraautózott, saját csapatot is menedzselt, megfordult az ETCC-ben is, és még napjainkban, 60 évesen is rajthoz áll olykor GT-versenyeken. Szakavatott segítővel járhatta hát a gokartpályákat a fiatal Kimi, és egy alkalommal apja trükkjének köszönhetően még az F1-es paddockba is belopózhatott.

    Tökéletes álca: így lógott be a paddockba hétévesen a Mercedes újonca

    Még csak 11 éves volt, amikor felfigyelt rá a Mercedes juniorprogramja, s örökre emlékezetes marad számára a pillanat, hogy éppen egy gokartversenyről hazafelé tartottak, amikor megcsörrent a telefon, és Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője szólalt meg a vonal másik végén, hogy felajánlja a gyártó támogatását. 2018-ban vált az utánpótlásprogram tagjává, s segítségükkel a 2021-es év második felében lépett fel először a formaautózás világába.

    Antonelli karrierútja a korszakos tehetségekéhez hasonlít abból a szempontból, hogy szélsebesen lépdelt felfelé a ranglétrán, a megnyert Formula Regionalból az F3 kihagyásával tavaly azonnal az F2-be ugrott, ahol nem is volt szüksége kimagasló szezonra (6. lett az erősorrendben visszaeső Premával), és máris megkapta az F1-es ülést. Mintha csak egy a fokokat tervezetten kettesével szedő Red Bull-junior figyeltük volna, és nem is csoda, hogy sokan máris Verstappenhez hasonlítják, de azért a holland egyetlen formaautós szezonjával szemben Antonelli így is három év fél évet versenyzett alacsonyabb kategóriákban, mielőtt megkapta a szerződést a Mercedestől. Ezzel együtt is az F1 történetének harmadik legfiatalabb pilótájaként mutatkozhat be Melbourne-ben, csak Verstappen és Lance Stroll érkeztek nála is korábban.

    Először került a rivaldafénybe, rögtön autót tört

    2024 áprilisa óta a Mercedes tudatosan készítette pilótáját az F1-es debütálásra, noha akkor még nem feltétlenül voltak benne biztosak, hogy vele fogják kitölteni a Hamilton által okozott űrt 2025-re. Több privát tesztet is bonyolított a csapat 2021-es és 2022-es autójával, az Olasz Nagydíjon pedig megkapta a lehetőséget, hogy az első szabadedzésen vezetve egy versenyhétvégén is debütáljon, ám mindössze néhány perc elteltével hibázott, és a Parabolicában a gumifalba csapódott. Egyetlen ilyen esetből persze elhamarkodott lenne bármire is következtetni, Wolff is igyekezett tenni azért, hogy a hazai közönség előtt elkövetett botlás ne hagyjon nyomot Antonelli önbizalmán – aki aztán Mexikóvárosban már jobban tudott élni egy ugyanilyen lehetőséggel.

    Fotó: LAT Images/Mercedes-AMG F1

    A tehetősebb F1-es csapatok ma már bőven ellátják privát tesztlehetőséggel versenyzőiket – hiszen enélkül csak a két tavalyi edzés, az év végi teszt és az idei bahreini gyakorlás lenne az összes esélyük egy csúcskategóriás autó vezetésére. Antonelli az átlaghoz képest is sok időt tölthetett a pályán, az életkorát figyelembe véve pedig különösen, de persze F1-es versenytapasztalata – például F2-es csapattársával, Oliver Bearmannel szemben – nincs, s a csapat is óvatosan nyilatkozik a vele kapcsolatos elvárásokról, dacára annak, hogy tehetségének híre jóval megelőzte Antonelli tényleges érkezését, és hogy talán azonnal győzelemre esélyes autót kap majd maga alá.

    A Mercedesnek egyúttal marketingszempontból is kapóra jöhet egy fiatal olasz versenyző abban az évben, amikor a Hamiltont tőlük megszerző Ferrarira a megszokottnál is nagyobb figyelem hárul.

    Visszavezetni Olaszországot a csúcsra?

    Olaszország vitathatatlanul az F1 második számú otthona Nagy-Britannia után, ám a mai nézők közül már nem sokan emlékezhetnek azokra az időkre, amikor nemcsak a Ferrari, de az olasz versenyzők is a sport csúcsán jártak. Az első négy világbajnoki évből még hármat is olaszok nyertek meg, azóta viszont senki nem tudott ismételni. A 80-as és 90-es években Ricciardo Patrese, Alessandro Nannini és Michele Alboreto, a 2000-es években Jarno Trulli és Giancarlo Fisichella voltak az ország prominens pilótái, de ők is csak néhány futamgyőzelemig jutottak, pedig Patrese és Fisichella bajnokautót is vezettek.

    43 olasz futamgyőzelem született az F1 története során, de ha kettévágjuk a sportág múltját, a második felében, vagyis az utóbbi több mint 550 versenyben csupán négy olasz győzelemre lelünk ezek közül. Trulli 2011-es kiszállása óta ráadásul példátlanul hosszú olasz versenyző nélküli periódus élt át a sport, egyedül Antonio Giovinazzi érkezett három feledhető szezonra, annyira pedig nagyon régen hozta már izgalomba az F1-et egy olasz érkezése, mint most Antonellié. Óvatos elvárások ide, az utóbbi évekre visszaeső Mercedes oda, ettől az együttműködéstől titkon mindenki sikert remél, hiszen ki tudja, mikor érkezik az országnak egy újabb neveltje győzelmi potenciállal.

    És hogy ki volt a legutóbbi olasz versenyző, aki már első F1-es szezonjában dobogóra állt? 1961-ben Giancarlo Baghetti, aki arról híres, hogy legelső világbajnoki futamát megnyerte. A dobogós teljesítmény megismétlésére Antonellinek reális esélye lesz idén, és ki tudja, talán még annál többre is.

    Russell szerint jót tehet a Mercedesnek, hogy már nincs velük Hamilton

  • A Red Bull egyelőre bajban, a McLaren a favorit az idei F1-es szezon előtt

    A Red Bull egyelőre bajban, a McLaren a favorit az idei F1-es szezon előtt

    Péntekre már a Bahreinre inkább jellemző időjárás fogadta az F1 mezőnyét az utolsó szezon előtti tesztnapon, de egy dolog nem változott: a McLaren mutatta a legjobb formát. A Red Bull eközben a csapat szempontjából aggasztóan viselkedett, Max Verstappen nem győzte csóválni a fejét.

    A harmadik nappal véget ért a bahreini előszezoni F1-es teszt, amely után legközelebb már két hét múlva, Ausztráliában gurul pályára a mezőny. Természetesen először Melbourne-ben kapunk majd pontos képet az erőviszonyokról – miközben úton-útfélen meghallgathatjuk, hogy utcai pályáról lévén szó azért még ez sem igazán mérvadó –, de azért a tesztelésből is le lehet vonni jó néhány következtetést, ami alapján persze ne adjuk még oda a világbajnoki címet senkinek, de kiindulási alapnak jó lehet.

    Ez történt a harmadik bahreini F1-es tesztnapon percről percre

    A második tesztnapon az egy körön nem villogó McLaren ijesztett rá kicsit mindenkire azzal, hogy Lando Norris a versenyszimulációja során több mint fél percet vert a szintén virtuális Bahreini Nagydíjat teljesítő Charles Leclerc-re és Andrea Kimi Antonellire, ám néhány tényező azért árnyalta a képet. Az egyik ilyen, hogy Andrea Stella csapatfőnök elmondása szerint a körülmények (hűvös időjárás, állandó szélirány) kedveztek az autójuknak; a másik, hogy Norris a telemetriai adatok alapján az utolsó etapját (ebben volt körönként átlagosan több mint egy másodperccel gyorsabb a Ferrarinál és a Mercedesnél) agresszívabb motorüzemmódban teljesítette, aminek köszönhetően 10 km/órával gyorsabb volt a célegyenesben, mint azelőtt, és a négyes kanyar felé menet is nyert 5 km/órát, miközben a Ferrari és a Mercedes egyenesbeli teljesítménye nem változott.

    Ám amennyiben csak az első két etapot vesszük, Norris a mindhárom autó által ugyanolyan gumin (C3) teljesített első etapban is adott körönként átlagosan 4 tizedet a másik két versenyzőnek, míg a második etapban a keményebb keveréken körönként átlagosan két tizeddel volt gyorsabb, azaz így is stabilan előttük volt.

    És akkor ehhez jött hozzá Oscar Piastri péntek délutáni, a csütörtökitől jelentősen eltérő körülmények között futott versenyszimulációja. Az időjárás és az aszfalt melegedésével változott a gumik viselkedése és lassultak a köridők az utolsó napra, de egyvalami nem változott: a McLaren volt a leggyorsabb a „versenyen”. Az ausztrál a C3-as gumin teljesített első etapjában átlagosan 5 tizedet vert George Russell Mercedesére, majd a második és harmadik etapra fogyott az előnye, de előbbiben a lassabb, C1-es gumit használta Russell C2-ese ellenében.

    Oscar Piastri, McLaren
    Piastri alatt is szárnyalt a McLaren / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Pirelli

    Teljes képet sajnos azonban nem kaphattunk a négy topcsapat versenyszimulációival, a Red Bull ugyanis továbbra sem teljesített ilyet, míg a Ferrari Lewis Hamiltonnal ugyan nekivágott egynek, de a hétszeres világbajnoknak feltehetően a váltóhidraulikával kapcsolatos problémák miatt 12 kör után félbe kellett szakítania azt. A tempója mindenesetre a versenyszimuláció elején nem volt meggyőző: átlagosan körönként 7 tizeddel maradt el Piastri első etapjától, és úgy tűnt, az SF-25-ös igencsak koptatja a C3-as Pirelliket. Pozitívum azonban, hogy Hamilton szemre már most is sokkal jobban összebarátkozott a Ferrarival, mint az utóbbi három év bármelyik Mercedesével.

    Ezzel együtt, ha a McLaren–Ferrari–Mercedes hármas sorrendjét meg kellene tippelni, akkor jelenleg egyértelműen a McLarent helyeznénk előre, míg utóbbi két csapatot gyakorlatilag nem lehet mi alapján elválasztani.

    Lewis Hamilton, Ferrari
    Hamilton nem tudott versenyt szimulálni / Fotó: Florent Gooden / DPPI / Ferrari

    Na de mi a helyzet a Red Bull-lal? – vetődik fel a jogos kérdés. Nos az, hogy miután csütörtökön Liam Lawson legalább ment egy két etapból álló versenyszimulációt, pénteken az autót tőle átvevő Max Verstappen meg sem kísérelt ilyesmit, helyette beállításokat, valamint szárny és padlólemez-kombinációkat tesztelt, a változtatások miatt pedig rengeteg időt töltött a garázsban. Végül megfutotta a nap vége felé a leggyorsabb kört, amit George Russell ugyan túlszárnyalt, de a második helyre így is elég volt, a Red Bull azonban nem lehet elégedett. Verstappen a szerdai tesztnap után még pozitívan nyilatkozott az RB21-esről, miközben hangsúlyozta, hogy még nagyon korán van, és hozzátette, a tavalyinál nem lehet rosszabb a helyzet. Nos, hogy rosszabb lesz-e, az majd a szezon első futamai során kiderül, de hogy nem rózsás, az már pénteken látszott, mert amikor elkezdték a teljesítmény felé tolni a fókuszt, az autó egyensúlya a C2-es gumikon minden volt, csak jó nem – a szűkebb kanyarokban alul-, a gyorsabbakban túlkormányzottan viselkedett.

    Max Verstappen, Red Bull
    Verstappen nem volt elégedett / Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Az Autosport a csapathoz közel álló forrásaira hivatkozva pedig arról ír, a Red Bullnál attól tartanak, hogy az RB21-es nem reagál elég jól a beállítás-változtatásokra, és egyelőre úgy tűnik, nem sikerült szélesíteni a működési tartományát az RB20-ashoz képest még azon az áron sem, hogy az autó ettől összességében lassabb legyen. Pierre Waché technikai igazgató erről azt mondta, az autójuk „olykor” valóban nem reagált megfelelően, de a jó irányba tartanak, mindössze nem léptek akkorát előre, mint remélték.

    Ami pozitívum, hogy el tudták végezni a tervezett programjukat, de ez nyilván kevés lesz, és sokatmondó volt látni Verstappent, ahogyan több alkalommal is a fejét csóválja menet közben egy-egy korrekció vagy rossz kigyorsítás után. A helyzet persze már Melbourne-re változhat – különösen, ha az idei autó is egy csapásra életre tud majd kelni (vagy még rosszabbá képes válni) akár az eltérő széljárástól –, de az kijelenhető, hogy a Red Bullnak nem alakult fényesen a tesztje.

    Ellenben a Williamsé igen, a grove-i istállóról pedig már többen a szezon meglepetéseként beszélnek, hiszen Carlos Sainz futotta meg a tesztelés legjobb idejét még csütörtökön, a péntekinél kedvezőbb körülmények között. Aztán Alex Albon az utolsó napon alátámasztotta, hogy az FW47-es nem rossz, hiszen 3. lett, ugyanakkor ehhez a C4-es keveréket használta, és a csapat arra is tett utalásokat, hogy nem voltak restek feltekerni a motort, és vélhetően üzemanyagból sem sokat cipelt a két pilóta a legjobb körének elérésekor.

    Az Aston Martin teljesítménye nagy talány / Fotó: Clive Mason/Getty Images

    A teszten látottak alapján így arra minden esély megvan, hogy a Williams ott legyen a középmezőny elejében. Hogy kikkel, az jó kérdés, de úgy tűnik, az Alpine szintén jelentőset lépett előre, míg a Racing Bulls–Sauber kettős küszködött, a Haas pedig simán csak nem volt elég gyors. Amelyik csapatot talán a legnehezebb belőni, az az Aston Martin. A 2026-ot hatalmas reményekkel váró silverstone-i istálló versenyzői arról számoltak be, hogy az AMR25-ös kezesebb, mint az elődje volt, de láthatóan nem volt meg a megfelelő tapadása, az utolsó napjukat ráadásul felborította, hogy Lance Stroll délelőtt nem vezetett, mivel előző éjszaka rosszul érezte magát, majd miután délutánra autóba ült, nem tudta végigcsinálni a napot, így bő egy órával a leintés előtt ismét jöhetett Alonso, akire vissza kellett állítani a kocsit, ez pedig igencsak sok időbe került. De úgy tűnik, hogy amennyiben besegít a tavalyihoz képest komolyabb változásokon átesett idei autó jobbá tételébe is, a mai naptól munkába álló Adrian Newey-nak lesz min dolgoznia.

    A bahreini teszt leggyorsabb körei (Albon, Hadjar és Ocon kivételével mindenki a C3-as keveréken érte a legjobbját, ők pedig egyaránt C4-esen)

    1. Carlos Sainz, Williams – 1:29,348, 2. nap
    2. Lewis Hamilton, Ferrari – 1:29,379, 2. nap
    3. Charles Leclerc, Ferrari – 1:29,431, 2. nap
    4. George Russell, Mercedes – 1:29,545, 3. nap
    5. Max Verstappen, Red Bull – 1:29,566, 3. nap
    6. Alex Albon, Williams – 1:29,650, 3. nap
    7. Kimi Antonelli, Mercedes – 1:29,784, 2. nap
    8. Oscar Piastri, McLaren – 1:29,940, 3. nap
    9. Pierre Gasly, Alpine – 1:30,040, 3. nap
    10. Lance Stroll, Aston – 1:30,229, 2. nap
    11. Liam Lawson, Red Bull – 1:30,252, 2. nap
    12. Jack Doohan, Alpine – 1:30,368, 2. nap
    13. Yuki Tsunoda, Racing Bulls – 1:30,497, 3. nap
    14. Isack Hadjar, Racing Bulls – 1:30,675, 2. nap
    15. Fernando Alonso, Aston – 1:30,700, 2. nap
    16. Esteban Ocon, Haas – 1:30,728, 3. nap
    17. Lando Norris, McLaren – 1:30,882, 2. nap
    18. Gabriel Bortoleto, Sauber – 1:31,057, 2. nap
    19. Nico Hulkenberg, Sauber – 1:31,457, 2. nap
    20. Ollie Bearman, Haas – 1:32,361, 3. nap

    A bahreini teszt leggyorsabb körei csapatonként

    1. Williams – 1:29,348
    2. Ferrari – 1:29,379
    3. Mercedes – 1:29,545
    4. Red Bull – 1:29,566
    5. McLaren – 1:29,940
    6. Alpine – 1:30,040
    7. Aston Martin – 1:30,229
    8. Racing Bulls – 1:30,497
    9. Haas – 1:30,728
    10. Sauber – 1:31,057

    A megtett körök száma csapatonként

    1. Mercedes – 458
    2. Haas – 457
    3. Racing Bulls – 454
    4. Alpine – 405
    5. Williams – 395
    6. Ferrari – 382
    7. McLaren – 381
    8. Sauber – 354
    9. Aston Martin – 306
    10. Red Bull – 304
  • A McLaren nyerte az év „első versenyét”, de azért a vb-címet nem kell még odaadni nekik

    A McLaren nyerte az év „első versenyét”, de azért a vb-címet nem kell még odaadni nekik

    A bahreini F1-es teszt második napja már többet elárult arról, hogy mi lehet az erősorrend a 2025-ös szezon kezdete előtt, de azért még bőven vannak kérdőjelek. A McLaren ugyanakkor nagyon erősnek tűnik.

    Az évek során annyit hallhattuk – többek között maguktól a csapatoktól is, amelyek ilyenkor tudatosan igyekeznek levenni magukról a terhet és rápakolni azt a riválisokra –, hogy ez csak tesztelés, nem szabad kiindulni belőle, hogy a végén még el is hittük. Pedig nagyon is szabad, csak nem ész nélkül, hiszen nyilvánvalóan számos tényezőt nem ismerünk, de van, amit viszont igen, Ezekből és egyéb megfigyelésekből pedig igenis le lehet vonni olyan következtetéseket, amelyek ha nem is adnak választ minden kérdésre, de közelebb visznek minket a szezon elején várható erőviszonyokhoz.

    Képeken a bahreini F1-es teszt második napja

    Mióta élőben közvetíti az F1 a tesztelést és számos olyan adat áll az újságírók rendelkezésére, amelyekből számolhatnak, azóta pedig még kevésbé lehet félrevezetni a világot úgy, ahogyan például a Brawn GP próbálta meg 2009-ben. Így aztán sokszor egy-egy elsőre elképzelhetetlen forgatókönyvet is meg lehet jósolni, miként testvéroldalunkon neves, a helyszínről tudósító szakírók információit is felhasználva megtettük azt két éve Fernando Alonso és az Aston Martin esetében. Kaptunk érte hideget-meleget, de a végén csak kiderült, hogy a Red Bull mögött az Aston a második erő.

    Most ilyesmit még nem lehet kijelenteni, de azt igen, hogy a második tesztnap után a McLaren tűnik a legerősebbnek a McLaren–Ferrari–Mercedes hármasból. Erre azért lehet az eddiginél erősebb következtetéseket tenni, mert a második tesztnap délutánján Lando Norris, Charles Leclerc és Andrea Kimi Antonelli is teljesített versenyszimulációt. Nem megtankolt autós etapot, hanem versenyszimulációt, azaz elindultak, és lefutották a Bahreini Nagydíj távját (51 kör), tehát mindhárman egy teljes futamra megtankolt autóval, nagyjából hasonló időszakban (ez a hőmérsékleti viszonyok és a pálya állapota miatt lényeges) köröztek. Az egyedüli ismeretlen a használt motorüzemmód, de drasztikus eltérések ezen a téren sem szoktak lenni, hiszen a túlságosan letekert motorral csak azt érnék el a csapatok, hogy nem releváns adatokat gyűjtenek.

    Így alakultak a körátlagok:

    1. etap

    körátlag megtett kör gumikeverék
    Norris 1:35,5 17 C3
    Leclerc 1:35,9 15 C3
    Antonelli 1:35,9 16 C3

     

    2. etap

    körátlag megtett kör gumikeverék
    Norris 1:34,4 16 C1
    Leclerc 1:34,8 16 C2
    Antonelli 1:34,6 13 C2

     

    3. etap

    körátlag megtett kör gumikeverék
    Norris 1:32,9 18 C2
    Leclerc 1:34,2 20 C1
    Antonelli 1:34,0 19 C1

     

    Norris, Leclerc és Antonelli tehát azonos keveréken (C3) kezdett, majd a második etapban utóbbi kettő C2-est kapott, míg előbbi C1-est, a harmadik etapra pedig fordítva, azaz Norris C2-esre váltott, Leclerc és Antonelli pedig C1-esre. Az eltérő időben feltett C1-es és C2-es gumi a McLaren és a két rivális csapat összevetésében bonyolítja a képet, hiszen benne van a pakliban, hogy a McLaren gumistratégiája volt a jobb, és a C2-es gumi volt a megfelelő választás a könnyebb autóhoz az utolsó etapra, míg a még nehezebb autónál a tartósabb C1-es bizonyult jobb versenyguminak.

    Az utolsó etapban látott több mint 1 másodperces fölény azonban így is rengeteg, és Norris a C3-as keveréken is adott 4-4 tizedet Leclerc-nek és Antonellinek. Amennyiben pedig ez egy tényleges verseny lett volna, Norris fél 31 másodperccel ért volna célba Leclerc, és 33-mal Antonelli előtt.

    De nemcsak ez utalhat arra, hogy a McLaren lehet az a csapat, amelyiket a szezon elején el kell kapnia a többieknek, hiszen a wokingiak úgy, ahogy van tettek a második napon a kevesebb üzemanyagos körökre (Norris a 14., Piastri a 13. helyen zárt az összesítésben), és inkább az autó megismerésére, a szokottnál több aerodinamikai tesztre és a beállítások próbálgatására koncentráltak. Eközben viszont láthattunk egy, a többiekre nézve intő jelet: Norris a tesztnap legvégén, már kerékcsere-gyakorlás közben úgy repesztett egy lila első szektort használtabb C3-asokon, hogy a kör végén bement a bokszba.

    Charles Leclerc, Ferrari
    A Ferrari sem mozgott rosszul, de a McLaren erősebbnek tűnik / Fotó: Antonin Vincent / DPPI

    Mit csinált a Red Bull és a Williams?

    A bikásokat nem véletlenül hagytuk ki a fentebbi összevetésből, a csütörtöki napot végig az autóban töltő, vízszivárgási problémák által hátráltatott Liam Lawson ugyanis nem futott teljes versenytávot, ezért róla nem állítható biztosan, hogy ugyanannyira megtankolt autóval körözött délután, mint a Norris, Leclerc és Antonelli. Az első etapjában ráadásul nem a C3-as, hanem a C2-es gumikat használta, amelyeken 18 kör alatt 1:35,6-os átlagot hozott össze, azaz mindössze egy tizeddel rosszabbat, mint Norris. A második etapja már nem volt ilyen acélos, itt 21 kör során 1:35,2-es átlagot ment C1-es keveréken, jóllehet, az etap közepén becsúszott egy 1:36,9-es idő, ami után két körbe telt, mire visszagyorsult a korábbi tempóra.

    Így még ha versenyszimulációnak is indult a virtuális futam, és csak valamilyen probléma miatt kellett megszakítani 44 kör után, akkor is nehéz belőni a Red Bull tempóját, másrészt rájuk is érvényes az, ami a Mercedesre, a brackley-ieknél ugyanis Antonelli még nem feltétlenül jó támpont, hiszen akárhány ezer kilométert tesztelt már korábbi autókkal, ezeket a Pirelli demógumijain tette, aktuális F1-es gumin versenytávot így most teljesített először, azaz nem feltétlenül optimális még a gumikezelése. Lawson ennél persze már valamivel tapasztaltabb – nem sokkal, csak 11 futammal –, de a Red Bull neki is új autó, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy Verstappen kezei között egészen biztosan többre képes.

    Liam Lawson, Red Bull
    Liam Lawson a Red Bullban / Fotó: Peter Fox/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Ami tesztnapot az első helyen záró Williams-t illeti, Alex Albon az F1 TV-nek nyilatkozva elég erős célzást tett rá, hogy Carlos Sainz autója kevesebb üzemanyaggal érte el a legjobb időt, mint amennyivel az élmezőnyben záró többi csapat gyorsköröket tett meg, amire már csak az is logikus magyarázat lehet, hogy Sainznak ez volt az utolsó alkalma az FW47-esben, és a csapat lehetőséget akart neki biztosítani arra, hogy Melbourne előtt megnézze a kocsi egyensúlyát könnyű állapotban. Amennyiben ehhez még a motort is feltekerték, minden kérdés elszáll Sainz Ferrari-verő tempója körül.

    A spanyol versenytempójára sajnos nem kaptunk választ, mert a Williams rendes versenyszimuláció helyett 8-10 körös etapokat ment délután, de a csapat ettől még összehasonlíthatatlanul felkészültebb annál, amilyen tavaly ilyenkor volt, a végre nem egy éves, hanem aktuális Mercedes hátsó felfüggesztéssel szerelt FW47-esben pedig a tesztet a pálya széléről figyelő szakértők szerint abszolút ott van a potenciál, hogy ha az élmezőnybe nem is, de a középmezőny elejére odaérjen.

    Ez történt a második bahreini F1-es tesztnapon percről percre