Címke: Mercedes

  • Béna veszteseknek tartja a Comtoyou főnök a Lynk & Co-t

    Béna veszteseknek tartja a Comtoyou főnök a Lynk & Co-t

    A Comtoyou Racing csapatfőnöke, Jean-Michel Baert az FIA WTCR-ből való kilépésüket követően a Lynk & Co Cyan Racinget „béna vesztesnek” bélyegezte. Baert a Speed Action TV-nek nyilatkozott:

    „Kifejezetten azt gondolom, hogy a Lynk & Co az FIA WTCR Mercedesének hiszi magát, azáltal, hogy nyomást gyakorol a promóterre és az FIA-ra. Mivel senki sem hökkent meg, a Lynk & Co úgy érzi, hogy el fogják veszíteni ezt a bajnokságot. Ugyanakkor még soha nem veszítettek el bajnokságot. Azzal, hogy azonnali hatállyal visszaléptek, olyan helyzetbe hozták magukat, hogy ők legyőzhetetlenek, mivel eltűnnek. A kommunikációjukban azt is megértettük, hogy a BoP problémás nekik. Láthatóan rossz vesztesek, akik inkább visszavonulnak, hogy ne kelljen elszenvedniük a vereséggel járó szégyent.”

    Az Audis csapatfőnök azt is elmondta, hogy szerinte nincs valós gond a Goodyear abroncsokkal a vallelungai versenyhétvégét követően, pedig a Comtoyou Racing versenyzői, Mehdi Bennani, Nathanaël Berthon és Tom Coronel ott problémákba ütköztek a gumijaik miatt, a nyitófutamon, erről ennyit mondott:

    „Ami a gumiproblémákat illeti, Vallelungában mi is tapasztaltunk néhányat. Alapvetően, ha rosszul bánsz a gumival, abból baj lesz. A mérnökeinkkel azonosítottuk a probléma eredetét, és a második futamon már nem szenvedtünk egyetlen defektet sem, ami azt jelenti, hogy létezik megoldás, tehát nincs valódi probléma.”

    A Lynk & Co Cyan Racing nem kívánta kommentálni a Comtoyou Racing főnökének a nyilatkozatát.

  • A Mercedes is igényt tart Alonsóra?

    A Mercedes is igényt tart Alonsóra?

    Ted Kravitz, a Sky Sports riporter úgy véli, hogy a Mercedes is igényt tarthat Fernando Alonsóra.

    Sebastian Vettel egy hete robbantotta fel az internetet azzal, hogy bejelentette visszavonulását. Az Aston Martin gyorsan talált új jelentkezőt a helyére, ugyanis hétfőn a kétszeres spanyol világbajnok érkezését tudatták a nagyérdeművel.

    Így Alonso jövőre ismét  Mercedes motorral hajtott versenygépet vezethet. A brit riporter szerint a csillagosok is figyelemmel fogják kísérni a 41 egy éves versenyző munkáját. Ugyanis ha Lewis Hamilton is búcsút int a száguldó cirkusznak, akkor Alonso lehet majd az opciójuk.

    George Russell ugyan a jövő reménysége, ám egy tapasztalt versenyző irányítását még igényelheti a Mercedes. Ám ha Hamilton kikerül a képből, akkor Alonsóra eshet a választásuk.

    „Az Aston Martin ismét egyesíti Fernandót (Alonso) a Mercedesszel. Ez egy nagyon érdekes irányvonal. Fernando nem vezetett Mercedes motorral hajtott autót azóta, mióta először hagyta ott 15 évvel ezelőtt a McLarent. A mostani megállapodáshoz Toto Wolff aláírására is szüksége volt, amit meg is kapott. Nevetséges lenne azt gondolni, hogy az Ezüst Nyilak azért vitték vissza a köreikbe, hogy felmérjék mire képes? Ha Lewis bármilyen okból kifolyólag a távozás mellett dönt, és szükség lenne egy világbajnokra George mellé, akkor nem dőlne össze a világ, ha tisztában lennének azzal, mire képes a 41 éves Alonso. Lehet, hogy sokan ezt valószínűtlennek tartják, ám az F1-ben bármi megtörténhet.” – magyarázta Kravitz.

    Ugyanakkor a Sky Sports riportere furcsának tartja az egész Aston Martin – Alonso ügyet:

    „Elég szokásos elem az Fernando Alonso karriermodelljében, hogy három év múlva majd sikeres lesz. Ám amit zavarba ejtőnek találok az az, hogy legjobb esetben tényleg három év múlva áll össze valami az Aston Martinnál. Viszont akkor már Fernando 44 éves lesz. Nagyon fitt, és jócskán benne van a körforgásban, a kihagyás még fel is frissítette, de nem fog elfogyni majd az ereje úgy, mint Sebastian Vettelnek? Tényleg nem? Sőt, akkor az Alpine sosem fog felérni? Avagy keres még egy csapatot, mert látni szeretné, hogy mire képes? Kell neki egy új kihívás? Ez az egész egy kicsit furcsa.” – tette hozzá Kravitz.

     

  • Marko: 2022-ben a Ferrari mindent rosszul csinál

    Marko: 2022-ben a Ferrari mindent rosszul csinál

    A Ferrari „nagyjából mindent rosszul csinál” a világbajnoki címért folytatott harcban legalábbis a Red Bull megmondóember Dr. Helmut Marko szerint. Ugyan a maranellóiak autója vitathatatlanul gyorsabb volt idén eddig összességében, mint a Red Bullé, Charles Leclerc lemaradása a regnáló bajnok Max Verstappen mögött jó 80 pont. Arra a kérdésre, hogy ez miképp lehetséges, Marko az Österreich újságnak ezt felelte:

    „Úgy, hogy nagyjából mindent rosszul csináltak. Budapesten például először nem tudták a megfelelő hőmérsékleti tartományba hozni a gumikat, és rossz box-stratégiát is választottak.”

    Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője ugyanakkor megvédte a Ferrari Magyar Nagydíjon alkalmazott stratégiáját, és utalt rá, hogy Leclerc az edzéseken az összes új közepes gumit felhasználta. Marko így folytatta ezért:

    „Akkor sem értem, miért nem tettek fel használt közepes gumit, ami jobb lett volna, mint a kemény. Ehelyett Totót és a Mercedest ünnepeljük nagy nyertesként a 2. és 3. helyeikkel.”

    Amikor megkérték, hogy tisztázza a Mercedesre való utalását, a 79 éves osztrák kifejtette ezt is:

    „Én csak azt szeretném látni, hogy Max teljesítményét megfelelően értékelik. A tizedik helyről nyert egy olyan pályán, ahol az a mondás, hogy nincs esélyed, ha ilyen hátulról indulsz.”

    Arra a kérdésre, hogy a tavalyi, a Mercedesszel és Lewis Hamiltonnal vívott, brutálisan intenzív csatához képest könnyebb-e a jelenlegi szezon, Marko elismerte:

    „Igen, ritkán volt ilyen mulatságos. Szinte mindegyik hétvége öröm, ami nagyon különbözik a tavalyi szezontól, amikor minden idegőrlő volt. Csak egy kicsit kár, hogy a Ferrari ennyi hibát vét. Jóval az képességeik alatt vannak, és nagyon sajnáljuk. Ugyanakkor vissza fognak térni, hiszen annyira erős autójuk van.”

  • Wolff: A további pattogástól agykárosodást szenvedhetnek a pilóták

    Wolff: A további pattogástól agykárosodást szenvedhetnek a pilóták

    A Forma-1-es csapatok az agykárosodás veszélyét kockáztatják a versenyzőikkel, ha megpróbálják megakadályozni az FIA által 2023-ra javasolt delfinezés-ellenes szabályokat. A Ferrari és a Red Bull vezetésével legalább hat csapat ellenzi a javasolt változtatásokat – míg a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff a biztonságra hivatkozva kiáll a szabályok mellett. Az AlphaTauri csapatfőnöke, Franz Tost Magyarországon így nyilatkozott erről:

    „A legutóbbi egyeztetéseknek és a padlólemez megváltoztatására vonatkozó javaslatoknak véleményem szerint semmi közük a biztonsághoz, ez csupán sportpolitika.”

    Sőt, a Red Bull-os Christian Horner is azzal vádolta Wolffot, hogy a biztonságra hivatkozva lobbizik az FIA-nál olyan változtatásokért, amelyek a Mercedesnek a teljesítmény szempontjából előnyösek lennének. Wolff elutasítja ezt az elméletet, utalva a delfinezős talajhatás-jelenségre, ami miatt Lewis Hamilton állítólag sérült háttal távozott Baku után:

    „Továbbra is azt gondolom, hogy az FIA-nak és mindannyiunknak tennie kell valamit. A néhány percig tartó 1-1 hertzes frekvenciák okozhatnak agykárosodást. Nálunk 6-7 hertz ez, és több órán át tart.”

    Amit az FIA javasolt, hogy a 2023-as szezonra 25 milliméterrel emeljék meg a padlólemezek széleit, ami leginkább a 2022-es éllovasok, a Red Bull és a Ferrari teljesítményét érintheti. A Mercedes ellenfelei azzal érvelnek, hogy a delfinezés problémája az utóbbi versenyeken már sokkal kevésbé jelent gondot. Wolff ezért így folytatta:

    „Ez az érv nem számít, mert Silverstone, Paul Ricard és Ausztria nem éppen olyan pályák, amelyeken annyira pattogtunk volna. Nem akarok úgy érkezni Spába vagy pár későbbi futamra, ahol a pálya nem annyira sima, mint egy hagyományos versenypályán, és nem tettünk semmit se ellene. Mindkét oldalról folyik ez a sok beszéd a lobbizásról, de amúgy miről is beszélünk itt?”

    Nyilvánvalóan itt visszautalt a versenyzők biztonsággal kapcsolatos érvére.

  • Nemzetközi sajtó: A Ferrari összeomlott, Verstappen újfent bajnok lesz

    Nemzetközi sajtó: A Ferrari összeomlott, Verstappen újfent bajnok lesz

    A nemzetközi sajtóorgánumok értékelték a Ferrari és Max Verstappen teljesítményét a Magyar Nagydíjon.

    A motorgondokkal küszködő holland versenyző csak a 10. pozícióból vághatott neki a futamnak, ám a Red Bull taktikai érzékének, és a Ferrari rossz stratégiájának köszönhetően az élen találta magát. A Mercedes mindkét versenyzője ismét felállhatott a dobogóra, míg a Scuderia bőszen vakarhatja a fejét.

    A neves lapok így értékelték a 37. Magyar Nagydíj eseményeit:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Max (Verstappen), aki a 10. helyről indult, nagyszerű teljesítményt nyújtott. Összeszedetten szerezte meg idei 8. győzelmét. A Mercedes feltámadt Hamilton 2. és Russell 3. helyével. A Ferrarinak ismét a stratégiával gyűlt meg a baja, Sainz a negyedik, míg Leclerc csak a 6. lett. Az utolsó reménysugár is veszni látszik.”

    Marca (Spanyolország):

    „A Ferrarinál minden ami elromolhatott, az el is romlott. Keményen dolgoznak azon, hogy a hibás döntéseikkel, az elbaltázott boxkiállásaikkal, valamint az ezzel jár balszerencsével elfuserálják az egészet. Magyarországon a második és a harmadik helyről indultak, a lassabb George Russell mögött. A 10. helyről rajtoló Max Verstappen lett a győztes, míg a 8-ról induló Lewis Hamilton a második. A holland kilenc futammal a vége előtt 80 pontos különbséget tudhat magáénak, így szinte kikiálthatják újfent világbajnoknak. A Mercedes visszavágott, mivel képes legyőzni a Ferrari gyorsabb autóit. A Scuderia teljesen összeomlott.”

    Bild (Németország):

    „Max Verstappen megnyerte a Magyar Nagydíjat, és ezzel a teljesítménnyel újabb követ rakott le a második világbajnoki címhez vezető úton. A Red Bull versenyzője 9 futammal a vége előtt 80 pontos előnyre tett szert Charles Leclerc-rel szemben. A versenyen a monacói számított favoritnak, ám egy újabb kemény pofont kapott csapatától. A 10. helyről rajtoló Verstappen nyerni tudott, holott a Hungaroringen nem egyszerű előzni.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen, Lewis Hamilton és George Russell örömmel készülhet a nyári szünetre. Jöhetnek a vödrök, a homokozó lapátok és még egy jó krimit is kézbe vehetnek. Életörömöt hordoznak magukban, hiszen ők végeztek a dobogón a Magyar Nagydíjon. A Ferrari viszont lehet, hogy lemondja a nyaralást, és egyszerűen összepakolja a böröndjeit a Hungaroringről. Max Verstappen ha fél kézzel is vezet, akkor is könnyedén bajnok lehet idén.”

  • Hamilton: Már nem vagyunk olyan messze

    Hamilton: Már nem vagyunk olyan messze

    Lewis Hamilton zsinórban ötödik dobogóját szerezte a Magyar Nagydíjon, egy remek stratégiával a hétszeres világbajnok lett a második, a verseny végén még pole pozíciós csapattársát is megelőzte.

    Hamilton az időmérőn csak hetedik lett, a DRS-sel akadtak problémái a Q3-ban. Enélkül a brit úgy érzi, még jobb lehetett volna.

    „Nagyon boldog vagyok. A hetedik helyről visszajönni hatalmas dolog számunkra” – értékelt a brit a verseny végeztével. „Ha összejön az a kör, akkor az első sorban álltunk volna, és ma talán más eredmény született volna. Jól rajtoltam, az utolsó etap elég speciális volt. Ha megnézzük Max versenyét, a 10. helyről indult, megpördült, és 10 másodperccel megnyerte a versenyt. Ez mindent elmond az autójukról. Találtunk valamit, és felvehetjük a versenyt a Ferrarival. Konkrét tempó terén nem hiszem, hogy olyan messze vagyunk Max mögött. Izgatottan várom a szezon második részét.”

    Azonban először következik egy négy hetes nyári szünet, melyre Hamilton elmondása szerint „különleges dolgokat tervezett”.

  • Verstappen és a Red Bull túljárt mindenki eszén, a Ferrari rossz lóra tett

    Verstappen és a Red Bull túljárt mindenki eszén, a Ferrari rossz lóra tett

    Max Verstappen nyerte a 37. Magyar Nagydíjat, a második helyen Lewis Hamilton ért célba, míg a harmadik George Russell lett.

    Az eső lágyan kezdett el csepegni a Hungaroring felett. A motorcserét elszenvedő Pierre Gasly a boxutcából kezdhette meg a rajtot. A versenyzők a száraz pályás gumikra szavaztak, bár a csapadék már megmutatta magát.

    A mezőny elindult, az élről induló George Russell a Ferrari spanyol versenyzőjével csatázott, ám végül megőrizte első helyét. Lando Norris jól kapta el a távot, ám óvatosan fékezett, így visszakerült a negyedik helyre. Az Alpine pilótái nem jól kapták el a rajtot, míg a Red Bull előre tudott lépni.

    A törmelékek miatt kezdetét vette a VSC fázis, Sebastian Vettel és Alex Albon ért egymáshoz a pályán. Az újraindítás után a Mercedes ifjú versenyzője meglépett, míg a két Ferrari egymással kakaskodott.

    Sergio Pérez furcsa hangokat hallott a motorja felől, míg csapattársával a 6. és a 7. helyen lévő Alpine-okat támadta.

    Felzárkózik a Red Bull:

    A bajnokságot vezető Max Verstappen megelőzte Fernando Alonsót, aki hibázott a kettes kanyarban. A holland következő áldozata Esteban Ocon lett. A Red Bull mexikói versenyzője is vérszemet kapott, és a hetedik helyig küzdötte fel magát.

    Lewis Hamilton a negyedik helyen haladó Lando Norrist próbálta megelőzni, míg sebesvonatként ért fel mögéjük Max Verstappen. A hétszeres világbajnok előzésre szánt el magát, és sikeresen hajtotta végre a kísérletet. A holland pilóta is megelőzte a McLaren versenyzőjét, így Norris két pozíciót bukva a hatodik helyet kapta meg. Sergio Pérez is vérszemet kapott, így a brit pilóta még egy hellyel hátrébb került.

    Hiába cseréltek motort 2021 világbajnokának autójában, ismét előjöttek a problémák.

    Első kerékcserék:

    Lando Norris érkezett először a boxba, a lágykeverékű abroncsok ugyanis elfogytak. A brit versenyző a 14. pozícióba tért vissza a pályára. Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel is hasonló lépésre szánta el magát.

    A Ferrari is lépésre szánta el magát, és behúzták George Russellt a csőbe. A Scuderia versenyzői bent maradtak, míg a versenyt vezető brit kerekeket váltott. Mindeközben Max Verstappen is új abroncsokat kapott. Egy körrel később Carlos Sainz is boxban járt, ám nem tudta átugrani Russellt. Charles Leclerc viszont tovább nyúzta a közepeskeverékű abroncsokat.

    A boxból visszajövő Esteban Ocon csapattársával kezdett el kakaskodni. Daniel Ricciardo kihasználta a helyzetet, és lesipuskásként előzte meg a két Alpine-t.

    Charles Leclerc felért George Russell mögé, és keményen támadta ellenfelét. A 31. körben bevetődött a féktávon, majd a monacói át is vette a vezetést.

    Fél távhoz érkezve a Ferrari monacói versenyzője állt az élen, George Russell és Carlos Sainz előtt. A negyedik helyet Max Verstappen birtokolta, mögötte még Lewis Hamilton, Sergio Pérez, Lando Norris, Daniel Ricciardo, Lance Stroll és Esteban Ocon alkotta az első 10-et. A boxból kihajtó Yuki Tsunoda megforgatta AlphaTauriját, így pár másodperc erejéig megjelent a sárga zászló a futamon.

    Taktikát vált a Red Bull:

    Az esőcseppet tovább riogatták a mezőnyt, miközben Max Verstappen egy újabb kerékcserére szánta el magát. George Russell lépni kényszerült, csakúgy, mint a Ferrari. Charles Leclerc a rosszabbul működő keménykeverékeket kapta, így a Red Bull hollandja könnyedén átugrott rajta. 2021 világbajnoka viszont megforgott, így Leclerc visszavette a pozícióját. A hollandnak újfent az erőforrással akadt problémája.

    Verstappen újfent neki rugaszkodott az előzésnek, és átrágta magát Leclerc-en. Carlos Sainz az élről állt ki kereket cserélni, ám a kelleténél több időt töltött a boxban. Daniel Ricciardo és Lance Stroll mindeközben összeért. Az incidens miatt az ausztrál kapott egy 5 másodperces büntetést.

    Lewis Hamilton is megejtette második kerékcseréjét, így Max Verstappen vette át a vezetést. George Russell áthámozta magát Leclerc-en, így megkaparintotta a második pozíciót. A Ferrari megunta a szenvedést, így kereket cserélt a monacóinál. A Scuderia ismét stratégiai hibát vétett.

    Lewis Hamilton a Ferrari spanyolját előzte meg, így a harmadik helyet vette el Sainztól. A hétszeres világbajnok vérszemet kapott, pár kör elteltével George Russellt is megelőzte. A 68. körben Valtteri Bottas autója megállt, az erőforrás ment el a versenygépben. A VSC fázis újfent előkerült.

    A verseny utolsó körében az eső is bekopogott, ám a sorrendet már nem befolyásolta. Max Verstappen a 10. helyről rajtolva nyerte meg a futamot. A második helyen Lewis Hamilton ért célba, míg a harmadik George Russell lett. Carlos Sainz csak az ötödik helyen ért célba, míg mögötte Sergio Pérez, Charles Leclerc, Lando Norris, Fernando Alonso, Esteban Ocon és Sebastian Vettel kapott még pontot.

    A leggyorsabb kört Lewis Hamilton szerezte meg, így a plusz pontot ő kaparintotta meg.

    Pozíció  Versenyző  Csapat  Időkülönbség 
    1  Max Verstappen  Red Bull  1:39:30.000 
    2  Lewis Hamilton  Mercedes  +0:07.834 
    3  George Russell  Mercedes  +0:12.337 
    4  Carlos Sainz  Ferrari  +0:14.579 
    5  Sergio Pérez  Red Bull  +0:15.688 
    6  Charles Leclerc  Ferrari  +0:16.047 
    7  Lando Norris  McLaren  +1:18.300 
    8  Fernando Alonso  Alpine  +1 kör 
    9  Esteban Ocon  Alpine  +1 kör 
    10  Sebastian Vettel  Aston Martin  +1 kör 
    11  Lance Stroll  Aston Martin  +1 kör 
    12  Pierre Gasly  AlphaTauri  +1 kör 
    13  Zhou Guanyu  Alfa Romeo  +1 kör 
    14  Mick Schumacher  Haas F1  +1 kör 
    15  Daniel Ricciardo  McLaren  +1 kör 
    16  Kevin Magnussen  Haas F1  +1 kör 
    17  Alexander Albon  Williams  +1 kör 
    18  Nicholas Latifi  Williams  +1 kör 
    19  Tsunoda Yuki  AlphaTauri  +2 kör 
    20  Valtteri Bottas  Alfa Romeo  +4 kör 
  • Képgaléria: Így telt a szombati nap a Hungaroringen

    Képgaléria: Így telt a szombati nap a Hungaroringen

    Az időjárás okozott némi meglepetést a Hungaroringen szombaton.

    Az eső áztatta harmadik szabadedzésen Nicholas Latifi bizonyult a leggyorsabbnak, míg a felhős időmérőn George Russell szerezte meg élete első pole pozícióját.

    Fotók: Makai Gergely Photography/Hungaroring

    Figyelem: A képeket szerzői jog védi (mint minden képet)!
    ©️ A fotók felhasználása, újraközlése a fotós engedélye nélkül tilos!
    ©️ Any kind of use or reproduction of the photos is prohibited without the permission of the photographer!

  • Hamilton ezért nem tudta tartani a lépést Russell-lel

    Hamilton ezért nem tudta tartani a lépést Russell-lel

    A Mercedes pilótáinak időmérő edzése a Hungaroringen olyan volt, mint a szinusz függvény: az egyik fent, a másik lent. Ezúttal George Russell volt fent, aki óriási meglepetésre tudta megszerezni karrierje első pole-pozícióját, amíg Lewis Hamiltonnak az utolsó gyorskörén nem működött a DRS-e, ami miatt holnap csak a 7. rajtkockát foglalgatja majd el a Magyar Nagydíj startjánál.

    Miután Russell megnyerte az időmérőt, Toto Wolff arcára is kiült a derűs mosoly, ugyanis régóta érezhette magát ebben a helyzetben. Hamilton azonban még a rossz eredménye ellenére is örülni tudott a csapata sikerének.

    „Szeretném megragadni az alkalmat, hogy gratuláljak George-nak” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok brit a kvalifikációt követően. – Figyelembe véve azt, hogy min mentünk keresztül, ez egy óriási eredmény a számunkra.”

    „Az utolsó körömön próbáltam nyitni a hátsó szárnyamat, azonban az nem működött. Sajnálatos, pedig akár én is ott lehetnék az első sorban, de sajnos az ilyen dolgok néha megtörténnek.”

    Hiába a 7. rajthely, ha a Mercedesnek jó lesz a versenytempója, akkor Hamilton könnyen átrághatja magát az előtte haladókon és csatlakozhat a csapattársához és a két Ferrarihoz az élmezőnyben.

  • Marko: Ne bontsunk még pezsgőt azért a Red Bull-Porschéra

    Marko: Ne bontsunk még pezsgőt azért a Red Bull-Porschéra

    Dr. Helmut Marko szerint „korai” lenne elkezdeni ünnepelni a Red Bull Forma-1-es gyári együttműködését és a Porsche 50%-os felvásárlását 2026-ra és az azt követő időszakra. A héten kiszivárgott vállalati aktákból kiderült, hogy a Volkswagen tulajdonában álló Porsche megvásárolja az energiaital-gyártó cég F1-es top csapatának felét. Marko a Red Bull osztrák vezető tisztségviselője a Kleine Zeitungnak nevetve ennyit mondott:

    „Még nem fogadhatok gratulációkat, ezek a hírek még koraiak.”

    A Red Bull ugyanakkor a hivatalos közleményében megerősítette, hogy egyeztetnek a Porschéval, amihez Marko ennyit tett még hozzá:

    „Tárgyaltunk, de semmiről sincs még döntés. A VW-csoport úgy döntött, hogy akkor száll be a Forma-1-be, ha az új motorszabályzat életbe lép, és több szempontból is értelmezhetővé válik. A költségkeretről, az újonc státuszról, a szén-dioxidmentes üzemanyagról és még néhány pontról van szó ezen felül.”

    Nem meglepő módon Marko utalt rá, hogy a 2026-ra vonatkozó teljesen új motorszabályzat FIA általi véglegesítésében mutatkozó fennakadás a Red Bull riválisaira, a Ferrarira és a Mercedesre vonatkozik. A 79 éves egykori F1-es pilóta így folytatta:

    „Most semmit sem tudunk megerősíteni. A szabályzattal kapcsolatban mindennek hibátlanul kell működnie, mivel ez egy hatalmas változás lesz. A Ferrari és a Mercedes részéről is vannak ellenvetések, akik meg szeretnék tartani az előnyüket.”

    Szintén igen valószínű 2026-ra egy második VW-márka, az Audi belépése a Forma-1-be. A német autógyártó várhatóan bevásárolja magát a svájci F1-es istállóba, a Sauberbe. Jelenleg a Sauber Alfa Romeo néven versenyez a királykategóriában, de ez az üzlet nyilvánvalóan megszűnne, amint az autógyártó rivális Audi lenne a gyári partner.

    2023-ra ugyanakkor az Alfa Romeo vezérigazgatója, Jean-Philippe Imparato megerősítette, hogy a névadási megállapodás legalábbis egyelőre folytatódik. A Radiocor de Il Sole 24 Ore-nak beszélt erről:

    „Aláírtuk 2023-ra a szerződés megújítását. Minden év júliusában kiértékeljük, hogy eldöntsük, folytatjuk-e ezt az elkötelezettséget. Ha egy nap úgy látjuk, hogy már nincs érdeklődés, vagy nem térül meg a befektetésünk, akkor mérlegelni fogunk. Mindent rendezetten csinálunk majd, de ez nem téma ebben az évben.”