Címke: Mercedes

  • Hamilton fordulatot vár Szingapúrtól

    Hamilton fordulatot vár Szingapúrtól

    A Forma-1 mezőnye két év kihagyás után tér vissza Szingapúrba, egy olyan pályára, ami a legjobb éveikben sem volt a Mercedes, és így Lewis Hamilton kedvenc vadászterülete. Vannak arra utaló jelek, hogy ez idén is így folytatódik, de a hétszeres világbajnok fordulatra számít.

    Az idén még futamot sem nyerő német istálló sok nehéz versenyt élt meg a szezonban, és az kétségtelen, hogy ezek közé tartozott Monaco, illetve Baku is, vagyis a legutóbbi két utcai futam. Hamilton viszont úgy véli, hogy az azóta eltelt hónapok alatt csapatának már sikerült annyit tanulnia a W13-asról, hogy Szingapúrban emelni tudják az eddig megszokott szintet.

    Mindezt arra a kérdésre válaszolva erősítette meg, ami arra vonatkozott, hogy az eddig gyűjtött adataik szerint számíthatnak-e pozitívabb eredményekre a villanyfényes versenyen.

    „Ó, 100 százalékban” – mondta. „Rengeteget tanultunk az autóról, ami nyilván mindenki számára természetes, de mindenképpen nagy segítség, hogy tudjuk, hol van az a tartomány, ahol munkára lehet bírni az autót. Így most nagyjából meg tudjuk jósolni, hogy milyen irányba indulunk el, illetve működni fognak-e a dolgok egymáshoz képest. Az autó korlátait is ismerjük, csak meg kell próbálnunk kijátszani őket. Szóval nagyon szerencsések vagyunk, sokkal jobb a helyzetünk, mint valaha. Tehát remélem, hogy nem vagyunk már messze.”

  • Wolff kitálalt: A Red Bull csalhat és jogtalan előnyre tehetett szert

    Wolff kitálalt: A Red Bull csalhat és jogtalan előnyre tehetett szert

    A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff szerint most már nem számít titoknak, hogy a Forma-1 10 csapata közül az egyik „masszívan túllépte” a költségsapka által előírt maximum pénzösszeget 2021-ben.

    A Forma-1-es paddockban futótűzként terjedt az a hír, miszerint a Red Bull és az Aston Martin túlköltekezett a tavalyi évben. A Mercedes csapatfőnöke pedig nem tartotta vissza az ezzel kapcsolatos gondolatait.

    A Bikák első embere, Christian Horner azonnal cáfolta a pletykákat, mondván legjobb tudomása szerint nem lépték túl az FIA által megszabott 145 milliós limitet. Wolff ezt követően tálalt ki és tárta fel a média előtt, mit is tud a dologról.

    „Vicces, hogy Christian (Horner – a szerző) ezeket a dolgokat állítja, mert már hónapok óta vizsgálat folyik ellenük” – árulta el az osztrák szakember Szingapúrban. – Talán ez azért eshetett meg vele, mert még nem beszélt a pénzügyi igazgatójukkal.”

    „Az FIA emberei az összes csapatot szorgalmasan megfigyelték és monitorozták a költekezéseinket. Jelen pillanatban az a helyzet, hogy az egyik csapat súlyos mértékben megszegte a költségsapka által előírt limitet és emiatt vizsgálatot is indítottak ezen istálló ellen. Ez most már egy nyílt titoknak számít a paddockon belül.”

    Wolff azt is hozzátette, hogy ezt a szabályszegést nem szabad a szőnyeg alá söpörni, mert állítása szerint a költségsapka miatt nem voltak képesek fejleszteni az autójukat, ráadásul még néhány dolgozójuktól is el kellett búcsúzniuk, hogy beleférjenek a limitbe.

    „Ez egy óriási megszorítás” – folytatta Wolff, aki szerint a csapat mindent megtett a szabályok betartása érdekében. – Használt alkatrészekkel megyünk, nem kényünk-kedvünk szerint fejleszthetjük az autónkat, ráadásul még 40 emberünket el is kellett bocsájtanunk. Rendkívül nehéz úgy alakítani a dolgokat, hogy beleférjünk a költségvetésbe.”

    A Mercedes csapafőnöke végül azt is hozzátette, hogy ha a Red Bull tényleg jelentősen többet költött a 145 millió dollárhoz képest, akkor „azzal akár 3 évre való előnyt is szerezhettek” és szerinte „a könnyített karosszériájuk idei homologizálása is kihatással lehet majd a 2023-as bajnokságra”.

  • FP2: A két Ferrari az élen, Verstappen csak negyedik

    FP2: A két Ferrari az élen, Verstappen csak negyedik

    Carlos Sainz volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta, míg a harmadik George Russell lett.

    A második gyakorlást már a villanyfény uralta, így a versenyzők rögtön ki is hajtottak a pályára. George Russell autózta az első mérvadó időt, míg Nicholas Latifinek a biztonsági övével akadt gondja.

    Sebastian Vettel kiengedte a bukótérbe az Aston Martint, míg Lewis Hamilton átvette a vezetést csapattársától. A Mercedes fiatal brit versenyzője megismételte az első edzésen elkövetett hibáját addig Fernando Alonso érintőre vette a falat.

    Fél óra elteltével Carlos Sainz került az első helyre, Valtteri Bottas és Esteban Ocon előtt. A negyedik helyre csúszott vissza Lewis Hamilton, mögötte George Russell, Lane Stroll, Fernando Alonso, Sebastian Vettel, Kevin Magnussen és Pierre Gasly alkotta az első 10-et.

    Charles Leclerc a 26. percben teljesítette az első körét, ugyanis újfent hiba lépett fel az autójában. Rögtön fel is ugrott csapattársa mögé a második helyre a monacói.

    Pierre Gasly autóján a felső légbeömlő lángra kapott a boxutcában. Az Aston Martin egyik szerelője gyorsan lefújta, majd az AlphaTauri kezdte vizsgálni a konstrukciót.

    Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak a második szabadedzésen, a második legjobb időt Charles Leclerc autózta míg a harmadik George Russell lett. A negyedik helyen Max Verstappen futott be, mögöttük Lewis Hamilton, Esteban Ocon, Valtteri Bottas, Fernando Alonso, Sergio Pérez és Lance Stroll fért be az első 10-be.

  • FP1: A hétszeres világbajnok volt a leggyorsabb, míg a kanadai pilóta autót tört

    FP1: A hétszeres világbajnok volt a leggyorsabb, míg a kanadai pilóta autót tört

    Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg Charles Leclerc harmadik lett.

    2019 után tért vissza a Marina Bay a Forma-1-be, így a versenyzők többsége azonnal kihajtott a pályára. Fernando Alonso ugrott az élre, míg Max Verstappen és Sergio Pérez a második és a harmadik helyet foglalta el az első próbálkozások során.

    George Russell megnézte magának a bukóteret miközben a tapadás hiányával küszködött. Az első szárnyával a falat is érintőre vette.

    Charles Leclerc hosszabb pihenőidőre kényszerült, mivel fékpróblémák merültek fel nála. Addig Lando Norris és a McLaren az új oldaldobozt tesztelte.

    Fél óra elteltével már Max Verstappen állt az élen, míg a második helyre Fernando Alonso ért fel. Sergio Pérez maradt egyelőre a harmadik pozícióban, míg mögötte Sebastian Vettel, Carlos Sainz, George Russell, Alex Albon, Esteban Ocon, Lewis Hamilton és Lance Stroll alkotta az első 10-et.

    Carlos Sainz kis híján a falban végezte az 5-ös kanyarban, de sikerült időben megfognia a Ferrarit. Lance Stroll viszont már nem volt ilyen szerencsés, a hátsó kereke bánta a kalandot.

    A kanadai versenyző nem tudott visszamenni a boxba, így előkerült a piros zászló is a gyakorláson.

    15 másodperccel a vége előtt ismét a pályára léphettek a pilóták, elsőként Carlos Sainz élt ezzel a lehetőséggel. A spanyol ismét nagyot mentett, ám szerencséjére a bukótérből össze tudta szedni az autóját.

    Sergio Péreznél megadta magát a hajtáslánc, így az utolsó percekben kénytelen volt visszagurulni a boxba. Max Verstappen szélesre futott, míg nagy meglepetésre Lewis Hamilton az élre állt.

    Lewis Hamilton bizonyult a leggyorsabbnak az első szabadedzésen, a második Max Verstappen lett, míg a fékhibákkal küszködő Charles Leclerc ugrott fel a harmadik helyre. A motorgondok miatt Serigo Pérez már nem tudott javítani így visszacsúszott a negyedik pozícióba, míg az első 10-be rajtuk kívül George Russell, Carlos Sainz, Esteban Ocon, Lance Stroll, Pierre Gasly és Fernando Alonso fért be.

    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:43.033s 19
    2 Max Verstappen Red Bull 1:43.117s + 0.084s 20
    3 Charles Leclerc Ferrari 1:43.435s + 0.402s 16
    4 Sergio Pérez Red Bull 1:43.839s + 0.806s 15
    5 George Russell Mercedes 1:44.066s + 1.033s 20
    6 Carlos Sainz Ferrari 1:44.138s + 1.105s 23
    7 Esteban Ocon Alpine 1:44.736s + 1.703s 23
    8 Lance Stroll Aston Martin 1:45.221s + 2.188s 12
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:45.258s + 2.225s 23
    10 Fernando Alonso Alpine 1:45.336s + 2.303s 11
    11 Sebastian Vettel Aston Martin 1:45.354s + 2.321s 21
    12 Daniel Ricciardo McLaren 1:45.724s + 2.691s 20
    13 Valtteri Bottas Alfa Romeo 1:45.725s + 2.692s 23
    14 Kevin Magnussen Haas 1:46.028s + 2.995s 21
    15 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1:46.081s + 3.048s 25
    16 Alexander Albon Williams 1:46.119s + 3.086s 19
    17 Zhou Guanyu Alfa Romeo 1:46.408s + 3.375s 24
    18 Mick Schumacher Haas 1:46.601s + 3.568s 22
    19 Lando Norris McLaren 1:46.680s + 3.647s 21
    20 Nicholas Latifi Williams 1:47.092s + 4.059s 17
  • Óriási botrány van készülőben: Megszegte a szabályokat a Red Bull?

    Óriási botrány van készülőben: Megszegte a szabályokat a Red Bull?

    A botrány szélén áll a Forma-1, mivel több csapat is túlköltekezett tavaly.

    2021-ben már a költségvetési korlát szabályai szerint alakították az évüket a csapatok. A tavalyi év vizsgálata már lezárult, és az FIA a szabályoknak megfelelően nyilvánosságra hozza majd az eredményeket. Ám a paddockban azt pletykálják, hogy két csapat túlköltekezett.

    Ha valaki átlépi a keretösszeget az ugyanolyan szabálysértésnek minősül, mintha a súlyhatár alatt lenne az autója, vagy épp illegális elemmel operálna. Sajtóinformációk szerint a legtöbb pénzt a Red Bull szórta el, ám az Aston Martin is tovább nyújtózkodott a takarója végénél.

    Nincs kidolgozott rendszer a szabálysértések szankcionálására:

    A probléma ott kezdődik, hogy a Szövetség nem egyértelműsítette korábban mit kap az, aki többet költ. A Williamst idén pénzbüntetéssel sújtották, ám a repertoárban a hatra sorolás, a jövő évi összeg csökkentése és a bajnokságból való kizárás is szerepel. Kis szabálysértésnek minősül ha valaki 5 millió dollárral költ többet. Ebben az esetben kell pénzbüntetést kiszabni a vétkező félre. Ám ha valaki meghaladja az említett összeget, nem tudni milyen szankciók várják. Az FIA ugyanakkor nem akarta, hogy a bűnös felek a kárt a haszonnal szemben számolják el és szándékosan menjenek el a legkisebb büntetésig.

    Red Bull, HRC
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    A Mercedes és a Ferrari ugyanakkor nem ért egyet az FIA-val. Az öt millió dolláros túlköltekezés során fél másodpercet is nyerhet az adott csapat, a büntetés tudatában.

    A Scuderia és az Ezüst Nyilak kemény büntetést szabnának ki:

    Az említett két istálló szerint elejét kell venni a trükközésnek, így a legkevesebb túllépést is keményen kell büntetni. A két csapat úgy véli, hogy a Red Bull nem csak tavaly költött többet, hanem idén is. Véleményük szerint ezért nem használják a könnyített autót a 2022-es szezonban. Az anyag – és a gyártásköltségek ugyanis csak az első használattól számítanak bele a költségvetésbe. Így csak a tervezési költséget kell számolni.

    Ha valóban szabályt szegtek a Bikák, akkor a csillagosok ezúttal nem fognak kihátrálni az ügyből. A Mercedes életében még mindig fájó pont az Abu Dhabi Nagydíj. Ha kiderülne, hogy ellenfelük a túlköltekezés során ’tisztességtelen előnyhöz jutott’, az lenne az utolsó csepp a pohárban.

    Aki 2021-ben többet költött, az jól járt 2022-ben is

    A Red Bull tavaly az utolsó pillanatban kezdett fókuszálni az új autóra, így a Ferrari számára érthetetlen, hogyan kezdhették olyan jól a szezont.  A vörösök azt gyanítják, hogy a plusz pénzt a Bikák nem csak a tavalyi autó kapcsán használták fel, hanem az idei konstrukció mentén is. Aki tehát megtöri a kört az duplán jól jár.

    Mattia Binotto szerint az osztrák csapat idei fejlesztései egyszerűen nem férnek bele a keretösszegbe. A svájci-olasz csapatfőnök elismerte, hogy ők is közel vannak a határhoz, pedig kevesebb újítással operáltak. Binotto szerint a Red Bull csak is túlköltekezéssel oldhatta meg az ügyet.

    Mattia Binotto, Ferrari, Monacói Nagydíj
    Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    „Azért nem használjuk Szingapúrban az új felnit, mert nincs több pénz” – jelentette ki a Ferrari csapatfőnöke.

    A Mercedes hasonló gondokkal küzd, az utolsó puskaporukat Ausztriában lőtték el.

    A csapatok átlátható szabályokat követelnek az FIA-tól

    Az alakulatok egymást is szemmel tartják, mindenki mindenkiről feljegyzéseket és nyilvántartást készít, hogy nyomon kövesse mennyit költ a másik. Christian Horner viszont már a nyár elején értelmetlennek és kivitelezhetetlennek titulálta a módszert:

    „Hogyan akarja egy másik csapat tudni, hogy milyen ár szerint gyártunk és milyen anyagot használunk?” – tette fel a kérdést a brit vezető.

    Az FIA szakemberi látszólag semmi gyanúsat nem találtak. A csapatok viszont egymást rágalmazzák miután a fülükbe jutott milyen anyagár mellett dolgoznak a többiek. A Red Bull ezért került második nekifutásra az ellenőrök látókörébe.

    Az Auto Motor und Sport információi szerint jövő héten közli az eredményeket az FIA. A pletykák szerint két csapat csak kisebb vétségeket követett el. Ám az istállók attól tartanak, hogy a botrány kirobbanásának elkerülése miatt a szőnyeg alá söpörheti a Szövetség az ügyet. Az FIA ellenőrei júliusban jártak a Red Bullnál. Azóta arról folyik a vita mely költségek számítanak bele a plafon összegébe és mely költségek nem.

    Sergio Pérez, Red Bull, Hungaroring, Magyar Nagydíj
    Fotó: Mark Thompson/Getty Images/Red Bull Content Pool

    Nehéz feladat vár az FIA-ra, ugyanis a csapatok teljes átláthatóságot követelnek. Így a szabályszegőkre drasztikus büntetések várnának. Ezen felül az alakulatok gyorsabb feldolgozási procedúrát is szeretnének. Azokat, akiket jövő októberben csípnek fülön duplán járnak jól. Így ha az FIA nem lép a költségvetési plafon egész ötlete semmit sem ér. A Szövetség a maga részéről szeretné elkerülni a legrosszabb forgatókönyvet, ami a 2021-es bajnokságba való utólagos beavatkozást jelentené.

    A jogi szakértők szerint a pénzügyi szabályozás túl sok kiskaput tartalmaz. Ki lehet azt használni, hogy bizonyos pontok esetében csak iránymutatások vannak, nem pedig konkrét szabályok. Ha pedig egy adott szabálysértésre nincs megállapítva egy egzakt eljárás és büntetés az alperes önkényes ítélkezéssel vádolhatja a bíróságot.

    Ha ez megtörténik és jogi útra terelődik az ügy, akkor egy olyan bajnokság aktáját nyithatja meg újra a Forma-1, amiről már azt hittük, hogy rég lezártak.

     

  • Brawn ki akar szállni a Forma-1 irányításából

    Brawn ki akar szállni a Forma-1 irányításából

    Ross Brawn, a Forma-1 sportigazgatójaként azt mondja, hogy hátrább akar lépni a jelenlegi szerepköréből.

    Miután a Ferrarinál és a Mercedesnél betöltött vezetői szerepben, sőt, egy évig a Brawn GP csapattulajdonosaként is dolgozott, a 67 éves szakember 2017-ben visszatért az F1-be, hogy a sportág új tulajdonosainak, a Liberty Mediának dolgozzon. A brit most a Sport1-nek viszont így nyilatkozott:

    „Az élet jelenleg inkább a túlélésről szól. A világjárvány és az ukrajnai háború miatt nem volt és nem is annyira könnyű mindenkinek. Ezért lépek hátrébb a Forma-1-ben is.”

    A friss paddock-pletykák szerint Brawn az év végén visszatér a nyugdíjas élethez, ezért így folytatta:

    „Egyértelműen csökkenteni akarok, fogalmazzunk így. Továbbra is rendelkezésre állnék majd a szakértelmemmel, de már nem fogok minden nap egy területért felelni. Ez azt jelenti, hogy többet foglalkozom majd a gyerekeimmel és az unokáimmal, megyek majd horgászni és a kertemet gondozni.”

    Brawn elárulta, hogy a Libertynél betöltött szerepe lényegesen kevesebb nyomást jelent, mint egy csapatnál végzett munka, így kizárja, hogy visszatérjen a boxfalra:

    „Ma már élvezem, hogy segítek új rajongókat bevonzani. Például több női követőnk van, mint volt korábban.”

    Azt mondja, „nagyon elégedett” a 2022-ben bemutatkozott új ground effect aerodinamikai szabályok sikerével is:

    „Az autók közelebb tudnak versenyezni egymáshoz, és egyszerűbben is tudnak előzni, tehát minden jól működött. Az, hogy egyes csapatok jobban alkalmazkodtak a szabályokhoz, míg mások inkább dühöngtek, az a Forma-1-es folklór része. Tudtuk, hogy ez lesz. Különösen a Mercedest érintette, de ők se hülyék. Rá fognak jönni, hogy mi a dolguk.”

  • A Mercedes szerződést hosszabbított a kiemelt támogatójával

    A Mercedes szerződést hosszabbított a kiemelt támogatójával

    A Mercedes meg tudott egyezni a kenőolajaikat is biztosító Petronasszal a szerződésük meghosszabbításáról.

    A kenőolajakat gyártó maláj cég még 2010-ben csatlakozott csapathoz és 2014-től fogva kiemelt támogatói a bajnoki címvédő csapatnak. A partnerségük rendkívül sikeres volt a turbóhibrid érában, mert ezen időszakban 8 konstruktőri és 7 egyéni bajnoki címet tudtak szerezni a királykategóriában.

    A Mercedesnek 2025-ig szólt a régi szerződése a Petronasszal, de az előbbi dolgok alapján egyértelmű volt, hogy a két fél tovább fogja folytatni a megkezdett közös munkát. Ez a szerződéshosszabbítás azt jelenti Toto Wolffék számára, hogy már most elkezdhetik az új, a 2026-os motorformulákkal bevezetésre kerülő teljes mértékben fenntartható üzemanyagok előállítását a Petronasszal karöltve.

    A hírt maga Wolff jelentette be, miután nemrégiben meglátogatták a maláj cég Kuala Lumpurban található központját.

    „A mai nap egy szokatlan dolgot fogunk csinálni” – nyilatkozta az osztrák szakember, akinek a csapata Szingapúrban mindent meg fog tenni a győzelemért. – A Petronasszal való együttműködésünk 4 év múlva is folytatódni fog és ez azt jelenti, nem csak egymás partnerei vagyunk, hanem már egy családot alkotunk.”

    A bejelentés mellett az is szólt, hogy a Mercedes csapata 2030-ra nettó karbonsemlegessé szeretne válni. Ennek érdekében pedig a Belga és a Holland Nagydíj hétvégéjén egy rendkívül érdekes kísérletet végeztek el.

  • Brawn: Hamilton karrierje alkonyához ért

    Brawn: Hamilton karrierje alkonyához ért

    Lewis Hamilton azt állítja, még mindig harcban van a pilóták között rekordnak számító nyolcadik világbajnoki címéért.

    Egyesek szerint a tavalyi, Max Verstappennel szembeni szűk bajnoki címvesztés, és az azt követő szenvedése a Mercedes 2022-es autójával a visszavonulás előszele lehet a 37 éves pilótának. A Sport Bildnek Ross Brawn F1-es sportért felelős ügyvezető igazgató, aki Hamiltonnal dolgozott együtt a Mercedesnél, így nyilatkozott:

    „Lewis karrierje az alkonyához ért, persze ez még nem jelenti azt, hogy vége. Rengeteg energiát fektet abba, hogy újra nyertes autója legyen, ami számára egyfajta karakterpróba. Az is megeshet, hogy George Russell emiatt még „éhesebb” lesz a versenyeken. Ugyanakkor Lewis vissza fog térni, ebben biztos vagyok. Ugyanez igaz a Mercedesre is. Vallom, hogy ezek a gyenge időszakok, amelyeket le kell küzdened, még erősebbé tesznek. Ezt a saját tapasztalatból mondom.”

    Hamilton megerősítette, hogy először ugyan kiábrándult a Forma-1-ből a 2021-es vereségének körülményei miatt, még mindig a nyolcadik bajnoki címére hajt:

    „Max és köztem semmi tüske nem maradt. Tavaly megtette a kötelességét, és nincs is ezzel gondom. Elég sok év van köztünk, tehát valószínűleg amikor kiszálltunk az autóból, nem volt meg a kölcsönös tisztelet. De nem neheztelünk egymásra.”

    Ami a rekordot jelentő nyolcadik bajnoki címet illeti, Hamilton azt állítja, ez „nem egy rögeszme, de mindenképpen a gondolataim középpontjában van”:

    „A piramis csúcsán van, és az idén ennek az alapján végzett munka arról szól, hogy újra feljussunk a csúcsra.”

  • Federer Russellnek: Nincs kifogás többé, hogy nem járok F1-re!

    Federer Russellnek: Nincs kifogás többé, hogy nem járok F1-re!

    George Russell számíthat rá, hogy Roger Federer teniszlegenda, a visszavonulása után a jövőben szurkolhat neki a futamokon.

    Az év eleji Spanyol Nagydíjon Lewis Hamilton és Toto Wolff mellett Federerrel együtt volt látható a Mercedes versenyzője, csapata garázsában. A 41 éves svájci sztár a barcelonai pályán adott interjúban elárulta, hogy nagy Forma-1-rajongó. Fiatalabb korában sokat követte a szériát, de a tenisztornákon való elfoglaltságai miatt ez nehezebbé vált.

    Az idei Spanyol Nagydíj csak a második verseny volt, amelyen Federer személyesen is részt vett – a 2016-os Abu Dhabi után -, de több látogatásra is lehetőség nyílik most, hogy befejezte játékos karrierjét, amely akkor indult be, amikor még 1998-ban a 17. születésnapja előtt megnyerte a wimbledoni junior egyéni és páros bajnoki címet.

    Russell részt vett Federer búcsúmeccsén, a londoni O2 Arénában megrendezett Laver Cup csapatversenyen. Itt a korábbi világelső úgy döntött, hogy a 2021-es wimbledoni tornája óta első versenyszereplése során, a térdsérüléssel folytatott hosszas küzdelmet követően, kiszáll. Az Eurosport felvette a párost a kulisszák mögötti beszélgetésükön, amelynek során Federer megerősítette, hogy vasárnap este a torna befejezése után már a buli éjszakája jön. George ekkor szólt közbe:

    „Bárcsak csatlakozhatnék, de jövő héten komoly versenyem lesz.”

    Ekkor Federer megkérdezte tőle, hogy hol lesz a verseny, mire a 24 éves brit azt válaszolta:

    „Szingapúrban. Ez mindig a legmegterhelőbb fizikailag az évben a páratartalom és a hőség miatt.”

    Russell ezután azt mondta Federernek, hogy el kell jönnie egy futamra, amire a nyolcszoros wimbledoni férfi bajnok ennyit felelt:

    „Most már van időm, nem lehet kifogásom, hogy ne jöjjek!”

    A jövőre vonatkozó terveiről Federer még ennyit mondott:

    „A következő néhány hét pihenő lesz most, ami remek, így visszatekinthetek arra, hogy mi történt, és együtt lehetek a gyerekekkel és Mirkával (a feleségével), és majd meglátjuk, mi következik. Jó, hogy nincs semmi teendőm, és felébredni, kávézni, élvezni a pillanatot.”

    Russellt lefilmezték, ahogy az O2 Arénába érkezik egy Mercedes hivatalos Laver Cup autóval, találkozott Andy Murray-vel is, aki szintén részt vesz a versenyen. Twitterre ennyit írt ki az esemény után:

    „Nagyszerű volt találkozni Roger Federerrel az elképesztő karrierjének utolsó meccse után. Nem csak minden idők egyik legnagyobb sportolója, de az egyik legkedvesebb fickó is, akivel valaha is találkozhatsz. Ugyanez igaz Andy Murray-re is – igazán vicces fickó!”

    Sajnos Federernek nem volt mesébe illő a vége, mivel Európát képviselve régi riválisával, Rafael Nadallal a párosban, kikaptak a világranglista amerikai duójától, Jack Sock-tól és Frances Tiafoe-tól.

  • Bottas szerint az Alfa Romeo versenycsapat, a Mercedes pedig cég

    Bottas szerint az Alfa Romeo versenycsapat, a Mercedes pedig cég

    Valtteri Bottas elmondta, hogy őt és Lewis Hamiltont olykor felülbírálták, amikor arról döntöttek, hogyan állítsák be az autójukat. Méghozzá azért, mert a Mercedesnél a számítógépes szimulációk szerint a rendelkezésükre álló adatok alapján köridőbeli javulást lehetett elérni.

    Bottas hozzátette, hogy most más a helyzet számára az Alfa Romeónál, hiszen összességében több beleszólása van abba, hogyan állítsa be az autóját egy versenyhétvége során. Míg a Mercedes mérnökei néha az adatok alapján állították az autójukat, nem pedig a versenyzők érzései, igényei szerint.

    A finn úgy véli, helyes dolog volt, hogy bizonyos alkalmakkor a számítógépek voltak a mérvadók az autók beállításánál, de nem minden alkalommal.

    „Egy topcsapat így működik” – idézte Bottast a GPFans.

    „Úgy érzem, Lewis is ugyanígy érezte. Néha a saját irányába akart menni, de a mérnökök azt mondták: ‘Nem, a számítógép ezt mondja’.”
    „Szóval néha volt egy kis csata, de jó megbeszélni ezeket a dolgokat, és ez már csak így megy.”

    „Elég fejlett technológiájuk és szimulációs eszközeik vannak, amelyek ezt lehetővé teszik, és elég gyakran a számítógépnek igaza volt, de nem 100 százalékosan.”

    Ami a jelenlegi környezetét illeti, Bottas korábban arról beszélt, hogy az Alfa Romeónak több munkatársat kell felvennie, hogy felzárkózzon a mezőny többi csapatának szintjére, hogy egyenlőbb feltételek mellett versenyezhessen.

    A csapat hinwili gyára nem olyan nagy, mint a brackley-i és brixworth-i bázisok, ahová Bottas a Mercedesnél járt dolgozni. De úgy véli, hogy a jelenlegi csapatánál rendelkezésre álló eszközök „közelednek”. Ugyanakkor boldogabbnak érzi magát, hogy nagyobb beleszólása van abba, hogyan szeretné beállítani az autóját. Elmondása szerint az Alfa inkább „versenycsapatnak” érződik, szemben a Mercedes „céges” hangulatával.