Címke: Mercedes

  • Binotto a Mercedest kritizálta a mexikói futam után

    Binotto a Mercedest kritizálta a mexikói futam után

    A Ferrari szíve szerint nagyon gyorsan elfelejtené a Mexikóvárosi Nagydíjon teljesített hétvégéjüket. Carlos Sainz az 5., Charles Leclerc pedig csak a 6. helyen ért célba több, mint egy 1 perccel lemaradva a futamgyőztes Max Verstappen mögött. Mattia Binotto szerint ez azért történhetett meg velük, mert több fajta áldozatot kellett hozniuk.

    Már a szombati időmérő edzést követően látszódott, hogy Mexikóban nem a Ferrari lesz a legerősebb csapat. Sainz és Leclerc sem brillírozott a kvalifikáción, a futamon pedig szinte végig a senki földjén autóztak, miután az élen autózókhoz képest túl lassúak, a középmezőnyhöz lépest pedig gyorsak voltak.

    Binotto állítása szerint a magaslati levegő tett be nekik, ugyanis a hűtési problémáik miatt nem voltak képesek normálisan használni a turbófeltöltőjüket, ami miatt jelentős teljesítménytől estek el. Leclerc a futam utáni nyilatkozatában abban reménykedett, hogy a most mutatott rossz teljesítményük csupán egyszeri alkalom volt.

    „Nem látom azt, hogy ez a negatív trend a soron következő futamokon is folytatódna” – véli a Ferrari csapatfőnöke, akit az idei szezonban már számos kritika ért. – Egyes területeken nem voltunk a legjobbak, és emiatt fel kellett tennünk magunknak a kérdést, hogy ez miként történhetett meg velünk,”

    A rossz teljesítmény mellett azonban a stratégiával ezúttal nem volt probléma a Scuderiánál. A Vörösök a Red Bull-lal azonos stratégiát alkalmaztak: a lágyakon rajtoltak és az egyetlen kiállásuk során közepeseket kaptak, amikkel végül be is tudták fejezni a versenyt. A Mercedes azonban rossz taktikát választott és Binotto nehezményezte azt, hogy a riválisukat sokkal kevesebben kritizálták emiatt.

    „A Mercedes most zsinórban kétszer választott rosszul gumit, és őket közel sem érte annyi kritika ezért, mint minket” – folytatta Binotto. – Itt a Ferrarinál minden hiba kétszer akkor hibát von maga után, mint egy másik csapatnál.”

    A Mercedes pedig a most megszerzett második és negyedik helyével 40 pontra faragták a hátrányukat a Ferrarihoz képest a konstruktőri bajnokságban, szóval ha az olaszok esetleg az utolsó két futamon sem teljesítenének jól, akkor a brackley-i istálló akár el is kaphatja őket.

  • Nemzetközi sajtó: Nincs még egy olyan versenyző, mint Verstappen

    Nemzetközi sajtó: Nincs még egy olyan versenyző, mint Verstappen

    A nemzetközi sajtóorgánumok ismét érétkelték a Red Bull és Max Verstappen teljesítményét.

    Ugyan a verseny nem tartogatott nagy izgalmakat, ám a háttérben eluralkodtak az indulatok. Az FIA kihirdette a Red Bull és az Aston Martin büntetését, továbbá a holland versenyző és az osztrák csapat bojkottálta a Sky Sportot is.

    A Mercedes ugyan ismét erőre kapott, bár a kétszeres világbajnokot nem tudták legyőzni.

    A neves lapok ennek tükrében így értékelték a történéseket:

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Nincs még egy olyan versenyző, mint Max Verstappen. Idén már a 14. győzelmét ünnepelhette. Igazi arany szezon ez a holland számára. Arany sisakkal és ilyen kiváló eredményekkel köszöntette a címét. Ezzel a teljesítménnyel Michael Schumacher és Sebastian Vettel elé került ezen a listán. A Ferrari számára viszont felejthető volt a hétvége. George Russell mögött az 5. és a 6. helyen végeztek. Nem voltak versenyképesek ezen a pályán, még rengeteg házi feladat vár rájuk.”

    AS (Spanyolország):

    „Michael Schumacher úgy aratott 13 győzelmet egy szezonban, hogy abban az évben 18 futam volt. Még két futam van vissza, így tovább szépíthet Verstappen az eredményén. Figyelemre méltó az, hogy egy olyan nagy bajnoknak, mint Lewis Hamiltonnak még nem sikerült ezt elérnie. Ugyanakkor ő négy szezonban is eljutott a 11 győzelemig.”

    Bild (Németország):

    „Verstappen megdöntötte Schumacher egyik rekordját. Ennyi győzelmet egy szezonban még egyetlen egy pilóta sem ért el. Verstappen számára ez egy kihívás nélküli verseny volt. A kezdetektől uralta a futamot. Hamilton a második helyen ért célba, ám reális esélye nem volt a győzelemre. Pérez, a helyi hős pedig harmadik lett.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen szinte meg sem izzadt, mikor beírta magát a Forma-1 rekordkönyvébe. Úgy mászott ki az autójából, mintha a tengerparton töltötte volna a délutánt. Ez a kép tökéletesen összefoglalja a szezonját.”

     

  • Palmer: A Mercedesnek nem a stratégia az erőssége mostanság

    Palmer: A Mercedesnek nem a stratégia az erőssége mostanság

    A Mercedes csapat egy erős hétvégét zárt Mexikóvárosban. A brackley-i istálló pilótái az időmérőn és a versenyen egyaránt jól teljesítettek, aminek köszönhetően Lewis Hamilton a 2. George Russell pedig a 4. helyen látta meg a kockás zászlót. Jolyon Palmer azonban úgy látja, hogy Toto Wolffék egy jobb stratégiával akár még jobb eredményt is elérhettek volna.

    A Pirelli által ajánlott két stratégia közül az Ezüst Nyilak a rosszabbat alkalmazták mindkét autójuk esetében. Russell és Hamilton is a közepes keverékeken kezdték meg a versenyt, majd az egyetlen kiállásuk során a fehér oldalfalú Pirelliket kaptak. Ezzel szemben a Red Bull sokkal jobb járt a lágy-közepes taktikával, aminek köszönhetően Max Verstappen 15 másodperces előnnyel szerezhette meg a rekordot jelentő idei 14. sikerét.

    A hétszeres brit világbajnok egy futammal ezelőtt, Austinban szintén a kemény gumik miatt nem tudott lépést tartani holland riválisával szemben. Ez a két rontás pedig a Ferrari mellett Palmernek is feltűnt, aki manapság az F1TV szakkommentátoraként van jelen az F1-es versenyhétvégéken.

    „Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a Mercedes nem maximalizálta ki a Mexikóban megszerzett pontmennyiségüket” – mondta a brit ex-F1-es a BBC Chequered Flag podcastjében. – Ebben több lett volna a számukra, de úgy néz ki, hogy a Mercedesnek manapság nem a stratégia az erőssége. Ez egy visszatérő dolog, hogy valami félremegy náluk ezen téren.”

    A Mercedesnek még 2 futama van arra, hogy lefaragja a 40 pontos hátrányát a Ferrarival szemben, akik az egész mexikói hétvége során szenvedtek és vasárnap végig a senki földjén autóztak emiatt.

  • A Mercedes tartalékversenyzője „felmondott”, érkezik Ricciardo?

    A Mercedes tartalékversenyzője „felmondott”, érkezik Ricciardo?

    Stoffel Vandoorne jövőre már nem lesz a Mercedes tartalékversenyzője, így megnyílhat egy út Daniel Ricciardo előtt.

    A belga versenyző a McLarennél már lehúzott pár szezont, így nem ismeretlen számára az F1-es terület. Ugyanakkor évekig állt a csillagosok szolgálatában, viszont nemrég úgy döntött, hogy a fókuszpontját áthelyezi. Az Aston Martin tartalékosa marad, ám Vandoorne több időt szeretne az FE karrierjével foglalkozni.

    Daniel Ricciardo ugyanakkor jövőre már nem lesz aktív tagja a mezőnynek, így könnyen a Mercedes szolgálatába állhat.

    Az ausztrál pilóta nem tett le a visszatérés lehetőségéről, ám egy időre szeretne megpihenni.

    „Beszélek több csapattal is, szeretném nyitva hagyni az ajtót 2024-re. Ugyanakkor még pár futam hátra van, így szeretnék mindent beleadni” – nyilatkozta Ricciardo.

  • A téli leállást is szorgalmazzák a csapatok

    A téli leállást is szorgalmazzák a csapatok

    A csapatok a dolgozóik mentális egészségének érdekében télen is bezárnák a létesítményeiket.

    Ugyan nyáron két hétre kötelező a leállás a Forma-1-ben, ám a téli időszakban nincs ilyen előírás hatályban. Ugyan a csapattagok az ünnepi időszakban szabadságra mehetnek, ám az alakulatok jobban örülnének annak, hogy hivatalosan is bezárhatnának ebben az időszakban.

    Ám a csapatok között nincs teljes egyetértés, így az F1 Sporttanácsadói Bizottságában sem jutottak előrébb ebben a témakörben. Ugyan javaslatot már tettek, ám a megegyezésig nem jutottak el.

    „Sok olyan csapatfőnök van, aki szeretné megismételni a nyári bezárási időszakot. Legalább a karácsonyi időszakban jó lenne ezt kivitelezni. Nyilvánvalóan ezt még mindig a vita tárgyát képezi, de legalább volt már pozitív visszajelzés.” – nyilatkozta Toto Wolff.

    A Mercedes csapatfőnöke örül annak, hogy idén előbb lesz vége a bajnokságnak, ugyanis már mindenki a saját határát feszegeti az extrém hosszú szezonokkal.

    „Jó, hogy idén előbb lesz vége az évadnak. Ez mindenképpen pozitívum, viszont lesznek a gyárakban olyan emberek, akik még karácsonykor is gőzerővel dolgozni fognak. Ám legalább kevesebb időt töltünk a levegőben, és így környezettudatosabbak vagyunk.

  • Még a tartalékpilótája is világbajnok lesz az Aston Martinnak 2023-ban

    Még a tartalékpilótája is világbajnok lesz az Aston Martinnak 2023-ban

    Az Aston Martin Forma-1-es alakulatához csatlakozik jövőre a Formula E bajnok Stoffel Vandoorne, teszt- és tartalékpilótaként.

    Vandoorne idén Formula-E világbajnok lett a Mercedes színeiben, mielőtt a csapat kiszállt a sorozatból, és a DS Penske tagjaként akarja megvédeni a címét. Az Aston Martin tartalékosi feladatait a regnáló Formula 2-es bajnokkal, Felipe Drugoviccsal osztja majd meg.

    A 30 éves versenyző F1-es bemutatkozásakor, a 2016-os Bahreini Nagydíjon Fernando Alonso helyettesítéseként szerzett pontot a McLarennél. A következő két szezonban teljes munkaidőben Alonso mellett versenyzett a csapatnál, mielőtt 2018 végén kirakták. Azóta a Mercedes tartalékversenyzőjeként szolgált, miközben az FE-ben is sikeresen versenyzett a csillagos márkával. A silverstone-i bázisú Aston Martin csapathoz való átigazolását „hihetetlenül izgalmasnak” nevezte.

    „Nagy érdeklődéssel figyeltem, miképp fejlődött és bővült a csapat működési szempontból, és tudom, hogy mennyire hihetetlenül eltökéltek, hogy minden területen előrelépést érjenek el.”

    Vandoorne újra találkozik korábbi csapattársával, Alonsóval, mivel 2023-ban Lance Stroll mellett ő is bekerül az Aston Martin versenyzői közé. Erről ennyit mondott:

    „Csatlakozni Fernandóhoz, akit már ismerek az F1-es versenyzői pályafutásomból, és Lance-hez, hogy segítsek nekik fejleszteni és javítani a jövő évi autót, fantasztikus feladat lesz.”

    Az Aston Martin csapatfőnöke, Mike Krack ennyit tett hozzá:

    „Vandoorne rendelkezik minden olyan képességgel, amelyre szükségünk van ehhez az új és kibővített szerepkörhöz a csapaton belül: gyors, analitikus, szorgalmas és fantasztikus csapatjátékos. Tökéletesen illeszkedik majd a növekvő szervezetünkbe, a másik tesztpilótánkkal, Felipe Drugoviccsal együttműködve.”

    Vandoorne az F1-be való visszatérésről: Soha ne mondd, hogy soha

  • Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Ricciardo még ezzel a két csapattal tárgyal

    Daniel Ricciardo végre hivatalossá tette, hogy jövőre már nem lesz a rajtrácson.

    A nyolcszoros nagydíjgyőztes visszautasította a Haas ajánlatát, hogy egyeztessen velük egy 2023-as versenyülésről, miután elvesztette a helyét a McLarennél. A 33 éves ausztrál Mexikóban így fogalmazott:

    „Jövőre nem leszek a mezőnyben, de itt leszek, mert ambiciózus céljaim vannak 2024-re.”

    Az a hír járta, hogy jövőre ő lesz a Mercedes tartalékosa, az AlphaTaurihoz igazoló Nyck de Vries helyére kerülhet. Ugyanakkor olyan pletykák is keringenek, hogy a Red Bull-lal is tárgyalásokat folytat egy hasonló szerepkörről 2023-ra. Így folytatta ezért az érintett:

    „A megbeszélések zajlanak, de még semmi sincs aláírva. Semmi sem garantált 2024-re, de mindent elkövetek, hogy visszatérhessek.”

    A Mercedes csapatfőnök Toto Wolff megerősítette, hogy folynak a tárgyalások – és ő is úgy tudja, hogy a Renault és a Red Bull korábbi versenyzője „más csapatokkal” is tárgyal:

    „A Red Bull Racinggel is. Számunkra ő egy remek karakter. De még nem állunk készen arra, hogy megmondjuk, ki lesz a harmadik versenyzőnk a következő idényben. A személyisége abszolút az erőssége, Daniel pedig már régóta velünk van – kívül-belül ismeri ezeket az autókat. Ez mindenképp előnyt jelenthet. Azonban nem akarok itt pletykákat elindítani, mert az igazság az, hogy még nem döntöttünk.”

    Ricciardót Mexikóban a „nap versenyzőjének” választották a nézők, miután egy sor előzés után a hetedik helyre ért be – de Yuki Tsunoda dühös volt az ausztrálra egy ütközés miatt:

    „Nagyon bosszant, amiért egy ilyen tapasztalt versenyző megpróbált előzni egy olyan kanyarban, ahol az előzés alapvetően lehetetlen.”

    Fontos dolgokat árult el a jövője kapcsán Daniel Ricciardo

  • Ricciardo: A jövőm nem Hamilton kezében van

    Ricciardo: A jövőm nem Hamilton kezében van

    Daniel Ricciardo cáfolta, hogy a hírek szerint a Mercedeshez tartalékversenyzőként való igazolása azzal kecsegtetne, hogy végül Lewis Hamilton helyére léphet.

    A 37 éves Hamilton megerősítette, hogy várhatóan a 2023-as idény után is meghosszabbítja szerződését a Mercedesnél. A 33 éves Ricciardo a McLarentől való kirúgása után nem kap helyet az F1 2023-as mezőnyében, és a Sky szerint a következő lépése a Mercedesnél való tartalékversenyzői szerepvállalás lesz. Hamilton döntése, hogy 2024-ben és azon túl is versenyez, nem befolyásolja Ricciardo döntését, árulta el az ausztrál:

    „A jövőm nem függ attól, hogy mások mit lépnek. A lehetőségek akkor adódnak majd, amikor. De nem arra várok, hogy bárki tesz valamit, hogy én be tudjak szállni újra. Szeretném kihasználni a szükséges időt, egy némi távolságot tartani a sporttól, hogy újjáépítsem magam. Amennyiben 2024-ben lesz értelme valaminek, akkor visszatérek nagy lendülettel, szórakozom egy sort, és remélhetőleg az élen fogok versenyezni.”

    Hamilton korábban arra biztatta Ricciardót, hogy ne fogadjon el tartalékosi szerepet, és folytassa a versenyzést, de a McLaren pilótája látta, hogy az Alpine-nál, a Haasnál és a Williamsnél is miképp jönnek-mennek az épp betöltetlen állások. A tartalékosi szerep egy nagycsapatnál egy olyan trükknek tekinthető, amellyel Ricciardót a Forma-1-be való 2024-es nagyszabású visszatérése szempontjából is versenyben tarthatják. Ricciardo tagadta, hogy le akarná váltani Hamiltont:

    „Az igazság az, hogy szeretném, ha a sportágunkban maradna. Ő az egyik legnagyszerűbb, aki valaha is ezt csinálta. Ellene versenyezni, kerék a kerékkel menni vele, félelmetes. Még több ilyet szeretnék csinálni a jövőben. Ez a célom most.”

    Ricciardo jelenleg 29 ponttal a 12. helyen áll az F1-es tabellán, miközben csapattársa, Lando Norris 109 ponttal megy. A múlt héten érzelmektől fűtve azt mondta, „nem tudom, miképp folytatom” egy unalmas amerikai futam után. Ezúttal az F1-es Mexikóvárosi Nagydíj előtt elmélkedett:

    „Frissen egy verseny után vagyok, és még nem volt eligazítás, értékelés, semmi. Már hamar tudtam, hogy ez küzdelmes lesz. Tehetetlennek éreztem magam a harcokban. Hogy így éreztem, az pedig normális volt. Néhány nap elteltével, erre a futamra érkezve, már rugalmasabb vagyok, és van még egy esélyem, hogy jól csináljam.”

    Steiner nem igazán érti Ricciardo hozzáállását

  • Hamilton az őt kifütyülő szurkolókról: Ez most egy kicsit kínos a számomra

    Hamilton az őt kifütyülő szurkolókról: Ez most egy kicsit kínos a számomra

    Lewis Hamilton és a Mercedes mindent megpróbált annak érdekében, hogy legyőzzék Max Verstappent és a Red Bullt, de végül nem járta sikerrel. A hétszeres világbajnok brit versenyzőt a futam után azonban egy kisebb fajta atrocitás ért, miután a mexikói közönség kifütyülte őt.

    Hamilton a rajtnál nem tudott mit kezdeni a jól rajtoló 1-es rajtszámú Red Bull-lal és onnantól kezdve nem is volt esélye arra, hogy elkapja az idei szezon bajnokát. A Mercedes ásza egy csendes verseny végén lett második, miután Sergio Pérez sem tudott nagyon mit kezdeni vele.

    Mielőtt azonban a 103-szoros futamgyőztes odalépett volna a hivatalos interjúkat késztő Marc Gené elé, a mexikói közönség egy füttykoncerttel „üdvözölöte” őt, mondván megelőzte a hazai hőst, akinek így nem volt esélye a győzelemért harcolni.

    „Az első etap még szoros volt, de végül kiderült, hogy a Red Bull választotta a jobbik stratégiát” – véli a hétszeres világbajnok. – Szívem szerint én is a lágyakon indultam volna, de utólag könnyű okosnak lenni. A tempónk nem volt rossz, de a Red Bull-lal nem lehetett mit kezdeni és szeretnék gratulálni Max-nek (Verstappen – a szerző), aki remek munkát végzett.”

    „Az itteni szurkolók hihetetlenek voltak most is. Ez most egy kicsit kínos, hogy most kifütyültek engem, de nem foglalkozom ezzel, mert nagyon szeretem az itteni embereket.”

  • Verstappen: Hamilton még a nevemet sem tudja kimondani

    Verstappen: Hamilton még a nevemet sem tudja kimondani

    Max Verstappen elmondta, ő nem haragszik Lewis Hamiltonra, így a negatív érzések egyoldalúak.

    Tavaly intenzív csata alakult ki a két világbajnok között. A csapatok szópárbajai mellett a két versenyző a pályán feszült egymásnak, majd az utolsó futamon vitatható döntések mentén a holland nyert. A költségvetési-botrány kapcsán újra fellángolt a rivalizálás a Mercedes és a Red Bull között, ám a 25 éves pilóta köszöni szépen, de nem kíván ebben részt venni.

    Lewis Hamilton elmondta, hogy mély sebeket szakított fel benne a Red Bull ügye, így ismét el kell temetnie magában a tavalyi évet. A Red Bull pilótálja megerősítette, hogy a hétszeres világbajnok még mindig neheztel rá:

    „Az emberek azt mesélték nekem, hogy még a nevemet sem képes kimondani. Nekem mindig azt tanították, hogy tisztelni kell az ellenfeleket a sportban, különösen akkor, ha nagy dolgokat értek el. Nekem nincs problémám Lewisszal (Hamilton) és azzal, amit elért. Ő az egyike a legjobbaknak.” – magyarázta Verstappen.

    Nemrég Fernando Alonso keveredett vitába a hétszeres világbajnokkal, ám a holland nem akar hasonló kijelentésekbe bocsátkozni.

    „Tisztában vagyok azzal, hogy nem csak az autóinak köszönheti a sikereit. Ezt mindannyian tudjuk. A csapattárásadat kell először megverni, és Lewis ezt meg is tette. El kell ismernünk, hogy elképesztő munkát végez.”

    A Red Bull versenyzője ugyanakkor hozzátette, Hamilton és ő nagyon különböző karakterek:

    „Én sosem akartam ismert lenni. Bárcsak úgy sétálhatnék az utcán, hogy senki sem ismer fel. Én nem azért vagyok itt, hogy szeressenek. Ha nem szeretnek, az nem fogja elrontani a napomat. Remekül érezem magam a csapatommal. Az emberek mondhatnak amit akarnak, de én azért vagyok itt, hogy teljesítsek.”