Címke: Mercedes

  • Leclerc a jövőben akár a Mercedesnél is el tudja képzelni magát

    Leclerc a jövőben akár a Mercedesnél is el tudja képzelni magát

    Charles Leclerc nem zárta ki, hogy egy napon akár még a Mercedesnél is versenyezhet majd a Forma-1-ben. A monacói nemrégiben a tekintélyes francia lapnak, a L’Equipe-nek adott nyilatkozatában többek között a jövőjéről is bővebben beszélt.

    A Ferrari ugyan jól indította az évet, azonban a Red Bull idővel lehagyta őket a fejlesztési versenyben és ezek mellett az olaszok számos hibát is vétettek különböző frontokon. Emiatt számos alkalommal dobták be a busz alá Leclerc-t, akinek így az idei éve egy igazi hullámvasút utazásnak számított.

    „Az idei évből azt szűrtem le, hogy újfent versenyképesek voltunk és képesek voltunk harcolni a futamgyőzelmekért” – véli Leclerc, aki Spa után mondott le végleg a vb-címről. – Az első 3, 4 verseny azonban nagyon jó volt és az autó is nagyszerű volt.”

    Az interjú során az is szóba került, hogy el tudná-e magát képzelni a Mercedes pilótájaként. Az olasz istállónál ugyanis jelen pillanatban 2024-ig van szerződése, és ha addig nem fog elérkezni a várva várt siker, akkor akár Leclerc a csapatváltást is meglépheti majd. Az 5-szörös futamgyőztes pedig nem tagadta az előbb felvázolt forgatókönyv megvalósulását.

    „Még nagyon sok idő van 2024-ig és addig biztosan a Ferrarit fogom szolgálni. Mindig is az volt a legnagyobb vágyam gyerekként, hogy náluk versenyezzek, és most ezt megélhetem. Ezt követően azonban még bármi megtörténhet, semmi nem zárnék ki.”

  • Villeneuve: Hamilton visszatér, mint a Terminátor, Pérez apja meg ne beszéljen

    Villeneuve: Hamilton visszatér, mint a Terminátor, Pérez apja meg ne beszéljen

    Jacques Villeneuve ismét megfogalmazta a véleményét, ezúttal Lewis Hamilton és Sergio Pérez került tűzkeresztbe.

    A Mercedes éve nem úgy sikerült, ahogy eltervezték. A bajnoki címért folytatott küzdelembe nem tudtak beleszólni, sokáig a tempót sem találták, mindemellett még a pattogással is nekik gyűlt meg a bajuk leginkább.

    Nem nőtt a hétszeres világbajnok szívéhez az idei konstrukció. A brit versenyző ugyanis kijelentette, örül annak, hogy többet nem kell a W13-ast vezetnie. Mindemellett idén fordult először olyan szezon Hamilton karrierjében, amikor nem sikerült futam nyerni. A csillagosok viszont nem maradtak győzelem nélkül, ugyanis George Russell révén állhattak a dobogó tetejére.

    A kanadai világbajnok szerint Hamilton jövőre visszavág majd, így nagy dolgokra számít a brit pilótával kapcsolatban:

    „Jövőre sokat várok el Lewistól, szerintem az eddigi legjobb Hamiltont fogjuk látni. Pole pozíciók és győzelmek nélkül fejezte be az idei szezont, véleményem szerint ez nagy hatással volt rá. A dolgok jövőre kezdenek csak igazán érdekessé válni, láthattuk, hogy a Mercedes mennyit fejlődött az év végén. Lewisnak ugyanakkor jogosan kellett visszaadnia a pozíciót a versenyen, majd később a közepeseken szenvedett. Ám amint feltették neki a keménykeverékű gumikat, szinte repült a pályán. Kár, hogy a versenye végül így ért véget, az első meghibásodás a szezonban.” – foglalta össze 1997 világbajnoka.

    Villeneuve ugyanakkor Sergio Pérez helyzetét is elemezte. A kanadai szerint nem kellene beleszólnia a mexikói édesapjának a dolgok menetébe. Ahogy Jos Verstappennek, úgy neki is ki kellene maradnia ezekből az ügyekből.

    „A szezon elején még erős volt Pérez, utána viszont láthatatlan lett. Az utolsó futamokra támadt fel, és ismét versenyképesnek bizonyult. Teljesíthetett volna jobban is ebben a szezonban, 2023 így egy meghatározó év lesz a számára. A Red Bull hamarosan visszaviszi a csapathoz Daniel Ricciardót, bár őt inkább reklám – és marketingtevékenységekre használják majd. Ugyanakkor tárgyalnak még Lando Norrisszal is, bár ebbe nem szabad senkinek beleélnie magát. A csapatoknak mindig előre kell tervezniük, ha nem akarnak úgy járni, mint az Alpine. Mindazonáltal Pérez édesapjának ki kellene maradnia ebből az egészből. A közösségi média korában a szülőket is előveszik, és a mondanivalójuknak nagy visszhangja van. Ennek viszont nem szabadna megtörténnie, nekik nem szabadna belekeveredniük. Ez az oka annak, hogy Jos Verstappen már nem szerepel annyit, távolt tartják, ami jó.” – tette hozzá Villeneuve.

  • Porsche, Honda vagy Red-Bull-Ford jöhet 2026-tól? Esetleg mind?!

    Porsche, Honda vagy Red-Bull-Ford jöhet 2026-tól? Esetleg mind?!

    A Honda, a Porsche és talán még a Ford is meglepheti a Forma-1 világát azzal, hogy aláírják a 2026-os új motorszabály rendszert.

    Az Auto Motor und Sport szerint bár egyesek szerint a Honda esetleges döntése a Red Bull-lal való komolyabb együttműködést jelentené, az energiaital-gyártó cég a jelek szerint eltökélt szándéka, hogy teljes mértékben megőrizze az irányítást új motorgyártó leányvállalata, a Red Bull Powertrains felett.

    A leányvállalat ugyanis „új” motorszállítóként jelentkezett az FIA 2026-os szabályai szerint, ami extra életet lehel olyan pletykákba, melyek szerint a Ford az, amelyik a Red Bull-lal való együttműködésben érdekelt. A Honda viszont egyedül viszi a teljes hajtáslánc-projektjét, és egy másik F1-es istállóval szövetkezik.

    Az F1-es paddockban továbbra is az a hír járja, hogy a Porsche még mindig tárgyalásokat folytat a csapatokkal arról, hogy esetleg csatlakozna a Volkwagen másik márkához, az Audihoz a 2026-os rajtrácson. A McLaren és a Porsche a 80-as évekbeli együttműködésük óta remek kapcsolatot ápol a Forma-1-ben, ami arra utalhat, hogy Zak Brownt érdekelheti egy gyári szerződés megkötése a Mercedesszel kötött partnerség helyett. A McLaren vezér Abu Dhabiban enynit mondott erről:

    „Igen elégedettek vagyunk a Mercedesszel, hiszek abban, hogy ügyfélmotorral is lehet világbajnokságot nyerni. Egyértelműen vannak előnyei annak, ha gyári csapatként dolgozunk, hiszen bizonyos fejlett tudást kapunk, de hosszú távú szerződésünk van a Mercedesszel. Nagyon elégedettek vagyunk az együttműködéssel, de nem igazán töltünk túl sok időt azzal, hogy 2026-ra és azon túlra gondoljunk.”

    Ezzel a négy F1-es csapattal tárgyal még a Porsche

  • Vízbe dobták, majd megkötözve adták át de Vriest leendő csapatának

    Vízbe dobták, majd megkötözve adták át de Vriest leendő csapatának

    Tegnapelőtt véget ért a Forma-1-es világbajnokság 2022-es kiírása Abu Dhabiban. A Mercedes pedig gondoskodott arról, hogy méltó módon búcsúztassák az AlphaTaurihoz távozó Nyck de Vriest.

    A holland számára kapóra jött Alex Albon betegeskedése az Olasz Nagydíj folyamán. A brit-thai helyére ugyanis ő ugorhatott be és élt is a lehetőséggel: azonnal képes volt a mezőny lerosszabb autójával a pontszerzők között végezni és átfogóan megverni Nicholas Latifit is.

    Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy meggyőzze Dr. Helmut Markóékat arról, hogy ő lesz a legalkamasabb az Alpine-hoz szerződő Pierre Gasly helyére az AlphaTauriba.

    De Vries karrierjében azonban voltak komolyabb hullámvölgyek is. Ugyan 2019-ben bajnok lett a Formula 2-ben, de egyik Forma-1-es csapatnál sem kapott lehetőséget. Ezt követően a Formula E-be vette az irányt, ahol bajnok lett a Mercedesszel és a csillagos márkának köszönhetően jövőre már a királykategóriában versenyezhet majd.

    A brackley-i istálló szerelői a futam után megfürdették őt a Paddockban található medencében, mert náluk az a szokás, hogy aki elhagyja őket, az nem úszhatja meg szárazon. Ezt követően pedig gyorskötözőkkel egy molnárkocsihoz rögzítették őt és egészen az AlphaTauri bokszig tolták őt, mivel immáron már hozzájuk tartozik.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

  • A Haas kemény rádióüzenete Schumachernek a levezető körén

    A Haas kemény rádióüzenete Schumachernek a levezető körén

    Mick Schumacher eddigi utolsó Forma-1-es futama azzal ért véget, hogy megkérték, ne csináljon több fánkot a pályán.

    A Haas pilótája a tizenhatodik helyen, egy hellyel csapattársa, Kevin Magnussen előtt ért célba a 2022-es szezonzárón annak tudatában, hogy nem lesz tagja a 2023-as F1 mezőnynek. A Haas még a hétvége előtt ugyanis nyilvánvalóvá és hivatalossá tette, hogy Schumachert a következő szezonban Nico Hülkenberg váltja, így legkorábban 2024-ig marad teljes munkaidős Forma-1-es versenyülés nélkül.

    Megpróbált ugyan stílusosan búcsúzni – fánkozott is a közönség legnagyobb örömére, de a csapat rádión üzent neki, amelyben felszólították, hogy hagyja abba. Ez így szólt:

    „Sajnálom Mick, hagyd abba a fánkozást, de tényleg. Sajnálom, egyszerűen nem lehet.”

    Schumacher második szezonját a Haasnál a 16. helyen fejezte be a Forma-1-es versenyzői tabellán. A legjobb esélye arra, hogy a királykategóriában maradjon, egy tartalékversenyzői szerepkörben lehet a Mercedesnél, ahol édesapja, Michael Schumacher annak idején befejezte a legendás pályafutását.

    Schumacher elfogadná Wolff ajánlatát

  • Wolff új helyre költözteti az idei Mercedest, a fájdalomból merítenének erőt

    Wolff új helyre költözteti az idei Mercedest, a fájdalomból merítenének erőt

    Toto Wolff elárulta, hol kap helyet az év végén a 2022-es konstrukciójuk.

    Nagy reményekkel indult neki a szezonnak a Mercedes, ám végül az álomból rémálom lett. Az év elején a pattogás nehezítette meg a dolgukat, mindemellett a sebesség sem állt az oldalukra. A szezon végén versenyképesebbek lettek, ám a technika ördöge az utolsó futamon sem kímélte őket.

    Lewis Hamilton elmondta, hogy nem szeretné többet vezetni a W13-ast, így már megbánta, hogy részt vesz a szezon utáni Abu Dhabi teszten. Azzal viccelődött a hétszeres világbajnok, hogy lehet hirtelen beteg lesz, és kénytelen lesz kihagyni a gyakorlást.

    A Mercedes csapatfőnöke korábban a múzeum alagsorába zárta volna a versenygépet, ám megváltoztatta a véleményét. Wolff a recepcióra tenné az autót, hogy mindig emlékezzenek, milyen nehéz tud lenni egy csapat sorsa a Forma-1-ben.

    „Mindkét létesítményünkben (Brackley és Brixworth) a recepcióra fognak kerülni az autók. Mindezt azért, hogy emlékeztessenek minket arra, milyen nehéz tud lenni ez az egész.” – nyilatkozta a szezonzáró után Wolff.

  • Nemzetközi sajtó: Verstappen nyert, és ismét nem segített Checónak

    Nemzetközi sajtó: Verstappen nyert, és ismét nem segített Checónak

    A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen dominanciájáról és a Ferrari szerepléséről „énekeltek” a szezonzáró után.

    A holland versenyző a 15. győzelmét aratta a szezonban, míg csapattársának nem sikerült végül az egyéni tabellán megszerezni a második pozíciót. A Ferrari ugyanakkor elégedett, ugyanis mind a két pontversenyben megszerezték a második helyet.

    A neves lapok így értékelték az utolsó futamot 2022-ben.

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    „Leclerc jogosan ünnepelhet. A monacói versenyző a futamon és az összetettbe is megszerezte a második pozíciót. Verstappen ismét megmutatta dominanciáját az egy kiállásos taktikával, Leclerc nem tudott még a közelébe se kerülni. Ugyanakkor Leclerc-nek sikerült némi bravúrt bemutatni, mivel a Red Bull számításai szerint Péreznek meg kellett volna előznie őt.”

    Marca (Spanyolország):

    „Verstappen nyert, és ismét nem engedte, hogy Checo megelőzze őt. A Red Bull stratégiája miatt csak a harmadik helyen végzett a mexikói, így pedig elbukta a hőn áhított második pozíciót az egyéni tabellán. Bármennyi kritika is érte a Ferrarit a stratégiáik miatt, számításaik Abu Dhabiban bejöttek. Charles Leclerc ugyanis egy kiállással ment végig, és egy Sergio Pérezt sikerült legyőzni. Persze, ha az első kanyarban Verstappen utat enged Checónak, akkor másképp nézett volna ki a történet.”

    The Guardian (Egyesült Királyság):

    „Max Verstappen, ugyanolyan precízen és akkora dominanciával uralta a futamot, mint ahogy megszerezte a második világbajnoki címét. Egy újabb győzelem került a neve mellé, ám ez azt is megmutatja, mennyire hiányoznak a jó csaták az élen. Lewis Hamilton tavaly harcolt Verstappennel, és egy vitatott döntés miatt bukta el a győzelmet. Ezt a csalódást idén nem enyhítette az, hogy a Mercedes a futam vége előtt megadta magát a hétszeres világbajnok alatt.”

    Bild (Németország):

    „Max Verstappen sikeresen megtartotta az első helyet a rajtnál, és onnantól nem talált kihívóra. Mindeközben csapattársa valószínűleg csalódottan távozott a helyszínről, mivel nem sikerült megszereznie a tabellán a második helyet. Míg Leclerc az egy kiállásra szavazott, addig Pérez kétszer is a boxban járt. Ha a verseny néhány körrel tovább tarott volna, akkor Leclerc arcára fagyott volna a mosoly. Ám Péreznek így be kellett érnie a harmadik pozícióval.”

  • Schumacher elfogadná Wolff ajánlatát

    Schumacher elfogadná Wolff ajánlatát

    Mick Schumacher a jelek szerint szívesen elfogadná Toto Wolff ajánlatát, és jövőben a Mercedes csapatnál vállalna szerepet.

    Miután elvesztette Haasnál a versenyülését, és máshol sem sikerült állást szereznie, úgy tűnik, hogy a Mercedes tartalékosi szerepe a legjobb választás a 23 éves versenyzőnek. A pletykák közepette, miszerint a Ferrari junior akadémiájával kötött szerződését sem hosszabbítják meg 2023-ra, Mattia Binotto azt mondta, nem fogja megakadályozni Schumacher Mercedeshez való átigazolását. Így fogalmazott a Ferrari csapatfőnöke:

    Miután a Haasnál másképp döntöttek a következő szezonra, le kell ülnünk Mickkel, hogy valóban eldöntsük, mi a legjobb a jövője szempontjából. Jelenleg nincs helyünk neki, és azt hiszem, az a legfontosabb, amikor még ilyen fiatal vagy a karrieredben, hogy biztosíts, és megkapd a számodra legjobb lehetőséget. Teljesen nyitottak leszünk más választásokra.”

    A Mercedes csapatfőnök Wolff már ott tart, hogy meghívja Schumacher menedzsmentjét, hogy üljenek le a szerződéséről tárgyalni:

    „Úgy gondoljuk, hogy tudunk rá vigyázni, de még nem igazán vetettük papírra. Még nem jutottunk el igazán semmiféle feltétel kialakításához. Azért látom így nyíltan, mert szerintem egyszerűen illik hozzá, és most már csak meg kell valósítanunk, ha ő is akarja, valamint Sabine Kehm is akarja, és aztán meglátjuk, hogy hova vezet ez.”

    A 23 éves német Schumacher elismerte, hogy a Mercedes az egyik lehetősége a jövő évre:

    „A Mercedes egy nagyszerű márka, hihetetlenek az eredményeik az F1-ben. Megvizsgálom a lehetőségeimet, de a Mercedes az egyik közülük. Az apám is a Ferraritól váltott a Mercedeshez, szóval nem látom okát, hogy én miért is ne. Most van időm, így minden opciót megnézek, és reményeim szerint döntök. Ugyanakkor nagyon jó hallani, amit a Mercedes és különösen Toto mondott.”

    Ez lehet a következő állomás Mick Schumacher számára

  • Hamilton: Soha többé nem akarom vezetni az W13-at

    Hamilton: Soha többé nem akarom vezetni az W13-at

    Lewis Hamilton megkönnyebbülten fog majd kiszállni a jövő héten esedékes Pirelli teszt után az Mercedes idei autójából, a W13-ból. A brit klasszis ugyanis soha többet nem szeretne az előbb említett autó volánja mögé kerülni.

    A hét szeres világbajnoknak még két alkalommal kell vezetnie a W13-at: a mai Abu Dhabi Nagydíjon, illetve a Pirelli gumitesztjének keddi napján, miután a Mercedes arra a napra osztotta be őt.

    A Mercedes idei autójával már a barcelonai teszteken sok volt a probléma és olyannyira rossz volt, hogy Hamiltonnal először fordult elő a 2007 óta tartó Forma-1-es pályafutása során, hogy nem volt képes pole-pozíciót szerezni. Ez a statisztikai adat pedig a győzelmekre is kiterjedhet, ha a brit nem lesz képes ma futamot nyerni Abu Dhabiban.

    Az Interlagosban elért kettős győzelem után felcsillant a remény a számukra, de a Yas Marina Circuit-en kis durrant a lufi, miután Hamilton és George Russell csak az 5. és a 6. helyet szerezte meg az időmérőn a Red Bullok és a Ferrarik mögött.

    Hamilton „nem számított ekkora különbségre”, de szeretné egy szép eredménnyel elbúcsúzni az idei szezontól.

    „Nehéz volt jól fékezni, visszatért a pattogás és még a légellenállás sem segített minket idén” – nyilatkozta Hamilton, aki búcsúvacsorát rendezett a visszavonuló Sebastian Vettel számára. – Emellett még sok más tényezőt is fel tudnék hozni. A leszorítóerő megvan, de jövőre egy sokkal hatékonyabb autót kell építenünk. A csapatnál mindenki tudja, mikben kell javítanunk és ennek érdekében mindent meg fogunk tenni a szünetben.”

    „Másfelől már alig várom, hogy vége legyen az évnek, mert soha többet nem szeretném ezt az autót vezetni a jövőben. Biztosan nem ez lesz az az autó, amire igényt tartanék majd.”

  • Ha Russell korábban jött volna, Hamilton nehezebben viselte volna

    Ha Russell korábban jött volna, Hamilton nehezebben viselte volna

    Lewis Hamilton nem szokott megelégedni a második legjobbal, de Jenson Button elismerte őt azért, ahogyan George Russell Mercedeshez érkezését kezelte. Úgy véli, ha a fiatal versenyző korábban érkezett volna a csapathoz, azt Hamilton nehezebben viselte volna.

    A Williams egykori versenyzője, az immáron Mercedes-versenyző Russell 25 pontos előnnyel büszkélkedhet Hamilton előtt, miután a vasárnapi Sao Pauló-i Nagydíjon megszerezte első F1-es győzelmét. Hamilton eközben zsinórban harmadik második helyét szerezte meg.

    Fantasztikus hangulatképek Abu Dhabiból!

    „Nyilvánvalóan Lewis nem akarja, hogy George legyőzze őt, mert Lewis minden futamot meg akar nyerni” – mondta 2009 világbajnoka, Button, az Any Driven adásában. „Versenyzőként az ember így van programozva.”

    „De úgy gondolom, hogy ha George öt évvel korábban érkezett volna a csapathoz, akkor egy egészen más Lewis Hamiltont látnánk a csapattársáról alkotott véleményét és a róla alkotott véleményét tekintve. De Lewis mostanra már nagyon lekerekített karakter, ahogyan versenyezni megy.”

    „Annyi sikere volt már a sportban, és valószínűleg nem fog versenyezni már annyi évig. Szóval valószínűleg azt gondolja, hogy ‘ez a srác alapvetően olyan jó, mint amennyire a 20-as éveikben járó emberek most képesek. Én a harmincas éveim végén járok, és még mindig képes vagyok harcolni vele, vagy akár meg is verni őt’. Szóval igen, szerintem Lewis nagyon jól érzi magát a bőrében.”

    Button a továbbiakban kiemelte, hogy a Russell és Hamilton közötti nagyon tiszteletteljes dinamika kulcsfontosságú a sikerükhöz.