Címke: Mercedes

  • Vettel és Hamilton akár csapattársak lehettek volna a Mercedesnél

    Vettel és Hamilton akár csapattársak lehettek volna a Mercedesnél

    Sebastian Vettel szerint volt némi esély arra, hogy Lewis Hamilton csapattársává váljon a Mercedesnél. A német azt állított, hogy erről még anno az ezüstnyilak társtulajdonosával, Niki Laudával is tárgyalt.

    A négyszeres világbajnoknak az idei volt az utolsó teljes szezonja a Forma-1-ben. Ezzel pedig egy 16 évig tartó karriernek lett vége, ami alatt a német 4 világbajnoki címet, 53 győzelmet és 57 pole-pozíciót szerzett.

    Habár Hamilton és Vettel a koruk 2 legnagyobb versenyzőjének számított, soha nem voltak egymás csapattársai a királykategóriában. Azonban számos nagyszerű csatát vívtak az évek alatt és hol a német (2010-13), hol pedig a brit (2017, 2018) került ki győztesen a párviadalból.

    Az Aston Martin egykori versenyzője felfedte, hogy a ferraris korszakának közepén beszélgetett el Laudával, aki az egyik kulcsszereplője volt Hamilton 2013-as leigazolásának.

    „Talán lett volna lehetőségem a Mercedesnél versenyezni, még beszéltem is róla Nikivel (Lauda – a szerző), de ez még a ferraris időszakom közepén volt valamikor” – ismerte el Vettel a Beyond the Grid podcastjének. – Izgalmas lett volna, az egyszer biztos, mert Lewis volt akkor az első számú versenyzőjük és nem biztos, hogy szerette volna ezt a párosítást.”

    „Azonban én nem mutattam túl nagy érdeklődést a dolog iránt, mert akkoriban még elkötelezett voltam a Ferrari iránt. Ez volt az álmom, hogy ez a projekt működjön, és igen, beszélgettünk Nikivel, de ezek egyáltalán nem nevezhetők komoly tárgyalásoknak. Nem akartam ekkor csapatot váltani és végül maradtam is a Ferrarinál, de nem bántam meg a döntésemet.”

    Vettel azt is hozzátette, hogy „mindig is szeretett Hamilton ellen versenyezni” és hogy „a 2017-es Azeri Nagydíjon történt incidensük tett nagyon jót a barátságuknak”, pedig a 2 klasszis közötti kontakt a biztonsági autó mögött egy félreértésen alapult.

  • Hét versenyző izgulhat a jövője miatt 2023 végén

    Hét versenyző izgulhat a jövője miatt 2023 végén

    Összeszedtük melyik versenyzőknek kell izgulniuk a 2023-as szezonban.

    Ugyan az új év még nem kezdődött el, ám az átigazolások szelleme sosem alszik. A Forma-1-ben a szerződések kellőképp „rugalmasak”, erre legutóbb Daniel Ricciardo és a McLaren szolgáltatott példát.

    Ám a következő szezon végén hét versenyzőnek jár le a szerződése, így az ő sorsukért izgulhatnak a rajongók.

    Lewis Hamilton:

    A hétszeres világbajnok kontraktusa 2023 végén lejár, de Toto Wolff már korábban elmondta, hogy leülnek tárgyalni majd a brit pilótával. Az osztrák csapatfőnök nagyon is magabiztos a versenyzőjével kapcsolatban. Hamilton maradni akar, és a Mercedes is ezt szeretné, így a megbeszélés csupán formalitás lesz.

    Logan Sargeant:

    Az amerikai újonc idén csatlakozhat teljes értékű versenyzőként a Williamshez. Sargeant ugyanakkor már ismeri a csapatot, hiszen eddig a tesztpilótai feladatköröket látta el náluk. A grove-i istálló viszont nem bízott semmit a véletlenre. Ha nem tudja kellőképpen felvenni Alex Albon mellett a ritmust az újonc, akkor könnyen megválhat tőle az alakulat.

    Nyck de Vries:

    A holland pilóta több kategóriában bizonyított már, ám eddig a Forma-1-gyel kapcsolatban zárt ajtókra lelt. Monzában viszont megalapozta a „szerencséjét”, mivel Alex Albon helyén nagyon is jól teljesített. Az AlphaTauri le is csapott rá, így Yuki Tsunoda mellett kell bizonyítania de Vries-nek.

    Yuki Tsunoda:

    A japán helyzete sem olyan egyértelmű. 2023 végén lejár a kontraktusa, és ha nem sikerül jó vezérpilótává válnia, akkor Helmut Marko könnyen kiadhatja az útját. Tsunoda éretteben versenyzett idén, ám még mindig van mit tanulnia. De Vries oldalán bizonyítania is kell, ugyanis a holland is az állásáért küzd majd az első évében.

    Kevin Magnussen:

    A dán versenyző egy éve még nem számolt azzal, hogy idén ismét a Forma-1-ben szerepelhet. Ám az orosz-urkán háború miatt a Haas megvált az Uralkalitól és Nikita Mazepintől, így megcsörrent az a bizonyos telefon Magnussen zsebében. A versenyző élt a lehetőséggel és bizonyította is, hogy nem hiába bíztak benne.

    Nico Hülkenberg:

    Mick Schumachertől búcsút vett a Haas, helyére pedig a már visszatérő bajnok németet szerződtették. A tapasztalt pilótától sokat vár el a csapat, így Hülkenbergnek 2023-ban villantania kell, ha nem akar ismét búcsúzni.

    Guanyu Zhou:

    A kínai pilóta idén debütált a Forma-1-ben, és nagyon szépen helyt állt Valtteri Bottas mellett. Ha jövőre is ilyen mértékben fejlődik és ott liheg majd a finn nyakában, akkor nyugodtan hátra dőlhet, hiszen az Alfa Romeo is elégedett a teljesítményével. Az már más kérdés, hogy a belépni készülő Audinak milyen tervei vannak a versenyzői fronton.


    A versenyzők jelenlegi szerződéseinek lejárati dátuma:
    Max Verstappen: 2028
    Sergio Pérez: 2024
    Charles Leclerc: 2024
    Carlos Sainz 2024
    George Russell: „Hosszútávú szerződés”
    Lewis Hamilton: 2023
    Esteban Ocon: 2024 
    Pierre Gasly: 2024 (opció 2025-re)
    Lando Norris: 2025
    Oscar Piastri: 2024
    Fernando Alonso: 2024
    Lance Stroll: –
    Yuki Tsunoda: 2023
    Nyck de Vries 2023
    Kevin Magnussen 2023
    Nico Hülkenberg 2023
    Valtteri Bottas: 2024
    Guanyu Zhou: 2023
    Alex Albon: 2023 és azon túl
    Logan Sargeant: 2023
  • Ralf Schumacher szerint Mick váltja majd Hamiltont

    Ralf Schumacher szerint Mick váltja majd Hamiltont

    Ralf Schumacher azt gondolja, hogy az unokaöccse Mick Schumacher előtt állhat a jövő, miután a német 2023-ra a Mercedes tartalékpilótájának szerződött.

    Micket a Haasnál honfitársa, Nico Hulkenberg váltotta a szezon végén, mivel a csapat a középmezőnybe kerülése során nem volt egyenletes a teljesítménye. A Mercedeshez tartalékversenyzőként való igazolásra egy átmeneti megoldásként tekintenek, mivel a jövőben potenciálisan az Audival vagy egy másik középmezőnybeli csapattal szeretne visszatérni a rajtrácsra. Ralf azonban úgy véli, hogy a Mercedesnél lehet számára esély, mivel Lewis Hamilton szerződése 2023 végén lejár. Ralf a Sport1.de-n beszélt erről:

    „Ez egy remek lehetőség Micknek. Egy topcsapatnál figyelheti a szakmáját, és sokat tanulhat. Ő nem csak egy fejlesztőpilóta lesz, ahol a szimulátorban biztosan segíthet a Mercedesnek visszatérni a csúcsra; tartalékversenyzőként egy állandó pilótát kell helyettesítenie, ha az kiesik. Az elmúlt három évben gyakrabban volt ilyen helyzet. Lewis Hamilton továbbra is abszolút toppilóta, de már nem ő a legfiatalabb. Sosem lehet tudni, szerintem ez egy win-win szituáció a csapatnak és Micknek is.”

    Bár Ralf azt mondja, hogy egy jövőbeli Audihoz való átigazolásnak „lenne értelme” Micknek, miután Andreas Seidl lett a Sauber vezérigazgatója, úgy gondolja, hogy a Mercedesnél „valami történhet”:

    ”Az Audinak felettébb lenne értelme. Micknek és az Audinak is, de a Mercedesnél is történhet valami.”

    Schumacher abban hisz, hogy egy esetleges Mercedes-es lehetőség attól függne, hogy George Russell mennyire teljesít jól Hamilton ellen, mivel a brit a jövőben a csapat első számú versenyzőjeként szeretne érvényesülni:

    „Tegyük fel, hogy George Russell megint gyorsabb lesz Lewis Hamiltonnál. Vajon akkor Hamilton egyáltalán folytatja majd? Ezt izgalmas lesz látni. Bár Lewisnak annyi hitele van a Mercedesnél, hogy ő maga dönthet. Mindenesetre a pénz nem lesz tényező neki. Abból neki több mint sok van. A döntő tényező az lesz, hogy kinek fekszik jobban az új autó.”

    Hivatalos: Mick Schumacher lehetőséget kapott a Mercedestől

  • Hülkenberg a Haas döntése óta nem beszélt Schumacherrel

    Hülkenberg a Haas döntése óta nem beszélt Schumacherrel

    Nico Hülkenberg 2023-tól Mick Schumacher helyére érkezik az amerikai Haas Forma-1-es istállóhoz.

    Ezzel a lépéssel a 35 éves pilóta maradt az egyetlen német versenyzőként a mezőnyben. A Forma-1-es veterán az RTL/ntv-nek adott interjúban elmagyarázza, hogy ez miért nem számít neki annyira, melyik rekord csak érdektelen számára, és miért nem volt kapcsolata Mick Schumacherrel sem a Haas-döntés előtt, sem utána.

    A tartalékosi idő lejárt. Nico Hülkenberg 2019 vége óta, amikor a Renault-val való elkötelezettsége véget ért, keresett beugró pilóta lett, de már nem volt állandó versenyző. A Racing Point „megmentője”. Később az Aston Martin-Mercedesnél ugyanilyen szerepben maradt. És így „mindenesként” teljesített, többször is hirtelen beugrott egy általa alig ismert versenyjárműbe, néha olyan pályákon, amelyeket még soha nem vezetett, mint 2022-ben Szaúd-Arábiában. 2020-ban, az RTL aktuális szakértőjeként egy kávé mellől felhívták, hogy legyen szíves helyettesíteni a megbetegedett Lance Strollt. Azonnal. Hülkenberg, elviharzott, előbb a privát Porschéjába, majd a Racing Point versenyautójába pattant. Mintha soha nem is lett volna távol a száguldó cirkusztól.

    A történetéből kiderül, hogy Hülkenberg esetében mindenekelőtt egy dolog kiderül: profi. Egy elhivatott ember, aki három évig a sor végén állt, csendben, a háttérben végezte a munkáját, és mégis a legjobb kapcsolatokat ápolta, mert beugróként gyakran jelent meg a Forma-1-es pályákon. Kapcsolatban volt például például Günther Steinerrel is. Az ellentmondásos Haas csapatfőnök az év végén úgy döntött, hogy változtat a második pilótafülkében. Hülkenberget tette be, Schumacher helyett. Inkább legyen tapasztalat a fiatalság helyett.

    Ugyan a változást már hetekkel korábban előre jelezték, mégis nagy port kavart Németországban. Schumacher a Haas szerint túl kevés pontot szerzett, néhány ütközésével pedig magas költségeket okozott. Steiner utána már csak ennyit mondott:

    „Minket terhelt Mick.”

    Hülkenberg a háttérben „melegített”, formában tartotta magát, de közvetlenül nem elegyedett szóba ez idő alatt ifjabb Schumival, mint azt az RTL/ntv interjújában elárulta.

    „Nem beszéltünk egymással azóta. Előtte sem váltottunk nagyon szót. Persze néha beszélgetünk a versenyzők felvonulásán, mert ugyanazon nyelvet beszéljük. Mick azonban egy másik generáció. Soha nem volt igazi kapcsolatunk, olyan, mint neki Sebastian Vettellel. A történet most ennyi. Ha nem én jöttem volna, akkor talán valaki más.”

    Magnussen segítséget ajánl Hülkenbergnek

  • F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    F1-es csapatfőnökök listája: Íme 2022 10 legjobb versenyzője!

    A Forma-1 csapatfőnökei már második egymást követő évben Max Verstappent választották az év legjobb versenyzőjének az éves szavazásunkon, miután a Red Bull pilótája sikeresen megvédte a bajnoki címét.

    Mind a 10 csapatfőnököt megkérték, hogy küldjék el az év 10 legjobb pilótájának a listáját, azzal a kikötéssel, hogy az egyéni rangsorolásuk titokban marad. A versenyzők a jelenlegi F1-es pontrendszer alapján kaptak pontokat – 25 pontot a legjobb versenyzőnek, egyet a 10. helyezettnek. Ezeket a pontszámokat aztán összeadták, és így alakult ki a rangsor.

    Melyik versenyző került ki győztesen a 2022-es csapattársak csatájából?

    Miután négy futammal a vége előtt Japánban bebiztosította második világbajnoki címét, Verstappen – aki a rekordot jelentő 15 nagydíjat nyert az idei szezonban – ebben a ranglistában is összezúzta az ellenfeleket, 63 ponttal megelőzve a ferraris Charles Leclerc-et.

    HELYEZÉS VERSENYZŐ PONTSZÁM
    1 Max Verstappen 207
    2 Charles Leclerc 144
    3 George Russell 127
    4 Lewis Hamilton 100
    5 Sergio Perez 91
    6 Lando Norris 81
    7 Carlos Sainz 68
    8 Fernando Alonso 67
    9 Valtteri Bottas 29
    10 Sebastian Vettel 24

     

    Leclerc, aki pályafutása legjobb második eredményét biztosította azzal, hogy Abu Dhabiban Sergio Perezt megelőzve a második helyre került – a dobogót pedig George Russell egészítette ki első szezonjában a Mercedesnél.

    Lewis Hamilton pályafutása során először futamgyőzelem nélkül maradt egy Forma-1-es szezonban, és végül a negyedik lett. Verstappen csapattársa, Perez pedig az ötödik helyre csúszott le.

    A mclarenes Lando Norris a remek hatodik helyen végzett, vagyis a bajnokságban a „futottak még” között a legjobban végzett. A ferraris Carlos Sainz három helyet rontva a hetedik lett.

    Fernando Alonso, aki két idény után elhagyja az Alpine-t, hogy jövőre Sebastian Vettel helyére üljön az Aston Martinnál. Nyolcadik lett, mindössze egy ponttal lemaradva honfitársa, Sainz mögött.

    Valtteri Bottas második egymást követő évben megőrizte kilencedik helyét ezen rangsorban, miután a Mercedestől az Alfa Romeóhoz igazolt, Sebastian Vettel pedig új belépőként a 10. helyen végzett az utolsó F1-es szezonjában.

    A szavazáson részt vevő csapatfőnökök (ábécésorrendben) az alábbiak voltak: Mattia Binotto, Jost Capito, Christian Horner, Mike Krack, Andreas Seidl, Günther Steiner, Otmar Szafnauer, Franz Tost, Fred Vasseur és Toto Wolff.

    Bernie Ecclestone idén kirúgta volna Max Verstappent

  • Russell: Hamilton megmentette a karrieremet

    Russell: Hamilton megmentette a karrieremet

    George Russell megosztotta, mivel szokott viccelődni hétszeres világbajnok csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

    A fiatalabbik brit idén legyőzte Lewis Hamiltont, első Mercedeses évében, miután a Williamstől megérkezett. Russell negyedik, Hamilton hatodik lett összetettben, illetve csak előbbinek sikerült futamot nyernie 2022-ben.

    A Mercedes hosszú évek után először volt ilyen gyenge, hogy gyakorlatilag nem igazán volt esélyük futamgyőzelemre. Főleg a szezon eleje sikerült rosszul, az év vége felé már sokszor felzárkóztak a két élcsapatra.

    Hiába a gyengébb autó, Hamilton akár a 40-es éveiben is folytatná még a Forma-1-et, erről pedig kikérték Russell véleményét is, aki ezen nincs meglepődve.

    „Ha azt nézzük, hogy milyen szinten teljesít, fiatalnak tűnik, fitt és jó formában van. Élvezi a versenyzést. Élvezi ezt az utat is, amelyen csapatként vagyunk, hogy a Mercedest visszahozzuk az élre. Sokat köszönhetek neki, mert ha Lewis nem lett volna idén a csapattársam, az emberek egészen mást gondoltak volna rólam idén. Viccelődöm vele, hogy valószínűleg megmentette a karrieremet azzal, hogy idén is a Forma-1-ben maradt, mert ha ő visszavonul, és én is pontosan ugyanolyan évet zártam volna, mint idén, biztos vagyok benne, hogy a megítélésem drasztikusan más lett volna” – összegzett Russell.

    Russell megértette, miért kell megvárnia Bottast

  • Verstappen felidézte a nyomást az első Red Bull versenyhétvégéjéről

    Verstappen felidézte a nyomást az első Red Bull versenyhétvégéjéről

    Max Verstappen felidézte azt a nyomást, amit első Forma-1-es győzelme előtt érzett, amely egyben első versenyhétvégéje is volt a Red Bullnál.

    Alig több mint egy évvel azután, hogy 17 éves újoncként csatlakozott a sportághoz a Toro Rossónál, Verstappen a 2016-os Spanyol Nagydíjra Daniil Kvyat helyére került az anyacsapathoz. A holland úgy emlékszik, hogy rengeteg utolsó pillanatokra hagyott előkészület volt a verseny előtt. A holland az amerikai NBC televíziónak beszélt erről:

    „Elképesztő volt a felkészülés arra a hétre. Sokat kellett utaznom. Milton Keynes-be kellett mennem a szimulátor miatt, és tanulnom kellett az új csapatomról, meg kellett tanulnom az összes eljárást.”

    Mivel Verstappen mindössze 18 évesen került a Red Bullhoz, elismerte, hogy némi nyomást érzett az istállónál való bemutatkozása előtt, különösen, ha figyelembe vesszük a lépéssel kapcsolatos külsős véleményeket:

    „Óriási volt a nyomás. Kicsit olyan volt, mintha néhányan nem örültek volna a döntésnek, hogy feljebb lépek; azt hitték, hogy fiatal vagyok, túl tapasztalatlan. Szóval sok minden összejött egyszerre. Soha nem vezettem még azt az autót korábban. Ma visszatekintve persze csodálatos hétvége volt.”

    Verstappen emlékszik arra, hogy a Circuit de Barcelona-Catalunya versenypályán való rajtja előtt mondott néhány bátorító szót Christian Horner csapatfőnök. Aztán az történt, a fiatal versenyző hamar az élen találta magát, miután a mercedeses csapattársak, Lewis Hamilton és Nico Rosberg az első körben összeütköztek. Így folytatta ezért a kétszeres világbajnok:

    „Emlékszem még rá, hogy a rajt előtt a rajtrácson Christian odajött hozzám, és azt mondta: „Csak érezd jól magad odakint.

    Kifejezetten jól éreztem magam, de ugyanakkor éreztem a nagy nyomást is, mert kétkiállásos stratégián voltam, és a vége felé kezdtek elfogyni a gumik. Nagyon kemény volt, különösen egy olyan autóval, amit nem igazán ismersz még annyira jól. Igen nehéz volt megpróbálni minimalizálni a gumik romlását, különösen az utolsó 10 körben. Az, hogy nem voltam teljesen otthonosan az autóval sem, nagyon megterhelővé tette mindezt.”

    Még azután is érezte a kapkodós felkészülése hatását, hogy a verseny véget ért, pedig Verstappen sorsát megpecsételte a Red Bullnál a debütáló győzelme az F1-ben:

    „Miután áthaladtam a célvonalon, amikor megnyertem a futamot, ünnepeltem. Emellett éreztem egy csomó görcsöt is az egész testemben, mert még nem volt végleges versenyülésem. Az egészet elkapkodták, szóval eszméletlen, kaotikus hétvége volt.”

    Verstappent Hollandiában is megkoronázták

  • Meghoztuk az autómárkák idei karácsonyi videóit!

    Meghoztuk az autómárkák idei karácsonyi videóit!

    A reklámiparban jelentős fontosságú a karácsonyi időszak, és ez alól az autóipar, az autómárkák sem kivételek.

    Minden évben jobbnál-jobb karácsonyi autós reklámfilmek készülnek, melyek közül egyesek még klasszikussá is válnak idővel.

    Idén az alábbi autós, karácsonyi videókat gyűjtöttük össze nektek:

    (Ha van kedvenced a korábbi évekből, írd meg nekünk Facebookon kommentben! 😉 )

    A Toyota a Mikulás házát keresi

    https://www.youtube.com/watch?v=tYyNzhwH7lM

    Félreértett karácsonyi ajándék a BMW-től

    Mercedesszel közlekedő Mikulás és felesége

    https://www.youtube.com/watch?v=QA7lsMUXcL0

    Az Audi nagyon modern „Mikulással” rukkolt elő

    https://www.youtube.com/watch?v=HsHhbUA13rM

    Itt pedig egy ráadás:

    Emlékszel még a kedves nénis Volkswagen reklámra? Itt a folytatása!

  • Hamilton úgy érezte, szellem van az autójában

    Hamilton úgy érezte, szellem van az autójában

    Lewis Hamilton a szezon elején nem értette mi történik a Mercedesszel.

    Bizakodva vágtak neki az évnek a csillagosok, ám gyorsan rá kellett jönniük, hogy az idei év nem az övék lesz. Az autó megalkotásánál vakvágányra tévedtek, és a delfienzés sem segítette az előre lépésüket.

    Az első reménysugár Barcelonában ütötte fel a fejét, a fejlesztések mentén bizakodni kezdett a csapat, ám utána ismét felültek a pattogás hullámvasútjára.

    Ugyanakkor idén Hamilton nem szerzett győzelmet, csak George Russell álhatott a dobogó tejére Brazíliában.

    A hétszeres világbajnok nemrég reflektált az év elejére, és arra, hogy milyen érzés volt vezetni a W13-as konstrukciót.

    „Az első fordulópont Barcelonában volt, ott éreztük azt először, hogy több is lehet az autóban. Ám kiderült, hogy mégsem volt olyan pozitív a dolog. Az autó ott jól működött, de a következő versenyek nehézkesen teltek el. Úgy éreztem, mintha egy szellem lett volna az autóban, aki folyton visszajön. Nagyon nehéz év volt mindannyiunk számára. Olyan kihívásokkal találtam szembe magam, amikre nem számítottam. Ugyanakkor nagyon hálás vagyok emiatt. Ebben az évben emberként tudtam fejlődni, a belső erőm növekedett meg.” – nyilatkozta Hamilton.

  • Már dorombol a 2023-as Mercedes W14-es motorja – videóval

    Már dorombol a 2023-as Mercedes W14-es motorja – videóval

    A Mercedes fontos mérföldkőhöz érkezett a 2023-as fejlesztési folyamatában, ugyanis a W14-es motorját első alkalommal indították be.

    Az Ezüstnyilak a karácsonyi leállás előtt megosztottak egy videót a gyárból, amint 2023-as betontorpedójukban életre keltették az első beindításra, ami az autó fejlesztési ciklusának egyik kulcsfontosságú mérföldköve. A Mercedes a közösségi média csatornáin tette közzé a fontos pillanatról készült videót, amelyen több munkatárs is látható, amint az autón dolgoznak, mielőtt a kollégáik végignézték, ahogy a motor először beindul, miközben füldugót viselnek, hogy elnyomják a gyáron belüli zajt.

    Természetesen magáról a versenyautóról a videóban nem közöltek részleteket, mivel a csapat még nem erősítette meg, hogy mikor mutatják be a világnak a W14-est – egyelőre csak az Aston Martin és a Ferrari jelentette be az autóik bemutatóját, február 13-án, illetve 14-én. Bár a csapatok a Forma-1-ben minden szezonra a nulláról építenek egy új autót, a Mercedes munkatársai valószínűleg így is nagy izgalomban voltak, hogy elérték ezt a mérföldkövet, mielőtt karácsonyra bezártak.

    Tekintettel arra, hogy a W14-es elődje mennyire problémásnak bizonyult az alakulatnak 2022-ben, az egész éves munkájukból egyértelműen kiderül, hogy a csapat igyekezett kiküszöbölni a W13-as „delfinezéssel” kapcsolatos problémáit, miközben csökkentették a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest meglévő látható lemaradást.

    A szezon előrehaladtával apránként beérték a riválisaikat, és az utolsó előtti brazíliai futamon elért kettős dobogós helyezésük kétségkívül friss motivációt adott a Mercedesnek a holtszezonra.

    Bár a 2023-as szezon előtti tesztekig még hátravan jó másfél hónap, és még rengeteg teendő van az autón, mielőtt az először pályára lép Bahreinben, a Mercedes mégis komoly mérföldkőhöz érkezett új autójának az összeszerelésében.

    Marko: A Mercedes komolyabb ellenfél lesz jövőre, mint a Ferrari